Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-23 / 18. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1964. január 33. JAWAVMWM'i iViViV • >JkS*.(.V . „Vllíámbajiukság“ az ökölvívó ÜO l-ben és NB l/B ben Február 23-án kezdődik, március 15-i" tart a tavdszi forduló Kedden este a Magyar ökölvívó Szövetségben elkészítették a sport­ág első félévi pontos műsorát. Ugyanezen tanácskozás keretében kisorsolták az ökölvívó NB I és N!B I/B osztály tavaszi fordulójá­nak mérkőzéseit is. Elég gazdag a program. Február közepétől júniusig sor kerül az 1964. évi egyéni bajnokságok küz­delmeire, de ugyanez időben le­bonyolítják az ökölvívó csapat­bajnokság első fordulóját is. A MÖSZ vezetői talán sokat is mar­koltak. Ezért is lesz »villámbaj- nokság« február—márciusban az ökölvívó NB I és NB I/B osztály­ban. Az igazat megvallva nem értjük, miért ez a, nagy sebesség. Miért kell például az NB I/B-ben hét­közi mérkőzéseket közbeiktatni, A magyar sport legfőbb vezetésének az az irányelve, hogy a sportver­senyeken részt vevő sportolók le­hetőleg semmit ne mulasszanak munkahelyeikén, ugyanakkor a Magyar ökölvívó Szövetség olyan versenyprogramot készít, hogy pél­dául a Kaposvári Dózsa NB I/B- ben szereplő csapatának tagjai március 1 és 8 között legföljebb két napot dolgozhatnak egy hé­ten. A sűrített program nagy feladat elé állítja a Dézsa-ökölvívók szak­vezetőit. Az egy hónap múlva in­duló bajnokság műsora bizonyít­ja, hogy igen nehéz lesz a Dózsá­nak megkapaszkodni még a má­sodik vonalban is. Február 23: K. Dózsa—Du­naújváros. Március 1: Tatabányai Bá­nyász—K. Dózsa. Március 4: Vasas—K. Dózsa. Március 8: Székesfehérvár— K. Dózsa. Robotgépek döntenek Március 15: K. Dózsa—Be­loiannisz. A csapat tehát három mérkőzést vív idegenben, csak kettőt hazai szorítóban. Igaz, hogy ősszel a bajnoki hajrában fordított lesz majd a helyzet. Az egyéni versenyek műsora is elkészült. Február 8—9-én lesz a felnőtt területi bajnokság Nagyka­nizsán, 15—16-án a dél-cfomántúli terület ifjúsági versenyzői talál­koznak Pécsen. Március 20—22-én Székesfehérvár lesz a színhelye a vidéki egyéni bajnokságnak. E hő 27—29-én Gzüen tartják az ifjúsá­giak vidékbajnokságát. Április 2— 5 az országos serdülő bajnokság időpontja, a verseny színhelye Szolnok. Április 24—26-án Buda­pesten kerül sor az 1964. évi fel­nőtt egyéni bajnokságra. Május elsején Kaposváron láthatjuk majd a legjobb . magyar ökölvívókat. A szövetség itt rendezi meg a Buda­pest- és vidék-válogatottak felnőtt és ifjúsági csapatversenyét. Má­jus 15—17-én lesz az országos ser­dülő bajnokság, 22—24-én az or­szágos ifibajnokság döntője Buda­pesten. az aranyérmekről Meggyújtották az olimpiai lángot Szerdán délelőtt — magyar idő szerint 10 órakor — a gö­rögországi Olympiában ünne­pélyes keretek között meg- gyújtották az olimpiai lángot'. Az eseményen jelen volt Konsztantin görög trónörökös, a Görög Olimpiai Bizottság tagja, Kurt Sabrowski, Auszt­ria görögországi nagykövete, Friedrich Obenselltner, Inns­bruck polgármestere és Anton Fritz, az Osztrák Olimpiai Bi­zottság tagja. Maria Moscsoliu főpapnő a kezében tartott fáklyát a nap sugaraival — gyújtólencsén keresztül — lobbantotta láng­ra. Ezután amphorába tették a tüzet, amelyet görög futó vett át. A sportoló egy kört tett meg a régi stadionban, majd a nemzetközi olimpiai akadé­mia mellett levő síremlékhez futott, amelyet a francia Pierre Coubertin bárónak, az újkori olimpiai játékok meg­teremtőjének tiszteletére emel­tek. Ezután atléták vették át az ampliorát, amely megkezd­te 360 km-es útját Athén felé. Az olimpiai lángot gépkocsin is viszik a görög fővárosig, ahol éjjel a görög olimpiai bi­zottság őrzi. Csütörtökön az athéni repülőtérről egy Becs­be induló repülőgép fedélzetén viszik az olimpiai lángot Ausztriába. (MTI) A téli olimpia gépei Hévízen alapoznak a siófoki labdarúgók Január 29-én kigyullad az olim­piai láng Innsbruckban — meg­kezdődnek a IX. téli olimpia ver­senyei. A versenyzők népes tábo­rán, a tíz- és tízezernyi hazai és külföldi érdeklődőn kívül a hír­ügynökségek, rádió- és tv-társa- Bágok, újságok és szaklapok 1500 tudósítóját várják Innsbruckba, hogy a korszerű technika minden eszközével: telefonon, távírón, gép­távírón és az éter hullámain tá­jékoztassák írásban, szóban és képben az öt világrész közönsé­gét a téli sportok e nagyszabású seregszemléjéről. Ez lesz az első alkalom egyébként, hogy a Teűstar híradástechnikai mesterséges hold segítségével megkísérlik a közvet­len, tv-kőztetítást Amerika számá- úsavraz olimpia színhelyéről. Az illetékes osztrák szervek már minden szükséges előkészületet megtettek a tudósítók munkafelté­teleinek biztosítására. A különbö­ző versenyek színhelyén — van olyan versenypálya, amely 40 ki­lométernyire van a másiktól — külön-külön sajtóközpontokat ren­deztek be, s ezekben összesen 165 telefonfülke, 63 géptávíró és 35 képtávíró csatlakozás áll majd a tudósítók rendelkezésére, nem is szólva azokról a külön hírközlő láncokról, amelyeket maguk épí­tettek ki az egyes hírügynökségek. A tv-szakembereknek sem lehet majd panaszuk: összesen 60 ka­meraállást alakítottak ki tornyok­ban és emelvényeken, s minden verseny színhelyén 20 rádió- és 20 tv-riporter számára rendeztek be közvetítőfülkét. Ám mit sem érne a gondos szer­vezés és előkészítés, ha a verse­nyek eredménylistája csak kése­delmesen kerülne a tudósítók birtokába. S ebben a tekintetben eddig sok volt a nehézség, hiszen számos téli sportágban nem olyan egyértelmű s azonnal eldönthető az eredmény, mint például a lab­darúgásban, ahol a gólok száma dönt. A műkorcsolya zásban vi­szont például csak a helyezési számok és a pontszámok gondos összevetésével lehet kiszámítani a végeredményt. S hogy ez mennyire hosszadalmas munka, arra jellem­ző, hogy 1956-ban Gortinában csak nyolc órával az utolsó verseny- szám befejezése után hozták nyil­vánosságra a végeredményt. A jelek szerint Innsbruckban már sem a közönség, sem a tudó­sítók, sem a versenyzők nem kény­szerülnek idegtépő várakozásra. Az olimpia elektronikus számító­központja másodpercek alatt ki­számítja és »kihirdeti« az ered­ményt. A nagyhírű amerikai IBM társaság által berendezett köz­pontban két IBM KAMAC. 1401 és két IBM 1440 típusú elektronikus számítógépet szereltek fel. Ezeket a robotberendezésekot külön-Jr.ü- lön távbeszélővonalak kötik össze a versenyek színhelyén felállított írógép nagyságú készülékkel. A versenybíróknak sem kell többé fáradságos munkával pontos jegy­zeteket vezetniük. Elegendő, ha csak az írógép kezelőjének mun­káját ellenőrzik, aki az egyes ver­senyzők indulási és beérkezési időpontját leírja a géppel — pl. a síversenyeken. Két másodperc­cel azután, hogy a versenyző be­érkezett, már készen is van az értékelés: megszólalnak a hang­szórók, és a jelzőtáblán megjele­nik az eredmény, hallható és lát­ható a verseny jelenlegi állása. Harminc hónapi megfeszített munkával programozták és készí­tették elő a számítóközpont gé­peit: lapokon rögzítettek minden fontos adatot, a versenyzők nevét, nemzetiségét, rajtszamát,. az érvé­nyes világ-, olimpiai és országos csúcsok adatait. Most már minden készen áll, s ha újabb eredményt táplálnak a gépekbe, az adatokat villámgyorsan összehasonlítják az emlékezetükben tárolt adatokkal, s azonnal jelzik az újabb világ-, olimpiai és országos csúcsok szü­letését is. Reméljük, hogy az idén sokszor les^z alkalmuk erre. (Tudósítónktól.) Több mint két hete, hogy Siófokon a Bányász labdarú­gócsapata megkezdte a felké­szülést az 1964. évi bajnokság­ra. A tornatermi edzéseket Koltay István, a siófoki gim­názium testnevelő tanára ve­zeti, ha kinn a szabadban dol­goznak a fiúk, akkor Haragh Tibor irányítja a munkát. Elő­re kidolgozott program szerint folytak a siófoki labdarúgó­edzések. Most aztán némileg mégis módosult a felkészülési program. A sportkör vezetői ugyanis időközben elintézték, hogy a Bányász játékosai egy hétig Hévízen folytathatják az alapozást. Január 20-án Ha­Újabb csapat nevezett a megyei röplabdatornára A Kadarkúti SK vezetői e héten azzal a kéréssel fordul­tak a Somogy megyei Röplab­da Szövetség vezetőihez, hogy férfi és női csapatukat osszák be a most megindult téli te­remröplabda torna részvevői közé. A szövetség eleget tett a kadarkútiak kérésének, így va­sárnap már a lelkes kadarkúti röplabdások részt is vehetnek a terembajnokságon. Ezzel tíz női és nyolc férfi csapat al­kotja a téli teremröglabda tor­na mezőnyét. További nevezé­seket a szövetség már nem fo­gad el. ragh edző kíséretében cl is utazott Hévízre a csapat a kö­vetkező játékosokkal: Iszak, Istvándi, Farkas, Fehér, Fejés, Vörös, Balázs, Herényi, Erdei, Sier, Tóth, Papp, Kovács I. és Peresztegi. — Igaz, hogy a hévízi üdü­lés félig-meddig jutalom a fiúknak az ősszel nyújtott nagyszerű teljesítményért, az igazat megvallva azonban a játékosoknak kevés idejük lesz arra, hogy üdüljenek. Délelőtt, délután edzünk Hévizén, s igyekszünk kihasználni azokat a kedvező körülményeket, me­lyek e melegvizű gyógyfürdőn rendelkezésünkre állnak. Ha hazaérkeztünk, otthon folytat­juk. Első kétkatfus edzésünk február 2-án lesz — mondotta Haragh Tibor edző. Siófokon egyébként nemcsak a »nagy« csapat készülődik. Rendezik a sorokat a tartalék együttesnél, sőt az ifjúságiak­nál is. A második csapat edzé­seit Molnár Rudolf, az ifjúsá­giakét Radnai György edző ve­zeti. Újság az ifik háza tá­ján, hogy Kiss Ferenc, akinek a vezetése alatt korábban so­rozatosan szép eredményt ér­tek el az ifi labdarúgók, is­mét csatasorba állt. A siófo­kiak népszerű Feri bácsija azon fáradozik, hogy a Siófoki Bányász ifjúsági labdarúgócsa­pata ismét úgy szerepeljen majd a megyei bajnokságban, mint pár évvel ezelőtt, s ne oly gyengén, mint az 1963. évi őszi bajnokságban. As ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat ács szakmunkásokat kaposvári, Siófok környéki munkahelyeire sürgősen fölvesz. Jelentkezés személyesen vagy írásban: KAPOSVÁR, Májas 1. utca 57. sz. (98352) APRÓHIRDETÉSEK w Január 27-én, hétfőn becslési napot O tart Kaposváron a Műszaki- Anyag és Gépkereskedelmi V. pécsi kirendeltsége (Pécs, Bajcsy- Zsilinszky u. 10., telefon 29-04). Az írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető Kaposvár, Kossuth Lajos utca 4. sz. címre. (Magánjáró fafűrészelő gépeket, kombinált faipari gyalugépeket vá­sárol.) (98410) Kévenédat vásárolunk termelőszövetkezetektől, magánosoktól. Ajánlatot ármegjelöléssel kérünk. Siófoki Építőipari Ktss, Siófok (4215) OOOCOOOOOOtr Családi ház beköl­tözhetőséggel eladó. Hencse. Kossuth Bajos utca 77. __________(98407) B elvárosban életjá­radékos ház3t vennék. 60 000 Ft készpénzzel rendelkezem. Cím 98405-ös számon a hir­detőbem_________(98405) Ü j hálószobabútor el­adó. Kaposvár, Kos­suth Lajos u. 8/a. __________________(98401) S zövetkezeti garzon­lakás eladó. Főbérleti lakáscserével elfoglal­ható. Kaposvár, Szán­tó Imre köz A ép., 2 lépcsőház, III. emelet 4.______ (93383) K aposváron Damja­nich u. 36. számú ház 105 000 Ft-ért eladó. (98397) Fonyódligeten telket vennék, ajánlatokat ár és cím megjelölésével 279-es számra a ki- adóhivatalba kérek. (279) Élelmiszerboltunkba szakképzett eladót fel­veszünk. Lengyeltóti fmsz, központi iroda. Fölvétel esetén úti­költséget térítünk. (93403) Ruházati szakmában jártas férfi munkaerőt azonnali belépéssel fel­veszünk. RÖVIKÖT, Kaposvár, Jutái út. (98408) Gyakorlott gyors- és gépírónőt azonnali be­lépéssel felveszünk. Texti!-n a gykereskedel- mi Vállalat, Széchenyi tér 4. (98406) Mérlegképes könyve­lő tízéves gyakorlattal elhelyezkedne kapos­vári munkahelyre. Cím 98404-es számon a hirdetőben. (93404) Építőpari kivitelezés! gyakorlattal rendelke­ző épioÉisl vív »'szel, kéiipprö szakmunkásokat fölvetsz a Tapolcai Kb znégc azdálko dási Vállalat, Tapolca, Vö­rösmarty u. 15. __________________(46440) G yakorlott női fod­rászt azonnali belépés­sel fölveszek. Cím a kiadóban.. (278) Időjárás Várható idő- ^ _ járás ma estig: 9» 9 Megélénkülő k! északnyugati szél, a köd sok helyen elosziik. Felhős idő ha­vazásokkal. A legmagasabb nappali hőmér­séklet helyen­ként megközelíti a 0 fok körüli ér­téket. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor mínusz 20,4 fokot, déli 12 órakor mínusz 9,5 fokot mérteit. ESEMÉNYNAPTÁR: Ma 105 éve, 1859. január 23-án alapították meg az Országos Magyar Képző- művészeti Társulatot. — Csaknem negyven falu­ban gyűjtötték össze a somo­gyi földművelés hagyomá­nyait, táj szavait és munka­eszközeit a Tanítóképző Inté­zet honismereti szakkörének tagjai. A gazdag anyag ren­dezésével a jövő hónapban készülnek el. Hatvanegy!? I <ű forint községfejiesztésre Ebben az évben tanácsaink hatvanegymillió forintot köl­tenek községfejlesztésre. A lakosság hatmillió forint ér­tékű társadalmi munkát aján­lott fel, egymillióval többet, mint tavaly. Fonyódon, Ho- mokszentgyörgyön, Segesden és Balatonkeresztúron műve­lődési házat építenek, Csur­gón strandfürdőt létesítenek. A legtöbb községben nem vál­lalatokkal, hanem saját építő­brigáddal dolgoztatnak. | — 152 faluban szervezték I meg a szülök és a nők aka- ! démiáját. A nőtanácsok több mint 120 kézimunka, sütő-fő- ző, népihímző és szabó-varró szakkört indítottak főleg azok­ban a kisebb falvakban, ahol eddig még nem voltak ha­sonló foglalkozások. A téli tanfolyamok népszerűségére jellemző, hogy az idén 14 000 falusi asszony és lány látogat­ja a szakköröket. — Pilletetős, üvegfalú já- i íéktermeket építenek Siófokon és Balatonföldváron. Az alsó- bélatelepi sátortáborban ko­j csimosót létesítenek. Az Ide­genforgalmi Hivatal kérésére az idén vízisí-fölszereléseket is kölcsönöznek a nagyobb üdülőhelyeken. — Kétnapos tárgyalás kez­dődik ma a városi tanács nagytermében. A Városterve­ző Intézet elkészítette a vá­rosközpont részletes rendezé­si tervét. Ez a terület a Tóth Lajos, az Engels, a Lenin, a tervezett 48-as Ifjúsági út folytatása, a Virág, a Hárs­fa és a Zalka Máté utcával bezárt városrészre terjed ki. A városközpont rendezési ter­vét a minisztériumok, sz ille­tékes tanácsi szervéTc és vál­lalatok bevonásával tárgyal­ják meg. — Veteránok és nyugdíja­sok klubja alakult tegnap es­te a kaposvári Fegyveres Erők Klubjában. — Ártúllépés és kalkulációs hibák miatt 700 forintra bír­ságolta az Állami Kereskedel­mi Felügyelőség Simon La­jost, a nagyatádi Mátyás Étte­rem vezetőjét. — Divatos gyógyszerek. Na­ponta átlagosan négyezren váltanak ki gyógyszert Ka­posváron, a Kossuth téri pa­tikában. Különösen sokan kér­nek Tardylt, Vegacilint és Hirepint. — Közös irodaházat épít Siófokon az OTP és az Álla­mi Biztosító. Az emeleteken huszonnyolc öröklakást alakí­tanak ki. — Három bélyegárusító au­tomatát állítottál; fel a ka­posvári főpostán. Az automa­ták 20, 40 és 60 filléres bé­lyegeket »szolgálnak ki«. — Építési hiba következté­ben tűz keletkezett Balaton- kilitiben, Takács József lakó­házában. Az épület tetőszer­kezete súlyosan megrongáló­dott. — Az erdészek megfigyelé­sei szerint a vadállomány az idén ellenállóképesebb a tél viszontagságaival szemben, mint tavaly volt. A hideg csu­pán az újszülött őzgidákat ti­zedeli meg. Az erdészek és a vadőrök minden nap gon­doskodnak a vadak etetéséről. — 8990 tonna fonalat ter­melt tavaly a Pamutfonó-ipa­ri Vállalat kaposvári gyára, csaknem 240 tonnával többet a tervezettnél. Ebből a fonal­mennyiségből másfél millió négyzetméter nagyságú szöve­tet lehetne szőni. — 117,3 százalékra teljesí­tette múlt évi áruértékesítési tervét a szentgáloskéri ter­melőszövetkezet. Az államtól ezért 114 000 forintot kaptak. 1 — A Pedagógus-szakszerve­zet Somogy megyei nyugdíjas csoportjának vezetősége érte­síti tagjait, hogy minden csü­törtökön délután az SZMT székházában a klubhelyiségek díjtalanul rendelkezésükre állnak. — Kilencmillió forintból korszerűsítik a megyei kór­ház központi fűtését. Három olajfűtéses kazán adja majd a meleget. A kazánok szerelé­sét, illetve felállítását egy osztrák mérnök irányításával végzik. — Dr. Balogh Imre szülész-nő­gyógyász szakorvos rendelését la­kásán megkezdi. Cím; Kaposvár, Latinka Sándor u. 2/a, II. em. 4. Telefon 16-65. Kendel 2—3-ig. (276) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommá?, megtört szív­vel tudatjuk, hogy szeretőit lérjem, édesapánk, nagy­apánk, ISTVÁNDI JÓZSEF hosszú szenvedés után 60 éves korában elhunyt. Temetése t. hó 23-án, csütörtökön dél­után 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (98470)__________________ Útépítésben Jártas technikusokat azonna­li belépésre felve­szünk. Utazási költsé­get fölvétel esetén té­rítünk. Somogy me­gyei Útépítő Vállalat, Kaposvár, Árok u. 4. (98381) Az EM 44. SZ. Épi- tőipari Vállalat azon­nal fölvesz budapesti munkahelyekre kőmű­ves szakmunkásokat, valamint kubikosokat és férfi segédmunká­sokat. Munkásszállást és napi kétszeri éike- zést 'biztosítunk. Vi­dékieknek tanácsiga­zolás, szakmunkások­nak szerszám szüksé­ges. Munkaruhát 6 hó­napig nem adunk. Je­lentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. . (4240) A taszári helyőrségi klub több éves gya­korlattal rendelkező szakácsot és egy férfi pincért fölvesz állandó munkára. Jelentkezni csak személyesen le­het. (282) A Kaposvári Patyolat lores tsiiorptasi­vezetőt, ötéves szakmai gya­korlat szükséges. Je­lentkezés a telepen: November 4. utca 22. alatt. (98402) Nikkelezést vállal a Vasipari Ktsz fémbú- torrészlege, Kaposvár, Berzsenyi u. 31. __________________(98411) Mohair, ausztrál gvapjú kucsma szín- választékban kapható. Henczemé, Kaposvár, Mái us 1. u. 37.. ud­varban. Béke Szálló mellett. (98413) Zslradékátvéte! szap­panfőzésre kizárólag csak Kaposváron a piactéren, továbbra is a megszokott helyen. (214) Külön bejáratú al­bérleti szoba kiadó. Kaposvár, Kinizsi Pál U. 10. (281) iranes Csinos, intelligens, 22 éves elvált asszony társaság hiányában megismerkedne Házas­ság céljából diplomás férfival. Lehetőleg fényképes leveleket •»Diszkrét« jeligére 934n9-es számra a hir­detőbe. (98409)

Next

/
Thumbnails
Contents