Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)

1963-11-21 / 271. szám

SomogyiNéplap Több emberséggel... Schiller: Stuart Mária A mikor Schilder elkészült hatodik színpadi művé­vel, a Stuart Máriával, egy levelében ezt írta: »Végre ha­talmamba kezdem keríteni a drámai hangot, kezdem megis­merni a mesterségemet.« Le­fejtve most — e mű bemutató­ja kapcsán — a schilleri élet­műről az irodalomtörténeti ke­gyelet pókhálóját, nyilvánva­lóvá válik a lángész túlzott sze­rénysége. Lessinig, Goethe és Schiller a német irodalom, il­letve dráma csúcsait teremtet­ték meg a maguk változó' és még nagyobb változásokra ké­szülő világában. Ezt tudva nehéz hinnünk Schiller »színpadi járatlansá­gában«. Azt viszont csakugyan fel jegyzendőinek tartjuk, hogy a drámaköltő hosszú, hosszú időn át megkülönböztette, el­választotta egymástól — külö­nösen pályafutása kezdetéin — a drámai költeményt .és a szín­padszerűséget. Mondhatni ab­ban, ami előadható .volt, hosz- szú időn keresztül nem látott meg többet, minit csupán a dráma birodalmának egy szi­gorúan zárt, költői tartomá­nyát. Talán éppen ide vezethe­tő vissza annak a tévhitnek a születése, amely — egyebek között polgárjogot szerezve a magyar színjátszásban is — Schillert készségesen sorolta ama klasszikusok közé, akiket mert klasszikusokat játszani kell, de szavalva kell játszani, lemondva a művészi átélés, a lélekre ható erő, a felfokozott értelmi, érzelmi izzásról. Vol­taképpen a színházról. De ki­egyezve a deklamálással, a ro­mantikus hevületű színfalhaso- gatással, lévén Schiller roman­tikus. A drámák öltő mai meg­szólaltatása, megidézésének problematikus volta — ha nem tévedek — abban rejlik, hagy színházi hagyományaink eddig nem annyira a drámaköliöt, mint inkább a lírai költőt tisz- teltették velünk Schillerben a magyar színpadokon. Erre számítottunk ezúttal is, ilyenfajta tisztelgésre ai 158 éve halott Schiller iránt. De kellemesen csalódtunk, mert a Stuart Mária kaposvári bemu­tatója szakított a hibás hagyo­mányokkal, nem engedett a járt utak csábításának, és nem szűkítette le a drámai konflik­tus magvát a címszereplő és Angliai Erzsébet asszony-em­beri különbözőségére; nem tet­te félre, rejtette-sikkasztotta el a mű tömény politikai mo­tiváltságát, éppen ellenkező­leg: gazdag és színes, élettelin vibráló korkép középpontjába állítva nyitotta meg a sorom­pót a küzdő Telek számára, akik életre-halára csapnak össze, buknak el fagy győz­nek ... A történelem ismerői itt elnézően mosolyognak jelezve, hogy kegyes csalás történt. Tudjuk mi is, hogy a valóságban soha nern találko­zott egymással a két nagy el­lenfél: a XVI. század egyik le­gendásan szép asszonya, a skó­tok, franciák volt királynője, az angol trón várományosa és Erzsébet, aki uralkodásának majd fél évszázada alatt — kalózokkal is szövetkezve — a világtörténelem egyik leghatal­masabb gyarmattartó birodal­mát alapozta meg. Nem! A kö­zépkort képviselő és eleve bu­kásra ítélt Mária királynő és Erzsébet, az újnak hordozója, meghonosítója nem találkoz­tak. Mégsem vethetjük megbo- csáthatatlanikiánt Schiller sze­mére a költői leleményt, azt, hogy szabadon kezeli a törté­nelmi hűséget, a dráma csábí­tására, az erkölcsi igazságszol­gáltatás igényére eltér a hű­ségtől, mert a szabadságáért, életéért börtönfalak között is hősiesen küzdő embernek kí­ván leimagasztaló emléket ál­lítani. »Egy előadás akkor korszerű, ha maradéktalanul a megírt művet játssza, s ugyanakkor maradéktalanul a mai kor em­berének hallásához, ízléséhez, títnuisigéinyéhez, asszociációs gazdagságához igazodik...« — olvasom Horváth Jenőnek, a rendezőnek nyilatkozatában. IVos, a Stuart Mária bemu- tatója nemcsak megfe­lelt a tudatosan, mesteri biz­tonsággal kimunkált és meg­valósított rendezőművészi szán­déknak, lianem egyúttal újat it teremtett: a schilleri drámát a maga teljességében vitte színre. A komoly elmélyültség- ről, nemes mértéktartásról ta­núskodó rendezői munka a modern hangolású színpadon a színészi játékot helyezi az előadás középpontjába, mel­lőzve, gonddal kerülve minden figyelemelvcnó látványosságot. Nem játszik közre itt önkénye­sen sem a kísérő, illetve a gyors változásokat átkötő köz­zene, sem a világítási effektu­sok. így töretlen remekmű a tolmácsolás. Egy hibáját azon­ban bármi ünneprontónak lát­szik is, szóvá kell tennünk. Az együttes az ihletett rendezés ellenére sem tudta a magyar színjátszás legjobb hagyomá­nyaihoz híven használni a színpadi .(itt ráadásul) verses beszéd sofchúrú hangszerét. Kényszerültén ugyan, de föl kellett fedeznünk, hogy kevés olyan művészünk van, aki egy­részt ért a iköltői dikció átélé­séhez, másrészt a színpadi be­széd művészetéhez. Megbocsát­hatatlanul sok a deklamáció, az érthetetlensógig daráló, gcmbócos 'beszéd, illetve szö­vegmondás, a bizonytalanko­dás. Tisztelet a csekély számú kivételnek, mindenekchxt' a címszereplőnek, majd a szép orgánumai Forgács Tibornak, Takács Annának, Kun Vilmos­nak. Meg kell azonban Jegyez­nünk, hogy az imént említett szépséghiba — bár nem jelen­téktelen, lévén szó verses drá­máról — nem kisebbíti a Stuart Mária előadásának va­lóban ünnepien nagyszerű si­kerét Ez a bemutató rangos folytatásként illeszkedik a ko­rábbi évek elismerhetően leg­sikerültebb előadásainak sorá­ba, sőt megkoronázza őket. Ezenkívül azt bizonyítja, hogy sok vonatkozásban hamvába fulladt tavalyi évad után a színház győzi művészi erővel, amire vállalkozott: megújulva hódít, szerez új és új baráto­kat, tehát ismét nemes hivatá­sát teljesíti. C most, "ezek után szól- nánk arról a káprázta­tó, lenyűgöző varázslatról, melyet a címszerepben Ol- savszky Éva visz véghez sok» színű és sokhangú emberábrá­zoló művészetével. Olsavszky Stuart Máriájá­ban annyi töretlen uralkodói méltóság, tragikai nagyság, erő, annyi vonzó báj, szépség, nyílt egyszerűség és emberi tisztaság van, hogy amikorra elérkezik a szívszorító végjele­nethez, a búcsúhoz, akkorra régen eláaledteti velünk, hogy ez »csak« játék. S ha a kriti­kus külön is tisztelettel adó­zik a nézőtér sötétjében fel­csillanó könnyekért, nem azért teszi, mert van köze a szenti- mentaliamushoz. Nem. De meg­figyelte, milyen ritka adomá-! nya — kivált mostanában — az emberábrázolás művészeiének az olyan hitelessége, ami vi­hart támaszt, aggodalmat, ro- konszenvet a szívben az adott színpadi hős iránt. Még ma is a fülekbe cseng Olsavszky Stuart Máriájának örömujjon­gása, amely a híres összecsa- Pási jelenet végén fölverte a forthíiringhayi parkot, m*.; ma is könnyű emlékezetünkbe idézni a végjelenetet, amikor az élettől búcsúzik... Aztán: külön szépsége, értéke ennek az alakításnak, hogy a hol kel­lő, hol ke1 let len nyomaték­kai, kínos vigyázattal szavalok között Olsavszky tolmácsolta a verses szöveget is a legtisztáb­ban. .A legtökéletesebb érthe- tóségSaL , i .ai U,k ült i , Takács Anna csdszövő ra­vaszsággal, képmutató kegyet­lenséggel, felületes vallásos­sággal és dühös féltékenység­gel telített angol királynőjét méltó ellenfélnek kell elismer­nünk. Ez a r.yílt gyilkolásra gyáva, zsarnoki hatalomvágy­tól remegő asszony valóban meglátja Máriában a nála kü­lönbet, el kell tehát veszítenie a tehetségesebb ellenfelet, akit hiába őriz tizenkilenc éve a várbörtön, egész Európát át­szövő összeesküvések készül­ne!? kiszabadítására. Ravasz számítással küldi vérpadra uralkodói és asszonyi riválisát, s milyen szánalmas alakká roppan össze, amikor véres munkája befejezitén titkolt dia­dalában magára marad. Már látja, hogy nem igazi diadal ez, hanem vereség, mert a le­győzött a halálban diadalmas­kodik Végül. És a bűneitől megtisztult halottal már nem mérkőzhet az élő. Mortimer szerepében a szé­pen beszélő Varga Tibort he­lyenként túlzottan ragadja él a romantikus hevület. Siste­reg, a fülnek és szemnek egy­aránt látványosan sziporkázik, holott a mérsékeltebb, belsőbb izzású lobogás tenné hiteleseb­bé ezt a rokonszenves ifjú hőst. Forgács Tibor aprólékos raj- zú, mértéktartó játékkal, fiJ gyeimet követelő kulturáltság­gal megelevenített Leicester grófja szintén emlékezetes ala­kítása az előadásnak. Meglepe­tésként hatott Korándy Dénes higgadt és rokonszenves Tal- bot-ja. Szabó Imre Burgleigh grófja viszont nélkülözi az egyenetlenséget, ö vagy ját­szik, vagy éppen verset mond, együtt a kettőt ritkán teszi. Említésre méltó még Kun Vilmos Melvin és Kiszely Ti­bor William Davisen alakító­jaként. Sajnos, az együttes többi tagjának munkájában alig ‘ dicsérhetünk többet az igyekezetjtaL Az ábrázolásbe- U szintkülönbségek egyébként sokkal nagyobbak annál, mint amennyit elhallgathatnánk... Várkvr,yi Sándor kisérőze- néje és Csinády István díszle­tei stílusosan járultak hozzá a Stuart Mária előadásának si­keréhez. László Ibolya A szovjet űrhajósok Nepálban A Nepálban tartózkodó szovjet űrhajósok, Valentyina Nyikolaje- va-Tyereskova, Nyikolajev és Bi- kovszkij Katmanduban kedden részt vettek azon a nagyszabású fogadáson, amelyet tiszteletükre rendezett a nepáli nók szervezete. Ellátogattak a szovjet űrhajósok a nemzetközi ügyeik nepáli taná­csához is. Kedd este Kirtinidhi Biszth köz­oktatásügyi miniszter vacsorát adott a szovjet vendégek tisztele­tére. A vacsorán megjelent Tulsi Giri nepáli miniszterelnök is. (MTI) Bizalommal küldtük el Pál Jczsefné panaszát a Lábodi Községi Tanács vb~elnökének. Azt gondoltuk, hogy majd az emberség mondatja ki vele a végső szót a négytagú család ügyében. Sajnos, tévedtünk. Pál Józselék a Hosszúfalvi utcában laknak egy volt cse­lédházban. Nincs kúit az ud­varban, a Rákóczi Termelőszö­vetkezet majorjából, hordták a vizet — míg engedték. A szö­vetkezet vezetői ugyanis nem­régiben megtiltották, hogy akár egy kannával ls vigye­nek. Ez a kút sincs közel a ta­nács kezelésében levő volt cselédházhoz, s bizony sok fáradságába került a Pál csa­ládnak, míg hazahordtáík az iváshoz, a mosáshoz, a főzés­hez és a jószágok ellátásához szükséges vizet. S most még messzebbre menjenek? Pál József 1962 márciusától 1S63 szeptemberéig dolgozott a tsz-ben. Az utóbbi időben már nem járt rendszeresen; olyan tervet forgat a fejében, hegy más községbe költözik a csa­ládjával. A tsz vezetői »rossz munkaviszonya« miatt tiltot­tá!? meg, hogy vizet merítsen a majorban levő kútbóL Mint a segélykiáltás, úgy hangzott Pál Józsefné hoz­zánk küldött levelének egyik mondata: »Víz nélkül nem tud élni az ember.« Panaszát or­voslás végett a községi tanács­hoz továbbítottuk. Józan, meg­fontolt döntést vártunk. Végh Lajos Vb-elnök leveléből azon­ban nem érződik, hogy megér­téssel, emberséggel foglalkoz­tak volna a négytagú család ügyével. A rideg elutasítás to­vábbra is elállja Pál Józseféit útját: ezután se meríthetnek a kútból. Da idézzük a vb-elnök válaszát: »Pál József és csa­ládja .. i államosított házban lakik, a háznál kút nincs. Mi­vel Pál József a Rákóczi Ter­melőszövetkezet tagja, ott dol­gozott, a szövetkezet vezetősé­ge megengedte Pál Józsefnek és családjának, hogy a tsz köz­ponti majorjában levő kútból hordja a szükséges vízmennyi­séget. Pál József időközben más munkát vállalt, a terme­lőszövetkezet többszöri felszó­lítására sem volt hajlandó részt venni a közös munkában, sőt Lábod községből Istvándi­ba jelentkezett azzal, hogy majd elviszi a családját is. Eb­ből kifolyólag <!?) a termelő- szövetkezet vezetősége Pál Jó­zsef családját eltiltotta a ' víz­hordástól. Mivel a kút a Rá­kóczi Termelőszövetkezet saját tulajdona, így nem lelvet kö­telezni, hogy a víz hordását engedélyezze.« ’ Csak az »ebből kifolyólag« szavak utón tettünk egy záró­jelbe foglalt felkiáltó- és kér­dőjelet, pedig még más helyen is szükség lett volna a felhá­borodást és kérdést jelző írás­jelekre. Nagyon furcsán értel­mezik a lábodi termelőszövet­kezetben és a tanácsházán a nevelésit. A meggyőző szót, az esti beszélgetést nem lehet kényszerrel helyettesíteni. Pál József valamiért nem érzi jól magát a faluban, Istvánéiban szándékszik letelepedni. Erre a termelőszövetkezet azzal akar­ja rábírni a további rendszeres munkára, a faluban maradás­ra, hogy nem engedi meg neki és családjának a vízhordást. Ez nem vonzza, még inkább taszítja Pál József éket. A ház a tanács kezelésében van, kútja nincs. Ha Pál József nem volna tsz-fag, nyilván ak­kor is a majorból hordaná a vizet, mert ez a kút esik a leg­közelebb. Nem az dönti hát el a kérdést, hogy kinek tulajdo­na a kút, hanem a megértés és az emberség. Ha Pál József nem dolgozik rendesen, vonja felelősségire a tsz az alapsza­bályban előírtak szerint. De ne sújtsa az egész családot. »Víz nélkül néma tud élni az ember« — háborgott Pál Jó­zsefné, s azt kérdezte, hogy mit adjon inni gyermekeinek. A Lábodi Községi Tanács nem értette meg a Hosszúfalvi utcában lakó család gondját, nem segített Pál Józsefeken. S megkeserítette életüket, hogy ridegen, politikánktól idegen módon foglalkozott ügyükkel. Még jáváiteheti azonban, amit eddig elmulasztott. De több emberséggel! Lajos Géza Magyar írók a Szovjetunióban A szovjet írószövetség meg­hívására Moszkvába érkezett a Magyar Írók Szövetségének öttagú küldöttsége: Király István, valamint Fodor And­rás, Juhász Ferenc, Papp ha­jós és Simon István költők. A magyar írókkal baráti beszélgetést folytatott Eduar- dasz Mezselajtisz Lenin-díjas litván költő, a szovjet írószö­vetség titkára. A delegáció hosszabb kör­útra, indul a Szovjetunióban. Tagjai ellátogatnak Lenin- grádba, majd megtekintik a fejlődő Szibériát, látogatást tesznek Irkutszkban és a vi­lág legnagyobb erőművénél, Bratszkban. December első napjaiban a magyar költők Moszkvában részt vesznek a költészet napja hagyományos ünnepségein. (MTI) Épül Leningrád 357. hídja Leningrádban jelenleg 356 kisebb-nagyobb híd van. Ha a város minden hídját »libasor­ba« állítanák, át lehetne ve­lük hidalni Calais és Dover között a ha Manche-csator­nát. A most épülő — több száz méter hosszú — 357. híd a Nyevszkij proszpeklet Le­ningrád főútvonalát köti ösz- sze a gyorsan fejlődő Ohta városrésszel. Ez lesz a Néva leghosszabb, legmagasabb és legszélesebb hídja. A folyó homokos medrébe 30 méteres betoncölöpöket süllyesztettek, ezekre alapozzák a híd pil­léreit. Bíró Lóránd Tibor Kaposvár, Dimitrov utca 60. szám alatti lakos, a 13. sz. AKÖV dolgozója a Mernyeszent- miklós és Felső- mocsolád között levő sorompó nélküli vasúti kereszteződésnél gépkocsijával nekihajtott a te­hervonat moz­donyának. Az anyagi kárt har­mincezer forint­ra becsülik. f «?• * . v •• , ■ ÍSt: 1 m SO&OK Elismervény Spanyolországban — a polgárháború óta először — országos községi választáso­kat rendeztek, s ez alka­lommal — ugyancsak a pol­gárháború óta először — nyilvánosan szavazott le maga a Caudillo, Francisco Franco tábornok is. Ennek a nyilvánosságnak köszön­hető, hogy az egyik ameri­kai sajtótudósító fölfigyelt egy apró mozzanatra: Fran­co tábornok a szavazás után a választási biztostól — el­ismervényt kapott. Ez az elismervény pedig azt igazolta, hogy Francisco Franco, született itt és itt, foglalkozása ez és ez, a mai napon szavazatát leadta, s ennek folytán november ha­vi fizetésének fölvételére jo­gosult. Spanyolországban ugyanis az a rend, hogy a közhivatalnokok csak ak­kor kaphatják meg esedékes havi fizetésüket, ha a vá­lasztásokon részt vesznek. Franco tábornok pedig tisztjénél fogva az »ország első közhivatálnolca«. Spanyolország diktátora tehát az elismervény birto­kában most már bizonyo­san fölveheti a havi fizeté­sét. Még elgondolni is szörnyű, hogy mi lett volna, ha tör­ténetesen — elfelejt sza­vazni ... ... Kovácsról az a hír terjedt el, hogy vőlegény, és hama­rosan megnősül. Egy nappál az esküvője előtt találkozott vele Barátod és megkérdez­te: — Gratulálhatok? Kovács egy pillanatig gondolkodott, majd így fe­lelt: — Még igen;.. * • * Krekovics állandóan ci­vakodott a menyasszonyá­val. A hölgy egy kissé hisz­térikus volt, s gyakran a verekedésig fajult a dolog. Egy nap elújságolta Kreko­vics a barátainak, hogy sza­kítottak. Ettől a naptól kezdve állandóan friss, ele­ven volt, arca sugárzott az életöröm öt. Egy este ismét borzalmas állapotban talál­ták. Arca tele volt karmo- lássál, véraláfutással. — Mi az, kibékültetek? — fogatták barátai. * • • Salamon Béla mesélte egy alkalommal, hogy színházá­nak volt egy fiatal hölgy tagja, akinél különös szo­kást vettek észre. Valahány­szor az ügyelő csengetett, rögtön felugrott és kisza­ladt, akár volt dolga, akár nem. Később megtudták, hogy a művésznő házmes­terlány ... Diákmondások Amerikában annyi tégla van, hogy minden lakosra ezer tégla esili. A gólya olyan állat, ami­nek hosszú lába van, olyan hosszú, hogy leér egészen a földig. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lalink a Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 12 Ft* Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár; Latinka Sándor utca 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents