Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-25 / 20. szám

<S ZK> VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AB 4: 50 FII LÉR Somogyi MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA É'SftA' MEGYEI TANÁCS LAPJ A ll\. ÉVFOLYAM 20. SZÁM SZOMBAT, 1964 JAHUéR. 25 Mai szamunk tartalmábólS Választás előtt (3. o.) Jövő heti rádió- és televízióműsor (5. o.) A tárgyalóteremből (6. o.) Zárszámadó közgyűlés Ráksiban SO forint egységenként — Tisztújítás a szövetkezetben Zsúfolásig megtöltötték teg­nap délután a ráksi szövetke­zeti gazdák a község kultúr­termét. A tavalyi év zárszám­adásának kihirdetésére jöttek össze az Üj Élet Tsz tagjai, s a mindannyiukat érdeklő köz­gyűlésen örömmel vették tu­domásul, hogy az 1963. év gaz­dálkodása eredményes volt, a felosztható részesedés csaknem 10 forinttal emelkedett a ter­vezetthez képest: 50 forint ju­tott minden egységre a rák- siaknak. Valter Imre Kossuth-díjas tsz-elnök ismertette a tagok­kal a múlt évben elért ered­ményeket Elnöki tevékenysé­ge alatt most tizenegyedszer tartott zárszámadó közgyűlést. Tizenegyedik alkalommal ösz- szegezte az általa vezetett ter­melőszövetkezet gazdálkodásá­nak tapasztalatait Eredmé­nyekben nem fukarkodott a tavalyi év: gazdagodott, gya­rapodott a múlt esztendőben is a ráksi Űj Elet Termelőszö­vetkezet. Áruértékesítési ter­vét túlteljesítette a tsz. Nö­vénytermesztésből például mintegy háromnegyed millió forinttal teljesítették túl be­vételi előirányzatukat. Ez le­hetővé tette, hogy az állatte­nyésztés többletbevételét nem a növénytermesztési kiesések pótlására, hanem a tervezett összjövedelem növelésére for­díthatták. Állatértékesítési tervüket ugyanis 140 százalék­ra teljesítették a ráksiak. Ért­hető, hogy az áruértékesítési mutató ilyen mérvű túltel jesí­Országos állategészségügyi tanácskozás Szekszárdim Országos állategészségügyi értekezletet rendezett pénte­ken Szekszárdon a közalkal­mazottak szakszervezete és a Tolna megyei Tanács. A ta­nácskozáson dr. Magyari Jenő ambulanciavezető szakállator­vos, a megyei szakszervezeti bizottság titkára tartott elő­adást. Elmondotta, hogy az állat­egészségügyi feladatok bővü­lése következtében a jelenle­gi igazgatási szolgálat tovább­fejlesztése mellett minden me­gyében szükség van olyan in­tézményekre, amelyek egy­aránt szolgálják a megelőzés és a gyógyítás ügyét. Ez a há­lózat nem helyettesítené a jól működő hatósági szolgálatot, csupán segítené. Az előadást vita követte. (MTI) téséért több mint százezer fo­rint állami kedvezményt ka­pott a szövetkezet. Az egész éven át szorgalma­san végzett munka gyümölcse azonban nemcsak a részese­désben jut kifejezésre, hanem jelentkezik a közös gazdaság vagyonának gyarapodásában is. Mintegy másfél millió fo­rinttal nőtt a tsz vagyona a múlt évben, és jelenleg több mint húszmillió forintot ér. Csupán az állóeszközök értéke meghaladja a tízmillió forin­tot, és ennek fele saját erőből van. A ráksi szövetkezeti gazdák 50 forintos munkaegységen­kénti részesedése a múlt év­ben nem sokkal maradt el az időjárási körülményeket te­kintve kedvezőbb 1962-es évi­től. Egy rendszeresen dolgozó tsz-tagra csaknem 16 ezer fo­rint évi jövedelem jut, s a tagság egyharmada húszezer forinton felüli évi jövedelmet mondhat magáénak. Az elnöki beszámoló után Sebők Vendel, az ellenőrző bi­zottság elnöke ismertette a bi­zottság múlt évi tevékenységét, majd Kisbóli Tibor főagronó- mus a munkaegységek meg­oszlásáról, üzemágankénti fel- használásáról beszélt. Ezt kö­vetően Valter elvtárs a veze­tőség nevében — mivel letelt megbízatásuk ideje — lemon­dott tisztségéről, és bejelentet te, hogy családjával együtt Balatonszabadiba költözött, ezután az ottani November 7. Tsz elnöki teendőit látja el. Dr. Takács István, a Kapos­vári Járási Pártbizottság első titkára méltatta a búcsúzó el­nök tevékenységét, ezután a felszólaló tagok, majd Vörös József tanácselnök köszönték meg tizenegy évi eredményes munkáját. A közgyűlés ezt kö­vetően Nemes József elnökhe­lyettest tsz-elnökké, Kará­csony József brigádvezetőt pe­dig elnökhelyettessé választot­ta. Végül a tagok megválasz­tották a vezetőség többi tag­ját és az ellenőrző bizottságot 130 százalékra teljesítene áruértékesitési tervét a kapolyi Űj Élet 125 000 forint állami kedvezmény A fejlődő nagyüzemi gazda­ság tükörképét mutatja, ha három évre visszamenőleg vizsgáljuk a kapolyi Üj Élet Termelőszövetkezet áruértéke­sítését. 1961-ben a szövetke­zet 2 031 000, 1962-ben 2 606 000 és 1963-ban 3 126 000 forint ér­tékű árut tervezett adni a népgazdaságnak. Már magá­ban a tervben megmutatko­zik a fokozatos előrelépés, az egyre céltudatosabb termelés szándéka. 1961-ben még nem sikerült teljesíteniük a ter­vet, két évvel ezelőtt azonban már 110 százalékra tettek ele­get kötelezettségüknek. A ta­valyi tervet pedig — amely több mint félmillióval maga­sabb volt az előző évinél — 130 százalékra teljesítették. Jó eredményükért 125 000 forin­tot kaptak az államtól. Említésre méltó tény ez azért, mert köztudomású, hogy a múlt év mennyire kedvezőtlen volt mezőgazda­ságunknak. Kapolyon is a növénytermelésben — kenyér­gabona, burgonya, cukorrépa — számottevő volt a kiesés. A szövetkezet vezetői azonban figyelemmel kísérve az áru- értékesítés alakulását, idejé­ben intézkedtek. Hatszáz he­lyett 726 sertést hizlaltak meg, így ebből 1 032 000 forint he­lyett 1 297 200 forint volt a bevételük. Nem adtak el töb­bet a tervezettnél, de gondos és magasabb súlyra való hiz­lalással elérték, hogy a hí­zómarhákért 180 000-rel na­gyobb összeget, 785 000 forin­tot kaptak. 15 000 literrel több tej eladásából 62 200 forint többletbevételre tettek szert. Ugyancsak jól jövedelmezett a juhtenyésztés. Nemcsak gyapjút, hanem hízóállatot is értékesítettek. A gyapjúért a tervezettnél 21 645, vágójuho- kért pedig 22 289 forinttal többet kaptak. Ez az ered­mény segítette hozzá a kapo­lyi Űj Élet Tsz-t ahhoz, hogy a nehézségek ellenére 125 000 forint áruértékesítési ked­vezményt kapott. Tanácskozlak az el nem kötelezett Carapkin sajtóértekezlete A genfi értekezlet pénteki ülése Genf (MTI). A tizenhét hatalmi leszere­lési értekezlet péntek délelőtti plenáris ülésén elsőnek Du- mitrescu nagykövet, a Román Népköztársaság képviselője szólalt fel. A tárgyalások ked­vezőbb légkörére utalva meg­állapította: a nemzetközi feszültség enyhítése terén eddig el­ért eredmények azt bizo­nyítják, hogy helyes a békés tárgyalások mód­szere. Obi, a nigériai küldöttség vezetője sürgette, hogy minél előbb kössenek szerződést az atomfegyverek eltiltásának megakadályozására és a várat lan támadás veszélyének elhá­rításáról. Az alig több mint egyórás ülés harmadik szónoka, Luka- nov nagykövet, a bolgár kül­döttség vezetője sürgette, hogy a bizottság váltsa valóra az ENSZ-közgyűlés határozatait a leszereléssel kapcsolatban. Fel­hívta a figyelmet: a nyugati hatalmak még mindig nem foglaltak ál­lást az »atomernyő« szov­jet javaslattal kapcsolat­ban. Vagyis azzal az indítvánnyal kapcsolatban, hogy a leszere­lés harmadik és utolsó szaka­szának végéig őrizzék meg az atomhatalmak nukleáris fegy­verzetüknek egy bizonyos há­nyadát. Ezt a fontos javasla­tot a bizottságnak behatóan meg kell vitatnia — hangoz­tatta Lukanov. Az értekezlet kedden tart­ja következő plenáris ülé­sét. Megegyeztek abban is, hogy a jövő héten is­mét három ülést tartanak. Az értekezleten részt vevő nyolc el, nem kötelezett or­szág — India, Brazília, Mexi­kó, az EAK, Nigéria, Etiópia, Svédország és Burma — kép­viselői hétfőn a brazil kül­döttség székhelyén tanácsko­zásra ülnek össze. • * • Carapkin nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője a pénteki ülés után rögtönzött sajtóértekezleten helyreigazí­totta azokat a jelentésekét, amelyek elferdítve közölték a csütörtöki ülés előtti, újság­írókhoz intézett szavait. Mint Carapkin pénteken hangsúlyozta, ő sohasem mondott olyas­mit, hogy nem lehetséges szerződést kötni az atom­fegyverek elterjedésének megakadályozásáról mind-, addig, amíg az Egyesült Államok le nem mondott a sok oldalú NATO- atomhaderő tervéről. A valóságban azt mondottam — hangsúlyozta —, hogy a multilaterális atomhaderő amerikai terve gátolja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását. A szovjet küldöttség veze­tője kijelentette: »Mi hajlan­dók vagyunk egyidejűleg tár­gyalni az atomfegyverek el­terjedésének megakadályozá­sáról és a sokoldalú NATO- atomhaderő kérdéséről. Mi ké­szek vagyunk egyezményt alá­írni, de ez az amerikai terv akadályt jelent, önök tudják, hogy B'ranciaország és Nagy- Britannia is ellenzi ezt a ter­vet. Véleményünk szerint en­nek a tervnek az a célja, hogy szabaddá tegye az utat a Né­met Szövetségi Köztársaság atomfegyverkezése számára« Robert Kennedy Londonba érkezett London. Robert Kennedy amerikai igazságügy-miniszter pénteken délután repülőgéppel London­ba érkezett, hogy — előrelát­hatólag 24 óra leforgása alatt — Home miniszterelnökkel és Butler külügyminiszterrel tár­gyaljon délkelet-ázsiai kőrút­jának tapasztalatairól. Robert Kennedy — az amerikai elnök utasítására — közvetítő fel­adattal kompromisszumos in­dítványokkal utazott a Távol- Keletre, hogy enyhítsen a brit sugalmazással létrehozott Ma­laysia Államszövetség és In­donézia, illetve a Fülöp-szige- tek közötti ellentéteken. Ken­nedy már repülőtéri nyilatko­zatában jelezte, hogy Indoné­zia tekintetében csak részleges sikert ért el. Kijelentette: Su­karno elnök nem ígérte meg, hogy feladja a szembenállás politikáját Malaysiával kap­csolatban. Sikerének könyvel­te el viszont, hogy Indonézia hozzájárult a külügyminiszte­ri tanácskozások újrafelvételé- hez Malaysiával. Londoni megfigyelők szerint Kennedy elsősorban két kér­déscsoportról tárgyal az angol kormány vezetőivel. Anglia és Malaysia kapcsolatának, vala­mint Anglia és Indonézia vi­szonyának kérdéséről. A vár­ható témák között szerepel, mint simíthatja el a távol-ke­leti politikájának ellentéteit Anglia és az Egyesült Államok egymás között. Angliában ugyanis bizonyos gyanakvást keltett az amerikai miniszter távol-keleti »békemissziója«. A TASZSZ-iroda tudósítása sze­rint Robert Kennedy a kelet­afrikai országok legújabb fej­leményeiről is tárgyal majd Londonban, s az ezzel kapcso­latos megbeszéléseken felme­rül egy esetleges közös angol —amerikai akció terve is. (MTI) Brit csapatokat küldtek Ugandába London (MTI). Az angol alsóházban Duncan Sandys nemzetközösségi és gyarmatügyi miniszter pénte­ken bejelentette, hogy brit csapatokat és repülőgépeket küldtek Ugandába a kampalai kormány kérésére, noha az újabb jelentések arra mutat­nak, hogy a helyzet az ország­ban most nyugodt. Angol csapatok ugyanakkor készen állnak arra, hogy a ke­nyai kormány segítségére sies­senek, amennyiben a zavargá­Sukarno rendelete Djakarta (MTI). Sukarno elnök rendeletet adott ki, amelyben utasítja azokat a szakszervezeteket, amelyek a közelmúltban brit érdekeltségű vállalatokat von­tak ellenőrzésük alá, hogy ezt az ellenőrzést szüntessék meg — közli a djakartai rádió. A szakszervezetek akciójára a hongkongi brit hatóságok mi­napi provokációja szolgált rá: lefoglaltak két indonéz sze­mélyszállító hajót a kikötő­ben. Sukarno elnök rendelete kimondja, hogy személyes jó­váhagyása nélkül nem ke­rülhet sor Indonéziában angol javak lefoglalására. Bandanaraike nyilatkozata A Nagyatádi Konzervgyárban az elmúlt szezonban a tervezett 80 va ron •agon aimabort készítettek. Képünkön: A nagy hordókból kis hói bort, mielőtt elszállítják a földművesszövetkezeteknek. Colombo. Bandaranaike asszony, cey­loni miniszterelnök pénteken külpolitikai beszédet mondott a szenátusban. Kijelentette: mélységes aggodalommal ol­vasta azokat a jelentéseket, amelyek szerint az Egyesült államok 7. flottájának né- ány egységét az Indiai- ceánra akarják küldeni. A ceyloni kormány — jelentette ki Washingtonnak címezve szavait — nem hajlandó be­fogadni területére vagy fel­ségvizeire olyan repülőgépe­ket és hadihajókat, amelyek atomfegyvereket szállítanak vagy amelyek atomfegyverek szállítására alkalmasak. Ban­daranaike beszédében szót emelt az atomfegyvermentes övezetek megteremtésének gondolata mellett. (MTI) sok Kenyára is átterjednének. A kormány reméli, hogy a helyzet megszilárdulását jóté­konyan befolyásolja az a tény, hogy brit csapatok állnak a kenyai kormány rendelkezésé­re zavargások esetén — mon­dotta Sandys. Az angol hadügyminiszté­rium később közölte, hogy te­kintettel a Kenyában állomá­sozó angol haderő egy részé­nek Ugandába való átirányí­tására, pénteken este repülő­géppel hatszáz főnyi angol tengerészgyalogságot indítot­tak útnak Kenyába. Ülést tartott a KGST közgazdasági állandó bizottsága Prága (MTI). Január 17-től 23-ig Prágában ülést tartott a KGST közgaz­dasági állandó bizottsága. A tanácskozáson Bulgária, Cseh­szlovákia, Lengyelország, Ma­gyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió kép­viselői vettek részt. A Kínai Népköztársaság megfigyelők­kel képviseltette magát. A bi­zottság megtárgyalta a tagálla­mok népgazdasági fejlődése legfontosabb mutatóinak ösz- szehasonlításáról szóló jelen­tést. Az ülésen jóváhagyták a KGST közgazdasági állandó bizottságának 1963. évi mun­kájáról szóló jelentést. Meg­tárgyalták továbbá az állandó bizottság különböző szervei­nek 1964. évi munkaterveit.

Next

/
Thumbnails
Contents