Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-19 / 66. szám

Csütörtök, 1964. március 19. 3 SOMOGYI NÉPLAP FEKETE NAP Húsz éve szállták meg a náci csapatok hazánkat T-J úsz évvel ezelőtt szállták meg Hitler fasiszta csapa- tai nyíltan és leplezetlenül Magyarországot, amely pedig addig is készséges szövetségesük volt a szovjetellenes rablóháborúban. Ezzel a maradék függetlenség is elveszett, hazánk a Harmadik Birodalom csizmája alá került. Nemzeti intézményeink sorra megsemmisültek, a demokratikus erők ellen még az addiginál is kegyetlenebb üldözés kezdődött. És ami ezzer jár: a fiatalságot most már csaknem teljesen a frontra küldték; az ország javait gondolkodás nélkül a fa­siszták háborújának szolgálatába állították. Szörnyű vesze­delem fenyegetett: úgy rémiett, hogy a biztos bukás felé szá­guldó Hitler-fasizmussal együtt pusztul el a kis Magyar- ország is. Joggal sorolja tehát a történelem 1944. március 19-ét a magyar múlt legfeketébb, leggyászosabb eseményei közé. Ta­lán még a muhi vagy a mohácsi csatavesztés, a nagymaj tér 'nyi vagy a világosi fegyverletétel sem idézett föl olyan ve­szélyt, mint a Horthy—Kállay-klikk akkori kapitulációja a mohó Hitler-fasizmus előtt. Mindegyiknél volt mentség, volt előzetesen egy kísérlet az ország megmentésére, volt az ural­kodó csoportnak, a kormánynak egy része, amely tovább harcolt valahol, és reményt adott másoknak is, hogy lesz még feltámadás! Itt csak a halálra űzött békepárti kommu­nisták és más tönkrenyomorított demokratikus mozgalmak tiltakoztak, de ezek hangját elnyomta a horthysta gépezet. Szinte ellenállás nélkül taposott át ezúttal hazánkon — szé­gyenszemre — az ősi ellenség, a német imperializmus, és vonszolta maga után az országot a szakadék felé, amelyről, minden, egy kissé is felvilágosult ember látta már akkor, hogy ez »a sír, hol nemzet süllyed el«. A föbűnösök — Horthy és Kállay Miklós — később emigrációban összetákolt emlék­irataikban arra hivatkoztak: a Hitler-fasizmus ereje oly nagy volt abban az időben, hogy a vele való szembeszegülés nem volt lehetséges. De a valóság éppen a fordítottja. A szovjet hadsereg a megvert ellenség üldözése közben akkor már el­érte a Kovel—Brod—Bucsacs—Kolomea-vonalat. Tehát a Kárpátok külső lejtőin verte a fasisztákat. A német hadveze­tőségnek a Kárpát-vonal volt az utolsó természetes védővo­nala. Saját, nagyon is megroppant erejében méri nem bizha­tott annyira, a magas hegyláncban reménykedett tehát Ha a magyar kormány akkor kiugrik, lefegyverzi az itt levő kis német sereget, a szovjet hadsereg könnyen átkelhet a Kár­pátok vonalán. E z volt,' ami a magyar nagybirtokosok és nagytőkések kormányzóját és kormányát a szégyenteljes behó- dolásra késztette. Féltek a szovjet hadseregtől és a magyar néptől, amely annak győzelme nyomán jogot kap, öntudatra ébred, megismerheti az igazi hazafiak tanítását, terveit. A már Kolomeát is felszabadító szovjet csapatok híre minden korábbi ingadozást kiölt Horthyból és cinkosaiból. Horthy — Hitler meghívására — kíséretével március 17-én elindult a Führerhez Klessheimbe, s rövid vita után beleegyezett egy teljesen Hitler-barát kormány kinevezésébe ésJWagyarország német megszállásába. A szovjet csapatok közelléte megtette egyébként is a Itatását: á március 19-i minisztertanácsi és koronatanácsi ülésen egyetlen tiltakozó szó sem hangzott el a megszállással szemben. Az úri világ képviselői a legsze­mérmetlenebb hazaárulástól sem riadtak vissza, csakhogy a magyar nép fölötti uralmukat ideig-óráig megtarthassák. Horthy úgy is fémjelezte a megszállást, hogy kormányzó maradt. De most már nyíltan is fölébe került a »birodalmi teljhatalmú megbízott«, Von Veesenmayer a maga 20 25 000 főnyi SS-gárdájával, s így három nap múlva kinevezte a ne­met ügynökökből összetákolt Sztójay-kormányt. Sem Horthyt, sem a magyar úri osztályokat, de még Hitlert sem mentette meg a Klessheimben történt gyaláza­tó* hazaárulás. Nem a magyar és a német urakon, de a Szov­jetunión és a magyar haladó erőkön dőlt el, hogy Magyar- ország és népe megmaradt, s a régi világ romjain új életet épít magának. A nép szabad; árulói régen eltűntek a föld­ről. A második világháborúban legyőzött német imperializ­mus azonban újjáéledt, és a Német Szövetségi Köztársaság­ban nyíltan és titokban régi hatalmának visszaszerzésére, egykori, megbukott hatalmi terveinek végrehajtásáról áb­rándozik. Némely nyugatnémet diplomaták arról beszélnek, hogy Németország tulajdonképpen sosem kapitulált S maga Erhard a »német kérdés megoldásáról« beszél, ami alatt az ott szokásos képletes beszéd szerint csak a szétvert hitleri birodalom erőszakos visszaállítását, a Német Demokratikus Köztársaság és más, szocializmust építő országok bekebele­zését lehet érteni. Húsz év alatt újra fenyegetővé vált a né­met imperializmus veszélye! Csakhogy az erőviszonyok azóta döntően megváltoztak. Aki azt hiszi, hogy megismétlődhet valaha is, ami 1944. már­cius 19-én történt, az vak vagy bolond. F ájdalommal emlékezünk a húsz évvel ezelőtti gyász­napra és rettenetes következményeire — ez a felhá­borodás is egyik erőforrásunk mai feladataink elvégzésében. De nem árt, ha a mai revansisták is tanulmányozzák a kö­zelmúlt történelmének e körülményeit, kihatásait Még nem késő, okulhatnak. Máté György nr«* ff !••• 1 •! jrr r r 1 #*11 ff 1 orodjmik jelentősegének megfelelően a háztáji állattenyésztéssel A megyei pártbizottság kapospulai ankét járói Mint hírül adtuk, a megyei pártbizottság ankétot tartott Kapospulán a barcsi és a ka­posvári járásbeli tsz-elnökök egy csoportjának részvételé­vel. Ezen a közös és a háztáji állattenyésztés összhangja megteremtésének, arányos fej­lesztése biztosításának idősze­rű kérdéseiről tanácskoztak. Az egész napos eszmecsere rá­irányította a figyelmet a kö­zössel összeegyeztetett háztáji állattenyésztés szerepére, je­lenlegi helyzetére és további támogatásának elengedhetetle­nül szükséges feladataira. Értsük meg szükségességét Az ország lakosságának, benne a szövetkezeti paraszt­ságnak is fontos érdekei fű­ződnek ahhoz, hogy a közös gazdaságok elsődleges erősíté­sével egyidejűleg a lehető leg­teljesebben kihasználjuk a háztájiban rejlő termelési le­hetőségeket. A gyakorlat vi­szont azt mutatja, hogy jól­lehet a közös állattenyésztés fejlődik, a háztáji állatte­nyésztés ennél nagyobb mér­tékben, gyorsabb ütemben csökken. Figyelmeztető jelen­ség ez. Arra figyelmeztet, hogy az eddiginél többet, jelentősé­gének megfelelően törődjünk a háztájival. Az előbbre jutás érdeke megköveteli, hogy először a háztáji jelentőségének helyes felfogásában értsünk egyet, a szemléletet igazítsuk a gyakor­lat követelményeihez, azután pedig egységesen, kellő erőfe­szítéssel munkálkodjunk az ebből fakadó feladatok megol­dásán. Nyugtalanító jelenség, hogy némely tsz-vezetők a háztáji állatállomány csökkenésének nem tulajdonítanak különö­sebb jelentőséget. Azt mond­ják rá: »Hadd adják el a tehe­net, a kocát, kapnak a közös­ből tejet is, süldőt is.« Ez nem megoldás, ez nem járható út. Hiszen a tsz-ben termelt tejet és sertéshúst várja a közfo­gyasztás. Nagyobbak az igé­nyek, mint a termelés jelenle­gi szintje. Sőt a háztájiból is vár árut a népgazdaság. A háztájinak az a fő szerepe, hogy fedezze a paraszti önfo­gyasztást Ennek méretére csak egy péidát. Tavaly a tsz-ek és a háztáji gazdaságok együttvéve 125 500 darab hí­zott sertést értékesítettek. Ezen felül magánfogyasztásra mint­egy 130—140 000 hízót vágták le megyénkben. Honnan lehet­ne ezt pótolni, ha megszűnne a háztáji gazdaság? Nem lehet, nem szabad elsorvasztani a törvényes méretű háztáji ál­lattartást. A háztáji állattartás zavartalanságának biztosítását elsorvasztásának megakadá­lyozását a népgazdaság, a fa­lusi önellátás érdeke okvetle­nül megköveteli. S fontos ez a szövetkezeti parasztság jöve­delme kiegészítésének szem­pontjából is. Ami a háztáji állattartást il­leti: előnye, hogy felhasznál­ják a tsz-tagok az olyan etet­ni valót — az árokpartok, a nagyüzemileg számba nem ve­hető domboldalak, ligetek és a dűlőutak mentének fűtermése, a konyhai hulladék stb. —, ami máskülönben kárba vesz­ne. Ezeknek és más mellékta­karmányoknak a hasznosításá­ról sem mondhatunk le. Nem változott a párt álláspontja Vita folyik ezekről a kérdé­sekről megyeszerte. Mostaná­ban kivált a tsz-vezetők bog­iári tanfolyama hozta felszínre a háztáji szerepét tagadó néze­teket. A megyei vezetés igyekszik eloszlatni az értet­lenséget, biztosítani a helyes szemlélet kialakulását. Erre némelyek különös módon rea­gálnak. A kapospulai ankéton is hallatszottak ilyen hangok. Losoncéi Mihály elvtárs, a barcsi Vörös Csillag Tsz elnö­ke például felszólalásában így méltatlankodott: »Hol a közös, hol a háztáji kerül előtérbe. Eddig a közös erőteljes fejlesz­téséről volt szó, most meg a háztájiról kell annyit beszél­ni?« Keserű József elvtárs, a darányi elnök pedig ezt hang­súlyozta: »Bárcsak egy évvel ezelőtt rendezték volna meg ezt az ankétot, akkor most nem itt tartanánk a háztáji­val.« Berki József elvtárs, a homokszentgyörgyi Zöldmező Tsz elnöke meg rosszallóan ar­ra utalt, mintha most, a ház­tájival való »egyoldalú foglal­kozás« idején a közös erősíté­séről nem is illene beszélni. *** o 0 ***** v ajándék húsv étra! %yl| Úti készlet 52 Ft Kozmetikai készlet 22 Ft-tól 60 Ft-ig /I FPWffi* Kefekészlet lm Ü fi 45 Ft-tól 110 Ft-ig /in SllP®? Hl Kaphatók a földművesszövetkezeti MiMplí ^ ■mju. t iO R .. b oltokban. INWtNMMU mviflCH j* 11 (30"8) Mélységes tévedésről, a hely­zet félremagyarázásáról, a té­nyek elferdítéséről van szó! Válaszul Németh Ferenc elv­társ, a megyei pártbizottság első titkára határozottan hang­súlyozta: »A Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a megyei pártbizott­ság sosem buzdított a törvé­nyes háztáji gazdálkodás el­sorvasztására. A párt agrárpo­litikájának mindig is sarkala­tos alapelve volt, és változatla­nul az is maradt, hogy a kö­zös gazdaságok elsődleges fej­lesztésével egyidejűleg maxi­málisan ki kell használni a háztáji gazdaságokban rejlő termelési lehetőségeket. Ezt mondtuk eddig, ezt mondjuk ma is. Ez van benne a párt valamennyi mezőgazdasági ha­tározatában, közöttük a Vili. kongresszus határozataiban is. A Központi Bizottság legutób­bi határozata újólag megerősí­ti az eddig is hirdetett elvet: a tsz-tagok háztáji gazdaságait a szövetkezeti gazdaság szerve­sen kapcsolódó részének kell tekinteni. A háztáji gazdasá­gok elsorvasztására irányuló törekvéseket határozottan el­ítéltük a tsz-vezetők 1963 jú­liusában tartott megyei ta­nácskozásán és előtte is. Nincs hát szó semmiféle fordulatról. Amelyik szövetkezetben a kö­zös fejlesztése mellett szűk korlátok közé szorították a háztájit, nem mozdították elő, hanem akadályozták a háztáji termelés lehetőségének ki­használását, annak a szövetke­zetnek a vezetői saját magu­kat okolják emiatt, ne pedig a pártra, a párt politikájára próbálják áthárítani a felelős­séget.« Az erős, a legjobb szövetke­zetek árutermelésének növeke­désében elért eredmény sem adhat fölmentést a háztáji ter­melés elhanyagolásának' fele­lőssége alól. E szövetkezetek vezetőinék sem csak a közöst kell látniuk, hanem a közöst és a háztájit együttesen kell kezelniük, s munkálkodniuk kell azon, hogy tartsanak a ta­gok annyi állatot, amennyit tarthatnak. A vitában idáig : áron azt igyekeznek bizonygat- eljutva az érdekeltek újabb el- j ni, hogy miért nem lehet ezen méletet gyártanak: minden- | a téren előbbre jutni. A megoldás lehetőségeit keressük Az egyik érv így hangzik: »A háztáji állattartás jó jöve­delmet biztosít a tagnak, nem hajlandó eljönni a közösbe dolgozni.« Ezzel tehát azt akarják bizonygatni, hogy a háztáji állattartás óhatatlanul a közös munka rovásáía megy. Nem így áll a dolog! Akadhat néhány tsz-tag minden falu­ban, aki így számol, de a több­ség nem ilyen. Az állattartó szövetkezeti parasztok többsé­ge becsülettel dolgozik a kö­zösben. Szíjártó János elvtárs, a göllei Béke Tsz elnöke mondta el, hogy náluk éppen azok a legszorgalmasabbak, akiknek legtöbb a jószáguk, így van ez Kapospulán is. Ott ült az ankéton, és fel is szó­lalt két helybeli tsz-tag. Mind­ketten sok jószágot tartanak, és öt-hatszáz munkaegységet teljesítettek a múlt évben csa­ládjukkal együtt. Mert megy a közösbe a család apraja-nagy- ja, hiszen takarmányt annak arányában kapnak, ahogyan a közös munkában részt vettek. A másik érv: »Fejlesszük a háztájit? Hiszen mennyi tag­nak van a megengedettnél több állata?« Igaz, van, akinek az állatállománya meghaladja a törvényben megengedett lét­számot, de nem ez az általános. Ilyen csak néhány fordul elő- községenként. Nem az ő állo­mányuk korlátozása a fő gon­dunk, hanem az, hogy a tsz- családok többségének nincs se kocája, se tehene. A háztáji problémának ez a része ér­demli meg a fő figyelmet. Az állattartó háztáji gazdaságok számát kell növelni — ez az előbbre jutás útja; Űjabb ellenvélemény: »Elké- nyelmesedtek tsz-tagjaink — mondta például ‘Sérki elvtárs, a homokszentgyörgyi elnök. — Nem hajlandók állattal ve­sződni, pedig volna miből jó­szágot tartaniuk. Csupán a múlt héten 170 mázsa szénát ajánlottak fel, hogy vegyük meg, mert nem szándékoznak állatot vásárolni.« Van ebben is igazság. De hát a tsz-vezető berendezkedhet-e arra, hogy egyszerűen tudomásul vegye az ilyen elhárító véleménye­ket? Nem kötelessége-e, hogy fáradságot nem kímélve gyű­lésen, csoportos összejövetelen vagy egyéni beszélgetések al­kalmával igyekezzen céltuda­tosan meggyőzni őket a tehén- és kocatartás jelentőségéről, szükségességéről? Ki szer­vezze, ki csinálja ezt, ha nem a szövetkezet, a pártszervezet, a tanács vezetői? Várhatnak talán arra, hogy ezt a munkát valaki más végzi el helyettük? Mindenesetre könnyebb a háztáji állattenyésztés előbbre lendítését akadályozó, nehezí­tő véleményeket összegyűjteni és hangoztatni, semmint beha­tóan, fáradtságot nem ismerve foglalkozni velük. Keressék, hogyan oldhatnák meg ezt a feladatot. Ha az akadályokat fölismerték, távolítsák el az útból. Így juthatunk előbbre. Vállalni kell a vele járó gondokat Nyilvánvaló, hogy a háztáji állatállomány eltartása növeli a szövetkezeti vezetők gond­jait. Ezt a többletgondot a cél érdekében, a feladat jelen­tőségének ismeretében vala­mennyiüknek vállalniuk kell. Gond az, hogy tavasztól őszig naponta friss zöldet — és nem- csali réti füvet, hanem lucer­nát is — kapjon a háztáji te­hén? Megoldható gond ez. Ju­tában úgy oldják meg, hogy brigádonként 2—2, összesen hat fogatot erre a munkára osztottak be. Meg is van eb­ben a községben a tenyésztési biztonság. Ez a magyarázata annak — amint Dohai József elvtárs, a szövetkezet elnöke elmondta —, hogy tavaly má­justól októberig 283-ról 342-re nőtt a háztáji marhaállomány létszáma. Göllében, Nagyberkiben, Zi­mányban, Mosdóson és másutt sántán az a tapasztalat, hogy a tsz-tagok nincsenek maguk­ra hagyva háztáji jószáguk el­látásának gondjaival. Már év elején úgy készítik el a szövet­kezetek a termelési tervet, hogy előirányozzák benne a háztáji állomány takarmányát is. Nem megy ez a közös ro­vására. Több község, köztük Kapospula gyakorlata mást is bizonyít: a kezdettől fogva, te­hát fordulatok, visszaesések nélkül lehetséges volt a kö­zöst állandóan és folyamato­san fejleszteni úgy, hogy köz­ben megfelelő szinten maradt a háztáji állattenyésztés. Nagyon okosan, a párt agrárpolitiká­ját megértve, annak szellemé­ben dolgoztak a pulaiak is azon, hogy a község egészének árutermelését évről évre nö­veljék. Állítsuk vissza a tenyésztési kedvet Ez a vidék — a Kaposvölgye — mindig is meghatározó sze­repet töltött be a megye állat­tenyésztésében. Az itt gazdál­kodó szövetkezetek alapjában véve jól hangolták össze a kö­zös és a háztáji érdekeit. Ezért is fejlődnek egyenletesen, fo­lyamatosan. A megye más vi­dékein is több a háztáji állat- tenyésztés lehetősége, mint amennyi ki van használva be­lőle. Másutt, a barcsi járásban is élnek jószágszerető gazdák, lehetővé kell tenni számukra az állattartást. A pulai ankét ennek föltéte­leit igyekezett megteremteni azzal, hogy cáfolta a téves né­zeteket, alakította a szemléle­tet, és a jó példák felsorakoz­tatásával bizonyította: nem­csak kell, hanem lehet is a kö­zös sérelme nélkül kellően, ér­demének megfelelően törődni a háztáji állattenyésztéssel. Az ankéton szóba került, hogy kí­sért helyenként, vagy kísérthet másutt is az egyik végletből a másikba való átcsapás veszé­lye. Most, amikor az eddig el­hanyagolt háztáji rendbe ho­zásán a sor, nem lehet azt ten­ni, hogy a közös rovására pó­tolják a mulasztást. Ez a fi­gyelmeztetés körültekintésre, kellő gondosságra kell hogy sarkalljon minden érdekelt tsz-vezetőt, s az említett ve­szély elhárítása nem jelenthe­ti a tennivalók elodázását. Németh elvtárs is, Böhm Jó­zsef elvtárs, a megyei tanács vb-elnöke Is nyomatékosan hangsúlyozta: a tetteken a sor. A szövetkezeti vezetők ke­ze alatt nem mehet tönkre a háztáji jószág. Nem sablono­sán, hanem szövetkezetenként határozzák meg a feladatokat. Állítsák vissza a tenyésztési kedvet azok, akik azt ilyen vagy olyan intézkedésükkel az utóbbi években csökkentették vagy elvették. Ki-ki őszintén nézzen szembe önmagával, vizsgálja meg, mit csinált rosszul eddig, és fogjon hozzá az elrontott dolgok rendbe ho­zásához. Váljon a háztáji állat- tenyésztés mindenütt a szövet­kezeti vezetők legsajátabb ügyévé. Ez a biztosítéka és egyik fontos föltétele egész mezőgazdasági termelésünk to­vábbi fejlődésének. Kutas József

Next

/
Thumbnails
Contents