Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-10 / 7. szám

Péntek, 1964. január 10. 3 SOMOGYI NÉPLAP Fejlődik-e Kaposvár üzlethálózata ? SZIGORÚ TERVEZÉSI UTASÍTÁSOK SZERINT min­den állami erőből épített la­kás után kb. 12 négyzetméte­res területet kell biztosítani kereskedelmi célokra. Az újon­nan épített lakótelepeken csak így alakulhat ki megfelelő üz­lethálózat. Kaposvár északnyu­gati városrészét is így tervez­ték meg: lesz ott ÁBC-áruház — ez egy univerzális üzlettí­pus —, étterem, eszpresszó stb. Így készül el a jövőben az északkeleti városrész is. Tavaly kidolgozták a me­gyeszékhely kereskedelmének húszéves hálózatfejlesztési ter­vét (az más kérdés, és további elemzésre szorul, hogy az idén a tervben rögzített elképzelé­sek közül jó néhány nem való­sul meg, többek között a Május 1. utcai húsbolt áthelyezése), és ebben három fő témakör szerepel. A Május 1. utcát és az Ady Endre utcát amolyan kaposvári Rákóczi úttá akar­ják formálni szaküzletek, áru­házak sokaságával; meghatá­rozták az új lakónegyedek üz­leteinek jellegét; végül pedig a családi házas települések el­látását próbálták többé-kevés- bé elfogadhatóan megoldani. És itt, a családi házas települé­seken lesz a legtöbb baj. KAPOSVÁRON 1960 ÓTA körülbelül ezer új lakás épült, ebből 830 a családi ház. Ha ezeknél is ragaszkodnának az állami lakásoknál megszabott üzletnormákhoz, akkor össze­sen 9960 négyzetméter alapte­rületű üzletet kellett volna építeni. Mi ezzel szemben az elszomorító? Az, hogy 1960 óta mindössze 380 négyzetmé­ter alapterületű üzlet épült. Egyedül a Domb utcai lakóte­lepnek megfelelő az ellátása, a textilmüveknél és a város más pontjain ilyesmiről nem beszélhetünk. Sajnos, az Országos Tervhi­vatal a magánlakásokhoz kap­csolódó létesítmények építésé­re nem ad keretet, mindez a városi tanács gondját szaporít­ja. De a városfejlesztési alap­ból — ez egészen minimális a sok megoldásra váró feladat mellett — ennyi üzletre nem futja. (A Pázmány Péter és a Kanizsa utcai új üzlet építési költségeinek felét mégis a vá­rosfejlesztési alapból fedezték.) Valami megoldást kellene ta­lálni, mert az arányok egyre rosszabbodnak. Az is csak ke­veset segít a helyzeten, hogy a MÉK fölépítette a cseri és építteti a Vöröshadsereg úti meg a Kanizsai úti zöldségbol­tot; ezek speciális üzletek, raj­tuk kívül jócskán kellene egyéb is. BECSLÉSEK SZERINT Ka­posvár lélekszáma 1980-ig mintegy 80 000-re emelkedik. Vajon a mostani üzlethálózat és az épülő új boltok kielégí­tik-e majd az igényeket? A nagyáruház napjai meg van­nak számlálva. Sürgősen be kell zárni az üzletet, mert könnyen katasztrófa keletkez­het. Üj helyére viszont még nem költözhet, mert a Textil­nagykereskedelmi Vállalat raktára nem készült el. A Fi­nommechanikai Vállalat autó­szervizének helyén építendő új áruház, ki tudjá, mikor készül el. A nagyáruházban havonta 40 000 ember fordult meg. Ho­vá menjenek ezek a vevők? Az amúgy is zsúfolt kis üzle­teket boldogítsák? Az az igazság, hogy a me­gyei tanács tervosztályának előbb kellett volna gondolnia a Korona Szálló újjáépítésére és az új áruház létesítésére. A szálló építése tetemes költsé­get emészt föl, s érthető, hogy a Belkereskedelmi Miniszté­rium nem szívesen ad újabb nagy összeget más beruházás­ra. Az üzlethálózat tehát a nagyáruház bezárásával to­vább szugorodik. Véleményünk szerint megfontolandó lenne az Állami Áruházak Központjával tárgyalni, hogy az autószerviz helyén épülő áruházat ők ve­gyék át (egyébként az ország majd minden megyeszékhelyén működik már állami áruház; tevékenységük serkentőleg hat a kereskedelemre; gazdag, úgy­nevezett fővárosi választékkal állnak a vásárlók rendelkezé­sére, és nemes konkurrenciát alakítanak ki a tanácsi keres­kedelmi vállalatokkal), mert lehetséges, hogy bizonyos ösz- szeggel hozzá is járulnának az építkezéshez, ezzel pedig gyor­sítani lehetne a munka üte­mét SZÜKSÉGESNEK LÁTSZIK néhány egyéb változtatás is az üzlethálózatban. Úgy véljük, nem fogadható el ma már a kombinált papír-játékbolt meg a sportszer-játékbolt forma. Nem olyan nagyok a távolsá­gok Kaposváron, hogy ne le­hetne egységesíteni az üzlete­ket. önálló papír-írószer- meg játékboltokat kellene nyitni a meglevő üzletek átalakításával. És az sem elfogadható, hogy a város egyetlen vasüzletének hosszúra nyúló leltározása ide­jén ne működjék másik, azo­nos profilú üzlet a városban. írásunk címében úgy tettük fel a kérdést, hogy fejlődik-e Kaposvár üzlethálózata. Saj­nos, végezetül azt kell megál­lapítani, hogy nem. Az olyan kevés kivételtől eltekintve, mint a Május 1. utcai háztar­tási bolt megnyitása, csak por­tálrendezésről vagy neonosí- tásról beszélhetünk. Az új vá­rosrészekben persze más lesz a helyzet. De mindez e pillanat­ban nem megnyugtató. Ezért nem mehetünk el szó nélkül mellette. Polesz György Helyreigazítás Lapunk 1963. május 8-i szá­mában cikket közöltünk Pac- kázás címmel. Ebben az írás­ban elmarasztaltuk az Állami Gazdaságok Somogy megyei Igazgatóságát a Kaposvár, Jó­zsef Attila utca 17. számú ház helyreállításának ügyében. Az igazgatóság ezt sérelmesnek tartotta, s helyreigazítási ké­relemmel fordult a szerkesztő­séghez. A vizsgálatok és a ta­nácsi határozatok alapján meg­állapítottuk, hogy az Állami Gazdaságok Somogy megyei Igazgatóságát a cikkben fölve­tett problémákért semminemű felelősség nem terheli, azok­ban nem vétkes. Tűz a motor alatt Hideg időben nehezen in­dulnak a gépkocsik, ezért a gépkocsivezetők a legkülönbö­zőbb módszerekkel próbálnak »segíteni« a bajon. Sokan — sajnos — a legveszélyesebb megoldást választják; tüzet raknak a gépkocsi motorja alá. Ilyenkor természetesen fennáll a veszély, hogy az üzemanyag­gal és a kenőolajokkal szennye­zett gépkocsi begyullad. Nemrégiben Bertalan Béla, a Somogy megyei Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat gép­kocsivezetője »melegítette« a gépkocsit; a motcfr tüzet fo- gótt, és 300 forint anyagi kár keletkezett. A gépkocsivezető­nek felelnie kell gondatlansá­gáért, a tűzrendészeti szabá­lyok megszegéséért. Jó lenne, ha a gépjármű-tu­lajdonosok és a gépkocsiveze­tők tanulnának ebből a példá­ból is. A rendelet megszegői ellen szabálysértési eljárást, súlyos esetben pedig bűnvádi eljárást indít a hatóság. Többen kövessék példájukat! A poiányi kommunisták munkájáról Ha egy termelőszövetkezet csisoknak egyéb elfoglaltságuk évek óta úgyszólván egy hely­ben topog, alig vagy egyálta­lán nem javulnak eredményei, akkor pártszervezetére is ár­nyék vetődik. S ha így van — márpedig ez általában így szo­kott lenni —, akkor joggal me­rül fel a kérdés; mit tesznek a kommunista szövetkezeti gazdák azért, hogy gazdaságuk kijusson a kátyúból? Szorgalmasan dolgoznak A poiányi Kossuth Terme­lőszövetkezet 1959 óta nem ju­tott tovább a 20 forint körüli részesedésnél. Ez alatt az idő alatt nyolcról tizennyolcra nö­vekedett a párttagok száma ebben a közös gazdaságban. Az lett volna a természetes, ha a pártszervezet erősödésé­vel párhuzamosan a gazdálko­dás menete és eredménye is javul. Következne ez a kom­munisták példamutatásából, helytállásából. Mert Polányban ebből nincs hiány. — A párttagok munkaszere­tetéhez nem fér kétség — mondja Juhász János tsz-el- nök. Különösen a párttitkár szorgalmát dicséri: — Sok­szor oldott meg nehéz problé­mákat. Mindig ott van, ahol a munka nehezebb végét kell megfogni. És nagyon jó szer­vező is... Farkas Imre gépcsoportve­zető, az alapszervezet titkára fiatal ember. Öt esztendeje párttitkár, a. szövetkezet ala­kulásának évében választották azzá. Sokat dolgozott mint tsz- tag, és nem sajnálta a fárad­ságot mint párttitkár. Leg­utóbb tavaly, az őszi vetések idején traktorra ült ő is, hogy a kenyérgabona magja mi­előbb a földbe kerüljön. És közben vitatkozott az értetle- nekkel, a hibás szemléletűek­kel azért, hogy ne utasítsák vissza némely tsz-gazdák tag- jelöltfelvételi kérelmét. Az idősebb párttagok azt kérdezték; Mivel érdemelték ki a volt középparasztok és a nemrég még KISZ-fiatalok, hogy fölvegyük őket a pártba? Néhányan elfelejtették, hogy a jó munka, a példás, fegyel­mezett magatartás is elegendő érdem a fölvételhez. Tanácsot adnak Meggyőző erővel vitatkozik ma is a poiányi párttitkár, ha kell, a tsz-elnökkel vagy Hor­váth Lajos tanácselnökkel is. A napokban például szóvá tet­te a párttaggyűlésen, hogy miért nem hordják a trágyát a fogatok, amikor most jó szán- út van. A tsz-elnök igyekezett • megmagyarázni, hogy a ko­akadt, a párttitkár azonban nem nyugodott bele a válasz­ba. — Nem lehet elfogadni azt, hogy mind a tizenkilenc ko­csisnak éppen most másutt van dolga — mondta. — De ha mégis így van, fogják be mások a lovakat, ne álljanak tétlenül az istállóban. És jó lenne, ha a szövetkezet premi­zálná a trágyahordókat meg a rakodókat. Előbb tisztulna meg az istállók környéke. — Ne menjenek el a fiata­lok — hangzott el ugyanezen a taggyűlésen —, mert ma­gukra maradnak az öregek Po­lányban ... Nagyon érzi a fiatalok hiá­nyát a szövetkezet. Egyre töb­ben mennek a városba sze­rencsét próbálni. Esetenként családostul költöznek el. — Mit csináljunk? — kérdi a tanácselnök. — A lakhely- változtatást nem akadályoz­hatjuk meg... Nagyon jól tudja a faluban mindenki, hogy mi az oka az elvándorlásnak. — Keveset ér a munkaegy­ség — mondja a párttitkór. — Meg szórakozási lehetőséget sem teremtettünk eleget. Az utóbbi problémát most megoldotta a pártszervezet: te­levízióval, kényelmes ülőbúto­rokkal fölszerelt pártklubot lé­tesítettek, a téli estéket már ott tölthetik a fiatalok, akik még a faluban maradtak. Olyan kevesen vannák, hogy még az újévi táncmulatságot is a pártszervezetnek kellett megszerveznie. Tervek Ahhoz, hogy növekedjen a jövedelem, nem elég csupán klubot építeni. A poiányi kom­munisták az utóbbi időben egyre többet beszélnek arról, hogy haladéktalanul rá kell lépni a fejlődés útjára. Mi kell ehhez? A párttitkár felvázolja elképzeléseit, melyeket már többször megvitatott a pártta­gokkal. — Sazkítanunk kell a régi gyakorlattal, nem folytathat­juk tovább a harminc-negy- venféle növény termesztését. Magasabb szintre emeljük ál­lattenyésztésünket, és tovább­ra is arra törekszünk, hogy a párttagok szorgalmas munká­is példaképül pártonkivüliek jukkái ezután állhassanak c előtt. Mindhárom cél elérésének megvannak a feltételei. A helytállásra sok példa akadt az ősszel. Czinkán Gyula, Far­kas József, Horváth István traktorosokról, Lucs Sándor szerelőről és Tóth Antal rak­tárosról meg a többi párttag­ról elismerő hangon szólnak a szövetkezet vezetői. Azonban nemcsak a munkában kell pél­dát mutatni. A párttagok kö­zül sokan még nem végezték el az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát. Tanul­niuk kellene, képezni önma­gukat, gyarapítani politikai is­mereteiket. Halmos János ta­nító elmondja, hogy a pártta­gok közül mindössze négyen járnak általános iskolába, és csak Lucz Sándor tanul közép­iskolában. — A pártoktatásokon több a pártonkívüli, mint a párttag — hallom a tájékoztatást. Együtt a pártonkívüliekkei A párttitkár a feleségével együtt jár iskolába is meg párt- oktatásra is. Milyen jó lenne, ha több hozzájuk hasonló, is­meretekre vágyó párttag dol­gozna a poiányi alapszervezet­ben! A pártonkívülieket ér­deklik a politikai események, ezért látogatják az előadáso­kat. Ebből arra következtethe­tünk, hogy van mód a párt- szervezet erősítésére, taglét­számának növelésére, és még többen lennének, akik ismere­teiket gyarapítva a termelő- munkában mozdítanák elő a gazdálkodás eredményességét. Az előbbre jútás útját-módját a szövetkezeti vezetőkkel és tagokkal megbeszélve kell el­dönteni, hogy meggyorsuljon a fejlődés üteme. A poiányi kommunistáknak nincs szégyenkeznivalójuk a munkában nyújtott teljesít­ményükkel, különösen nincs oka erre a párttitkárnak. Terv­szerűen, a gazdasági vezetők­kel egyetértésben munkálkod­nak azon, hogy' az idei év az előbbre jutás éve legyen Po­lányban, s hogy ne forduljon elő többet olyan hiba, ami ár­nyékot vethetne a pártszerve­zetre. És számítanak arra, hogy a jók példáját mind töb­ben követik majd a faluban. Hernesz Ferenc sokat vetettek rám, de ez már nem zavart. Miért nem avatkozott bele a rendőrség? Miért engedte át a kormány az utcát a fasisztáknak, akik lep­lezetlenül engedték szabadjára fenyegetéseiket? Nem volt két­séges, ezt a puccsot gondosan előkészítették; és a sebhelyes jelenléte megmutatta, kik áll­tak az emberélettel folytatott játék mögött. Az esti órákban végre elju­tottam Ferenc lakására. Nem volt otthon. Csak felesége és sógora, István ültek megzava­rodva a rádiónál, a gyerekek már ágyban voltak. — Hol van Ferenc? — Nem tudom — mondta a felesége szorongva —, telefo­nálni akartam, de vonalzavar van. Mi a helyzet odalenn? Elmondtam, hogy mit láttam és hallottam. István megszólalt: — A hibák most megbosz- szulják magukat. Nem tudtuk megértetni magunkat a néppel. A bérek alacsonyak voltak és különben is, ajjaj... — Hagyja abba a sopánko- dást — szakítotam félbe go­rombán. — Segítsen inkább a pártjának. — De hogyan? — kiáltott el­keseredve. — Elolthatok-e egy égő házat egymagám? — Nem. De el lehet távolíta- ,ni a tűzfészket, és így a még nagyobb károkat megakadá­lyozni; most össze kell tarta- niok... — Összetartani! Látom, hogy fogalma sincs a viszonyaink­ról. Pártunk hónapok óta cso­portokra és csoportocskákra szakadt. Egyesek a nemzeti kommunizmust akarják, má­sok a lengyelt, ismét mások a jugoszlávót, én pedig egyálta­lán nem akarok semmit, sem­miféle pártba nem lépek töb­bé! — Persze — gúnyolódtam —, könnyű a párt mellett áll­ni, ha az ember jó fizetésért nyolc órát üldögélhet egy iro­dában. Most nincsenek felső utasítások és magatartási sza­bályok — a gödölyék elválnak a bárányoktól. De ez mit sem változtat azon, hogy e pilla­natban a fasiszták megkísérlik visszafordítani a történelem kerekét. Most minden fecse­gés a szabadságról csak por- hintés. Szabadság a fasiszták, a nagybirtokosok számára, szabadság Siemensnek, Krupp- nak és Heinkelnek, akiknek a háború előtt tőkéjük volt Magyarországon, erre megy a játék. Odakintről Viharos csenge­tés hallatszott. — Ez Ferenc! Az asszony kiment, és aj­tót nyitott. Ferenc lépett be. Piszkos volt, homloka vérzett. — 'Szervusz, Klaus, azt akar­tam ma neked megmondani, hogy jobb, ha elutazol. De most már késő, nem járnak a vonatok. Felesége letörölte róla a vért. / — Nem lényeges — hárítot­ta el —,. a banda megroha­mozta a nyomdát, engem csak egy üvegszilánk talált. Most barikádokat emelnek. Nagy Imre a miniszterelnök. — Talán most megnyugsza­nak — vélte István. Ferenc a fejét rázta. — Nem hiszem. Akik most az utcán ténferegnek, a fasisz­ták nyelvét beszélik. Nagy Im­rének ezt tudnia kellene, ő azonban a szovjet csapatok ki­vonulását követeli. Pedig je­lenleg ők lennének képesek ar­ra, hogy rendet csináljanak. A fiatalasszony azt mondta: — Tizenegy évvel ezelőtt az oroszok szabadítottak ki a koncentrációs táborból. Most másodszor vagyunk gyengék ahhoz, hogy megvédjük ma­gunkat Egy pillanatig csend volt. Ferenc bekapcsolta a Kossuth rádiót. A bemondó fegyverle­tételt követelt éjfélig. Ferenc egy szitokkal kikapcsolta a készüléket. — Negyedszer hangzik el már ez a felhívás, és mind­annyiszor meghosszabbítják a határidőt két órával. Nevetsé­gessé teszik magukat. — Nem értem, miért nem avatkozik be á hadsereg... — Mert ott ugyanaz a zűr­zavar uralkodik. Egyenetlen­ség.-, Éles csöngetés szakította# félbe. . # — Ki lehet ez? — Ferenc ki- # ment a folyosóra, és kinézett# az ajtó kémlelőnyílásán. Egy# másodperc múlva visszajött. # — Fegyveres banditák áll­nak kinn. Felesége elsápadt. — El kell bújnod, Ferenc,! el akarnak... # Üjra csöngettek, valaki egy* nehéz tárggyal megdöngette az* ajtót # — Kinyitni, kommunista# disznók! — ordított egy hang. Nem mozdultunk. A fiatal-* asszony aggódva nézett férjé-*, re. Ferenc ökölbe szorította# kezét. — Nincs fegyver a házban;^ úgy viselkedtünk az elmúlt na-*( pókban, mint az ökrök. # A fasiszták az ajtónak es-» tek. Dörömbölés hallatszott,# aztán másodpercekre csend lett Ferenc és felesége szoro­san összeölelkezve ült a he ve­rőn. Felálltam. Beszélek velük. Ha néme-i elvonul- | talán tül beszélek, nak... István és Ferenc követtek a folyosón. Az ajtó előtt izgatott szóváltás hallatszott. István szájára tette ujját. Nem ér-1 tettem, mi történik kint, dej, valami jó dolognak kellett len- ( nie, mert Ferenc és István mo-J solyogtak. Egy idő után súlyos# léptek döngtek lefelé a lép-i csőn. a (FolytatjukJ # Egy család megértést remél Végső elkeseredésében fordult a szerkesztőséghez Lévai Imre, az Állami Biztosító megyei igazgatóságának területi szervezője. Kaposváron, a Dózsa György utca 10. szám alatt lakjk családjával. Az Ingatlankezelő Vállalat kiselejtezte mind a két cserépkályhájukat (az egyiket 1962, a másikat 1963 tavaszán), azonban még mindig nem rakatott helyettük újat. Lévai Imréné súlyos beteg, tizenegy éve gyógykezelik ízületi bajokkal. Betegsége megkívánná, hogy jó meleg legyen a szo­bában, a régi cserépkályhák azonban nem fűtenek rendesen, csak dideregni lehet mellettük. A házban már raktak új cserépkályhákat, Lévaiéihoz azonban eddig még nem kopogtattak be a mesterek. Lévai Imre a tanácstag segítségét kérte az ősszel. Közbenjárására fölkereste a panaszos scaládot a házkezelő. Fölajánlott két vaskályhát, a családfő azonbán kénytelen volt visszautasíta­ni. Béna felesége nem bírja megrakni szénnel ezeket a kály­hákat, mert felül van a nyílásuk, Lévai Imre pedig egész hé­ten vidéken van. Az Állami Biztosító alkalmazottja decemberben végképp elvesztette türelmét, s elhatározta, hogy végére jár az ügy­nek. Elment az Ingatlankezelő Vállalathoz. Hosszas keresgé­lés után előkerültek a kiselejtezési jegyzőkönyvek. Kiderült, hogy nem iktatták őket. Várhatta volna hát Lévai Imre, még öt év múlva is a kályhákat, mikor sem a tavalyi, sem az idei jegyzékre nem vették föl lakásukat. Az Ingatlankezelő Vál­lalat új vezetői megértették Lévaiék nehéz helyzetét, s meg­ígérték, hogy intézkednek. A cserépkályhákat a Somogy me­gyei Kéményseprő Vállalat részlegénél rendelte meg az IKV. Bejelentették pótlólag Lévaiék igényét is. A Kéményseprő Vállalat megígérte, hogy december 21-re elvégzi a munkákat. Elmúlt az 1963. év, de a beteg Lévainé még mindig a légi kályhák mellett didereg. A megyei tanács közben megszün­tette a túl lassan dolgozó kályhásrészleget, a megrendeléseket átvette a Zalaegerszegi Kályhagyártó Vállalat. A szomszéd megyeiek vállalták, hogy az első negyedév végére minden csa­ládnál elkészítik a cserépkályhát. — Ha márciusban kerül ránk a sor, akkor hiába raknak új kályhát, már vége lesz a télnek — panaszkodott Lévai Imre. — Mikor intéződik el megnyugtatóan az ügyünk? Beszéltünk az Ingatlankezelő Vállalat igazgatójával. El­ismerte, hogy a panaszos családjának föltétlenül szüksége van a ceerépkályhára még ezen a télen. Inke Sándor intézke­dett, hogy az Épületszerelő Vállalat részlege még ebben a hó­napban készítse el az egyiket. A másikat a zalaegerszegi vál­lalat építi meg. Reméljük, hogy az Épületszerelő Vállalat megérti, milyen nagy szüksége van az ízületi beteg Lévai Imrénének a me­legre, s január vége helyett már a hónap közepén elkészíti a két éve ígért kályhát. l. a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents