Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-28 / 98. szám

Vasárnap, 1963. április 28. 5 SOMOGYI NÉPLAP ^(áí áti ansáq Ö lébe ejtett kézzel ült a fehér papír előtt. Még mindig tétovázott. Arcának száraz, összeaszal ódott bőrére millió barázdát véstek a gon­dok. Keze remegett, könnyte- len, égő szeme az üres papírra meredt. Milyen nehéz hozzá­kezdeni ... Képeik, emlékek tolongtak a fejében. Látta a fiát láztól égő, rózsás arccal, eszméletlenül, s újra érezte a szívében az ezerkarú félelem akkori szorítását... A gyerek felépült, s attól kezdve túlzot­tan vigyázott rá. Még ki is csú­folták érte... Talán akkor, ott rontotta el a dolgot? — kérdezte magától. De válasz nem jött. Az ütöttt kopott, rozoga konyhaszekré­nyen egykedvűen ketyegett to­vább az óra, s a megrepedt üveg mögött néhány edény üresen ásítozott. Az utolsó fes- tékfoltoktól búcsúzó szekrény oldalán még föl lehetett fedez­ni az ajpró cipők okozta mélye­dések nyomait. A fia csinálta. Ha nagyon akart valamit, meg­állt a szekrény előtt, és addig rugdalta az oldalát, kiabált, míg meg nem kapta. Ment amit akart, mindig megadta neki. Még úgy is, hogy a me­zed munka után sokszor éjsza­kákon keresztül varrt. Így nőtt föl a gyerek, s addig nem vet­te észre, hogy elrontotta a ne­velését, amíg élt az apja... Akkor, azon a viharos nyár végi napon minden rászakadt. S bárhogy viaskodott, egyedül nem bírt a temérdek gonddal. Akkor érezte körülbelül azt, amit most: kátyúba süllyedt az élete. Mert bánatában-bajában senki sem állt melléje, még a fia sem, akinek mindent feláldozott. Otthagyta, elment más vidékre dolgozni, s mikor néha-néha hazalátogatott, csak a jó ebédet követelte, s ha nem akadt kedvére való falat, nagy hangosan elvonult a kocs­mába. De azt nem vette észre, hogy anyja kopott ruháját jó volna már újra kicserélni, vagy hogy a fáradt, gyakran vérhó­lyagos kéz igen rászorulna a pihenésre. Sosem kérdezte meg: — Anyám, nincs valamire szüksége? Hogyan él egyálta­lán? Csak kért mindig, mint aki a követelőző szón kívül mást nem tanult meg. Nem tett neki szemrehányást, de mikor az a j óravaló özvegyember megkér­te a kezét, hozzáment felesé­gül. A fia azóta csak egyszer jött haza, de azt a látogatást sosem lehet elfelejteni. Jó ét­vággyal ette az ebédet, amikor megmondta neki:-— Fiam, férjhez mentem ... — Mit csinált?! Tette le ka­nalat a fiatalember szemöldö­két mérgesen felrántva. — Férjhez mentem ... Hiá­ba, nem bírtam egyedül... Be­teges is vagyok, nehezen éltem meg abból, amit kerestem ... Rád nem számíthattam. — Hogy merte ezt megtenni? — ugrott talpra, és fenyegetően közeledett. — Nem szégyell! magát?! Falu csúfsága! És én még hazajöttem ebbe a mocs­kos házba. Miért nem szólt ne­kem? — Gondoltam, ha akarnál segíteni, akkor észre kellene venned nyomorúságomat.., — Ne beszéljen, ne magya- rázkodjon... Szégyentelen!... Köpött egyet, és ki rohant a konyhából. Hiába szólt utána, többet nem jött vissza. Az urá­nak meg se merte mondani a történteket. Talán jobb is, hogy nem keserítette meg utol­só napjait. A betegség azt is hamarosan elvitte... N ézte a fehér papírt. Még tétovázott, majd reszke­tő kézzel megfogta a tollat: »Kedves Fiami Mindig vártam, hogy megkeresel. Két év óta megint magam élek. Örökösen fáj, hogy haraggal mentél el tőlem utoljára. Nekem kellett volna haragudnom, de ilyet sose éreztem veled szem­ben. Talán ez is a baj, ez az én nagy bűnöm. Mert ha más­képp nevellek, nem volna ilyen nehéz a sorsom. De erről kár beszélni már. Te kiskorodban szerettél engem, és nem értem, hogy amikor mindent megad­tam neked, miért hidegiiltél így el tőlem? Fiam, most már tényleg öreg vagyok és nagyon beteg. Legyen vége a harag­nak. Én nem kívánom, hogy vegyél magadhoz, mert az túl nagy teher lenne neked. De az égre kérlek, segíts ra.jtaml Jön a tél, nincs egy szál tűzifám sem, ami kevés nyugdíjat ka. pok, alig elég arra, hogy szű­kösen megéljek. Ügy hallottam, jól keresel. Nem rendszeresen, csak néha küldjél nekem né­hány forintot. Mégiscsak az anyád vagyok ... Segíts, Fiam! Szeretettel ölellek: Anyád.« Fázósan húzta össze magán a kabátot. Kezében szorította a levelet, úgy ballagott el a Három kaposvári művész tárlata Gerd Kázmér: SZANKÁZÖ SRÁCOK Nagy érdeklődés mellett, mintegy kétszáz látogató je­lenlétében nyitották meg a héten három kaposvári fes­tőművész: Gérő Kázmér, Ló­ránt János és Molnár József kiállítását a Latinka Műve­lődési Házban. A kiállítás képei — csak­nem mind — a somogyi fes­tők őszi tárlata óta születtek javarészt az őszi-téli táj han­gulatának ihletéből. Figye­lemreméltó az is, hogy ezek a művek nemcsak az elmúlt évszak természeti szépségeit örökítik meg hiteleseA, a ké­pek tóm új a eszmeiségében mai, erőtől duzzadó. A so­mogyi tájban gyakran meg­csendül a népélet, a munka »vox hutnana«-ja. az élet derűje, (Gerű: Hajnali halá­szat. Lóránt: Nádhordás. Molnár: Nemesdédl faluvég.) Ez a kapcsolat a táj em. herével már korábbi keletű. A megyed képzőművész cso­portból többen ellátogattak témáért a somogyi falvakba, termelőszövetkezetekbe, és a nyáron is szívesen látott ven­dégek lesznek Itt. S hogy limai művészeink alkotásai­nak nyilvánossága re csak kaposvári legyen, utóbb lehe­tőség nyílt a járási székhe­lyein és nagyobb, megfe­lelő helyiséggel rendelkező községtednktoen la e művek bemutatására. Lóránt János képei Nagyatád után jelen­leg a tahi járási művelődé­si házben láthatóak. A ter­vek szerint május 8-a után vándorútra kél a három ka­posvári művész kiállítása is a megyében. Üítörő vállalko­zás ez, nem emlékszünk ha­sonlóra, s ebben a képzőmű­vészeti hagyományokban oly gazdag megyében minden bi­zonnyal érdeklődésre, kedve­ző fogadtatásra talál majd a vándorkiállítás valamennyi állomásán. _ Örömmel köszönt] ük a Képzőművészek Somogy me- tyai Csoportjának azt az el. iátárazását is, hogy tagjai a mgyományos őszi tárlatok nellett — egyéni vagy kol. ektív kiállításokon —- óv őzben is több alkalommal lentkeznek a közönség előtt labb műveikkel. Szín. változatosság és új /, városunk és községeink ;i Hu ralis életében. »Várjuk a folytatáséi. W. E. postára. Útközben egy két is­merős megállította. — Hova, hova, Szabómé? — A postára megyek, írtam a fiamnak... — Nem volt itthon a gyerek? Lehajtotta a fejét, tagadólag intett. Aztán továbbment. Mö­götte összesúgtak az emberek. — Szegény asszon}-. Micsoda egy fia van! Ha meg talál hal­ni, még az se lesz, aki a teme­téséről gondoskodjék. .. Otthon két szem krumplit tett a tűzhelyre, azt főzte meg vacsorára. A napok szorongó várakozással teltek el. Hogy le­kösse magát, takarított, sikál­ta a padlót, tisztította az abla­kokat. Titokban az utat leste. Reménykedett és várt. Bízott, hogy panaszos levele meglá­gyítja mindenről megfeledke­zett fia szívét. Két tyúkja volt, eltervezte mór azt is, hogy ha hazajön a gyerek, egyiket fel­áldozza. Hiszen mindig úgy szerette a sült húst. A szomszédoknak is feltűnt a szokatlan sürgölödés. Meg is kérdezték tréfásan: — Na, mi az? Csak nem mennyezőre készül, szomszéd­asszony? Elmosolyodott, és annyit mondott: — Nem készülök én semmi­re, csak ideje volt már, hogy eg}- kicsit kitakarítsak.., Lassan ment a munika, már régen nem az akarata, hanem beteg szíve diktálta az iramot. Gyakran, le kellett ülni, pihen­ni. De azért, három nap alatt a maga szegénységében * az utolsó szögig csak úgy ragyo­gott a tisztaságtól a lakás. Egyre türelmetlenebbül te­kingetett az utcára. Reggel az­zal ébredt: na, talán majd dél­ben megérkezik; délben úgy nyugtatta magát: estére Itt lesz; az ólomtalan éjszaka előtt pe- dig így vigasztalódott: ha most nem, akikor majd reggel beko­pog. Százszor Is elképzelte a megbocsátó viszontlátást, s ahogy teltek a napok, egyre jobban el palán tálta szívében a hitet: haza kell jönnie a fiá­nak. Már csak egy krumplit tett föl vacsorára, fogytán volt a pénz, s messze még a nyug. díj... És várt. Hogy ne lássa senki, a foltos függöny mögül lesett az útra... Így telt el két hét. C gy reggel Pörgetésre éb- redt. A hirtelen öröm nekiugrott a szívének, néhány pillanatig meg sem bírt mor­dulni. Remegő kézzel kapta magára a ruháját, s futott az ajtóhoz. Már tárta szét a kar­ját. már a száján volt a szó: kedves fiam ... De. csak a pos­tás állt az ajtóban. A megdöbbenés megbénítot­ta. Félig kinyílt szájjal, szót- Iámul meredt a portásra. — No, nem jól érzi magát, Szabó néni, rosszul van? Pedig nézze, egy szép bélyeges leve­let hoztam,. ­— Nem, fiam, jól vagyok, csak... csak meglepődtem... — kapott észbe, és már nyúlt a le­vélért. A postás fejcsóválva fordult el az ajtótól, nem értett te, miért csapta be Szabó né­ni az orra előtt olyan nagy seb- bel-lobbal. Nem nézett hátra, nem láthatott be a szobába,.. Az asszony ott állt a függöny mögött, a kibontott levelet az asztalra ejtette, és az utat néz­te. A hónyavetl módon odado­bott sorokban ez állt; »Éljen, ahogy tud. És lehetőleg többet né zaklasson ...« Se megszólítás, se aláírás. Szemüvege az orrára ceú- szott, égő, kömnytelen tekintet­tel nézett a postás eltávolodó alakja után ... Hibák a határozott névelő használatában Ha a határozott névelő alk ümazásáinak szabályait egy mondatba kellene sűrítenünk, igein egyszerűen fe­lelhetnénk: E névelőnket általában olyan fogalmak nyel­vi megfelelője elé tesszük ki, amelyek határozottnak te­kinthetők, azaz a beszédbeli előzmények vagy a már meg­levő ismeretek következtében nemcsak a beszélő, hanem a hallgató (olvasó) előtt is 1 merete-ek. Ha azonban — mint most is — arra van szükség, hogy röviden áttekint­sük a leggyakoribb névelőhas náiati vétségeket, már nem olyan könnyű a helyzetünk, mivel »rangsorolnunk« kell a hibákat. Am legyen! Nézzük meg, hogy a határozott név­elővel való számos visszaélés közül szerintünk melyek a leggyakoribbak és a legveszedelmesebbek! A legtöbb embernek fel sem tűnik, hogy a »hivatalos ízű« szövegekből fogalmazóik bizcnyos ismétlődő, jelleg­zetes szavak és kifejezések elől rendszerint elcsippentik a határozott névelőt. Ahelyett, hogy a szerzőről, a vád­lottról, a javaslatról, a fentiekről stb. szólnának, ilyene­ket írnak: Szerző nincs tisztában feladatával. Beadvány tnem érinti ezt a kérdést. Fentiekben vázlatosan Ismertet­tük X. Y. eljárását stb. Ne kövessük a rossz példát! A megszokás következtében amúgy is egyre több szavunk és kifejezésünk terjed el széltében-hosszában a tulajdon­képpen szükséges névelő nélkül: első szóra, legrosszabb esetben. Idén stb. Ne erősítsük még tovább ezt a már most is oly erős névelőelhagyó tendenciát! A határozott névelő elhagyása még bámtóbb azok­ban á mondatokban, amelyekben a névelőjevesztett szó határozott tárgy, azaz olyan főnév vagy akként használt szó, amelyhez tárgyas ragozású igealak tartozik. Persze, nem mindem határozott tárgy elé szükséges a határozott névelő. A tulajdonnév vagy a birtokos személyragos szó szintén lehet határozott tárgy, s mégis helyesen mond­juk névelő nélkül: Tiehyt leszerelték. Kezedet csókolom. De óvakodjunk az efféléktől: Pénzt elitta. Zenét a hattagú »Mambo« együttes szolgáltatja. Kéziratot ellenőrizte. Stb. Az ige mindezekben a mondatokban tárgyas személyra- pot. kapott, tehát határozott tárgyra vonatkozik, a tárgy­nak a határozottságát azonban a névelővel is meg kell je­lölni: A pénzt elittn. A zenét ...szolgáltatja, A kézira­tot ellenőrizte. Tessék vigyázni! Madách Színház vendégjátéka vagy a Madách Szín­ház vendégjátéka — melyik a helyes szószerkezet? Ha megfontoljuk válaszunkat, mindnyájan rájövünk, hogy csak az utóbbi, a névelős forma kii'ogástaian. Mindjárt meg is fogalmazzuk a szabályt. Ha a birtokos jelző (vagy akár az egész birtokos szerkezet) intézménynév vagy va­lamilyen szervezet neve, akkor ez elől a névelőt legföl­jebb az olyan betűrendes felsorolásokban szabad elhagy­nunk — gyakorlati okokból — amilyen pl. a távbeszélő- névsor. Tehát nem Somogyi Néplap olvasóinak, hanem a Somogyi Néplap olvasóinak figyelmét hívjuk fel erre a hibára. E legutóbb megrótt hiba jórészt abból faltad, hoyy sokan azt gondolják, a tulajdonnév elé sohasem kell név­előit tenni. Ez súlyos tévedés! Az igaz, hogy a személyek, világrészek, megyék, városok, községek neve általában névelő nélkül használatos, pl. Petőfi, Európa, Somogy megye. Kaposvár stb., de ez csupán a" szabály egyik ré­sze! A hegyek, folyók, tavak, utcák, utak, terek, vidékek, városrészek, újságok, könyvek. Intézmények és ehhez ha­sonló neve vagy címe már többnyire névelőt kíván maga mellé. pl. a Bükk. a Sió. az Ormánság, a Népszava, a Zalán futása, s még a több szóból álló or- szágmevek is névelőnek; az Egyesült Arab Köztársaság, a Román Népköztársaság, sőt a Szovjetunió, Ne hamar­kodjuk el tehát a dolgot tulajdonnevek esetében.!: se! Rendkívül sok névelőhasmálati vétségnek forrása az is, hogy a határozott névelőt gyakrtn több, nemegyszer önmagában is szerkezetes jelzői bővítmény választja el a névelőhöz tartozó főnévtől, főnévként használt szótól. Nem e hónap végén érvényüket vesztő, hanem az e hó­nap végén érvényüket vesztő igazolványokat kell sürgő­sen érvényesíttetni, mivel az igazolványokat szó határo­zott voltára okvetlenül utalnunk kell a határozott név­elővel, még akkor is, ha a mondat szerkezeti adottsága következtében a névelő jó messzire kerül a hozzá tartozó szótól. Még gyakoribb ez a hiba akkof, ha a névelő ép­pen birtokos személyragos szó, személynév vagy efféle, általában névelő nélkül használatos szó mellé kerülne. Sokan félnek ilyeneket leírni: A Nagykanizsa felöl érke­ző gyorsvonat. A dolgozóink által megvitatott kérdések. Pedig fölösleges az aggoddom! A határozott névelő itt sem a Nagykanizsa vagy a dolgozóink szóhoz, hanem a gyorsvonat, illetőleg a kérdések főnévhez tartozik. Tehát éppen a névelő nélküli, Nagykanizsa felől érkező gyors­vonat, dolgozóink által megvitatott kérdések-féle szer­kesztésmód hibás, pontatlan. Termesze ttiBetn nemcsak a névelő hibás elhagyása okozhat bajt, hanem fölösleges kitétele is. Már az eddi­giekből következik, hogy a határozatlan, korábban meg nem nevezett vagy az egész típusra nem utaló fogalom nyelvi jele általában nem kívánja, sőt nem tűri a hatá­rozott névelőt. Befejezésül megpróbálom egyetlen példa segítségével bemutatni, hogy egy fölösleges határozott névelő milyen zavart kelthet mondatunkban. Idézet egy üzemi lapból: »Tavaly 320 ÖOÓ forintot fordítottak a kony­hai berendezések, gépek, hűtőszekrények és egyéb felsze­relési tárgyak vásárlására.« Ez a mondat azt jelenti, hogy a Csepel Művek üzemi konyháiba és éttermedbe — ugyanis ezekről szól a tudósítás — minden konyhai be­rendezést meg fölszerelési tárgyat tavaly szereltek be, s hogy korábban nem is volt közétkeztetés. A valóság el­lenben csupán az, hogy a vendéglátóipari vállalat tavaly a már meglevő fölszerelési tárgyak mellé még újabb konyhai, berendezéseket, hűtőszekrényeket és egyebe­ket vásárolt 320 000 Ft értékben, de természetesem névelő nélkül, mert névelővel még sokkal többe kerültek volna. Dr. Grétsy László kandidátus Molnár József: FONYÚDI PART (dktía/rellf. Vörös Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents