Somogyi Néplap, 1963. augusztus (20. évfolyam, 177-202. szám)
1963-08-16 / 190. szám
SOMOGn NÉPLAP 41 Péntek, 1963. angnszins TS. Elkészült a labdarúgó megyei 1 U I D C L • II. osztály sorsolása n 1 C r % TO Még egys*ep az Omtigos Hipopiiaapokpol Amikor ez év májusában megjelent a kiírás, hogy az idén augusztusban, majd a továbbiakban minden negyedik évben Országos Sportnapokat rendeznek hazánkban, a sportbarátok kissé kétkedve fogadták a sokat ígérő programot. Az volt az általános vélemény, hogy ezek a sportrendezvények aligha tudnak valami újat nyújtani, s elvesznek majd az érdektelenségben. Most, amikor benne vagyunk a sportnapok kellős közepében, láthatjuk, hogy fölösleges volt az aggodalom. Igenis helyesnek bizonyult a kezdeményezés. Friss vér került a sportélet érrendszerébe. Gyorsabban lüktet az élet országos szinten éppúgy, mint a vidéki sportnapi versenyeken. Sok újat találunk, és feleletet kapunk arra Is, hogy hányadán áll egyik vagy másik sportág. Elmondottuk már, hogy Somogybán egy kissé talán el is késtek a szervezéssel. Az ezzel kapcsolatos írásainkban leszögeztük, hogy az idei somogyi sportnapokból hiányoznak az olyan bemutató vagy tömegversenyek, mint amilyen a korábbi években például a »Béke és Barátság« sportünnepély volt. Ennek ellenére most, amikor befejezésihez közelednek a sportnapok, elmondhatjuk, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt is sikerült helyenként tartalommal megtol leni a sportnapi versenyeket. Most, amikor augusztus 18-a és 20-a között kicsúcsosodnak a megyeszékhelyeken is ezek a versenyek, láthatjuk, hogy milyen dús ez a program. Vannak a sportnapi műsorban szokványversenyek, olyanok, mint amilyenek a bajnoki labdarúgó-mérkőzések, amelyeket a sportnapok nélkül is megrendeztek volna. A kaposvári nemzetközi ökölvívó-viadal, az egyesületi Béke Kupa atlétikai verseny, a röplabdázók Alkotmány Kupája vagy az úszók Csík Ferenc-emlékversenye éppúgy beleillik az ünnepi sportprogramba, mint a tornászok vagy a kerékpárosok bemutatói, versenyei. Nem hiányzik az érdeklődés sem a sportnapok iránt. Legutóbb a motorosok országos gyorsasági bajnokságát mintegy tízezren nézték végig Kaposváron. Bizonyára nagy lesz az érdeklődés a többi ünnepi verseny Iránt is, mert mind- megannyi sportágban jó sportot ígér a versenyprogram. A Közönség pedig e tekintetben feltétlenül szakértő. A szurkolótábor megérzi azt, hogy ha valami rendkívülire számíthat. Még egy-két nap, és lezárul az első ízben megrendezett Országos Sportnapok versenysorozata. Ha mi itt. Somogybán elkészítjük a mérleget, az eredmény amolyan jó közepes. Bizonyos azonban, hogy az első ilyen típusú versenyek tapasztalatai hozzásegítenek majd bennünket, hogy legközelebb kitűnőre vizsgázzon megyénk az Országos Sportnapok megrendezésében. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetségben elkészítették a megyéi IX. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi programját. Az őszi egyfordulós bajnokságban 36 csapat jogosult indulni. Ezeket három lf-es csoportba sorolták be, az Észak-, Közép- és Déli csoportba. Beosztást nyertek azok az együttesek, amelyek az 1968—S3, évi bajnokságban jogot szereztek az Indulásra. Ezenkívül beosztották a nyolc Járási bajnokot, továbbá a kaposvári városi bajnokság első helyezettjét. A Nügytoldipusztai MEDOSZ csapata hivatalosan kiesett a megyei II. osztályból. A körülményeket figyelembe véve a nagytoldiakat mégis beosztották a II. osztályba, ugyanis a KMTK és a Vasas fúziója nyomán megürült a Vasas helye. A Vasas MTE Sportkör vezetői ugyan kérték, hogy második csapatuk ebben az osztályban szerepelhessen. A szabályok azonban erre nem nyújtanak lehetőséget, mert azt mondják ki, hogy egy sportkör első és második csapata között legalább két osztály különbségnek kell lennie. Minthogy a Vasas MTE első csapata a megyei I. osztályban szerepel, Így második csapat nem Indulhat a II. osztályban, hanem csak a vá' rost bajnokságban. Amikor a pályagondnok az absztrakt irányzat kedvelője barátságos mérkőzés Siófoki Bányász — 'Simontornya 4: 0(3:0) Slmontomya, 300 néző. V: Nagy. Az NB in. Eszakközép csoportjának augusztus 25-1 rajtjára készülődő Siófoki Bányász hét közben. Simontornyán vendégszerepeit. A következő Játékosok jutottak szóhoz: István« (Iszak) — Farkas, Fehér, Balogh — Peresztegf, Fejes — Erdei, Sler, Tóth. Papp. Czirákl (Takács). A rossz talajú pályán kényelmes játékkal is biztosan nyert a Bányász, támadósora időnként elég jól mozgott, A védelem annak ellenére, hogy egyetlen gólt sem kapott, mégis többször könnyen jött zavarba. A négy gól szerzője Papp (2), Tóth és Czirákl. gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, GYŐRÉI IMRE 1963. augusztus 14-én 59 éves korában elhunyt. Temetése 17-én du. negyed 5 órakor lesz | a Keleti temetőben. Gyászoló család. (4099) Seregszemlére készülnek a legfiatalabb labdarúgók Balatonbogláron lesz a serdülő labdarúgók országos tábora Valójában csak az 1902—63. évi bajnokság kezdete előtt lett a Magyar Labdarúgó Szövetség a gazdája a serdülőkorban levő fiatalok sportjának. Szervezettebb körülmények közé került ezzel az út- törö-labdarügás, amely helyenként kilépett az iskolai úttörőcsapatok keretéből, s már a legifjabbak is I esetleg valamelyik egyesület köte- ' lékébe tartoztak. Megyénkben sem nézték tétlenül fővárosi változásokat. Itt ugyan borozáson részt vesznek a magyar mert az a meggyőződésünk, hogy labdarugósport legkiválóbb veze- Barcson, Nagyatádon, Siófokon, de töl, s árgus szemekkel figyelik még a kisebb falvakban Is szép majd a fiatalok mozgását, játékát, számmal akad tehetséges, fiatal A táborparanesnok, Kapocsi Sán- labdarúgó, válogatott keretünk, dór és munkatársai több száz láb- amely részt vesz majd a balaton- darugóból válogathatnak majd. hoglári táborozáson, jelen pillanat- No és a somogyi csapat? ban a következő: Andréka Ferenc, Ennek ktalakítsán dr. Zádori Báli Károly, Bánk József, Novált László edző fáradozik. A legjobb László, Parrag Sándor, Rákóczi At- kaposvári serdülő labdarugók és tila, Rózsa József, Széchenyi Zol- azok a vidéki fiúk kerültek a me- j tán, Székács Szabolcs, Páthi gyed keretbe, akiket edzőik java- J György, Ojló Sándor, Várad! G4- általában az iskolák sportkörei biz-j soltak. és akik a rostán megálltak . bor (Kaposvár), Gulyás Sándor, tositottak rendszeres sportolási le- i helyüket. Zádori dr. ezzel kapcso- Sehádl Gábor (Siófok), Musztács hetőséget a serdülőkorba tartozó latban a következőket mondotta: * 1 József (LAbod), Horváth Károly labdarúgóknak, do azért megmoz- I — Megyénk serdülőcsapatában (Barcs), Nemes József (Gyékényes), dúltak a sportköri vezetők is. El- j egyelőre nagyobbrészt kaposvári Ezekből a fiúkból kerül majd ki sősorban a nagyobb egyesületek fiatalok vannak, elsősorban azért, a megyei válogatott. A továbblak- állltottak be olyan edzőt, akinek. mert a vidékiek félnek fölhívni a ban azonban minden tehetséges feladata lett a somogyi »grundo- figyelmet egy-egy tehetségesebb serdülő fiatal előtt nyitva All az kon« felkutatni a tehetségesnek fiatal Játékosra. Mindenesetre ml ut arra, hogy bekerüljön a megyei ígérkező fiatal labdarúgókat. Ha j a vidéki serdülőcsapatok Játékát Is válogatottba, amely től jő szerepzökkenőkkel is, de befejeződött a igyekszünk figyelemmel kísérni, lést várok Balatonbogláron megyénkben első Ízben megrendezett serdülő bajnokság. Mostantól kezdve a Magyar Labdarugó Szövetség még a tavalyinál is többet akar. A jövő építgetésé- nek egyik állomása lesz az idei országos táborozás, amelynek keretében lebonyolítják majd a nem hivatalos országos serdülőbajnoksá- got Is. Tizenkilenc megye, két budapesti sportiskola, továbbá négy budapesti területi serdülő csapat- bajnok együttesének legjobb labdarugói gyűlnek majd össze augusztus 24-én Balatonbogláron. A boglárt labdarúgópályákon, de a szomszédos községekben (Ordacsehi, Lengyeltóti stb.) naponta a mérkőzések hosszú sorát bonyolítják majd le. Van idő, hisz a serdülőbajnokság mérkőzései 2x25 1 percesek. Az egyhetes bogiári táFérfi és női segédmunkásokat kaposvári munkahelyre FELVESZÜNK. HÍDÉPÍTŐ VÁLLALAT, Kaposvár, Jókai liget. (3855) lUGUSZTUSl 16 Időjárás Várható időjárás ma estig: felhőé tvonulás újabb esőkkel, egy-két helyen zivatarral. A szél megélénkül, és nyugatira, északnyugatira fordul. Hűvös _________________idő, Várható l egmagasabb hőmérséklet 21 25 fok között. A Balaton Vizének hőmérséklete siófokon 24 fok. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban plusz 1B fokot, déli tizenkét órakor plusz 39 fokol mértek. — SOMOGYOllSZAG címmel ma este 19 órai kezdettel 1 órás riportműsor hangzik el megyéink életéről a Kossuth rádióban. A műsorban megszólalnak megyénk vezetői, munkások s megelevenednek régi hagyományok. — Ülést tartott tegnap a Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Megtárgyalták a város kereskedelmének távlata fejlesztési és rendezési tervét, valamint a kisipari szövetkezetek helyzetéről és munkájáról tanácskoztak. — 4000 forintot költenek ebben az évben Tengődön a községi könyvtár állományának fölfrissítésére. — 5.8 millió forintos forgalmat bonyolított le június-július hónapban a Vendéglátó Vállalat. Ez 2 millió forinttal több, mint a múlt év azonos időszakában. Ez idő alatt 250 mázsa halból készítettek halászlét, rántott és sült halat, és 2155 hektoliter sört mértek ki. Borhét Badacsonyban Az idén ismét megrendezik Badacsonyban a hagyományos borhetet. Augusztus 17—31-ig a Hableány parkban zajlanak le a borhét eseményei. A 14 napos kiállításon Badacsony legkiválóbb borai várják a vendégeket. Ezenkívül disznótoros ételekkel, kacsasülttel, gulyással és halkülönlegességekkel segítik elő a rendezők a borhét sikerét. — Harminc képből álló sorozatot juttat a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei elnöksége a művelődési otthonokba. A képek többsége Ukrajna gazdasági és kulturális életéről készültek. — A Kaposvári városi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti a 43-as körzet (Füredi utca 25. házszámtól az 55. házazámig, valamint a 28. házszámtól a 48. házszámig) lakosságát, hegy Lettner Sándor várost tanácstag augusztus 17-én du. 16 órától 20 óráig a Füredi utca 46. szám alatti lakásén fogadónapot tart. (3853) — A Hazafias Népfront Városi Bizottsága értesíti a lakosságot, hogy dr. Fónai János megyei vb- tag 1963. augusztus 16-án a megyei tanács földszint 24-es helyiségében fogadónapot tart. (3654) — A Hazafias Népfront Városi lizottsága értesül a lakosságot, _iogy Csere Jánosné megyei tanácstag 1963. augusztus 16-án a megyei tanács földszint 24-es he- ' (ében fogadónapot tart. (3854a) — Abrahám Pál Viktória című nagyoperettjével szerepel ma este Toben a Győri Kisfaludy Színház együttese. — AJánrtékhangverseny lesz ma este 8 órai kezdettel a ba- latcnföldvári szabadtéri színpadon. A budapesti István Gimnázium hetvent'-gű szimfonikus együttese ad műsort a földvári motellben üdülő szovjet vendégeknek. — Termelési tanácskozást tartottak szerdáin este az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat dolgozói. Az első félévi eredményekről és a második félévi feladatokról tanácskoztak. A vállalat dolgozói között 40 000 forint jutalmat osztottak ki. — A Karcagi Népművészek Agyagipari és Háziipari Szövetkezetének tizenöt tagú küldöttsége érkezett tegnap Kaposvárra. tapasztalatcserére. Két napon át tanulmányozzák az itteni Agyagipari Htsz munkáját, majd megtekintik a leilei népművészeti kiállítást. TÁJÉKOZTATÓ az adófizetők részire A Kaposvári városi Tanács V. S. PémUgyi Osstálya az adók kivetéséről és beszedéséről szóló 11/ 1963 VII. 7. PM sz. rendeletről az alábbiakban tájékoztatja az adófizetőket. A lakosság együttesen kézéit adói, valamint a juttatottak által fizetendő megváltási ár félévenként, félévi egyenlő részletekben esedékes. A félévenként fizetendő adó a félév 1. napján esedékes, es a félév III. hónapjának, vagyis március, illetőleg szeptember hőnap 15. napjáig adópőtlékmentft- sen (kamatmentesen) fizethető. Addig, amíg az adó folyó évi kivetése megtörténik, az adófizetésre kötelezett az adö félévi részletét — adóelőleg címén — az előző évi adókivetés szerint köteles fizetni. Az adózóknak a pénzügyi o*e- tály adócsoportjánál illetékmentesen előterjesztett kérelmére meg kell engedni, hogy a félévenként esedékes adótartozását a félévén belül havi egyenlő részletekben adópótlékmentesen fizethesse meg. Ebben az esetben egyes havi részletek befizetési határnapja a hónap 15. napja. Ha az adózó bármelyik részlet befizetését elmulasztja, az engedély hatályát vészit, és az adózóval szemben a félévi esedékességre megállapított általános szabályokat kell alkalmaz- lü. Az az adózó, aki esedékessé vált együttesen kezelt adó-, juttatottak által fizetendő megváltási ár, valamint földadó tartozását a megállapított fizetési határidőig nem fizeti meg, a tartozás esedékességének időpontjától kezdve havi 1 százalék adópótlékot (késedelmi kamatot) köteles fizetni. Az adópőt- lékot az esedékesség időpontjától kezdve a késedelem minden megkezdett hónapja után meg kell fizetni. Az az adózó, aki a folyó évi együttesen kezelt adójának teljes összegét az esetleges hátralékkal együtt úgy egyenlíti ki, hogy a folyó helyesbített előírás vagy annak egy részét esedékessége előtt fizeti he. az esedékesség előtt fizetett összeg után 8 százalékos kamattérítésben részesül. Nem Jár kamattérités a jogi személyek (termelőszövetkezetek, munka- és alkotó közösségek stb.) által fizetett vagy az általuk levont adó összegek után. A Pénzügyminisztérium e rendelkezéseit 1963. Július 1. napjától kell alkalmazni. A Kaposvári városi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya. (3846) I APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL Belvárosban, a város legszebb helyén magányos, különálló, 3 szoba-hallos, összkomfortos, kertes családi ház beköltözhetően igényesnek eladó. Cím a kiadóban. (2239) Háromszobás, összkomfortos, kertes családi ház OTP-kölcsön- nel beköltözhetően eladó. Kaposvár, Tompa M. u. 9. ________(2238) C saládi ház (szoba, konyha, spájz, előszoba, 600 n-öles telek) 45 OOO-éit eladó. Kutas, Felszabadulás Út 23. (2236) Balatonbogláron vízhez 500 méterre családi ház 700 n-öles telekkel beköltözhetően eladó 65 000-ért. Megbízott Bala-tonboglár, Kolozsvári Ut. 24. sz. I alatt._____________(3852) ; K aposvár, Szigetvári ! u. 38. számú 3 szobás, összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó. (2242) i Keveset használt vajszínű cserépkályha, 1 db hármas ablak, 1 db egyes ablak (magas) eladó. Kaposmérő, Hegedűs Ferenc, országút mellett 38-as km- kőnél___ (2241) 1 0 db igásló eladó. Latinka Sándor Mg. Tsz, Kiskorpád. (71261) Beköltözhetőséggel eladó ház nagy szőlő- gyümölosöekerttel. Barcs, Bocskay u. 12. szám. (71301) Fonyódon, központban 200 n-öl közművesített gyönyörű telek Jutányosán eladó. Jae- gemé, Fonyód, Karácsony u. 44. (2240) Eladó azonnal beköltözhetően újonnan épült, 5 helyiségből álló családi ház fizetési kedvezménnyel. Marcali, Jókai u. 47. Érdeklődni ugyanott. ____ (4694) E gy tiszta új 50-e® Sötétszürke férfiöltöny olcsón eladó. Kaposvár, Pázmány Péter u. 21._____ (71263) K aposvár, Hegyi u. 1. számú ház beköltözhetően eladó. (71270) Olcsón eladó 3 db használt Il0xl90-es üvegezett ablak. Kaposvár. Zrínyi u. 11. (71250) Televízió elé szivárványszínű üvegelőtét kapható Kaposvár, Vöröshadsereg úti tra- fiknál. (71265) Hetenként kétszer, szerdán és pénteken oslrkefej, láb kapható 4,— Ft-os áron a Baromfifeldolgozó Vállalat elárusítóhelyén (Kaposvár, Vöröshad- sereg útja 67.). (71280) Szoba-konyhás, spáj- zos házrész 35 ezerért sürgősen eladó. Kaposvár, Sallai u. 3. (71293) Négy db kétszár- nyas ablak és 140x85-ös fiókos asztal eladó. Kaposvár, Hunyadi János u. 49. (71297) Gyönyörű földleper- palánta megrendelhető: Siófok, Batthyány U. 49.____ (62403) K aposvár, Füredi u. 15. sz. alatt kertes házrész azonrtali bekfjl- tözhetőséggel eladó. Érdeklődni naponta 10 —18 óráig. (1.1288) Márkás bécsi zongora fizetési kedvezménnyel is eladó. Szö- kedencs, Hollósyné. (8674) WSZJEMI Egy Jó állapotban levő zöld Duna oldalkocsi sürgősen eladó. Sehádl Lajos, Nagy- toldipuszta. (71294) 350-es kis kerekű Jawa eladó. Taszár, 19. épület, I. emelet 7. (71279) Eladó 750 köbcentis generáljavitott 4 személyes kiskocsi 18 000- ért. Kaposvár, Petőfi u. 58. (71234) Opel Reoord kifogástalan állapotban sürgősen eladó. Érdeklődni: telefon 25-84, 8—16 óráig. (71275) A Kaposfö és Vidéke Körzeti Fmsz a kapóstól nagy forgalmú III. clkkllstás vegyesboltba gyakorlattal rendelkező boltvezetőt fölvesz. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet a ka- posfői fmsz ig. elnökénél. (3849) Gyakorlott géplakatost hegesztővizsgával felveszünk. Hűtőipari Országos Vállalat kaposvári Hűtőháza, Vöröshadsereg útja. (71243) A 13. SZ. AKÖV (kaposvári telephellyel) azonnali belépéssel Gyakorlott gépírónőt, kersskedősegédet és segédmunkásokat felveszünk. Vegyianyag Nagyker. Vállalat, Kaposvár, Ady Endre u. 7. (7X282) 9060 km-t futott fekete Danuvla jó állapotban eladó. Kaposvár, Damjanich u. 49. «11272) Szakképzett ácsokat és segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Építői pari Ksz, Kaposmérő. (52003) n zo i* vezetőket f&lveaz. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Berzsenyi u. 1—3. (71252) Szakképzett és szakácsnőt felveszünk a megnyíló 200 fős üzemi konyhánkra. Családi alapon is lehetséges. Fizetés kollektiv. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet a földmüvessző- vetkezet központi irodájában, Nagyatád, Petőfi u. 2. sz. alatt. (3886) Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés a böhönyei fmsz irodájában. (3856) A megyei kórház cél- gazdasága (Kaposvár) fölvesz közúti vontatójára vezetőt, továbbá egy könyvelőt. Fizetés a vonatkozó előírások I szerint. KAlASZ vizsgázott könyvelők előnyben, jelentkezés a célgazdaságnál, 3-as autóbusz végállomásánál. Telefon 13-80 (71269) A KPM Autóközlekedési Tanintézet oiagánszeméíy- gépkocsi-vezetöi tanfolyami indít. Jelentkezni lehet: Kaposvár. Berzsenyi u. 2. Telefon u-47. (71286) Két bognár elhelyezkedne gazdaságba vagy tsz-be megegyezéssel. Ajánlatokat -Szerszám« jeligére 71249. számra a hirdetőbe. (71249) Képesített könyvelő elhelyezkedne termelőszövetkezetbe. Ajánlatokat 71295. számra a hirdetőbe. (71295) Nagyon tiszta háztartási alkalmazottat keresek kétéves kisfiam mellé fél napra. Fitos Gyuláné, Siófok, Állami telep (Zsilip- portan át). (62406) Transzvill azonnali belépésre alkalmaz mérnököket e» közgazdászt vezető beosztásba és gyakorlattal rendelkező technikusokat fontős műszaki beosztásba. (71298) tires albérleti szobát keres fiatal házaspár augusztus 20-ra. Ajánlatokat 71287. számra a hirdetőbe. (71287)