Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-17 / 88. szám
TANACS LAPJA 4 sszonyok útik körül • tanácskozóasztalt. Az ország különböző vidékeiről jöttek össze. Ankétot tartanak a női egyenjogúságról. Pontosabban: hogyan lehet az írott törvénynek a valóságban is érvényt szerezni. Egyetlen nép- viseletes van csupán köztük. O is csak kontya és kendőjének kötési módja miatt hat annak. Egyébként konfekcióblúz van rajta és türkizkék gyapjúkardigán, a lábán nylonharisnya, kivágott cipő. ölében kétfüles, nagy műbőr táskát tart. Már elég sokan felszólaltak, amikor jelentkezik. Egyszer, évekkel ezelőtt írtam róla. Akkor még mint jómódú gazda felesége részt vett egy baromfinevelő-versenyen. Most harmincöt körül lehet, de már akkor ősz volt. Családi vonás. Gimnazista lánya is őszül. Emlékszem, nehezen nyilatkozott, valami olyasmit mondott, hogy neki nincs szüksége arra, hogy szájára vegye a falu. Kis noteszlap van a kezében. Nyilván arra írta fel, miről akar beszélni. Tartja a kezében, de bele sem néz. Kissé halkan, de kerek mondatokban beszél. Már az első pillanatokban látszik, hogy teljesen kész « mondanivalója. Ahol a jég könnyen törik... így kezdi: — Ott törik a jég, ahol a legvékonyabb .. * Aki keveset tud, könnyebben befogadja a tudást. Ha módja van rá. Ha megengedik... Mindenki felkapja a fejét. Egy asszonyról beszél, aki gazdafeleség volt, aztán termelőszövetkezetbe lépett, és tanulni kezdett. — Azt mondták rá, hogy »■Mit akarsz, tán miniszter szeretnél lenni?«. Nem a férfiak mondták. A szomszédasszonyok. A rokonság. A falu. Mert az az asszony hitt a szónak, hogy pótolni lehet az elmulasztottakat. Beiratkozott a technikumba. De azzal nem számolt, hogy aki parasztasz- szony létére »öreg« fejjel tanulni kezd, az megszenved érte. Kicsúfolták, kinevették. Három évvel ezelőtt. De az az asszony éjszaka kisírta magát. Nappal meg összeszorított foggal azt mondta magában, hogy ki kell bírni. Majd. megszokják. Aztán megszokták. Most mír öt asszony jár technikumba. Ezek közül három parasztasszony. Termelőszövetkezeti tag, A másik kettő tisztviselő. Tőlük senki nem kérdezte meg, hogy miért akarnak tanulni. Természetesnek vették.,. — Higgyék el, hogy nagyon nehéz volt nekem,,. C* ejtettem, hogy róla van szó. Ahogy visszapergettem emlékeimet, dereng, hogy annak idején jóformán a férje beszélt helyette, s ő, akihez a kérdéseket intéztem, többször bólintott helybenha- gyólag, mint megszólalt. — Harmadik éve már, hogy tanulunk. Ha egyedül lennék parasztasszony, nagyon nehéz volna. De így más. Egyikünk lelket önt a másikba. Pedig van férjünk, gyerekünk, háztáji gondunk és ház körüli vitánk. A férjünkkel. Mert nekünk nemcsak a falu előtt kellett hallgatnunk, hanem előttük is. Ügy mgyáztunk, hogy szó ne érje a ház elejét. Elhatároztuk, hogy mindig rendesen kimossuk a ruhát, bevasaljuk, mint azelőtt, megfőzünk, kitakarítunk. Hiszen nem is látszik meg, hogy mit vállaltunk. Talán csak a könyvekről, a füzetekről, amelyek ott állnak a sublóton ... A szünetben megkérdezem: — Nem volt nagyon nehéz? — De. Nem is telt örömünk a tanulásban eleinte. Inkább keseregtünk, hogy mennyi mindent nem tudunk. De már nem tudtuk abbahagyni... Aztán egyszer végre ízét is éreztük. És utána már könnyebben ment. Ha valaki, én igazán megértem ma már azokat az asszonyokat, akik csúfolódták velünk. Hiszen öt-hat évvel ezelőtt engem sem egykönnyen vettek volna rá, hogy tanuljak. Akkor még nem éreztem, hogy muszáj... Csak az tudja, hgy mit veszíthet, ha nem tanul, aki már elkezdett tanulni... Aki fölismerte, hogy keveset tud. Azért mondom én azt, hogy ott törik a jég, ahol a legvékonyabb ... Csak nem szabad hagyni, hogy vastagodjon... Furcsállom, hogy ennyire ragaszkodik a népviselethez. — Mindent nem tehetek az uram ellenére ... Valamiben nekem is engednem kell... Ha már hagy tanulni, hagyom kedvére a régi ruhát. Majd lassan, apránként én is kivetkőzöm. De először befejezem » technikumot... Szemes Piroska Kének Robert Merle Koriníhoszüan like nem hal men senki A nap nem áU meg az égen, tzelektöl dagasztott vitorlával futnak ki a tengerre a halászhajók, Korinthosz éli megszokott élestét. Csak Sziszüphosz, a halálváró öreg halász és háza népe tudja, hogy megbomlott az élet rendje. Valami olyan közelít, ami feltartóztathatatlan. Sziszüphosz lázadozva — bár betegségétől gyötörve — várja halálát. S míg aggódó fájdalom veszi körül, Cy- narának, a rableánynak a szerelmében keres menedéket. (Gábor Mara, Fiüár István, Szlonka Márta-) S fme itt van a félelmetes, a halál. Az a buta, gondolkodásra képtelen nagyhatalom, amelyik félelmet, gonoszságot, meghu- nyászkodást palántái el az emberekben. Akinek a halál nevét följegyzi aranyirónjával, az meghal Mi történne, akiért éppen most jött, megszerezné a bűvös hatalmú írószerszámot: Mi más, mint az, hogy Korinthoszban és az örökké élhet... (FiUár István egész földön megszűnik a ha- és Szabó Imre.) Iái ostoba hatalma. Az ember Örökké «ni* •— minden korok emberének hőn óhajtott vágya volt ez. De nem Korinthoszban, ahol égre sír a szegénység és a lelketlen szerszámnak tekintett rabszolgák panasza. A kisemmizettek földosztást akarnak. De hogyan? A társadalom »krémje«, a gőgös nagyurak is mentek a haláltól! Cynara, Sziszüphosz rableánya szerzi meg az aranyirónt, és bocsátkozik alkuba a hatalmasokkal. Ezek készek felszabadítani Cy- narát, aki sok százezer társára gondol S arra: még a halál is jobb, mint az, ha az ember örökké rabszolgaságban él. Végül Cynara adja vissza a halál hatalmát... (Szlonka Márta és Fiüár István-) Nem az össxeg miatt... Tálos István három társával cserápkályhát szállíttatott a 13. sz. AKÖV-vel Kaposvárról Dombóvárra. A vállalatnál a szórnia ellenőrzésekor rájöttek, hogy a gépkocsivezető 31 forinttal kevesebbet számolt, s ezért Tálast felszólították, hogy fizesse be ezt az összeget. Mivel nem tett eleget a felszólításnak, bíróságnak adták az ügyet, s az a harmincegy forinton kívül még tizenöt forint költség megfizetésére is kötelezte. Ha az ügy jogi oldalát nézzük, minden rendben, előírás szerint történt. Minthogy a gépkocsivezető tévesen számolt, a vállalat felszólított, perelt, a bíróság pedig döntött. Az eljárással mégsem értünk egyet! S nem az összeg miatt. A fuvart 1962. november 13-án bonyolították le. Bár a számlaellenőrök három nap múlva, november 16-án fölfedték a téves számolást, a különbözet megfizetésére szóló felhívást mégis csak 1963. január 4-én adták postára. — Sok a munka. Évente tíz-tizenkétezer készpénzes fuvart végzünk. Különben is egy pénzügyminiszteri rendelet lehetővé teszi, hogy a téves számolásból adódó különbözetet egy éven bélül kérjük — mondják az AKÖV vezetői. Nyilvánvaló, hogy a népgazdaság nem károsodhat meg. De vajon milyen bizalommal fordulnak a jövőben az Autó- közlekedési Vállalathoz azok a fuvaroztatók, akik egy-egy szállítás után negyed vagy fél évre felszólítást kapnak, hogy 50, 100 vagy 300 forintot pótlólag fizessenek be? Ilyenkor joggal felvetődhet bennük a kérdés, hogy vajon mikor tévedtek a számolásnál: először vagy pedig másodszor, amikor az újabb összeg befizetését kérték. Előfordult egy pesti út alkalmával, hogy »csékéfly« hat- száz forintot kértek pótlólag téves számolás miatt a fuva- roztatótóL A múlt évben 1000—1200 személy fizetett szám- lakülönbözetet Megengedhető-e ez a rengeteg tévedés? S magyarázható-e azzal, hogy a gépkocsivezetők nem mindig végeznek készpénzes szállításokat, s a számolásiban nincs elég gyakorlatuk? Ideje lenne, ha felülvizsgálnák a rendéletet, hogy menynyire állja meg helyét, mennyire segíti a bizalom erősítését az ügyfélek és a szállítóvállalatok között. Lássák él a gépkocsivezetőket díjtételtábilázatokkal, mélyekről könnyen leolvasható, hogy a megtett kilométerek és az igénybe vett; órák után mennyit kell fizetnie a száJlíttatóknak. Ellenőriz-j zék gyakrabban a készpénzes szállításokat, s ha a gépkocsi- i vezető mégis tévedett, a fuvaroztatót legkésőbb hárem hé-; ten bedül kérjék föl a különbözet befizetésére. Ha a hiányt; később fedik föl, a tévedésből származó különbözetet térít-! tessék meg a gépkocsivezetővel. Így bizonyára megfontoltabban, körültekintőbben végzik majd a számolást. Minden ember tévedhet. De hogy a tévedőket felületességük következményei alól miniszteri rendelettel mentesítsék, az már túlzás! Sz. L. Mintha valaki egy tűi afcarna megkeresni a kazalban... Folytatják a próbálkozásokat a Thresher hollétének megállapítására New York (TASZSZ). A Thresher amerikai tengeralattjáró pusztulásának körük menyeivel foglalkozik továbbra is a New York-i sajtó tekintélyes része. A lapok ismertetik a tengeralattjárót kísérő Skylark nevű hajó navigációs tisztjének, James Watson hadnagynak a haditengerészeti vizsgáló bizottság előtt tett kijelentéseit, amelyek némi fényt vetnek az Atlanti-óceánon lejátszódott tragédia okaira. Az utolsó hang, amely az elpusztult tengeralattjáróról hallatszott — mondotta Watson — »olyan hang volt, mintha a hajó részekre tört volna, mintha egyik kamrája beszakadt volna«. Néhány másodpercen át hangzottak ilyen hangok a Thresiherről reggel 9 óra 17 perckor. A navigációs tiszt elmondotta, hogy 5 perccel korábban a tengeralattjáró a Sky- larkkal rádión közölte, hogy »megindult fölfelé, és megpróbálja kifújni a ballaszton«. A Thresher lemerülésének helyén az Egyesült Államok haditengerészetének különleges egységei folytatják a kutatásokat, megpróbálják megállapítani az elsüllyedt atomtengeralattjáró helyét. A kutatók hangjeleket adnak le abban a reményben, hogy a visszaverődő hangok alapján meg tudják állapítani, hol van a hajótest. Egy amerikai tengerésztiszt szavai szerint azonban olyan vállalkozás ez, mintha valaki »egy tűt akarna meg. keresni a kazalban«. (MTI) „Utazás a múltba“ New Yorkban újfajta takarékossági programot vezettek be, amellyel utazások finanszírozhatók a »múltba«. Aki kellő időben kezdi és havonta néhány dollárt félretesz, idősebb korában a megtakarított pénzből ellátogathat gyermekkorának kedves helyeire, fölkeresheti távoli, ifjúkori szerelmét vagy múltjának szentimentális emlékeket őrző egyéb pontjait. Kétgyomrú ember A hanoi kórházba március végén beszállítottak egy beteget azzal a gyanúval, hogy rosszindulatú daganat van a hasüregében. Az orvosok észrevették, hogy a beteg étkezés közben túlságosan sok vizet fogyaszt; a tüzetesebb vizsgálat kiderítette, hogy két gyomra van. Az egyik a hasüreg jobb felső, a másik a bal alsó részén helyezkedik el. Az orvosok most tanulmányozzák a beteg két gyomrának szerkezeti tulajdonságait. Spiritiszta öngól Egy birminghami spiritiszta sajtóinterjúban azt állította, hogy dr. Watson nevű, négy évvel ezelőtt meghalt orvosa a túlvilágról folytatta kezelését. Alig jelent meg a cikk az újságban, a spiritiszta levelet kapott dir. Watson fiától: »Minthogy én vagyok atyám egyedüli örököse, fölkérem, hogy a túlvilági kezelés orvosi honoráriumát, egyelőre ötven fontot, postafordultával küldje meg címemre.« • * • Péténél nagyon sók baj van. Mamája kénytelen néha alaposan kiporolni a nadrágját. — Nézd, fiacskám — mondja a fiának —, amikor én annyi idős voltam, mint most te, én soha nem kaptam ki. Mire következtetsz ebből? — Arra. hogy jó terme, ha olyan szüleim volnának, mint neked — válaszolta a gyerek • •• Albérlő: — Felháborító! Az éjjel arra riadtam fel, hogy a szobámban patkányok verekedtek! Főbérlö: — Mit akar? Kétszázötven forintért talán bikaviadalt rendezzek? * * • Misszionárius: — Miért néz rám olyan figyelmesen? — Kannibál: — Étóhniszer- felügyelő vagyok. Becsületesen Egy kicsit csalódottan jöttem el az igazgatótól, akit azért kerestem föl, mert azt hallottam, hogy vállalata pótolta már a kiesést. A hír nem fedte a valóságot. Talán megnyugodtam volna az ígéretben, hogy a félév végére utoléri magát az üzem, s nem említeném az esetet, ha az igazgató nem ezt mondja: »Kérem, semmi különöset se teszünk a kiesés pótlásáért. Becsületesen dolgozunk és kész.« A »becsületesen« szó meglehetősen tág fogalom. Ebben az esetben azonban félreérthetetlenül azt jelentette: a télen nem tudtunk folyamatosan dolgozni, most viszont van anyag, közlekedik minden vonat, tehát napi nyolc órán át termelünk. Szó sem volt semmiféle pluszról, az eddiginél nagyobb erőfeszítésről... Vajon elég-e a megszokott ritmus ahhoz, hogy a napi feladatok elvégzése mellett pótolják, ami az év első két hónapjában kiesett? Hacsak az eredeti tervet nem módosítják —márpedig erre nem számíthatnak —, akkor nem elég. Az ígéret önáltatás marad... Alig másfél hét múlva újra találkoztam az igazgatóval. Arra kért, ha lehet, ne közöljük, amit a múltkor mondott a kiesés pótlásáról. Rájött, hogy ígérete mögött tulajdonképpen nem volt semmi. Nagy figyelemmel hallgattam szavait. Egyetlenegyszer sem pufogtatott frázisokat, nem említett semmitmondó ígéreteket. Elmondotta: pontosan fölmérték, hogy menynyivel maradt el a gyár, s hogy a feladatot részekre bontották. Most minden munkás tudja, hogy naponként mennyivel kell több terméket előállítania ahhoz, hogy a tervet teljesíthessék. Amióta így dolgoznak, egyre több az olyan javaslat, amelynek megvalósításával gyorsítani lehet a munkát. Nem mondtam meg neki, hogy a múltkori beszélgetésünkről nem készült cikk. Ezt azonban megírtam, mert úgy érzem, hogy azt a munkát, amelyet most végeznek az üzemben, sokkal inkább megilleti az a jelző, hogy becsületes (Szegedi) című tragikOEédiájánsk eüaisilól
