Somogyi Néplap, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-19 / 115. szám

Yamraap, 1963. május 19. SOMOGYI NfiPliAF Borsos József: KI J8ŰCSŰZTATJA C1 ekete András a művel ő­* dési otthon horgász szakkörének titkára apró ólom golyócskákat terelgetett az asz­talon. A pici ólmokat csomóba igazította, és keményen végig­nézett a jelenlevőkön. — Azért kértelek ide benne­teket, hogy megbeszéljük, mit tegyünk Feri bácsi temetésén. — Szegény öreg! — Lám, lám, csak meghalunk mindnyájan. Dányi Béla, a gépgyár maró­sa egyikről másikra nézett. — Melyik Feri bácsién? — hangja érdes volt, mint a vas­reszelék. Csodálkozva fordultak feléje. Lehajtotta fejét. — Csonka Feri bácsién — szánta meg Bodó Gergely, a Horgász Űjság helyi megbízott­ja, aki vidéki tudósító és lap- terjesztő volt egy személyben. — Ne beszélj! — A nád felett Káli így a kiáltás, hogy »meg­van!«. A titkár a fejét csóvál­ta. Dányi érezte az asztallap páros, öreg szagát. — Bizony, a Feri bácsién. A múlt héten még együtt szed­tünk kishalat a kövesnél. — A múlt héten? Én meg ló- tetűt, szerdán! Várj csali, nem is szerdán, hanem csütörtökön. Péter bácsi, te még utánam is szóltál, hogy siessek, mert éhe­sek a harcsák mazsolára. Valaki kuncogni akart, de idétlen, vinnyogó hang lett be­lőle. — Barátom, úgy ásott mint a kubikos. Így m, bal kézre. A titkár kopogott az aszta­lon, a tagak maguk elé bámul­tak: lassan Dánjának is elko- morodott az arca. P alaxnb szállt az ablak­^ párkányra, topogott egy kársat a bádogon, aztán ijedten lebukott. — Tehát mit csináljunk, er­ről van sző. — Posta toR, gyűrűs. — Elkísérjük, szegényt. — Az a legkevesebb — mond­ta a titkár. — De ezzel még nincs elintézve a dolog. Néz­zétek, megmondom őszintén, nekem szóltak, kérdezték, hogy a horgászok elbúcsúztatják-e. Godéra nézett, aiki hirtelen olyan lett, iránt a kishal, ami­kor süllőt érez. — Tisztelet az elhunyt em­lékének. de miért kellene kü­lön búcsúztatni a horgászoktól? Azért, mert valaki kérdezte? Ki kérdezte? Megemlékezhe­tünk mi másképp is. Mit csi­nál akkor az üzemi bizottság? Fekete András magyarázni kezdte, hogy Gulyás elvtárs készül a beszédre, de a horgá­szoknak is kell valamit csinál­niuk, Várják, nem véletlenül szóltak. Godó állta a tekinte­tét, sőt az asztal fölé hajolva kimondta: — Egyszerű és logikus: Gu­lyás elvtárs az üzemi bizottság nevében, a mi titkárunk meg a horgászok nevében. A tagok helyeseltek, s köz­ben mellükkel, könyökükkel ránehezedtek az asztalra. A titkár csendet intett. — Várjatok, még nem fejez­tem be. Feri bécsi nem volt szövetségi tag. A bejelentést pillanatnyi csend követte. Aztán Godó alatt megreccsent a szék. — Az nem számít ilyenkor. Horgász volt, vagy nem, volt horgász? — Miért ne számítana? Hogy álljak én oda a szövetség nevé­ben. amikor nem volt tag? Ha­nem mondanék valamit: ő írta a legjobb cikkeket. — Csakugyan! — kiáltotta Dá­nyi. — Micsoda meséket tu-, dott kanyarítani. Emlékeztek a tihanyi esetre? Arra, amikor a harcsa bevontatta a csónakot a Balaton közepébe? Ügy iz­gultam, mintha engem vinne a bestia. P odó megjegyezte, hogy ^ ő már megírt egy nek- rólógot, elküldte a helyi lap­nak meg a Horgász Üjságnak is. — Mégpedig nagyon szép nekrológot — sietett bizonyítani Péter bácsi, akinek Godó lány volt a kontírozó könyvelője. — Kéziratban olvastam; lehet, hogy azért tetszett annyira, mert egykori pajtásom volt szegény Feri, de megkönnyez­tem azt a nekrológot. Szerin­tem az egy kitűnő alkotás, író sem ír különbet. — A művelődési ház faliúj­ságjára is írtam cikket. Két ol­dalasat, mint a hátizsák kalan­domról. — Csakugyan megveszed a hátizsákomat? — kérdezte az ablaknál ülő sovány horgász. — Meg. Az acélnyéllel együtt majd elintézzük. A titkár felvonta szemöldö­két. De a többiek már mind csak arra gondoltak, hogy az acélnyél milyen szépen remeg a Dunán, ha kapás van. Péter bácsi a homlokát tö- rülgette. — Nekem ott tetszett a leg­jobban, amikor azt írod: »... és nem nézi már többé a tükröző vízen a könnyű nylon­úszó bukdácsolását. A titkár mutatóujjával meg­célozta Godót. — Akkor felolvasod a nekro­lógot. Készülnöd se kell. Jó a cikk. azt elismerte Godó Gergely is, de azért nem teme­tőbe való, szónoklásra, meg az­tán mindig viszolygott az ilyes­mitől, nem ment el a rokonai temetésére sem. Feri bácsiról különben is az a véleménye, ha már mindenképpen meg kell mondania, hogy keszeghorgász volt az öreg. — Az most nem tartozik ide — intették le többen is —, vég­eredményben ki állíthatja ma­gáról, hogy abszolút harcsa­horgász vagy süllőhorgász? Dányi kajánul pislogott jobb- ra-balra, és mesélni kezdett. — Egyszer Fonyódon megyek a stégre. »Fogtál-e valamit, Gergely?« »Jó, hogy jössz, el­fogyott a cigarettám.« »Itt van, gyújts rá! De hol a hal?« »Éjjel erősen fújt a szél, felhösődött.« »Mutasd már azt a harcsát, hány kilós?« »Még hajnalban is fújt.« »A hal, Gergely, hol a hal?« »Csak fújt, fújt, hajto­gatta a nádat, azt hittem, sose áll el...« — Gyerekek, ne tréfáljatok — mondta Péter bácsi —, az a nekrológ mindent elmond, ol­vassátok el, mindjárt nem be­széltek így. L1 elállt, egészen eltakarta Godót, Dányi ránézett. — Azt állítod, gyerekkori pajtása voltál Feri bácsinak? — Mi az, hogy állítom? Együtt jártunk iskolába. Kiké­rem magamnak. — Akkor megtartod a beszé­det. Péter bácsi elsápadt, aztán vörös lett, és dadogni kezdett, köszöni a bizalmat, de nem tudja elvállalni; egy évvél ez­előtt, míg az a szédülés nem érte. szívesen megtette volna, tiszteletből, barátságból, bár volt idő, amikor húsz évig nem tudtak egymásról, azt a gyerek­kori pajtásságot nem kell olyan komolyan venni, huszonöt év is elmúlt, hogy nem találkoztak; meleg is van... — Szerintem mindenképpen a titkárnak kell megcsinálnia — mondta Godó. Miért lettél titkár? Tudhattad, hogy a funk­cióval kötelezettségek is jár­nak. Fekete András mély lélegzet­tel nyugtatta magát. — Mondom, ha szövetségi tag volna, nemcsak ilyen be­járó kocahorgász ... Az úriste- nit, nem akartam bántani, na!. .. Szóval, ha szövetségi tag lett volna, meg sem említe­ném a dolgot, de így milyen jogcímen? Godó gúnyosan magyarázta, hogy nem a jogcímet kell néz­ni, az élet szabja meg, mit te­gyünk. Erősen tagolva beszélt, s a mondatok végén az asztal­ra koppantottá a pontot. A tagok mind felzúdultak. Nagyon igaz! A titkár ne a pa­ragrafust nézze, hanem az éle­tet, az emberséget. Ök is ko­pogtak az asztalon. De hiába, csak abban tudtak megegyezni, hogy akár hivatal­ból, akár emberségből, meg kell tenniük, amit elvárnak tő­lük. X7 alaki megkérdezte, hogy ' ld megy süllőzni az aka- dóhoz. Erre többen is elmond­ták, hogy hová készülnek, hol voltak legutóbb. A titkár felállt. EL A HORGÁSZT? — Horgásztársak. sporttár­sak! Én Péter bácsira szavazok. Hogy jön ahhoz egy fiatal­ember? Akár én, akár más? Mit szólnának az emberek? Mi szólna a felesége? Néhányan kuncogtak. — Horgásztársak, sporttár­sak, figyelem, a titkár beszél! De a titkár nem beszélt töb­bet. — A felesége megérti, hogy én nem tehetem — tárta szét karját Péter bácsi. — Nem tu­dom megtenni, ö nagyon meg­értő, mindig is az volt. Amikor elmentem az egyetemre, azt mondta: »Menjen, Péter, ma­gának az a hivatása, hogy men­jen, nekem meg az, hogy ezt megértsem.« Feri csak azután kezdett udvarolni neki. Sze­gény Ferkó, hogy járta a csár­dást. Micsoda bálok voltak azok! Senki se tudta nála job­ban cifrázni. Mindenki arra gondolt, hogy Feri bácsi száztíz kilós ember volt, ők ilyennek ismerték mindig, de nem nevettek, csak néztek maguk elé, csodavá­rón ... A nagy csendet a pénztáros törte meg, amikor megjegyez­te, hogy koszorú is kell. No, erről nyugodtan lehetett be­szélni, és ... Hátha történik közben valami. A titkár abban reménykedett, hogy Péter bá­csi szíve meglágyul — beszél­tetni kellene még az emlékekről —, Péter bácsi meg azt várta, hogy rosszullét fogja el, és ak­kor nem kell magyarázkodnia. De hiába gondolt hajszálra, békára, légyre, dögre, még csak el se sápadt. — Rendben van, legyen ma­gyar nyelvű a szöveg. — Godó­nak még sok elintézni valója van utazás előtt. Dányi. aki közben az ablak­hoz sétált, fél fenékkel felül a párkányra. — Ha már nekünk kell üzen­ni, akkor üzenjünk magyarul. Legyen az. hogy »Üdvözölnek horgász barátaid!« — Miért nem mindjárt »Gra­tulálnak hülye barátaid«?! — förmedt rá a titkár. — Bejön, azt se tudja, miről van szó, és ajánlgat Itt mindenféle hülye­séget. Add vissza a szákomat inkább! Godó gyorsan megígéri, hogy odaadja a szakját. A halszemű horgász, aki ed­dig a közös felkiáltásokban se vett részt, odahajol a sovány horgászhoz. — Mi lesz, adod azt a perem­orsót két piroshasúért vagy nem? * — Jól van. no!... Egész es­te itt duruzsolsz a fülembe. — Nem bánom, mi lesz a szöveg? — mondja a pénztá­ros —, írhattok akár kínaiul is, engem az érdekel, hogy min­denki fizesse be a részét. Meg­rendelem a koszorút, de össze kell szednem az árát. Telefo­non beszéltem a gazdasági elő­adóval. megkérdeztem, hogy vehetek-e koszorút a szövetség terhére. Nem lehet, mert nem tag. — Ügy van. nem tag. — A titkár újra összeterelgeti az ólomgolyókat. — Ahogyan megmondtam. Az a fontos, vroao vaut a iegmztosabb a dolgában. Holnap elutazik, la­kodalomba megy a feleségével, délután már az ajándékot is megvették. No de a koszorú. Mi legyen ráírva? M arjai Sándor gimnáziumi tanár — akit rendkívül tiszteltek, mert két éve négy kiló tíz dekás pontyot fogott — javasolta, hogy valami stílusos idézetet keressenek. — Nincs alkalmas vers — mondta Godó —, már keres­tem. Pályázatot kellene hirdet­ni a helyi költők között: írja­nak verset horgász temetésre, -esküvőre..; Mit szólnátok például ahhoz a latin idézet­hez, hogy »Non omnis rooria- ris«? »Non omnis moriar« — kiál­tott fel Péter bácsi, és büsz­kén simogatta meg kabátja haj­tókáját — Nem lehet megha­misítani az idézetet. — De úgy meg nem jó. »Nem halok meg teljesen.« Szamár­ság! Mi üzenünk a szalagon, nem ő, igaz? Egyébként mond­ják meg mások is, mi a véle­ményük. Mondják meg, ő üzen-e nekünk, vagy mi üze­hogy valaki tagja-e a szövet­ségnek vagy nem. — Micsoda dolog ez? — ug­rik fel Péter bácsi. — Meghal egy horgász, és a szövetség nem hajlandó kifizetni a ko­szorút. Hallatlan! Nem azért mondom, szívesen adok tíz-húsz forintot, ötvenet, százat is, ha ilyen ügyről van szó, de ezzel a bürokratikus szmlélettel nem értek egyet. Felháborító! Hát hol az emberi méltóság? Valaki vízért szalad. A titkár a folyóiratok- kai csapkodja az asztalt — az ólomgolyók mind szétszaladnak —, végül ököllel is odavág. — Fiúk, hát való ez?... Holnapután temetik Feri bá­csit ... — De hiába, már mindenki kifelé figyel. — Ez ám a hal! — kiáltja valaki. — Hány kilós? Az udvari ajtót élesen nyi- korgatja a légvonat. Majd felordít egy gyerek is: — Nézd, az anyját, hisz ez él! nünk neki. DARÁZS ENDRE: KÉSZ A HÁZ, DE... Kész a ház, de szerszámait máris összefogja, s megy a cserepes S hátra sem néz, úgy siet új házra, S buzgalommal ott is cserepet, Aztán indul a következőre, És kopácsol megint esteiig, így a sorból a sok gerendára. Másra már nem is emlékezik. Bárcsak ilyen verset tudnék írni. Hol mívesét sodorja a mű Tetőről még magasabb tetőkre, Pedig a mű olyan egyszerű, S minden ember megérzi szépségét, Mikor árad estelente fény Láthatárig, és megy azon tűd. is Űj homlokzatok vé gtelenén... PAPP ÁRPÁD: OLTÁR AZ ÚJ MÍTOSZHOZ Tág szérűin a tisztuló időnek, Tág szérűin a nyárnak Kévék borulnak szemmel, gazdagon. Apám s öt társa fönt az osztagon, Mire estté bokrosodnak az árnyak, A csillagokba nőnek. — Üzenhetnek mái- annak! — legyintett Dányi. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT KÖNYVEI — Micsoda hang ez mér megint? Vedd tudomásul, hogy amíg én vagyok itt a titkár, addig senki sem beszélhet így. A sovány horgász az ablak mellett feláll. — Üzenni latinul egy laka­tosnak, ki hallott ilyent? Nem volt ő pap. Már megbocsáss, meg te is tanár úr. de ez eny­hén szólva marhaság. Latinul üzenni egy lakatosnak, egy horgásznak? Megbocsássá­tok! ... — Akkor nem érdekel az egész, csináljatok, amit akar­tok. Marjainak meggyőződése, hogy ennél jobb idézetet nem találnak, ha reggelig keresnek, akkor sem. — Hülyék! — morogja egy hang a sarakból. • Péter bácsi előveszi zsebken­dőjét, körülményesen széthaj­togatja, és hangosan fújni kez­di az orrát. — Szegény Ferkó ... Ha hal­laná ... Fiúk, engem a világért ne búcsúztassatok, ha leteszem a kanalat. Szeretlek bennete­ket, de ne búcsúztassatok. Megfordulnék a síromban... Garat Gábor: MEDITERRAN ősz A József Attila-díjas költő negyedik verseskötetének új kiadása. A verseket nagyfokú közösségi élmény hatja át. A mi világunkat féüiti-óvja, a szocializmus kivívott sikereit védelmezi az egyéni érdeke­ket görcsösen képtwaelő önzés ellen. Gellert Otykár: UTÓSZÜRET A verseskötet egy részében elhunyt fiát siratja a költő. A többi költeményben a múltat, hajdani kartársait idézi föl: Babitsot, Kosztolányit, Adyt, Móriczot, Karinthyt és a fiatal Illyés Gyulát­Jobbágy Károly: HÓ ÉS NAP A József Attila-díjas költő 1962-ben megjelent kötetének utánnyomása. A verseidben az eleven valóság igézetében égő ember nyugtalan és forró köz­életi lírája szól. Ladányi Mihály: MINT A MADARAK Két sikeres kötet után je­lentkezik újabb verseivel a fiatal köitőnemzedék tehetsé­ges tagja, akit az idén tüntet­tek ki József Attila-díjjal. Harmadik verseskötetében tisztultabb, mélyebb emberis­meretről és tágaibb látókörről vall. Pákolitz István: ESTI DAL A József Attila-díjas költő új kötetének legjelentősebb fejezetében, A berlini anziksz c. ciklusban németországi íja­zásénak lírai beszámolóját ol­vashatjuk. Láranlag újraéli a hitleri fasizmus okozta szen­vedéseket, megindultan követi, nyomon a pusztítás emlékeit. E központi élménnyel és te­matikával függ össze De pro. findus c. szonettfüzetére is, mely antifasiszta mondaniva­lójává]. őszinte megrendült-sé- gévél a kötet kiemelkedő da­rabja. Rákos Sándor: FÄK, viharban A József Attila-díjas költő válogatott verseinek új kiadá­sa végigvezeti az olvasót Rá­kos Sándor költői pályafutá­sénak minden egyes állomá­sán. Ez a kötet gazdag, sok­rétű lírával fejezi ki a költő szenvedélyes, mély életérzé­sét, tiszta forrásokból táplál­kozó emberségét, szigorú er­kölcsi felelősségérzését. TISZTA SZIGORÚSÁG Fiatal holtok antológiája Ez az antológia reprezenta­tív áttekintést ad fiatal köl­tőink munkásságáról. S e-zői: Baranyi Ferenc. Bede Anna, l-’hari Sándor, Buda Ferenc, Csanádi János. Csoóri Sándor, Csukás István, Demény 0*tó, Fodor András, Garai Gábor, Győré Imre. Gyurkovirs Ti­bor, Hars György. Kalász Márton, Kiss Dénes, Ladányi Mihály, Maróti Lajos, Mezei András, Nyerges András, Or­bán Ottó, Papp Lajos, Simon Lajos, Soós Zoltán, Stetka Éva, Szécsy Margit, Székely Magda, Takács Imre, Ténagy Sándor, Tornai József, Tóth Judit és Váci Mihály. Vas István: ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEK Három évtized jelentékeny j költői termését gyűjti össze Vas Ir'ván ebben a köteté­ben. amelyhez Szántó Piroska készített művészi ffiuszbráciát;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents