Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-06 / 234. szám
Vasárnap, 1963. október 6. 5 SOMOGYI NEPtiAF SZÁZEVES A SOMOGYI SAJTÓ Amikor még a „szorgalomkocsi“, (a delizsánsz öt forintért szállította tizenhat órán keresztül bárkájában az utast Kaposvártól Balatonboglárig a járhatatlan jutái, pamuki és öreglaki úton, amikor a megyében először vetettek géppel kukoricát, s elsőnek mutatták be Kaposmérőben egy Amerikában élő hazánkfia konstruálta kapáló- és töltőekét, amikor a megye szélivároséban megalakult az első dalárda és tornaegylet, amikor a gazdag csipkézetű és nehézselyem toalettek — a hétköznapok szegénységét takarva — velencei karneválhoz hasonlóan ringtak a pécsi császári vadászezred zenekarának és Bizi Ferkó ci- gánybandájának muzsikájára a fényes megyebálon, akkor kezdődött az abszolutizmus utáni provizórium idején: 1863- ban a somogyi sajtó pontosan egyszázados története. »Az első »Somogy« lapot alapítottam 1863-ik év október 1-én, miikor alig néhány lap volt az országban. A vidéki nyomdák is — ahol ugyan volt — a legnyomorultabb állapotban.« így kezdte vallomását a lap alapítója és fél századon keresztül szerkesztője, a vidéki zsurnalisztika korabeli nesztora, Roboz István a Somogy félszázados jubileumi számának vezércikkében 1913. október 12-én. Majd így folytatta: »Én Knezevich nyomdájában állíttattam ki a lapot, ki a rabokkal a megyeháznak dolgozott. Midőn ugyanis a hasábok ki voltak szedve és formába téve, 4—5 rab felemelt egy óriás káposztáskövet és rátette: kivették az egy oldalt, aztán a másikra megint rátették, én pedig izzadva néztem a szeny- nyes nyomást1« így készültek el a somogyi sajtó első példányai. A lap — szerkesztőjének vallomása szerint — két-három év múltán a »részvét hiánya-« következtében megbukott. A sikertelen első próbálkozás előtti esztendőben, 1862-ben Roboz magára vállalta — Waj- cits József laptulajdonos fölkérésére — a Zala—Somogyi Közlöny szerkesztését. E szerkesztői munka nyilván nem elégetette ki újságírói ambícióját, lapalapítási szenvedélye mindaddig nyugtalanította, amíg kedvenc lapját, a Somo- gyot véglegesen félszázados útjára és sorsára nem bocsáthatta. Roboz kétszeri kérelme után a fiőtámokmesiter csakhamar engedélyezte a Somogy megjelenését 1865. október 6-án. Azonban még így is csaknem fél év telt el a lap első példányának 1866. március 6-án, kedden Kaposváron történt megjelenéséig. A hetilapot — jóllehet a megye címét viselte fejlécén — szerkesztője dunántúli illetékességgel kívánta megjelentetni. így a Somogy voltaiképpen sohasem volt politikai hetilap, inkább »társadalmi közlönyként« hirdette Pannóniában a »humanizmus igéit« a politikai viták és éles kortézdák helyett. A szépirodalom, a művészet, a politika, a kereskedelem és a »-gazdászat« köréből merítő, vegyes tartalmú hetilap a Somogy megyei Takarékpénztár, a Kaposvári Segély Egylet és Dalárda hivatalos közlönyeként jelent meg. (A lap első példányszáma az első évfolyam egyes számét viselte a fejlécén, a későbbi, években azonban az 1863-ban megindított, s a részvétlenség miatt megbukott lap évfolyamait is beszámította utólagosan a szerkesztő.) A lapot kedvező indulása után 1867-ben már a Dunántúl akkord »Mekkájában«, Nagykanizsán kellett nyomatni. A lap kaposvári nyomdásza, Bittermann Ede ugyanis elköltözött a városból, és nyomdájának csak romjait hagyta hátra azzal a kevés személyzettel, amely -már képtelen volt továbbra a hetilap »kellő csín és jó betűkkeli kiállítására«. így az 1867, december 18-án már Fischel Fülöp gyorssajtóján jelent meg Nagykanizsán. (Az elmaradt kaposvári nyomdai állapotokra jellemzően a megyei rabokkal dolgoztató Kné- zevichén kívül más nyomda nem volt a városban. Amikor Bittermann elhagyta a megye székhelyét, Hágelman Károly könyvkereskedő folyamodott a hatóságokhoz egy új nyomda felállításának engedélyezéséért.) A lap népszerűsége egyre növekedett — az egyes példányszámokat sokszor kellett utánnyomatnd —, jóllehet előfizetője csak hetvenkettő volt Kaposváron a posta nyilvántartása szerint. Ez igen jelentős példányszám volt annak idején, hiszen az akkori Kaposvárra járó ötvenkétfajta bel- és külföldi sajtóterméknek összesen csak ötszázhar- minckét előfizetője volt a városban. Kik voltak a lap munkatársai? A jó tollú helyi »szellem- munkások« és publicisták mellett országos nevű külső munkatársakként írtak a lapba: J ó- kai Mór, Reviczky Gyula, Somssich Pál, Vas Gereben, Beksits Gusztáv, Zichy Antal, Kisfaludy Aittála, Szalag Fru- zina, hónyay Menyhért stb. Roboz István a laP szerkesztésével és kiadásával páratlan jelentőségű és méretű társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységet fejtett ki. Mint fáradhatatlan népnevelő titkára volt a Kaposvári Népnevelési Egyletnek, titkára a Somogy megyei Gazdasági Egyesületnek, valamint a Dombóvár—Kaposvár—Zákánvi Vasúti Bizottmánynak. Emellett lelkes szervezője és egyik alapítója a Berzsenyi Irodalmi Társaságnak. Párhuzamosain, pedig felelős szerkesztője és laptulajdonosa volt az 1881- ben megjelent Megyei Híradónak, a törvényhatóság, a törvényszék, a járásbíróságok, az adófelügyelőség, a tanfelügyelőség, az államépítészeti hatóság egyetlen hivatalos közlönyének Benne testesült meg a múlt század hatvanas éveiben az a lelkes és úttörő népművelési apostol, aki a maga korában — saját szavaival — »más élvezetet is ismert, nem csak a rostélyost-». Hogyan szerkesztette és tördelte Roboz az első somogyi újságot? Rendkívül színesen s az újságírás lényegét megragadó .krónikás időszerűséggel A lap tördelése is újszerű volt. A nagy formátumú (50x35 cm) lap élénk és szembetűnő címed azonnal magukra vonzották az olvasó tekintetét. A népszerű tárcarovat — természetesen —- elmaradhatatlan volt telve a nagy idők nagy emlékeivel, a reformkor és a szabadságharc eseményeivel. A Petőfivel és Jókaival Pápán együtt diákoskodó szerkesztő emlékezőkedve szívesen nyúlt vissza valahányszor az ősi kollégiumi évekhez, de örömmel bocsátotta lapjának hasábjaira Kossuth és Széchenyi levelezését is, és különösképp Wesselényi Mikilósnak, a megyék előtt mindenkor nagy népszerűségnek és nagy becsnek örvendő hűtlenség! perének az anyagát. Milyen volt Kaposvár élete a lap megjelenésének esztendejében? A provizórium korában, a »kiegyezés« előtti években »a kis mezei városkának« négyszázötven, többnyire szalmaJtetővel fedett háza és ötezer-háramszáiákilencvenöt lakosa volt Az utcák rossz állapotban voltak, »karókerítések szolgáltak támpontul a nagy sárban való haladhatás tekintetében«, gyér világításukat 1853-ban kezdték el petróleumlámpákkal; a város közepén levő zsúpos házak ereszéről — olvashatjuk a Zala— Somogyi Közlöny 1863. évi december 1-i számából — kétórás esőzés után három napig csepegett a járókelők nyakába a víz. A városháza »kipalán- kolására és befomyására« — melyhez négy kocsi »főnyim való vesszőt« vásárolt, harminc napszámot uitalf ki a város. — A csöndes városka szegényes volt és pénztelen, adókivetések és végrehajtások nyomorgat- ták lakóit, kereskedése úgyszólván hiányzott, kisebb kézművesei céhekben dolgoztak. Fürdője nem volt, pedig »sok volna itt a mosni való a múlt félszázad alatti jószágkezelés időszakából-» — marasztalta el joggal a Somogy a gőzfürdő építését megtagadó Eszterházy jószágigazgatóságot. A városban — maga a Somogy írta második száméban — 1866. március 13-án »a régi idők erkölcsei, a nyugalmas heverés, a kedélyes pangás méla csöndben ringatá a népséget-». »Sokan követték az ősi szokásokat, hogy szombaton délután kimentek a hegyre, Kecelre, Lankára vagy Ivánjára. A pintes üveget, a csutorát borral megtöltötték, és a tarisznyát nyakba akasztva estére ingadozva hazatértek.« (Somogyi Hírlap 1907. 86. sz.) A »bágyadt megyed élet« központja a külső világgal — Kanizsát leszámítva — úgyszólván alig érintkezett A városi maradi helyi vezetők: a »bi- csakosok« irányították, akik nem ismerték föl a fejlődni akaró város érdekeit, s így az csak azok eltávolítása után indulhatott meg természetes fejlődése útján. Roboz látván a város fejlődésének szinte a vízválasztóján indította meg hetilapját, hogy az mintegy szellemi előkészítője legyen annak az ugrásszerűen meginövekedett fejlődésnek, amely a század utolsó évtizedeiben a város életében valóban be is következett. Hiszen csak a lap alapításának évtizedében végbement fejlődés már rég elfeledte a kaposvári »gyalogpostát«; elkészült a balatoni vasút és a kanizsai országút; kiépült a város »táv- sürgöny«-összeköttetése is Kanizsán keresztül a nagy világgal; a városban egyre több emeletes és csinos lakóház épült, s elkészült a »tudomány palotája«: a gimnázium is és két »leánynevelde«, amelyek bátran hirdették a lap szerint, hogy »a XIX. század hatodik évtizedében minél nehezebb volt a kézen a lánc, annál magasabbra emelkedett a szellem«. Rendre épültek a taka-! rékpénztárak, elkészült a »►hat ' kőre épített« gőzmalom is. s az alapítványi kórházban már hétszáz-nyolcszáz beteg ápolására is alkalmas nyolcvan ágy állt a betegek rendelkezésére. Ä város társadalmi élete egyre jobban aktivizálódott, dalárda, népnevelési és torna- egylet alakult, sétatéri parkjának csinosításán, bekerítésén fáradozik, hogy megszüntesse piac jellegét, és hogy megtisztítsa a kerítések nyílásain átjáró oly madaraktól, amelyek krinolint hordanak, és esténként enyves vessző nélkül is megfoghatók. A város színházszerető hagyományai közé tartozott az az egyedülálló eset is, amellyel képes volt a Székesfehérvárott eladósodott Bányai-féle színtársulatot kiváltani az adósok börtönéből, s újra visszahozni a városba a stagianét, amelynek előadása iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy — hely hiányaiban — sokszor haza kellett küldeni a színházlátogatókat Az első somogyi sajtó éves fordulóján a lap első számának egyetlen gondolatát szeretném nyomatékkai aláhúzni: »A város lelkesedik a szépért és a nemesért. Dunántúlnak egyetlen hasonló népességű városa sem áldoz annyit a kultúrára, mint Kaposvár.« A kultúra ilyen önzetlen szolgálata legyen napjainkban is kötelező érvényű a rohamosan fejlődő és gyarapodó mai Kaposvárra is. Kanyar József A kercseligeti árvíz A völgykatlamban elterülő falu, Kercseliget borús vasárnapra ébredt szeptember 8- án. A felhők elsötétítették az eget, és úgy zuhogott az eső, mintha dézsából öntötték volna. Akinek nem volt dolga kint, nem is lépte át a küszöböt, hanem az ablakon át nézte a csúnya időt. A fáradtabbak lepihentek, szundítottak egyet délelőtt, mi mást csinálhattak volna? ... A környező dombokról lefutó patakocskák úgy megduzA toronyban fólreverték a harangot, Kercseliget északi részén házról házra járt a hír: az alsó részen vészesen emelkedik az ár. A legtöbb felső falusi délutáni pihenéséből riadt a harangkongásra és a kiabálásra. Sietett menteni, aki csak tudott. A sportpályán a futballkapu alig 40 centire látszott ki a vízből, s az ár elöntötte Hermannék, Amb- rusék, Krahlerék és Lchőczék udvarát. Az emberek belegázoltak a csaknem vállmagasságig érő vízbe, és mentették, amit lehetett. Hermann József tsz-főkönyvelő, Nagy Són. dór tanácselnök és mások közös erőfeszítéssel végezték a veszélyes munkát. Ahogy emelkedett a viz, úgy nőtt az ereje, és még a rönkfát is kisodorta az udvarról. Csak sejteni lehetett, hogy hol húzódik egy érők, hol lehet gödörre számítani, és ígv esett meg, hogy a tanácselnök megcsúszott ... Az utánakapó főkönyvelő húzta ki a rohanó áriból. Az eső egyre szakadt. A sertéseket és a szarvasmarhákat száraz területre mentették át. A házak küszöbét már ellepte a víz, sok helyütt befolyt a lakásokba is — Segítségért kiáltottam, amikor az udvarból a házba íolyt a víz — emlékezik vissza a 85 éves Krakler József. mellé, és kihordták a bútorokat Lehőcané házából. A tető megroskadt, a gerendák pattogtak, a falak megdőltek ... Egy melléképület, összeomlott — Ilyen mély volt az ntcán « víz — mutatja Hermann József. zadtak, hogy medrük hamarosan szűknek bizonyult. Amikor az eső szünetelt egy kicsit, az emberek kimentek az utcára megnézni, hogyan dagad az Aranyosi-patak. Hermann József ék előtt a hídról ledobott gallyakat pillanatok alatt tovasodorta a víz. Sok alsófalusi még ekkor sem gondolt veszélyre. Ám ebéd után, amikor ismét zuhogni kezdett, elkomorultak a tekintetek. A felhőszakadás válságossá tette a helyzetet. Az Aranyosi-patak kiöntött, és a víz elborította a kövesutat is. Az utca mélyebb részeit 130 centis viz borította. — Kiraklenéknál kidőlt a közfal! — kiáltotta valaki. — Dől a Lehőczék háza! — hallatszott máshonnan. Pencz Ferenc kőműves bátor embereket gyűjtött maga Rönköt sodort ki az udvarból az ár. Kraklerék szobájában már félméteres víz volt. Innen is kihordták mindent, még mielőtt a közfalak eldőltek. — Segítségért kiáltottam, amikor láttam, hogy folyik a házba a sáros víz — emlékezik vissza az árvízre a 85 éves házigazda. — Ilyen nagy áradás még nem volt a községben ... .. . Egy hónap telt el a kercseligeti árvíz óta, de a házak falón még ma is ott a nyoma a szennyes árnak. Az utcán egy jókora rönk, egy összedőlt és két erősen megrongálódott épület idézi a szomorú vasárnap emlékét. A helytállás, az összefogás vette elejét a nagyobb károknak; az emberek segítőkészsége megakadályozta, hogy súlyosabb veszteségeket okozzon az árvíz. Hemesz Ferenc Beteges gyűjtőszenvedély A gyűjtögetés, a takarékoskodás jó dolog, ha arra irányul, ami az egyén és a köz számára is hasznos, előrevivő. Csak dicsérni lehet például azt az embert, aki fizetését szépen beosztja, és még a takarékba is tesz belőle. Az ilyenfajta előrelátásnak mindenki hasznát veszi. Ámde van egy gyűjtési szenvedély, ami ellen szót emelni nem fölösleges, sőt nagyon is célszerű és időszerű. Ez a gyűjtőszenvedély napról napra terjed, s újabb és újabb..: gyógyszereket ragad hatalmába. Egyre több ez olyan család, ahol már valóságos házi patika van az orvosságokból. Ha ezt országosan összegyűjtenék, bizony raktárak telnének meg, értékük pedig jó rár millió forintra rúgna. Megyénk patikái 1958-ban valamivel több mint 13 OOO 000 forint értékű gyógyszert szolgáltattak ki kedvezményesein SZTK-receptre, tavaly pedig már 33 000 000 forint értéknél is többet. Jó, jó, a két dátum között nagyon megnőtt a társadalombiztosításban részesülők száma, nem csoda hát, ha többen vették igénybe a majdnem ingyenes patikaszert is — vethetné ellen valaki. Ez valóban közrejátszik az adatok ilyeténképp való alakulásában. Igen ám, de közben az egy főire jutó gyógyszerfogyasztás is emelkedett (13,84 forintról 16,69 forintra). Szakértők szerint ennek egyik oka éppen az otthoni gyógyszerhalmozásban keresendő. Hibáztatni kell ezt a gyakorlatot, s nem csupán azért, mert a gyógyszer pénzbe kerül, a fölöslegesen tárolt gyógyszer pedig pocsékolást jelent. Ä legilletékesebbek, az orvosok nem he'veslik a házi patikát. Csak orvos tudja eldönteni, hogy a betegnek mi a baja, s hogy arra milyen gyógyszer való. Az orvosok min» denkor a beteg érdekét tartják elsődlegesnek, s ha kell, a legdrágább, a gyógyulást legjobban elősegítő orvosságot írják fel. Hibás tehát az a módszer, hogy sok családban gondolomformén adagolják az orvosságot a betegségekre a házi patika tartalmából. Nem egy családban már jóvátehetetlen tragédiát okozott a gyógyszerhalmozás, mert sok szülő még arra sem képes, hogy olyan helyre tegye az orvosságot, ahol a gyerek semmiképpen sem férhet hozzá. A gy(ígyszer életmentő, de halálos méreg, egészségrontó szer is ’ehet, ha nem orvosi szóra ha1! gátunk, s nem azt szedjük, amit az orvos előír. Legfőképpen ezért kell szót emelni e káros gyűjtőszenvedély ellen. V- J.
