Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-28 / 98. szám

Vasárnap, 1963. április 28. s SOMOGYI NÉPLAr Jövőről valló papírlapok Olyan ez az osztály, mint va­lami üde, tavaszi virágoskert. A tizennyolc éves lányok csi- vitelő zsibongása betölti a tan­termet; jóízűet tudnak kacagni minden kis semmiségen, és vi­dámságuk ragadós. Ha rájuk néz az ember, aligha mondaná meg, hogy már csak néhány na­pot jönnek iskolába, aztán kez­dődik a hajrá az érettségire való felkészülés, és hamarosan elérkezik a nagy vizsga napja is. Gyakran gondolnak erre a lá­nyok, és az is megfordul a fe­jükben, hogy mi lesz azután. Sikerül-e bejutni az egyetem­re, főiskolára, megvalósulnak-e a régóta dédelgetett álmok. Az élen a pedagógusjelöltek Néhány évvel ezelőtt még gondot okozott, hogy meglehe­tősen kevesen jelentkeztek pe­dagógusnak. Ma már egészen más a kép. A Munkácsy Mi­hály Gimnázium negyedik osz­tályos tanulóinak húsz száza­léka képesítés nélküli pedagó­gusként kíván elhelyezkedni. Roppant érdekes ez. Ha az okokat kutatja az ember, két tényezőre kell fölfigyelnie. Az egyik, hogy azonnal keresethez jutnak a fiatalok, a másik pe­dig, hogy akik képesítés nél­küli pedagógusként dolgoznak, azoknak »hivatalból« kötelez» a főiskola elvégzése, vagyis biztos a továbbtanulás. A IV/d osztály jelentkezési statisztikája is ezt tükrözi. Negyvenötből tizenkilenc lány választotta élethivatásának a pedagóguspályát. Közülük öten képesítés nélküli tanítónak mennének, a többiek pedig egyetemre, főiskolára készül­nek. — Csak úgy tudom elvégezni a főiskolát, ha dolgozom is — mondja Tóth Mária. — Csalá­di okok miatt... — Édesapám falusi tanító, ő táplálta bennem a pedagógus­hivatás szeretetét — jegyzi meg Losonczy Lenke. — Ö na­gyon sokat tudna segíteni ne­kem..« Egy másik kislány az érett­ségi után férjhez megy. Vőle­génye tanító, és ő mellette akar dolgozni, ezért szeretne peda­gógus lenni. Magabiztosan Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen foglalkozási ágakat is­mernek a lányok. — Kérem, írjanak fel egy papírlapra tízféle női munkát. Pusmogás, halk nevetés hal­latszik innen-onnan. — Minden foglalkozás való nőnek — zsörtölődik a »buta kérdésen« Csorba Mária, aztán gyorsán leírja a válaszát: mér­nök, orvos, tanító, óvónő, szí­nész, vegyész, vasutas, újság­író, tisztviselő és hogy teljes legyen a hatás, még odabigy- gyeszti, hogy cipész. A negyvenöt lány közül hu­szonkilenc az orvosit az első három foglalkcszás közé sorol­ta. A kis papírlapra az is oda kerül, hogy ki milyen hivatást választott. A jövőről vallanak ezek a papírlapok, a tervekről, a célokról. Kilencen orvosnak, négyen gyógyszerészteohnikus- nak, hárman egészségügyi dol­gozónak készülnek, öten mun­kába állnak, és van közöttük fogtechnikusjelölt, építész- és vegyészmémökjelöit, közgaz. dász meg zeneakadémista. Jól tudják a lányok, hogy mit akarnak. Legtöbbjük már nagyon régen elképzelte magá­nak a hivatást, és céltudatosan törekedett arra, hogy megvaló­síthassa. Mindössze egy akadt közöttük, aki az utolsó pilla­natig bizonytalankodott, de az­tán jelentkezett valahova, hogy ő se maradjon ki És a munka? Ez az oszály nem tanult poli­technikát. Azt mondják a lá­nyok, hogy nem is hiányzott, mert úgyse tudták volna telje­sen elsajátítani a szakmát. Ok még nem ismerik az üzemek levegőjét, és a házimunkán túl alig-alig dolgoztak valamit. Ta­lán csak az önkéntes nyári tá­borokban. így persze nem lehet csodál­kozni azon, hogy fizikai mun­kára senki sem jelentkezett. Azaz, hogy ... Zahoránszky Ildikó rádió- és tv-szerelő akar lenni, de nem vették föl, mert az idén csak fiúk kellenek (?) így aztán adminisztrátor lesz egy évig, akkor majd újra megpróbálja. Fruzsinszki Ernő. ke a postára megy dolgozni, Lesíj/án Magda és Varga Zsu­zsa pedig a kórházba. Persze változhatnak a terveik. Még hátravan az érettséigi meg az egyetemi, főiskolai fel­vételi. Ha nem sikerül, akikor dolgozni kell néhány évig, az­tán ismét jelentkezhetnek. Le­het, hogy valakit majd társa­dalmi ösztöndíjjal küld az üzem vagy a vállalat felső is­kolába. Most még ott ülnek az isko­lapadiban; jókedvűek, vidá­mak. Tizennyolc évesek. Polesz György Egyetértést a kisberényi vezetők között! EGY VITA TANULSÁGAI LAPUNK ÁPRILIS 11-1 SZAMÁBAN cikket írtunk »Közvetlen segítséggel a jobb eredményekért« címmel. A kisberényi Búzakalász Terme­lőszövetkezet és az öreglaki Állami Gazdasí g kapcsolatá­ról is szó esett benne. Nem sokkal később négy levelet kaptunk a községiből: Présel György vb-titkár, Wágner Edéné tsz-főkönyvelő, Tamács István növénytermesztési bri­gádvezető és Winterstein Ede raktáros vitatja az újságcikk­ben közöltek igazát, s helyes­bítést kér. Szerkesztőségünk a helyszínen vizsgálta meg az ügyet. Észrevételeinket, meg­állapításainkat ezúton ismer­tetjük. A levélírók igyekeztek két­ségbe vonni, hogy Szabados Ferenc tsz-eínök vállára a pat- ronálás előtt olyan sok gond nehezedett. Nézzük a ténye­ket. Mezőgazdászuk nem volt egészen addig, amíg az öreg- laiki gazdaság nem helyezte ide Bősze István szakembert. Igaz tehát, hogy a mezőgazdá­szi teendők az elnökre hárul­tak. Az állattenyésztési bri­gádvezető decemberben trak­torosiskolára ment. Hiába kér­ték Nagy Lajos tsz-tagot, hogy vállalja el a munkakört, nem volt hajlandó rá. Így az állat­tenyésztésit közvetlenül rész­RíV/v' a.ííi Gépműhely, szerelőcsarnok és garázs épül a barcsi Vörös Csillag Tsz-ben. A munkát a tsz építőbrigádja végzi. FREILICHMANN: a Polip csapjai (104) Energikus fiatalemberek per­cenként kapták a szemükhöz a legkülönfélébb márkájú fényképezőgépeket. A meg­örökített járókelők meglepve és ijedten próbáltak kitérni, de a fiatalemberek átnyújtot­ták »névjegyüket«, amely tu­datta, hogy a polgártársat az imént lefényképezték, másnap befáradhat a képért a műte­rembe, amely ezen és ezen a címen található. A Kotyelnaja és a Privozna- ja utca forgalmas sarkán, ép­pen a borbélyműhellyel szem­ben, egy nagyon fiatal fényké­pész dolgozott, de éppoly eré­lyesen végezte feladatát, mint társai. Teljesen váratlanul le­fényképezett egy fiatalembert vagy lányt, sőt, a körülmény­től függően, kettőjüket együtt — és azonnal közölte velük, hogy hol kaphatják meg arc­képüket. És ha a lencse elé ke­rült meghökkent járókelők eleinte talán mérgelődtek is, pár pillanat múlva már nem tudták visszafojtani mosolyu­kat. Ekkorra azonban a széles mosolyú, szeplős fiatalember már új »áldozat« után nézett,., Csak néhány hete tűnt fel ezen a sarkon, de már elég sok ismerősre tett szert, különösen a lányok körében, akiknek ar­cát legalább olyan jól emléke­zetébe véste, mint fényképező­gépének lencséje. A fiatalem­ber valamennyi lány arcát a filmre kiválóan alkalmasnak, fejük tartását pedig »szokat­lanul sajátosnak« mondta. Az is magától értetődött, hogy te­kintetük rendkívül »kifejező«: Ez a fiú mintha nem ismert volna fáradtságot. Reggel nyolc órától késő estig mindig ott állt az utca sarkán, és szünet nél­kül kattintgatta gépét. Bár rendkívül sok megrendelést kapott, mindegyiket határidő­re elkészítette, és a tulajdo­nosok mindig időben megkap­ták fényképüket. Azt is meg kell mondani, hogy a képek rendszerint valóban jól sike­rültek ... Sőt, a női megren­delők azt állították, hogy sa­játságosán veszi fel és dolgoz­za ki a felvételeket, s ennek következtében valamennyien nagyon bájosak. Amikor az utcán két férfi tartott a borbélyműhely felé, a fiatalember abbahagyta mun­káját, és figyelmesen követte őket pillantásával. — Áhá, a »Gentleman«! De ki a másik? A fényképész levette válláról a gépet, és buzgón tisztogatni kezdte lencséjét, egy piros zsebkendővel- Ugyanakkor jobbra pillantott, ámenről egy hófehér nadrágos, ujjatlan in- ges férfi közeledett. Kopasz fe­jét semmi sem védte a nap­tól. Már közel volt, amikor kezével megtörölte homlokát. A fényképész most balra né­zett, ahol egy fiatalember né­zegette az áruház kirakatait. Egy perc, és máris a kopasz felé indult. A fiú ékkor is­mét nyakába akasztotta gépét, és még szorgalmasabban fény­képezte a járókelőket, pedig a felvételek beállítása már hosz- szabb ideig tartott, mivel alko- nyodott, és csökkent a fény­erősség. De figyelmét nem ke­rülte el, hogy a borbélyműhely­ből kijött egy vendég és nyo­mában a kancsal borbély. Utóbbi egy pillanatig eláll­dogált a műhely küszöbén, majd lehajolt, felemelte a kampót, hogy bezárja a helyi­séget. • — Ugye, még nincs késő, Al- josa? — fordult egy fehér ru­hás, matrózgalléros leány ké­rőén a fényképészhez. Mellet­te egy fiú állt, aki gondosan megigazította társnője engedet­len szőke hajfürtjeit. — Á, maga az, Valja? — mondta a fényképész hango­san. — Megpróbálhatjuk, de az adott esetben csakis azt a fényt lehet felhasználni, amely az ön elragadó szeméből sugár­zik. Megpróbáljuk! Kedves ba­rátom, ne támaszkodjék any- nyira a hölgyre, különben ho­mályba kerül a fél arca. És ez, legalábbis szerintem, nem ér­deke önnek. Nos, kérem... minden rendben — mondta, miközben fényképezőgépét a fiatal párra irányította, de sze­me sarkából valójában a bor­bélyműhely ajtaját figyelte. — Kész! — kiáltotta, és a leány­nak átadta »névjegyét«. — Köszönöm, Aljosa! — há­lálkodott a lány. — Kérem, szívesen! Önt fényképezni gyönyörűség! — felelte Aljosa, és szívére szo­rította kezét, majd gúnyos fin­torral nézett a fiatalemberre, aki erősen fogta a leány könyö­két, mintha az szökni akarna tőle. Aljosa közben jól megfigyel­te, hogy különböző irányból egyszerre ketten is a borbély­műhely bezárt ajtaja felé igye­keznek. Az első erőteljesen tö- rölgette kopasz fejét, mintha ellenőrizné, nem nőtt-e ki köz­ben a haja, a másik, amikor éppen egy vonalba ért vele, a bajuszát pederte. Aljosa figyel­mét az sem kerülte el, ahogy testd-lelki jó barátja és rendőr- társa, Szaska, egy Kazbek cso­magból cigarettát vett elő és rágyújtott. E pillanatban a sa­rok felől három jelentéktelen fiatalember bukkant fel. Ket­ten matrózegyenruhát viseltek, nyitott gallérjuk alól kilátszott csíkos trikójuk. A harmadik, széles vállú, magas fiatalembe­ren nyári vitorlavászon ruha és kockás eilenzős sapka volt. (■FolytatjukJ ben az elnöknek, részben a növénytermelési brigádvezető­nek kellett irányítania. Tény az is, hogy a könyvelés — amint a tanácskozáson rész­vevő Zsíros Ferenc járási fő­könyvelő is elmondta — a fo- nyódi járásban itt a leggyen­gébb. Hasonlóképpen nyilat­kozott erről Völgyesi János, az öreglaki gazdaság igazgatója, aki már küldött számviteli szakembereket a kisberényi könyvelőnő segítésére. Hogy az admdnisiztráoiós gondok kü­lön megterhelést jelentettek az elnöknek, azt számos példa tanúsítja. Nem a helybeli, ha­nem az öreglaki, majd az or­dacsehi tsz könyvelője készí­tette el a kisberényiek tava­lyi zárszámadását, s ennél a munkánál Szabados elvtárs se­gített. 1962-ben a bank a könyvelési hibák miatt felszó­lította a tsz-t, hogy ha nem változtatnak a helyzeten, ak­kor nem folyósítanak nekik hitelt. Az adminisztráció ál­landóan lemaradt a gazdasági események mögött, így az el­nök hiába érdeklődött bizo­nyos dolgok felől, magának kellett utánajárnia, hogy meg­szerezzen egy-egy adatot. Ezek a tények igazolják töb­bek között, hogy Szabados elv­társinak ilyen értelemben néha könyvelői teendőket is kellett végeznie. NEM ÍRTUNK MÁST em­lített cikkünkben sem. Ezért fölvetődik a kérdés, mi indí­totta a levélírókait mégis arra, hogy helyreigazítást kérjenek. Helyszíni vizsgálatunk megál­lapította, hogy ezit a könyve­lőmé kezdeményezte és szer­vezte. A levélírók közül ugyanis egyedül ő vehette ma­gára cikkünk bíráló megjegy­zéseit. Mégifl hogy nyomaté­ket adjon szavának, társakat keresett a tiltakozáshoz azzal a megokolással, hogy mások munkáját kisebbíti, a növény­termesztési brigádvezető és a raktáros önérzetét is sértheti az újságcikk. Sajnálatos, hogy az új tanácstitkár — bizonyá­ra kellő helyi ismeret hiányá­ban — szintén csatlakozott ehhez a csoporthoz. Nincs hát mit helyreigazíta­nunk, hiszen igaz az, hogy ba­jokkal küszködött a kisberényi Búzakalász. Ám az újságcikk megjelenését követő esemény­sorozatban más is felszínre került: az, hogy Kisberényben nem egységes a vezetés. Régi keletű baj ez. Hogy egyköny- nyen nem sikerült ezen a té­ren rendet teremteni, annak egyik oka, hogy a tennivalók­ból túl sokat volt kénytelen magára vállalni az elnök. A rendellenes állapotnak viszont máris véget vetett a patroná- lás: az állami gazdaság egy szakembere állandóan Kisbe­rényben tartózkodik, mások pedig rendszeresen átjárnak segíteni. MIÉRT DŰLNAK ennek el­lenére továbbra is a belső el­lentétek? Elsősorban azért, mert megszüntetésükre a párt- szervezet eddig csupán néhány határozatlan kísérletet tett Harsányt Ferenc párttitkár — aki tanácselnök is — például hosszú idő óta nem talált, il­letve nem is keresett alkalmat arra, hogy a tsz-elnökkel együtt járja a falut, a határt Pedig a párttitkár ily módon ismerhetné meg a legalapo­sabban és a leghitelesebben a Búzakalász helyzetét, a tsz- tagok munkáját és a szövetke­zeti vezetők mindennapos gondjait. Az együttműködés, az állandó munkakapcsolat megteremtését szemléletbeli hiba gátolja. Harsámyi elvtárs — nem tudni, mi okiból — nem mer nyíltan szembenézni a tényekkel, takargatni igyek­szik községük bajait. Jellemző, hogy első újságcikkünkben is azt kifogásolta, miért kellett nyilvánosságra hozni Kisbe- rény problémáit Furcsálljuk, hogy megbeszélésünk után egyedül ő kért arra bennün­ket, hogy ne írjunk újólag szerzett taipasztalatainkróL A kisberényi dolgok rende­zéséhez Molnár Ferenc, a pat­ronáló gazdaság párttitkára is felajánlotta támogatását. Har- sányi elvtárs azonban sem őt, sem az öreglaki pártvezetőség más tagját még a legutóbbi taggyűlésre sem hívta meg. A tények azt igazolják, hogy ön­erejéből a párttitíkár képtelen megszüntetni a régóta húzódó ellentéteket mások segítségét viszont nem fogadta el. Ha nem változtat szemléletén, ha nem ismeri föl tennivalóit, ak­kor a helyzet nem főig megja­vulni. Márpedig a község ér­deke azt követeli, hogy a veze­tők rendre tisztázzák nézetel­téréseiket, s a munkában köl­csönösen támogassák egymást. NÉVTELENÜL KÖNNYEBB? Gyűlésre készült egyik ter­melőszövetkezetünk brigádve­zetője. Az elnököt meg a fő- agronómust megkérdezte: volr faképpen miről is kell szólnia a brigád előtt, miifelhogy még nincs tapasztalata beszédek összeállításában. A (vezetők szívesen álltak kötélnek, sorra papírra vetet­ték a főbb kérdéseket. Bri­gádvezetőnk láthatóan örült. Csak akkor fagyott meg kö­rülöttünk a hangulat, amikor javasolták neki, hogy okvet­lenül beszéljen a brigád mun­kafegyelméről, dicsérje meg a szorgalmasakat, akikre min­denkor számáthat, és említse meg azoknak a nevét is, akik kihúzzák magukat a dologból. —Én ugyan nem mondok netteket — vetette ellen a bri­gádvezető —, azt nem tudom megtenni. — Kérdezgettük. hogy miért nem akar kon- Jcrétan bírálni, de csak any- nyit tudtunk meg, hogy ő ezt népszerűtlen feladatnak tart­ja, s értésünkre adta, hogv lehetetlent kívánunk tőle. Brigádvezetönk nincs egye dűl ilyenfajta nézetével. Jó néhány tisztségviselő akarl még, aki képtelen megérten' hogy a vezetői hivatáshoz ho zátartozik a vélem énymondó a hibák bírálata. Ha egy ve tető igazságosan cselekszik, s megmondja egyik-másik ha­nyagról a véleményét, ezzel tekintélye, emberi értéke a többség előtt semmiképp sem csökken, ellenkezőleg: tisztel­ni, becsülni fogják, mert azt mondják róla, hogy ez igen, ez nem a hajtunk mögött be­szél, hanem szembemondja hi­bánkat. Brigádvezetőnknek annál in­kább is oka lett volya a kö­zösség előtt nyíltan feltárni a helyzetet, mert bár a többség becsületesen kiveszi részét a munkából, ám akad egy-két olyan ember is, akiről azt szokták mondani: »Csak a szá­ja jár, de tehetsége nincs.« Van olyan tsz-tag, aki mind­össze hat munkaegységet szer­zett az év eleje óta, mégis ő a leghangoskodóbb, s valami­lyen tisztséget követel magá­nak. Két ilyen embert is is­lernek a brigádban. Ha a brigádvezető nem szemérmes- :sdne, hanem nyíltan szóba ózná nevüket, bizonyára len­gnek, akik rendreutasítanák : ilyeneket, s kijózanítanák :et: »-Előbb dolgozz, aztán «id ha érdemes leszel a ve­résre, úgyis rád szavazunk.« Mert mások segítésétől ztja meg önmagát, aki hol- zemérmességből nem mer ndani olyat. am,it úgyis nak társukról az emberek. V. J.

Next

/
Thumbnails
Contents