Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-05 / 3. szám
KERÉK IMRE: LÁSZLÓ IBOLYA: DAL A MAI IFJÚSÁGRÓL >Uiány felnőtt ügyeimébe) i L más színű rajtunk a kabát vagy szokatlan a frizuránk s fejét csóválja pár idősebb igen a mai ifjúság RE Dl FÖL S> este nyilvános tánchelyen tvisztet járunk meg csacsacsát s fölényesen legyintnék ők igen a mai ifjúság A kkor is tél volt. Nem szeretted a telet. Hogy is szerethetted volna, amikor tízéves bölcsességedből futotta már arra a fölismerésre, hogy a tél a nélkülözés, a szenvedés időszaka. Ilyenkor érzitek csontig hatóan annak hiányát, ami tavasszal, nyáron ingyen jön: a melegét Télen nem lehet mezítláb csattogni a mezőn átfutó gyalogút kígyóvonalán az iskolába. Taposni kell a hóban a mezsgyét Azt is lehet, ha valakinek kiscsizmája, meleg cipője, kabátja van. De neked, akárcsak a legtöbb pusztai gyereknek, egyik sem volt, Cémácska. Ügy gondolták felőled hosszan, hogy istenverésnek születtél, olyan törékenynek, mint a gyérülő lombokon átkandikáló játszi napsugár, és fehérnek, mint az ünnep rendkívüliségét szimbolizáló karácsonyi kalács. A szegény ember házában az az áldás, ha erős csontú vasgyúrók jönnek a világra, már pár napos korukban házfelverőn bömbölő, rúgkapáló emberkék, akik követelni tudják idejekorán, ami nekik jár. De ilyen, mint te, aki akkor is mélyen lehajtod a fejedet ha gyöngéden megmoccan a szellő! Amikor születtél, okos nénék, a szegénység minden köznapi bölcsességét ismerők, még a szüleid is tanácstalan-tehetetlenséggel nézegettek: — Ez bizony nem marad meg! — Az Isten adta, szomszéd- asszony, az Isten elveszi. Legyen meg az ő akarata! Az volt az első istentagadásod, hogy ilyen sorsvetés után, ilyen fogadtatásra is életben maradtál, s míg testvéreid alig cseperedve kenyérhozó munkára erősödtek, te a tanítódat kápráztattad el. Alig vitatták már életrevalóságodat. Hinni is kezdték a cselédnyomorúság sivárságában élők, hogy amit a többiek szilaj, nyers erővel győznek, azt te a fejeddel győzöd majd. Igaz, zavarta a benned bízókat, hogy csak lány vagy, nem lehetsz pap vagy katona. De tanító, az lehetsz! A tanítód szánt először a maga mesterségére, bár nem tudta még, hogyan kövezze ki, milyen Protektor segítségével az utadat a messzi városig. T ízéves voltál, és nem volt még új cipőd. Azon a télen a mama cipőjét viselted. Nehezen jártál benne, az ormótlanul nagy lábbeli megduplázta lépteidet. Nemcsak te jártál ebben a csúfondárosan hatalmas és lábad elveszítő cipőben, belefért abba minden zordságával az egész tél. Aztán __ a mi legjobban fájt. El sem lehetett rejteni a fürkész tekintet elől. Pedig... de jó lett volna, kivált az iskolában, kint a táblá előtt. A falubeli jómódú gyerekek, a félig úrnak számítók csemetéi borzongató kárörömmel, alig rejtett csúfolódással itták a foltos mérÚj könyvek A Magvető Kiadó adta közre Pilinszky János verseskötetet »Rekviem* címmel. Krúdy Gyula legújabb kötete Pesti levelek címen jelent meg. A szépirodalmi Kiadó oicso Könyvtár sorozataDan két Kötetben jelent meg Walter Scott A talizmán című regénye. A Gondolat Könyvkiadó második kiadásban jelentette meg Baktay. Ervin Körösi Csorna Sándorról szóló regényét. Adám és Éva regénye Jean Eifel kiváló francia karikaturista új müve, A csaiaai Könyvtár sorozatoan jelent meg Horváti! Árpád A végtelen világegyetem című könyve, számos llusztrációval. A Studium sorozatban jelent meg Hédervári Péter Erők és energiák a Föld életében, valamint Meljuhln A szervetlen természet fejlődési dialektikája című műve. Zinovij Pa- pemij műve Csehovról szól. Az Európa Kiadó Jelentette meg Rostand Cyrano de Bergerac dmű világhírű drámáját. földlépő cipő látványát. Nem azt figyelték, hogy hangod ujjongva cseng felelés közben, mint a repülni tanuló madárfiókáé, amelyik érzi, tudja már szárnyának erejét. Nem azt. A látványodban megtestesült reménytelen szegénységet bámulták, mintha sejtenék a puha húsú, jól táplált pajtások, hogy az ilyenekről, az éhes te- kintetűektől, éles eszűektől félni kell... Ahol apád szolgált, oda azon a télen nagy úr érkezett valamelyik minisztériumból. A major életrendje három napra teljesen felborult, az úr mindenre kíváncsi volt. Se vége, se hossza az alázatos kalapkapkodásnak. Talán magának az úristennek sem köszöntek volna ekkorákat, mert róla legalább néhányan tudták vagy sejtették, hogy távoli és bizonytalan hatalom. De ez a mangalicaképű, illatos úriember a valóságos hatalmat jelentette itt, amelyikről sohasem lehet tudni, mire készül, mi nyeri el tetszését, mi váltja ki haragját... A mikor a megkönnyebbülés sóhajával vettétek tudomásul, hogy a megtisztelő látogatásnak vége, az úr még tesz tulajdon szentséges lábával egy kerülőt a külső gazdaságban, és utána elutazik, csak te voltál otthon, Cémácska. Okos gyerek, megbízhatóan komoly. Az igazgató úr félistenségéből leereszkedve simogatta meg fejedet, és rád bízta a látogató bőröndjeit, hogy sietve vidd az állomásra. De csakugyan futtában ám, hogy amire a vendég és a kísérők csapata oda ér az állomásra, ott légy te is. Az sem lehetetlen, hogy pénz üti a markodat. Most nem bántad volna, ha izmaid vasból vannak. Amit hallottál kérésbe burkolt parancs volt Tisztán lehetett hallani a csattanását és benne a ki nem mondott fenyegetést. Gyorsan engedelmeskedni! Már bújtál a gyűlöletesen klaffogó cipőbe; amikor a nyűtt kabát fölött anyád átkötött a berlinerkendővel, nem is Cémácska voltál, hanem egy vézna kar-láb és krizantém nagyságú arc. Személytelen parancsteljesítő. Isten, ha vagy az égben! Milyen iszonyatosan nehéz tud lenni két bőrönd, amit ráparancsolnak a tízéves embergyerekre! Nekivágtak a kertek alatti útnak, hogy senki se lásson a majd akkora bőröndökkel, mint te vagy. És a kertek alatt rövidebb is az út. C sapástalan volt a hó. Fél lábszárig ért. Nem baj. Ezt választottad, másfél kilométer hosz- szú küzdelmet. Most találkoztál először az örökévalósággal és a végtelenség hómezővé tárgyiasult fogalmával, örök kávaiénak és végenincsnek láttad az utat. Lihegve, zihálva kaptattál, még apróbbra húzott össze a fáradtság, de nem merted letenni a fényes bőröndöket. Igazán nem a kilátásba helyezett pénzért! A bizalmat nem akartad megcsalni. Soha még marasztóbb, fapadosabb havat! Itt minden ismerős volt, a legkisebb bucka is kora tavasztól késő őszig. Barát, testvér is egy kicsit. De ez a roppant fehérségbe bújt táj! Elképzelted, mint nevet gonoszán a gyalogösvény, amit elvesztettél lábad alól alig túl a házatokon. A világért sem akartál sírni, szemed ibolvakéksége mégis vörösre vált, kék-tarjagosra a kezed és az arcod. Puha a hó, alattomosan puho- Ha elesik benne az ember, nem üti meg magát, de láthatatlan karokkal ölel. Nehéz újra talpra állni. Neked pedig menni, menni, menni kellett! Menni, menni, menni! Most föl! Újra menni! Azt hitted, az elszántság zakatol így benned, és csak a képzelet hajszol a vonatfütty rémképével. Nem sokkal utána vacogó foggal, remegő lábbal álltái az állomásfőnök előtt. — Hol az úristenben tekeregtél, te kis piszok! Itt vártak az urak, a vonat elment. Most aztán, még mielőtt kitépem a füledet, alomars, vidd a bőröndöket Rimóczy igazgató úrhoz, mert az úgyis megnyúz! N em tudtál sírni. A homályló koraszürkületben valósággal húztad magad után a bőröndöket. Már el merted engedni a fogantyúkat, hogy percekre hanyatt vesd magad a hóban. Közönyös ég feszült fölötted, meg sem látta a furcsa alakú kereszteket, amiket a nalni is kész fáradság rajzolt. Lámpagyújtásra érkeztél haza, nagyon vártak Anyád a kezét tördelte, hogy valami baj ért. Apád hol őt vigasztalta, hol pedig ott állt Rimóczy úr előtt görnyedt tartással, jól észben tartva a regulát Ha az úr ordít, a cselédnek »■tartsd a szád« a neve. Rimóczy úr kiabált, ahogy öblös torkán kifért — Te gonosz kis dög! Te elvetemült pimasz! Majd megtanítalak én... Otthon sohasem ütötték A picit hangosabb szó hamarabb megbánásra késztette, mint a verés. De itt ütöttek A hatalmas, kemény férfitenyérben elveszett az arcod, nem krizantém volt már, hanem különösen nagyra nőtt pipacsú. — Ezt visszakapja még az igazgató úr! Te alig ember, honnan vetted ezt a jós-bátorságot, ki biztatott kimondani azt, amit a könnytelen tűrt verés közben gondoltál? Apád vitt haza. Elbágyasztalit az éltéit izgalom és a késő védelmet nyújtó kar melege. Nem hallottad még ilyen sistergő indulattal beszélni az apádat: — Ne félj, virágom, lesz ez még ’""sként is! F zael sírtad álomba magad, s alszol azóta is, Cérnácsika. Ügy szenderegsz, mintha az a szép gyermeki lázadás megfagyott volna benned akkor. Nem tartottad meg a szavadat. Sem ezután, sem később. Pedig huszonöt éve történt. Ennél a mostaninál nagyobb volt a tél. És azóta arád vigaszul mondott jövendölése valóira vált. Ébredj föl, Cémácslka! csókolózunk játszunk a strandon élvezzük szép nyarunk zaját s újjal mutatnak akkor is ránk igen a mai ifjúság pár suhanc harsog mámoros fővel éji utcákon át s gyors megjegyzést röpít a szél igen a mai ifjúság bősz huligánok feltörik valamelyik bolt ajtaját s már általánosítanak igen a mai ifjúság mint földre zengő záporok zúdul ránk a sok görbe vád s a gúnyos refrén mindig ez igen a mai ifjúság 11. markolunk csákányt és kapát a szikre vizet terelünk hogy teremjen krumplit búzát ásónk nyomán megszelídült állatként enged a mocsár s kezünket dicsérik a kék műutak míg hetykén röpítik gépkocsik fénylő seregét tanulunk filozófiát s operálunk vakbelet szerszámmal verssel harcolunk míg két szív között f-l lehet míg bombák lesznek és gyagyák idióta tábornokok s tesszük a dolgunk mind amíg az Űj Rend végleg győzni fog S mindez nem mentség érje vád bármelyikünk vét is hibát de beismerni oly nehéz hogy ez a mai ifjúság Javul-e a magyar film? A vészharang elhallgatott, sőt már elragadtatott jóslatokat is lehetett hallani. Azután ismét egy udvarias hallgatás következett, amely hirtelen nagy csalódást takart. Nos, végül is mi van most a magyar filmmel, javul-e valóban, visz- szaszerzi-e elveszített hímevét? Mindenekelőtt határozzuk el, hogy mellőzzük a végletes in. aulátokat. Elég hiba volt az is, hogy a kritika jóindulatú bírálatát és segítő szándékát, amikor filmgyártásaink az önvizsgálat és az erőgyűjtés időszakához érkezett, túlzó, olykor már sértő gúny, viccelődés, merő elutasítás váltotta feL Épp- ilyen hiba volna, ha most, egy-két sikerültebb vagy akár jól sikerült magyar film láttán fellendülést, virágzást, effélét emlegetnénk. Hazánkban kevés film készül évente — mintegy húsz —, s ez azt jelenti, hogy a sikeres vagy bukott filmek aránya kirívóbb, mint nagyobb kapacitású filmgyártások esetében. Két-három gyengébb film, s máris kooidul a vészharang, két-három siker, és máris harsán az alleluja. Nem, a végletes reagálást mellőznünk kell, de azt se tagadjuk meg hogy az évad — ha szabad ezt a színházi fogalmat a filmműsarra is alkalmaznunk —, az évad kezdete óta bemutatott öt magyar film összképe kedvezőbb és biztatóbb, minit a korábbi henanok magyar filmtermése. Az öt film között csak egy akad, amely voltaképpen kritikán aluli, s ez A szélhámosnő. Láttunk két jólsikerült kommerszfilmet, a közönség szórakoztatására szánt tartalmas, egyszerű fii. meket, ezek a Hogy állunk fiatalember? és a Foto Háber. Végül bemutattak két nagy igényű. értékes művészi filmet is, a Párbeszéd és a Nappali sötétség címűt. Beszéljünk először erről a két utóbbiról, a két nagy eredményről. Ismét láthatunk Fáb- ri-filmet — már ez is elismerés a Nappali sötétség-rSl. Fáb_ ri Zoltán a legtehetségesebb, világhírű rendezőnk, aki korábban nemzetközi fesztiválokon tekintélyt vívoitit ki magárak és filmművészetünknek, ö rendezte a Körhintái, amelyet az idő son tudott kikezde. ni, azt a magyar filmet, amelyet a világ filmszakkönyvei »a« magyar filmként emlegetnek. Fáhri-film a Hannibál tanár úr, ez a szép, antifasiszta állásfoglalás egy Aíóro-novella alapján, az a filmünk, amely máig is mindenütt szerepel, ahol a magyar filmművészet összefoglaló bemutatására kerül sor. Fáfori Zoltán műve az Édes Anna és a Két félidő a poholban — mindkettő sokatmondó, bér egy kicsit fáradt, önismétlő alkotás. Végül most, hosszabb s bizonyára érlelő szünet után egy új és újszerű Fábri-filmet láthatunk, bár a Nappali sötétség magán viseli Fábri eddigi művészetének jellegzetességeit is. Elmélyült, gondos kidolgozású, bensőséges vívódó film ez is, akár a többi műve. A Nappali sötétség — Palotai Boris A madarak elhal- gattak című sikeres regénye nyomén — megrendítő kép a fasizmus gonoszságáról, anélkül, hogy ezit a gonoszságot naturális képekben érzékelnénk. Belső vetületében, az általa okozott fájdalomban, az igaz emberi érzések összekuszálásában és szétrombolásában érzékeljük a fasizmus gonoszságát. Másrészt Fábri új filmjében segít egészségesen szétrombolni az évekkel ezelőtt divatossá vált, hibás hőseszményt, amely szerint a hősök mind feddhetetlen, csodálatos, emberfölötti emberek. Fábri hőse maga is szenved, sok tekintetben áldozat, hibákat is követ el — de ezekkel együtt hős, felszabadulásunknak valami résziben segítője. Másik jeles eredményünk, amelyre büszkék lehetünk, a Párbeszéd. Ez az első magyar film, amely megkísérli művészi módon áttekinteni történelmünk legutóbbi két évtizedét. Herskó János rendező, egyben a film írója is, gondolkozva, töprengve veszi számba a felszabadulás óta eltelt idő minden gondját-baját és örömét, az eredményeket, kudarcokat, a vívódva elért győzelmeket. A film címe többszörös jelentésű. A legnyilvánvalóbb, hogy a két főszereplő párbeszédére gondoljunk, akik a filmen »kibeszélik magukat«, megvitatják életük alakulását, hogy hibáikon túljussanak, és újra egymásra találjanak. De értelmezhetjük a címet úgy is, mint a művész önmagával vívott párbeszédét, az előre vivő út s az ehhez szükséges tanulságok őszinte, tépelődő keresését. S végül -r de talán ez a legfontosabb — a Párbeszéd része annak a széles körű, őszinte, mélyreható beszélgetésnek, amely az utóbbi években kialakult hazánkban, s amelynek témája ugyancsak az, hogy felértékeljük közelmúltunkat, és a megnyert tanulságokat az ország további építésében, jövőnk kovácsolásában értékesítjük. A Párbeszéd szándéka és fő értéke az, hogy ebbe az országos méretű párbeszédbe kapcsolódik bele Hozzá kell azonban tárgyilagosan tennünk, hogy itt kell keresnünk a film korlátáit is. Elsősorban azt hibáztatjuk, hogy a Párbeszéd sokat markol, az egész — majdnem — két évtized szinte minden eseményére utal, mindegyiket érinti. Ennek tulajdonítható, hogy nem jut ereje, lélegzete arra, hogy mindennel egyformán mélyen, odaadóan és behatóan foglalkozzék. Másrészt a film második felében a fordulatosság és az érdekesség kedvéért a szerző engedményeket tesz, a szerelmi bonyodalmak — jelképesen és reálisan is — a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonít, s így megfosztja a filmet attól, hogy bizonyos részletekben túlmenjen ezen a ponton, ameddig időszerű kérdéseink országos megvitatása, párbeszéde már amúgy is eljutott. Eredménynek tekinthetjük azt a két szórakoztató filmet is, amely egyébként a magyar filmek közönségsikerét is meghozta. Várkonyi Zoltán filmrendezői működésében mindenkor az érdekesre, az újszerűre törekedett; temperamentumos egyéniségével szinte sohasem készített két hasonló filmet. Most bűnügyi történetet választott, izgalmas, nyomozási históriát. Szépen, ízlésesen dolgozta ki a Foto Habért, amely a nézőtér érdeklődését mindvégig fenntartja, bár helyenként — szándékosan — fölfed olyan részleteket, amelyeket egy »igazi« de- tektívtörténet az utolsó percig titokban tartana. Kifogásolták, hogy ez a film olykor elszakad a realitásoktól; olyan megoldásokat alkalmaz, amelyek a valóságban nem léteznek. A hiba nem ez, sőt, éppen' keveselljük a valószínűtlenséget. A detektivfilm ma már csak akkor emelkedhet a tucatáru színvonala fölé, ha valamelyes fölényes humor, féktelen fantázia uralkodik el rajta, ha valószerűtlenné válik a történet, ha az izgalmas feszültséget oldó kacagás fűszerezi. A Hogy állunk, fiatalember? érdeme, hogy egy hétköznapi fontos kérdéshez szól hozzá, a nevelés problémáihoz, a szülő és gyermek közötti becsületes, egyenes, őszinte kapcsolat dolgához. Révész György színvonalas rendező; ebben a filmben is jó ízléssel, szépen fejezi ki magát. A film nagy sikerében részes a kitűnő főszereplő, a fiatalembert játszó Kosztolányi Balázs. Ne vesztegessünk szót az évad félresikerült magyar filmjére, csak annyit jelezzünk, hogy kudarcának oka maradisága, elavultsága. Észre kell vennünk, hogy filmjeink iránt az érdeklődés annál nagyobb, minél elevenebb, célszerűbb a témájuk, s minél színvonalasabb a kidolgozásuk. A szélhámosnő alapgondolatából telt volna egy érdekes mai szatírára is, közéletünk kisebb- nagyobb visszásságainak kigúnyolására. Az alkotó fantázia hiánya, a belső bátorság korlátozottsága, a szárnyaló vidámság helyett alkalmazott ósdi fordulatok okozták, hogy a film döbbent csalódást keltett. A végletes véleménynyilvánítás helyett tárgyilagosan szemlélve az évad kezdete — szeptember — óta bemutatott magyar filmeket azt állapíthatjuk meg, hogy megkezdődött az alkotó fantázia érvényesítése, az élő kérdések térhódítása, a közönség vissza- hódítása. Olyan alap ez, amelyén tovább lehet építeni még változatosabban, még tartalmasabban és még mű vészi ebben. Ezt várjuk filmjeinktől az új évben. Zay László
