Somogyi Néplap, 1963. december (20. évfolyam, 280-303. szám)
1963-12-24 / 299. szám
Kedd, 1963. december 24. 3 SOMOGYI NÉPLAP VAN ÉRTELME KÜZDELMÜKNEK Gyakran eszembe jut a kis Kati, örökké mosolygó szeme, szőke hajában a repülni készülő hatalmas fehér masni.,. Meg az a kép, ahogy anyja ráadta a szép melegítőt, nagyanyja pedig állt, és nézte őket. Mosolygott, gyönyörködött... Vannak pillanatok, amelyeknek a maguk egyszerűségében van a varázsuk, pedig látszólag nem történik semmi különös ... Szerettem volna altkor azt mondani: »Nevess, mosolyogj, Katika! Napsugár vagy te a két asszonynak — édesanyádnak és nagyanyádnak — az életében. Mosolyogj, hiszen ők is megtanultak már mosolyogni. Egyszer talán majd elmondják neked, hogy nem volt ez mindig így, hogy akadtak Két asszony útja Ö volt az, akit kerestem: özvegy Frankó imréné.., Olyan asszony, mint a többi, csak talán egy kicsit jobban megcsapkodta az élet, s ezek az ütések egyformán érték őt és lányát, Androsovics Gyulá- nét... Állt a pulykák között, és beszélt róluk. Azelőtt sosem nevelt ilyen szárnyast. A nyárig lányával együtt a mezőn dolgozott, mindig ott, ahova a munka szólította őket. Majd pedig elvállalta a gondozást, izgult, idegeskedett, s talán félt is egy kicsit. Nem egy éjszakát töltött a pulykák között... Kettéváltak útjaik; lánya a ... sem keresnek ennyit... A férj, Frankó Imre 13 évig beteg volt. Minden munka a két asszonyra várt. S különben is nehéz évek voltak azok. Nagy adó, sok beszolgáltatás. Androsovics Gyuláné nemegyszer kérdezte: — Édesanyám, van értelme annak, hogy így törjük magunkat? De másnap újra mentek. Akadtak, akik sajnálták, és akadtak, akik csodálták őket munkabírásukért. Ezek az évek sok mindenre megtanították a két asz- szomyt. Voltak karácsonyok, amikor összeszorult torokkal, Szállítják a pulykákat. kaptunk ketten — így a fiatalasszony. Az idén persze nem lesz számolgatás, tecvezgetes o. -h- m. lehajtott fejjel bámulták a j annyi — szól közbe az anyja konyhaasztal viaszosvászon- terítőjét... Később a hat hold bekerült a szövetkezetbe, s a keserű kérdésre lassan-lassan megjött a válasz: érdemes volt törekedni. — Tavaly csak a közösből huszonnégy mázsa könnyes, nehéz napok, évek, mikor az öröm alig ismert, ritka vendég volt otthonotokban. Lehet, hogy csodálkozó hitetlenséggel hallgatod majd ezt, és egészen sohasem érted meg. Mert neked ismeretlen idegen lesz. Legyen is így...« De nem mondtam semmit, hiszen Kati úgysem értette volna, és nem akartam újra a keserűségre emlékeztetni a két asszonyt... Arcpirosító, csípős hideg volt. Pulykákat szállítottak. A két gondozónő segédkezett; először nem tudtam, a kettő közül melyik az, akit keresek. — Ugye, szépek? — félig nekem, félig az átvevőnek szögezte a kérdést egyikük. — Az biztos — mondta az átvevő —, nem sok helyről szállítunk ilyen szép, jó anyagot, mint innen, Karádról. — Jó ezt hallani, kell a fizetség az igyekezetért, de legalább olyan szükség van a jó szóra, a dicséretre is. — A barna szemben öröm táncolt. ő pedig megszeretett, megszokott valami újat, amit szívesen csinálna a jövőben is. A kis Kati hol a pulykák mellett, hol a kukorica-, a burgonyaföld szélén töltötte a napokat: nem volt, aki otthon vigyázzon rá. Mert édesanyja és nagyanyja is dolgozott. A fiatalasszony két rész kapálniva- lót vállalt magára. — Kettőnknek év végéig körülbelül hatszáz egysége lesz. Nem szép ez asszonyoktól? Sok helyen a férfiak A kis Kati és édesanyja. —, rossz év volt, a közösben is kevés az abrak. Megérti ezt az ember. Láttam, hogy mi takarmány kellett csak a pulykáknak! Persze nélkülözni azért az idén sem fogunk, mert ami van, elég lesz. A havi 14 forintos előlegek, a pulykák korosbitásáért ka- kukoricát pott egységek meg pénz nyugodt, kiegyensúlyozott életet ' . ] biztosítanak még akkor is, ha Karádon nem túlságosan magas, 24 forintos az egység, ehhez jön a prémium. — Nekem csak az a kívánságom — ölelte át a kis Katit a nagyanyja —, hogy ne legyen háború. Aki dolgozik — és azt mi megtanultunk —, annak mindig van ... A napokban, év vége és karácsony előtt gyakran számolgattak. Nem okozott gondot, hogy miből vegyék meg Katinak a szánkót, amit annyira vár,.. A sok hányattatás után a nyugalom, a békesség kér helyet magának házukban. S lehet-e szebb dolog, mint mikor a munkából fáradtan megérkező nagyanya nyakába fonja karját a kis Kati: — Drága kis mamikám! De jó, hogy hazajöttél ... Vörös Márta Állattenyésztési brigádvezetők díjas, sétáló embernek inkább HA VALAKI HALLGATJA, figyeli őket, csakhamar rájön, hogy egyre nagyobb gonddal, felelősségérzettel végzik munkájukat. Számukra a tél nem jelent pihenést, sőt még fokozottabb helytállást követel tőlük ez az évszak. Irányítanak, szerveznek, és ez nagyon sok elfoglaltságot ad nekik. Szatmári Lajos, a gyugyi Április 4. Tsz brigádvezetője nehezen tudja meghatározni, , mennyi időt tölt munkahelyén. — Télen általában reggel ötkor kezdünk, és sokszor van már este hét óra is, mire hazavergődünk. Sokat kell lótnl- futni naphosszat, mire az ember mindent rendbe tesz. De a magamfajtának ez már nem furcsa, megszoktuk. Az állatállomány fejlődéséről így beszél: — Eddig jobbára a hízómarhákkal törődtünk, nem fordítottunk elegendő gondot a íe- jősállományra ... Az idén sikerült először teljesíteni tejel- adési tervünket. Segítőtársai, az állatgondozók valamennyien régi emberek. Ott nőttek fel a faluban, s amikor a közös gazdaság megalakult, a jószág mellé álltak. Miért választották ezt a munkát? A brigádvezető ezt mondja: — Mert értik a mesterségüket.. Mind állattartó emberek voltak, s aki egyszer megszereti ezt a munkát, az nehezen szakít vele. A NAGY PRÓBATÉTELT mindig a tél jelenti nekik, de a brigádvezető azt mondja, eddig még sohasem volt fennakadás, — Nálunk törzsgárda van. A legnagyobb télben is mindeniki pontosan megy dolgozni. — Milyen az állomány? — Jó közepes kondícióban van. — És a takarmányelláíá®? — A braktakarmány ból hiány van. Igyekszünk táppal pótolni, öt vagon abrakot már vásároltunk a tagoktól is. Az arcát nézem. Amikor a takarmányról beszél, mintha gomdí.erheltebb volna. Nem mondja, de érzem szavaiból, azon gondolkodik, hogyan osz- sza be, hogy ez ne menjen az állatok kondíciójának rovására. Kérges tenyerében elveszik a ceruza. Nehézkesen rója a sorokat Inkább a szerszámnyélhez szokott, mint a toliforgatáshoz, de figyel, jegyzetel a balatonboglári tanfolyamon is, hogy a hallottakat majd otthon hasznosítsa. — Mindig tanul az ember — mondja —, egyre több feladatot kell otthon megoldani. Ez késztette arra is. hogy harmincéves szünet után újra beüljön az iskolapadba. Szeretné elvégezni a hetedik és a nyolcadik osztályt. — Nehéz a tanulás? — Gyúrjuk. Sokszor még vacsorázni sem érek rá, mert az istállóból más sietni kell az iskolába. Megyek még a legrosszabb időben is, mert ha mulasztok, nehéz pótolni. KINT FRISS HAVAT HORD a téli szél, bent a meleg szobában a pattogó kályha mellett kipirult arccal fűzik a szót a brigádvezetők. A téma: az állattenyésztés. Fopp János, a hedréhelyi Üj Tavasz állattenyésztési brigádvezetője a jövő évi tervekről beszél. — Huszonhat anyakocánk van, többnyire áprilisban fialnak. Abból már nemigen lehet a jövő évre hízót leadni, pedig négyszáz darabos tervünk teljesítéséhez bizony még sok hiányzik. — Mi áprilisiakat adtunk le tavaly decemberben — mondja Kraszvai János péterhidai brigádvezető. — Ezt hogy csinálták? — Tápot etettünk meg lucernái. — Nálunk is tápot kapnak az anyakocák is. — Próbálják meg, míg fiatalok a_ malacok, adjanak nekik két-hárcm deci soványtejet is. Megéri — válaszolja Krasznai János. — Mi az állattenyésztési tervet ennek segítségével is teljesíthettük túl félmillió forinttal. x Érveket és ellenérveket sorakoztatnak fel egymásnak. Mindenki bizonyítani akarja a maga igazát. Így terjednek, így jutnak el egyik szövetkezetből a másikba a jó, kipróbált állattenyésztési módszerek. el tudtam volna képzelni, mint napi gondokkal küszködő brigádvezetőnek. Hófehér haja messziről magára vonja a figyelmet Amikor este beszélgetni kezdtünk, nem akartam hinni a szememnek. Korát meghazudtoló frisseséggel beszólt munkájáról, — Szereti? — kérdem. — Nagyon, Azért is tettek oda. Pedig eleinte nem akartam elvállalni. — Megbánta? Csodálkozva néz rám, szeméből olvasom a választ. — A mi mesterségünkben csak az él meg, aki szívvel-lé- lekkel dolgozik, mert egy nap alatt sok kárt lehet csinálni, de ha lelkiismeretes az ember, akkor sok hasznosat. Nem elég csak irányítani. Ha valamelyik gondozónk megbetegszik, akkor a brigádvezetőnek a helyébe kell állnia. — Tanulta a mesterséget? — Az élet, az megtanítja az embert mindenre. Régóta foglalkozom már állattenyésztéssel. Ez nem új, csak az volt a furcsa. amikor elkezdtem, hogy huszonhárom embert is irányítani, ellenőrizni kellett. Meg azt is nehéz volt megszokni, hogyan orvoskodjak. Amikor szóltam az állatorvosnak, azt mondta: Lajos bácsi, minden apróságért nem kell engem kihívni. Ha úgy érzi. hogy meg tudja gyógyítani az illatot, bátran álljon neki. Gyógyszemeveket sorol. Azt A balatonbogiári tanfolyamon találkoztam Torma Lajos mtáSádi brigád vezetővel, Nyug-' mondja, ezekkel már ő dolgozik, Közéleti parírozás A bírálat fogadtatásáról beszélgettem fonyódi levelezőnkkel néhány héttel ezelőtt. Külső munkatársunk elpanaszolta, hogy némely vállalat, szerv nagyon furcsán fogadja a bírálatot. Nem a hiba megszüntetésére összpontosítja erejét, hanem a bírálat paríro- zására. Talán még ekkor sem jutott volna eszembe, hogy egymással szemben álló vívókhoz hasonlítsam a bírálót & a megbíráltat, ha nem ütközöm néhány azonos példába azóta. Levelezőnk két évvel ezelőtt megbírálta az egyik föld- művesszövetkezeitet. Az fmsz nem ismerte el a lapban feltárt hibákat, kétoldalas válaszban utasította vissza a bírálatot. Közben utánanézett, hogy ki a levél megfogalmazója. Amikor kiderült, hogy a Fonyódi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, azonnal megváltozott a véleménye. Az egyik kaposvári vállalat ugyancsak parírozással kezdte az ősszel, s csak akkor nyugodott meg, amikor rájött, hogy a bírálat nem »lentről-« érkezett, hanem »fentről«. Vajon elismerte volna-e az fmsz meg a kaposvári vállalat a hibákat, ha — teszem azt — csupán egy-egy szemtanú írja meg? Alighg! Éppen a helytelen szemlélet miatt. öt évvel ezelőtt riportot! írtam Horvátkútról. A község isten háta mögöttiségéről, a babonáról, a kuruzslásról, az emberek elmaradot.ságáról. írásom végén megállapítottam, hogy ez a község fehér folt a megye térképén, pedig csak néhány kilométerre van a járás székhelyétől. Azóta nagyot változott a világ: kigyulladt a villany, kövesút épült, megalakult a termelőszövetkezet. A dombok közé zártság megszűnése óta messzebbre látnak az emberek, jobban érdeklődnek a köz ügyei iránt. A szemlélet változásáról tanúskodott Kuti György tsz-tag levele. Másfél oldalon fejtegette, milyen hibák gátolják a termelőszövetkezet fejlődését. Jó érzéssel olvastuk a hajdan »fehér folténak nevezett Horvátkútról érkező levelet. A Marcali Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályát kérte meg az ügy kivizsgálására, mivel az ott dolgozók ismerik legjobban a szövetkezetét, csak ők segíthetnek a helyes javaslatok megvalósításában. Sajnos, a parírozás itt sem maradit el. A járási ta— Bizony nekünk sok mindenhez kell érteni — kapcsolódik bele a beszélgetésbe Pattzai Ferenc, a ságvári Egyetértés Tsz brigádvezetője. Mert a jó állattenyésztés a gazdálkodás alapja. így van ez. A ságváriak példája is bizonyíték erre. Náluk egyedül a pulyka a tervezettnél 200 000 forinttal többet hozott a konyhára. — Gond is sok van velük — mondja a brigádvezető. — Főleg, amíg fiatalok. Ebben az évben sok mindent tapasztaltunk, amit majd később hasznosíthatunk, mert az állattenyésztésben is érvényes a közmondás: a gyakorlat teszi a mestert Mi az állattenyésztésből előreláthatólag nagyon sokat behozunk abból, ami a növénytermesztésből kiesett. Elújságolja, hogy az idén jól sikerült náluk a haltenyésztés is. Az okokat kutatom. Mi a jó állattenyésztés titka? Ha kimondhatatlanul is, de ott van csaknem minden brigádvezető szavaiban: szív kell hozzá meg szakértelem. ERRŐL MEG AZ ÜJ MÓDSZEREKRŐL vitatkoznak, ha találkoznak egymással, s ki tudná megszámolni, hányszor mondják: — Nálunk bevált, próbáljátok meg ti is. — Jók az ilyen találkozók? Egybehangzóan válaszolják: — Egymás között megvitatunk mindent Utána sokkal könnyebben megy a munka. Keren Imre nács mezőgazdasági osztályának visszavágása szinte megsemmisítette a bírálót és a bírálatot: »A panaszos felindult- ságában (!?) írta a levelet, mert elesett attól a kedvezménytől, melyben az állandó dolgozók részesülnek.« A november 27-én készített jegyzőkönyv sorra veszd a javaslatokat, s »részben helytálló«, »részben igaz« megállapításokkal parírozza. Aztán a befejező mondat: -A panaszos ezt ismerte be.« Hogyhogy beismerte? Tetemrehívás volt a vizsgálat? Ez bizony még panírozásnak is »sportszerűtlen«, semmibevétele a bírálatnak és a bírálónak. A jegyzőkönyv egy szóval sem említi: megköszönték-e Kúti Györgynek, hogy szívén viseli a termelőszövetkezet sorsát; megvalósítanak-e valamit az eliképzelóseibőL Visszautasítóan csengetlek a szavak: »A panaszos felindult- ságábam írta a levelet...«; »A panaszos ezt ismerte be.« Hát nem érezték a vizsgálatban részt vevők, hogy politikai kérdés, milyen választ kap Kúti György? Étitől függ, hogy újra tollat ragad-e közügyben* s példájára a többi horvátkút!. Sz. Lukács Pál rinyapusztai olvasónk szóvá tette a Böhö- nyei Állami Gazdaság marton- pusztai üzemegységében tapasztalt visszásságokat. Vámos István és Borbély János nyúl- ketrecet készített a leszedett ólajtókból, a nyulakat a gazdaság takarmányán tartják. Még más hibákat is megírt levelében. Magyar György, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatóságának munkaügyi főelőadói a vizsgálta meg a panaszt A Böhönyed Állami Gazdaság igazgatója a bejelentés után felelősségre vonta a két dolgozót. Eddig rendben van a vizsgálat meg a válasz. Nem szólnánk, ha nincs parírozás. De van: »A panaszos nem tartozik a szavahihető emberek közé. Pörlekedni, veszekedni szeret. Ennek ellenére (!) a panasz első részében foglaltak megfelelnek a valóságnak.« Mi szükség volt erre a megjegyzésre? Ha Sz. Lukács Pál nem írja meg véleményét, még most is a gazdaság takarmányával etetik az ötven nyulat! Ügyes huszárvágással parírozta a Nagyatádi Járási Tanács Építéri és Közlekedési Csoportja a lap november 21-1 számában Több emberséggel... bíráló cikket Végh Lajos, a Lábodi Községi Tanács vb-elnötoe nem intézkedett Pál József né ügyében; azt válaszolta, hogy a termelőszövetkezeit jogosan tiltotta el a négytagú családot a vízhordás- tóL Kifogásoltuk a választ és az eljárást, s reméltük, hogy a járási tanács majd igazságosan dönt, figyelmezteti a túl- kapókat. A parírozó válasz azonban csak arra jó, hogy elkenje az ügyet. »Pál Józsefeknek nem tiltották meg a kút használatát, továbbra is onnan hordják a vizet«; »Az ügyben nem a lábodi vb-elnök lelkiismeretlenségét látjuk s nem. is a tsz-elnök személyes rosszindulatát.« Hát akkor kiét?! A november 27-i keltezésű válasz egy szóval sem említi, hogy akkor miért tájékoztatta helytelenül a szerkesztőséget a lábodi tanácselnök. A közélet nem párt, a bírálat fjedig nem támadás, nincs tehát szükség rá, hogy némely szerv, vállalat tőrvívót megszégyenítő ügyességgel parírozza a bírálatokat. S még az a finomabb módszer, amikor a megbírált csak hárít, s nem vág vissza sebeket osztva. Nincs helyük közéletünkben az efféle »sportszerűtlenség«- neki A bíráló és a megbírált ugyanazokért a nagy célokért küzd. nem szemben áll egymással, hanem egymás mellett halad a gazdagabb jövőhöz vezető úton. S ha valaki félre akarja rúgni az útban levő göröngyöket. azért n»m visszavágást érdemel Lajos Géza
