Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-30 / 254. szám
Szerda, 1963. október 30, 3 SOMOGYI NÉPLAP A Balaton-vidék fejlesztésének távlati tervéről, a megye 1964. évi költségvetési és községfejlesztési előirányzatáról tárgyalt a Somogy megyei Tanács Nyolc milliárd forintnál többet költenek 20 ér alatt a magyar tengerre A százéves fürdőhelyét ünneplő Siófok köz- népi tanácsának nagytermében tartotta ülését pénteken a Somogy megyei Tanács. Részt vett az ülésen és az elnökségben foglalt helyet Faluvégi Lajos, a Pénzügyminisztérium és Lázár Géza, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, továbbá Major Béla, a Balatoni intéző Bizottság titkára, dr. Nagy Lajos, a megyei pártbizottság titkára, Bőhm József, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke. A megyei tanácstagokon kívül részt vettek az ülésen a járási tanácsok vb-elnökei, a megyei tanács osztályvezetői is. Részt vett és felszólalt az ülésen dr. Bodogán János, a Veszprém megyei Tanács vb-elnöke is. A községi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Lőrincz István már a bevezetőben hangsúlyozta: »Nagy öröm tölt el bennünket, hogy a százéves fürdőhelyét ünneplő Siófokon tartja ülését a megyei tanács. Kívánjuk, hogy ez a tanácskozás segítse elő az idegenforgalom fellendítését, a Balaton- vidék fejlesztését, s nem utolsósorban Siófok várossá nyilvánítását.« Böhm József megyei vb-el- nök indítványára a tanácsülés elnökévé dr. Szilágyi Lajos megyei tanácstagot választottak meg, s elkezdődött a vita az első napirendi pont, a Balaton fejlesztésének 1964. évi és távlati terve fölött. 30000 ezer külföldi járt tavaly a Balatonon Előbb azonban alkossunk magunknak rövid képet a Balaton mai helyzetéről. Az idegenforgalom és ezzel a Balaton jelentősége különösen az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt A fejlődést híven tükrözi ez a néhány számadat is: 1957-ben 200 000 vendége volt a Balatonnak, ez a szám esztendőről esztendőre emelkedett, s tavaly már meghaladta a 400 000-eh A múlt évben nem kevesebb, mint 30 000 külföldi vendég fordult meg a magyar tenger somogyi nyaralóhelyein. A hétvégi kirándulókkal együtt a somogyi oldalon bonyolódik le a balatoni idegenforgalom csaknem 60 százaléka. A továbbiakban a vendégforgalom nagyarányú emelkedésével kell számolnunk. Ez a tény igen nagy felelősséget ró megyénkre: a lehetőségekhez mérten mindent meg kell tennünk, hogy a somogyi üdülő- és fürdőhelyeket alkalmassá tegyük az igények kielégítésére. A vállalkozás nem könnyű — erről őszintén beszéltek a felszólaló tanácstagok is —, hiszen nagy elmaradottságot vettünk örökbe. Az évtizedes mulasztásokat az igények ilyen rohamos növekedése mellett nem lehet rövid idő alatt leküzdeni; Hat év alatt 430 millió forintot kapott a Balaton A Balaton-part somogyi üdülőhelyeinek fejlesztésére 1957 óta mintegy 480 millió forintot fordítottak. Ebből 110 milliót üdülő és szálló, valamint camping építésére, 110 milliót útkorszerűsítésre, 80 milliót közművesítésre, 55 milliót kereskedelemre, 35 milliót pairtvé- delemre, 30 milliót művelődés- ügyre költöttünk, hogy csak a nagyobb tételeket említsük. A beruházási összegek zömét hat helyre koncentrálták, a legtöbbet, az egész összeg egynegyedét Siófok kapta. Megoldották Siófok, Fonyód és Földvár közművesítését, a balatoni mű- út rekonstrukciójált, Fonyódon és Földváron motel, valamint nemzetközi camping, Siófokon szálloda, továbbá. üzletházak, éttermek épültek. Sokat kapott a somogyi oldal, ám az igényekhez képest mégis keveset. A csaknem fél- milliárd forint csupán a legégetőbb, legsürgősebb problémákat oldotta meg. Ha azt akarjuk, hogy a Balaton-vidék valóban nemzetközi üdülőhelyivé, Közép-Európa legnagyobb és legszebb üdülővidókévé váljon, még nagyobb ütemű fejlesztésre van szükség — szögezte le a beszámoló. Tovább kell fejleszteni a közműellátottságot, növelni kell az utak átbocsátó képességét, többet kell költeni a part- védelemre, hogy megakadályozzuk a tó állagának romlását. Vízműveket, utakat, járdá- kalt, parkokat kell építeni. Íme agy-két számadat: a somogyi part 336 km belterületi úthálózatából csak 138 km, a 451 km járdából csupán 61 km van kiépítve. Szükség volna nyolc vasúti felül-, illetve aluljáróra, sorompókat, hidakat kellene építeni, hogy a közlekedést gyorsabbá, biztonságosabbá tegyük. Természetes igény a hír ganygőz világítás meghonosítása, a fontosabb üdülőhelyeken. Siófok új, nagy kapacitású automata telefonközpontot, több autóbuszt és taxit kíván. Mi lesz 20 év múlva? A szállodák 2500, a campin- gek 3000 ember elhelyezését biztosítják. Már most minjegy 4000 szállodai és 8000 camping férőhelyre volna szükség. Kevés az üzlet, a meglevők jó része is korszerűtlen. Üzletközpontokra, Siófokon áruházra van szükség. Növelni kell a vendéglátó üzemek számát, hogy ne szoruljanak magánki- főzdékre a balatoni nyaralók. Jövőre és a következő évben befejeződik a siófoki szállodasor építése, a bogiári Hullám Szálló korszerűsítése, mellette pedig egy vendéglátó kombinát létesítése. A jövőben arra törekszenek, hogy a campingek 500-as egységekben épüljenek, s mellettük mindjárt legyen üzletház. A peremkerületekben 15 boltot létesítenek, hogy az itt lakóknak ne kelljen mindjárt a toözponta menniük. Az építkezésekkel egyidejűleg megindítják az utak, utcák fásítását, a városkép kialakítását. Az igények teljesebb, tökéletesebb kielégítését igyekszik megoldani a Balatoni Intéző Bizottság 20 éves terve, amelynek fő célkitűzése: váljon a Balaton valóban kulturált, minden igényt kielégítő, közkedvelt nemzetközi üdülőhelyivé. A 8240 millió forintos beruházási program összhangban van a Minisztertanács által is elfogadott regionális tervvel. A beruházási összegnek több mint egyhermadát tervezik szálloda és üdülőhely építésére, ugyanekkora összeget szánnak a közlekedés fejlesztésére. Felszólalások A vitában elsőnek felszólaló dr. Somogyi Jenő, a megyei tanéra Gyógy-, Üdülőhelyi és Idegenforgalmi Állandó Bizottságának elnöke a Balaton nemzetközi hírnevéről, s arról beszélt, hogy a Balaton már eddig is sokat tett a hazánkról Nyugaton költött »vasfüggöny mese« szétfoszlatásáérí. Azok a külföldiek, akik ide jönnek, saját szemükkel győződnek meg arról, hogy itt nem elnyomás, hanem szabadság, nem nyomor, hanem jólét van. A Balaton fejlesztési tarvéről szólva elmondotta: néhány éve még sírva fakadtunk volna ilyen nagy összeg hallatán, most azonban az igények annyira nőnek, hogy ezt az ütemet is gyorsítani kell. Megemlítetté, hogy Siófokon télen nagyon jó kenyeret sütnek, nyáron azonban keletien, sületlen kenyér és sütemény kerül ki a kenyérgyárból, akkora a túlterhelés. Hangoztatta, Siófokot haladéktalanul várossá kell nyilvánítani, hogy szervezetileg is alkalmassá tegyük hivatásának teljesítésére. Dr. Bacza Dezső esperes, megyei tanácstag örömmel üdvözölte a 20 éves fejlesztési tervét. Javasolta, hogy építési központokat alakítsanak ki, az után Siófok legyen. Felhívta az illetékes szervek figyelmét, hogy a Balaton mentén a gyönyörű villák mellett sorra- rendre épülnek szemeit bántó kis bódék is. Kérte, hogy akadályozzák meg ezt. A pázsito- sitásra és a nagyobb tisztaságra hívta fel ezután a figyelmet. Szóvá tette, hogy nemrégiben, egy angol' vendégcsoport Keszthely és Fenékpuszta között meg akart fürödni, ám mindjárt elment a kedvük, amikor meglátták, hogy tehéncsorda jön ki a vízből. Végül arra kérte a kormányt, hogy a Balaton fejlesztése ne csak Somogy és Veszprém megyének legyen a gondja, tartsa azt szívügyének az egész ország, hiszen a Balaton éppen úgy a Nógrád megyei munkásoké, parasztoké, mint a somogyiaké. Kocsits Ferenc megyei tanácstag azt javasolta, hogy a 20 évié tervezett beruházásokat 15 év alatt valósítsák meg, mert az igények ezt követelik. Megemlítette, hogy bár Siófokon jövőre elkészül a második szálloda is, még mindig kevesebb a szállodai ágy, mint a felszabadulás előtt. Indokolt lenne a nagyobb ütemű cam- pingfejlesztés is — mondotta. Javasolta, hogy szaporítani egyik ilyen központ Keszthely kell a külföldi valutát magyar — Nincs személyazonossági (i igazolványa? Az egyenruhás egy igazolványt mutatott fel. Az önkéntes hegyi őrség tagja volt, azonkívül érdemes náci lehetett, mert arany pártjelvényt (S) Egy fiúnkat elragadta a barbár háború, és tudják, hogy ez a háború bűnös háború, és hogy a fasisztáknak egy napon el kell tűnniük. Miféle emberek hát ezek, hogy ennek tudatában minden ellenállás nélkül szabad folyást engednek a dolgokjon külföldön is így cselekednének az emberek? Az ösvény kanyarodott, vágni, talán meg is szólítom? A férfi elhaladt mellettem, de még akkor is magamon éreztem kutató pillantását, valamennyit emelkedett. Mé- amikor már látókörömön kí- lyen alant, helyneként szinte VÜ1 volt_ függőlegesen alázúdulva moraj- lott az Inn. Most messzire követhettem az Inn folyását. Bíznak? Alapjában véve nem eb- tós útmutatóm volt csaknem a ben rejlik-e.a fasiszta bitorlók határig. titka? A félelem és a gyáva- ^ csina]hatrlak azok ket- ság erősebb, miht az ertelem tßn> ott & 34_es cellában? Biz- és az emberség? tosan rám gondolnak. Most, Mi különböztet meg minket az hogy eszembe jutott KaiiBän- állattól, ha inkább eltűrjük az der, mindjárt jobb kedvem ostort, mint hogy bátran, sza- lett. Nem, igazsagtalan vol- badon cselekedjünk? Gondola- tam, hogy minden embert ne- zolvanyomat? Azzal sajnos taim elkeserítettek. Ezeknek a gatívan értékeltem. Nem ul- nem szolgálhatok. Meg egy honfitársaimnak nyomtam én nek-e százezrek koncentrációs pfennig sincs a tikáratokat hogy most szabad táborokban es tegyhazakban, hogy szállodámba préda legyek, akinek a feje akik szintén mindnyájan hon- hassam «ül megtagadják a tetőt! Va- »«atom? És ez a megtix- goihatok. delt sereg végül győzni fog, a fasiszták helyére lép, és egy új, jobb Németországot épít fel... Egy férfi jött velem szembe. Már késő volt ahhoz, hogy a közeli cserjésben elbúj jak. ,^„V) __„ „ _____ r__ A férfi egyenruhát viselt.^ Ér-, viselt Nem volt nagyon íz zésem azt súgta, hogy ettől az mos. Csak két lépéssel állt* embertől félnem kell. Gondo- volna közelebb a hegyoldal- lataim lázasan kergették egy- hoz, lelökhettem volna. De másít. Mit tegyek, ha most fel- éppen ez a két lépés hiánytartóztat? Csak nyugodtan zott, és sérült lábam nem en- maradni, és közömbös arcot gedett meg semmiféle kísérletet, amelynek sikere nem volt biztos. — Ha nincs személyazonossági igazolványa — mondta a náci —, magammal kell vinnem. — A legnagyobb örömmel megyek — feleltem vidáman, miközben halántékomban dobolt a vér —, így legalább hamar visszaérek a szállodámba. Ugyanis szabadságon vagyok itt, és a barátommal egy tettem. Sajnos, közbejött az eső. És nemcsak az eső. Odaát, az Inn másik oldalán fogadtunk, ki lesz\ előbb a hegyen. Ő a másik oldalról akart menni, én erről. ^'otytaitjutej pénzre beváltó intézmények számat, mert jelenleg 30—40 kilométert kell fölöslegesen utazniuk, a külföldieknek, ha pénzüket be akarják váltani. Végül egy égető kérdést tett szóvá: Idényzárás után Földvárról Siófokra kell járni az itt vendégeskedőknek, mert Földváron ilyenkor nem lehet kapni meleg ételt. Somogyi József, a megyed tanács osztályvezetője arról beszélt, hogy a jövő évi beruházások megvalósítása nehézségekbe ütközik, ugyanis mintegy 206 millió forintos munkára nihra vállalkozó a megyében. Hasonló a helyzet az útépítéssel. Az építési és közlekedési állandó bizottság nevében kérte az Építésügyi Minisztériumot, biztosítson külön vállalatot a balatoni feladatok elvégzésére, a megyei útépítő vállalat tervét pedig emeljé fel 10—12 millió forinttal. Dr. Berend Ernő, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője elmondotta, hogy 1937-ben az összforgalom 36 százaléka bonyolódott Somogybán, most pedig már a 60 százalék körül jár ez az arány. Az ellátás biztosítása minden évben szoronigáslt okoz nekünk — mondotta —, nem könnyű ezeket a feladatokat megoldani. Fölvetette egy körvezeték létrehozásának tervét, mivel a magas vízállás miatt körülményes a vízlevezetés megoldása. A közlekedési balesetek magas számára utalva elmondotta, hogy a közlekedésben keletkező dugó miatt gyakran az elsősegélyt nyújtók képtelenek időben eljutni a baleset színhelyére, ezért javasolta, . hogy biztosítsanak e célra helikoptert. Hangsúlyozta, hogy rendet kell teremteni a sátortáborokban, s mindenképpen biztosítaná kell a campdngek- hez az egészségügyi követelményeket. Felszólalt a vitában dr. Nagy Lajos, a megyei pártbizottság titkára is. Mindenekelőtt annak jelentőségéről beszélt, hogy a Balatonon ma már a magyar munkások és parasztok tömegei üdülnek, s a fejlesztés is elsősorban az ő érdekükben történik. Az utóbbi hát-hét év fejlődéséről szólva megállapította, hogy ez a nagyarányú fejlődés minden elismerést. megérdemel. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem minden pénz kérdése. Gyakran jobb szervezéssel is sokat tehetünk a jobb ellátásért. Fölvetette, hogy szervezhetnénk ifjúsági táborokat útépítés, parkosítás céljából is. Bírálta azt a jelenséget, hogy a külföldiek nem tudnak olcsó, mégis ízléses ajándéktárgyaikat vásárolni, nem tudják elkölteni a pénzüket. Hangsúlyozta, hogy a beépítetlen telkek ügyében is határozottabban kellene intézkedniük a tanácsoknak. Ki fogásolta, hogy az Idegenforgalmi Hivatal nem ad ki elegendő prospektust a Balatonról, a somogyi/nevezetességekről. Nagy elvtárs kijelentette: Siófok megérett arra, hogy várossá nyilvánítsák. Javasolta, hogy sürgessék ezt az Elnöki Tanácsnál. Nyíri Ferenc megyei tanácstag a kereskedelmi ellátás nehézségeit tette szóvá. Sokat kell az embereknek sorbaáll- niúk, mert kevés az üzlet/ Sürgette a korszerűtlen bádogpavilonok kivonását a forgalomból. Javasolta, hogy ezek helyett előegyántott elemekből kellene üzleteket építeni. Ezután Lázár Géza, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője szólalt fel; Hangsúlyozta, hogy a most jelentkező gondok a fejlődés gondjai, azokat egyik napról a másikra nem lehet megoldani, ígéretet tett, hogy ismerik ezeket a gondokat, és mindent megtesznek a balatoni ellátás fejlesztéséért. Bejelentette, hogy már az idén négy önki- szolgáló éttermét építenek, s a kereskedelmi szakember utánpótlás biztosítására Siófokon öthónapra tanfolyamot indítanak. Major Béla, a BIB főtitkára afölötti örömét fejezte ki, hogy nagy segítőkészséget tapasztalt a megy e részéről , s ez jó dolog, mert korábban volt bizonyra érdektelenség. Ez a felelősségérzet elősegíti a reális terv végrehajtását. A Baku ton egységes egész, egyforma lelkesedéssel kell fejleszteni északon és délen — hangsúlyozta. A kiadós vita tanulságait az elnöklő dr. Szilágyi Lajos foglalta össze. — Siófok 100 éves centenáriuma jelentős esemény. A Balaton fejlesztéséről szóló terv reális, alapos, javasolom, hogy fogadjuk el ezt a tervet az előterjesztés alapján. A tanácsülés az előterjesztést egyhangúlag elfogadta, s határozatban mondta ki, hogy azzal a fölterjesztéssel fordulnak az Elnöki TanácshoZj nyilvánítsa várossá Siófokot. A tanácskozás második részében a tanácstagok megvitatták és elfogadták a megye 1964. évi költségvetési és községfejlesztési, valamint helyi iparpolitikai tervét A megye költségvetése mintegy hatvan millió forinttal haladja meg az idei előirányzatokat. A következőkben jóváhagyták a megyei tanóra és végrehajtó bizottságának jövő évre szóló munkatervét. Ezután a tanácsülés végrehajtó bizottsági és- tanácstagsága alól felmentette dr. László Istvánt, a megyei tanács eddigi vb-elnökhelyettesét, aki más munkakörbe került. (A Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökévé választották meg.) ~Ä tanácsülés további részében interpellációk hangzottak eL Varga József Érzésem nem csalt. Fél perc sem telt bele, máris közvetlenül mögöttem hallottam hangját és lépteit. Utolért, és szétterpesztett lábbal megállt előttem. — Mutassa, kérem, a személyazonossági igazolványát. Mosolyt kényszerítettem ma- hegyi túrát gamra. — A személyazonossági igazsebemben,- visszautaz- Most Telisig gyalogyerekjáték választani KABÁTOT ŐSZRE. TÉLRE Fiú télikabát 5 — 16 méretig 220,— Ft-tól 1000,— Ft-ig Fiú átmeneti kabát 5—16-os méretig 330,— Ft-tól 700,— Ft-ig (2896)