Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)

1963-07-24 / 171. szám

Somogyi Néplap AZ MS'ZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA Közlekedési balesetek n Hát velem sem iszol?" Meglett férfinak számít, hi­szen már harmincéves, mégis sír. Némán nézem, valami el­szorítja a torkomat Az ember jobban megdöbben, ha férfit lát sírni. Talán azért van ez, mert a férfi sírása mögött ko­molyabb dolgot, nem minden­napi ügyet sejtünk? Azt hi­szem, igen. Figyelem az arcát, nem zavarja. Nem dühös, in­kább végtelenül elkeseredett sírás ez, olyan, amit még egy férfi sem szégyell, tán azért, mert az okot jobban szégyellj, amiért nem tudta lenyelni a könnyeket. Értelmes, szomorú arc néz rám, sírása görcsös, szaggatott zokogás inkább. Bandival évekkel ezelőtt egy albérletben laktunk, aztán él­vetődtünk egymástól, ritkáb­ban találkoztunk, de megőriz­tük egymást jóemlékezetünk­ben. Tavaly tavasszal beszél­tem vele utoljára, akkor még a gépgyár KISZ-vezetőségi tagja volt Jófejű, értelmes fiú, sze­rette a szakmáját, technikus volt És már akkor, régiem is szerette az italt. »-Pedig nem bírom ám, öregem — szokta mondani. — Igazán nem bírom, csak hát...« Bár akkoriban még nem Volt feltűnő, hogy iszik; egyszer-kétszer ugyan jobban felöntött a garatra az átlagosnál, de azért nem lehe­tett rá haragudni, mert más­nap mindenért élnézését és bo­csánatot kért, aztán fogadko- zott: így őregem, úgy öregem, én egy csapnivaló ember va­gyok, de majd csak felkötöm a textilt, meglássátok! Meg eh­hez hasonlókat mondott még. Aztán én elkerültem a lakás­ból, megnősültem. Később ő is megnősült. Az üzem függetle­nített könyvtárosnőjét vette el Most az italboltban találkoz­tunk. Szódáért jöttem, ritkán iszom még a sört is, csak ha nagyon muszáj. Én ismertem meg először. Egy talponálló asztalkára támaszkodott, poha ra hasában fél deci lehetett még a fröccsből. Ruhája gyű nőtt, haja kuszáit, én azt hi­szem, hogy inkább ravaszdi szemére figyeltem föl, ami nagyon jellegzetessé tette ar­cát. Tétován intett, odalép­tem hozzá. — Szervusz, Bandi. s. — mondtam; nem köszönt vissza, csak ingatta a fejét — Hogy vagy, régen láttalak. — Most sem felelt, csak felhúzta a szemöldökét. Nem tudtam, hogy mit kérdezzek még tőle, mert valami furcsa fény buj­kált a szemében. Nehéz lenne elmondani, milyen. Bár mon­dom, a tekintetéről ismertem rá, mégis amikor hozzáléptem, meghökkentem. Ez az ismeret­len árnyalat hökkentett meg. Zavartan ácsorogtam, nem tudtam, hogy mit csináljak. Sietnem is kellett volna, hi­szen várták a szódát. De a ba­rátomat sem hagyhattam így magára. Nem is tudom, meny­nyi idő telhetett el, amikor felkapta a poharat, és akár rövid italokat szokták, olyan mozdulattal felhajtotta a ma­radék fröecsöt Száját meg se törölte. Megszólalt: — Zavarba vagy, mi? Inteni akartam, hogy de­hogyis, óm ő folytatta. Nem is volt nagyon berúgva. — Ne hazudj! Én is zavar­ban lennék, ha... — legyin­tett. — Nem érted te ezt! En­nél lejjebb nem juthat az em­ber! — Kinézett az ablakon. Nagy kirakatablaka volt az italboltnak. Hirtelen felkiáltott, és a váltömésemnél fogva az ablakhoz húzott. — Látod? Nézd csak azokat! Láttam, hogy két vagány­forma diskurál egy iszonyúan részeg emberrel. Annyira ka­patos volt az illető, hogy a sapkája nem állt meg a fején, minduntalan leesett, s az egyik vagány le se porolva visszatet­te, ezen aztán röhögtek. — Látod! — nézett rám Ban­di, szeme jócskán véreres volt, már újra meg tudtam szólalni: — Látom hát! — mondtam. — Dehogy látod. Dehogy ...! Nézd csak tovább! — s azzal csaknem nekilökött a földig érő üvegablaknak. Azok ott kint még mindig beszélgettek. Végül látom ám, hogy a ré­szeg, a sapkás nehézkes bi­zonytalan mozdulatokkal veti le a kabátját, aztán az ingét. Majd az egyik vagányformájú összegyúrt tízforintost ad a ke­zébe, és a sapkás máris az ital­bolt bejáratát célozgatja. Ügy is lett, nemsokára bejött, és sorba állt a kasszánál. Már csak zakó volt rajta, ing nem. Fel voltam háborodva. — De hiszen — akartam tiltakozni, kirohanni, vagy valamit csi­nálni, de Bandi barátom erő­sen fogta a kabátomat. — Ma­radj! Fizettek az ingért. Nem? Nahát! A bor;.. A bor az oka..; — Ekkor kezdett sírni Bandi. Nemsokára ott álltunk ke­zünkben egy-egy kisfröccsel a talponállónál, mert Bandi rá­vett, hogy igyák. Ráálltam hí­vására, másként nem volt haj­landó elmondani keserűségét. _— Hej, te! Elhagyott a fele­ségem is. — Így kezdte, és las- san-lassan kialakult a kép. Kétszer otthagyta már Bandit, mert részegen ment haza. Né­hány nap múlva sikerült visz- szacsalnia az asszonyt, akit na­gyon szeretett De ezúttal úgy látszott, hogy minden hiába. Már két hete, hogy elment ha­zulról, és szóba sem akart áll­ni Bandival.;; »-Pedig szeret ám ő is« — vigasztalódik a ba­rátom, aki most már elkesere­désében is ivott. »Látod, úgy járok, mint a sapkás pasas, ha nem hagyom abba« — mondta. — Teljesen lezüllök, és nem segíthet senki se rajtam. Ér­ted?! Senki, csak én..: Én meg.;; Ejh! — a talponálló lapjára hajtotta a fejét. — A gyerekemet is úgy szüli meg, hogy nem is tudhatok róla.« Megittam a fröecsöt, de meg­rázkódtam. Bandi már megint a kasszánál állt, és amire meg­mozdulhattam volna, újra ott volt két fröccseL — Nem kell! — mondtam neki, és mérges lettem. — Velem sem iszol? Már te sem? — úgy markolta a poha­rat, hogy félő volt, összerop­pan a kezében. — Nem, Bandikám. Lehet, hogy így kezdfced te is — mondtam neki szelíden —, és látod, hova jutottál? Én is ezt csináljam? Micsoda emberte­len kívánság az: »Velem sem iszol?« Senkivel sem! Még ma­gammal sem! Jól eljárt az idő. utcán sétáltunk. Később felhívtam a feleségét, azt mondta, hogy nem bízik a férjében, a gyerek­nek rendes otthont akar. Már letette a kagylót, én még min­dig tartottam a főiemnél, és a telefonfülke üvegén át nézem Bandi kétségbeesett arcát, amelyen már-már felcsillant valami remény; néztem, és fél­tem kilépni melléje, mert nem tudtam, hogy mit mondok majd neki. Kiss Dénes Akikre nem gondoltak... N em akarunk ünneprontók lenni: a Vendéglátó vállalat Dózsa György utcai bisztró­ja valóban igen korszerű, tetsze­tős, a vendégek majd minden igé­nyét kielégíti. Szólnunk kell azon­ban hibáiról is. A tervezők ugyanis nem gondoltak azokra, akik az új bisztróban dolgozni lógnak, öltö­zőről, ruhaszekrényekröl elfeled­keztek. A bisztróban dolgozó 25 nő és 5 férfi kénytelen a ruháját a személyzet részére fenntartott egyetlen piciny mellékhelyiség, a mosdó előterében a földön vagy az ajtó kilincsén tartani. Munka után jólesne lezuhanyozniuk, megfü- rödniük, de a szűk mosdó csak kézmosásra alkalmas. Életveszélyes a pincébe a hor­dósbort levinni. E munka elvég­zésére legalább négy markos férfi szükséges. A tervezéskor ugyanis nem gondoltak arra, hogy sokkal könnyebb lenne a hordót az ud­var felől, az ablakon keresztül csúzda segítségével a pincébe le­juttatni. Az élelmiszerraktárak ablakait a polcok miatt nem lehet kinyitni, nem tudnak szellőztetni. Arról nem is szólva, hogy a rács nélküli ha­talmas ablakok miatt nincs bizto­sítva a társadalmi tulajdon védel­me. Több mint egymillió forintba ke­rült az új bisztró. Naponta 7—11 000 forint forgalmat bonyolít le. Dol­gozói bizony több gondoskodást érdemeltek volna. Sz. L. Domonkos György balaton- kilátd lakos a 7-es főútvonalán a balatonkihti termelőszövet­kezet kétlovas fogatával ke­rülni akarta a 13. sz. AKÖV egyik parkírozó gépkocsiját. A lovak túl közel mentek az au­tóhoz, és a két kocsi össze­akadt. Damankos könnyebben megsérült Siótokon Rajhona István budapesti lakos motorkerék­párjával elütötte az úttesten szabálytalanul áthaladó özv. Kiss Árpádné Siófok, Hunyadi János utca 19. szám alatti la­kost Az idős asszony húsz napon túl gyógyuló sérülése­ket szenvedett Krumpak András Kaposvár, Április 4. utca 1. szám alatti lakos Mernyén szabálytalanul előzött személygépkocsijával, és összeütközött a Veres End­re pécsi lakos vezette motor­kerékpárral- Veres és utasa, Vidotovios Andrásné pécsi la­kos súlyosan megsérült Siófok és Bálatonkiliti kö­zött Batai János Ságvár, Kos­suth Lajos utca 8. szám alatti lakos Berva motorjával mű­szaki hilba miatt felborult, és súlyosan megsérült. Kaposváron, a Marx Károly utca és a Tóth Lajos utca ke­reszteződésénél Bene Ferenc Kaposvár, Kanizsai utca 40. szám alatti lakos motorkerék­párjával nem adta meg az át­haladási elsőbbséget a Bödő László szegedi lakos vezette motorkerékpárnak, és össze­ütköztek. Sérülés nem történt. Nem jelezte, hogy kanyarod­ni akar Árpád János Toponár, Latinka Sándor utca 19. szám alatti lakos a Kaposvári Gép- állbmás pótkocsis vontatójá­val. Toponáron összeütközött a Stier Sándor pécsi lakos ve­zette, szabálytalanul előző személygépkocsival. Mindket­tőjük ellen eljárás indult. Jután Mayer Gyula Juta, Dózsa Gyöngy utca 35. szám alatti lakos ittasan vezette motorkerékpárját, és nekiro­hant egy villanyoszlopnak. Életveszélyes sérülésekkel kór­házba szállították. Balatomszabadí és Garnás- puszta között Horváth Lajos balatoobozsoki lakos nem tar­totta meg a követési távolsá­got motorkerékpárjával. Az előtte haladó gépkocsi hirte­len fékezett, Horváth az út­testre zuhant, és Simon László budapesti lakos személygépko­csival elütötte. Horváth Lajos súlyosan megsérült; Négy bomba robbant a georgetowni kikötőben Kedden a georgetowni kikö­tő rizstorgalmi igazgatóságá­nak révállomásán négy bom­barobbanás történt. A révben horgonyzott a Micsurinszk nevű szovjet kereskedelmi ha­jó, amely rakományt szállított Brit-Guayanába. A bombák szovjet hajó közvetlen közelé­ben robban tak, de nem okoz­tak károkat. (MTI) TRÉFÁLNI SOU OK A Tempo című olasz lap írja: VI. Pál pápa kihallgatáson fogadott egy amerikai mil­liomost. A dúsgazdag ame­rikai az alábbi szavakkal fordult a katolikus egyház fejéhez: — Szentatyám, boldog vagyok, hogy üdvözölhetem, amint boldog voltam, ami­kor édesapját, János pápát köszönthettem. ... Maurice Chevalier, a vi­lághírű filmművész és éne­kes 73. születésnapjára ren­geteg levelet, táviratot ka­pott. Chevalier valamennyi gnatulálójának az alábbi nyomtatott szöveggel vála­szolt: »A rengeteg gratuláció kö­zül, amit kaptam, az önének örültem meg a legjobban!« Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli Balatonújlak határában a képen látható tábla hívja fel a gépjárművezetők figyel­mét az óvatos vezetésre. Hej, pedig a rekkenő hőségben de jó is volna egy kicsit.a felfagyott úton mezítláb sétálni! De nem lehet. Mert a táblát csak kint felejtették. Vagy már a következő télre gondolnak? — Szervusz, nyaralni mész? — Igen, oda... — No, gyere, elkísérlek a sarokig, és elmondom, amit mindig el akartam. Most a nyaralásról jutott eszembe. — Tavaly Hévízen töltöt­tem szabadságomat. Egyedül mentem, a családot itthon hagytam. Hévízen megismer­kedtem egy lánnyal. Volt egy gyermeke. Mi tagadás, nem boldogultam. A két hét rövidnek bizonyult. S ekkor eszembe jutott, hogy az üzemben sok olyan hulladék van, amit már nem haszná­lunk fel, de amit azért más vállalatoknak — ahol tud­nak vele mit kezdeni — ela­dunk. Mi lenne — gondol­tam —, ha ebből a hulla­dékból ruhát varmék a lány gyermekének? Ha ügyesen csinálnám, otthon sem és az üzemben sem tudnák meg. A lány pedig biztosan na­gyon megörülne a ruhács­kának, és... Amikor hazajöttem, ellen­állhatatlanul vágyódtam vissza Hévízre, mert a lány nagyon megtetszett. Abban a pillanatban, amikor az üzembe léptem, már tud­tam, hogy végrehajtom ter­vemet: küldök ruhát a gye­reknek, és majd el-elugrok, hogy megnézzem, hogyan áll rajta. A dolgot a legnagyobb titokban tartottam. Már a negyedik ruha is elment Hé­vízre, s akkor hivatott az igazgató, és közölte, hogy bűnvádi eljárást indíttatott ellenem, mert az üzem hulla­dék anyagából készült kis ruhákat küldözgettem egy hévízi nőnek. Még a lány mvét is tudta. Nyaralás Melegem lett. Minden tö­kéletesen egyezett. De va­jon ki árulhatott el? Képze­letben pillanatok alatt végig­fojtogattam összes számítás­ba jöhető ismerősömet. Hát ha rendőrségi ügy lett belőle, legyen rendőrségi ügy — gondoltam. — Csak ki ne szivárogjon az üzem­ből a nyomozás híre. — Egyébként — mondta az igazgató — üzentem a fe­leségének, hogy azonnal jöj­jön be. — Igazgató elvtárs, net — kérleltem. — Őszintén elmondok mindent, csak ne hívassa be a felségemet. Én nem akarok elválni, én egy kicsit könnyelmű... És elmondtam mindent tö­viről hegyire. Másnap összeült a fegyel­mi tanács. A •vállalatvezető közölte, hogy nem jelentett föl, a feleségemért sem üzen, mert őszinte voltam. A fe­gyelmi bizottság kihirdette a határozatot. Elvonták a nye­reségrészesedésemet, a Pré­miumomat, és írásbeli meg­rovásban részesítettek. Az ítéletnek rendkívül megörültem, pedig sok több­letmunkát jelentett nekem. Hiszen a nyereségrészesedést elő kellett teremtenem, mert otthon számítottak rá; időn­ként prémiumot is kellett spórolnom a saját erszé­nyemből. Nem hagyott nyu­godni azonban, hogyan tud­hatta meg az igazgató a tit­kot. Próbára tettem mindé* munkatársamat, de semmi jelét sem adtak annak, hogy tudnak a dologról. Egyik vasárnap elmentem Hévízre, hogy megmondjam Annának, vége a kapcsolat­nak, tőlem több ruhát ne várjon. Mondta, hogy kül­dött nekem egy levelet az üzembe. — Levelet? Én nem kap­tam semmiféle levelet. Mi­lyen címre külded? — A tiedre, Hildebrand Ferencére — felelte. — Atyaúristen, hiszen az az igazgató neve! Én Hildeb­rand József vagyok, ha nem tudnád! És mit írtál benne? — Semmi különöset. Azt, hogy köszönöm a ruhákat, de én ezekért sem vagyok hajlandó szeretni téged. Az üzemben keresni kezd­tem a levelet. Napok múlva találtam rá a ruhásszekré­nyemben. Leesett a polcról, ezért nem vettem észre. A lány levele mellett egy kis cédula volt az igazgató írásával. »Ne haragudjon, hogy felbontottam a levelét, Hildebrand elvtárs, de hát félreérthetetlenül nekem cí­mezték.« Összetéptem a levelet, és igyekeztem elfelejteni a tör­ténteket. így nyáron eszem­be jut, és föl-f ölteszem a kérdést magamnak, hogy mi lett volna, ha akkor az igaz­gató valóra váltja fenyege­tését. — No és végiggondoltad már, hogy mi? — Még nem — felelte. — Nem merem, pedig így nyá­ron nem ártana. No, szer­vusz, jó üdülést! — Köszönöm... Szegedi Nándor Guiseppe Spanedda szardí­niái, sassairai földműves ki­ment házából, és föl akart ülni motorkerékpárjára. Vasparipája helyett csak egy rakás csavart és egyéb alkatrészt meg egy levelet talált. A levélben ez állt: »Nem mi vagyunk a hi- básak, hanem a maga fia, a mi számtantanárunk. A vizsgán egyáltalán nem volt hajlandó segíteni rajtunk!« • « « Egy angliai fürdőhelyen a gyermekkarneválon meg­rendezett fölvanulás első díjét egy kislány és egy kisfiú nyerte. A kislányl Christina Keelemek, a fiú Rrofumo angol hadügymi­niszternek volt álcázva. * • * Egy ausztráliai nyaraló­hely mentőőrségének min­den tagját pénzbírságra ítél­te a kihágás! bíróság. Az oki: minden csinos, hullámos vonalú nőt ki­mentettek a tengeriből akkor is, ha eszük ágában sem volt fuldokolni. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér L Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Katinka Sándor utca f.

Next

/
Thumbnails
Contents