Somogyi Néplap, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-10 / 107. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1963. május 18. Az utánpótlás újrendszerű neveléséről Nagy fontosságú határozatot ho­zott a közelmúltban az MTST el­nöksége az utánpótlás nevelésének egységesítésére. Az tette ezt szük­ségessé, hogy sportmozgalmunk ál­talános fejlődése ma már megkí­vánja, hogy a serdülő, ifjúsági és utánpótláskorú sportolók az eddi­gieknél jelentősebb előképzésben vegyenek részt. Bebizonyosodott, hogy a különböző világversenye­ken ma már rendszerint csak azok a versenyzők képesek eredménye­sen helytállni, akik 10—12 éves ko­rukban megkezdik a komoly mun­kát. Az újfajta nevelési rendszer há­romirányú lesz. Sportiskolákban, nyári táborokban és nyári sport­napközi foglalkozásokon fogják megismertetni az ifjúsággal a sport alapelemeit. A sportiskolák keretében létre­hoznak a fővárosban egy közpon­ti sportiskolát, ezenkívül Budapes­ten és vidéken is lesznek egyesü­leti sportiskolák, amelyekben ezer általános iskolás tanuló ismerke­dik meg majd a sport kilenc ágá­val. (Asztalitenisz, atlétika, kajak­kenu evezés, labdarúgás, öttusa, tenisz, torna, úszás vízilabda és ví­vás szerepel a sportiskolák i ét­rendjében.) A nyári táborozás kon az utolsó éves serdülők és az első éves ifjúságú korú sportolók vesz­nek részt. Az országos táborban hatszáz főnyi fiatal kétszer három héten át készül a jövő sportfelada­taira. Ezenkívül valamennyi me­gye megrendezi a megyei táboro­zást, amelyen 14—15 éves korú fia­talok vesznek részt. A megyei tá­borokban az atlétika, a birkózás, az ökölvívás, a súlyemelés, a kézi­labda, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a torna, a vívás, a labda­rúgás és az úszás kerülhet műsor­ra. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Vermes Imrével, a Somogy megyei TST elnökével. Az idei nyári tá­borral kapcsolatban a következő­ket mondotta: — Meglehetősen felkészületlenül ért bennünket az MTST-nek ezzel kapcsolatos rendelete. Nem kétsé­ges, hogy mind a sportiskolák, mind pedig a nyári táborozások igen hasznosak lehetnek a jövőt illetően. Utasítást kaptunk arra, KOSÁRLABDA Megérik a téli terembajnokság gyümölcse A K. Honvéd csapata továbbjutott a Magyar Népköztársaság Kupában Nem egy ízben számoltunk már be arról a lelkes munkáról, ame­lyet a Somogy megyei Kosárlabda Szövetség fölfrissített vezetősége végez a sportág fejlesztéséért. El­mondottuk, hogy a téli terem baj­nokság milyen szép sikereket ho­zott. Megállapítottuk, hogy a me­gye legjobb csapata, a K. Honvéd milyen ütőképes gárdával rendel­kezik. Most ez be is bizonyosodott. A Honvéd csapata ugyanis részt vett a Magyar Népköztársasági Kupa székesfehérvári elődöntőjén, ahol nem kisebb ellenféllel kellett meg­mérkőznie a továbbjutásért, mint az NB I-es Székesfehérvári Építők. A kiírás értelmében a két csapat két mérkőzést*'vívott egymással, s ennek Összesített eredménye alap­ján dőlt el a továbbjutás kérdése. Az első meccsen a fehérvári NB I-esek nagy küzdelemben 66:63 arányban legyőzték a K. Honvé­det. A második mérkőzésen azon­ban javítottak a kaposváriak. 29:24-es félidő után a végeredmény 54:49 lett. Az összesített pontarány 114:112 a K. Honvéd javára, így a kaposvári csapat jutott tovább, az NB I-es Fehérvár pedig kiesett. Figyelmet érdemlő eredmény ez a megye és a K. Honvéd vezetői számára egyaránt. Nem elég ugyanis csupán örvendezni, hogy újra fejlődik Somogybán a kosár­labdázás, s hogy van egy minő­ségileg is megfelelő képességű csa­pat. Éppen az MNK-ban való to­vábbjutás sürgeti, hogy végre kel­lene Kaposváron egy korszerű ko­sárlabdapálya, mert enélkül bizony a K. Honvéd további mérkőzéseit is idegenben lesz kénytelen leját­szani. Megfelelő pálya vagy pá­lyák nélkül nem képzelhető el, hogy a most megindult fejlődés tartós legyen. * * * MEGYEI BAJNOKSÁG Hétközi eredmények K. Honvéd II.—Csurgó 60:25, K. Honvéd I.—Csurgó 75:30, K. Hon­véd II.—Nagyatád 88:51, Csurgó— Nagyatád 29:4, K. Honvéd I.— Nagyatád 47:24, Munkácsy II.— Táncsics 41::28 (női), Táncscis—K. Honvéd n. 63:61 (!). Nagy eredmények a megyei tekekainokságban 2628 fa a hét válogatottjának eredménye Eléggé vontatott kezdés után fo­kozatosan belelendültek a megyei tekebajnokság csapatai. Az e heti fordulót nagy eredmények jelle­mezték. A jóval 2400 fán felül do­bó K. Építők II. és a K. Tipográ­fia 6:2 arányban vereséget szenve­dett! Nagyszerű a megye legjobb­jainak átlaga. Az első hat verseny­ző átlagteljesítménye 438 fa! A csapat 2628 fát ütött! A szakveze­tők feladata lesz most ezt a formát tartósítani. Eredmények: K. Fáklya—K. Építők n. 6:2 (2536:2454) K. Vasas—Tipográfia 6:2 (2469:2435) K. Közút—K. Lendület 6:2 (2267:2157) K. Petőfi—K. H. Vasutas 5:3 (2230:2212) A hét válogatottja: Hideg (K. Fáklya) 446, Németh F. (K. Fák­lya) 445, Szakály (K. Fáklya) 441, Oly tó (K. Vasas) 438, Oláh (K. Épí­tők) 434, Nagy L. (Tipográfia) 424. hogy száz fiatallal rendezzük meg már az Idén a megyei táborozást. Nem tudjuk azonban, hogy az idő rövidsége miatt megfelelőképpen fel tudunk-e készülni arra, hogy a tábor betöltse hivatását. Az már bizonyos, hogy valahol a Balaton mentén kerül sor a megyei tábor­ra. Valószínűleg Balatonújhelyen ütjük fel sátrainkat, s megfelelő szakoktatók irányításával igyek­szünk jól lebonyolítani az első ilyenfajta táborozást. Nem is olyan rég volt, amikor a hivatalos álláspont szembesze­gült azzal, hogy egyes sportágak­ban 10—12 éves korban elkezdjék a fiatalok. Aztán jöttek az auszt­rálok... 12—13 éves úszóik sorra dön­tötték meg a világcsúcsokat. Ép­pen ezért helyes az MTST-nek ez a rendelkezése, amely ha az idén még nem valósítható is meg töké­letesen, de fokozatosan alapjává lehet sportmozgalmunknak. Bárány és Fajcsi vezet az országos elődöntő hatodik fordulója után Menetrendszerű pontossággal fo­lyik az országos egyéni sakkbaj­nokság kaposvári elődöntőjének küzdelme. A megyei tanács nagy­termében délelőttönként bizony alig-alig akad érdeklődő. Délutá­nonként már többen kísérik figye­lemmel, hogy a legjobb somogyi sakkozók miként állnak helyt Ba­ranya legjobbjaival szemben. A hatodik forduló után a Somogy megyei bajnok, Bárány és a pécsi Fajcsi áll az élen. Igen nagy azon­ban a tömörülés, hisz egy-egy for­duló után az első hét versenyző között alaposan megváltozhat a sorrend. Eredmények: V. forduló: dr. Thúri—Beretzky 1:0, Kocsis—Ilosvai 1:0, dr. Sipos— Kovacsics döntetlen, Bárány—Bu­dai 1:0. Palcsc—Marton 0:1. VI. forduló: Budai—Palcsó 0:1, Kovacsics—Bárány 0:1, Ilosvai—dr. Sipos 0:1, Beretzky—Kocsis 1:0, Fajcsi—dr. Thúri 1:0. A hatodik forduló után a követ­kező a sorrend: 4 pont: Fajcsi (Baranya), Bárány (Somogy). 3.5 pont: dr. Thúri (Somogy), Kocsis (Baranya). 3 pont: Palcsó (Baranya), dr. Si­pos (Somogy), Beretzky (Baranya). 1.5 pont: Kovacsics (Baranya), Marton (Somogy), Budai (Somogy), Ilosvai (Somogy). Papp András (Somogy) nyerte a dél-dunántuli rádiósversenyt Somogy. Tolna, Baranya legjobb MHS-rádiósai tartották meg ez évi »róka«-versenyüket Kaposvár kör­nyékén. 17 kitűnő rádiótávirász leste vasárnap reggel, hogy mikor szólal meg valahol a város kör­nyékén a három elbújt »-róka-. A különböző rejtekhelyeken telepí­tett rádióállomások adtak egy-egy percen át életjelt magukról. S a versenyzőknek be kellett mérniük a rejtőző rádiókat, s felfedni azok tartózkodási helyét. A nehéz feladatot egy fiatal ka­posvári rádiós oldotta meg a leg­jobban. Papp András, az MHS So­mogy megyei rádiós klubjának tagja — aki civilben a GELKA rá- diómüszerésze — 4Ö perccel a rajt után már »fülön csípte« az első »rókát« Sántos határában. Ezt kö­vetően a kaposvári versenyző egy­más után fedte föl a Sántos, Szent­bal ázs környékén települt titkos rádióadókat. A kaposvári verseny­ző csaknem egy órával előbb tel­jesítette a feladatot, mint vetély- társai. Eredmények: 1. Papp András (Somogy) l óra 35 perc, 2. Beregi Mátyás (Baranya) 2 óra 32 perc, 3. Pál Géza (Tolna) 2 óra 35 perc. A legjobb női versenyzőnek Ma­gyar Márta bizonyult, aki hetedik helyen végzett. Ez volt a dél-dunántúli rádiós »róka«-verseny első fordulója. Má­jus 12-én Szekszárdon, 19-én pedig Pécsen folytatódik a küzdelem, ahol remélhetően a somogyi rá­diósok folytatják majd sikeres szereplésüket. A járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük MARCALI JÁRÁS A nemesdédieket megijesztette a vasárnapi eső, emiatt lemondtak kéthelyi meccsüket, Mesztegnyő meg nem utazott el Tapsonyba. Ezek zavarták a vasárnapi forduló rendjét. A másik két mérkőzésen a várakozásnak megfelelő ered­mény született. Nemesvid—Csákány 1:3, Vése— Pusztakovácsi 3:1. A bajnoki táblázat élén Vése áll 14 ponttal: Csákánynak 13, Két- helynek 12 pontja van. KAPOSVÁRI JÁRÁS A 15. fordulóban Őrei — immár harmadízben — nem jelent meg a kitűzött mérkőzésen, ezért a baj­nokságból törölték. Eredmények: Nagyberki—Ráksi 6:1. Szentbalázs —Juta 0:2, Nagybajom—Somogyszil 2:1, Ecseny—Somogyjád 1:1, Ka- posfő—Kaposfüred 4:1. A bajnok­ság élén Juta áll 24 ponttal. A második helyezett Nagybajomnak 22, a harmadik Szentbalázsnak 18 pontja van CSURGÓI JÁRÁS Nem ment zökkenő nélkül a ta­vaszi rajt. Az ősszel mindvégig sportszerűen küzdő Somogycsicsó nem jelent meg somogyudvarhelyi mérkőzésén. Az inkeieket, mivel már két ízben lemondták a mécs­esét, törölték. Inke—Somogy udvar­hely 1:3, Iharos—Somogyudvar­hely 2:2, Pogányszentpéter—Iharos 0:2. A bajnokságban Iharosberény ve­zet 10 ponttal, 2. Soniogycsicsó 9 ponttal. NAGYATÁDI JÁRÁS Pontot vesztett a listavezető Nagyatád. A görgeteg!ek ugyanis otthonukban döntetlent csikartak ki az NMTE II-vei szemben. Mike —Beleg 8:2, Nagykorpád—Szabás 1:1, Rinyaszentkirály—Csököly 0:3, Görgeteg—NMTE n. 1:1. A bajnokság élén az NMTE n. áll 19 ponttal, a második helye­zett Belegnek 16 pontja van. BARCSI JÁRÁS Zökkenőmentes forduló volt mind az első, mind pedig a máso­dik osztályban. I. osztály: Kálmáncsa—Babócsa II. 2:0, Vízvár—Istvándi 8:1, Béla- vár—Somogytarnóca 5:0, Szülök— Bolhó 4:1. A bajnokság élén Bol- hó áll 15 ponttal. Csokonyavison- tának 14, Somogytamócának 10 pontja van. II. osztály: Csokonyavisonta n.— Kastélyosdombó 6:5, Homokszent- györgy n.—Drávatamási 0:2, Lad— Darány 3:1. Ebben az osztályban Drávatamási vezet Csokonyavison­ta előtt. MÍJOS IDŐJÁRÁS Várható idő- _ járás ma estig: | (I I túlnyomóan de­-■.V ■ rfut idő, legföl­jebb néhány Péntek | helyen délutáni zápor, zivatar. Ármin I Mérsékelt szél. Armin ■ A legmagasabb nappali hőmér­séklet 22—26 fok 'között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 6,1 fokot, déli tizenkét órakor 20,2 fokot mértek. — Tegnap reggel a Füredi utca és a Petőfi utca torkola­tában Mercz János Kaposfő, Kossuth Lajos u. 215. szám alatti lakos Pannónia motor- kerékpárjával a megengedett­nél jóval nagyobb sebességgel robogott, s nem tartotta meg az előzés szabályait sem. Ne- kirohant egy honvédségi te­herautónak, és súlyosan meg­sérült. A mentők a kaposvári kórházba akarták szállítani, de közben meghalt. Gyomán sorsolják a lottót A lottó 19. heti nyerőszá­mainak a húzását ma délelőtt tízórai kezdettel Gyomán ren­dezi a Sportfogadási és Lottó­igazgatóság. — Az általános iskolai kör­zetesítés feladatairól tanács­koztak tegnap délelőtt a Ka­posvári Járási Tanács ülésén. — Balatonkiliti lakói társa­dalmi munkával bekerítik a tanács előtti parkot. A vas­munkákat a poli technikás ok végzik el. A kőművesmunkát Baksa József iparos vállalta. — Növekedett a juhok szá­ma a kaposvári járásban. 20 178 juh van a járásban a tavalyi 18 543 darabbal szem­ben. — Ma délelőtt értékelik a városi KISZ-bizottságon a városi kulturális szemle mű­sorszámait. A díjakat és az okleveleket délután osztják ki. — Dunántúli és Duna menti országjárásra készülnek a So­mogyszemtpáli Falusi Ifjúsági Szövetkezet tagjai. A költsé­geket az ifjúsági szövetkezet jövedelméből, mesejáték elő­adásából és hulladékgyűjtés­ből fedezik. —- Jókai »A kőszívű ember fiai« című regényének színpa­di változatát ma este mutat­ják be a Csiky Gergely Szín­házban. Az anya szerepét Gá­bor Mara, a Baradlay fiúkat Baranyi László, Szokolay Ot­tó és Holl János alakítják. A darabot Sallós Gábor rendez­te. — DIOURBEL SZENEGÁLI varos mozijában tűz ÜTÖTT KI. A nézők közül hatvannégyen az égő moziban vesztek. Az áldozatok között sok a gyermek. — A kálmáncsai Aranykalász Tsz május 12-én, vasárnap de. 8 órakor 9 db igáslovat nyilvános árverésen elad a kálmáncsai telephelyen. (3569) — Hálókocsijáratot indít a MÁV Utasellátó Vállalata Kaposvárról Budapestre és vissza 1963. május 27-től. Hálókocsijegyét elővételben biztosítja a kaposvári IBUSZ Uta­zási Iroda. (41683) — IRODALMI SZÍNPADOT ALAKÍTOTT a kaposvári kisipari szövetkezet városi bi­zottsága. A.z első próbát nap este tartották meg. Az új irodalmi színpad tagjai a kis­ipari szövetkezetek megyei szavalóversenyére készülnek. — Női fodrász-részleget nyi­tott a Balatonlellei Vegyes­ipari Ktsz Balatonberónyben. — 84 000 forint értékű köny­vet adtak cl Kaposváron az üzemi könyvbizományosok áprilisban. Opera* és dalest A Liszt Ferenc Zeneiskola énektanszakos növendékeinek közreműködésével opera- és dalestet rendez ma a Bartók- teremben. A műsorban a nö­vendékek Mozart-, Brahms-, Schumann-, Schubert-, Lászt- és Kodály-dalokat s Mozart, Händel, Weber, Puccini, Deli­bes, CataJami, Verdi operáiból részleteket adnak elő. A mű- sorszámokat Szabó András ta- inér kíséri zongorán. ITT AZ IDEJE, ; MOST FESSEN! Az idén 30 °/o-kal olcsóbb lett az OLAJFESTÉK! ____________________(2361) HPM.JIEPETETElf ADÁS — VÉTEL 750-es Zündapp terepjáró nagy teherbírású oldalkocsis motorke­rékpár príma állapotban tartalék alkatrészekkel öregség miatt el­adó. Ugyanott egy 3 és fél lóerős villanymotor 2 és felesért elcserél­hető vagy eladó. Horváth István, Igái, Vöröshadsereg u. 23. (1859) Kaposváron a Nyár utcában 175 négyszögöl házhely eladó. Érdek- lődni: Gorkij u. 80.___________(1861) Teatűzhely és egy mély gyermek- kocsi eladó. Kaposvár, Cukorgyár köz 2. (1847) Kő, kavics. A sümegi Kossuth Tsz vagontételben szállít építkezés­hez fehér mészkövet. A falazókő 40 Ft/tonna, faragókő lábazathoz 70 Ft/tonna. A kő útalaphoz is al­kalmas. A tsz-nél parkírozáshoz és betonozáshoz egyaránt alkalmas kavics is kapható 18 Ft/köbméte- renkénti áron. Az árak vagonba rakva értendők. (3562) Beköltözhető új családi ház 220 n-öles telken gyümölcsössel eladó, vagy cserélhető belvárosi beköltöz­hető házért, házrészért vagy örök­lakásért. Kaposvár, Virág u. 93., Horváth. (1853) Kifogástalan állapotban levő 407-es Moszkvics eladó. Kaposvár, Dózsa u. 13. Tel. 25-27. (1864) 4 db nagyméretű ablak üvegezve, tokkal olcsón eladó. Kaposvár, Katona József u. 32. (1841) 175-ös kis kerekű Jawa, 4000 km-t futott, eladó. Érdeklődni le­het: Lengyeltóti, műszaki boltban. _________________________________(1867) Keveset futott, újszerű 175-ös Ja­wa, két db 7 éves törzskönyvezett (kb. 500 kg) kijárós tehén és 1400 négyszögöl házhely eladó. Cím: Tomity János, Buzsák, Lenin u. 19.______________________________(3575) Drohoka biztos hatású tyúkszem­irtó tapaszt 3,60-ért küldi Horváth drogéria, Szombathely. (1720) Hegyi utca 15. számú kétszobás, félkész állapotban levő ház eladó. Érdeklődni: Kaposvár, pályafenn­tartási főnökség, Pusnik. (41721) Rekamié, két fotel, kis asztal el­adó. Érdeklődni lehet 3-tól 6-ig. Cím 41723. számon a hirdetőben. ________________________________(41723) Kétszobás házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Cseri u. 47. ________________________________(41726) 600 n-öl lucerna és 800 n-öl hegyi fű eladó. Lonka-hegy 9., Kovács. ________________________________(41735) Egy jó karban levő kombinált szekrény olcsón eladó. Kaposvár, Kandó Kálmán u. 7._________(41727) Skoda Octavia Super kifogásta­lan állapotban családi okok miatt sürgősen eladó. László, Kaposvár, Május 1. U. 47. (41732) összkomfortos, igen jól megépí­tett családi ház parkírozott udvar­ral, beköltözhetőséggel egyben vagy megosztva eladó. Bővebbet: dr. Gáts, Kaposvár, Iszák u. 25. Kaposváron, Hársfa utca 3/c alatt magános családi ház 200 négyszögöl telken beköltözhetően eladó. (41724) Háromszobás, összkomfortos csa­ládi ház nagy kerttel eladó. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni minden nap: Csizmadia János, Ka­posvár, Szigetvári u. 150. (41733) Eladó Zselickislakon Kossuth La­jos u. 52. sz. ház — négy szoba, két konyha, melléképületekkel — 1600 n-öl telekkel, gyümölcsössel, autó- buszmegállónál, felerészben is, be­költözhetően. (41725) Eladó 350-es DKW-motor oldalko­csival. Megtekinthető: Kaposvár, Május 1. U. 22, _______________(41674) C saládi ház kerttel, azonnali be­költözhetőséggel olcsón eladó Se- gesden, állomáshoz 5 perc. Érdek­lődni: Nárai Sándorné, Kaposmérő, vasútállomás. (41695) Fonyód-Bélatelepen 173 négyszög­öl házhely eladó. Cím 41677-es szá­mon a hirdetőben. (41677) P 70-es személygépkocsi sürgősen eladó. Gábor István, Memye, Lenin u. 98. (41712) Eladó kétszobás, konyhás, spáj- zos ház melléképületekkel, beköl­tözhetően, 600 n-ölön. Kaposvár, Vöröshadsereg u. 60. (41703) Eladó 600 n-öles szőlő, gyümöl­csös telek 5 percre Balatontól. Bő­vebbet lervélileg is. Siófok, gyógy­szertár. (39221) 15—16 éves fiút napi 6 órai mun­kára alkalmazunk. Vegyianyag, Kaposvár, Ady Endre u. 7. (41743) Vezető agronómust több éves gyakorlattal 4200 holdas termelő- szövetkezet azonnal fölvesz. Fize­tés megegyezés szerint. Lakás biz­tosítva. Jelentkezés személyesen a mikéi Rákóczi Tsz-nél. _______(1863) G yakorlott vízvezeték-szerelőt és vízszivattyúkhoz értő szakembert fölveszünk. Jelentkezés: Kaposvá­ri Tejipari Vállalat, Cseri út 4. sz. alatt.____________________________(3567) Személy-, teher-, motorkerékpár- jogosítvánnyal, kétéves gyakorlat­tal rendelkező gépkocsivezető el­helyezkedne. Ajánlatokat 41716. számra a hirdetőbe.__________(41716) A székesfehérvári 14. sz. Autó- közlekedési Vállalat rakodómunká­sokat fölvesz. Jelentkezés bármely napon 8—16 óráig: Székesfehérvár, Börgöndi úti telep, munkaügyi osz­tály. Megközelíthető a 6-os számú busszal. Munkavállalóknak szállást biztosítunk._________ (41717) P énzügyi munkakörben dolgozó nő 8 éves számviteli gyakorlattal állást változtatna. Mérlegképes vizsga folyamatban van. Levelet 41731-es számra a hirdetőbe. _______________________________(41731) A z ÉM 7. Épületanya gfuvarozó V. Somogy megyei munkahelyre gép­kocsirakodókat vesz föl. Jelentke­zés: Kaposvár, Vásártéri út 10. (41741) Az ÉM Somogy megyed Állami Építőipari Vállalat a 3 évig tartó siófoki nagy építkezésekre, továb­bá a Nagyatád és környéki épít­kezéseire ács szakmunkásokat föl­vesz. Villanyszerelő és vízvezeték­szerelő szakmunkásokat a vállalat egész területére mint változó mun­kahelyekre ugyancsak fölvesz. A munkahelyen biztosítunk kulturált szállást, házias jellegű étkeztetést. Jelentkezni lehet a siófoki és nagy­atádi főépitésvezetőségeken, a vál­lalat kaposvári központjánál, Má­jus 1. u. 57. sz., továbbá a Kapos­vár városi, a siófoki és a nagy­atádi járási tanácsok munkaerő csoportjánál. __________ (41740) S öripari Vállalat budapesti gyár­egységébe férfi segédmunkásokat keres. Munkásszállás van, napi 2 liter sörjárandóság. Jelentkezés: Munkaerőgazdálkodás, Bp., X. kér., Maglódy út 17. (3680) Balatonberényi KISZ-táborunkba szakképzett szakácsnőket és kony­haszemélyzetet nyári szezonra fel­veszünk. Cím 41739. számon a hir­detőben. (41739) Dr. Kulcsár László orvos magán­rendelőjét megnyitotta Fonyód. Bartók Béla u. 56. sz. alatt. Rendel naponta du. fél 5—fél 6-ig. (4590) 69 éves özvegy házzal, szőlővel, kevés nyugdíjjal megismerkedne hozzáillő, nyugdíjjal rendelkező magányos asszonnyal házasság cél­jából. Leveleket 1866. számra a kiadóba kérek. (1866) Tisztviselőtelepen beköltözhetően eladó kétszobás, konyhás házrész. Érdeklődni: Kaposvár, Kassa u. 7. kedd, csütörtök, pcxafeok 17—19 ; éfAig. 0L6O5) Iparvállalat keres mezőgazdasági technikumot végzett fiatal munka­erőt. Címközlést és ajánlatokat a hirdetőbe kérjük 41742. számra le­adni. **742) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága feleségem, édesanyánk ORBÁN JÓZSEFIVÉ temetésén részt vettek, s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön fejezzük ki köszönetün- ket az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalatnak és a nő­tanácsnak. Gyászoló család. (4591)

Next

/
Thumbnails
Contents