Somogyi Néplap, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-21 / 143. szám
Péntek, 1963. június 21. 3 SOMOGYI NÉPLAP A munkaverseny még szebb eredmények elérését segíti A marcali AKÖV-főnökség munkájáról A 13. sz. AKÖV marcali főnökségének dolgozói is hozzájárultak jó munkájukkal, hogy vállalatuk a múlt évben elnyerte az élüzem címet. Hatan kaptak közülük »Kiváló dolgozó« jelvényt, illetve oklevelet. Most 'azon fáradoznak, hogy mielőbb pótolják a tél okozta elmaradást. Kürtös Sándor, a főnökség vezetője elmondotta, hogy hetven dolgozójuk vállalta a vasárnapi műszakot. Hat tehergépkocsijuk éjszakánként is •üzemiben van. Csak így lehet teljesíteni a második negyedévi feladatokat. Az eredetileg tervezett 1 670 000 forint helyett 1 970 000 forint bevételt akarnak elérni. Nem lesz könnyű dolog a gépkocsik állásidejét hat százalékkal csökkenteni, a napi üzemidőt pedig 5,7 százalékkal növelni. A javítóbrigád — Kecskeméti János, Lantos Ernő és Kör- nye István — jó munkájának eredményeként a gépkocsik javítási idejét 30 számokkal csökkentették. Ennek köszönhető, hogy a tavalyi napi 4—5 vagon áru helyett most 15—20 vagon árut szállítanak a leheA hetes! Vilcór Béla Tsz kertészetében • raw: "v • májas elejétől szedik a káposztát és a karfiolt. A zöldségféléket a MÉK-nek és a kaposvári piacra szállítják. A kertészeti brigád kapálja a három hold paprikát. Pinté László — Szabó István: wmm (38) — Igém — És a többiek? — Ök is. — A rádióskocsiit nehogy itt felejtsék... Mi a véleménye, nagyon meg fog haragudni a kis Liszkai, ha felkeltjük, és közüljük vele, hogy mégsem holnap, hanem most utazunk? — Nem hinném — mondta bizonytalanul a százados. — Lelkes gyerek..: — Hát akkor küldjön ki érte valakit. Látnom kell, milyen a terep, s főleg, hogy mit csinál a barátunk. Messziről mindig nehezebb megítélni.;. — Az igaz... Pálos a szobájában kiemelt a szekrényéből egy nagy bőröndöt. A titkárnő készítette oda. Még az este kapta meg a technikai osztályról a szükséges útiholmikat. Az őrnagy összehúzta a függönyöket, aztán vetkőzni kezdett. Már csak egy alsónadrág volt rajta, amikor váratlanul visszaérkezett Istvánfi. Meghökkent a parancsnoka láttán, de Pálos nem zavartatta magát. — Jöjjön csak. Segítsen Öltözni. És szóljon fel a hatodikra, hogy jöjjön valaki maszkírozni ... Istvánfi buzgón segített az őrnagynak, és sok bajlódás után végül is elkészültek. Megérkezett Liszkai főhadnagy is frissen, mozgékonyán. Nem látszott rajta, hogy az ágyból rántották ki. Igaz, ő délután egyszer már felkészült, akkor azonban holnapra halasztották az utat. Most mégis éjjel kerekednek föl! Az ügyeletes fodrász segédletével felkerült a paróka is Pálosra, úgyhogy rá sem lehetett ismerni. Szürke bajusza, őszülő haja, elváltoztatott arca, meggörnyedt alakja idegenné tette. Annyira, hogy Istvánfi századosnak a kapuban álló őrszemnél igazolnia kellett Pálos őrnagyot.;. 12. Harmat ülte meg a növényeket ebben a kora reggeli órában. Éjszaka óriási vihar tombolt, zúgott, csattogott az égbolt, de amilyen gyorsan jött, el is múlt. Alig esett valami. Harmatos reggel köszöntötte a tő leggyorsabban rendeltetési helyére. Mind nagyobb gondot okoz az autóbusszal utazók szállítása. Az utasok száma állandóan növekszik, pótkocsis járatokat azonban nem indíthatnak minden útvonalon, csak azon, amelyet portalanítottak, teháí egyedül Böhönye és Marcali között. Az utazóközönség ezt nem akarja megérteni, & egy 40—60 személyes autóbuszra nyolcvanan is felszálló áriak. Ezt azonban nem engedhetik meg, mert enélkül is nagy a baleset veszélye. Naponta kell 1 a telephelyre szállítani valamelyik járművüket rugótörés miatt. Több megértést kémek az utazóktól. Amikor a főnökség vezetőiétől a szocialista brigádokról érdeklődtünk, s arról, hogy hogyan hasznosítják a munka- versenyben rejlő lehetőségeket. ezt a választ kaptuk: »Sajnos, szocialista brigádunk nincs; alakult ugyan a múlt évben egy, de feloszlott. így voltaképpen munkaverseny sincs. Segítsen a vállalat szak- szervezeti bizottsága, küldje ki hozzánk az egyik jól működő szocialista brigád vezetőjét hogy átadhassa tapasztalatait!« A múlt • évben megalakult brigád tagjai azt hitték, hoev munkatársaikkal szentben elő*- nyöket élvezhetnek. Amikor ebbel! reményük nem vált be, a brigád feloszlott; Nem volna lehetőség a 13 sz. AKÖV marca K főnökségén szocialista címért küzdő brigádok alakításéra’ Nem indíthatnának munka versen vtv T)e igent Csak nem kénen*, ama várni, hogy a kanosvár1 szakszervezett bizottság kezdeményezzen helyettük. Dolgozóik nvolcvan százaléka a íérzsigándáboz tartozik. Ne várjanak arra. hogy Kaposvárról menjen ki hozzájuk eev iö? dvT*Tr\73Ó szociaiista tvriaád ■'T’OTieytő'í*?. TTfil/Tkálr el olr r> h&ny munkásukat tanaszta- "atszorzÄre s annál ioiWtr uél előbb megteszik ezt. Me'-*- Visz*.£#C$Í‘ fj rmimTz««-- r>v*o -pyvTTo »■<■/-.!?o'TIttpl'íeotiiol p7 Ctrl-'‘1- rx.Trlfr ni v! o rfrrn.WK ,fvr*OfTirvn art"» t r<vlz re*érhetnek él. Szalui László korán ébredő üdülőket és a külföldi vadászokat. Feketerigók fütyültek. Sokan odahúzódtak a függőkért melletti fákhoz, és hallgatták a, napot köszöntő madárdalt. Csak a külföldi vadászok nem bírtak magukkal... Lökdösődtek, mint a gyerekek, s cáy hangosan beszéltek, hogy hangjuk felhallatszott a szobákba, és sokaikat fölébresztett. Éva és Sípos ott állt a teraszon. Várták, hogy megérkezzen a túravezető. A három juhász berm ült a hallban. Már akkor ott pipázták, amikor a kirándulásra készülődő csoport első tagjai lejöttek. Többen csodálkoztak is, hogy lehet az, hogy ezek még késő este is a hallban ülnek, és reggel sem lehet őket megelőzni Éva meg is kérdezte tőlük, nem akamak-e kirándulni — Mi pihenni jöttünk ,Itt jó hűvé» van — válaszolta az idősebbik juhász. Sípos, aiki ott állt Éva mögött, hangosan felkacagott. — Nem szeretik a napot? — De bizony, szeretjük mi, kérem — szólt az öreg pipáját szopogatva. — Mondja, maga nem sátolaljaúj helyi véletlenül? — kérdezte Sípostól. — Én? Dehogy... Dunántúli vagyok ... Illetve budapesti... Miért kérdi? — Csak úgy gondoltam. Sípos kissé tűnődve ment ki Éva után a teraszra. Pálos, ez a kedves zenetanár, aki alig egy órája érkezett, már mindenáron menni akart. — Olyan régen jártam erre, hogy már alig emlékszem rá — mondta. — Pedig imádon a Bükköt. Itt egészen más zenéje van az erdőnek, mint másMUNKÁSKARRIER Az előszoba asztalán jegyzetek sorakoznak, a hamutálcában rengeteg a cigarettavég. A nap áttűz az ablakon, forróvá hevíti a levegőt, gyorsan lekeni az emberről a kabát. Kovács József, a Kaposvári Textilművek tisztító-kártoló osztályának vezetője is ingujjban ül az egyik fonott széken, rágyújt, és emlékeket kezd idézni. Egy munkáserrtber élete, egy munkáskarrier története elevenedik föL o Aligha érdekelte a töröcskei erdészetet, hogy mi rejtőzik ebben a vékony favágóban. Csak az számított, hogy hány törzset dönt ki... Az erdő és az erdei emberek élték mindennapi életüket, küszködtek az időjárással, az utakkal. (— Gyermekkorom óta az erdőn laktam, ott nevelkedtem. Szerettem a fákat, az embereket. De valami belső hang mindig azt mondta, hogy törj ki innen, tanulj, tanulj, hiszen az szép és jó. A polgárit már így végeztem el magánúton —, aztán egy ideig megrekedtem.) Es amíg az ember nem tanul, addig úgy érzi, hogy mindent tud. Amikor elkezdi a tanulást, észreveszi, hogy milyen hézagosak az ismeretei. S ha már benne van a tanulásban, látja, hogy mennyi mindennel kell még megismerkednie. Kovács József is így volt. De ahhoz, hogy tanulhasson, hogy a benne rejlő érték a felszínre kerüljön, ki kellett neki törnie az erdőből, olyan környezetre volt szüksége, ahol biztatják a tanulásra, figyelik botladozásait és segítik. (— Azt tudtam, hogy az erdő már nem elég. Először a vajgyárba akartam menni, de ismerőseim említették az épülő textilműveket, s akhor Hl kötöttem ki.) Udvari munkás lett. Aztán tanfolyamra küldték Pestre meg Szegedre, megtanították a fonógépek kezelésére, s ettől már csak egy lépés volt, hogy segédművezető, majd művezető legyen a megfelelő tanfolyamok elvégzése után. (— Aztán tovább tanultam. A Bolyai János Textiltechnikum fonótagozatát jeles eredménnyel végeztem el. Közben az üzem technológusa lettem. 1959-ben meg a Budavesti Műszaki Egyetem gévészmérnöki karát kezdtem, el. Most a harmadik évet végzem...) Elgondolkodva folytatja; (— El sem hiszi, hogy mi m indenről, kellett lemondanom. A szórakozás teljesen megszűnt, két fiammal sem tudtam annyit törődni, ameny- nyit kellett volna.) Naponta nyolc órát dolgozik az üzemben, otthon pedig a könyvek meg a jegyzetek várják újabb nyolc-tíz órán át. Szívós akarat és kitartás kell ehhez. (— Nem bánná már a feleségem sem, ha befejezném. Én is boldogabb lennék, ha kezemben volna a diploma...) Közben házat építettek, meleg családi otthont; két év munkáját fordították rá. — És az újítások? Első ésszerűsítési javaslatát még 1951-iben adta be. Azóta harminc újítását vezették be. A kártológép rostélyának átalakításával évi 150 000 forint értékű importanyagot takarítanak meg. a verőgépeken perforált rostélyt alkalmazott —< 40 000 forint a megtakarítás —, egy másik újítással pedig 250 000 forinttal csökkentette a kiadást. Tekercsátvilágítási újítását hat vállalat kérte el, és alkalmazza már pz országban: általa könnyebbé, gyorsabbá válik a munka, növekszik a termelékenység. (— Nem gondolkodom küld. nősebben az újításokon, jön- nek maguktól. Ha úgy látom* hogy valahol ésszerűsíteni lehet, akkor megcsinálom. Minden anyagi és technikai támogatást megkapok az üzemtől.) Amióta a káirtoló-tisztítő osztály vezetője, azóta a kártolóban 49 százalékkal csökkentette a fátyolban található grízek számát Az új, 20 000 orsós üzem számára kiképezte a kártoló művezetőket. <— A vizsgák előtt néha elcsüggedek, vajon megéri-e, hiszen olyan nehéz a tanulás. A sikeres vizsga azonban nagyon jóleső érzés. Azt hiszem, most már H sem tudnának dobni az egyetemről.) Három éve nem volt szabadságon . (— De ha befejezem a tanve* löst, akkor azt nagyon megünnepelem ...) Két fia a bizonyítványt hozza haza az iskolából. Nem tudják még, hogy milyen pályáit választanak. Jártak más az üzemiben is, nagyon tetszett nekik m inden. Könnyen meglehet, hogy apjuk nyomdokaiba lépnek. Polesz György A termelőszövetkezetek figyelmébe; Hozamfelemelés — hozam leszállítás A termelőszövetkezetek 98 százaléka rendelkezik megyénkben, vagyonbiztosítással. Az Állami Biztosító a termelési tervben megállapított hozamok szerint veszi iöl minden év elején a biztosítást. Jégverés esetén az Állami Biztosító kárbecslői csak a tervezett, tehát a biztosításban megjelölt termés mennyi égét vehetik alapul. Ha tehát a tervezett 10 mázsa helyett holdanként 12 mázsa gabona terem, az Állami Biztosító a százalékos kármegállapításkor csak a bejelentet:: 10 mázsához viszonyíthatja a károsodás mértékét. A térhó!..; Miért nem indulunk? — Sétabotjával türelmetlenül megkocogtatta a terasz cementlapját. Nem messze tőle ácsorgott Liszkai, aki egyetemi hallgatóként mutatkozott be a többieknek. Nem mert Pálos közelébe menni, mert azt a parancsot kapta, hogy öt méteren belül ne közelítse meg. így aztán félszemmel figyelte csak, mit csinál az őrnagy, aki hűen tudta utánozni az idős zenetanár lassú, kimért hanghordozását, öreges türelmetlenségét, s a korral járó mozdulatokat. Sipos a mai napot még csak az előkészületekre szánta, nem akarta elsietni a hódítást. A jelek szerint jól alakultak a dolgok. Az este korán lefeküdtek, de megbeszélték, hogy mindketten feltétlenül elmennek kirándulni. S még érdekesebbnek ígérkezett a túra most reggel, miután közölték velük, hogy együtt mehetnek a vadászokkal, s végignézhetik cser- készésüket. Éva idegenkedett a vadászoktól, éppen feltűnős- ködő, hangoskodó viselkedésük miatt, de ő is kíváncsi volt rá, milyen is egy vadászat. A lány zárt túracipőt, testhez simuló, feszes nadrágot és pulóvert vett föl erőre az alkalomra. Amikor lejött a lépcsőn, mindenki megnézte. És ő tudta, hogy figyelik, hogy tetszik a férfiaknak. Ez hízelgett természetes női hiúságának. Egyébként inkább arra volt kíváncsi, vajon mit szól majd Tibi, hiszen akarva-akaratlan már az első este közel került hozzá. Kellemes volt a tegnapi nap, és a megnyerő modorú fiú egy picit már beférkőzött a szívé be. Szereti a matematikát! meloszövetkezeteknek azonban, módjukban áll — ha a termést jég-; verés még nem érte — a várható nagyobb hozamra biztosítást kötni. Ebben az esetben az Állami Biztosító a magasabb hozam alapján téríti meg a kárt. Akadhatnak olyan termelőszövetkezetek, ahol a terméshozam kevesebb lesz a tervezettnél. Ha a növényt jégverés még nem érte, a termelőszövetkezetek a kötvény- feltételekben foglalt határidőig a hozamot a valóságos helyzetnek megfelelően leszállíthatják. Sipos is tudta, hogyan kell köszönteni a lányt, akit meg akar nyerni magának. Finoman, túlzás nélkül megdicsérte praktikus öltözetét, néhány kedves szót szentelt a reggeli napfénytől szikrázó szőke hajának, aztán a madárcsicser- gésről kezdett beszélni, mintha fontosabb közlendője nem is volna. Pedig titokban még az ő hideggé edzett szívét is megfogta kissé ez a lány. (Folytatjuk) Új iparvágány, rakodótelep és út épült a Szokola berekben (Tudósitónktól.) Kaposvárra igen sók építőanyag érkezik nap nap utón; A rsjkodótelepek azonban korszerűtlenek voltak, hiszen a hozzájuk vezető vasúti vágányra csak négy vagon anyagot tolathattak rá. Az Építésügyi Minisztérium ezért hozzájárult ahhoz, hogy a Szoko- la berekben egymillió forin- költsóggel új iparvágányt f készíttessen a Somogy megyei Építőipari Vállalat. Az új vagányok mellé támfalakkal ellátott rakodótelepet és egy 300 méter hosszú szilárd burkolatú utat is építettek. Most a négy vagon helyett 24 vagon építőanyagot fogadhat a telep, s 8000 köbméter sódert és $3000 köbméter salakot lehet I tárolni. ♦ Az építkezést folytatják, s {még az idén elkészülnek az 51- ♦tözők és a földbe süllyesztett l bitumentároló tankok. A Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó V. fölvesz rakodó segédmunkásokat Szállást, munkaruhát biztosítunk. Útiköltséget csak fölvétel esetén térítünk. Jelentkezés: Pécs, Rózsa F. u. 17. sz. alatt a munkaügyi vezetőnél. (3686) Az ÉM Pécsi Cementáruipari V. dombóvári telepe felvételre keres üzemfenntartáshoz villanyszerelőket. Munkásszállás, üzemi konyha biztosítva van. ______________(3677) A Z ÉM 44. sz. Állami Építőipari Vállalat (Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre kőműves, ács, állványozó szakmunkásokat, építőipari könnyügépkezelö- ket, kubikosokat, térti segédmunkásokat. Szállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk. Munkaruha, vidékieknek tanács- igazolás és szakmunkások 2 nak szerszám szükséges. 3 A Somogy megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat kaposvári kirendeltsége gépkocsirakodó munkásokat vesz föl. Jelentkezés : Kaposvár, November 7. utca 86. (51300)