Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-10 / 237. szám

Csütörtök, 1963. október 10. 3 SOMOGYI NE Szerény, de célratörő kollektíva Két éve »La­kúit újjá a textilművek Kállai Éváról elnevezett fo­nóbrigádja. Hét asszony határozta el, hogy megmu­tatják: ők is képesek arra, amire a lá­nyok. Szeré­nyen, csönde­sen, de kitar­- tóara dolgoztak. Nem dicse­kedtek ered­ményeikkel, s ha dicsérték őket, csak mo-. solyogva egy­másra kacsin­tottak: , »Várja­tok csak, visz- szük mi még többre is ...« És úgy is lett: a múlt óv vé­gére megsze­rezték a szocialista brigád cí­met, és a csoport két tagja — Apró Ferencné brigádveze- tő és Weinhardt Erzsébet — ►'Km'Hó fonóik»« kitüntetést kapott. Ekkor kezdtek fölfigyelni a kis kollektívára. Kiérdemel­ték az elismerést, hisz majd Késés nem volt,». A Kállai Éva-brigád műszakkezdés elő« megbeszélést tart. valamennyien több gyermekes anyák. Nekik nehezebb volt teljesíteni a feltételeket. A társadalmi munka, a közös mozi-, színház- és üzemláto­gatás sem volt könnyű szá­mukra. Nem csoda tehát, hogy érdeklődéssel fordultak felé­jük a brigádon kívül álló fo­HAZATÉR A SZEMÉLYZET Ma utoljára világos az étte­rem, holnaptól zárt ajtókra ta­lál az erre tévedő. Majd csak a jövő nyáron lesz itt élet is­mét, addig a személyzet is ha­zautazik. Balatonf'öldváron visszatér minden a régi kerékv ágasba. Nem rikoltoz éjszaka a dzsessz, a borkóstoló pincéjéből sem ballatszik cigányzene. Jönnek az emberek a köz­ponti étterembe, sokan bőrön­döt is hoznak már magukkal.— a vígság közepette kell vonat­ra ülniük —, s fölelevenítik az élményeket. Hányán is jártak itt? Tizennégyezren. És a kül­földiek? Nehéz lenne megszá­molni. De őrzi őket az emlé­kezet meg a vendégkönyv. Egy drillbetűs beírás is dicséretet rejt: »Köszönet mindenkinek mindenért. Az ízletes, finom magyar ételekért. Jövőre is ide jövünk!« Ide jönnek, mert jó volt, szép volt minden. Kedvesek voltak a felszolgálódé is, Erzsiké, Évi­ké, Ilike, Katika, Margitka. A repetákat meg Bandinak kö­szönik. Most, a búcsúzás perceiben végiggondolják az eltelt hó­napokat. Eszükbe jut a nehéz munka is. Mert nehéz volt. Sok ember, sokféle igény. De győz­ték, bírták. Sőt versenyezték is a dél-balatoni üdülők, hogy hol érzi magát legjobban a vendég. S a verseny eredmé­nye: emelkedett az étkeztetés színvonala, nagyobb volt a tisztaság, virágágyak pompáz­tak mindenfelé. Erről is szó esik a búcsúzás pillanatában. S átadják az okleveleket a legjobbaknak. A Balaton Üdü­lő személyzetének, a központi étterem dolgozóinak és a szép­laki Vasöntő Üdülő minden felszolgálójának, szakácsának. Rajtuk kívül még öt üdülő dol­gozói kapnak kitüntetést és pénzjutalmat a jó munkáért. Összecsendülnek a poharak, a sikeres évre isznak az em­berek. Aztán hazatér a sze­mélyzet azzal, hogy a nyáron újra itt randevúzmak. Egy­mással és a vendégekkel.. s Polesz György nómők, és kérték felvételüket e kollektívába. Hamarosan megduplázódott a brigád tag­létszáma. A megerősödött gárda most is állja a sarat. Termelési ter­vüket mindig száz százalék fö­lött teljesítik. Augusztus havi minősítésük 4-es volt. A szál- kötésben 0,052-es átlagot ér­tek el. A brigád átlagos óra­bére 7,28 forint volt ebben az időben. De még ennél is töb­bet keresett Fadgyas Anna és Husztig Mihályné. Üzemi di­cséretben részesült a brigád leszedő csoportja (Gemer Györgyné, Kovács Ottómé és Pável Mária). Ha valamelyik brigádtag valami ókból késik, vagy tá­vol marad munkahelyétől, kö­zösen ellátják annak gépét is. A múlt télen többször előfor­dult, hogy néhány briigádtag a közlekedési akadályok miatt késve vagy egyáltalán nem érkezett meg a műszakra, de a gépek akkor sem álltak, mert a brigád többi tagja he­lyettük is dolgozott. Remélhető, hogy még sok jót hallat magáról ez a sze­rény, de lelkes, célratörőkol­lektíva. Sz. F. INDULÁSRA KÉSZ a 419­es számú motorvonat. Hiffner Ferenc vezető még egyszer körüljárja a kocsit, megnézi a kerekeket, végül tékpróbát tart. Minden "rendben. Befut a dombóvári, s az indulást en­gedélyező előjelző karja föl- éinelkedik. A vonat elejénél már ott áll a forgalmista, len­dül a zöld tárcsa, éles síp-, elnyújtott kürtszó hangzik, s a felsőmocsoládi motorvonat ulasokikál zsúfolva kigördül a kaposvári állomásról. — Hányadik útja ez? — Tíz éve vezetek ... Ezer­k ilmcszázö tvenháromtól öt­venhatig teher-, hatvanig sze­mély-, azóta pedig motorvo­natot. Havonta tizennyolc­húsz szerelvényt. Egy pillanatra sem veszi le ■zemét a pályáról. Egyik keze i féken, a másik a kürtön. Nem túlzott óvatoskodás ez. A Gorkij utcánál á leeresz­tett sorompót megkerülve égy fekete ruhás asszony igyekszik ét a síneken. A sorompó kö­zötti! terüílteten két hat-nyolc év körüli kislány játszik. Éles, figyelmeztető kürtszó... A siető asszony megtorpan, a gyerekek megmerevednek. A szerelvény továbbsuhan a cu­korgyár mellett, előtűnik a közvágóhíd előtti beláthatat­lan kanyar. Csökken a sebesség, újból felharsan a kürt. — Éppen egy éve lesz né­hány nap múlva — emléke­zik. — A délelőtti személlyel mentem Mocsoládra. Ahogy beérek a kanyarba, látom, hogy két »kislány sétál egy­más kezét fogva a sínek kö­zött. Szívemet mintha ma­rokra fogta volna valami, s még a lélegzetem is elállt. Semmi másra nem tudtam .gondolni, csak arra, hogy mi lesz, ha nem tudok megáll­ni ... Ösztönösen cseleked­tem. Behúztam a gyorsféket, homokot engedtem le, nehogy a kerekek megcsússzanak. Alig egy méterre tőlük állt meg a szerelvény. Én jobban meg voltam ijedve, mint az apróságok. A kisebbik — két­éves szőke kislány — még mosolygott is. Nem tudta, mi­től menekültek meg. A na­gyobbik sem volt több négy- evesnél. Hogyan kerültek a sínek közé, nem tudom. Szól­ni sem bírtam jó ideig, nevü­ket sem kérdeztem meg, csak kivezettem őket a vágányok közül a vasút mellé. Álltunk néhány percet, de azért ké­sés nem volt... ELHAGYJUK A VÁGÓ­HIDAT, eltünedeznek a vá­ros házai is. Egy domb, majd a sínek mellett levő jelzőtáb­la szerint egy beláthatatlan átjáró következik. Kilenc má­sodpercig tartó éles kürtszó. Hiffner Ferencet azonban még ez sem nyugtatja meg. Kiha­jol a fülke ablakán, s úgy ku­tatja messze előre a vasút mentét. — A tavasszal itt, Kisiván- ■puszténál súlyos baleset tör­tént. Személyautót ütött el a vonat. Egy ember meghalt, egy másik pedig életveszélye­sen megsebesült. — Szabad a bejárat...’ — Szabad a bejárat...! A vezetőfülkében ülő Ko­vács János is a pályát figyeli, s amint meglátja a vasúti előjelzőket, közli a vonat ve­zetőjével, s az szabit megis­métli. — így írja elő az utasítás. Ezzel ellenőrizzük egymást* hogy nem tévedtünk ... Gyorsain telik az idő. Az állomáson az utasok mint jó ismerősöktől búcsúznak, ahogy ‘keresztülhaladnak a vezetőfül­kén: »Jó éjszakét«; Viszont­látásra.« — Törzsvendégek — jegyző meg Hiffner Ferenc. — Ha va­lamelyik elmarad, már hiány­zik. Koromsötét van. Visszafelé robog a 419-es. Mennyén a forgalmista elfelejtette sapká­jára föltenni szolgálati jelvé­nyét, a vörös szalagot, Szól­nak neki, beszalad föltenni, mert anélkül nem indulhat­nak. Ha ugyanis baj történik* akkor arra hivatkozhatnak, hogy nem a szolgálattevő adott, engedélyt az, indulásra.' Feltűnik Kaposvár. Veszé­lyes hely ez a Gorkij ütem átjáró, és sok a könnyelmű ember. Hiába a leeresztett so­rompó, 30—40 méterre a vo­nat előtt egy ballorikapátos férfi rohan át. Rágondolni Kocsma a tanácsházán Nem hangzik szépen, igaz, de az sem szép, amit To.bon, a járási tanács épületében ta­pasztaltunk. Az ember mint­ha egy kocsmába vagy ital­boltba tévedne itt. A földmű­vesszövetkezet vezetői néhány hónappal ezelőtt elhatározták, hogy büfét nyitnak a járási tanács épületében. Nem volt ez rossz ötlet, s a tanács al­kalmazottai is bizonyára he­lyesléssel fogadták. Egy hivatali büfében a nap minden órájában kellene kap­ni feketét, süteményt, szend­vicset, zsemlét, kiflit, üdítő ita­lokat stb. Itt azanban más­képpen van. Hivatalosan reg­gel 8—10 óráig, délután 2—i- ig kellene nyitva lennie a büfének, de vezetője gyakran egész nap nyitva tartja, hogy többet keressen. Ez érthető, de nem ok arra, hogy a büfé­ből kocsmát csináljon. A szendvics, a zsemle, a kifli legtöbbször már 9 órakor el­fogy. Fekete nincs. Ellenben van sör, öt-hatféle likőr, ko­nyak és pálinka. Főleg fizeté­si napokon tucatnyi ember álldogál a büfé előtt és iszo­gat. A szövetkezet vendéglőiben ez természetes. De a járási tanácson, munkaidőben félde- eizgetni?í.>* Sz. fc. VILÁGMEGVÁLTÓK ÉS MESSIÁSOK —- ön valóban Krisztus em~! béri alakban? Krishna Venta megvetően mérte végig a hitében ingado­zót, s ünnepélyesen válaszolt: — Kedvetekért sem hazud­hatok. Igazat kell szólanom Is­ten előtt. Én Isten fia vagyok. A tömegből egy asszony hisz­térikusan kiáltott fel: — Tudtam!..: A szakállas, mezítlábas, tu­nikába öltözött messiás aláza­tosan folytatta szavait: — Igaz, gyermekeim, hogy fedezet nélküli csekkek kiállí­tásáért börtönben ültem, s el­ítéltek állítólagos lopásért is, de.;s De a tömeg már nem figyelt szavaira. A megváltót, az üd­vözítőt látták benne. Krishna szerencséjére feltűnően hason­lított Jézus hagyományos áb­rázolásaira. Ezért alakíthatta Los Angelesben, egy passiójá­tékon a megváltót. Tulajdon­képpen ekkor találta ki, hogy civilben tovább játssza szere­pét. Folytatta is a jól jövedel­mező üzletet egészen addig, amíg egy szép napon meg nem gyilkolták. A derék üdvözítő ugyanis nem elégedett meg híveinek lelki gondozásával. Feltételül szabta, hogy a tanítványok va­gyonukat a »Bölcsesség, Hit, Tudás és Szerelem Forrása« el­nevezésű cégre írassák, mely­nek tulajdonosa természetesen Krishna volt A naív hívők az­tán — hogy elnyerjék üdvössé­güket — egy távoli kis farmon töltötték napjaikat munkával, elmélkedéssel. A messiás is ve­lük együtt élt, időnként azon­ban eltűnt. Hamarosan kide­rült, hogy a Las Vegas-i játék- kaszinókat látogatja. Amikor megkérdezték a mestert, miért teszi ezt, azonnal kész volt a válasz: — Isten fiát semmiféle em­beri gyengeség nem érintheti. Viszont közvetlen tapasztalato­kat kell gyűjtenem az embe­rek romlottságáról, hogy maj­dan odaát eredményesebben szervezhessem meg a világ megmentését. S az emberek most is hittek neki. A botrány csak akkor tört ki, amikor két követője észrevette, hogy messiásuk túl­ságosan sokat és túlságosan hevesen legyeskedik feleségük körül. Miller és Kamenoff ek­kor a bírósághoz fordult, s le­leplezték »isten fiának« er­kölcsi és gazdasági, ügyleteit. De minthogy Kaliforniában hetvenöt dollár lefizetése után bátrki bármilyen vallási esz­mét szabadon hirdethet, mint egy bejegyzett szekta — ha úgy tetszik — tulajdonosa, a törvény emberei mosták kezü­ket, A két fiatalember -ekkor elhatározta, hogy maga torolja meg a házasságán ejtett foltot. Dmamitot szereztek, s a hal­hatatlan istenséget főhadiszál­lásán a levegőbe röpítették. A hatóságok természetesen most már közbeavatkoztak. A messiás nevelője | De nemcsak szélhámosok il­lesztik homlokukra a világ- megváltók glóriáját. Ebben a meglehetősen vegyes társaság­ban szép számmal akadnak vallási fantaszták is. Az ang­liai Earlshiltonban történt nemrégiben a következő eset. Egy rajztanár — isteni sugal­latra — rájött, hogy a tizenegy éves Tony Stephens, egyik diákja az eljövendő messiás. Titkát senkinek sem árulta eL Viszont — minthogy elhiva­tottságot érzett magában a me- siásjelöit nevelésére, eüiatá­í'ozta, hogy elszöktetí a gyere­ket. Az elhatározást tett is kö­vette, s egy szép napon a ka­landok iránt fogékony gyerek titokban útnak indult tanárjá­val a kontinens felé. Fél Euró­pát becsavarogták, voltak Olaszországban és Párizsban, s közben a fiatal gyerek állan­dóan hallgathatta a megszállott férfi fejtegetéseit a kommu­nisták, a pénz, az erkölcstelen­ség, a nők elleni harcról, na­ponta órákat kellett imádko­zással töltenie, és természete­sen meg kellett ígérnie azt is, hogy tanítóját majdan prófé­tává emeli. Amikor a gyerekrablót vé­gül is a nyugatnémet Ulmban letartóztatták, Tracey megát­kozta a rendőröket, s foggal- körömmel próbálta védeni a »messiás«-!, az azonban — minthogy megunta a sok osto­ba prédikációt — boldogan tért haza szülei házába. Máglya és sortűz | Egy másik messiás szereplése a múlt év derekán már nem ilyen tragikomédiába illő for­dulattal végződött. Mexikó északi részén található egy Jerbabuena nevű helység. Itt lépett színre a »földre szállt isten«, és az elmaradott vidék lakóinak babonás hitét kihasz­nálva különféle varázslatokat művelt. Az »isten« aztán, aki a civil életben Caietdno Heman- áes névre hallgatott, egy na­pon azzal állt elő, hogy sógor­nőjét máglyán kell elégetni. Testvére bele is egyezett, Caie- tano ugyanis azzal nyugtatta meg hogy a nő — ha ismét el­égetnek valakit — feltámad. A Hemandes fivérek el is fogtak egy parasztot, lekötöz­ték és elégették. A sógornő azonban ennek ellenére sem akart feltámadni. Ekkor az »élő isten« újabb áldozatot ke­resett. Talált is egyet, de an­nak sikerült elmenekülnie, és fellármázta a rendőrséget. Amíg a riadóztatott rendőr­ség Jerbébuena felé igyeke­zett, a harmadik áldozat ro­konsága már önkezűleg szá­molt le az »isten«-neL Az ügy azonban még nem ért véget. Hemandes fivére bosszút es­küdött, és felbujtotta a szekta többi tagját a rendőrség el­len. így mire a rend fegyveres őrei megérkeztek, a fanatiku­sok már fegyverrel várták ő|ket A lövöldözésben aztán hét ember életét vesztette. Ma­ga a rendőrök parancsnoka is csak csodával határos módon maradt életben. Egy golyó szí­ven találta — volna, ha nem ott hordja a nagy fémcsdllagot, hivatásának jelvényét. A földre szállt istenek, vi­lágmegváltók és messiások te­hát tulajdonképpen szélhámo­sok és veszélyes vallási fan­taszták. Mégsem nehéz tanít­ványokat gyűjteniük maguk koré. Olyan világban, ahol a földi élet annyi megpróbálta­tásra és kínlódásra épül, ahol minden bizonytalan és kiszá­míthatatlan, ahol a politikai és a gazdasági élet oly.sok hamis prófétája csapja be őket, ott az emberek menedékként fo­gadják a túlvilági misztikus javak ígérgetőinek szavait, s megnyugvást találnak tőlük. Ezt pedig könnyű kihasználni szélhámosoknak és megszállot­taknak egyaránt. Ki is hasz­nálják Kaliforniától — mint láttuk — Mexikóig, de kihasz­nálják Olaszországban éppen úgy, mint Franciaországban vagy Angliában. O. Gy. szörnyű, mi történne, ha meg* botlik és elesik. VÉGÁLLOMÁS. Percnyi pontossággal érkeztünk. Éj­szakai műszakiba, színházba igyekvő emberek özönlenek a városba. Hiffner Ferenc a fű- tóházba siet, hogy az útköz­ben meghibásodott villamos berendezésit, megjavítsa. Kób­orai pihenő, és ismét elindul Ugyanerre az útra. — Nem sok ez, nem fárasz­tó? — Apám is mozdonyvezető volt, s hogy én is az lettem, gyerekkori álmom teljesült. Szeretem a hivatásomat... Jó érzés tudni, érezni a felelős­séget, azit, hogy emberek szá­zai bíznak bennem. Igaz, sok áldozattal jár ez. Ünnepünk, vasárnapunk nincsen. Nekünk mindig készen kell állni... Nem nagy szavak ezek. A hiva-tásszeretet, a kötelesség­érzet mondatja őket. Ezért nyerte el néhány évvel ez­előtt a »Szakma ifjú mestere« aranyfokozatát, s kapta meg a »Kiváló dolgozó«-jelvónyt, a KISZ aranykoszorús jelvé­nyét és a KISZ-érdemérmet. Fárasztó munkája mellett sok társadalmi feladatot is vál­lai. Titkára a vasutas KISZ- szervezetnek, tagja a KISZ megyei és a KISZ központi bi­zottságának. Munkásőrfelada- tát is példásan, lelkiismere­tesen látja el, ezért már több dicséretet, jutalmat kapott. Hiffner Ferenc egy a sok vasutas közül. Éjjel vagy nap­pal, ünnep vagy vasárnap ott ül a motorvonat vezetőfülkéjé­ben, vigyáz a mögötte ülő sok száz emberre, utasaira, s azokra, akik figyelmetlenül, ■meggondolatlanul rohannak a vonat elé. ÉJSZAKA VAN... Messzi­ről éles kürtszó hallatszik ... A felsőmocsoládi motorvonat — vezetőfülkéjében Hiffner Ferenccel — most indul ki a kaposvári állomásról..; Szalai László

Next

/
Thumbnails
Contents