Somogyi Néplap, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-27 / 48. szám

SOMOGYI VEPLAI 4 Csütörtök, 1964. február 27. Kezd formába lendülni a Honvéd K. Honvéd—Pécsi Dózsa 2:1 (1:0) Kaposvár, 400 néző. V: Fenyvesi. Honvéd: Erdósi — Tajti. Schmidt, Csapó — Muzslai, Rá thai — Dauda, Daka (Szöllősi), Szabó, Tímár (Földi), Angyal (Szűcs). P. Dózsa: Danka — Hernádi, Kocsis (Udva- rácz), Bendes — Vincze, Halasi — Györkő, Vári, Rádi (Vajda), Dunai I., Török. Kitűnő talajú pályán került sor a szerdai edzőmérkőzésre. A fölé­nyeskedve kezdő pécsiek hamaro­san rájöhettek, hogy a Honvéd komoly ellenfél. A 10. percben formás támadás után ugyanis Sza­bó megszerezte a vezetést a ka­posváriaknak, 1:0. A 25. percben egyenlítési alkalom nyílt az NB I-esek előtt, Györkő 11-esét azon­ban a kitűnő formában védő Er­dős! kiütötte. Szünet után nagyon rákapcsolt a Pécsi Dózsa, beszo­rultak a kaposváriak, viszont a Honvéd szórványos támadásai több veszélyt jelentettek, mint az ál­landó pécsi nyomás. A 65. perc­ben Muzslai, Szöllősi, Dauda, Szöl­lősi, Szűcs, Szabó volt a labda útja úgy, hogy a pécsiek közbe sem tudtak avatkozni, s a minta­szerű támadást Szabó szép góllal fejezte be, 2:0. Szűcs egyik fejese csattant még a kapufán, aztán két perccel a befejezés előtt Vajda ré­vén szépíteni tudtak a pécsiek. A lelkes szurkolótábor nagy tapssal köszöntötte a kaposvári csapat győzelmét, amely a látot­tak alapján teljesen megérdemelt. A Pécsi Dózsa csalódást keltett. Fáznak a Fenerbahcse játékosai Feltűnően nagy érdeklődés előz­te meg a Fenerbahcse labdarúgó- csapatának szerda délelőtti edzé­sét a Hungária úti pályán. Nem­csak a kék-fehérek vezetői voltak ott, hanem Baróti Lajos szövetségi kapitány, Illovszky Rudolf edző, szurkolók és a Budapestre érke­zett török küldöttség valamennyi tagja. — Hideg van, sokkal hidegebb, mint gondoltuk, s bizony fázunk — mondta A. P. Ogün, a Fener­bahcse 24 éves válogatott jobb­szélsője. — A hazai tavaszból a télbe érkeztünk és ez bizony az MTK-nak kedvezhet. . . A török újságírók szavai fedték azt a hangulatot, amely a Fener­bahcse körében tapasztalható. Ál­talában bizakodóak, feltétlenül számítanak arra, hogy továbbjut­nak a KK-ban csütörtökön az MTK ellenében. (MTI) Tovább tart a Nagyatádi Honvéd és a Sí. Vasas versenyiuiása a kézilabdázóknál Az idei teremkézilabda-tor- na — mint az előre várható volt — a Nagyatádi Honvéd és a Kaposvári Vasas MTE csa­patának érdekes párharcát hozta. (A volt Kaposvári Hon­véd NB Il-es csapatának játé­kosai ugyanis most a Nagyatá­di Honvédet erősítik.) Eddig fej fej melletti küzdelmet vív a férfiaknál az elsőségért a két csapat. Nem kis meglepe­tésre a Tanítóképző is a két vezető együttessel tart lépést. A nőknél a várt rangadó mér­kőzés helyett a zöld asztalnál dőlt el a két bajnoki pont sor­sa (szervezési hiba miatt a mérkőzés elmaradt). A Vasasé lett a két pont, s a Vasas-lá­nyok kerültek a bajnoki táblá­zat élére. Eredmények: Férfiak Nagyatádi Honvéd—M. Hon­véd 26:11, Tanítóképző II.— GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy szeretett | feleségem, édesanyánk, anyó­sunk, SZABÖ GYÖRGYNÉ II. 25-én 59 éves korában el- | hunyt. Temetése II. 29-én du. 1 órakor lesz a Nyugati te­metőben. A gyászoló család. Kúttisztítást,-fertőtlenítést vállal a Pécsi Tempó K^z, Pécs, Szabadság u. 40. Telefon 25-11. (101294) Kompresszor­kotrépkezeiiet, könnyíigépkeze M érvényes ÉM-vizsgabizonyít- vánnval fölvesz dunántúli munkahelyre a 22. sz. Állami Építőipari Vállalat, m Budapest, V., Irányi u. 17. O Ruhaüzem 23:15, Tanítóképző I.—K. Építők 18:14, K. Vasas MTE—K. Kinizsi 38:26. A bajnoki táblázat élén most a következő a sorrend: 1. K. Vasas MTE 4 4 - - 104:69 8 2. Nagyatádi Honv. 3 3 - - 101:2.9 6 3. Tanítóképző I. 3 3 - - 82:54 6 Ifjúságiak ITSK—K. VASAS MTE 8:5, Közgazdasági Techn.—K. Ki­nizsi 13:12. A bajnoki táblázat élén a Közgazdasági Techni­kum csapata áll 6 ponttal, az ITSK-nak és a Táncsicsnak 5— 5 pontja van. Serdülők Táncsics Ií.—Rákóczi 12:4, Süketek—Berzsenyi 8:5. Lista­vezető a Táncsics II. 6 ponttal, a második helyezett Süketek­nek ugyancsak 6 pontjuk van. Nők Közgazdasági—Tanítóképző 13:10. A bajnoki táblázat állása: 1. K. Vasas MTE 4 4 -- 36:12 8 2. K. V. Lobogó 3 2 - 1 22:13 4 3. Közgazd. Techn. 4 2 - 2 31:34 2 4. Süketek SC 3 1 - 2 23:28 2 5. Tanítóképző 4 1 - 3 30:42 2 Serdülők Berzsenyi—Vöröshadsereg 3:3, Munkácsy—Hámán Kató 11:3. A bajnoki táblázat élén a Munkácsy áll 6 ponttal, a Rá­kóczinak és a Hámán Kató csapatának 4—4 pontja van. flz ÉM Beionelsmgyártó Vállalat Pécsi Beionarugyára komlói üzemébe szállítási és rako­dási munkára férfi munkaerő­ket alkalmas. Étkezést és szállást bizto- sítunk. Jelentkezés a válla­lat komlói üzemében, Komló-Kenderföld. _______(100405) k öszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett édes­anyánk, özv. SZABÖ SÁNDORNÉ temetésén részt vettek, és részvétükkel gyászunkban osztoztak. Gyászoló gyermekei. (71396)___________________ Siófok—Nagykanizsai Bányász 5:0 (2:0) Szerdán délután Nagykanizsán játszott edzőmérkőzést a Siófoki Bányász. A csapat a következő összeállításban szerepelt: Iszak (Varga) — Takács, Fehér, Vidák — Vörös, Balázs — Zsolnai (Peresz- tegi), Sier, Tóth, Papp, Kovács. Végig a siófoki csapat irányított, s javuló játékkal ilyen arányban is megérdemelten győzött. G: Papp 2, Kovács 2, Tóth. Cassius Clay az új hivatásos nehézsúlyú ökölvívó világbajnok A floridai Miami Beach-ban ma­gyar idő szerint szerdára virradó­ra került sor a 109. hivatásos ne­hézsúlyú ökölvívó világbajnoki döntő mérkőzésre a védő Charles »Sonny« Liston (98,8 kg) és a ki­hívó Marcellus Cassius Clay (95,6 kg) között. Az eredetileg 15 me­netre tervezett találkozó azonban a 6. menet utáni szünetben véget ért: a vezető bíró a 22 éves Clayt technikai k. o.-val hirdette ki győztesnek, s így ő lett az új vi­lágbajnok. Az történt ugyanis, hogy Liston már az első menetben bal vállán j sérülést szenvedett, de fájdalmai I ellenére is tovább harcolt. A ha- I todik menet után azonban már or­vosi vizsgálatot kért és dr. Rob- ! bins szorító-orvós vállficamot ál­lami ott meg a versenyzőnél, s a mérkőzés folytatását azonnal be­szüntette, A szakértők véleménye szerint Cassius Clay győzelme nagy meg­lepetés, szinte olyan szenzáció, mint amikor 1935-ben Jimmy Bra- dock pontozással nyert Max Baer ellen. (MTI) Sok induló, sok a tehetséges fiatal Az NB I-es női és az NB H-es férficsapat mérkőzései­nek árnyékában szerényen hú­zódott meg az 1964. évi me­gyei ifjúsági és serdülő asz­talitenisz egyéni bajnokság, örvendetes volt a nagyszámú induló. A fiúknál — pedig elég sok volt a gátló körülmény — hatvannégyen álltak rajthoz. A lányok mezőnye már jóval gyérebb volt. Különösen a ser­dülőknél. Ez azonban annak a következménye, hogy a megyei úttörő szövetség egy másik sportversenyén voltak a ser­dülő korú asztaliteniszezők el­foglalva. Meglepetés nem szü­letett. Általában az esélyesek győzelmével végződött a ver­seny. A kaposváriak fölénye kidomborodott. Eredmények: Fiú egyes: 1. Horváth J., 2. Kovács J., 3. Ligeti és Révy. — ezt láttuk a megyei ifjúsági és serdülő asztal itenisz-bajnokságon Fiú egyes serdülő: 1. Forró, 2. Berkes (Fonyódi gimn.), 3. Füle (Kadarkút) és Kőhalmi. Fiú ifjúsági páros: 1. Hor­váth—Forró, 2. Kovács—Révy, 3. Űjláb—Nagy (Siófok) és Li­geti—Petőcz. Ifjúsági vegyespáros: 1. Hor­váth—Bódizs, 2. Forró—Zapf, 3. Űjláb—Hőgye és Esze—Ke­lemen. Leány ifjúsági: 1. Bódizs, 2. Zapf, 3. Kelemen és Körösi (Marcali). Leány ifjúsági páros: 1. Bó­dizs—Kelemen, 2. Zapf—Hő­gye, 3. Baráth—Bakonyi (Atta­la). Leány egyes (serdülő): 1. Jankó (Csömend), 2. Porth (Tab), 3. Filótás (Tab). ilrjárat az MHK-ra készülő megyei lalidarúBócsepalolinál Sokan visszavonulnak Nagyatádon Az utóbbi hetekben ugyancsak sok szó esik Nagyatádon a labda­rúg ócsapat jövőjéről. Most pedig, amikor néhány nap múlva a Ma­gyar Népköztársaság Kupa kere­tében összeméri erejét a két nagy vetélytárs, a Nagyatádi Kinizsi és a Lábodi MEDOSZ, különösen köz­ponti kérdés a nagyatádi csapat. Hogy lesz, mint lesz? — latolgat­ják a szurkolók, akik közül so­kan keresik fel a labdarúgók hét­közi edzéseit is. Úgy tartják, ha jó idő lesz, akkor vasárnap sok ember lesz majd a Nagyatád—Lá- bod meccsen. Kíváncsiak a hazai szurkolók arra, hogy Bicsáki Sán­dor edző tanítványaitól mit js vár­hatnak 1964-ben. Most a Népköztársaság Kupa rajtja előtt jócskán van gondja az edzőnek. Sokan a visszavonulás gondolatával foglalkoznak az atádi labdarúgók közül. Ügy mondják, befejezett tény, hogy Vojkóvics, Vucskics és Makkos abbahagyta. Még az a szerencséje Bicsákinak és a labdarúgó szakosztály vezetői­nek, hogy jó pár játékos viszont leszerelt. így pl. ismét számíthat­nak a csapatnál Sasvárira, Sel- meczi Il-re, Krafcsikra meg Bé­resre. — Jó középcsapat akarunk lenni, a Népköztársaság Kupában pedig, ha lehet, tovább jutni. Ezt a tervet tűztük magunk elé — mondotta Sárdi József, a Kinizsi ügyvezető elnöke. Bicsáki Sándornak egyelőre ke­rete van az^MNK-ra és a tavaszi fordulóra. Ebben Kurucz, Horváth, Németh, Fritz, Nagy, Bazsó, Néz­őéi, Stopf, Sasvári, Selmeczi n., Tálas II., Simon, Czimbalek, Pos­ta és Orsó szerepel. Nincsenek bajnoki remények atádon, de a megfiatalított csapat­tól mégis jó szereplést várnak a labdarúgás barátai. FEBRUAR Időjárás Várható idő­járás ma estig: Felhő átvon. ina­sok szórványo­son előforduló esővel, havas v._ovel. Mérsé­kelt, helyen­ként élénk dél­keleti, déli szél Várható legma­gasabb hőmérséklet plusz 4—9 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor plusz 0,7 fokot, déli tizenkét órakor plusz 3,1 fokot mértek. 27 Csütörtök Sándor Eseménynaptár 110 évvel ezelőtt, 1854. feb­ruár 27-én halt meg Hu- gues Lamennais (ejtsd: Lamne) francia író és filo­zófus, aki kezdeti idealista felfogása után eljutott a ki­zsákmányolt tömegek hely­zetének megjavítását célzó követelésig, végül az állam és az egyház szétválasztását követelte. Tanai miatt az egyházi hatóság bebörtö­nözte. Az 1848-as nemzet­gyűlésben már a szélsőbal­oldal tagja volt. Demokra­tikus eszmél nagy hatsásai voltak a budapesti »március ifjak«-ra. — ötvenféle vasipari tö­megcikket és műszaki faárut gyártott tavaly a Kaposvári Vegyesipari Ktsz. Készáruter­vüket 105,6 százalékra — 6 973 000 forintra — teljesítet­ték. Egyhetes isz-egés’ségiigyi tanfolyam Március 2-től 7-ig a barcsi, a csurgói, a nagyatádi és a kaposvári járás, március 9— 14-ig pedig a tabi, a siófoki, a fonyódi és a marcali járás ter­melőszövetkezeteinek egész­ségügyi felelősei egyhetes tan­folyamon vesznek részt Bala- tonbogláron. A Vöröskereszt szervezte tanfolyamon a KÖ­JÁL, az SZTK és az állat- egészségügy szakemberei tar­tanak előadásokat. — Villanyoszlopokat lopott az Áramszolgáltató. Vállalat mernyei telepéről Farkas György Igái, Táncsics telepi lakos. Az oszlopokat istállóépí­téshez használta fel. A járási tanács szabálysértési előadója 500 forint pénzbírsággal súj­totta. Hind népesebb lesz a gyár Január 29-én 18 ipari tanuló vizsgázott a Pamutfonó-ipari Vállalat kaposvári gyárában. Tizenhatan közülük sikeresen. Azóta már részt vesznek a ter­melőmunkában. Február 3-án pedig ismét benépesedett az üzem orvosi rendelője, hogy az újonnan jelentkezőkről megál­lapítsák: ki alkalmas ipari ta­nulónak. Az 55 jelentkezőből 35 fiatalt vettek föl. A legközelebbi iparitanuló­beiskolázás szeptemberben lesz, akkor ismét 30 leányt vesznek föl. Így gondoskodik a gyár vezetősége a fonónő­utánpótlásról. — Tizenötmillió forintból korszerűsítik a tavasszal a 7-es számú balatoni főközlekedési utat. Mihelyt az időjárás en­gedi, rendbe hozzák a Gár­dony—Agárd közötti felfagyá­sokat is. — Negyvenezer hold őszi kalászost fejtrágyáznak az idén a kaposvári járás terme­lőszövetkezetei. Már megkap­ták a szükséges 410 vagon mű­trágyát. — Műszaki hiba következté­ben Kaposfőn árokba szaladt a Bárdibükki Állami Gazda­ság Veit János vezette gép­kocsija.. Személyi sérülés nem történt, a járműben háromezer forint kár keletkezett. — 5872 fiatal teljesítette Ka­posváron a múlt évben az If­júság a szocializmusért-moz- galom követelményeit. — Február elején összevere­kedett egymással istállóbontás, illetve osztozkodás közben id. és ifj. Szabó József pusztako­vácsi lakos. Az apa könnyebb, fia súlyos sérüléseket szenve­dett. Id. Szabót hathónapi, fiát háromhónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíró­ság. — Még ebben az évben el­készül a böhönyei törpe vízmű. Ezzel megszűnik a falu vízel­látási gondja. — öt központi és huszonegy kihelyezett osztályban több mint hétszázan kezdték el, il­letve folytatják tanulmányai­kat az idén a Kaposvári Me­zőgazdasági Technikum levele­ző tagozatán. — Igen bőséges a pácolthal- ellátás. Még mindig mintegy háromszáz mázsányi mennyi­ség áll a kiskereskedelmi vál­lalat rendelkezésére. A vásár­lók örömmel fedezték föl, hogy a közkedvelt ruszli most egé­szen apró halakból készül, s így sokkal ízletesebb. — Elírás történt a Somogy niegye mezőgazdaságáról szóló vasárnapi interjúnkban. A szarvasmarha-tenyésztés fej­lesztésére az idén nem 100, ha­nem 1100 tehénférőhely épül. hr-'L r’ ’ * d * . ’ 0> " V. •. , ifi«" *V- ; - • * - '• A PROHIRDET ESEM Fejős- vagy vemhes kecskét keresek meg vételre. Cím a kiadó­ban. _______________(406) ö t db modern, mé­lyen üvegezett, egy­szárnyú, új ajtók el­adók áron alul. Ka­posvár, Petőfi u. 7., Gombainé. (410) Eladó „ asztalosszer- szárn, gyalupad, eny­vezőbak részletre is. Kaposvár, Béke u. 34. sz. (411) Kaposhomokon 1200 n-öl terület — 800 n-öl beültetett, jó kar­ban levő hazai szőlő­vel — présházzal, föl­szereléssel eladó. Meg­tekinthető március 1-én: Kaposhomok, Széchenyi u. 20. (397) Bokorrózsa, futóró­zsa, nemzetközi új­donságok kaphatók. Árjegyzéket küld Szál­kái rózsakertészet^, JPusztaszabolcs. (6830) 730 n-öl gyümölcsös házhely eladó Kapos­vár, Buzsáki utca 18. alatt. Érdeklődni na­ponta 5-től. vasárnap egész nap Balikőéknál. (718G6) 5 hónapos magyari vizsla eladó. Cím: Kaposvár, állatkórház. (71899)| Kétszobás, összkom­fortos ház kerttel be­költözhetően ' eladó. Cím 71898. számon a hirdetőben. (71898) Nagyon jó törzsből származó másfél éves puli — szuka — el­adó. Törzskönyviapja megvan. Gondán Jó­zsef, Balatonkiliti, Kossuth Lajos u. 23. (71908) Vennék használt, jó karban levő toalett- tükröt. Ugyanott fe­hér, zománcozott asz­taltűzhely eladó. Cím 71395. számon a hirde­tőben. __________(71895) O rciban az Arany János u. 33. számú ház sürgősen eladó. _________________(71902) K áposmérőben Kos­suth u. ?o sz. alatti ház b^kÖt tőrbe tő©*") el­adó Érdeklődni Kos­suth ii. 43. sz. alatt, Németh ék né1 (71892) Kanosvár, wecrveHa U. lé. P7.ámű hájT be­m <►«4') Kaposfőn, Üj utcá­ban 800 n-öl házhely eladó. Érdeklődni Er- dődi Jánoséknál. (71905) Azonnal fölveszünk építőipari szakmunká­sokat és 18 éven fe­lüli férfi segédmunká­sokat állandó munká­ra. Munkaruhát, mun­kásszállást és ebédet biztosítunk. Tanács­igazolás szükséges. ÉM Bács megyei Álla­mi Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u, 34. (88124) Adminisztrációban jártas gyors- és gép­írót keres azonnali föl­vételre a Felső-So- mogy megyei Halgaz­daság, Balatonlelle. (62386) A Siófok és Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet zamárdi nagy éttermébe keres fölvé­telre étterem- és presszóvezetőt, helyet­teseket, konyhafőnö­köt, szakácsot, felszol­gálókat, konyhalányo­kat, pultosokat, presz- szó sokat és takarító­nőket. Cím: Fmsz, Sió­fok. Jelentkezés írás­ban. (62383) Az ÉM 44. sz. Épí­tőipari Vállalat azon­nal fölvesz budapesti munkahelyekre kőmű­ves szakmunkásokat, valamint kubikosokat és férfi segédmunká­zálle étk és napi kétszeri étke­zést biztosítunk. Vi­dékieknek tánácsiga- zolás, szakmunkások­nak szerszám szüksé­ges. Munkaruhát adunk. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., föld­szint. (4240) lesi munkáira fonyódi telepünkre. Fi­zetés megegyezés sze­rint. Előszerződés megkötésére jelentke­zés a fonyódi telepen. Somogy megyei Szik­víz Vállalat, Kaoosvár. (3015) érlő Szakács házaspár — a férj vizsgázott — él­helyezkedne állandó munkahelyre. Bíró Sándor, Kapoly. (62389) isi siófoki telepünkre. Je­lentkezés Siófokon, A telepen. Somogy me­gyei Szikvíz Vállalat, Kaposvár. (3016) Műhelyvezetésben jártas géptechnikust keres megegyezés sze­rinti fizetéssel a Felső- Somogy megyei Hal­gazdaság, Balatonlelle. (62385) A TRANSZVILL keres azonnali belépésre kezdő és gyakorlattal rendelkező non fectaUaL (71884) Erdő mellett magá­nyos kis tanyát kere­sek megvételre vagy bérbe. Istálló szüksé­ges. Cím a kiadóban. _____ (407) A Kaposvári Erdé­szet nádasdi I. erdész­kerületében tuskóirtá- sos fakitermelés in­dul. A kitermelt fa­anyagnak összes tus­kó ja térítés nélkül a kitermelést végző dol­gozóé. Jelentkezés Vá- czi István erdésznél, Móricz Zsigmond u. 7. (71882) Külön bejáratú búto­rozott vagy bútorozat­lan szobát keres dip­lomás házaspár egy gyermekkel. Ajánlato­kat «-Igényes-« jeligére, 71888. számra a hirde­tőbe. (71888) Háztartási kisgépe vtllanyvasaló, villan’ tűzhely, villanybovl« tv-ar fenn a szeneiéi egyéb elektromos b rende^Acpk helvszíní történő javí+ását, sz relését v^iioinm Vid ken is. Közületi műi kát nem ■ápolok. R ross villanyszerei mecfer. KanosvíSr. m jus 1. u. 7. T Alpfr 21-47. (7189

Next

/
Thumbnails
Contents