Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)

1963-09-15 / 216. szám

▼asámap, 1963. szeptember 15. 3 SOMOGYI NÉPLAP Nem filléres tévedésről van szél Felháborodott hangú levelet kaptunk a karádi Búza- kalász Termelőszövetkezetből. Dr. Verebélyi László főköny­velő a Somogy megyei Illetékkiszabási és Vállalati Adóhi­vatal eljárását bírálja, s az adócsoport egyik főelőadóját próbálja kioktatni a »-filléres szőrszálhasogatás« helytelen­ségéről. Miről van szó tulajdonképpen? A karádi Búzakalász Tér mei aszó vetkezet megküldte forgalmiadó-bevallását a megyei adócsoportnak. Az iratot cégszerűen aláírták, lebélyegezték, tehát hivatalos. A pa­pírt azonban visszaküldték a tsz-nek azzal, hogy hibásan, tehát szabálytalanul van kitöltve, emiatt nem használhat­ják. Nosza, megindult a hibakeresés. A főkönyvelő kíván­csian kutatta, hol lehet a tévedés, hiszen a bevallást ő is aláírta. A kutatás eredménnyel járt: találtak egy szorzási melléfogást, és így 35 forintot nyertek a szövetkezetnek. A vámdarálásnál ugyanis 315 forintos adóösszeget jelentettek be a tényleges 280 forint helyett. Lám. érdemes volt utá­naszámolni — egyszerű szorzás az. egész —, mert külön­ben a tsz-t — tehát önmagukat — csapták volna be. (Még szerencse, hogy az adóhivatal ellenőrző számítást végez!) »No de emiatt kellett visszaküldeni a bevallást? Hiszen ez kizárólag a tsz-re nézve volt sérelmes — írja a főikönyvelő. — Vagy hiba az — kérdi csodálkozva —, hogy a szekéirfuvarozásnál 133 forint 75,5 fillér helyett kerek 134 forintot írtunk be adóösszegként? Hiszen az adócso­port hívta fel figyelmünket a kerekítésre. Mi más ez, mint szőrszálhasogatás, bürokratizmus?« Előttünk a felháborodott hangú levél és melléklete, az adóbevallás. Számolunk. A 35 forintos tévedést élismerte a tsz, tehát máshol kell keresni a hibát. Az említett szekér­fuvar bevallásánál megszorozzuk a 8917 forint bevételt a 15 | százalékos adókulccsal. Az eredmény 1337 forint 55 fillér, kerekítve 1338 forint. A tsz-ben azonban csak 134 forintot i írtak a megfelelő rovatba ... Nem fillérekről van tehát szó, hanem több mint 1200 forintról! És ez talán mégiscsak több annál, mint amit le­velében a főkönyvelő szőrszál hasogatásnak nevez. H. F. i i Segítséget kérnek a kányaiak Buszvárót építettek tavaly a kányaiak, hogy ne a szabao ég alatt álldogáljanak a kocsi megérkezéséig. A tanács 22000 forintot költött az épületre. A falubeliek társadalmi munká­ban segítettek az építkezés­nél. Sajnos, nem sokáig örül­hettek a buszvárónak. Amikor az új KRESZ életbe lépett, az Autóközlekedési Vállalat hat­van méterrel odább helyezte a a megállót, mert nem lehet a kanyarban. A kányaiak azért építették a várótermet, hogy ne ázzanak- fázzanak a szabadiban. A meg­álló áthelyezése óta megint csak nincs tető az utasok feje fölött Amikor jó idő van, zokszó nélkül várakoznak az új helyen, de esőben csak a vá­róba húzódnak a kányaiak. Ilyenkor azonban futhatnak a megállóhoz, amikor feltűnik a busz. A falu lakai sokat bosz- szankodnak amiatt is, hogy a 60 személyes kocsi zsúfoltan érkezik meg, s legföljebb a bérleteseket viszi el Tabra. Szerdán, pénteken és szomba­ton egy gombostűnyi hely sincs a kocsin, megtöltik a tengő- j diek és a bedegkériek. Ha tét I 40 személyes busz járna ezen az útvonalon, nem lenne ilyen közelharc a helyekért. A távolabbra helyezett meg­álló, a zsúfolt busz nagyon sok borsot tör a kányaiak orra alá. A községi tanács tárgyalt az illetékesekkel. Megígérték, hogy a helyszínen vizsgálják meg az ügyet, ez azonban még a mai napig sem történt meg. Pedig van megfelelő elképzelés a megálló visszahelyezésére. A község betérőt építene az autó­busznak, s akkor a forgalom akadályozása nélkül állhatna meg újra a kocsi a régi helyen. Jön az esős ősz, a hideg tél. A kányaiak szeretnének min­dig fölfémi a buszra, szeretné­nek a régi, biztos fedéllel ellá­tott megállónál várakozni a buszra. Hogy megvalósul-e, az illetékesektől függ! nők felé biccentett. —. Nem tartóztatom tovább. Azonnal jelentse a minisztériumnak az új helyzetet. Amint a mérnök kilépett, Dixon tengernagy bekapcsol­ta a mikrofont, és magához rendelte a navigációs tisztet, aki a meteorológiai megfigye­léseket végzi. — Maga jelentette nekem reggel, hogy a Hawaii-szige­tek fölött erős orkán tombol? — fordult Dixon a hadnagy­hoz, amikor az belépett a fül­kébe. — Igenis, Sir _ vágta rá a hadnagy, és átnyújtotta a ten­gernagynak a meteorológiai je­lentést. — Az imént kaptam Honoluluból egy újabb jelen­tést: az orkán megváltoztatta irányát nyugatról északnyu­gat felé..; — Maga szerint eléri Szent Patrick szigetét is? — szakítot­ta félbe Dixon a hadnagyot. — Igen Sir. Mi pedig má­sodpercemként ötvenméteres sebességgel száguldó orkánnak csaknem a kellős közepébe csöppenünk. — Valószínű tehát, hogy Pú­ra szigetét is eléri?—kérdezte a tengernagy, és a térképet nézte. — Igen, Sir. — Köszönöm, hadnagy úr. Távozhat — Istenem! — kiáltott fel Francis Stowne ijedten. — öt­ven méter másodpercenként, az száznvolcvan kilométer óránként! Az orkán tehát több mint ké+szer olyan gyorsan ha­lad. mint a mi torpedórom- bolónkl — Kérlek, Francis, csak sem­mi hisztéria! — húzta össze Di­xon a szemöldökét. — Aztán meg nem az orkán sebessége a legszömyűbb. Az a borzalmas, hogy az egész radioaktív ho­mokot a Szent Patrickról a torpedórombolónkra zúdítja, ha nyomban odább nem állunk innen. A tengernagy még mondani akart valamit, de ebben a pil­lanatban adjutánsa lépet be kopogtatás nélkül a fülkébe táviratokkal a kezében. Dixon szinte kikapta őket a marká­ból. Amint végigolvasta az egyik rejtjeles táviratot, a telefon­kagyló után nyúlt, és felhívta Dudley mérnököt — Mondja, Dudley mi van a mentőeszközökkel? — Hogy érti Sir? •— Nem fertőződtek meg? — Épp az imént vizsgáltam meg az összes csónakjainkat és motorosainkat a béta-gamma radiométerkészülékkel — fe­lelte Dudley. — Fertőzöttsé- gük egyelőre jelentéktelen. — Rendben van, Dudley. Nincs több kérdésem. Dixon arca most még sá- padtabbnak, gondterhel több­nek tűnt fel Stowne-nak. Sőt még a hangja is másként,tom­pábban, bizonytalanul csen­gett. — Mit akarok mondani, Francis — szólalt meg egészen ernyedt hangon. — Magán kí­vül voltaképpen senki sincs, akivel őszintén bszél gethetek. Pokolian komoly a helyzetünk. Közöltem a minisztériummal az új fejleményeket, s utas!­TIZENÖT LÁNY ÜRDÖ KÖZÖTT óriás tó- Csákiban baktatnak a lo­vak, s amikor száraz talajt ér patájuk, megiramodnak vissza- fagha tartanul- A fák alatt gom­baerdő, mintha nem szeretnék errefelé a gombát. Keveset társalgunk, szép az őszbe haj­ló természet.. A hintó Aranyos­pusztát közelíti, ott dolgoznak most azok a híres lányok. Hí­resek-e valóban s miért? Nem kérek választ, időm se volna rá, mert ahogy a gombákat ku­tatom az út mentén, két pety- tyes kendős lányfej bukkan elő vargánya helyett. Zöld bokor tövén csevegnek, s hiába kiál­tok: — Jöjjenek arrébb, a töb­biekhez ... — Most nem érünk rá! — Érzik a válasz groteszkségét, s kacagva fölrebbennek. Odaért a gép a tábla szélére, szedik utána a burgonyát.;. A domboldalon nyüzsög a sok lány, köztük az a tizenöt is, aki miatt áttörtük az erdei lány területe. Azt hittem, vé­letlen, hogy egyszer az egyik, másszor a másik teszi arrább a vékát De nem tévesztettek, ez itt a munkamegosztás. Szin­te futva viszik a termést, zsák­ba öntik, s felkuporodnak rá, amíg újra ideér a traktor. Most ráérnénk néhány szót váltani, csakhogy nem olyan közléke­nyek! Valaki elárulta, hogy miért jöttem, s a kis bogársze­mű Vargo. Julika mindjárt ki­eszelte a »megoldást«: — Majd megvesszük mi az összes újságot, rólunk ugyan ne olvassanak­Gyors számítást, mindössze 18 000 forint. Megéri...? Nem is erről van szó. Csal-: szerénykednek. A gép azonban gyorsan fordul, s futnak a lá­nyok, »hogy többet pihenhesse­nek« Most hát csak arra van le­hetőségem, hogy nézzem őket, és a mozdulatokból, a kacagás­ból próbáljak ítélni. Valamivel idősebb KISZ-es lány jön. Julika és a barátnője. út pocsolyáit- ök a »híresek«. Magam keresgetem a gyűjtő­nevet, ők nem sokat törődtek ezzel Inkább a munkávaL Most is úgy kapkodják a krumplit, mintha aranyat lel­tek volna a g-áp után. Nem is állhatom szó nélkül: — Miért sietnek annyira? — így töbt>et pihenhetünk... UÖLDBE DUGOTT ZÖLD 1 ÁG jelzi a határt, met­től meddig tart két-három tottak hogy saját belátásom szerint cselekedjek. Azt is megparancsolták! hogy a le­génység elől titkoljam el a Szent Patrick-szigeten lezaj­lott katasztrófa okát. Maga mit tenne hasonló helyzetben? — Küldenék nekik egy rá- diógramot, amelyben közölném hogy a torpedórombolón nem mindenki olyan hülye, hogy ne sejtene egyet s mást — mond­ta Stowne indulatosan. — No és maga mit akar tenni? — Azonnal el kell távoznunk Szent Patricktól, s a legény­séget bármely legközelebbi szigeten partra tenni. — De Furát most már nem érhetjük el — jegyezte meg Stowne komoran. —- Hát igen - bólintott Di­xon. - Félúton utolérhet ben­nünket az orkán, s akkor a partraszállásnak befellegzett. Meg kell tárgyalni a dolgot a vezető navigációs tiszttel. A javakorabeli, fekete sza- kállú navigációs tiszt nyugod­tan hallgatta végig a tenger­nagyot, és semmin sem cso­dálkozott, jóllehet Dixon nyíl­tan elmondott neki mindent. Széles tenyerével némán ki­simította a térképet a tenger­Jordanics Teri. Agronómus és burgonyaspecialista, ö vezeti a munkát, s elégedett. Nos hát, miért híresek a »Híresek«? — Három éve alakult a mun­kacsapat, azóta sokan férjhez mentek, újak jöttek. Ez az élet rendje. De törés nincs, rend­szeresen versenyeznek a szo­cialista brigádmozgalom kere­tében. Hatvanegyben »Kiváló do!gozó«-jelvény és 300 forint jutott mindegyiküknek, egy év múlva »Szocialista brigád«-jel- vény és 250 forint- Az idén? Most sem dolgoznak rosszab­bul, de hát kevés a krumpli. Majd meglátjuk. TTTOLSÓ FORDULÖ, s aztán leáll a gép. Otár- tics Erzsi, a csapatvezető ösz­szegyűjti a lá­nyokat. Leku­porodunk a ho­mokba, zsákok­ra, kosárra, ez utóbbiakat azonban ki­piszkálja a lá­nyok alól Téri­ké, fél, hogy összetörnek- Kendőjüket, hajukat igazít­ják — lányok. Gyors számítás, átlagos életko­ruk tizenhét év, s a »legöre­gebb« 20 éves. Most csönde­sebbek, mint munka közben. ■A szocialista brigád, a mun­kaverseny, s O tárt it s Erzsi, a csapatvezető. közösségi mun­ka tudatosságát kutatom. Majd­nem eredmény­telenül. — Azt tu­dom, hogy ki­jöttek, felírtak bennünket, azt se tudtuk, mi­nek. Csak mondták, hogy mi vagyunk a szocialista bri­gád. ; . így emlékszik az egyik kis­lány. Nem öröm hallani. A tizenöt lány­ból hét KISZ- tag- Erzsi, a ve­zető vélemé­nye: — Össze- tarthatatlan a csapat. Együtt dolgozunk, eny- nyi az egész. Érthetetlennek tartom. És a verseny, a sikerek? Csak a pénz sarkallja őket, hogy töb­bet keressenek? Néma csönd. Persze ez sem utolsó dolog. Mégis valami hiányzik itt, amit nemcsak úgy képzelt el az ember, ami­re példái vannak. Ha vége a munkának, megy, ki merre lát. Nem tartja őket össze semmi, Somogy tarnócán szerintük nem érdemes KISZ- nek lenni. Van, aki olvas kö­zülük, nem sokan. Filmet is néznek, akad, ami tetszik. Ta­nulásra nem gondolnak, spor-1 tolni csak szeretnének, s a klubban még mindig a felnőt­tek kártyáznak, kiszorítják a fiatalokat. Közösségi érzés, ag­gódás, felelősség egymásért, együvétarlozás? Lehet, hogy túl nagy igényeim vannak. Va­lami apró jelét látnám csak . -: Nem egységes a csapat, szét­húzó. S volna mit tenni? Kati egy kicsit makrancos volt, né­ha meggondolta magát, ott­hagyta a munkát, hazament; Várná az ember, hogy valamit tettek érte a többiek. Vissza­cseng a csapatvezető szava: »összetarthatatlan a csoport.« Erzsi felelősségének halvány jelét egyszer hallom csak, ami­kor Boros Irén beszél, s talán nincs egészen igaza: — Nem értjük meg egymást, sokat veszekszünk... S akkor Erzsi rácsap: — Ki és kivel? A lány elszégyelli magát, be kell ismernie, hogy ő és egy másik. Többről nem tud .. • Valahogy így kellene. De van rá alkalom? Beszélgetnek, vitatkoznak ők néha ebédnél vagy máskor? Nem is tartják szükségesnek. Ügy érzem, ha most szétszórnák őket, ugyan­ilyen jól dolgoznának, s ez biztató. De a közös munka há­rom év alatt nem sok válto­zást hozott a lányokban. Ök azt mondták, jobb, ha nem volna KISZ Somogytamó- cán (mert van), pedig jó lenne, ha volna (mert nincs!). P ÉPKOCSI BÜG, az álla- ^ mi gazdaság teherautó­ja. Pakolnak, kihúzzák a zsá­kokat a lányok alól, indulnak haza. Jelentett-e valamit szá­mukra ez a beszélgetés, megje­gyezték-e a járási KISZ-titkiár tanácsait, gondolnak-e rá, s tudnak-e majd eggyé kovácso- lódmi a munkában? Fiatalok — bízunk benne. •; Jávori Béla Roham a krumpliért. nagy asztalán, majd egy kis ideig elmerültem vizsgálgatta, végül kék ceruzáival vastag vo­nalat húzott Szent Patrick szigetétől délkeletre egy ki­sebb szigetcsoportig, amelynek közepén, feküdt a legnagyobb sziget: Tabu. (folytatjuk) Ketten beszélgetnek a -fa­lu utcáján. A városból jött látogató kérdi: — Mit dolgozol a tsz-ben? — Most végre helyrever­gődtem. Jó beosztáson van, a borjúkat gondozom. — Előbb talán nem talál­tad meg a számításodat? — Nem hátt Gyalogmun­ÖNÉRZET kásnak tettek meg. Hol az eső esett, hol meg a vontató­ra várakoztunk délig. A nap elment, de az egység nem szaporodott. Hidd el, már szégyelltem, magam a fele­ségem előtt is: bejár a vá­rosba dolgozni, s mindig töb­be keresett, mint én. — És most? — Legalább havi ezer fo­rinttal én vezetek. Gondozás, súlygyarapodás, korosbítás meg prémium; mindezért összejön cgyilc-másik hónap­ban 100 munkaegység is,-§

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents