Somogyi Néplap, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-09 / 106. szám
Csütörtök, 1963. május 9. 3 SOMOGYI NÉPLAP AZ ILLETÉKESEK VÁLASZAI, HOZZÁSZÓLÁSAI CIKKEINKHEZ Ágitációs munka osvári Textilműyekben Nagyobb gondot fordít a tisztaságra a barcsi hűsiüzem »Interpelláció Husi-ügyben« című cikkünkben azt kifogásoltuk, hogy gusztustalan, piszkos volt az üveg a barcsi Dráva Kisvendéglőben. Oldalára belül lerakodott a szörp, a záró- gumin pedig vastag fekete mocsok éktelenkedett. A felszolgálók elmondták, hogy nemegyszer szóltak az üzemnek, de hiába. Fodor Imre, a Szövetkezetek Barcsi Járási Központja igazgatóságának elnöke a következőket válaszolta az április 19-én közölt cikkre: »Nagy Sándor egységvezető arra hivatkozott, hogy szabadságon volt egy hónapig. Helyettese nem fordított kellő gondot az üvegek tisztán tartására. Amint megjött szabadságáról, azonnal hozzáláttak a hibák megszüntetéséhez. A bírálat használt az üzem dolgozóinak. Rendbe hozták, korszerűsítették az üzemet. Fölemelték a létszámot, az üvegmosásért magasabb munkabért fizetnek.-« Helyreállítják a kerítést Már nem „egyéni44 a víztorony »Siófoki furcsaságok« című írásunkban szóvá tettük, hogy Széplakon négy személy tulajdonában van egy kétmillió forintot érő víztorony. Véletlenül éppen az ő telkükön építették föl a Siófok vízellátását javító tornyot. Az illetékesek 820 napja megígérték, hogy segítenek, a tulajdonosok azonban azóta sem kaptak cseretelket. Dr. Pánczél Lajos, a Siófoki Községi Tanács vb-titkára a következő tájékoztatást adta az április 21-én megjelent cikkel kapcsolatban:” »A kisajátítási eljárás elhúzódása miatt valóban egy magántulajdonban levő telken kezdték meg a torony építését. A megyei tanács tervosztálya a községi tanácsot bízta meg azzal, hogy megfelelő területet biztosítson kisajátítással. A végrehajtó bizottság már 1961-ben megegyezett a tulajdonosokkal. Megfelelő cseretelket ajánlott fel. A kisajátítási tervet csak 1962. február 7-én kapta meg a tanács. Ekkorra a kiszemelt cseretelek egyikét egy másik szerv kisajátította. Helyette egy másik telket kellett biztosítani pótálla- mosítássál. Az építkezést tavaly júniusban kezdték meg a kisajátítási eljárás azonban csak novemberben indulhatott meg. A községi tanács a szóban forgó telket 1963. április 11-én birtokba vette, s így a víztorony már nem ,egyéni’.« Felelősségre vonták az ügyintézőt »Emberséges, lelkiismeretes ügyintézést!« című írásunkban többek között szóvá tettük Kré- nusz György ügyét. Segesdi olvasónk levelét még a múlt év decemberében elküldtük a Nagyatádi Járási Tanácshoz. A járási tanács csak március 25-én válaszolt a panaszra; voltaképpen semmit sem intéztek a három hónap alatt. Gergő Sándor, a" Nagyatádi Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetője a következőket közölte az április 2-án megjelent írással kapcsolatban: »A mezőgazdasági osztály .a bírálatból levonta a tanulságot. A mulasztást elkövető dolgozót felületességéért felelősségre vontam, és szóban megfedd- tem.« A Minisztertanács és a SZOT elnöksége 1962. évi munkájuk alapján vörös vándorzászlót adományozott a Kaposvári Textilmúvek dolgozóinak. Ez az üzem Somogy megye iegje- ientősebb üzeme; orsószámát tekintve pedig a magyar pamutfonóipar második legna- gyob .üzeme. A foglalkoztatott dolgozók száma csaknem 2200 fő. A vállalati kollektíva jó munkáját dicsérik azok az eredmények, amelyeket az elmúlt 12 év alatt elértek. A fonóüzem hatszor nyerte el az »Élüzem« címet, egy alkalommal a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. A textilművek dolgozói 1962- ben 151,7 tonna fonallal termeltek többet a tervezettnél, s jó minőségük miatt termékei keresettek a szövőiparban. Az eredmények kivívásában — a magas színvonalú műszaki vezetés mellett — jelentős az üzemi pártbizottság sokrétű irányító, szervező, nevelő tevékenységének a szerepe is. A politikai nevelőmunka hatékonyságát tükrözd a dolgozók jelentős részénél bekövetkezett szemléleti változás. A munkások mind fokozottabban érdeklődnek a vállalati, a népgazdaI.ebontották a Petőfi óvoda téglakerítését, mert akadályozta az új megyei könyvtár építkezését. Noha megígérték, azóta sem állították helyre. »Tégla helyett aktából?« című Írásunkban felhívtuk az Illetékesek figyelmét, hogy az óvoda apróságainak érdekében haladéktalanul intézkedjenek. Horváth László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője az április 18-án közölt cikkel kapcsolatban megírta, hogy a tanács még a cikk megjelenése előtt 'intézkedett. A tervosztály április 22-én közölte, hogy intézkedett, a kerítés egy hónapon belül elkészül. Az óvoda másik részén levő kerítés ügyében április 26- án intézkedett a városi tanács művelődésügyi osztálya. Az óvoda a szükséges anyagokat beszerezte, a megyei művelődésügyi osztály a kerítés helyre-| állítását elrendelte. VEGYSZERES GYOMIRTÁS A Kaposvári Állami Gazdaság tátompusztai üzemegységében 640 hold területen Hungáriánál vegyszeres gyomirtást végeznek. FREILICHMANN: a Polip c s a p ) a i Knlagm jelentette, hogy a fogantyút nem tudja tovább forgatni. Potrohov, lövésre kész fegyverrel, elsőnek kiúszott be a nyílásba. Mintegy öt percig haladt előre, amikor gyér nappali fényt vett észre. Továbbkúszott és egy acélból készült, megrozsdásodott záró- fedélhez jutott. Oldalt megnyomott egy gombot, és a fedél könnyedén felemelkedett. Egv hatalmas fa alatt Genna- gyij kijutott az erdőbe. Még a délutániban jártak, de a fák között már félhomály volt. Jobbra, az erdő szélén húzódott az országút. Bbbcü az irányból váratlanul lövés dördült. Potrohov társaival az úthoz rohant. Vadul vágtató lovast pillantott meg: vattás kabátot és sapkát viselt. Megismerte azt az embert, akit a föld alatt látott. A menekülőt két másik lovas követte. Lovasosztag állomásozott a közelben ; Potrohov odafutott hozzájuk, felugrott az egyik iáéra, s közben odakiáltotta: — Mi történt? — Elkötött a bitang egy lovat! Olyan váratlanul itt termett, mintha a föld alól bukkant volna elő Fotrohov végig sem hallgatta a katona közlését, vágtára fogta a lovat. Az előtte nyargaló két lovas többször is a menekülő után lőtt, de nyilván nem találta eL Amikor (112) az üldözök egyike csaknem beérte a menekülőt, az hátrafordult és tüzelt: az üldöző lova felibukott. A menekülő, úgy látszik, kitűnő céllövő volt. Mér közel voltak a városhoz, lassan feltünedeztek az első épületek. Ha a bandita eljut a városiba, könnyen elrejtőzhet. Gennagyij érezte, hogy az eszeveszett vágtától lova fokozatosan kifullad, de azért tovább hajszolta a szerencsétlen állatot. A távolság közte és a szökevény között egyre csökkent. Gennagyij célzott és lőtt. A lovas megingott, és a vadul vágtató lóról a földre zuhant. Azonnal talpra ugrott, keresztülfutott a névtelen patak kis hidján, és balra fordult. Potrohov látta, amint beugrott egy taxiba, amely a város felé tartott. Ott, ahol az imént a taxi. várakozott, egy nő állít gyerekkel a karján. A bandita csaknem fellökte az asszonyt. Potrohov dühösen bámult a távolodó Pobeda után. Még a rendszámot sem tudta elolvasni. Mit tegyen? Az országút üres volt. Ekkor közeledő motorkerékpár zaja ütötte meg a fülét, s az alhadnagy megkönnyebbülten felsóhajtott. Az erdő északnyugati széle felől hattagú motorkerékpáros osztag érkezett a segítségére. Potrohov leugrott lováról, és megállt az úttest közepén. Az élen haladó motorkerékpáros fékezett és átadta neki helyét. Mögéje akart ülni, de nem jutott rá ideje, mert Potrohov máris gázt adott, és a motoros őrség élén a város felé robogott. Ilyen gyorsan még sohasem hajtott. Bömbölő motorkerékpárja szélvészként száguldott előre. Feltétlenül utol kellett érnie a menekü-- löt, mielőtt bejutna a városba. A távolság egyre csökkent közöttük, de az alhadnagy már látta: nem tudja megakadályozni, hogy a bandiita elérje a várost. Az utcákon már égtek a lámpák; a Pobeda a Sirokaja utcán maga mögött hagyott néhány háztömböt, aztán balra kanyarodott a Goszpitalna- ja utcába, majd jobbra fordult a Majakovszkij utca felé. A motorkerékpárosok két csoportra oszlottak: három ember végigröhögött a Goszpital- naja utcán, és megpróbált a Fobéda elé vágni. Potrohov a másik két motorkerékpáros kíséretében nyomon követte az autót, de villamos haladt át előtte, és le kellett állnia. Amikor ismét elindulhatott, a Pobedát már kíváncsi járókelők vették körül: távíróoszlopnak rohant, és most összietört sárhányóval keresztben állt az utca közepén. Csaknem egyszerre érkeztek oda mindkét oldalról a motorkerékpárosok. Potrohov fellépte az ajtót: az első ülésen átlőtt fejjel holtan feküdt a sofőr; Az utas eltűnt. Potrohov azonnal kikérdezte a baleset tanúit, de a szökevényt senki sem látta; A közelben, az egyik kétemeletes épület előtt öreg kapus ült a bejáratitól. Potrohov benézett a kapu alá, majd az öreghez lépett. — Nem látta véletlenül — kérdezte —, hogyan ment neki az oszlopnak ez az autó? — Látni éppen nem láttam, de a zajét hallottam — felelte az öiog. Ősz szakálla beszéd közben mulatságosan rezgeti — Talán részeg volt a sofőr? —• kíváncsiskodott. — Nem vette észre, hogy melyik udvarba vagy házba ment be? —- Dehogynem, láttam én! Otthagyta az autót, és tántorogva arra ment! Látja ott szemben a transzformátor mellett azt a villát? No hát, oda ment be! ■— Pontosan emlékszik, papa? — Már hogyne emlékeznék! — sértődött meg az öreg — Ha egyszer azt mondom, hogy oda ment, úgy is van! — Köpött egyet, és cigarettáért nyúlt a zsebébe. A ház, amelyre az öreg mutatott, a Majakovszkij utcára nyílott. Egyemeletes, vörös téglás, piros cseréppel fedett villa volt. A fehér tüli függönyéé négy ablak otthonos jelleget adott a háznak. Potro- hov felment a lépcsős verandára. Az ajtón réztábla csillogott, »Kazanszkij P. L. professzor« felirattal. A nevét jól ismerte; gyakran említették munkatársai, de a sajtóban is sűrűn szerepelt Egy alkalommal meg is hallgatta a professzor egyik nyilvános előadását, ahova barátnője, Larisza orvostanhallgató hívta meg. »Nem tévedett-e az öreg?« — gondolta, és már éppen csengetni akart, amikor észrevette, hogy a csengőgomb véres. Elővette zsebkendőjét, és a csengőgombra nyomta. Kétségtelenül vér volt. (gtolyUUjuk.) sági kérdések iránt. A termelési agitációt vizsgálva megállapíthatjuk. hogy a pártszervezet helyesen ismerte föl: a termelési propaganda nem öncélú, nemcsak jelszavakban, felhívásokban nyilvánul meg, hanem az emberekhez szóló céltudatos nevelői törekvés, amely figyelembe veszi az élet realitásait, a munka gondjait és örömeit, és minden ember számára érthetően megmagyarázza a feladatokat. A faliújság nem idejétmúlt ágitációs eszköz A faliújságot egy időben — s helyenként még ma is — idejétmúlt ágitációs eszköznek tartottuk. Más a helyzet ebben a gyárban. A pártbizottság hat központi és harminc tömegszervezeti faliújságjára naponta vagy hetente írnak cikkeket és leveleket a dolgozók. A cikkek és a fényképek élenjáró dolgozókat, munkacsoportokat, de közepesen dolgozókat is bemutatnak, sőt vitatkoznak is egymással. Népszerű a KlSZ-isták szerkesztésében megjelenő üzemi Tüske, amely- karikatúrákkal nevel és agitál. A szakszervezet faliújságjain, a műhelyrészekben »levegősen elhelyezett« tablókon rövid írások olvashatók a példamutatókról és a termelést zavaró körülményekről, vagy éppen bíráló cikkek olyan munkatársakról, akik kimaradoz- nak az esti általános iskola előadásairól. Feltétlenül jó dolog, hogy a faliújságok szerkesztői nagyobbrészt a műhelyek munkásaiból és műszaki dolgozóiból kerülnék ki. Ezt a gyakorlatot helyes lenne továbbszéievcxnta módszertani és politikai foglalkozásokon vesznek részt, ami nagyban segíti őket a célok fölismerésében, a tömegek közötti politikai munka gyakorlatának jó kialakításában. A pártcsoportok feladatai között jelentős helyet kapott a szocialista brigádmozgalom elterjesztése, de még inkább a brigádokban dolgozók politikai nevelése. A pártcsoportok kommunistái segítettek abban, hogy a brigádverseny egyre inkább megteljen szocialista tartalommal, ők hangsúlyozták elsősorban a szakmai és általános műveltség megszerzésének fontosságát, a gyengébb dolgozókkal való foglalkozást stb. A párt-végrehajtóbizottság vezetői egyes fontosabb bel- és külpolitikai eseménynél nem várják meg a felsőbb pártszervek felszólítását, hanem gyorsan, öntevékenyen reagálnak az eseményekre. Hasznos az a kezdeményezés, hogy a végrehajtó bizottság tagjai és a kommunista gazdasági vezetők gyakran kötetlenül tanácskoznak a dolgozók csoportjaival, érdeklődnek emberi gondjaik felől, kérik és megvalósítják javaslataikat. Egy ilyen beszélgetés nyomán tett az üzem igazgatója olyan intézkedést, mely a lánccsévéiő üzemben sok bosszúságot és anyagi kárt akozó rossz orsókat rövid idő alatt felszámolta, valamint az üzem két műszaki dolgozójának — a Pressing—Kemény-féle hüvelyválogató gép — találmányát anyagi és erkölcsi vonatkozása ban a megvalósuláshoz segítette. Fokozódik a tanulási kedv síteni. Üjdonság a saját szerkesztésű üzemi újság, amelynek sokszorosított példányai — a társadalmi szerkesztők munkája nyomán — a kongresszusi mun. kaversenyben láttak először napvilágot. Jelentős fórum a termelési tanácskozás A korábbi években a termelési tanácskozásokon inkább csak a termelési, gazdasági gondokat vitatták meg. Jellemző volt erre az időszakra az is, hogy azt »panasznapnak« tartották. A technológiai és műszaki fegyelem megszilárdításával egy időben a párt- és a szakszervezeti bizottság a termelési értekezleteket mindinkább fontos politikai és termelési ágitációs fórummá fejlesztette, ahol a munkaverseny, az egyes dolgozók emberi magatartása, a politikai agitáció idő. szerű kérdései is helyet kapnak. A műszaki vezetők tervszerű fölkészítése — a pártbizottság segítségével — tovább emelheti e fontos tanácskozások színvonalát. A hasznos módszerek közé érdemes volna újra beilleszteni a korábban alkalmazott és bevált ágitációs formát: az időnként megrendezett selejtkiáll í tásokat is. Az általános politikai agitáció formái — pártnapok, taggyűlések, röpgyűlések — mellett mind nagyobb szerepet kapnak a pártcsoportok, melyeik egyre Inkább a politikai nevelőmunkát helyezik előtérbe. A pártcsoportok vezetői haA politikai munka hatékonyságát bizonyítja a fokozódó általános tanulási kedv is. Az üzem dolgozóiból 140 fő tanul középiskolában vagy felsőfokú oktatási intézményben, 96 dolgozó pedig általános iskolai tanulmányait fejezi be. Említésre méltó az is, hogy minden harmadik munkásnő könyvtári tag és olvasó. A pártoktatásban 200 dolgozó vesz részt, a propagandis- ták munkájának színvonala a megye munkahelyi kollektívái közül a legelsők között áll. Többségük felsőbb műszaki vezető, akik marxista esti egyetemet, illetve pártiskolát végeztek. , Az ágitációs munka koordinálója az üzemi pórt-vógrehaj- tóbizottság, amelynek napirendjén ez a kérdés évente két- szer-háromszor is szerepel. A végrehajtásban nagy feladatot lát el a vb mellett működő agit.-prap.-bizottság, amely a párt- és a tömegszervezetek ilyen irányú tevékenységét összehangolja, segíti az alapszervezetekben folyó munkát, gondot foi'dít a megfelelő káderok kiválasztására és nevelésére. Jó dolog, hogy a párt- szervezet vezetői az eredmények láttán sem elégedettek, új módszereket keresnek, és számba veszik azokat a lehetőségeket, melyek az előrehaladást tovább gyorsíthatják. Nagyvári László, a Kaposvári Városi Pártbizottság ágit.-prop. előadója. (Megjelent a Pártélet 1963. év májusi számában.) Bezárult a párt- és a KISZ-oktatás a tabi járásban Ezeken kívül 15 különböző téli tanfolyamot szerveztek a járás községeiben. Egy-egy tan. folyamon átlagosan 40 hallgató vett részt. (Tudósítónktól.) A tahi járási párt-vb legutóbbi ülésén értékelték a párt- és a KISZ-oktatás helyzetét. A vb megállapítása szerint a politikai oktatás az idén eredményesebb volt, mint az előző években. Jelentősen emelkedett a tanfolyamokon részt vevő hallgatók száma, s javult az oktatás tartalmi színvonala és a hallgatók aktivitása is. A pártszervezeti oktatásban 1400-an, a KISZ-tanfolyamokon pedig 900-an tanultak. A fiatalok iskoláit többnyire pedagógusok vezették. A pártoktatásnak 230 nő hallgatója volt. Karódon egy tanfolyamot csupán asszonyok és lányok alkotok. A Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum (állattenyésztési szak) nappali tagozatán a jelentkezési határidő itiájn* 30. Ebben az évben csak fiúkat tudunk fölvenni. Diákotthoni elhelyezést biztosítunk. (3568)