Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-17 / 269. szám
Vasárnap, 1953. november 17. 7 SOMOGYI NÉPLAP Szikra János: Virágcsendélet Balatonnal KAPOSVÁR, FONÓIPARI VÁLLALAT (Szlovák György rajzaj Jókai noteszai Huszonhat barna kis notesz. A vásznuk erősen megkopott már, gerincükről itt-ott lepat- togzott a szecessziós aranyozás, egyik-másik szakadozott. A íila tintával írt apró betűk azonban még jól olvashatók, s tiszták a ceruzasorok is a kockás lapokon. A Jókai-noteszok története is érdekes: az irodalomtudósok tudtak a létezésükről, egyikmásikat ismerték is; közülük több magántulajdonban, néhány az Akadémia tulajdonában s a Széchenyi Könyvtár kézirattárában volt csaknem száz esztendeig. Most, hogy Jókai összes műveit kritikai kiadásban adja közre az Akadémiai Kiadó, nagyszabású »nyomozás« indult a még ismeretlen helyeken kallódó noteszok után, huszonhatot — fáradhatatlan kutatással — sikerült is előkeríteni. Az irodalomtudósok az Összes művek megjelenésével párhuzamosan most dolgozzák fel anyagukat (A noteszokat egyébként a Ráday Könyvtárban őrzi jelenleg Péter Zoltán irodalomtörténész.) Az irodalmi kincsek, a becses ereklyék egy nagy költö kezevonását. gondolatainak első számycsapását őrzik. Jókai minden témáját, ötletét villanását először kedvelt kis noteszaiba jegyezte föl. Regényeinek színhelyét, gyakran vázlatos rajzát egy-egy épületnek, hőseinek nevét, a történet egyes fordulatait. Megilletődötten lapozgatunk a noteszokba. Az első notesz 1853-ból való. így következnek egymás után a feljegyzések: »Klastromba befalazott pár — Lófejű kürt az Andrássyaknái — A prédikátort a szélső bástyáról dobták le — Nagy terem, roppant kandalló, faragott küszöbök, rejtett folyosók...« A feljegyzések között parányi, még jól látható ceruzarajz: kétajtós kriptabejárat domborművek- keL Hol járt, merre csapongott, milyen meséket szőtt fantáziája? Az irodalomtörténészek szerint ezek a sorok a Sárga rózsa című regényének első vázlatai. Péter Zoltán megjegyzi, hogy A barátfalvi lévita egy-egy eleme is kiolvasható ezekből a jegyzetekből. Az alkotás folyamata megfoghatatlan, tettenérni nemigen lehet az ihletett perceket; Jókai időnként elővette, javította, újabb párbeszédekkel egészítette ki az első vázlatokat, átdolgozta a cselekményt, fordított rajta átkeresztelte a hősöket, más környezetbe helyez, te az epizódokat... De nem is a filológiai pontosság számít itt — legalábbis bennünket, alkalmi vendégeket most nem az érdekel —, hanem e kis noteszoknak a hangulatai, ízei, a nagy alkotóról elmondott bensőséges vallomásai. A római számmal jelzett tizenhatos noteszban — az 1800-as évek dereka táján írhatta, pontos dátum egyikben sincs — a prágai vár, a Hrad- zsin rajza. Láthatólag nagy gonddal, aprólékos türelemmel készítette a vázlatot. Alatta ez áll: »Bebek rossz pénzt veret — Prága fából kifaragva — Hotelek a sivatagban — A szolgát eltemették a halott ifjú úrral együtt...« Ebben az időben írta Jókai Az élet komédiásait, az Egy az Isten s az Egész az északi pólusig című regényt. Érdekes megfigyelni, a fenti képek, helyzetek — egy-egy cselekmény, emlékező mondat, hasonlat formájában — mindhárom könyvben előfordulnak. Lapozunk néhány oldalt. Kitűnően olvasható lilatintás írásával a következő áll a noteszban: »Milyen lesz ennek a legénynek a hőse? Hát ha azt előre megmondani lehetne, mi mindentől függ az még... ohó... De talán mégis, ameny- nyit már én körülbelül tudok róla — olyan ember, aki mindentől fél, még a felhőtől is...« S az olvasó, ha kíváncsi a folytatásra, ne sajnálja a fáradságot, egy pillanatra, vegye elő A lőcsei fehér asszony című regényt, lapozza fel az első oldalát, ott olvasható ez a mondat: »Olyan ember, aki mindentől fél, még a felhőtől is...« (Lám, néha szerencsével mégis tettenérhető az alkotás folyamata.) S itt van a feljegyzés mellett a Bálványosvár rajza is, magányos dombon omladék-várrom, elhagyott sasfészek. A következő noteszlapon női név: »Hermina. Mellette ismét rajz, óvá. lis keretben kedves lányarc, kicsit távolabb egy sor írás: »Ankerschmidt gróf... nem, inkább lovag, Ankerschmidt lovag ...« Ez nem is rejtvény, könnyű azonosítani a neveket Az Üj földesúr a legismertebb Jókai-regények közé tartozik, annak egyik alakja Ankerschmidt lovag, s az ő lánya Hermin. o Nemcsak regényekről, regényalakokról, alkotások vázlatairól s a később köréjük épült művekről tájékoztatnak ezek a feljegyzések, hanem Jókairól, az emberről is vallanak, hétköznapi gondjairól, munkájáról, életéről. S ezek a részek cseppet sem érdektelenebbek. Sőt A »hivatalos«, tehát az írással kapcsolatos jegyzeteket a legtöbb noteszlapon erélyes ceruzavonal zárja le, s alatta »napi« dolgok olvashatók. Nézzük meg például a 19-es notesz ilyen jellegű bejegyzéseit Körülbelül a könyvecske felénél nyitjuk feL így következnek egymás után a sorok: »A Róza szobájába szappanokat venni — Virágot vinni Trefort- nak — Drótot venni attól a rabló Komáromytól — Adót befizetni...« e feljegyzések megfejtése, összefüggése világos. Jókai, amikor már svábhegyi villájában lakott, naponta bekocsizott a városba, rendszerint a képviselőházba, a kiadókhoz, a klubba, s apróbb háztartási ügyeket elintézni. Nyilván ilyen megbízatása volt egy alkalommal szappanokat venni feleségének, Laborfalvy Rózának, aki — főleg életének utolsó esztendeiben — ritkábban mozdult ki otthonukból. A virág-ügy megfejtése: Trafóid Ágostonról, az akkori kultuszminiszterről van szó, aki jó barátja volt az írónak, s aki — nem is egy bejegyzés tanúskodik erről — több alkalommal- kapott szegfűt, orgonát Jókai kertjéből. Komá- romy pedig — ezt Mikszáth- nak egyik emlékezéséből tudjuk — Jókai minden hájjal megkent svábhegyi szomszédja volt, kereskedőember, s az író, ha tőle vásárolt, rendszerint alaoosan becsanódott. »Jaj, jaj Róza, mit tettél?« — ez a sor olvasható a 22-es notesz első oldalán. S így folytatódik: »Hogyan élek én már örökös háborúban a csirkék miatt?-» E sorok megfejtését is egy Mikszáth-írás adja. Svábhegyi szomszédasszonyuk levágta — tévedésből — Jókainé kedvenc gyöngytyúkját. Az eset másnap derült ki, Laborfalvy Róza rettenetesen összeveszett a szomszédasszonnyal, Jókai pedig, aki szerette a békét és a nyugalmat, kétségbeesett a házi perpatvar hallatán. Ugyancsak Mikszáthtól tudjuk, hogy a »gyöngytyúk- perben« végül minden elintéződött, a haragvó háziasszonyok egy hét múlva megbé- kültek. E bejegyzés alatt halvány ceruzasorok: »Révai megveszi mégegyszer mind regényeim, mind novelláim kiadói jogát, ötven évre. No, sokat keres rajta majd a gazfickó, de nem baj. Engem meg ismét becsap, ahogy szokott.-« Ehhez felesleges a kommentár. »Nagy Miklós megint nálam járt kéziratért. Oh, hogy nem kopik le a lába, szegény fiúnak. De most jön eszembe, hogy ez a Nagy Miklós nem is az eszével, hanem a lábával szerkeszti a lapot.« Ezt a mondását, amely a noteszlapokon született, később maga is terjesztette, s a pesti irodalmi világ kedvenc anekdotája lett. Nagy Miklós a Vasárnapi Üj- ság szerkesztője volt, s állandóan járta a híres írók lakásait, kéziratokat kért a lapja számára. Ezért írta Jókai, hogy nem az eszével, hanem a lábával szerkeszti az újságot. (Egyébként a Vasárnapi Üjság sok Jókai-műnek volt első közlési helye, s az író is nagyon szerette ezt a »lábbal szerkesztett« lapot.) »A Messiást olvasom, Klop- stocktól... jaj, minő unalom, nem is olvasom tovább...« Ez a bejegyzés a 14. sorszámmal ellátott kis noteszben található. Igen helytálló kritika, a Messiás a világ egyik legunalmasabb műve, érthetetlen, hogyan tett szert hírnévre a múlt században. »Kenessey és a veszprémiek meghívása An- na-bálra, azt írják, vár az egész ország. Aranyosak, megyek, hogyne mennék, Füredre mindig megyek...« Az irodalomtudósok hosszadalmas, aprólékos munkával megkísérlik kideríteni, hogy a most egybegyűjtött noteszok bejegyzései pontosan mikor keletkeztek, mire vonatkoznak, milyen regényeket írt akkortájt Jókai. Nehéz munka, az író ugyanis, különösen élete vége felé újabb feljegyzéseket írt a régi noteszokba, szeszélyesen, oda, ahol éppen üres helyeket talált. így például előfordul, hogy az 1850 táján megkezdett füzetecskében századvégi írók, politikusok, szerkesztők könyvkiadók nevét látjuk. Jókai nagyon szerette ezeket a kis könyvecskéket, nem szívesen vett újat, sajnálta a múló időt s minden megtelt notesz elmúlt éveket jelentett. Csukjuk be a noteszokat, tisztelettel, illedelmesen, hadd pihenjenek tovább féltve őrzött kéziratok között; azok a halhatatlan művek, amelyek a röpke feljegyzések alapján keletkeztek, ma már milliók olvasmányai. Tamás István TÉNAGY SÁNDOR: Strófák, madártávlatból Mint üvegen a kék repedés, belémh ásított utánad a vágy; nem jön a játékos feledés, ujjait tördeli bennem a vád. Oresebbek lettek a percek, hullik a kedvem, mint vakolat; falon az árnyék kergeti lelked; sajnálom a túlszép napokat. Bámtekerednek az utcák, szaladnak a célért-sietök; napjaim önmagukat megunták s lázadoznak lefekvés előtt. Gyökértelenül nyújtózik a kéz, megroppan a képzelet, a váza- finom, semmivé lesz az Iménti egész — csak szemed marad meg, a drága ikon. A jólelkű Dr. Francis W alsh-nek, Aberdeen, a protestáns skót egyetemi város 61 éves római katolikus püspökének magától értetődően szüksége volt arra, hogy házalójának valaki gondját viselje. Aberdeenben lakott egy igen csinos, fekete hajú 42 éves asszony, a neve Ruby MacKenzie, egy protestáns lelkipásztor elvált felesége. Elvált, két gyermek anyja, elhagyta ősei hitét és megtért az egyedül üdvözítő Anya- szentegyházba. Nem elég ók-e ez arra, hogy a püspök, akinek lelki leánya volt, őt tegye meg háza gondviselőjének? De mindenütt a világon vannak irigy és rosszhiszemű emberek. így azután feljelentés ment Walsh ellen a római szentszékhez. Nem sokkal később O’Hara érsek apostoli delegátus közvetítette Walsh püspökhöz Róma parancsát, amely szerint fel kell mondani Ruby asszonynak. A katolikus pap feltétlen engedelmességgel tartozik a Szentszéknek. így tanultuk és így tudjuk mi. Walsh püspöknek azonban más a véleménye. Ö házvezetőnője elbocsátása helyett nyomban sajtókonferenciát hívott össze, és ezen kijelentette, »rosszindulatú rágalmakkal és piszpüspök és Ruby asszony kos vádakkal illettek bennünket. MacKenzie asszonyt névtelenül megfenyegették és olyan ijedelmet és félelmet keltettek benne, hogy nem mer egyedül maradni házamban.-« De: a sajtókonferencia nem volt elegendő. Walsh egyházmegyéje minden lelkészéhez pásztorlevelet is intézett és elrendelte, hogy ezt a szószékről olvassák fel. A levél szerint a püspök először arra gondolt, hogy engedelmeskedik a vatikáni parancsnak, de azután arra az elhatározásra jutott, hogy nem cselekszik lelkiismerete ellenére Walsh püspök még egy utolsó kísérletet tett. Személyesen zarándokolt el Rómába, hogy a Kúriát »igazságtalan és kegyetlen« intézkedésének megváltoztatására bírja, Róma azonban néma maradt. A püspök erre a házvezetőnő helyett kitette helynökének, L Lewis McWüliam kanonoknak a szűrét, mert egyike volt azoknak, akik Ruby asszony fejét követelték... Egész Skódba várta, hogy mi lesz a csata vége. Nos: Wálsh-ben erősebbnek bizonyult az ember, mint a püspök. A római ultimátum lejárta napján összecsomagolta holmiját és — házvezetőnő jével együtt — elutazott üdülni. A szokatlan kaland paté- itikius záróakkordjáról lakont- kus jelentést adtak a nyugati lapok: Walsh végül is lemondott magas egyházi méltóságáról. Űgylehet mérlegre tette, mi ér többet számára: a püspöki pásztorbot-e, vagy egy szépasszony — gondoskodása? A Szentszék már ki is nevezte utódját, aki — úgy remélik i— többet foglalkozik majd a lelkipásztorkodással, mint a — pásztorjátékokkal. Carl Sternlieim reneszánsza 1910-től kezdve alig volt olyan év, hogy Carl Stem- heimnek, »az új német Mo- liére-nek« valamelyik alkotása ne szerepelt volna német színpadokon, noha az első világháború alatt a cenzúra megtiltotta egyik-másik da- ben Stemheim »rendje orvéról írt tanulmányában 1912- rabja bemutatását. Moliére- sa«-ként jellemezte nagy francia példaképét; és Stemheim maga is pontos kórképét adta kora társadalmának: »A nadrág«, »A sznob«, »A ka- /zetta«, »1919« című szatirikus f kinműveiben. Véleménye szerint a vilrnoscsászári korról nem is igen lehetett mást, mint szatírát írni, hiszen »anyagában és ritmusában eleve torz képnek teremtetett«,,.! Stemheim műveit a berlini Aufbau Vériéig most hat kötetben adja ki a Német Demokratikus Köztársaságban, de darabjai gyakran szerepelnek bécsi színpadokon is, Nyugat-Németországbaa pedig nemrégiben, az októberi hagyományos düsseldorfi kamara játékokon két művét is előadták: a »Schippel polgár«-^ és a »Tabula rasa«-fc Az élete 64 éve alatt hazájából kétszer emigrált Carl Stemheimnek ideje volna egyszer már magyar színpadra is megérkeznie!
