Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-19 / 245. szám
Szombat, 1963. október 19. s SOMOGYI N«PfcAÍ Traktorokat irányítanak át a lemaradó üKÖfetkexetekke Az ősziek vetésével termelőszövetkezeteink egy része már végzett. Tízesével vannak olyan közös gazdaságok, amelyekben ez a nagy munka közvetlenül a befejezés előtt áll. A tsz-ek zömében kielégítő a szántás-vetés helyzete is, üteme is, némely szövetkezetek viszont az időszakhoz és a megyei átlaghoz mérten elmaradtak. Ezen a héten a lemaradás pótlása, a lemaradók hatékony segítése vált központi feladattá, mert ez megyénkben a kenyérgabona vetésterve határidőre való teljesítésének legfontosabb előfeltétele. A szántás-vetés meggyorsítására úgyszólván megyeszerte nagy erőfeszítéseket tesznek. Amelyik szövetkezetben végezték, onnan a felszabaduló gépeket haladéktalanul átcsoportosítják. A lábodi Kossuth Tsz-ből is például két gépállomás! traktort küldtek szerdán másik szövetkezetbe. Balaton- keresztúrról meg a szomszédos Balatonújlakra ment dolgozni a tárcsa is és a vetőgép is. A gépállomások vezetőinek fontos kötelessége, hogy a járási mezőgazdasági osztályok képviselőivel egyetértésben gyonsan, késedelem nélkül hajtsák végre az átcsoportosítást. Ehhez az kell, hogy napról napra, szinte óráról órára ismerjék körzetükben a helyzetet, és úgy intézkedjenek, ahogy a szükség megkívánja. A Kaposvári Gépállomáson teg- nak arról tájékoztattak bennünket, hogy állandóan kapnak friss helyzetjelentést. Tudják, hogy most rövidesen végez körzetükben három község, s meghatározták, hogy ezekből hova irányítják traktoraikat. Néhány gépet egyébként már időközben is küldtek egyik tsz-ből a másikba. Volt olyan nap, hogy például Szenna 7 traktort kapott. A Zselicség segítését tartják legfőbb dol100 kiállítás, ISO előadás a múzeumi hónap első felében A Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályának tájékoztatása szerint a múzeumi hónap első felében Budapesten és vidéken mintegy száz kiállítás nyílt és százötven régészeti, művészettörténeti, természettudományos, néprajzi és helytörténeti előadás hangzott el. Különösen népszerűek a különféle ismeretterjesztő kirándulások és a múzeumi témájú szellemi vetélkedők. (MTI) guknak. Ezen a dombvidéken nehezebben és lassabban szánthatnak a traktorok. Kivált két községben, Zselickisifaludon és Bárdudvarnokon súlyos a lemaradás. Most a gépállomás minden eddiginél nagyobb arányú átcsoportosítást tervez e községek segítésére. Igyekeznek biztosítani, hogy üzemképes gépeik folyamatosan és minél többet dolgozzanak. A napokban a kétműszakos traktorok számának növelésére és a vezető hiányában kihasználatlan kormosok munkába állítására 12 géphez értő katonát kaptak. örvendetes jelenség, a közös érdek iránti felelősségérzet mutatója, hogy szövetkezetek is segítenek szövetkezeteknek. Jákóban például amint elfogyott a vetőszántás, az Aranykalász Tsz vezetői úgy intézkedtek, hogy traktorosaik menjenek át a nagybajami Zöldmező határába dolgozni. Nem telt el egészen egy óra, s a jákód traktorosok — Boncz József, Horváth János és Tóth József — máris szántani kezdtek ott. Külön említést érdemel, hogy Jákó nem akármilyen gépeket, hanem nagyteljesítményű traktorokat — 2 UTOS és 1 DUTRA típusút — küldött Nagybajomnak, s nem egy-két napra, hanem egy egész hétre. A mernyei' Március 15. Tsz is hasonlóan elhatározta, hogy gépekkel segíti Zimányt a szántásban is és a vetésben is. Erre a célra hat traktort vettek számításba a mernyeiek, és 12 traktorost jelöltek ki, hogy két műszakban dolgozhasson valamennyi gépük. A traktorok folyamatos munkájának biztosítására, az esetleges üzemzavarok helyszíni és gyors elhárítására Vörös Sándor, a mernyeiek gépcsoportjának vezetője vállalta, hogy amíg a hat erőgépük Zimányban szánt-vet, addig ő is ott tartózkodik. Csúcsforgalom a kisvasát«» Négyezer vasúti vagon áru vár szállításra (Tudósítónktól.) A kisvasúton — amikor a cukorgyár még nem dolgozik — sokkal gyengébb a forgalom. A környékbeli községek és puszták lakói utaznak rajta a városba, s. évente mintegy 35 000 személy jut el munkahelyére, a hetipiacra. Az apró kis személykocsik szállítják a pusztalakók kaposvári iskolába járó fiait és lányait is. Vasárnaponként úgynevezett »kultúrjárat« hozza a városba a moziba, színházba, labdarúgó-mérkőzésre tartókat. Most a gazdasági vasutak ka- posváii üzemvezetőségének 841 kilométeres vonalán egymást * érik a cukorrépával, répaszelettel megrakott kis szerelvények. Tizenkilenc rakodóhelyről hordják a gyárba a cukoripar alapanyagát. Négyezer vasúti vagon árut kell szállítaniuk egy év alatt. Az idén a termelőszövetkezetek prizrná- zás nélkül közvetlenül a vagonokba rakják az árut, ez gazdaságosabb és gyorsítja is a forgalmat Mivel a csúcsforgalom a kis-1 vasúton a télre is eltolódik, az t irányító szerveknek gondolniuk | kellene a szigorúbb időjárás $ beköszöntésére is. A Diesel-1 vontatókra nincs szabványos!- j tott hőköl ró. Jó lenne, ha az ígért hókotrókat mielőbb megküldenek, hogy télen se legyen fennakadás a szállításban. «I azgató fogadóórája Talán az egész megyében párját ritkítja az a rendszer, amelyet két és fél esztendeje az új igazgató, Sugár Imre elvtáös honosított meg a TRANSZVILL kaposvári gyárában. Ez az igazgatói fogá- dóóra. Ennek lényege az, hogy a gyár dolgozói csak a péntek délutáni fogadóórán találkozhatnak igazgatójukkal, ha valamilyen ügyes-bajos dolgukat vele akarják megbeszélni, vagy az ő segítségével szeretnék megoldani. Annyi bizonyos, eléggé szokatlan ez, s kellemetlen érzést kelt az emberekben. Talán emiatt is érte annyi bírálat a munkások részéről ezt a munkastílust. Hallottam, hogy akadt, aki bürokratikusnak nevezte ezt a módszert, s már az a vád is elhangzott, hogy az igazgató elszakadt az emberektől. Kétségkívül súlyos; jelzések ezek, s érdemes megvizsgálni a TRANSZ VILL-bam kialakult helyzetet, érdemes felülbírálni a két és fél év alatt ösz- szegyűlt tapasztalatokat, hogy megfelelő következtetésekét vonhassunk le belőlük; Nem is olyan egyszerű dolog! Ugyanis olyan kérdések vetődnek fel, hogy hogyan ossza be munkaidejét az igazgató; milyen legyen az a forma, amelyre a munkások és f Sürgős! Ez a kislány siet eldicseked- mi azzal, hogy a Balaton partján még a nyár uralkodik. Ugyan ki lehet a levél címzettje? £ az igazgató közötti helyes és jó kapcsolat felépül; milyen ügyekkel foglalkozzon a vezető; hogyan, milyen időközönként találkozzon és tanácskozzon az emberekkel. Az üzemben épp ezekre keresik a választ, s hogy még nem találták meg a legjobb formákat, az Sugár elvtárs szavaiból is kiderül, ö maga is kételkedik a kialakított módszerek egyedül üdvözítő helyességében, tarthatóságában. Jogosnak véli a kifogásokat,' mert előfordul, hogy még a heti egyszeri fogadóórát sem képes megtartani, mert vagy el kell utaznia valahová, vagy vendégek tartják fenn, s ilyenkor bizony a munkások ókkal-joggal mondhatják, hogy már meg sem hallgatja őket. Bürokratikusnak tetszik az a mód, ahogyan a gyár első számú vezetőjéhez bejuthat valaki. S ami a fogadóóra szűkös voltát jelzi, az az, hogy oda általában csak panasszal, egyéni ügyekkel mennek az emberek — noha erre is szükség van. Ilyen körülmények között nemigen vesznek fáradságot az emberek arra — legalábbis az eddigi tapasztalatok ezt mutatják —, hogy a gyár egészét befolyásoló javaslatokkal is fölkeressék az igazgatót. Nem lenne baj, ha erre más alkalommal teremtenének lehetőséget Nyilván így gondolkodnak az emberek: ha véleményünkre, javaslatunkra kiváncsiak, jöjjenek hozzánk a vezetők, ne nekünk kelljen kopogtatni bebocsát- tatásért Sajnos, ilyen kötetlen és közvetlen eszmecserére nemigen teremtenek alkalmait a gyár vezetői, és ez a baj. Véleményem szerint a munkások nem is a fogadóórák miatt háborognak. Elsősorban azt fájlalják, hogy ebben ki is merül a köztük és az igazgató közti kapcsolat. Pedig csupán erre építeni helytelen és elégtelen; A fogadónap bevezetését magyarázó indokok nem elve- tendők. Jó szándék sugallta őket és bátor útkeresés. Hiba volna valakit azért elmarasztalni, mert munka közben gondolkodott, újat próbált meghonosítani, és eközben esetleg valamit rosszul csinált. — Nekem, amikor két és fél éve idekerültem gyáregységvezetőnek, mindent élőiről kellett tanulnom. És így volt itáliai útijegyzetek Pompei Szállásunk szerencsére nerrt Nápolyban volt, hanem a Nápolyi-öböl egy kis »mesefalujában«, Sedanóban. Azt mondtuk, nem is igaz, olyan szép. A tenger partján, sziklára épült a szálló, szobánk erkélye a tengerre nézett. Meg tudtuk volna-e állni, hogy este ne fürödjünk meg a tengerben, vagy legalább lábunkat ne lógassuk bele? Bármennyire fáradtak voltunk is, a lépcsőkön lesétáltunk a tengerhez, élveztük az esti panorámát. Másnap alig tudtunk elszakadni tőle, oly csodás volt szálláshelyünk. Pálmák, narancsfák, színes kúszónövények, tarka virágok díszítették az udvart, a környező tájat. De autóbuszunk várt bennünket, hogy Pompeibe vigyen. Pompei! Mit is mondhatok róla? Borzongott a hátam, mikor beléptem a kétezer éves város kapuján. A háttérben a Vezúv fenséges látványa. A házaknak csak a teteje hiányzik, egyébként minden a régi helyén van. A falakon fölírások jelzik a legközelebbi színivagy amphitheatrális előadást; a városban versengő politikai pártok ajánlják jelöltjeiket a szavazó polgárok figyelmébe. A boltok jellege is felismerhető, s a bennük talált tárgyak mutatják a polgári életet, melyet i. e. 79. augusztus 24-én megszakított a várost elöntő hsgnutenger. Mély bepillantást enged a kor festészetébe a romváros. Nem volt olyan ház, melynek falait ne ékítették volna festmények. Virít az utánozhatatlan technikájú pompei vörös. A festő a falat függőleges irányban három részre tagolta. A keskeny talpazatot sötétre, a középső nagy mezőt vörösre, a felsőt fehérre festette. A talpazatra virágfüzéreket, négylábú állatokat, a középsőre valamilyen görög mitológiai képet festettek. Ez volt a fő kép. A méllékmezőket bájos, lebegő alakok vagy medaillo- nok töltik ki. Nagyon szépek, s szinte megfoghatatlan, hogyan dacoltak az idővel »Csak férfiaknak lehet megnézni« — invitál bennünket az idegenvezető. A kor feslettségtől sem volt mentes, ezt néhány mérsékelt művészi értékű, durva érzékiséget jelző falfestmény árulja el. A képek többsége azonban nemes felfogást tükröz. Az életképek az emberi foglalkozást, a tájképek a tengert, a hajókat mintázzák. Láttunk gyönyörű fürdőket, karcsú oszlopokat, kecses szobrokat. S láttuk az embereket, akiket a hamu eltemetett. Görcsbe merevedett alakjukat megőrizte a hamu, s gipsszel kiöntötték az üreget, melyet az oszló test hagyott Az épségben maradt ház virágoskertjét zártuk emlékünkbe búcsúzóul, s megtapogattuk a köveket, melyekre a kocsik árkot vájtak, s kattogtattuk gé(4) peinket megörökítve, hogy itt is jártunk. Sorrento, Capri, Amalfi A tenger rabul ejtett bennünket. Az öbölben is örökké mozgó tenger utánozhatatlan kék színével hozzájárul ahhoz a vonzó varázshoz, mély az embert a tengerhez köti. A Nápolyi-öbölben bámulatosan gyönyörű égszínkékben tün- döklik a víz. Aki csak egyszer is látta életében a tengert e gyönyörű köntösében, az nem felejti el sohasem. Sorién tóban hajóra szálltunk, s gyönyörködtünk a csodálatos partvidékben. Caprin kötöttünk ki, e világhírű földközi-tengeri kis szigeten. Tarkasága, színpompája szinte hihetetlen. Ha valakinek a képeslapot mutatom, biztosan azt mondja, ilyen nem is lehet, ez giccs. Pedig igaz, s a színeket nem is tudja a kép visszaadni. A fogaskerekűn felmentünk a szikla tetején épült üdülőhelyre, tekintetünket körülhordoztuk a tájon. A sziget híressége a kék barlang. Szűk bejárata teszi érdekessé, mert csak ezen hatol be fény, s a meder ver vissza fényt, így keletkezik a kék szín, mely beragyogja az egész barlangot. A sziget strandján fürödtünk, lubickoltunk a kék vízben. A csalóka medret néhányan elérni próbálták, de gyorsan igyekeztek fölfelé^ mert mélyebb volt, mint amilyennek látszott.. Utunk következő állomása fantasztikus volt. A Salemói- öböl partvidékén száguldott velünk az autóbusz Amalfi, e híres fürdőhely felé. Az út 4000 kanyartól tekervényeg a sziklaoldalban. Félelmetes volt, ahogy letekintettünk a mélybe. A táj szépségében — őszintén szólva •— borzongva gyönyörködtünk. Így bármilyen szép volt is Amalfi, izgalomtól kimerülve szálltunk le a buszról. A sziklafalban épült üdülőkből liften lehet lejutni a partra, vagy medencébe szivattyúzzák fel a tengervizet. E helyek nagyon drágák. Még szerencse, hogy a táj nézéséért nem kellett fizetni. Ábrándozásunkból félrevert harangok zúgása riasztott fel. Azt gondoltuk, tűz van, pedig csak az a szokás, hogy bolondul rángatnak minden harangot. Az út után jólesett szállodánk erkélyén a nyugágyban elnyúlni. Néztük a tengert, a hajók lámpáit, a csillagokat. Gondolatban hazafelé szálltunk, még egy nap, s repülünk haza. Hazafelé Idegenvezetőnk szerint vasárnap az emberek nagyon csinosan kiöltöznek, s templomba mennek. Szent Mihály napja lévén, ez még indokoltabb is volt. Ezért mi is kicsíptük magunkat, hogy Nápolyban, ahol még időzünk, ne valljunk szégyent. A nápolyiak azonban úgy látszik, össze tudják egyeztetni a vallásosságot az üzlettel, mert nagyon sok bolt nyitva volt, a pénzváltók is várták a kimen ős tengerészeket. Hiába, az üzlet az üzlet. A tulajdonos talán éppen a körmenetről érkezett, de felhúzza üzlete rolóját, s invitálja be a vevőket. Ez már nem lepett meg bennünket, egy kicsit megismerkedtünk Itáliá- vah Délután már Róma felé robogtunk, elbúcsúzva Nápolyiéi, a tengertől, a Veziúvtól. A képeslapok már csak utánunk érkeznek, s akár saját magunknak is küldhettük volna. Három óra az út Nápolytól Rómáig az autósztrádán, melyen fizetni kell a járművek után. Vasárnap volt, s rengeteg autó tért vissza a kirándulásról Rómába. Így történt, hogy 240 kilométert három óra alatt tettünk meg, az út utolsó szakaszát, a 17 kilométert pedig másfél óra alatt, oly nagy volt a forgalom. Nem voltunk azonban olyan fáradtait, hogy még egyszer meg ne nézzük az esti fényben ragyogó Rómát. A Termini pályaudvar éLőtti térén elnéztük a viliódzó fényeket, a színes szökőkutat, s elbúcsúztunk Rómától. Másnap vidáman készülődtünk az utazásra, már nem idegenkedtünk a repülőgéptől. Tudtuk, hogy a sok spagetti után jó ebéd vár a repülőn, s a magyar bor is ízleni fog... (Vége) Horváth János a többi vezető munkatársam is — mondja Sugár elvtárs. — Ügy gondolom, hogy a gyár- egységvezetőnek. . kevesebb üggyel kellene foglalkoznia, és segítenie a műhelyvezetőket, hogy jobb kapcsolatot építsenek} ki az emberekkel, mert így az irántuk való bizalom is nagyobb. Azt akartam elérni a fogadónap meghonosításává!, hogy a művezető valóban gazda legyen a műhelyben minden tekintetben. Ebből eredően foglalkozzon az irányítása alá tartozó emberek ügyeivel, s ő járjon utánuk, ne a dolgozó, akinek minden perce ki van számítva. Márpedig ha a művezető elintézd azokat az ügyeket, amelyeket képes elintézni, akkor tekintélye növekszik a beosztottak, előtt, s ezzel bizonyos mértékig tehermentesítenek engem is, s több időm jut arra, hogy a művezetőkkel, a folyámatos termelés föltételeinek biztosításával törődjek. Ügy érzem, van változás e téren, sikerült növelni az alacsonyabb szintű vezetők felelősségérzetét. Sok terhet levettek rólam, különösen a második telep és az öntöde vezetői. A gondolat tehát nem rossza azt azonban érdemes megszívlelni, hogy a fogadóórák nem helyettesíthetik a más irányú kapcsolatot vagy kapcsolatkeresést. Mint említettem, az igazgatónak és közvetlen vezető társainak több időt kellene az emberek között tölteniük. Most még túlságosan leköti, magához láncolja őket az iroda. Sugár el'/társtól tudom, hogy van olyan hét, amikor öt teljes napot ki sem tud mozdulni az irodából. Általában hetenként egy napja van arra, hogy eljusson az üzemrészekbe, műhelyekbe. Ezeket a találkozókat főként arra használja fel, hogy véleményt kér a műhelyvezetőktől, ellenőrzi a megbeszéléseken elhangzott utasítások vég* rehajtását, segítséget, tanácsot ad a termelést akadályozó problémák megszüntetéséhez. Ha nem az igazgató szájából hallanám ezt, el sem hinném. Kétlem, hogy kifogástalan lehet az az irányítáSj amely a jelentésekből kénytelen tudomást szerezni az üzem termeléséről, életéről. Elgondolkoztató: vajon jó-e a munkarendje annak a vezetőnek, aki állandóan időzavarral küzd, s nem ér rá a közvetlen beosztottjaival való tanácskozásra. Nem túl sokat vállal-e magára Sugár elvtárs, s azért nem képes egy kicsit szabadabban, nagyvonalúbban gazdálkodni idejével? Hogy ne így legyen, azért mások is tehetnének valamicskét. Például egyáltalán nem rendjén való az a rossz anyagellátás, amelynek az üzem a szenvedő alanya. Gyakran az a veszély fenyeget, hogy le kell állnia a gyár egyik vagy másik részlegének, mert a társvállalat nem szállította le a szerződésben vállalt nyersanyagot. Mit tehet ilyenkor az igazgató? Nyilvánvaló, hogy küldi az embereit, s megy ő maga is Pécsre, Budapestre, s ki tudja hová, anyagot szerezni vagy mást elintézni. Sok a látogató is, aki mind csak az igazgatóval akarja elintézni a dolgát. Mint már említettük, gyakran éppen miattuk maradnak el a fogadóórák is — bár vendéglátás ide, vendégátás oda, szigorúan és következetesen kellene ragaszkodni a kitűzött időponthoz, hogy ne a munkások sértődjenek meg. A kívülállóknak is jobban kellene alkalmazkodniuk a hatásköri jogokhoz. Mert például fölösleges az igazgatót háborgatni azért, hogy engedjenek el MHS-ta.nfolyamra két üzemi dolgozót, amikor ezt végül is csak az üzemgazdasági osztály tudja elintézni. Mindenre jut idő, csak éopen az emberekkel való közvetlen érintkezésre nem. Ezzel a helyzettel — bármilyen jól menienek is a dolgok — egyetlen vezető sem békélhet meg. Varga József
