Somogyi Néplap, 1963. december (20. évfolyam, 280-303. szám)
1963-12-15 / 292. szám
Vasárnap, 1963. december 15. 5 SOMOGYI NÉPLAP ZER Útbaigazítanak ¥ a tenger mélyén Sok külföldi gép és gépalkatrész érkezik az AGROKER-hez a szivacshaláázok A szivacshalászok nehéz és veszedelmes munkájuk köz-- ben nagy területeket kutatnak át. Bronzsisakos, ólomsúiyok- kal terhelt bú vá rö Itöny ü kben, hatalmas fémcipői t:el lassan, mindenit alaposan megvizsgálva dolgoznak a tengerfenéken. Igaz, hogy többnyire elnyűtt, ütött-kopott felszerelésükkel nem jutnak el nagyon mélyre,' de az is igaz, hogy a hajóroncsok zöme viszonylag sekély vízben, a patok közelében fekszik, hiszen a legtöbb hajószerencsétlenség ilyen helyen történik. A víz alatt rejtőző alattomos sziklaszirtnél nagyobb veszély aligha fenyegeti a hajókat. Minthogy a szivacsok az efféle helyeket kedvelik leginkább, a halászok a mindennapos kenyér- kereset közben e területek hatalmas részeivel ismerkednek meg. A szivacshalászat nem jövedelmez valami gazdagon, legalábbis annak nem, aki összeszedd a mélyben az alaktalan gumókat. Ezért a halász minden lehetőséget megragad, hogy pénzhez jusson. Éles acélkampóval megöli a fenéken lapuló halat, de ösz- szeszedi a rákokat és az egyéb ehető tengeri állatokat. A hajómaradványokat is azért kutatja át, mert az ott lelhető fémdarabokat az ócskapiacon értékesítheti. Egy nagyon, szép amfora — nyúlánk, füles cserépedény — miatt kezdett beszélgetésbe 1960 nyarán néhány amerikai régész Kemál kapitánnyal, egy kis török halászhajó parancsnokával. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy a hajó legénysége több, mélyben fekvő roncsot ismer. A régészek átkutatták valamennyi roncsot, s nagyon szép ókori és középkori anyagot gyűjöttek. Munkájuk már befejezéshez közeledett, amikor a halászok egy elejtett megjegyzésére figyeltek föl. Az emberek panaszkodtak, hogy a fenékről felhozott bronztömbök már annyira elrozsdásodtak, hogy az ócskatelepen alig kaptak értük pénzt. A régészek eleinte közömbösen hallgattak, mert eddig azt tapasztalták, hogy az ilyen nagy méretű bronztöm- bök legföljebb néhány száz évesek. Az azonban elgondolkoztatta őket, hogy miért rozsdásodott el ennyire a bronz, hiszen egy-két évszázad múltán is szinte teljesen sértetlenül (szokott előkerülni a vízből. Az is feltűnt, hogy a nagyobb tömbökön — mint a halászok elmondták — lábakhoz hasonló négy nyúlvány volt. Az egyik régésznek ekkor eszébe jutott egy ősi egyiptomi sírból származó kép: a kefti nevű nép küldöttsége a lenyúzott ökörbőr alakjához hasonló fémtömbökkel rója le adóját a fáraónak. Egyszerié izgalom fogta él a kutatókat: szerencsére a halászok emlékeztek a roncs helyére. Hanem a feltárásra csak egy év múlva kerülhetett sor. Titokzatos riteök a tengerben A régész-békaemberek érthető kíváncsisággal fogtak hozzá a Rodosztól keletre levő Gelidonya-fok közelében nyugvó roncs főé. utalásához. De hosszú ideig hiába dolgozták. Már-már úgy látszott, hogy rá sem akadnak, amikor egyikük egy megzöldült mészkődarabot talált. • Kétségtelenül oxidálódott bronztól kapta a színt. Később újabb két alaktalan bronzrög került elő. Megtisztogatásuk után kiderült, hogy addig nem látott alakú lándzsahegyek. Most már tudták, mit kell keresniük: az algákkal, mo- szat okkal benőtt, a fölismer- heteüenségig elváltozott rögök egy-egy tárgyat rejtettek. Találtak hatalmas tömböket is, ámeneknek körvonala — <«úként a sírfestmény okén — lenyúzott ökörbőrre emlékeztetett. A régészek úgy gondolják, hogy egy bromztömb értéke egy tehénnel vagy ökörrel volt egyenlő, s ezt fejezte ki alakjuk is. Tehát tulajdonképpen az pénz kezdetleges formája volt. A bronz oxidációja közben keletkezett réasók átitatták a könnyen enyésző tárgyakat is, így maradt meg épen néhány fadarabka és kötélcsonk. Durván megmunkált cserépedények és bronztárgyak is akadtak, köztük néhány rendkívül finoman kidolgozott fegyver is. A hajó rakományának nagy része tehát piacra szánt tömegáru lehetett A hajó Ciprus szigetéről indulhatott útjára, és valamelyik égei-tengeri säget felé tartott Útközben alighanem viharba került, és egy nagy hullámvölgybe kerülve léket kapott azon a sziklaszirten, amely a roncstól nem messze rejtőzik a tengerben, és amelynek csúcsa. csaknem a víz tükréig ér. A régészek a következő évben folytatták a kutatást. A nehézségeket már jól ismerték: majdnem 30 méter mélyre kellett leereszkedniük. és az erős áramlás is akadályozta a munkát. Ezért különleges segédeszközöket vettek igénybe. A víz alatti sziklába vasszögeket ütöttek, és az ezekhez rögzített köteleket karjukra csavarva biztosították az egy helyben maradást. A kezük ügyébe akadt első tárgy — egy nagy fehér kő, közepén lyukkal — valószínűleg horgony lehetett. Közbéh a kutatóikban felmerült a kétség: talán mégsem hajóroncs, amit feltártak, hiszen a hajó teste nincs sehol, Lehetséges, hogy csak egy túlterhelt hajóból kidobált tárgyakat találtak? Gondosan fairtérképezték a lelőhelyeit Műanyag lemezekre ceruzával felrajzoltak minden kis részletet Lehorgony- zott bójákkal jelölték meg a vizsgálandó felület széleit. Középen egy jellegzetes, kiemelkedő szikladarab hevert, melynek tetején már több bronlzltömböt találtak. Egy hét alatt összegyűjtötték a szabadon — tehát a homok vagy a kövek felületén — heverő tárgyakat Fölfedezték egy nagy sziklatömb alá szorult bronzlemezt is, és most már tüzetesebben vizsgálták meg a »sziklát«. Hamarosan megállapították, hogy ez is egy hatalmas, mészkéreggel borított bronztömeg. Ezután még több »mészkő« tusisóról derült ki, hogy bronzból van, csak igen vastag, mintegy 15—20 centiméteres mészkőréteg borítja őket. Háromezer éves szerszámok Űj gond szakadt a nyakukba: több tonnás bronzdarabok hevertek odalenn, s föl kellett hozni őket. Igen ám, csakhogy évekbe tellett volna, hogy a tömböket odalent darabokra vágják, és a felszínire hozva újból összeillesszék őket. Végül is egy szellemes módszerhez folyamodtak. Autóemelőt süllyesztettek a mélybe, így sikerült a fenékhez cementálódott fémtuskókat megmozdítaniuk. A szivacs- halászhajó árbocrúdjával ki is emelték valamennyit. A bronzrakomány alól előkerültek végre a hajó palánkrészei is. Lassan-lassan a részletek egésszé álltak össze, és hajóformát öltöttek. A régészek azt szerették volna tudná, hogyan illesztették össze egykor a hajó faalkatrészeit. De ehhez olyan rész kellett volna, amely épségben megőrizte az ácsolni formáját. Idővel ezt is megtalálták, s ezen megvizsgálták a hajóépítés technikáját. A sok megtalált esEközre, ha nem bronzból készültek volna, ma is ráfoghatnánk, hogy valamelyik török üzletben nemrég vásárolták őiket. Ez bizonyítja, hogy a jó eszköz formája évezredeken át változatlan maradhat. Például az ekevas alakja ezen a vidéken ugyanolyan ma is, mint bronz elődjéé volt 3200 évvel ezelőtt. Csákányok, la-1 pátok, fejszék, vésők, árak, i késeik, nyílhegyek, lándzsacsúcsok kerültek elő nagy l mennyiségben. Az egyik ku- l tató egy számára ismeretlen l eszközt tisztogatva megkér- * 3<ezte az egyik halászt, nem( tudja-e, mi lehet az. A török1 meg sem lepődött a kérdésen.1 mert jól ismerte a náluk ma 1 is használatos görbe ágnyeső' kést. Trójai hajót találtaid?] A »levegölift« itt is nagy szolgálatokat tett. Ez a berendezés egy hajlékony csövön át sűrített levegővel eltávolítja az iszapot, a finom szennyeződést a roncs felületéről. Ilyen módon is több apró tárgyat fedeztek föl. Egy köröm nagyságú fehér féldrá- gákövön hieroglifákat, ősi írásjeleiket találtak. Megállapították, hogy ez a tárgy szí-1 riai eredetű. Mellette egy tisz- í ti jogar kögombja hevert A ; tudósok a leletekből arra kő- vetkeztetnek, hegy a hajó ak- á kor süllyedt el, amikor i. e. * 1200-ban Egyiptomot majd Szíria egyik városát Ciprus bronzolvasztóit ostromolták és fosztogatták a »tenger népéinek nevezett, alig ismert népcsoport tagjai. Menekülők i utaztak-e a hajón, akik a támadók elől igyekeztek biztonságosabb helyre, vagy rabolt holmi volt-e a lelet, ki tudja? Lehet az is, hogy a trójai háború idején süllyedt el a hajó. Ilyen régi hajó, ilyen hatalmas mennyiségű és gazdagságú anyag még nem került elő egyetlen víz alatti lelőhelyről sem. Az idők végtelenjében régen elmerült korszakról új adatokat kapott a tudomány. j K. K.( f ZAMÁRDI KRÓNIKÁSA A nyáron hallottam először Pillér Dezső zamárdi tanárról. Híre járta, hogy egy ásatáskor ritka leletet talált: egy bronzkorszakból való hatezer éves gyermekcsörgöt. Kerestem akkor mindjárt, de hiába kopogtam a műút melletti sárga villa ajtaján. Egyszer a nyiladékokat kutatta, máskor a házakat járta. Harmadszor meg legkedvesebb barátaival, a méhekkel volt vándorúton. Most szerencsém van: találkoztam, beszélgettem vele. De még mindig keveset tudok róla. Harmincöt éve tanít. Zalából származott ide. Hazánk egyik legszegényebb falujának gyermekeit oktatta a betűvetés tudományára csaknem két évtizeden át. Akkor eljött Somogyba és itt, a csodás Tihanyi-félszigettel szemben gyökeret eresztett. Ez a halk szavú, szelíd ember ötvenéves korában olyan szerelemre gyulladt. aminek nincs ellenszere. Meg akarja ismerni a faluját, hogy megismertethesse másokkal is. Végigjárta a szőlőhegyek nyiladékait, geológiát tanult, ásványtant. Érett emberként végezte el a főiskolát, hogy többet tudjon. Hat esztendő óta szabad idejének minden percét a megismerésnek szenteli. Megörökít és följegyez mindent. A sétapálca mellett állandó társa a fényképezőgép. A gyűjtött anyag máris több ezer oldal. Sok száz fehér cédula. És urnák, csontvázak, érmék, koponyák, cserépedények, szarkofágok, pénzek. Egész múzeumra való. Régészektől hallottam róla meleg, elismerő szavakat. Nem azért tette. Akkor miért? — Szeretem a falumat... Asztalát a Balaton egyik legnagyobb szerelmesének kalamárisa díszíti. Eötvös Károly, a magyar tenger legnagyobb krónikása köteteket írt a »Költészet, a történelem a különös magyar emberek ősi fészkéről. Felkutatott mindent, bejárta minden zugát a nagy tó két partjának. Emléket állított itt élt nagyjainknak. Egy életet szentelt a munkának, de Zamárdiról egy sor nem sok, annyit sem jegyzett föl. És most ez a tanár nyolcvannyolc évvel utóbb minden nap bemártja tollát az öreg kalamárisba. Zamárdi múltján, jelenén dolgozik. Őriz egy másik ereklyét is. Idő fakította, terrakotta színű dedikált képet Jókai Mórról, aki soha életében nem látta a befagyott Balatont. Egyik legnagyobb sikerű regényében mcois azt írta le. Megálmodta a valóságot. A/fit tud ez a tanár? Mit árultak el neki a csontok, az érmék, a koponyák? Mit az első lépcsőről, az ősi kőkorszakról; Galérius császár légióinak nyomát hol találta meg? Hol Batu khán nyilasainak pusztítását? A csontok mögött az embert? A történelemben a pusztulást, a szenvedést? Vallatta a földet, s az felelt. Az évezredes múltat ásóval bányászta. Segíti a falu apraja, nagyja. A közelebbi múltról a véneket faggatta. Azt jegyezte föl — és úgy —, ahogy az eseményeket megőrizte a szájhagyomány. De ezt még kevésnek tartotta. Szabadságát évek óta a levéltárakban tölti. Adatokat keres, hogy hitelt érdemlően pontos legyen minden. Állandóan levelez régészekkel, földtudósokkal. Kérdez és felel. Nemrég legjobb álmából riasztották. A traktor ekevasa samottsort fordított ki. Ment, és körülhatárolta a területet. Másnap levelet küldött egyik legkitűnőbb kohászati professzorunknak. Rövidesen ásatás indul. Valószínű, hogy a vaskorszak egyik kohóját rejti ott a föld. Érdekességekről kérdezem. Mond azt is. Az öregek mesélik apáik, nagyapáik emlékeit. Így maradt fenn Jellasics bán és István nádorispán szégyenletes módon meghiúsult találkozásának története. A bán csapatai vé- gigsarcolták a falut, feltörték a pincéket, csapra ütötték a hordókat, és megveszekedett módon duhajkodtak. Akkor még tűrték az emberek. A férfinép villámló szemekkel nyelte a sértést. Az első vereség után aztán bősz- szút álltak. A Zamárdin át menekülő ellenséges katonákból alig néhány maradt életben. Matyikó Pál halász aki köztudottan szelíd ember volt, fejszével aprította őket. Van a sok között még egy érdekesség. Za- márdiban a Dózsa-felkelés idején vetette meg lábát a tihanyi apátság. Ez a falu évszázadokon át fanatikusan vallásos volt. Még azt sem vették észre, hogy 1857-ben a papok játszották el a falu földjét és erdejét. Erre most, egy évszázaddal utóbb derült fény. Álnok módon a hiszékenységet használták föl birtokszerzésre. A mikor végigmegyünk az évszázadokon, ^ lassan elfogynak a papír szeletek. A századforduló és a jelen meg a jövő még ezután következik. Azt mondja, legalább olyan érdekes az is. Itt már élő tanúk tudnak segíteni. Még két év kell, akkor végez, elkészül a monográfia. De addig sok papírlapot ír még tele. S bízik abban, hogy megvalósul a falu álma: a helytörténeti múzeum. Anyag már van bőségesen, és egyre több lesz, csak helyiség kell még, hogy mindenki láthassa a kincseket, Zamárdi föld alatti történelmét. Németh Sándor (Tudósítónktól.) Nem kis feladat hárul a Somogy megyei AGROKER kaposvári telepének munkásaira. Naponta mintegy 7 vagon gép érkezik hozzájuk, innen pedig az állami gazdaságokba, illetve a termelőszövetkezetekbe szállítják őket. Gondoskodik az AGROKER az alkatrészel- \átásról is. A téli gépjavításhoz szükséges anyagok 80 százaléka már ott áll a raktári állványokon. A világ minden tájáról érkezik most gép és alkatrész Kaposvárra. A ládákon japán, kínai, szovjet, német, cseh és román feliratok olvashatók. Első kép: Gyuricsán Gyula raktáros és Kiss György ipari tanuló. Második kép: Strakovics Kálmán főraktárostól árut 'vesz át Tóth Ferenc, az igali Aranykalász Tsz tagja. Harmadik kép: Simon József és Somogyi Károly raktárosok az MTZ traktor dugattyúit teszik az állványra. Garibaldi-leve! eket találtak A szovjet archívumokban Garibaldi néhány eddig ismeretlen levelére bukkantak. E levelek fényt vetnek a nagy olasz hazafi életének egyes mozzanataira. A most megtalált levélek között van egy érdekes dokumentum: Kossuth Lajos Garibaldihoz intézett levele. Ebben a levélben Kossuth arról ír, hogy a magyar ifjúságot fellelkesítette az olaszországi népi harc. Kossuth Garibaldi figyelmébe ajánl egy fiatalembert, áld Magyarországról fogja felkeresni, hogy együtt harcoljon az olasz forradalmárokkal
