Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)

1963-11-28 / 277. szám

Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGVEI TANACS Lf PJ A FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL OPERAEST ■ auaftnaacaaana* _ __ __ _ _ _ . . . ­AZ ARANYFOG A kémek és az állam- biztonsági szervek egymást kijátszó akciói, meglepő fordulatai peregnek az új bolgár filmben. A titkos kapcsolatok szálait követve bontakozik ki a film főhő­sének, *»-Arany fog'<-nak a tragédiája. Lipovszki ka­pitánnyal a hadifogságban fondorlattal elhitetik, hogy családját otthon, Bulgá­riában kiirtották, és rá is halálbüntetés vár, ha ha­zatér. Elkeseredésében vál­lalja a diverzánsmegbíza- tást, és kalandos úton, il­legálisan tér vissza hazá­jába. Otthon azonban ké­sőn ébred rá az igazságra, amikor már sokszorosan elárulta népét, hazáját. Bosszút áll kerítőin, ez azonban már mit sem vál­toztat egyéni sorsán. Az évad első, jelentős sikere után hétfői bérleti hangverse­nyén a legnépszerűbb operák részleteivel örvendeztette meg közönségét a Közalkalmazot­tak Szimfonikus Zenekara, iVerdi, Bizet. Puccini muzsika­ija és a vendégművészek az el- jsű hangversenyénél jóval né- ipesebb közönséget vonzottak, jűj színfolt is gazdagította ezt )az estét: a Vikár Béla Kórus i közreműködése, ami a hibák­étól eltekintve is figyelemre- éjnéltó kezdeményezés. A hall- jgatóságot — a szokásokhoz hí­jven — kezdeti csalódás érte: j Gencsy Sári és Horváth Edit )nem lépett pódiumra, helyet­tük Gyulai Vera és KoltayVa- )léria tolmácsolta a remekmű- > veket Szabó Miklós és Radnay ) György oldalán. A hangver­seny egyenetlenségei ellenére í kedvező kép alakulhatott ki ) együtteseinkről, a vendégekről. ÍKét ólára sikerült behatolnunk Saz opera birodalmába, s Ver­ődi zenéjében feloldódva áldoz- 3 ni a zeneköltő emlékének. A Traviata-előjátékkal kez- Jdett a zenekar. Nem volt a 51egszerencsésebb indítás, zene­karunk csak igen halványan iidézte a művet s korábbi meg­szólaltatását. Gyakran járunk jígy, hogy a »fölmelegített« mű- jvek tolmácsolásán elnagyolt­ság érződik, kevesebb gondot, ^energiát fordítunk rá (»hiszen Pórul járt rablók Három fiatalember üldögélt július 13-án este a marcali íöldművesszövetkezet vendég­lőjében: Hottó István és Becs József alig múltak harminc­évesek, Szabó Sándor meg most töltötte be 18. évét Sokat ittak aznap. Mégsem az járt az eszükben, hogy ha­zamenjenek, kialudjak mámo­rukat, hanem az, hogyan jut­hatnának pénzhez, amiből folytathatnák az italozást Becs és Szabó előzőleg két pénzügyőrrel iszogatott. Azok fizettek nekik. Amikor látták, hftgy az erősen ittas pénzügy­őrök tele vannak pénzzel, fel­ötlött bennük a gondolat, el kellene tőlük venni a sok szá­last. — Utánuk is mentünk, szól­tunk nekik, hogy álljanak meg, de nem hallgattak ránk, így nem sikerült pénzt szerezni — mondották később a hozzájuk csatlakozó, ugyancsak pénz nélkül lődörgő Hottónak. Csavarogtak egy ideig, majd visszatértek a vendéglőhöz pénzszerzési alkalomra vára­kozva. Az alkalom hamarosan megérkezett a berúgott H. Gyula motorkezelő személyé­ben. — Akar jó bort és nőt? — szólították meg a cimborák élénken ecsetelve előtte, hogy tudnak egy olyan borkimérést, ahol még a késő éjszakai órák­ban is lehet néhány litert in­nia olyan embernek,. akit ré­szegsége miatt máshol már nem szolgálnak ki­ll Gyulának nem kellett so­káig magyarázni, csatlakozott hozzájuk. Közrefogva támo­gatták a magáról alig tudó embert. Marcali legsötétebb része felé vezették, ahol nem­igen járnak éjszakánként. Út­közben pénzt csaltak ki tőié borra azzal az ürüggyel, hogy a maguk részét már »összedob­ták-«. Vettek is egy üveggel, s miközben mendegéltek, H. Gyula zsebéből kilopkodták a pénanek vélt papírdarabokat. Még jobban fellobbant rablása vágyuk, amikor a részeg em­ber közijlte velük, hogy négy­ezer forintot keres havonta, s előző nap volt fizetés. — Add ide a pénzt, mert itt a nő, fizetni kell! — állították meg egy sötét, elhagyatott he­lyen. S amikor a részeg elő­vette erszényét, Hottó kikapta a kezéből. Dulakodni kezdtek. Bécs és Szabó egy kissé távo­labbról figyelte a birkózást. — Megvan, gyertek, segítse­tek! — hívta őket Hottó. H. Gyula elvkor döbbent rá, hegy mi is történik vele. A há­rom emberrel már nem mert szembeszállni, elszaladt, ott­hagyta erszényét, pénzét, és el­ment a rendőrségre. A 1 iá rom cimbora ott maradt. Először osztozkodni akartak az er­szényben talált 120 forinton, majd végül Bécs tartotta ma­gánál azzal, hogy másnap is­mét együtt lesznek — orvhal'á- szatra akartak menni —, s ak­kor osztozkodnak. Reggel azonban, amikor megtudták, hogy a rendőrség keresi őket, visszavitték a pénzt és az er­szényt tulajdonosának. A tárgyaláson Hottó elis­merte, hogy társai felbujtásá- ra rabolta el a részeg ember pénzét. Bécs és Szabó viszont tagad. — Nem igaz, hogy el áltártuk venni a pénzügyőrök­nél levő pénzt, s az sem igaz, hogy Hottót felbujtattuk. A járásbíróság azonban nem fogadta el védekezésüket. Hi­szen Bécs Józsefet nemrégen ítélték el kukoricalopósért fel­függesztett börtönbüntetésre, s erről társai is tudtak. Hottót viszont pénzlopás miatt bírsá­golták meg. Mindhármukat visszaesésben elkövetett rab­lás bűntettében mondották ki bűnösnek. Hottó Istvánt 3 évi börtönre, ugyanilyen időtarta­mú jogvesztésre, Bécs Józsefet 3 és fél évi börtönre, 3 évi jog­vesztésre, Szabó Sándort 2 évi és 3 hónapi börtönre és 3 évi jogvesztésre ítélték. Szalai László 5 játszottuk már«), s ez minőig OOOCXXXXXXXXXXXJOCOCOOOOOOOCXXXXXXXXXXXXXDOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOvisszaüt. Itt Várkonyi Sándor karmesteri munkájában is bi­zonyos lezsérséget éreztünk, hangzásban és hangulatilag sem volt teljes az előadás. An­nál nagyobb meglepetéssel és őszinte örömmel hallottuk a zenekar másik önálló számát, Puccini Manon-közzenéjét. Szentjóbi Miklós, Geibinger Sándor és Lehota Dezső ben­sőségesen lírai szólói mintegy előrejelzések voltak, melyek­nek nyomában összeforrott együttesként — nem túlzás — ragyogó teljesítményt nyújtott karmester és zenekar. Általá­ban elégedettek voltunk az operák részleteinek megformá­lásával is, együttesünk méltó partnere, egyenrangú társa volt a vendégművészeknek. Talán csak a Nabucco-kórus zavarosan indított s mindvé­gig botladozó kísérete csorbí­totta élményeinket s néhol az indokolatlan tempólassítások, bizonytalankodás. A Vikár Bé­la Kórus is (karigazgató Nya­kas József) a Nabucco-kórus- ban nyújtott kevesebbet. Ta­lán a zenekar is közrejátszott ebben. Verdi Cigány-kórusa azonban arról árulkodott, hogy fejlődő, jó képességű együttes lépett dobogóra, jóllehet ré­gebbi gondjait még nem tudta megoldani. A férfikar gyenge­ségére, kiegyenlítetlen hangzá­sára gondolunk, mely különö­sen a kórusmű zenekari kísé­ret nélküli részeinél bukkant elő. As est legnagyobb élményé Radnay György szerezte Ver­di Rigoletto-részletével. Szinte Új mesterséges hold Cape Canaveralből Föld kö­rüli pályára indítottak egy »IMP« jelzésű mesterséges holdat, ameljtnek műszerei a napkitörések adatainak gyűjté­séire alkalmasait. A kísérlet a tervezett holdrepülés előkészü­letei közé tartozik. (MTI) nem találni kifejezést ragyogó tolmácsolására. Az egész szín­háztermet megrázta kulturált, zengő hangja, s emellett ope­rai színpadon ritkán hallani ilyen mélységesen átélt, végig­szenvedett Cortigianit. Azt hi­szem, nem a kaposvári hang­verseny, hanem az operaének­lés csúcsa volt ez, melyet alig­ha feledhet a közönség. Szép volt és emlékezetes Luna és Germont áriája is. Gyulai Vera bársonyosan mély hangját, kiváló tehetsé­gét ugyancsak megőriztük em­lékezetünkben. Bár a Máglya­áriában még kénytelenek vol­tunk fölfedezni néhány ha­mis hangot, később, különösen Saint Saens Bosszú-áriájával nagy jövő előtt álló énekes mutatkozott be. Korántsem voltunk elégedettek Koltay Valéria teljesítményével. Bár muzikalitása vitathatatlan, a magas hangok már megpróbál­tatást jelentenek számára. Szabó Miklós szereplését is fáradtnak, önmagával szem­ben is aggódónak éreztük, bár kiváló tenoristaerényei itt-ott megcsillantak. A Rigoletto- kvartettben sajnálatosan mind a négy énekes önálló életet élt s szinte egymástól függet­lenül tolmácsolta szerepét. Várkonyi Sándor biztonsággal vezette zenekarát, méltó ré­szese a sikernek. A műsorközlő feladatát is­mét Szabó András vállalta; sajnáljuk, hogy most már nem lehet elmenni szó nélkül e ko­rántsem lebecsülendő hivatás vállalójának felfogása, mód­szere mellett. Az előző hang­versenyen még »gyermekcipő ben jártunk a nagy magyar ugaron«, de ugyan mit várunk a közönségtől, ha önmagunk sem vagyunk képesek kilépni e cipőből? Szabó András is­meretterjesztő hivatást vállalt. De a hangverseny-látogató kö­zönség körében ugyan kinek kell elmesélni Violetta tragé­diáját, bemutatni »az öreg« Germontot, ki nem ismeri ma már a Trubadúr, a Rigoletto, a Traviata — e legnépszerűbb operák — meséjét? Némi iro­dalmi ismeretük is van már az embereknek, s uram bocsa’ hangversenykalauz a könyv- szekrény polcán. Miért nem beszélünk a zenéről!? Miért nem hallunk a korról, mely­ben született, miért nem ele­mezzük a műveket és részle­teit? S ha nem tudunk mon­dani többet, mint amihez min­den ember hozzájutott már, miért nem elégszünk meg a szigorú műsorközléssel? Az emberek szeretik, ha nem né­zik őket gyermekeknek, s bi­zony megmosolyogják — most is ezt tették —, ha kiskorúsít- ják őket. Ezenkívül szeretik a változatosságot is, mert min­den ember új színt, új gondo­latokat, s ha mást nem, új né­zőpontot hozhat a pódiumra... Jávori Béla IJőaL&tt szerelem ír isírt szemű, gyászruhás asszony keres. Ahogy közeledik, egyre jobban látni: arcának ráncait dús csokorba kötötték az évek. Fekete kesz­tyűjével fehér zsebkendőt szo­rongat, szemében könnycsep­pek bujkálnak. Nehezen ta­lálja a szavakat: — Ne haragudjon, hogy csak s bajban keresem ... Meghalt az én drága Andorom. Nincs itt se rokonom, se ismerősöm, nincs, aki elbúcsúztainá az én jó férjemet Arcát könnyár önti el, hang­ja elcsuklik: — Nem tartozott ő már sem­miféle egyházhoz, papnak mm szólhatok. Magát kérném, jöj­jön el a temetésre, búcsúztas­sa el tőlem drága férjemet * * * lg gyenletesen zuhog az •*-/ eső a temetőre — Apró szobában fekete állványon ur­na fehérlik. Két imbolygó gyertyaláng vigyázza. Egyet­len nő zokog mellette. Köze­lebb megyek.,. Jobban szem­ügyre veszem ... Nem Simon­ná. Ki lehet? Igen, egy pilla­natig csak rémlik, aztán vilá­gosan fölismerem: örvényes Eszter. Mióta ismerem, ö volt Andor szeretője. Szegény Si­monná ... Igazán sohasem le­hetett boldog, mert férjét meg kellett osztania Eszterrel. Em­lékszem, hogy szokta mondani az asszony: — Bohém fiú az én Ando­rom. Bármeddig marad is es­ténként Eszternél, a szívével igazán csakis engem szeret. Most mindhárman forduló­ponthoz érkeztek. A kétéltű, daliás férjnek nincs gondja többé. Eszter álma szertefosz­lott. Nem kaphatta meg az áhított kedves családi házat. Egyedüllétet kapott. Az idő is elrepült fölötte. Simonné nem maradt egyedül: a vigasztalan­ság élettársul melléje szegő­dött. Körülnézek... Már heten állnak a szobában. Csupa is­meretlen ember. De Simonné sehol sincs. A gyászolók sut­togva beszélgetnek... Nem is­merik az urnához boruló, zo­kogó Esztert, az egyébként is csak a hátát mutatja feléjük Két fekete ruhás halottvivö érkezik. Eszterhez mennek. Megkérdezik tőle, kér-e még két gyertyát az torna mellé. Eszter bólogat... Hozzák a gyertyákat. meggyújtják, és nyo'mban ’ borravalót kapnak érte. Ügy látszik, elégedettek, mert azt is megkérdezik Esz­tertől, akarja-e látni a halott hamvait. A fekete kendő is­mét bólint. A finom porcelán urnából bádogdobozt emelnek ki, leveszik a tetejét, és Eszter elé tartják a hamvakat. A lány előbb kifejezéstelen, szürke arccal nézi, majd mély zoko­gás tör fel belőle. Taxi fékez. Simonné izgatot­tan, egyedül száll ki belőle. Szegénynek most sem volt sze­rencséje: elromlott az autó, s mire rendbe hozták, csak­nem elkésett férje temetésé­ről. Egyenesen az urnához tart, de mire odaér, a halottvivők lefödik az urnát, és a négy gyertyláng közé helyezik. — Andorom, drágám! Hát még itt is a másé vagy? Mennyi keserűség sűrűsödik egyetlen mondatában! Minden­ki könnyezik... Furcsa, ne­héz érzések facsarják a szíve­ket. Eszter feláll, kezét nyújt­ja Simonnénak, de az észre se akarja venni riválisát. A fele­ség kezét a mellére szorítja. s az urnára szögezi tekintetét. Mereven áll. Kövér könny­cseppjei a kőpadlóra potyog­nak. Egész testét enyhe rázkó­dás remegteti. Pap érkezik! Református, evangélikus vagy miféle? Esz­teren kívül egyikünk sem tud­ja ... Furcsa sapkáját fölteszi, széles, fekete köpenyét meg­igazítja, és beszélni kezd, majd énekel, imádkozik. Bonyolult körmondataival Simonnét nem is érinti. Pedig bizonyára vár­ja az asszony. Fáradt szemét az imbolygó gyertyafényeken nyugtatja. A pap végez. A két halott­vivö fölemeli az urnatartó szekrénykét, s lassú léptekkel a kolombáriumhoz viszik. Le­teszik, az apró koszorúkat és a hamvas rózsákat mellé he­lyezik. A pap búcsúztatót mond. Esztertől búcsúztat! Minden elhangzott szó éles tőrként szúr Simonné meggyö­tört szívébe. Szegény asszonyt már a szó szoros értelmében támogatni kell. Sírni is alig tud már. Inkább csak remeg a fájdalomtól. A pap után én következem. A hűséges feleségtől búcsúzta­tom a hamvakat. A pap meg­rökönyödve néz körül. A ha lottVivök is. Simonná elszán­tan lép az urnához, átöleli, megcsókolja. Eszter akaratla­nul is hátrább lép. Pár percig mint tágas kőteremben üre­sen konganak a szavak. Aztán nyomasztó csend támad. A ha- lottvivök a kőfülkébe he­lyezik az urnát, és halkan megkérdezik: — A rózsát is mellé te­gyük? — Igen, a pirosat — válaszol Eszter. Simonné ránéz... Tekintete szikrát lövell. Mégis csöndben, de határozottan mondja: — A fehér rózsát is tegyék mellé. S a piros szalaggal átkötött fehér rózsacsokor az urna má­sik oldalára kerül. Cementtel felerősítik a táblát: »Simon Andor, élt 56 évet.« Kis kam­póra az asszony apró babér- koszorúját akasztják. Szalag­ján ez áll: »Siratlak, míg élek, feleséged, Rózsika.« * * * P" inti borongó felhők ka- “ varognak. Benn a lel­kekben vegyes érzelmek tolon­ganak ... A fájdalom, a ke­serűség a gyűlölet és a szere­tet, a szimpátia és az ellen­szenv keservesen küszködnék. Könnytermésük eggyé olvad a szemerkélő esővel. Milassin Béla SER SOfiOtC Tele van látogatóval a soproni Fabrícius-ház szobá­ja, ahol az órakiállüást ren­dezték. Nem is csoda, hisz sok érdekes dolog van itt: zsebóra, falióra, zenélőóra. De — a dolog természeténél fogva — csak óra. Ezért le­pődtem meg, amikor ezt mondja mellettem egy nő a másiknak. — Nézd csak, kínzó eszköz 1686-Sól. Én is megnéztem. Ébresz­tőóra volt. Nyakig gipszben két em­ber fekszik a kórházi ágyon. Gépkocsivezetők. — Maga hogyan karambo­lozott? — Nem tartottam meg a követési távolságot, é.s neki­mentem az előttem haladó teherautónak, amilzor félté­séit. Pedig a hátuljára fel volt írva: »Tartsd meg a követési távolságot/« — És maga mégsem tar­totta meg... — Nem hát, mert apró be­tűvel volt írva, és nagyon közel kellett menni hozzá, hogy elolvashassam. * * * A szórakozottság rekordja Mommsen szórakozottság­ban túlszárnyalta a legtöbb német tudóst. Ezzel kapcso­latban számtalan történetet mesélnek róla. Egy ízben pél­dául gondolatokba merülve üldögélt a borbélynál, a ha­ját vágatta. A hajvágás befejeztével felállt, a tükörbe pillantott, majd visszaült, és így szólt: »Túl rövid, kérem egy ki­csit hosszabbra.« A hét legszerényebb költője Egyik költőnknek néhány költeményét felolvasták a rádióban. — Gyönyörű volt — lel­kendezik egy ismerőse az utcán —, igazán nagyon szé­pek a versek. — Ugyan — mentegetődzik a költő —, hiszen nőm is a rendes rádióra írtam őket, csak tranzisztorosra ... Egy pohár víz Ismerősöm törzsvendég a presszóban. Mindenki isme­ri, kedvesek hozzá. Csak az egyik felszolgáló bánik vele kimértem hidegen. Kérde­zem, miért — Tanítottam az általános iskolában. Mióta megismert, azóta vizet sem hoz jót » * * Zdhlesndoríban. Nyugat- Besrlin tőszomszédságában pénzbírsággal sújtottak egy 72 éves öregasszonyt, mert rajtakapták, hogy kóbor macskákat etetett. Az ítélet megindokolása: állatvédelem. Nem azért, mert a mámd olyan rosszul főzött, hanem azért, mert van egy nyugat­német törvény, amelynek ér­telmében büntetendő csele­kedetnek számít az énekes- madarak bármilyen úton történő veszélyeztetése. Somogyi Néplap , Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanáé* lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 4 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft index: 2506? Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemébe» Kaposvár, Latinka Sándor utca t.

Next

/
Thumbnails
Contents