Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)
1963-07-23 / 170. szám
Kedd, 1963. július 23. 5 sOMOfiYI NÉPLAP Az alkotó, tenni kész ember legnagyobb ellensége az önelégültség. A népművelés vonatkozásában tudjuk ezt a leckét már évek óta. Ismerjük kulturális életünk eredményeit és fogyatékosságait. De hosszú, talán túlságosan is hosszú ideig nem beszéltünk nagy nyilvánosság előtt azokról a bajokról, amelyek szétforgácsolják Kaposvár kulturális erőit. A rivalizálás, a kölcsönös bizalmatlanság, az áldatlan profi- szeliem körénk kövesedett állapotából csak a nyíltság lendíthet ki bennünket, csak az összefogás, az eddigieknél sokkal harcosabban vállalt eszmeiség. Ez a megállapítás sze- geződhetett le — sajnos, igencsak egyoldalú szenvedélyességgel — a városi pártbizottság közelmúltban tartott kibővített ülésén, amelyen a város művelődési életének problémáit tárgyalták meg. A tanácskozás célja kettős volt: Egyrészt: számba venni az eredményeinket, azt, hogy meddig jutottunk el a népművelés területén. Eredményeinket mi jelzi és mi kissebbíti? Mik azok a jelenségek, amelyek megértek arra, hogy egyszer s mindenkorra száműzzük őket kulturális tevékenységünk gyakorlatából? Másrészt: közösen meghatározni azokat a tennivalókat, amelyeknek végrehajtásával az eddigieknél jóval közelebb jutunk művelődéspolitikai irányelveink megvalósításához. Klikkharcok, profiszellem... Korábbról ismert hibáinkkal kellett szembenéznünk. Ami a vitaindító referátumban elhangzott, nem tartalmazott meglepően újat. Ha sokszor sokan tartózkodtak is a város égető kulturális problémáinak megnevezésétől, jó néhányan tudták, hogy számontartásra érdemes — délibábok kapraza- tától mentes — eredményeink messze mögötte maradnak anyagi áldozataink nagyságának és személyi, tárgyi adottságainknak. Végre összegezhettük átfogó képben a jót és céljainktól eltérítő hibásat. S elvi alapokon tehettük ezt, az eszmei offenzíva szükségességével érvelve. Kár, hogy nem korábban került sor erre a tanácskozásra. A megbíráltaknak talán hamarabb eszükbe jutottak volna József Attila verssorai: »Érted haragszom, nem el lened ...« Hétköznapi nyelven: Nem elveszíteni akarlak, hanem megnyerni a jobb, a szélesebb körben ható munka számára. Már évek óta suttogás tárgya a kulturális életet hátráltató profiszellem, a rivalizálás, az egyes művészeti ágakban kialakult monopolhelyzet, a »játékos«-, illetve kultúrmun- kás-csalogatás, és így tovább. Örülünk a napirend ilyetén való alakulásának, örülünk annak, hogy előrehaladásunk biztosítása céljából alkalom nyílt arra, hogy a kulturális forradalom ügyéhez méltó őszinteséggel nézzünk szembe munkánk hibáival, közösen határozva el az akadályok elhárítását. Téve mindkettőt azért, mert a marxizmus—leninizmus eszmei of- fenzivája, amiről napjainkban oly sok szó esik, elképzelhetetDélibábra nincs sttiikség! A népművelés fő feladata a szakmai és az általános műveltség növelése len célratörőbb népművelés nélkül. Megoldhatatlan a népművelők mélyebb elvi elkötelezettségének hiányában. Riasztó ellenzékieskedés uralkodik kulturális életünk szakvezetőinek körében. A speciális keretek között folyó kon- kurrenciaharc szétszórja az erőket... Kulturális forradalmunk kaposvári keretei között aránytalanul sok vámszedője termett a népművelésnek ... Morális kérdés erről beszélni, s oda hatni, hogy a jövőben megszűnjenek az erőin felüli vállalkozások, az anyagi számításokon alapuló »ügyszeretet«. Véget kell vetnünk — tisztelet a kivételnek — a népművelés eszmei céljait figyelmen kívül hagyó személyeskedéseknek, széthúzásnak, egymás lejáratásának, amiben kivált zenei szakembereink jeleskedtek. Ha valamiben, akkor abban hibáztak a népművelés állami irányítói és ellenőrzői, hogy ismerve a problémákat, nem emelték szót a most nevükön nevezett hibák ellen. Szinte páholyból szemlélhettük, hogyan alakul át fizetéspótló mellék- foglalkozások halmazává a népművelés néhány ága. Láttuk, hogy zenei életünket miféle ellentétek, komoly és szakmailag művelt emberekhez mennyire méltatlan, sokszor már gyerekes áskálódások zilálják szét. Nem néhány hete tudjuk, hogy az évi hatvanezer forint támogatást élvező Somogyi Írás példányainak csak 24 százaléka kelt el, a többi ott porosodik a polcokon. A folyóirat színvorna lattan és tartalmában korszerűtlen, rosszul szerkesztett. Ez a magyarázata annak, hogy kevesen tartanak igényt megjelenésére, olvasására. A színvonalában értékesebb másik kiadvány, a Somogyi Almanach — sorozat sem számítha tott nagyobb érdeklődésre. A sorozatban megjelent kiadványoknak mindössze 26 százalékát sikerült eladni. Tematika jával nem találkozik a közérdeklődés, a sorozat kiadványai úgyszólván csak a múltat tárgyalják a tudományosság és a meggyőzés igényével. Időszerű arról beszélni, hogy az adott anyagi keretekben olyan kiadványokat bocsássunk útjukra, amelyek közérdeklődést képesek kelteni? Igen! Formákban gondolkodunk feladatok helyett Mi térül meg azokból az ősz- szegekből, melyeket az állam, a szakszervezetek, a üzemek, az intézmények a kulturális létesítmények egész sorára áldoznak? Mit kapnak a művelődési házak, az üzemek, a vállalatok cserébe azért az összegért, melyet tiszteletdíj fejében fizetnek ki művészeti csoportjaik oktatóinak? Ha ezt vizsgáljuk, van okunk a restelke- désre. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat (Kaposvár, Május 1. u. 57.) ipari tanulókat vesz föl kőműves, burkoló*, parkettás, ács- és üveges szakmákban. Fölvételre jelentkezhet az a tanaié, akinek az általános iskolai végzettsége megvan, általános osztályzata közepesnél nem gyengébb, és a bejárásra lehetősége van, mert bentlakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés a vállalat oktatási előadójánál. Határidő: 1963. augusztus 15. (3757) 1963. július elsejével a Székesfehérvári Finommechanikai és Autójavító Vállalatnál működő neonszerelő részleget vállalatunk átvette. 1963 II. félévében korlátolt számban még vállaljuk új neonberendezés készítését és meglevő neonberendezések javítását. Cím: Fejér megyei Tatarozó, Építő és Szerelő Vállalat, Székesfehérvár, Sörház tér 1. (3772) Vagy nem feleletre váró kérdés-e az: kinek éri meg, hogy az egymást túllicitálni igyekvő zenei rendezvények üres, fél és negyed házak előtt zajlanak le? Az állam a ráfizető, fizessen az állam! Álljunk meg itt néhány percre! Ismeretes, hogy az állam semmire sem fizet úgy rá, mint a kultúrára. De mi vagyunk a gazdái a pénznek, airmak is, amit okosan kamatoztatunk — és valóban százak, eznek hasznára —, s annak is, amit kidobálunk. Májusiban tíz zenei esemény volt Kaposváron. A tíz hangversenynek nem volt annyi közönsége, mint amennyi hallgatónak két hangverseny alkalmából kedvvel, odaadással képes muzsikálni egy zenekar! Minek a kápráztatás, a mesterséges délibábtenyészet, kinek kell ez, kinek szolgál hasznára? Igen ... sok hamis illúzióval kell leszámolnunk. Es meg kell tanulnunk feladatokban gondolkodni. Kollektíván, ilyen felelősségtudattal és erőbedobással dolgozni. Soha nem volt és nem lesz egyéni ügy, hogyan teljesítik feladatukat művelődési intézményeink, mit tudnak felmutatni műkedvelő művészeti együtteseink akár a művelődési házak kebelében, akár az üzemben működnek. A kulturális forradalom nem egyéni, hanem társadalmi ügy. A felelősség közös, a számonkérés joga, kötelessége úgyszintén! Ebből az következik, hogy valóban meg kefll tanulnunk annyi megbicsaklott kezdés után átfogóan látnunk és gondolkodnunk. Dolgoznunk, hogy másokat is sikerrel taníthassunk meg a helyes szemlélet- módra, gondolkodásra. A részletekkel való bíbelődés, az egyéni sziporkázás, a »délibáb- festés« — tapasztalatból tudhatjuk — zsákutcába vezet! Aránytalanság az anyagi áldozat és az eredmények között Igaz. hogy az általános és középiskolás -kóruskultúránk jelentős fejlődési szakaszon jutott túl az utóbbi két évben, de számos felnőtt kórusunk között nincs egy sem, amely reprezentálhatná kóruskultúránkat! A »dudások« — jóllehet van közöttük nem egy kitűnő képességű szakember — látni valóan nem fémek meg az »egy csárdában«. Valóban nem ismerik el az egységes népművelés szükségességét? Egy- egy kórustag több énekkarban is énekel. Ez a mi népművelési munkánk tömeges vonzereje? Megbecsülést szerzett — és méltán — a Közalkalmazottak Szimfonikus Zenekara néhány sikerült hangversenyével. De a zenekarnak nyújtott állami támogatás összege még mindig rosszul aránylik a teljesítményhez! Jó néhány művészeti ágban jellemzi fejlődés kulturális életünket, és ezt nem győzzük hangsúlyozni. De eltekintve az iskolai kórusélet és néhány művészeti ág fellendülésétől, a fejlődés nem a kívánt és joggal elvárt mértékben következett be. Eredményeink lehetnének nagyobbak is. Tisztelet a néhány kivételnek. elsősorban zenei életünk szakvezetőinek körében kell kialakítanunk megfelelő munkaszellemet, kizárva a gyakorlatból az intrikát, az egymás lejáratására törő személyeskedést. Az emberek látnak, hallanak, gondolkodnak. Ostobaság azt feltételezni róluk, hogy nincs kialakult véleményük a békét- lenkedés egészségtelenül ható állapotáról! Az is megengedhetetlen, hogy a kultúrára fordítható összegek — számoljuk bár őket százasokban — megfelelő ellenérték nélkül csorogjanak el a közösség érdekeivel nem túlságosan törődő egyéni érdekek csatornáin. Nem szentesíthetjük azt az imént említett gyakorlatot sem, hogy művészeti szakvezetőink egyike-másika egyik szervtől a má&i'k szerv művészeti csoportjába viszi magával kórusuk, tánccsoport»szervezésd« fogással. Az ilyen és megfelelő propagandamun- szervezettség csupán arra jó, hogy a tiszteletdíjas kevesebb lelkiismeretfurdalással vehesse föl tiszteletdíjáit! Évek óta nagyon sok pénzt áldozunk arra, hogy népműve- 'iésünk szakember-ellátottsága megközelítse az igényeket, hogy mind több működési engedéllyel, tehát szakvizsgával rendelkező művészeti csoport- vezetőnk legyen. Sajnos, sok üzem, intézmény nem követeli meg a szerződéskötéskor a működési engedély bemutatását, de nem követeli meg a másodállás betöltésére kapott munkáltatói igazolást sem. Így eshetnek meg olyan nevetséges dolgok, hogy például a kórház színjátszó csoportját a színház közönségszervezője tanította. Nem vitás, csak azért, mert színházi alkalmazásban áll. Egyébként a színháznak nem egy és nem két tagja vágott zsebre az elmúlt évben súlyos ezreket üzemben, művelődési házban vállalt rendezésiért. Az eredmény? Egy villámtréfa és két-három egy- felvonásos. Nagyon drága mulatság ez! Az pedig már a tisztesség határait lépi túl, hogy az egyik szervtől a másokhoz pártol egy művészeti együttes csak azért, mert vezetője többet kap a fogadó szervtől, mint attól, amelynek segítségével létrehozta az együttest! Hosz- szan lehetne sorolni a rossz ízű példák sorát bizonyítandó, hogy kulturális életünk problémái morális vetületűek. Beszélni kell róluk, mert míg léteznek, nem tudunk előbbre lépni. Nem arról van szó, hogy mellékfoglalkozású népművelőink ne foglalkozzanak több csoporttal. Tegyék. De munkájuk tartalmát határozza meg az a követelmény, hogy adni is kell a vezetésükre bízott embereknek. Egyszóval, legyen termékenyebb a munkájuk! A középszerűség nem támaszt igényeket Sokszor bíráljuk üzemi közönségszervezőinket. Kétségkívül sokat kell javítani a közönségszervezés módszerein. De érdemes fölfigyelni arra a tényre, hogy túl sokszor kell zsebükbe nyúlniuk az embereknek. Másrészt... Merjük már észrevenni, hogy a közérdeklődés elfordul a középsze Tűtől, mivel gyakrabban kap se hideg, se meleg kulturális eseményeket, mint kiválóakat. Magunk sem tudunk sok esetben elég meggyőző erejű közvéleményt teremteni. Gyakorta előfordult — kivált a múlt évben —, hogy a középszerűség süllyesztőjébe vesztek a kivételesen művészi színvonalú színházi, zenei és egyéb kulturális események is. S ha már szólunk erről, hadd mondjuk ki azt is, hogy manapság már lealázó dolog in- gyenjegyéket osztogatni. A munkásemberben visszatetszést kelt, ha jó munkája jutalmául színházjegyet kap, mert maga is meg tudja vásárolni, és szeret akkor színházba menni, amikor éppen az ideje és kedve tartja. Az elismerésnek ez a formája kikopott életünkből, haszna nincs. A munkásember kinőtte az ingyenjeggyel való vállonverege- tést! Ezért kifogásolható a Csi- ky Gergely Színház bérletezési módszere, ugyanis a bérletek zömét üzemek, termelőszövetkezetek vásárolják meg igazgatói, illetve kulturális és szociális alapjukból. Tehát a közösség pénzéből. Ne a szervezetek vásároljanak bérleteket, hanem az egyének! Adjunk a közönségnek ellenállhatatlanul jó színházat, teremtsünk valóban színvonalas művelődési, szórakozási alkalmakat, akkor nem fordul, elő, ami az idén sokszor megtörtént, hogy a bérletek kihasználatlanul maradnak; az sem következik be, hogy erőszakkal kell közönséget terelni esetenként egy-egy kulturális kával segítenünk a közönség szervezést. Sikerülhet, ha a vezetésiben, társulatának összetételében változások elé néző színház szakít a középszerűséggel, egyéb rendezvényeinket pedig az igények figyelembevételével nyújtjuk át a jóra mindig fogékony közönségnek. Alapos felülvizsgálatra szorul a tizenhárom éve működő állami zeneiskola tartalmi nevelőmunkájának néhány módszere is. Mire gondolunk? Arra, hogy évente százhúsz növendék végzi el zenei tanulmányait ebben az intézetben. A növendékek szülei zömmel tagjai a Zenebarátok Körének. De hagyjuk ki most ezt a számításból. Csupán az évente végző növendékek számát szorozzuk be tizenhárommal. Aztán emlékezzünk, hol volt ez a tömeg egy-egy zenei esemény alkalmával. Egyáltalán hol vannak azok a százak, akiket a zeneiskola nevel a zeneértésre, -sze- retetre, a muzsika igénylésére? A módszerekkel van baj itt is. Zened kultúra szerzésére nem lehet presszivóval ösztönözni. Nem lehet úgy, hogy a hangversenyen kötelező a megjelenés, mert a távolmaradók »penészes lelkűéknek« nyilváníttatnak. De úgy sem lehet föl- fédeztetmi a zene szépségeit, ha egy zenei eseményre a pedagógus így hívja föl a figyelmet, hogy ide »illik elmenni«. A szocialista zenepedagógia ne sznobokat neveljen! A zeneiskola ne olyan barátokat szerezzen a zenének a szülők köréből, akik megszűnnék a muzsika barátai lenni, mihelyt gyermekük kilép a zeneiskola falai közül! A Népművelési Tanácsadóról szólva... Nem léhetünk elégedettek a Népművelési Tanácsadó módszertani tevékenységével sem. E szervnek és a módszertani központtál alakuló Latinka Sándor Művelődési Háznak kiterjedt szakreferensi hálózata van. Sajnos, munkája megfog hatatlan, hatását vajmi kevés sikerrel kutatjuk a gyakorlati életben. Helytelen az is, hogy a tanácsadó mindkét vezetője táncszakember. Tevékenységüket sok elismeréssel nyugtázhatjuk, de egyúttal bírálhatjuk is. Szavaikat idézve, a tanácsadó működési területe az egész megye. Nem tudni milyen elgondolásból, a város — a megyeszékhely — kívül esik működési területén. Nevetséges és képtelen helyzet ez. Hiszen ha juk tagjait, tömegmozgalom i eseményre, csalárd látszatát keltve ezzel a ’ Üj alapokra kell helyeznünk VÖKÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A MÜLT KÁVÉHÁZA. Kbrhatár nélkül. Lengyel lélektani film. , _ Előadások kezdete 5 es ‘ órakor. (Július 24-ig) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ BÍRÓSÁGI ÜGY. Korhatár nélkül. Szovjet film. Élőadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Július 24-ig.) DÓZSA KERTMOZI KÜLÖNÖS HÁZASSÁG. BARTÓK KERTMOZI MESTERDETEKTlV. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ A kerthelyiségben 19 órától TÁNC. a megyeszékhely, Somogy egyetlen városa nem tud kisugárzó hatású kulturális életet teremteni körülményei és adottságai birtokában, akkor eleven példa nélkül dogmákká merevednek a módszertanos el- méletieskedések. Úgy látszik, azért nem munkaterülete a város a tanácsadónak, hogy legyen hol keresni, ha már vidéken hivatalból dolgozni kell. Ámbátor ezzel sem egyezik valami ... Az idei kulturális szemlén legtöbb népi együttesünk produkciójáról az a szakmai bírálat hangzott el éppen Együd és Csíkvár elvtársak részéről, hogy ennek az együttesnek is, annak is szüksége van táncdramaturgiai átdolgozásra. Egyéb támogatásra, amit — kérdés — meg is kapnak a tanácsadótól? Az ígért segítség hányszor és hova érkezett meg nem külön tiszteletdíjért, hanem hivatalból? Nem lenne fölösleges átlapozni néhány népi együttes vezetőjének naplóját, és megnézni, hányszor voltak náluk látogatóban táncszakembereink. Hivatalból persze... A népművelési tanácsadók rendszerét a Művelődésügyi Minisztérium hozta létre, hogy a megyei tanács művelődésügyi osztálya mellett hajtómotorja legyen a népművelési munkának. Tekintettel arra, hogy ma a legnagyobb gondot az elmélet és a gyakorlat együtthatása alkotja a népművelés egyes területein, hasznos lenne gondolkodni a tanácsadó átszervezésén, hogy a jobbára módszertani levelek szétküldésén alapuló adminisztratív munka a mostaninál aktívabb segítője lehessen a gyakorlatinak. Növelni az általános és szakmai műveltséget! Van tennivalónk bőségesen, ha jövő ilyenkor azt kívánjuk elmondani, hogy feladataink megvalósításához megkerestük a megfelelő formákat, eszmei alapokon nyugvó, el vtársias légkört teremtettünk a névművelés minden területén. Érdemes rászánni magunkat a legnagyobb erőfeszítésekre, a szenvedélyes vitákra is. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy hadat kell üzennünk az általános és szakmai műveltségbeli elmaradottságnak. A szocializmus építésének fontos termelési célja: elérni a világszínvonalat. Ennek a célnak a megvalósítása széles látókörrel, alapos szakmai és általános műveltséggel fölfegyverzett embereket káván. Egyszerűsítve: ezért vált sajátosan népművelési feladattá az, hogy miután megtanultunk szocialista módon élni és gondolkodni, emberek százait tanítsuk meg erre. Ennek, az eszmei offenzíva fontos alkotórészét megtestesítő feladatnak minden népművelési formában helye van. Minden népművelési formában csak ennek van helye! László Ibolya Balatoni filmszínházak műsora: Július 23-án: BALATONBOGLÄR Terem: Mici néni két élete. Magyar film. BALATONFÖLDVAR Fedett kert: Szélvihar. Jugoszláv —olasz film. BALATONFENYVES A nagy m nőver. Angol film. # BALATONLELLE Park: Cartouche. Francia film. BALATONSZARSZÖ Terem: Szélvihar. Jugoszláv— olasz film. BALATONSZEMES Szélesvásznú kert: Dühöngő évek. Olasz film. FONYÖD Szélesvásznú fedett kert: emberek. Szovjet film. Szélesvásznú terem: A nap mese. Amerikai film. UzletszerelSIÖFOK Szélesvásznú kert: Az aranyember. Magyar film. Terem: Mandrin kapitány. Francia film. ZAMÁRD1 Kert: Válás olasz módra. Olasz film. (Csak 18 éven felülieknek.)
