Somogyi Néplap, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-13 / 36. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1964. február 13, •«#e*e^eAe^e*w^e^»eelle^#e»e»eee*1 Alakul a K. Honvéd új kosÉrlakdacsapata Űj rend szerint bonyolítják le az NB II bajnokságot Két esztendő munkájának gyümölcse érett meg azzal, hogy a K. Honvéd kosárlabda csapata bejutott az NB II-be. A Honvéd kosárlabda- szak­osztályánál a vezetők jól tud­ták, hogy az osztályozókon aratott siker újabb felelőssé­get ró a vezetőkre, játékosok­ra. Egyöntetű volt azonban a vélemény a sportág háza tá­ján: Vállaljuk a nehézségeket! És nemcsak szavakban hangzott el ez a vállalás. A Honvédnél már az osztályo­zok befejezése után hozzálát­tak az új csapat kialakításá­hoz. Egész rövid volt a téli szünet, s január közepétől már lázas ütemben folyik a felké­szülés. Hetenként hét edzést tart a kosarasoknak Anker Al­fonz edző. Hja, sürget az idő. Március 26-án a kosárlabdá­zóknál is megkezdődik a baj­nokság. Az alapozást húsz já­tékos kezdte meg. Maga az alapozási munka már lassan befejeződik, s megkezdődhet a formába hozás időszaka. Az alapozás sem volt azért unal­mas. Megfigyeltük, hogy kü­lönösen a dobóedzéseket tette igen változatossá a Honvéd kosarasok szakvezetője. Máris elmondhatjuk, hogy a csapat tagjai jó dobó formában van­nak. Egy kis seregszemlét tartot­tunk a Honvéd kosarasoknál. A tavalyi törzsgárdából elég sokan eltávoztak — leszerel­tek. Gombos, Móró, Z. Kertész, Almássy, Czibula visszatért régi együttesébe. Gombos tá­vozása különösen érzékeny veszteség a Honvéd csapata számára. No de azért nincs különösebb baj. Tucatnyi új, jóképességű játékossal gazda­godott a K. Honvéd. A meg­maradt csapattagok mellett elsősorban Hajdú Attila (Cse­pel), Magashegyi Zoltán (MÄVAG), Móró Ferenc (Pécsi Postás), Talló János (PVSK), Tóth István (Egri Dózsa), Vzsoki Viktor (Pécsi EAC) és Végh János (BVSC) az, aki be- verekedheti magát a csapatba. Persze a többiek előtt is nyit­va áll az út. Az edző elve, hogy a mindenkor legjobb for­mában levő játékosok kerülje­nek a csapatba. No és a régiek? Az NB II-be jutást kihar­coló játékosok közül továbbra is rendelkezésre áll Kacsko- vics, Varga, Lőcsei és Szkok. Rájuk minden körülmények között számít az edző. E pilla­natban tizenkét-tizennégy já­tékos alkotja a leszűkített ke­retet, amelyből kikerül majd a márciusban rajtoló csapat. Kosárlabdaberkekben egyéb­ként nagy érdeklődéssel kom­mentálják a nemrégiben nap­világot látott új bajnoki ren­det. A Magyar Kosárlabda Szövetség ugyanis a követke­zők szerint bonyolítja le az idei NB II. bajnokságot. Ebben az osztályban a har­minc csapatot három csoport­ba sorolták (kelet, közép és nyugat). A tíz-tíz csapat már­cius 26-án megkezdi a baj­nokságot, s a tavaszi-őszi for­dulót minden szünet nélkül egybe bonyolítják le. Június végén már be is fejeződik a bajnokság első szakasza. Ek­FIGYELEM! Minden típusú mérte» ;nyitását elvállalja (helyszínen is) az állami Mozűyazdaeái;' Gépjavító Állomás. Székesfehérvár, Tanyaeor 4. (4274) korra eldől, hogy melyik haj csapat esik ki. (Csoportonként a két-két utolsó.) Az állva maradt huszonnégy csapatot az elért helyezések alapján sorsolják össze. Ilyen módon alakul 12-re a mezőny. A tizenkét legjobb együttes­ből 3 négyes ésoportot alakíta­nak. E csoportok első két he­lyezettjei küzdenek végül is az 1—6. helyért. A 3—4. helye­zettek' eldöntik a 7—12. helye­zések sorrendjét. így kapják meg azt, hogy ki az abszolút bajnok. Ez, továbbá a bajnok­ság 2. és 3. helyezettje jut fel majd 1964 végén az NB I. osz­tályba. — Milyen tervekkel vág ne­ki az idei bajnokságnak a K. Honvéd? — Játékosállományunk ké­pesség tekintetében körülbelül megegyezik a tavalyi csapaté-,( val. Köztudomású, hogy ta- voly jó együttesünk volt. 1963. évi eredményeink — nemcsak az osztályozón — figyelemre méltóak. Idén sem szeretnénk alább adni. Igaz ugyan, hogy ebben a bajnokságban vannak nálunk nagyobb tapasztalattal rendelkező csapatok, ennek el­lenére elképzelhető, hogy Ka­posvár együttese ott lesz majd a legjobb tizenkettő között a helyekért folyó harcban — mondotta a Honvéd edzője. Hogy ezt a szép eredményt nem várják a Honvéd kosara­sok mint a mannát, azt bizo­nyítják az edzések, ahol igen komoly munka folyik. Készül az NB Il-es és a megyei csa­pat is a közelgő bajnoki rajt­ra. Ideiglenes edzőcserék a K. Kinizsinél és a K. Dózsánál A labdarúgás tavaszi bajnoki rajtjára készülő csapatoknál már mindenütt szorgos munka folyik. Legtöbb együttesnél, így a K. Ki- nizsniél és a K. Dózsánál is túl vannak már a csapatok az alapo­záson. Kezdődik a formába hozás időszaka, amely e két utóbbi együttesnél némi bonyodalommal jár. Kényszerűségből ugyanis mind a Kinizsinél, mind a Dózsánál e héten edzőcserére került sor. Hi­vatalosan ugyan továbbra is Zá- borszky Jenő a Dózsa és Váradi Lajos a Kinizsi labdarúgóinak ed­zője. Igen ám, de Záborszky és Váradi is megbetegedett. A Dózsa- edző kórházba megy kivizsgálás­ra. s előreláthatóan hosszabb ideig nem állhat csapata rendel­kezésére. Váradi Lajos mumszos lett. így esry ideig ő sem irányít­hatja a felkészülést. A Kinizsinél mostantól Radnai István vezeti az edzéseket, a Dó­zsánál Egres László vette át Zá­borszky Jenő szerepét. SAKK Ez a lie’yzet az NB ll-ben Három fordulóval a befejezés előtt Igen érdekes képet mutat az NB H nyugati csoport bajnoki táblázata. Az állása a következő: 77.5 (1): Nyugati Vasutas. 70,5: Szállítók. 62 (3): Ganz-MAVAG. 62: Pécs és Tatabánya. 60.5 (3): Kecskemét. 57 (1): Elzett. 56 (1): Veszprém. 56: Pedagógus. 55 (1): Kaposvár. 54.5 (1): Postás. 54 (1): Győr. 53,5: Zalaegerszeg. 52,5: Csepel. A somogyi atléták eredményei a számok tükrében Tegnap közzé adtuk a so­mogyi férfiatléták legjobb fu­tóeredményeit. Ma röviden az ügyességi atlétákról szó­lunk. Ügyességi atlétáink között — bár a kalapácsvető Máté Jenő és a gerelyvető Lelkes István nagyon sokat fejlődött •— nincs olyan kiemelkedő tudású versenyző, mint ami­lyen á futóknál Pamuki Jó­zsef volt. Az ugrószámokban egyedül Kovács János hár­masugró eredménye tart még lépést ügy ahogy a legjobb vidéki atlétákkal. A 176 ern­es megyei legjobb eredmény a magasugróknál, a 643-as tá­volugrás, no és a 343-as rúd­ugrás mutatja, hogy hol is tart jelen pillanatban a so­mogyi atlétika. Ha pedig az első öt vagy tíz versenyző át­lagát számítanánk ki, akkor kapnánk igazán képet arról, hogy milyen gyengék is ugró­atlétáink. A dobószámokban sem sok­kal jobb a helyzet. Igaz ugyan, Érdekes versenyek, túrák teszik színessé az Autóklub somogyi programját Immár két éve, hogy önállóan működik a Magyar Autóklub ka­posvári helyi csoportja. A klub somogyi vezetői már két eszten­dővel ezelőtt teltek néhány lépést annak érdekében, hogy megszü­lessék Somogybán is az autó­sport. 1964-ben további fejlődés várható. Bővül a versenyprogram, több lesz a hazai és a nemzetközi túra. Ez derült ki a klub megyei elnökének, Hoffmann Sándornak a szavaiból. — Most már hagyományos a ba­latoni idénynyitáskor rendezett országos ügyességi versenyünk, amelyet az idén harmadszor ren­dezünk meg. Tavaly s tavaly előtt több ezer nézője volt ezeknek a versenyeknek. Bizonyos, hogy most« még inkább fokozódik az érde$;lődós, hisz mind népesebb az autósok tábora. A siófoki ver­seny az idén még országos jellegű viadal lesz, de máris Ígéretet kap­tunk, hogy 1965-től nemzetközivé bővül majd, s azon részt vesznek a> Segjobfo nyugat-európai autó- versenyzők is. Aztán nemcsak Siófokon, ha­nem Kaposváron is szeretnének ÖKÖLVÍVÁS Beds és "ehér nyert bajnokságot a terű éti döntőn Nagykanizsán mindössze negy­ven ökölvívó gyűlt össze a dél­dunántúli területi felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokság döntőire. A Kaposvári Dózsa is mindössze hét versenyzőt küldött, lég-, könnyű-, közép-, nagyváltó- és nehézsúly­ban a Dózsa nem állított verseny­zőt. Hiányzott ez alkalommal a kaposváriak közül Tóbi is (! ?). A kaposvári fiúk közül elsősor­ban Bedő és Fehér tett ki ma­gáért. Az előbbi a pehely-, az utóbbi a félnehézsúlyban bajnok­ságot nyert. Közel állt a bajnoki címhez a kis váltósúlyú Horváth és a váltósúlyú Papp János. Mindket­ten a pontozóbíráknak köszönhe­tik, hogy másodikak lettek. Wil­helm ugyancsak a váltósúlyban a harmadik helyet szerezte meg. A vártnál gyengébben szerepelt a harmatsúlyú Tóth, aki nem ju­tott dobogóra. A kis váltósúlyú Ba­konyi ugyancsak az első forduló­ban kiesett. bemutatkozni az autósport leg­ügyesebb somogyi képviselői. Ügy tervezzük, hogy a május 1-i sportműsorban színre lépnek majd az ügyességi versenyzők, vagy megrendezzük az igen látványos »róka« versenyt a megyeszékhe­lyen. Fontos szerep jut ez évben az autótúrák részvevőinek is,. Hús- vétkor indul az első túracsoport Csehszlovákiába. Lehet, hogy nem is egy, hanem több. Ezt a túrát éppúgy, mint később több, a ba­ráti államokba vagy a nyugatra irányúiét is, a kaposvári helyi csoport önállóan rendezi. Ezeken kizárólag somogyi autósok — ter­mészetesen csak klubtagok — ve­hetnek részt, önálló túránk lesz ez év nyarán a jugoszláv tenger­partra, esetleg Romániába is. A klub egyik túracsoportja részt vesz a május 3-i osztrák—magyar labdarúgó-mérkőzésen Bécsben. Májusban vagy októberben szer­vezünk egy ötnapos bécsi külön kirándulást is. A Magyar Autó­klub országos programjában sze­replő különböző nemzetközi túrá­kon — amelyek már legnagyobb részt camping alapon mennek —, szintén számos klubtagunk * vehet majd részt — mondotta az Autó­klub Somogy megyei elnöke. Az első lépéseket megtette már a somogyi autósport. Kíváncsian várjuk a folytatást. hogy Máté 48,84-es megyei csúcseredménye a kalapácsve­tésben reményt keltő, de ma már ezzel sem lehet országos versenyeken' eredményt elérni. Aztán az is baj, hogy a ka­lapácsvető Máté rangelső a súlylökésben és a diszkoszve­tésben is. A gerelyhajítók be­csületét Lelkes mentette meg Mátéval szemben. Itt a csur­gói atléta második. Eredmények: Magasugrás: 176 cm: Tanits (Táncsics). 173 cm: Kovács J. (K. Dózsa).-170 cm: Klement (Csurgó), Korpos (M. Techn.), Acs (Siófok), Vecsei (Táncsics). Távolugrás: 643 cm: Kovács J. (K. Dózsa). 622 cm: óvári (Marcali). 618 cm: Stendl (K. Honvéd). 613 cm: Pásztor (Táncsics). 608 cm: Kiss J. (Csurgó). Rúdugrás: 343 cm: Lelkes (K. Petőfi). 308 cm: Kovács G. (Táncsics). 300 cm: Soós (Siófok). 290 cm: Ács (Siófok). Horváth J. (Barcs), Pintér (Siófok). Hármasugrás: 13.48 Kovács J. (K. Dózsa). 12.35 Walter (K. Petőfi). 12,33 Stendl (K. Honvéd). 12,17 Pintér (Siófok). 12,11 Csutorás (Szentbalázs). Súly lökés: 13.15 Máté (Csurgó). 13,02 Gadányi (K. Petőfi). 12,56 Tóth (K. Petőfi). 11,58 Korpos (M. Techn.). 11.15 Losonczi (Barcs). Diszkosz: 38.49 Máté (Csurgó). 35,20 Tóth (K. Petőfi). 32.36 Gadányi (K. Petőfi). 31,47 Kovács F. (Csurgó). 31,22 Káplár (Csurgó). Gerely: 49,45 Lelkes (K. Petőfi). 47,67 Máté (Csurgó). 47,27 Gadányi (K. Petőfi). 45,40 Kovács F. (Csurgó). 45,39 Taubert (ITSK). Kalapács: 48,84 Máté (Csurgó). 34,44 Kovács F. (Csurgó). 30,88 Kiss L. (Csurgó). (Folytatj ük) APRÓHIRDETÉSEK Kerékpárvázak — 30 db — (selejt) eladók. Kézikocsi, állvány stb. készítésére alkalma­sak. Darabonként 10 Ft. Pauncz, Kaposvár, Kanizsai utca 55. (356) Autóalvázat, motort, sebváltót, első futómű­vet, hátsó hidat, ke­réktárcsát veszek. Borsós, Marcali. (4378) Eladó egy modern, ■nagy méretű konyha­bútor és egy világve­vő rádió. Kovács, Ka­posvár, Cseri út 1. (98588) Televízió elé szivár­ványszínű üveg előtét állandóan kapható Ka­posvár, Vöröshadsereg úti trafiknál. (93392) Kaposváron három­szobás ház beköltöz­hetően eladó. Cím a kiadóban. (347) Toponáron, Vörös­hadsereg útja 70. szám alatti ház szabad kéz­ből eladó. Buszmegál­lónál. Tóth József. (98568) Felújított Warszawa | személygépkocsinkat 1 elcserélnénk 2,5—4,2 tonnás tehergépkocsi­ra, lehetőleg FM tár- I cához tartozó vállalat- j tál. Lósport Vállalat, j Budapest, VIII., Kere- ! pesi út 9., gazdasági ! osztály. Telefon 134-808. (1099) Elcserélném Danuvia motorkerékpáromat — ráfizetéssel — Pannó­niáért. Cím a kiadó­ban. (353) Elcserélném buda­pesti, VIII., József u. 34. sz. f. 1. alatti egy­szobás, hallos, össz­komfortos lakásomat kaposváriért. Érdek­lődni: Kaposvár, Ko­vács Lajos, színháznál. (348) Azonnal fölveszünk építőipari szakmunká­sokat és 18 éven fe­lüli férfi segédmunká­sokat állandó munká­ra. Munkaruhát, mun­kásszállást és ebédet biztosítunk'. Tanács- igazolás szükséges. ÉM Bács megyei Ál­lami Építőipari Válla­lat, Kecskemét, Klap­ka u. 34. (88124) Időjárás Várható idő­járás ma estig: Kisebb felhőát­vonulások szór­ványosan ha­vas esőved vagy hózáporral. Mérsékelt észak- nyugati, északi szél. Várható legmagasabb hő­mérséklet 0—plusz 4 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor plusz 0,9 fokot, déli 12 órakor plusz 3,2 fokot mér­tek. Eseménynaptár Ivan Krilov orosz író, ki­váló mese- és vigjáfcékíró, aki műveiben erősen bí­rálta a jobbágyság intéz­ményét, szatirikus, élcelő- dő hangon a korabeli pol­gári ideálokat állította szembe az akkor uralkodó hűbéri és abszolutórikus társadalmi renddel. Művei­ben kitűnnek a józan eszű, a munkát és tréfát kedvelő orosz parasztok, akiket jó­ízű humorral örökített meg. — Kaposvár anyakönyvi lúrei. Születés: Horváth Mátyás leánya, Orsolya; Csonka Ferenc leánya, Mária; Goridek József leánya, Eleonóra; Magyar József fia, Jó­zsef; Boronkics István fia, István; Csonka Endre fia, Zsolt; Gál Sán­dor fia, Sándor; Keszler Róbert fia, Zsolt; Kiss Ferenc fia, Fe­renc; Takács Gyula leánya, Éva; Karádi Károly leánya, Katalin; Verhás László fia, László; Kovács Ferenc leánya, Katalin; Gyurka János leánya,"'■'"Emma. »Házasság: Tóth József—Kincses Irén; Brudics János—Kozma Aranka; Njmri Sán­dor—Kelemen Piroska; Bölcsföldi Zoltán—Nádasi Margit; Veszner Ferenc—Töi’ök Anna; Pécsi János —Galina Mária. Halálozás: Kőrös­hegyi Józsefné 62, Csiszár József- né 81, Kisiván János 72, Pék Jó- zsefné 56-, Nemes Sándor 70, Eger- szegi László 61 éves. — Nagy sikerrel mutatták be a zamárdi színjátszók Mik­száth Vén gazember című színművét. A csoport már ké­szül az ez évi második be­mutatóra: Garai Obsitos cí­mű színművét tanulják. — Bővíti szolgáltatórészle­gét a Csurgói Napsugár Ktsz. Ezután fafűrészelést, takarí­tást, áruszállítást, illetve -be­szerzést is vállalnak. — Több mint 1200 holdon metszették meg a szőlőt a Balatonboglári Állami Gaz­daságban. 250 szakmunkás megkezdte az 1500 holdas gyümölcsösben a szilva, a kajszi- és az őszibarack met­szését. A balatolellei Balaton Gyöngye és a gamási Arany­kalász Tsz-ben is hozzáláttak a gyümölcsfák tavaszi ápolá­sához. — Bemutató klubfoglalko­zást rendez a városi KISZ- bizottság ifjúsági vezetők ré­szére az Ifjú kommunista is­kola keretében. A foglalkozást pénteken délután 6 órai kez­dettel tartják az Ifjúsági Ház­ban. Vendéglátóipari tanfolyam Balatonmárián Február elejétől 22-ig fmsz-i vendéglátóipari vezetők ré­szére tanfolyamot rendeztek Balatonmárián. A Vendéglá­tóipari Országos Szövetkezeti Központ szakemberei tartják az előadásokat. Az első cso­portban mintegy hetvenen — Tolna, Baranya, Komárom és Somogy megye fmsz-i vezetői — vesznek részt az oktatás­ban. — Hétezer falusi ház — hatszázzal több, mint egy év­vel korábban — nyerte el a »Tiszta udvar, rendes ház« címet a megyében. Az állami gazdaságoknak és a termelő- szövetkezeteknek a tisztasági mozgalomban elért eredmé­nyeikért az okleveleken kívül 10 000 forint jutalmat adtak. — 90 vagon hulladék vasat, 650 mázsa papírt és 13 vagon rongyot gyűjtöttek a múlt év­ben megyénk iskoláinak tanu­lói. A 90 vagon vasból 63 000 kerékpárt, a 650 mázsa pa­pírból 7 400 000 negyvenlapps füzetet, a 13 vagon rongyból 1300 mázsa finom papírt gyárthatnak. A jövő hónapban Indul meg a megyében a hul­ladékgyűjtési kampány. A MÉH átvevői sorra látogatják az iskolákat, s az összegyűj­tött hulladékot a helyszínen átveszik. — Dániába utazott Csikvár József, a BM Somogy megyei tánccsoportjának koreográfu­sa. Koppenhágában jellegze­tes somogyi táncokra — töb­bek között a pásztor- és a leánytáncra — tanít majd meg egy nyolcvantagú dán együttest. Moszkva a számok tükrében A Moszkvában kiadott statisztikai évkönyv szerint a Szovjetuniónak 225 millió lakója van. Ebből a lakosság 52 százaléka városokban él. A férfiak és a nők számarányá­ban még megmutatkoznak a háború következményei: a nők száma 20 millióval több a férfiakénál. Moszkva lakóinak száma elérte a 6 350 000-et. Nagyság tekintetében Tokió, New York és Sangháj után következik. Moszkvában na­ponta 250 gyermek születik, és 350 család új lakásba köl­tözik. Moszkvát a tudomány városának is nevezhetik. Ezer moszkvai lakos közül 82 főiskolai végzettségű, 64-nek szakközépiskolai végzettsége van. A városban 3800 tudós, 25 000 kandidátus és 35 000 pedagógus dolgozik. Naponta 300 000 moszkvai 190 filmszínházban, 380 klubban és műve­lődési otthonban vesz részt filmelőadásokon. A város la­kóinak lakásán összesen 1 275 000 televízió található. A 13. 62. AKÖV föl­vesz több éves gya­koriattal rendelkező Jelentkezni lehet Ka­posvár, Berzsenyi u. 1—3. szám alatt. ____________________(98574) A z EM 44. sz. Épí­tőipari . Vállalat azon­nal fölvesz budapesti munkahelyekre kőmű­ves szakmunkásokat, valamint kubikosokat és férfi segédmunká­sokat. Munkásszállást és napi kétszeri étke­zést biztosítunk. Vi­dékieknek tanácsiga­zolás, szakmunkások­nak szerszám szüksé­ges. Munkaruhát 6 hó­napig nem adunk. A 6 hónap a kihordási időbe beleszámít. Jer lentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. (4240) Az ÉM 44-es és 42-es sz. Építőipari Vállalat kőműves ipari tanuló­kat toboroz a 34. sz. Tanulóintézet részére. A janulóidő 3 év. Je­lentkezhetnek az inté­zetnél (Budapest, VIII., Üllői út 76.) mindazok a 16. életévüket be, nem töltött fiúk, akik az általános iskola VIII. osztályát 1963- ban sikerrel elvégez­ték: azonnal; az ez évben végzők a vizsga után. A kérelemhez szükséges: általános iskolai bizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat és tbc, vala­mint alkalmassági or­vosi igazolás. (4278) A , Megyei Testneve­lési és Soortszövétség gyakorlott gyors- és eénírót keres azonnali belépéssel. Jelentkez­ni lehet egész nap a megyéi tanács fszt. 3. alatt. (98576) Éjjeliőröket fölve­szünk. Építőipari Ktsz, Kaposvár, Ady Endre U. 23. (98594) A Kaposvári Tejipa­ri Vállalat fölvesz két fütővizsgával rendel­kező fűtőt és egy ko mp r esszo rkezelői vizsgával rendelkező kompresszorkezelőt. Jelentkezni a vállalat műszaki osztályán le­het. (98544) imám Február 8-án a szi­getvári vonat diákko­csijában elveszett egy nyolcadikos kislány­nak fehér alapú hím­zett szoknyája. Kérem a becsületes megtalá­lót, jutalom ellenében a kaposgyarmati er­dészházban adja le. (98587) •v^OOOOOOOO OOOC Hirdessen a Somogyi Néplapban ! GOOOOOQOOOOOC

Next

/
Thumbnails
Contents