Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)
1963-07-24 / 171. szám
Somogyi Néplap AZ MS'ZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA Közlekedési balesetek n Hát velem sem iszol?" Meglett férfinak számít, hiszen már harmincéves, mégis sír. Némán nézem, valami elszorítja a torkomat Az ember jobban megdöbben, ha férfit lát sírni. Talán azért van ez, mert a férfi sírása mögött komolyabb dolgot, nem mindennapi ügyet sejtünk? Azt hiszem, igen. Figyelem az arcát, nem zavarja. Nem dühös, inkább végtelenül elkeseredett sírás ez, olyan, amit még egy férfi sem szégyell, tán azért, mert az okot jobban szégyellj, amiért nem tudta lenyelni a könnyeket. Értelmes, szomorú arc néz rám, sírása görcsös, szaggatott zokogás inkább. Bandival évekkel ezelőtt egy albérletben laktunk, aztán élvetődtünk egymástól, ritkábban találkoztunk, de megőriztük egymást jóemlékezetünkben. Tavaly tavasszal beszéltem vele utoljára, akkor még a gépgyár KISZ-vezetőségi tagja volt Jófejű, értelmes fiú, szerette a szakmáját, technikus volt És már akkor, régiem is szerette az italt. »-Pedig nem bírom ám, öregem — szokta mondani. — Igazán nem bírom, csak hát...« Bár akkoriban még nem Volt feltűnő, hogy iszik; egyszer-kétszer ugyan jobban felöntött a garatra az átlagosnál, de azért nem lehetett rá haragudni, mert másnap mindenért élnézését és bocsánatot kért, aztán fogadko- zott: így őregem, úgy öregem, én egy csapnivaló ember vagyok, de majd csak felkötöm a textilt, meglássátok! Meg ehhez hasonlókat mondott még. Aztán én elkerültem a lakásból, megnősültem. Később ő is megnősült. Az üzem függetlenített könyvtárosnőjét vette el Most az italboltban találkoztunk. Szódáért jöttem, ritkán iszom még a sört is, csak ha nagyon muszáj. Én ismertem meg először. Egy talponálló asztalkára támaszkodott, poha ra hasában fél deci lehetett még a fröccsből. Ruhája gyű nőtt, haja kuszáit, én azt hiszem, hogy inkább ravaszdi szemére figyeltem föl, ami nagyon jellegzetessé tette arcát. Tétován intett, odaléptem hozzá. — Szervusz, Bandi. s. — mondtam; nem köszönt vissza, csak ingatta a fejét — Hogy vagy, régen láttalak. — Most sem felelt, csak felhúzta a szemöldökét. Nem tudtam, hogy mit kérdezzek még tőle, mert valami furcsa fény bujkált a szemében. Nehéz lenne elmondani, milyen. Bár mondom, a tekintetéről ismertem rá, mégis amikor hozzáléptem, meghökkentem. Ez az ismeretlen árnyalat hökkentett meg. Zavartan ácsorogtam, nem tudtam, hogy mit csináljak. Sietnem is kellett volna, hiszen várták a szódát. De a barátomat sem hagyhattam így magára. Nem is tudom, menynyi idő telhetett el, amikor felkapta a poharat, és akár rövid italokat szokták, olyan mozdulattal felhajtotta a maradék fröecsöt Száját meg se törölte. Megszólalt: — Zavarba vagy, mi? Inteni akartam, hogy dehogyis, óm ő folytatta. Nem is volt nagyon berúgva. — Ne hazudj! Én is zavarban lennék, ha... — legyintett. — Nem érted te ezt! Ennél lejjebb nem juthat az ember! — Kinézett az ablakon. Nagy kirakatablaka volt az italboltnak. Hirtelen felkiáltott, és a váltömésemnél fogva az ablakhoz húzott. — Látod? Nézd csak azokat! Láttam, hogy két vagányforma diskurál egy iszonyúan részeg emberrel. Annyira kapatos volt az illető, hogy a sapkája nem állt meg a fején, minduntalan leesett, s az egyik vagány le se porolva visszatette, ezen aztán röhögtek. — Látod! — nézett rám Bandi, szeme jócskán véreres volt, már újra meg tudtam szólalni: — Látom hát! — mondtam. — Dehogy látod. Dehogy ...! Nézd csak tovább! — s azzal csaknem nekilökött a földig érő üvegablaknak. Azok ott kint még mindig beszélgettek. Végül látom ám, hogy a részeg, a sapkás nehézkes bizonytalan mozdulatokkal veti le a kabátját, aztán az ingét. Majd az egyik vagányformájú összegyúrt tízforintost ad a kezébe, és a sapkás máris az italbolt bejáratát célozgatja. Ügy is lett, nemsokára bejött, és sorba állt a kasszánál. Már csak zakó volt rajta, ing nem. Fel voltam háborodva. — De hiszen — akartam tiltakozni, kirohanni, vagy valamit csinálni, de Bandi barátom erősen fogta a kabátomat. — Maradj! Fizettek az ingért. Nem? Nahát! A bor;.. A bor az oka..; — Ekkor kezdett sírni Bandi. Nemsokára ott álltunk kezünkben egy-egy kisfröccsel a talponállónál, mert Bandi rávett, hogy igyák. Ráálltam hívására, másként nem volt hajlandó elmondani keserűségét. _— Hej, te! Elhagyott a feleségem is. — Így kezdte, és las- san-lassan kialakult a kép. Kétszer otthagyta már Bandit, mert részegen ment haza. Néhány nap múlva sikerült visz- szacsalnia az asszonyt, akit nagyon szeretett De ezúttal úgy látszott, hogy minden hiába. Már két hete, hogy elment hazulról, és szóba sem akart állni Bandival.;; »-Pedig szeret ám ő is« — vigasztalódik a barátom, aki most már elkeseredésében is ivott. »Látod, úgy járok, mint a sapkás pasas, ha nem hagyom abba« — mondta. — Teljesen lezüllök, és nem segíthet senki se rajtam. Érted?! Senki, csak én..: Én meg.;; Ejh! — a talponálló lapjára hajtotta a fejét. — A gyerekemet is úgy szüli meg, hogy nem is tudhatok róla.« Megittam a fröecsöt, de megrázkódtam. Bandi már megint a kasszánál állt, és amire megmozdulhattam volna, újra ott volt két fröccseL — Nem kell! — mondtam neki, és mérges lettem. — Velem sem iszol? Már te sem? — úgy markolta a poharat, hogy félő volt, összeroppan a kezében. — Nem, Bandikám. Lehet, hogy így kezdfced te is — mondtam neki szelíden —, és látod, hova jutottál? Én is ezt csináljam? Micsoda embertelen kívánság az: »Velem sem iszol?« Senkivel sem! Még magammal sem! Jól eljárt az idő. utcán sétáltunk. Később felhívtam a feleségét, azt mondta, hogy nem bízik a férjében, a gyereknek rendes otthont akar. Már letette a kagylót, én még mindig tartottam a főiemnél, és a telefonfülke üvegén át nézem Bandi kétségbeesett arcát, amelyen már-már felcsillant valami remény; néztem, és féltem kilépni melléje, mert nem tudtam, hogy mit mondok majd neki. Kiss Dénes Akikre nem gondoltak... N em akarunk ünneprontók lenni: a Vendéglátó vállalat Dózsa György utcai bisztrója valóban igen korszerű, tetszetős, a vendégek majd minden igényét kielégíti. Szólnunk kell azonban hibáiról is. A tervezők ugyanis nem gondoltak azokra, akik az új bisztróban dolgozni lógnak, öltözőről, ruhaszekrényekröl elfeledkeztek. A bisztróban dolgozó 25 nő és 5 férfi kénytelen a ruháját a személyzet részére fenntartott egyetlen piciny mellékhelyiség, a mosdó előterében a földön vagy az ajtó kilincsén tartani. Munka után jólesne lezuhanyozniuk, megfü- rödniük, de a szűk mosdó csak kézmosásra alkalmas. Életveszélyes a pincébe a hordósbort levinni. E munka elvégzésére legalább négy markos férfi szükséges. A tervezéskor ugyanis nem gondoltak arra, hogy sokkal könnyebb lenne a hordót az udvar felől, az ablakon keresztül csúzda segítségével a pincébe lejuttatni. Az élelmiszerraktárak ablakait a polcok miatt nem lehet kinyitni, nem tudnak szellőztetni. Arról nem is szólva, hogy a rács nélküli hatalmas ablakok miatt nincs biztosítva a társadalmi tulajdon védelme. Több mint egymillió forintba került az új bisztró. Naponta 7—11 000 forint forgalmat bonyolít le. Dolgozói bizony több gondoskodást érdemeltek volna. Sz. L. Domonkos György balaton- kilátd lakos a 7-es főútvonalán a balatonkihti termelőszövetkezet kétlovas fogatával kerülni akarta a 13. sz. AKÖV egyik parkírozó gépkocsiját. A lovak túl közel mentek az autóhoz, és a két kocsi összeakadt. Damankos könnyebben megsérült Siótokon Rajhona István budapesti lakos motorkerékpárjával elütötte az úttesten szabálytalanul áthaladó özv. Kiss Árpádné Siófok, Hunyadi János utca 19. szám alatti lakost Az idős asszony húsz napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett Krumpak András Kaposvár, Április 4. utca 1. szám alatti lakos Mernyén szabálytalanul előzött személygépkocsijával, és összeütközött a Veres Endre pécsi lakos vezette motorkerékpárral- Veres és utasa, Vidotovios Andrásné pécsi lakos súlyosan megsérült Siófok és Bálatonkiliti között Batai János Ságvár, Kossuth Lajos utca 8. szám alatti lakos Berva motorjával műszaki hilba miatt felborult, és súlyosan megsérült. Kaposváron, a Marx Károly utca és a Tóth Lajos utca kereszteződésénél Bene Ferenc Kaposvár, Kanizsai utca 40. szám alatti lakos motorkerékpárjával nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a Bödő László szegedi lakos vezette motorkerékpárnak, és összeütköztek. Sérülés nem történt. Nem jelezte, hogy kanyarodni akar Árpád János Toponár, Latinka Sándor utca 19. szám alatti lakos a Kaposvári Gép- állbmás pótkocsis vontatójával. Toponáron összeütközött a Stier Sándor pécsi lakos vezette, szabálytalanul előző személygépkocsival. Mindkettőjük ellen eljárás indult. Jután Mayer Gyula Juta, Dózsa Gyöngy utca 35. szám alatti lakos ittasan vezette motorkerékpárját, és nekirohant egy villanyoszlopnak. Életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. Balatomszabadí és Garnás- puszta között Horváth Lajos balatoobozsoki lakos nem tartotta meg a követési távolságot motorkerékpárjával. Az előtte haladó gépkocsi hirtelen fékezett, Horváth az úttestre zuhant, és Simon László budapesti lakos személygépkocsival elütötte. Horváth Lajos súlyosan megsérült; Négy bomba robbant a georgetowni kikötőben Kedden a georgetowni kikötő rizstorgalmi igazgatóságának révállomásán négy bombarobbanás történt. A révben horgonyzott a Micsurinszk nevű szovjet kereskedelmi hajó, amely rakományt szállított Brit-Guayanába. A bombák szovjet hajó közvetlen közelében robban tak, de nem okoztak károkat. (MTI) TRÉFÁLNI SOU OK A Tempo című olasz lap írja: VI. Pál pápa kihallgatáson fogadott egy amerikai milliomost. A dúsgazdag amerikai az alábbi szavakkal fordult a katolikus egyház fejéhez: — Szentatyám, boldog vagyok, hogy üdvözölhetem, amint boldog voltam, amikor édesapját, János pápát köszönthettem. ... Maurice Chevalier, a világhírű filmművész és énekes 73. születésnapjára rengeteg levelet, táviratot kapott. Chevalier valamennyi gnatulálójának az alábbi nyomtatott szöveggel válaszolt: »A rengeteg gratuláció közül, amit kaptam, az önének örültem meg a legjobban!« Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli Balatonújlak határában a képen látható tábla hívja fel a gépjárművezetők figyelmét az óvatos vezetésre. Hej, pedig a rekkenő hőségben de jó is volna egy kicsit.a felfagyott úton mezítláb sétálni! De nem lehet. Mert a táblát csak kint felejtették. Vagy már a következő télre gondolnak? — Szervusz, nyaralni mész? — Igen, oda... — No, gyere, elkísérlek a sarokig, és elmondom, amit mindig el akartam. Most a nyaralásról jutott eszembe. — Tavaly Hévízen töltöttem szabadságomat. Egyedül mentem, a családot itthon hagytam. Hévízen megismerkedtem egy lánnyal. Volt egy gyermeke. Mi tagadás, nem boldogultam. A két hét rövidnek bizonyult. S ekkor eszembe jutott, hogy az üzemben sok olyan hulladék van, amit már nem használunk fel, de amit azért más vállalatoknak — ahol tudnak vele mit kezdeni — eladunk. Mi lenne — gondoltam —, ha ebből a hulladékból ruhát varmék a lány gyermekének? Ha ügyesen csinálnám, otthon sem és az üzemben sem tudnák meg. A lány pedig biztosan nagyon megörülne a ruhácskának, és... Amikor hazajöttem, ellenállhatatlanul vágyódtam vissza Hévízre, mert a lány nagyon megtetszett. Abban a pillanatban, amikor az üzembe léptem, már tudtam, hogy végrehajtom tervemet: küldök ruhát a gyereknek, és majd el-elugrok, hogy megnézzem, hogyan áll rajta. A dolgot a legnagyobb titokban tartottam. Már a negyedik ruha is elment Hévízre, s akkor hivatott az igazgató, és közölte, hogy bűnvádi eljárást indíttatott ellenem, mert az üzem hulladék anyagából készült kis ruhákat küldözgettem egy hévízi nőnek. Még a lány mvét is tudta. Nyaralás Melegem lett. Minden tökéletesen egyezett. De vajon ki árulhatott el? Képzeletben pillanatok alatt végigfojtogattam összes számításba jöhető ismerősömet. Hát ha rendőrségi ügy lett belőle, legyen rendőrségi ügy — gondoltam. — Csak ki ne szivárogjon az üzemből a nyomozás híre. — Egyébként — mondta az igazgató — üzentem a feleségének, hogy azonnal jöjjön be. — Igazgató elvtárs, net — kérleltem. — Őszintén elmondok mindent, csak ne hívassa be a felségemet. Én nem akarok elválni, én egy kicsit könnyelmű... És elmondtam mindent töviről hegyire. Másnap összeült a fegyelmi tanács. A •vállalatvezető közölte, hogy nem jelentett föl, a feleségemért sem üzen, mert őszinte voltam. A fegyelmi bizottság kihirdette a határozatot. Elvonták a nyereségrészesedésemet, a Prémiumomat, és írásbeli megrovásban részesítettek. Az ítéletnek rendkívül megörültem, pedig sok többletmunkát jelentett nekem. Hiszen a nyereségrészesedést elő kellett teremtenem, mert otthon számítottak rá; időnként prémiumot is kellett spórolnom a saját erszényemből. Nem hagyott nyugodni azonban, hogyan tudhatta meg az igazgató a titkot. Próbára tettem mindé* munkatársamat, de semmi jelét sem adtak annak, hogy tudnak a dologról. Egyik vasárnap elmentem Hévízre, hogy megmondjam Annának, vége a kapcsolatnak, tőlem több ruhát ne várjon. Mondta, hogy küldött nekem egy levelet az üzembe. — Levelet? Én nem kaptam semmiféle levelet. Milyen címre külded? — A tiedre, Hildebrand Ferencére — felelte. — Atyaúristen, hiszen az az igazgató neve! Én Hildebrand József vagyok, ha nem tudnád! És mit írtál benne? — Semmi különöset. Azt, hogy köszönöm a ruhákat, de én ezekért sem vagyok hajlandó szeretni téged. Az üzemben keresni kezdtem a levelet. Napok múlva találtam rá a ruhásszekrényemben. Leesett a polcról, ezért nem vettem észre. A lány levele mellett egy kis cédula volt az igazgató írásával. »Ne haragudjon, hogy felbontottam a levelét, Hildebrand elvtárs, de hát félreérthetetlenül nekem címezték.« Összetéptem a levelet, és igyekeztem elfelejteni a történteket. így nyáron eszembe jut, és föl-f ölteszem a kérdést magamnak, hogy mi lett volna, ha akkor az igazgató valóra váltja fenyegetését. — No és végiggondoltad már, hogy mi? — Még nem — felelte. — Nem merem, pedig így nyáron nem ártana. No, szervusz, jó üdülést! — Köszönöm... Szegedi Nándor Guiseppe Spanedda szardíniái, sassairai földműves kiment házából, és föl akart ülni motorkerékpárjára. Vasparipája helyett csak egy rakás csavart és egyéb alkatrészt meg egy levelet talált. A levélben ez állt: »Nem mi vagyunk a hi- básak, hanem a maga fia, a mi számtantanárunk. A vizsgán egyáltalán nem volt hajlandó segíteni rajtunk!« • « « Egy angliai fürdőhelyen a gyermekkarneválon megrendezett fölvanulás első díjét egy kislány és egy kisfiú nyerte. A kislányl Christina Keelemek, a fiú Rrofumo angol hadügyminiszternek volt álcázva. * • * Egy ausztráliai nyaralóhely mentőőrségének minden tagját pénzbírságra ítélte a kihágás! bíróság. Az oki: minden csinos, hullámos vonalú nőt kimentettek a tengeriből akkor is, ha eszük ágában sem volt fuldokolni. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér L Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Katinka Sándor utca f.
