Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)

1963-07-05 / 155. szám

Péntek, 1963. július 5. s SOMOGYI NÉPLAP Még aratják az őszi árpát termelőszövetkezeteink Szerdán este bemondta a rádió, és közölték a csütörtöki országos lapok, hogy Somogy megye termelőszövetkezetei be­fejezték az őszi árpa aratását. A Magyar Távirati Iroda so­mogyi szerkesztőségének ez a híre nem fedi a valóságot. Mert nézzük csak, hogyan halad megyénkben az őszi árpa aratása. Az első jelentés szerint június 21-én fogott hozzá né­hány termelőszövetkezet az őszi árpa aratásához. A múlt hé­ten aztán már aratott a tsz-ek többsége. Am számos olyan szövetkezet van, amelyik a múlt hét végén, e hét elején kezdte aratni az őszi árpát. A megye legnagyobb járásában, a kaposváriban például a 14 szövetkezet közül 23 a múlt hét péntekéig még nem aratott. A megye kereken 39 470 hold vetésterületéből június 29-ig 15 130 holdat vágtak le. Az őszi árpa 61 százaléka akkor még a lábán állt. Azóta jóval nagyobb a teljesítmény, de ott még nem tar­tott a megye sem szerdán, sem tegnap, hogy befejezték vol­na valamennyi szövetkezetben az őszi árpa aratását. A tahi járásban például június 29-ig csak 14 százalékot vágtak le. A napokban — mint tegnap Tabról telefonon közölték ér­deklődésünkre — újabb 1000—1200 holdat levágtak. így is több mint 50 százalék — 2000 holdnál nagyobb terület — még aratatlan. A kaposvári járásban — Csek József járási tanácselnök tegnapi tájékoztatója szerint — körülbelül 1800— 2000 hold őszi árpa áll a lábán. Csupán e két járás aratatlan őszi árpája a megye vetésterületének mintegy 10 százaléka. Az őszi árpa aratásának befejezéséről még egyetlen járás sem küldött jelentést. Van még aratni való őszi árpa me­gyénkben, mégpedig nem kisebb területen, mint több ezer holdon. A Magyar Távirati Iroda Somogy megyei szerkesztőségé­nek az őszi árpa aratásának befejezéséről szerdán adott tu­dósítása tehát megalapozatlan volt, s félrevezette a megye, az ország közvéleményét. Rendelkezés a néphadsereg tiszti iskoláinak technikus tagozatairól Mit terem a türelem? A türelem rózsát terem. Ezt tartja a régi köz­mondás. De ez az igazság csak akkor igazság, ha a termékeny értelem tükrén fénylik. Mert ha például véget nem érő tü­relemmel lesnénk, hogy a tó­parti béka mikor változik tün­dérré, az amerikai fegyvergyá­ros pedig a népek barátjává, hát nagyot kellene csalódnunk Várakozásunkban. A helyénvaló türelmet fon­tos erényként tisztelik az em­berek. Jó, bölcs dolog ez. Ve­gyük például azt, hogy az em­beri egyéniség és jellem úgy­szólván soha sincsen kész, be­fejezett állapotban, mert az ember szüntelenül fejlődik. Vannak dolgok, amelyeket ma még nem ért meg. De ha tü­relmesen felvilágosítjuk, és megmagyarázzuk neki igazun­kat, egy idő múlva maga is ezeknek az igazságoknak szó­szólója lesz. Vannak hibák, amelyeket ma még meggondo­latlanul elkövet, de ha baráti indulattal, türelmesen jó belá­tásra térítjük, holnapra nem­csak megszabadul ezektől a hi­báktól, hanem maga is küzde­ni fog a hasonló botlások el­len. Hogy kinél mennyi türe­lem szükséges; azt embere vá­logatja. Mert az egyik ember gyorsabban nő fel a társadal­mi követelmények színvonalá­ra, a másik valamivel lassab­ban. A fő az, hogy embereket megítélvén feltétlenül higy- gyünlk ebben a fejlődésben. Ügy is mondhatnánk: higy- gyiink az emberek emberségé­ben, mert a jóra való készség és a folytonos tökéletesedés emberi mivoltunk talapzata. Ha hiszünk ebben, akkor bí­zunk is az emberekben, azaz kellő türelmet tanúsítunk irán­tuk. IV aponta jó néhány hibá- ’ val találkozunk, ame­lyek bosszantanak bennünket. Ezekéit többnyire emberek kö­vetik el. De aki hisz az emberi fejlődőképességben, az tudja, hogy az emberek és hibáik mum A honvédelmi és a művelő­désügyi miniszter együttes ren­delkezést adott ki a néphadse­reg tiszti iskoláinak technikus tagozatain szerezhető képesí­tésről és a tagozatok működé­séről. A rendelkezés kimondja, hogy a néphadsereg tiszti isko­láin a technikus tagozatok középfokú iskolai végzettséggel (rendelkező hallgatói, ha négy­éves elméleti és gyakorlati ta­nulmányuk után sikerrel ál- •vlamvizsgáznak, szaktechndkusi «útlevelet szerezhetnek. Ugyan­ezt a néphadsereg technikus- képzésben részesült tisztjei a tiszti iskolák technikus tago­zataim kétévi kiegészítő tanul­mányuk után tett államvizsgá­val szerezhetik meg. A tiszti iskolák szafcteohni- teos-oMevele — képesítés szem­pontjából — egyenértékű a fel­sőfokú techni kumok szak tech­nikusi oklevelével, A honvédelmi miniszter a művelődésügyi miniszterrel egyetértésben határozta meg a tantervet és az egyes tárgyak szaktechnikus-képzésre vonat­kozó ismeretanyagának prog­ramját; alakítja ki a szaktech­nikus szakok és tanszékek szer­vezetét; állapítja meg a tech­nikusképzésben részesült tisz­tek felvételének feltételeit; s bízza meg az állami vizsgázta­tó bizottság elnökét. A néphadsereg egyesített tiszti iskolájának azok a hall­gatói, akik technikusi tagoza­ton tanulmányaikat az 1961— 62. és 1962—63. tanévben kezd­ték meg, háromévi tanulmá­nyuk után áHamvizsgázhatoafc. (MTI) mm. . >­Slraa aszfalt, kréta és dús fantázia kell esupán, és máris ké­szülhet az alkotás. te. Aztán meg vigasztalni kezd­te magát, hogy nem lehetnek a nyomában, hiszen Pálos kez­dettől fogva itt van ..; Min­denesetre óvatosabb lesz ezzel a fiatalos testű »öreg-« tanár­ral ..; — Nézd, hogy ugrálnak a pisztrángok — mutatott a né­hány méternyire sistergő patak felé. — Játszanak. .< — Tudod, milyen nehéz pisztrángra halászni? Azért olyan drága... A férfi átölelte a lány for­más lábait, belefúrta magát az ölébe, és úgy tett, mintha alud­na. így telt el néhány perc. Az­tán Éva megsimogatta Sipos haját, és megcsókolta a halán­tékát. — Aid legény éjszaka, le­gyen legény nappal is.— rázta fel a férfit. Sípos átnyalábolta a lányt, magához húzta. Hosszan meg­csókolták egymást... A fennséges táj olyan volt, mintha Raffaello Paradicsom­ából varázsolták volna ide. Csend. Csak az ébredező ter­mészet lélegzése hallatszott. Éva fellapozta könyvét, és olyan átérzéssel kezdett sza­valni, mintha szerelmének örök esküjét mondaná: Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifjú nyár Könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szivemet a csendhez. Nem oly nehéz — idesereglik. ami tovatűnt, a fej lehajlik s lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét — homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, «entö, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és — amint elfut a Szinva­patak — ím újra látom^ hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés.. * Sipos ezúttal őszintén, álmo­dozón hallgatta a lányt,. Micso­da nagyszerű, szép pillanatok ezek. Most a legszívesebben megfeledkezne róla, hogy máért is jött ide... Nehéz a követ­kező napokra gondolni ... Meg­érdemli ez a lány azt a sorsot, ami vár rá? Hiszen az ő se­gítségével fogja elérni a cél­ját ... S amikor ő már túl lesz a határon, feltétlenül leleple­zik, és börtönbe kerül... Ha magával vihetné.;. De hát er­ről szó sem lehet... Vajon mit szólna Brondell ezredes, ha beállítana hozzá, s közölné ve­le, hogy magával hozta Ma­gyarországról egy kommunis­ta katonatiszt kommunista hú­gát? ... — Te nem is figyelsz — rézs- zent fel a lány. — Dehogynem figyelek... Elmondjam az utolsó sort? — No, halljam... — Szeretlek, mint élni szeret­nek halandók, amíg meg nem halnak... Ugye? — Sípos tö­kéletesen tudott koncentrálni, s szavakat, sőt mondatokat rögzíteni, még akkor is, ha gondolatai egészen másutt jár­tak. Ezúttal is így történt. Va­lóban nem figyelt a versre, mégis el tudta mondani az utolsó sort, noha sohasem hal­lotta azelőtt. Éva megcsókolta a homlokát, mintegy bocsánatot kérve, és folytatta, még átszellemülteö- ben: Minden mosolyod, mozdulatod, smvad, őrzöm, mint hwPó tárgyakat • jm. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. Most mélyen a fiú szemébe nézeti — Nem hittem volna, hogy így is lehet szeretni, ilyen na­gyon ... Jöttél, megfogtad a szívem, és most minden gondo­latom a tiéd — suttogta hal­kan, s oly közel hajolt Sípos­hoz, hogy a férfi testéin borzon­gás futott végig forró lehele­tétől .. 3 Sípos azonban nem viszonoz­ta a kedves szavakat, hanem felugrott. — El is feledkeztem róla, hogy még nem reggeliztünk Gyere, menjünk fel..; Jó? — Én nem vagyok éhes — válaszolta kissé szomorúan a lány. — Olyan szép ez a reg­gel, maradjunk még egy ki­csit ... — Én már nagyon ennek var lamit — igyekezett kitérni Sí­pos. Vigyáznia kell, nehogy őt is megperzselje a szerelem. Hi­szen már így is többet gondol Évára, mint amennyit megen­gedhetne magának... Felsegítette a gyepről, át­ölelte a derekát. — Ugye, nem haragszol? — próbálta feledtetni az előbbi, kissé goromba hangot. Tudta, hogy Éva mélyen átélte ezeket a perceket, s ő egyetlen moz­dulatával, egyetlen szavával 'le- rántotta a fellegekből a földre. A patakmenti üdezöld pázsi­ton visszasétáltak a szállóhoz. Éva hallgatott Csak sokára szólalt meg; — Tudod, hogy József Attila itt írta ezt a verset? Ott ültek, azon a sziklán... — Gyönyör®- vers .., Tanul­tam valamikor, de már telje­sen elfelejtettem' — hazudta taper* Csendes andalgásukban a: vadászok zavarták meg őket,: akik ott ücsörögtek a szálló; mögött, indulásra várva. Jár-; fás még oda is szólt nekik. • — Aztán megmosdottak-e aj patakban? Mert az ad ám iga-: ■A frisseséget... Attól szépül-: nek a lányok... — huncutko-j dott az erdész, majd mindezt; lefordította a külföldi vadá-j szaknak is. A csendet harsány nevetés verte fel..: ' * * * Pálos ezalatt Sípos szobájá­ban tartózkodott Négykézláb csúszkált, s olyan közel hajolt a parkettához, hogy orra majd­nem súrolta a padlót. Kezében zseblámpát tartott, amely azonban nem adott fényt A parkettán viszont jól ki lehe­tett venni néhány lábnyomot. Az őrnagy megállt az egyiknél, miniatűr fényképezőgépet vett elő, és pillanatok alatt lefény­képezte Liszkai főhadnagy a folyo­són őrködött. Kissé még bódult volt, nagyon későn feküdt le, j s keveset aludt. Rátámaszko-í dott a lépcső korlátjára. Az őrnagy.tovább vizsgálgat-t te a parkettát. Már amikor be-* lépett, látta, hogy idegen járt* a szobában. Az ágyon papír-1 széletke hevert, egy újság szé-* léről téphették le. Üres volt, nem lehetett látni rajta semmi írást De az őrnagynak azon­nal feltűnt jellegzetes elhelye­zése. Így nem dobnak el egy papírszel étkét. Valaki úgy tét te az ágyra, hogy amikor a szoba tulajdonosa belép, azon­nal észrevegye... Pálos zseb­re vágta... Aztán gondolt egyet, hátha: sikerül, és rávilágított a poláris fényű lámpával: a papírszelet- kén egy számsor tűnt elő. Gvorsan noteszt, ceruzát vett^ elő, és lemásolta, majd Vissza-f helyezte az ágyra, úgy, aho-| cyan volt. íFolutaiinkl nincsenek összenőve. Senki sem születik garázdának, köny- nyelműnek, felelőtlennek vagy bűnözőnek. A rossz vonások később rakódnak rá embersé­gére. De éppen ez okból meg is szabadíthatok ezektől a hi­báktól. E jótékony szabadító hatás egyik legfőbb eleme türelem. Ha türelemmel esz­méltetjük, a hibázókat, ébreszt- getjük jobbik énjüket, előbb- utóbb helyes belátásra térnek, és akkor már nem ellenükre küszködünk hibáikkal, hanem maguk is szabadulni igyekez­nek tőlük. Annak a küzdelemnek, ame­lyet a szocialista jövendőért, saját boldogulásunkért, éle­tünk megkönnyítéséért vívunk, szerves része a hibák elleni harc. És ámbár a hibák több­nyire emberek kezéhez fűződ­nek, emberi tévedésekből fa­kadnak, emberi botlások kö­vetkezményei, ez a harc nem az emberek ellen, hanem az emberekért folyik. A harc c hibák ellen folyik avégből, hogy elkövetőiket megszaba- 'dítsuk hibáiktól, a társadalmat pedig e hibák káros következ­ményeitől. Mi, kommunisták ahhoz az alapelvhez tartjük magunkat, hogy az emberek nevelésében a lehető legnagyobb türelmet szükséges tanúsítani. Ha egy ember hibát követ el, időt kell adnunk neki a gondolkodásra, hogy fölmérhesse tévedését, és helyrehozhassa botlását. Időt kell adnunk arra, hogy a kö­zösség figyelmeztető szavát mintegy megemészthesse, és végül úrrá válhassék érzel­mein, indulatain, teljes önma­gán. Am ez a türelem a neve­lés eszközére értendő. És egy­általán nem azt jelenti, hogy tűrjük meg a hibákat. Ember és hibája — ez különbség. A hibákat nem szabad megtűr­nünk, mert a hibáik az embe­rek és érdekeik ellen hatnak. A legemberségesebb cselekedet az, ha megoltalmazzuk az em­bereket tulajdon hibáiktól és ezek következményeitől. De rosszat teszünk azzal az em­berrel, akinek hibáit eltűrjük, lenyeljük, és rosszat teszünk minden emberrel, ha türelme­sen szemet hunyunk a társa­dalmi értelemben veszélyes balfogások fölött. Jj1 telítsünk most egy rit- ka, szélsőséges, de so­katmondó példát. Az egyik sü­tőüzem volt vezetője, egy dur­va és fékezhetetlen természe­tű ember három esetben há­rom beosztottját megverte. Tettére nincs mentség. Vajon a mi társadalmunkban akár egy percig is eltűrhető-e ez a pi­maszság? Nem. Annál elké- pesztőbb, hogy ezek a vérig sértett és megalázott emberek eltűrték. Szinte mindegy, hogy miért, mert erre a »türelem­re«« éppoly kevéssé van magya­rázat, mant az említett vezető tettére. Ha már az első eset után megfelelő leckét kapott volna, minden másként alakul­hat. A sütőüzem vezetőjét, aki ezt a súlyos vétket elkövette, eréllyel ötvözött türelemmel észhez lehetett volna téríteni. Ám nemcsali a vétkes, hanem a vétek iránt is türelmet tanú­sítottak. Ezért még két pofoz­kodás következett, és hihetőleg sokáig nem fogja kiheverni a következményeket ez a magá­ról durván megfeledkezett em­ber. Vannak termelőszövetkeze­teink, ahol az elnök, a vezető­ség a háztáji gazdaságok ellen politizál, azaz ahelyett hogy segítene kihasználni a háztáji gazdaságokban levő termelési lehetőségeket és tartalékokat a szövetkezeti tag meg a nép­gazdaság egyetemleges javára, nyíltan vagy ravaszul keresz­tezi a háztáji gazdálkodást. Ez a jelenlegi viszonyok között teljesen helytelen és oktalan eljárás. Ami az orvoslási tö­rekvéseket illeti, kétféle szél­sőséggel is találkozunk. Egyik- másik szövetkezetben sokan követelik a vezetőség leváltá­sát mondván, ne tűrjék meg az ilyen embereket a közös élén. Miből indulnak ki e türelmet­len emberek? Nem hisznek a józan érvek és az emberek ér­zelmi befogadóképességének erejében, ezért gondolják, hogy a változtatás egyetlen módja a hibázok eltávolítása. A másik szélsőség éppen ilyen gyakori. Évekéi át jobbról-balról kérle­lik a vezetőséget, hogy változ­tasson hibás gyakorlatán, de, az okos szó elröppen, és mini­den marad a régiben. Végtére: is megtűrik ezt a hibás gya­korlatot. Ami a leváltás köve­telését illeti, ennek a türelmet­lenség az indítéka, türelmet­lenség az emberekkel szem­ben. Ami a rossz gyakorlat .megtérését illeti, ez megint elvtelen dolog, mert ez a hibás szemlélet szegről-végről igen súlyos károkat okoz a társada­lomnak. Mi hát a helyes és célrave­zető eljárás? Türelmesen és ki­tartóan meg kell magyarázni az ilyen szövetkezeti vezető­ségnek, hogy amit csinál, az senkinek sem jó, ezért sürgő­sen változtasson a dolgon. Le­het, hogy az első, a második, sőt a harmadik napon sem si­kerül meggyőzni a vezetőséget; Alikor folytassuk a negyedik és az ötödik napon. Mi a lé­nyeg? Ne parancsszóval, ne el­lentmondást nem tűrő intézke­déssel helyettesítsük a meg-* győző érveket, tehát a vezető­ség ne azért változtasson Li­báján, mert a felsőbbség ezt követeli, hanem mert az érin­tett emberek belátják tévedé­süket. Másfelől viszont nem szabad lagymatagon belenyu­godni egy hibás és kért okozó gyakorlatba. A bíráló szó munkánk folytonos javításának nélkülözhetetlen eszköze. Né­mely helyen azt vetik a bírá­lók szemére, hogy türelmetle­nek. Persze, hogy azok. Az ese­tek többségében a bírálat in­dítéka dz egészséges türelmet­lenség. Miért egészséges ez? Mert ha valakit bánt, és nem hagy nyugodni az, hogy rosszul szervezik meg a munkát, hogy hanyagság és nemtörődömség károsítja a közérdeket, az na­gyon helyes és egészséges tü­relmetlenség. Hová jutnánk, ha az észlelt hibák, kárt okozó jelenségek mindenkit hidegen hagynának, és senki sem sür­getné ezeknek jóra fordítását? Azt az egészséges türelmet­lenséget tehát, amely a köz­jóért felelős embereket nyugta­lanítja, és kritikára készteti, nemcsak el kell fogadnunk, ha­nem nagyon is meg kell be­csülnünk. Van azonban az éremnek másik oldala is. És ezt a bírálóknak nem szabad elfelejteniük. A kritika ostora a hibákon csattogjon, ne pedig azoknak az embereknek a há­tán és önérzetén, akik a botlást elkövették. Amilyen türelmet­lenek vagyunk a hibákkal szemben, legyünk hasonlókép­pen türelmesek az emberek iránt: adjunk időt a megfonto­lásra, a cselekvésre, a változ­tatásra. Ez a türelem azért szükséges, mert különösen a nyilvános bírálatot nem na­gyon könnyen emészti meg az emberi természet, és ezt jó megértem. ’p’létünk valamennyi terű* ^ létén jótékony és meg­termékenyítő hatást gyakorol, ha helyesen fogjuk föl és he­lyesen alkalmazzuk ezt a módi­szert: egészséges türelmetlen­ség minden olyan jelenséggel szemben, aminek szocialista építésünk és a közérdek vallja kárát, egyszersmind megértő türelem. emberek nevelésé, ben, amikor szembeszállunk a lógva tékosságokkaL Így aztán a türelem valóban rózsát se­rem. Horváth József i©—15 méteres uvegház rassxerkezetét megvesszük. Ajár7 j tokát „Növényvédő Állomók, Kaposvér” címre kérfiok. (3738) A Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat fölvesz 3 építőipari technikust. Jelentkezés : Kaposvő jós 1. n* 52. szám, (51581) M6-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents