Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-24 / 274. szám
(Kép szöveg nélkül) — Most azt a ró- , zsaszínű dobozta xJ -4 Védőótel yyyvwwwwwvYVYwyvYwvvww GONDOLATOK A GYALOGOSRÓL Arcátlan szerzet a gyalogos. Nem kérdi, amatőr vagy-e vagy profi, csak megy, neki egyenesen az autónak. Felborítja, megrongálja, s a szerencsétlen autó már ócskavasnak sem jó. Meg kell azonban mondanom, hogy ez még nem a legnagyobb baj; nagyobb baj, hogy naponta nő a számuk. A múlt héten például egy randevúra igyekvő fiatalember elgázolt egy motorkerékpárost. Iszonytató! Másnap a fasorban egy nyugdíjas polgár egyszerűen felfordított egy dugig megrakott tehergépkocsit. A tettest nem fogták el — sikerült elmenekülnie. Még ez sem a legnagyobb baj. Még szörnyűbb, hogy kicsiny gyermekek — látva a felnőttektől — ugyancsak a legváratlanabb támadásokat intézik a járművek ellen. A kis Petju — a Marin Drinov utca 30-ból — játszadozott a ház előtt, majd se szó, se beszéd, felborította az arra haladó gépkocsidarut. Kérdem én: ki téríti meg a kárt? Nincs-e még itt a legfőbb ideje, hogy szigorú intézkedéseket foganatosítsanak a lelkiismeretlen gyalogosokkal szemben, akik a teher- és személygépkocsi-vezetők százainak életét veszélyeztetik? Az emberiség történetében rengeteg példát találhatunk arra, hogy a gyalogos kezdettől fogva réme volt az újonnan megjelent járműveknek. Angliában az első mozdonyokat különleges harangokkal látták el, amelyek kilométerekkel előbb jelezték a vonat érkezését, és mintegy könyörögtek a gyalogosoknak: — Kérem szépen, tisztelt gyalogos úr, hallgasson csak ide, jövök. Legyen olyan kedves, ne taszigáljon! Nem méltó egy gentlemanhez! Nem véletlen, hogy a Ruszeba vezető vasútvonal kilométerekkel megkerüli Bja- la városát. A vasút tulajdonosai el akartak kerülni minden huzavonát a gyalogosokul. Az emberek már annak idején Is jól tudták, hogy a gyalogos csak akkor veszélytelen, ha járműben ül. És csak ha messzire kikerülik, és örökké résen vannak. Meg kell zabolázni a gyalogost! Meg kell kötözni, és a fejébe kell verni, hogy az utcán, a téren, az úton nem arra való az autó, hogy játékszer legyen a gyalogos lába ügyében. Mivel ez különösen veszélyes, le kell vizsgáztatni, és jogosítványt kell neki adni a gyalogláshoz. Feltűnő jellel kell ellátni. Viseljen lámpát, jelzéseket, stoplámpát, és ha kihágást Jcövet el, vegyenek el tőle betétlapot. Tiltsuk meg, hogy meg nem engedett segességgel közlekedjék az utcákon, és bármily kifogással keresztezze az úttestet. Álljon a járdán, s ha a másik oldalra kell mennie, hívjon taxit. Az ember járjon autón! Fékezzük meg a gyalogost! Rettenetes dolgokat művel. Nézzék csak meg a gyalogost, amikor a stadionból jön ki, Hiszen ha egyedül lenne, nem is volna olyan veszélyes. De hát nincs egyedül, hanem vagy ötvenezren jönnek Olyan a tolongás, hogy alig lehet megkülönböztetni a gyalogost az autótól. És ott tolongnak a nyomorult gépkocsivezetők, s életük minden percben hajszálon függ. És a gyalogos? Rá se hederít, ide-oda bámészkodik, neveletlenül ide-oda fut- károz azzal a kifogással, hogy úgy sincs mit csinálnia, és igazán csoda, hogy eddig nem történt súlyosabb szerencsétlenség. Pedig olyan könnyű lenne megoldani az egész kérdést. Szánjanak magukba a gyalogos elvt&r- sak, és értsék meg, hogy a járdán kell állniuk, amíg az autósok elhaladnak. Itt csak két jelszó lehetséges: — Az ember járjon autón! — Az ember járjon gyalog! : ) Az egyik jelszó hibás —• majd meglátjuk, melyik! (A bolgár Trúdból) A MAGYAR ANEKDOTAKINCSBŐL Nemzetőrök Egy — nem födni mi okból — hazatért nemzetőr hosszasan dicsekszik vele, hogy <5 a csatában két rácnak levágta a lábát. _ Miért nem inkább a fejét? — kérdik a vitéztől. — Mert már azt levágta valaki, mire én odajutottam. * * * — 1848 Baldacci ezredes szemlét tartván az önkéntesek fölött, megszólított egy szép szál legényt: — Mióta szolgálsz, öcsém? — Tíz év óta — válaszolt a legény. — Hisz az nem lehet... — De igen, ezredes úr, képem; mert mielőtt önkéntes lettem, már kilenc éve szolgáltam a Slna uraságnál mint disznópásztor. Hogyan lehet csendet teremteni? A zajos városi utcák lakásaiban, laboratóriumokban és tervezőirodákban a csendet biztosítaná az a módszer, amelyet A. Bihovszkij szovjet feltaláló java- sói. A közönséges rádióvevő-készülékhez egy kis »toldalékot« illesztenek, amely felfogja az összes alacsony frekvenciájú utcai zajokat, s megfelelő frekvenciájú és erősségű elektromos jelekké alakítja át őket. A rádió reprodukálja ezeket a jeleket, és ugyanolyan frekvenciájú hangokat kezd kibocsátani, de ellentétes fázisban. A rádió-hangtompító hanghullámai »ráfekszenek« az utcáról érkező hanghullámokra, de úgy, hogy a »házi« hullámhegy egybeesik az »utcai« hullámvölgy- gyei. A hullámok kölcsönösen elfojtják egymást, és beáll a csend. Bihovszkij berendezése csaknem teljesen kiküszöböli a szobába behatoló utcai zajt, de nem fojtja el az emberi beszédet, amelynek magasabb a frekvenciája. Szigetkeresztelő Az izlandi lakosságot erősen foglalkoztatja az a kérdés, hogyan nevezzék el az új szigetet, amely a Vestamnaoe-félsziget magasságában, Izland déli részén egy vulkanikus kitörés nyomán emelkedőit ki a tengerből. Remélik, hogy az »újszülött-« nem kerül majd arra a sorsra, mint a Reykjanes környékén létesült vulkanikus sziget 1883-ban, amely »hivatalos keresztelője« napján visszasüllyedt az észak-a'lanti vizek mélyére. Az izlandi hatóságoknak a 200 méter hosz- szúságú új szigetre va'ó tekintettel kell majd újra meghatározniuk a halászati jog határát. Egyébként még a természet sem fejezte be alkotó munkáját ezen a vidéken: a vulkánikus kitörés nem ért véget, a tengerből még 8 kilométeres gőzoszlop tört fel, amely több száz méter magasságba izzó kőtömböket sodor magával. »Nagyon — ezzel a fel kiállással fogadta Nyikolaj Kozirjev, az ismert szovjet Hold-kutató azt a közleményt, hogy az arizonai Lowell Egyetem tudósai tükrös teleszkóppal három vulkanikus kitöltést észleltek a Holdon. Kozirjev öt évvel ezelőtt ugyanebben az időben — október vége, december eleje között — észlelt gázkitörést az »Alfonse« holdkráter központi csúcsán. Egy év múlva ismét sikerült ezt a krátert aktív állapotban megfigyelnie. A szovjet kutató szerint a Holdon igen aktív a vulkaniCsecsemők a hideg vízben Egy Amerikában élő svájci szülészorvos, dr. René Cordey közölte, hogy 15 esetben kitűnő eredményeket ért el olyan csecsemők fölélesztésénél, akik születésük után nem lélegeztek. Az újszülötteket hosszabb- rövidebb időre, maximálisan negyedórára hideg vízbe helyezte, hogy testhőmérsékletük jelentősen süllyedjen. Az eljárást hosszas laboratóriumi kutatások előzték meg, és ma már szinte teljes biztonsággal megállapítható, hogy a hidegvíz- kúra egyetlen esetben sem okozott agyi vagy egyéb ártalmat a csecsemőknél* érdekes !« kus tevékenység, s .a tudósok egyre újabb bizonyítékokat kapnak erről a szüntelen folyamatról. Kozirjev elmondotta, hogy a Hold sajátos, »himlöhelyes« képét kétféleképpen magyarázzák. Némelyek úgy vélik, hogy ez a Hold felületére gyakorolt külső hatás eredménye, nevezetesen meteoritbecsapódások nyoma. A meteoritok a Hold talajában óriási sebességgel becsapódva jelentős rombolásokat okoznak, • körös-körül mindent porral szórnak tele. A, meteoriielmélet híveinek állításai szerint ez a porréteg jelentős vastagságot ér el, és komoly veszélyt jelenthet az űrhajók leszállásakor. Nyikolaj Kozirjev néhány más tudóshoz hasonlóan arra az álláspontra helyezkedik, hogy a holdkráterek »belső« okok következtében képződtek, a Hold vulkanikus tevékenysége hozta létre őket. Ebben az esetben a Hold felszínét láva borítja, amely bár likacsos, de kemény. »Ennek az űrhajózás szempontjából természetesen nagy jelentősége van« — gegyezte meg a tudós, Megoldódott egy évszázados vita A szovjet történészek megoldották az Antarktisz fölfedezésének elsőbbségéről szóló évszázados vitát. Megtalálták az Antarktisznak azt a térképét, amelyet a hatodik kontinens első felfedezői — BeUinszgauzen és Lazarjev — állítottak össze. A közeljövőben a térképet eredeti nagyságában kiadják. A térkép 140 évig hevert egy archívumban, és bár többször került a kutatók szeme elé, mégsem ismerték föl, mert nincs rajta BeUinszgauzen és Lazarjev aláírása. Belov, a történettudományok doktora kollégáival együtt megállapította, hogy ez az eredeti expedíciós térkép, amelyet a hajóút végén, vagyis az expedíció eredményeképpen készítettek. Bebizonyosult, hogy Bellinsz- gauzen éppen erről a térképről írt Rio de Janeiróból, midőn elküldte jelentését az orosz tengerészeti miniszternek. Most ismeretessé vált, hogy a térkép az expedícióval együtt került Oroszországba. A térkép 15 darab 1 méter hosszú papírlapból áll. Az idők folyamán megsárgultak ugyan, de azért minden vonás épségben maradt. A különböző kézírásokkal készült feliratok napról napra beszámolnak a szél irányáról és erejéről, az áramlás sebességéről, a levegő nyomásáról és nedvességtartalmáról. A térképen összesen 173 megfigyelés szerepel. Egyes lapjain BeUinszgauzen följegyzései láthatók. Az egyik följegyzés január 27-én, az An- ta rkti sz fölfedezés ének nap j án készült. Hetvenéves magányos hajós A hamburgi születésű 70 éves 'William Willis 130 napig tartó tengeri út után, amelyet maga épített tutaján tett meg Peruból a Nyugat-Samoa szigetekre, szinte csodával határos módon épségben megérkezett. Az Amerikában élő idős író és kutató július 5-én indult útnak tutaján két macskája kíséretében. Rövid. idő múltán még a rádiója is, felmondta a szolgálatot. Ez az oka, hogy Nyugal- Samoában kötött ki, holott Sydneybe akart eljutni. Űtköz- ben egy három napig tomboló vihar eltörte a három vitorlával fölszerelt tutaj evezőjét. A kivételes bátorsággal és kitartással bíró Willis kijelentette, hogy mihelyt megjavítja az evezőjét, tutajával ismét útnak indul, és nem nyugszik, amíg nem jut el Ausztráliába, Vállalkozásával azt akarja bebizonyítani, hogy az emberi teljesítményeknek nincsen »korhatára«. M agyarországon minden tizenegyedik ember beszél idegen nyelvet A pedagógusok sokéves tapasztalatai szerint a különféle tanfolyamok közül a nyelvórákon tanulnak legszorgalmasabban a hallgatók. Évente most már több mint tizenkétezren teszik le a nyelvvizsgát, de magánúton is ismerkednek az idegen szóval. A Statisztikai Hivatal most elkészült adatai szerint hazánkban 863 508-an beszélnek legalább egy idegen nyelvet, 127 000-rel többen, mint 1949-ben. Minden tizenegyedik lakos tehát külföldiekkel is meg tudja értetni magát. Anyanyelvükön kívül a legtöbben — 431 000-en — a németet beszélik, szlovákul 138 000-en tudnak. Az elmúlt 14 év alatt kétszeresére, 68 500-ra növekedett az oroszul beszélők száma; kisebb mértékben, de terjedt az angol nyelv is, amelyet 43 000-en beszélnek. Az olasz és a francia nyelv viszont némileg veszített népszerűségéből, olaszul tizenegyezren* franciául negyvenötezren értenek Magyarországon, néhány ezerrel kevesebben, mint azelőtt. A számok bizonysága szerint a nők szorgalma, kitartása a nyelvtanulásban Is felülmúlja a férfiakét. Az elmúlt 14 évben majdnem 70 000 nő, n csupán 57 000 férfi sajátított el valamely idegen nyelvet.
