Somogyi Néplap, 1963. december (20. évfolyam, 280-303. szám)

1963-12-13 / 290. szám

fentek, 1963. december 13. 3 SOMOGYI NÉPLAP Horváth Pál vallomása SOK MINDENRŐL BE­SZÉLGETTÜNK Kiinger Sán­dor elnökkel. A szövetkezet gondjaiból, örömedből, problé­máiból, eredményeiből szö­vődtek a társalgás szálai. Es szóba került ő is. — Pali bátyám? — kérdez­te vissza a nevét, s most már tudom, miért tartott egy kis szünetet. Azért, hogy úgy fogalmazza meg mondatát, hogy minden benne legyen. — Ha olyan volna minden ta­gunk, mint ő, akkor szövetke­zetünknek a hírneve messzire szállna •.. Ott állt a fiaztató mellett. Kezében jegyzetfüzet. A meg­fagyott fű mint száraz szal­ma ropogott a lába alatt. — Pali bátyám, magát ke­resik. Horváth Pál zsebre tette a ceruzát. A kifutóban egészsé­ges, szép választási malacok futkároztak. — Falkásítunk — mondta — tegnap szállítottunk el ötven­egy hízót. Magas, szikár ember, egyé­niségéből határozottság sugár­zik. Keményen lép, mutatja a majort, a gondjaira bízott bi­rodalmat De közben meg- megáll, szót vált az emberek­kel. — Menjetek, Márton, me­legedjetek meg, addig össze­gyűlik annyi víz. Ezt a kis meszet kellene oltani. •. — Kimerült a kút — lép vissza hozzám —, s hiába, irányítaná kell az embereket, mindenen rajta kell tartani a szememet. Pedig ma már sok­kal könnyebb, mint az első időkben. Akkor bizony nem­egyszer majdnem sírva men­tem haza innen ... AZ ELSŐ IDŐKBEN.. Hol is kezdődött? Kínnal, keservvel össze­gyűjtött tizenkét holdja volt, mikor az új szelek fújdogálni kezdtek Potonyban is. Kezébe temetett arccal, háborgó lé­lekkel sok estén kérdezgette magától: »Érdemes volt eny- nyit szenvedni azért, hogy most minden a szövetkezetbe menjen?« Félt és aggódott — sokan voltak így abban az időben. Nem is értett egészen mindent, mikor odakanyarítot- ta nevét a belépési nyilatko­zatra, de odáig eljutott már: »Az idők szava azt kívánja, Míg ültem a gépkocsi­ban, próbáltam magam elé képzelni, azon gon­dolkodtam, vajon milyen lehet. Csak hallomásból ismertem, és csak any- nyit tudtam róla, hogy a potonyi szövetkezetben brigádvezető Horváth Pál. Valami kiváncsi izgalom töltött el, amit olyankor érez az ember, amikor valakit közelebbről akar megismerni... . hogy nekem is új körülmé­nyek között kell dolgozni. ■. « A kétségek nem ültek e' azonnal, s egyszer a barcsi Vörös Csillagban járva, régi barátjától, Losonczi Pál el­nöktől azt kérdezte: — Te Pali, beléptem a szö­vetkezetbe, de nem tudom, esz-e kenyerem ... Az akkori elnök — a mosta­ni földművelésügyi miniszter - megfogta a vállát, és ezt •álas zol'ta: — Biztos, hogy lesz. Ha iem lenne, gyere hozzám, én majd adok neked... Két hónapig volt fogatos, azután az állattenyésztés bri­gádvezetője lett. Kemény, ne­héz napok voltak azok. Meg­nyugtatták a jó barát szavai, a lelke mégis tele volt aggo- ialommal. Már nem a földet, a közösbe adott eszközöket sajnálta. Másért sájgott a szí­ve: mi lesz itt a szövetkezet állományával, mikor értik meg az emberek, hogy nem 'iram kozni, hanem dolgozni kell? Innen kell megélni, s a közösség vagyona nem válhat az enyészet préda jává­— Jöjjön, segítsen takar- mányozni — szóiongatolt sok amber, s válaszként azt kap­ta: — Dehogy megyek! Elég bolond vagy te is, hogy' így őröd magad.., Ezek az idők voltak azok, mikor a faluban nem akad: jószággondozó; amikor 1960 aúsvétja előtt az elnök legel­tetett, ő, a brigádvezető ta­karmány ozott; amikor két­száz hold kukorica kapálatlem maradit, s nem volt mivel hiz­lalni! Az osztalék 18 forint, két éven keresztül mérleg­hiány ... Igen, sok este majd­nem sírva ment haza. Mások értetlensége, konoksága elke­serítette — pedig már akkor sokat hallott arról, és hitte is: lehet szép eredményeket el­érni, lehet jól gazdálkodni a szövetkezetben. Azután jött két asszony gondozónak, és lassan-Iassan kialakult a rend ... — Régien volt ez már, nem is emlékszem mindenre — szív nagyot a cigarettából. Eszembe jut az a mozdulat, ahogy az istállóban megsimo­gatta a hétezer literes Zsu­zsának, az első osztályú bika­nevelő tehénnek utódját — Nyolchónapos és három- százhetvenöt kiló! Az anyja eddig körülbelül százezer fo­rintot adott csak növendékjó­szágban! S hogy zúgolódtak a tagok, mikor tizenegyezer fo­rintért megvertük... ILYEN KÜZDELMEK IS VOLTAK, az állattenyésztés f föUehdítéséért lépésről lépés- ? re kellett megvívni... Ha le­esik a kocsiról egy nyaláb .szalma, altikor Horváth Pál fölveszi, nehogy összetapos­sák, nehogy kárba vészén, így mutat példát, így irányít­ja az összeforrott állattenyész­tő gárdát Pia értekezlet van vala-i hol, példának említik a poto-1 nyi majort, az állattenyésztést,? ami az idén is majdnem há-* romszázezer forinttal többet\ hoz a tervezettnél.. • \ Amikor újra meglátogatta J őt Losonczi Pál földművelés- ? ügyi miniszter, megkérdezte" tőle: — Na, Pali, hát van-e nyered? Nevetve legyintett, s lelke mélyén talán restellve a ré­gebbi aggályt, így válaszolt: — Van bizony! — Sokan vagyunk már így, hogy azt mondjuk — jegyzi meg csöndesen — jobb ez az élet a régebbinél.. Négy küzdelmes év jormált egy gazdaságot le együtt egy embert — ezen) gondolkodtam hazafelé' jövet, i Nem mondott nagy szavakat. í Visszatekintett a megtett út-) ra — s megengedte, hogy az í őt kísérő idegen is megpil-f lantsa ezt az utat... J Vörös Márta ) új külföldi játékok v- 5 •• *■£*£>*. N ke- ] út Jf 1 így j s re-,,* Miért ? Egyik délután benyitottam a textilművek személyzetisének szobájába. A géplrónut keres­tem, és több fiatal lányt ta­láltam a helyiségben. Szalai Miklós művezetővel beszélget­tek. Nem hivatalos gyűlést tartottak. Néhány fontos do­logról esett szó köztük. A mű­vezető beszélt: — Hogyan szervezzenek kö­zös kirándulást olyanok, akik maguk sem akarnak részt ven­ni rajta? Arról vitatkoztak, hogy miért nem sikerült a legutóbb szer­vezett kirándulás. Bencsik Er­zsi, a Minőségi-brigád vezetője szerint az nehezíti a közös rendezvények megszervezését, hogy sok fiatal vidéken la­kik. De elmondta, hogy azért akik nemrégiben a Kez­esekkel Pestre látogatlak, igen jól érezték magukat. Ezután két lány kérte föl­vételét a brigádba. A- tagság­nak döntenie kellett. És ekkor vetődött föl a «-miért?-« Ugyan­is Weiss Erzsébet, az egyik új jelentkező már három éve dolgozik az üzemben, és még csak most kéri fölvételét a szocialista brigádba. Kiss Ro­zália viszont még csak négy hónapja lépett be először a textilmüvek kapufán, és máris jobbnak látja a brigádban, mint egyedül. Weiss Erzsébet azt mondta: «Rájöttem, hogy közösen többre megy az em­ber, hisz jobban segíthetjük egymást a munkában és az életben« Kiss Rozália pedig úgy fogalmazta meg a vá­laszt: «A brigádban több a lehetőség nagyobb eredmé­nyek elérésére, a tanulásra és a szórakozásra. Egyszóval szép a brigádélet.. • Sz. F. A*ég egyszer: * Lakás vagy saláta? 1\J yolc hónapja írtunk először Siófok egyik gyökeres ' problémájáról, az OTP-lakásépítés elszomorító kál­váriájáról. Köztudott, hegy a Balaton fővárosa súlyos lakás­gondokkal küzd. Ezért fogadtak örömmel a község és a járás vezetői az OTP lakásépítési kezdeményezését. A városiasodó üdülőhely központjában, a gimnázium és az általános iskola mögötti területen levő kerti telkeket kellett volna kisajátíta­ni az új utca megnyitására. Ma már itt állhatnának a város- rendezési tervbe illő szép, modern házak. Harminc lakással több lehetne Siófokon. De nem állnak. A vezetők a lakásépítés, a kerttulajdono­sok a salátaiermelás mellett kardoskodtak, összecsapott a kö­zösségi és a magánérdek. Két évig dúlt a csatározás. Cikkünk alapján az Építésügyi Minisztérium az illetékes szervek be­vonásával vizsgálatot tartott. Egyetértettek velünk, és sürgő» intézkedést kértek a megyei tanácstól. A telektulajdonosok azonban még most sem nyugodtak bele a község érdekét szolgáló fejlesztésbe. Levelek és be­adványok tucatjait írták a párt és a kormány vezetőinek. És bizonygatták vélt igazukat. Összeköttetéseiket felhasználva, mindent megtettek azért, hogy ne legyen fejlődés. A csaknem száz sorházigénylő pedig kétségbeesetten kilincselt. Nemegy­szer mondták keserűen: »Nálunk a saláta termesztés fonto­sabb, mint a lakásépítés.« Most végre egyenes vágányon halad az ügy. Megindul a sorházépítkezés, lesz lakás. Győzött a közösségi érdek, Siófok fejlődni fog. De már most érdemes megkérdezni: Mi lesz a későbbi fejlődéssel? A távlati rendezési terv szerint autó­sztráda éj>ül, tovább fejlődik, szépül a legnépszerűbb balato­ni üdülőváros. Mindig így megy majd az ügyintézés? A fejlődés a lakosság érdekeit szolgálja. Az állam a for­galmi ártól függően kártalanítja ' a telektulajdonosokat. A csökönyös, maradi gondolkodásmód fölött győzött és mindig is győzni fog a haladás szelleme. Persze nem mindegy, hogy egy a köz érdekét szolgáló tervből mikor lesz valóság. Ezt be kell látniuk és meg kell érteni azoknak is, akik a lakások helyett a salátát választották. (45) — Ügy. És azt hiszed, hogy a szép kók szemedért megen­gedjük, hogy ezzel a katonai titokkal sétálgass. — Részemről mindent elfe­lejtettem — bizonykodtam —, soha nem fogok róla egy szót sem beszélni, semmi esetre sem, de most hagyjatok már békében. — De hiszen, nem bántunk, cimbora. Itt a hátralékos há­romszáz márka. Mégiscsak gyorsabban kerested meg ezt a pénzt, mint annak idején Münchenben cigarettával vagy Ajax zamatos borjúhúsával. — Hirtelen harsogva felneve­tett. — Az volt a gaudium, hej, ha csak visszagondolok is rá! — Miért rendezed ezt a nagy felhajtást — kérdeztem szo­rongva. — Először mindent Németországért, most min­dent volt ellenségünkért.... — Nem érted te ezt! — fe­lelte gorombán. — Ma másra megy a játék. Te talán helyes­led, hogy az oroszok itt kényel­mes ugródeszkához jussanak, és aztán egyszer csak a Nyu­gatot is bekapják? Éppen elég, hogy az Elbáig kiterjesztették uralmukat. Egész kicsiben kezdjük itt, de bízhatsz benne, Kufrat, hogy egy napon me­gint mi leszünk felül.. És ak­kor ezeket a híreket már nem nekik gyűjtjük, hanem ma­gunknak. Akkor megint itt vagyunk, a keservit annak a gázkamrának! Értetlenül néztem rá. Egyál­talán normális még ez az em­ber? Törmeléket szállító vo­natok járnak az utcákon, min­dennap egy-egy életveszélyes romot bontanak le, és légoltal­mi bunkereket robbantanak, az emberek éheznek, és ő már megint anról az időről álmo­dik, amikor csaknem a szaka­dék Sizéléig sodródtunk. Nem, ezúttal fölényben érteztem magam. Bolond ez, ha közve­szélyes bolond is, mert lehe­tetlen, hogy mindez megismét­lődjék. Azt az embert szeret­ném látni, ezen az egyen kí­vül, aki még egyszer ilyen úton kívánna végigmenni. Hiszen is­mertem a cimborákat a. gyár­ban. Szitkozódtak ugyan, de ha ennek a beszédét hallanák, hát megrugdosnák. Ez a gondolat elégtétellel töltött el, és moso­lyogtam. — Ugyan mit vigyorogsz? — tudakolta a sebhelyes gyana­kodva. — Azt hiszed, csak tré­fálok? Várj csak, barátocs- kám. De most valami másról. Azt mondtad egyszer, hogy a lichtenbergi lakás a tied. Miért nem dobod akkor ki őket? — Más albérlőket helyezné­nek be. — Erről van szó. Van egy hölgyismerősöm, aki szobát keres. Meg tehetned azt a szí­vességet, hogy átadod nedű az üres szobát. — Nem tehetem, nem rak­hatom az utcára azt a két em­bert. — Kár. A sefohelyes gondol­kozott. — Később egyszer még visszatérünk erre. Kopogtak, Kitzingerné lé­pett be. — Ö, hát itt van a barátunk! — kiáltott jókedvűen, — Hányszor megtiltottam már, hogy hívás nélkül begyé­re — támadt rá a sebhelyes. — De hiszen tudtam, kivel beszélgetsz — védekezett — Egyre megy, kifelé, az is­tenit! Az asszony engedelmeske­dett Mikor megint egyedül maradtunk, kezet nyújtott. — Viszontlátásra, Kufrat. Egyelőre nincs dolgod. Ha épp pénzzavarban vagy, gyere nyugodtan, régi baj társamat mindig kisegítem. Néhány hétig békén hagyott, aztán újra eljött Még egyszer ugyanazzal a megbízással El­lenkezés nélkül végrehajtot­tam. Egy hét múlva ismét Az­tán megint a lakásomról kez­dett beszélni. Vonakodtam, de ő nem engedett Jól tudta, hogy ahhoz már túlságosan mélyen benne vagyok ebben az ügyben, hogy komoly ellen­állást fejthessek ki. És végül is odáig jutott a dolog, hogy egy este felszólítottam a meg­lepett Siebertet, 'költözzék ki. — De liát miért olyan sür­gős egyszerre? — kérdezte cso­dálkozva. — Azért — feleltem mogor­ván. — Egyszer csak végét kell vetnünk ennek a helyzetnek. — Mióta a volt háborús baj- társaddal találkoztál — felel­te —, teljesen megváltoztál, Robert. Őszintén szólva beteg- szabadságaidat sem mindig ér­tem. Én is lógtam már, olykor megeshet az ilyesmi, de nálad se vége, se hossza, ide-oda ko- csikázol bele a nagyvilágba, hogy dohányt halmozz. Meg­éri? Féltem, hogy gyanút foghat, ezért így szóltam: — Persze, hogy megéri. A dohányt elsózom a nyugati szektorban, azoknak most nincs semmijük, hogy a blo­káddal becsaptuk mögöttük az ajtót. — Mi csinálunk blokádot? — kiáltotta felháborodva. — Ki ajánlott fel nekik élelmiszert? Az oroszok. És vajon miért utasítja vissza Reuter főpol­gármester meg akik mögötte állnak? — Nem vagyok gondolatol­vasó — dönmögtem megköny- nyebbülve a beszélgetés ilyen fordulatán. — Talán kevesel- lik? — Hogy lehet valaki ilyen szemellenzős? Hát nem látod, hogy mindenáron provokálni akarnak bennünket? Azok a gonosz kommunistáik, ordítják. De ők maguk szennyes propa­gandájuk végett hajlandók egy fél várost éhhalálra ítélni. És te még ki is használod ezt — Semmit sem használok ki, de te talán kihasználod a párttagságodat hogy terrori­zálj, és aztán egy szép napon elvedd a lakásomat — Én tennék ilyet? — kiál­tott fel megbántodva. — Ed­dig sohasem mondtad, hogy egymagádban akarsz itt lakni. Jó, három nap múlva itt sem vagyok. — Csak azért, mert talán új­ra megházasodom — békítet- tem. Szó nélkül otthagyott Három nap múlva egyedül voltam a lakásban. Szíveseb­ben váltam volna el Siebert- töl békésen, de a szekér, amelybe a sebhelyes befogott, már megindult, húznom kel­lett; nem volt többé megállás. A sebhelyes elhozta hozzám a »hölgyet« és bemutatta. Har- mincegyneháiny éves nő volt, sötétszőke, hűvös, sima arcú. (Folytatjuk.) (Németh) Teljesítette tervét a Vendéglátó Vállalat A Somogy megyei Vendég­látó Vállalat dolgozói minden lehetőséget kihasználtak a forgalom növelésére. Bővítet­ték a saját készítésű ételek választékát, javították minő­ségét. Ezekből az ételekből 15 százalékkal több fogyott el a tervezettnél. Igyekeztek sok üdítő italt is eladni. Az orszá­gos üdítőital-értékesítési ver­senyben harmadik lett a vál­lalat. A tervezettnél több új egy­séget helyeztek üzembe. Egy új fagylaltkészítő üzemet is létesítettek. Ezzel a cukrász­üzemben — ahol eddig a fagy­laltot is előállították — he­lyet nyertek. Mivel nagyobb hely állt a cukrászok rendel­kezésére, növelhették a cuk­rászműhely termelését, bővíte­ni tudták a választékot. Ennek is köszönhető, hogy az idén 25 százalékkal több cukrászter­mék fogyott el a tavalyinál. A Balaton-parton 33 száza­lékkal bonyolítottak le na­gyobb forgalmat az előző évi­nél. A vállalat dolgozói az év hátralévő részében is igyekez­nek jól dolgozni. Előrelátható­lag 110 százalékra teljesítik évi tervüket. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a t. utazóközönséget, hogy az autóbusz bérletjegy váltásához szükséges igazol­ványokat 1963. év december 15-től 31-ig új igazolványokkal cseréljük ki Felhívunk tehát minden autóbuszbérlet tu­lajdonost, hogy ezen időközben váltsa meg az új igazolványt (ára 1 Ft), mert január 1-től a régi igazolványokat nem feladhatlak el érvényesnek. , 13. sx. AKÖV Forgalmi Szakosztály. (98029)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents