Somogyi Néplap, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-15 / 62. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1963. március IS Bizakodással várják a bajnokság kezdetét a K. Építők tekézöi Illyés csak április közepétől versenyezhet Az 1962. évi bajnokság sikere még ma is lázban tartja a K. Építők tekeszakosztályát. Az utóbbi évek legsikeresebb szereplése volt a múlt évi, amikor az Építők csapata az előkelő harmadik helyen végzett. Ügy mondják, hogy ez a helyezés most már kötelez. Nem is titkolja Somlyai László edző, hogy csapata ez évben legalább olyan jól szeretne szerepelni, mint tavaly. A rendkívül hosszú tél és a zord időjárás miatt ugyan az Építők tekézői csak későn tudták elkezdeni a felkészülésit az idei rajtra, mihelyt azonban lehetett, mindjárt látogatottak lettek az edzések. A csapat vezetői sem töltötték tétlenül a telet.. Mint már beszámoltunk róla, leigazolták a K. Lendület csapatából Illyés Andrást, aki esztendők óta Kaposvár egyik legjobb tekejátékosának számít. László edző ezzel kap- a következőket mondotSomlyai csolatban ta: — Illyést valóban visszaigazoltuk, hisz ő már korábban is a mi versenyzőnk volt. Sajnos, az első fordulóban még nem állhat a csapat rendelkezésére. Igaz ugyan, bogy a Lendület kiadta őt, de így is hat hónapot kell várakoznia, s ez a várakozási idő csak április 14-én jár ma jd le. Csak ezután kerülhet sor Illyés játékára. A felkészüléssel kapcsolatiban az Építők csapatának tekeedzője így nyilatkozott: — Ha késve is alapoztunk, a formába hozás, úgy érzem, sikerült. A legutóbbi két hétben házi bajnokság keretében tartottuk meg a főpróbát. A 100 teli, 100 tarolás és 100 vegyes dobás jól szolgálta a formába hozó edzés céljait. A múlt vasárnap bajnoki jellegű főpróbát tartottunk, ezen igen jó erőnlétről és nagyszerű küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot az NB Il-es keret tagjai. Annak ellenére, hogy nem volt ellenfelük a versenyzőknek, szinte egymást múlták felül. AZ ÉM 44. SZ. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT (Bpest, V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre kőműves-, ács-, állványozószakmunkásokat, építőipari könnyűgépkezelőket, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat. Szállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk. Munkaruha, vidékieknek tanács- P igazolás és szakmunkások- az nak szerszám szükséges. ^ Kubikosokat és sírásót azonnali belépésre felveszünk. Fizetés teljesítmény szerint. Jelentkezés naponta fél 8-tól 10-ig a Kertészeti Vállalat Árok utcai telepén. (16296) A CSURGÓI NAPSUGÁR KTSZ azonnali belépésre fölvess építészmérnököt műszaki vezetőnek, továbbá építőtechnikust gyakorlattal és vegy tisztító-kelmefestő szakmunkást (try gép kezelésében jártasat). Jelentkezés levélben vagy személyesen. (3407) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőm ű veseket és segédmunkásokat kaposvári, Siófok környéki, Nagyatád környéki munkahelyeire fölvesz. Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés : Kaposvár, Május 1. u. 57. Siófokon : Fő u. 222. és Nagyatád főépítésvezetőség, vasútállomáson túl. (16281) A Győri Richards ellen játszó csapat tagjai 2562 fát ütöttek. Ez 427 fás átlagnak felel meg. (Waibl 442, Ládonyi Cs. 434, Ládonyi A. 410, Somlyai J. 440, dr. Németh 427, Horváth J. 409 fát ütött.) A három dobásnem összesített eredménye alapján Illyés András szerezte meg a hazai elsőséget 1261 fával. Ládonyi Csaba teljesítménye 1256. Waibl Gyuláé 1229 fa. Ezek után derűlátással tekintek az idei bajnokság elé __ mondotta Somlyai László e dző. Egyre népszerűbb sportág lesz Somogybán a tekézés. Kétségkívül a K. Építőké a pálma. Megyénk egyik legrégibb együttese, az Építők tekecsapata már hosszú évek óta méltóképpen képviseli a somogyi színeket a Nemzeti Bajnokságban. Az idei küzdelmeket rrregye- szerte nagy érdeklődés várja, s a közvélemény és a tekesport barátai az edzővel egyetemben azt várják. hogy a K. Építők az idén is jól szerepel majd a bajnokságban, sőt titokban azt is remélik, hogy talán az előbbre lépés is sikerül. — Kovács — Új vezetőség kerüit megyei aszkritenisz-szövetség élére Sokat ígér a szövetségi vezetők programja Szerdán tartotta értekezletét a Somogy megyei Asztalitenisz Szövetség. Vermes Imre, a Somogy megyei TST elnöke bejelentette, hogy a megyei TST elnöksége jóváhagyta az asztalitenisz-szövetség új vezetőségének névsorát. Ezentúl a következő sportemberek irányítják a Somogy megyei asz- taliteniszspartot. Elnök: dr. Vincze Tibor, titkár: Műdig József, az elnöksége tagjai: Kocsis Károly, dr. Bárdi Pál, Vajai István, dr. Vincze Tiborné és Tári Rózsa. Az újonnan kinevezett vezetőség ismertette első félévi mu-nkateirvét. Eszerint március 28-án kezdődik a küzdelem a megyei csapatbajnokságban. Április 6—7-én Kaposváron a Béke Szállóban a Somogy megyei szövetség rendezi meg Dunántúl felnőtt és ifjúsági bajnokságait. (A felnőtteknél egyéni és páros versenyek, az ifjúságiaknál egyéni küzdelmek lesznek.) A tervek között szerepel Sidó Ferenc kap osvári élménybeszámoló j a is. A kaposváriak ígéretet kaptak Sídétől, hogy a világbajnokság befejezése után ellátoA TRANSZVILL keres fölvételre gyakorlattal rendelkező képesített könyvelőt ntókalknlíciós munkakörbe. (15895) gat Kaposvárra, s élménybeszámolót tart. E látogatás keretében mutatja majd be a magyar asztaliteniszsport szak- felügyelője, hogy máiként sajátíthatják el a kaposvári versenyzők is az új játékstílust, a pörgetést. Rangadókkal kezdődött a tavaszi bajnokság a kosáriabdázóknál Kettős rangadómérkőzéssel indult az 1962—63. évi megyei, kosar- labda-bajnokság második fordulója. Ennek megfelelően hatalmas érdeklődés kísérte az idénynyitást. A női csapatoknál az esélyes Munkácsy T. a várakozásnak megfelelően biztos győzelmet aratott. Más volt a helyzet a férficsapatok találkozóján, itt az első perctől kezdve a befejezésig fej fej mellett haladt a két csapat. Régen láttunk Ilyen izgalmas — és tegyük hozzá, színvonalas — mérkőzést ebben a sportágban Kaposváron, mint amilyen a Honvéd-rangadó volt. Férfiak K. Honvéd I.—K. Honvéd II. 53:50 (31:28) Honvéd I.: Légrádi (14). Móró, Gombos (25), Almási (2). Kacsko- vics (8). Csere: CTzibula (2), Szemere (2). Honvéd II.: Sipos (8), Kertész (8), Szkok (14). Lőcsei (14), Varga (6). Csere: Gombos T. A bajnokság állása: 1. K. Honvéd I. 2. K. Honvéd II. 3. B.-boglár 4. Tab 5. Nagyatád 6. Csurgó* 7. Táncsics FMGT 9 8 l 303:306 17 871 588:259 15 853 347:390 13 853 295:434 13 7 3 4 261:445 10 725 149:266 8 716 300:412 3 8-8 167:402 8 * Egy büntetőpont levonva. Nők Munkácsy I.—Munkácsy II. 52:21 (24:13) Munkácsy I.: Merő (18), Balogh (22). Böröczi (2), Komáromi (8), Bréda (2). Csere: Madarász, Hudi, Papp. Munkácsy U.: Görög Í9), Baran- kai (4), Jezernyiczki, "Sebestyén, Halmai (3). Csere: Őri (5), Tőke. A bajnokság állása: 1. Munkácsy I. 6 6 - 364:92 12 2. Tanítóképző 5 4 1 197:84 9 3. Munkácsy H. 6 2 4 178:207 8 4. Nagyatád 5 2 3 67:203 7 5. Csurgó* 5 2 3 94:65 6 6. Táncsics 5 - 5 52:283 5 * Égy büntetőpont levonva. „Téli" sportesemények a tahi járásban Ilyen mozgalmas téli időszak nem mostanában volt a tahi járásban, mint az idén. A sakk- és a röplabdaszövetség, no és a járási sporttanács elnöke, Kovács Béla sikeresen mozgósított. Majd minden héten akadt e két sportágban valami érdekes esemény. Ezen a héten a következő: SAKK Tabi járás—Fonyódi járás 4:2 rr n találkozott a két járás sál apata. Az összeállítás a ta- biaknak sikerült jobban. Minden egyes táblán nagy küzdelem alakult ki, s a hazai csapat, ha némi szerencsével is, de megérdemelten győzött. Eredmények: Vodigska— Bartal 1:0, Tóth—Ilosvai 0:1, Je- nei—Horváth l :0, Horváth—Kövesd 0:1, Bartal—Liszkai 1:0, Bárdosi II. —Kiskároly 1:0. * * * Járási bajnokság A válogatott mérkőzés miatt csak két találkozóra került sor. Tab 3:1 arányban legyőzte Nagytoldipusz*- ta csapatát, Karád otthonában 3:1 arányban kikapott együttesétől. RÖPLABDA Nagyberény A téli terem röplabdabajnokság e heti fordulójában is általában az esélyesek győztek. Hogy milyen népszerű sportág a járásban a röplabdázás, azt bizonyítja, hogy erre a hétre kisorsolt bajnoki mérkőzések mellett még egy villámtornára is futotta a csapatok ereiéből. A bajnokság sorsa már eldőlt, mind a nőknél, mind a férfiaknál a Gimnázium végzett az első helyen. A még hátralevő mérkőzések már nem befolyásolják lényegesen a végső sorrendet. A villámtoma végeredménye: 1. Tabi SK 6 pont, 2. Szovjet katonai válogatott, 3. Gimnázium, 4. Tengőd. HÍREK ZÖtt. IDŐ JÁR ÁS Várható időjárás péntek estig: a szél fokozatosan gyengül, később délnyugatira fordul. Felhőátvonulások. Legmagasabb nappali hőmérséklet 7—10 fok kö- Kaoos váron (külterületen) tegnap hajnalban plusz 2,2 fokot, déli «zenitét: órakor plusz 8 fokot mértek. GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk min- I denkivel, aki ismerte és sze- 1 rette, hogy BARTHA JENŐ I felsőmocsoládi ig. tanító március 13-án a kaposvári kórházban meghalt. Temetése március 16-án du. 14 órakor lesz a felsőmocsoládi temető- I ben. Gyászoló család. I (1556) ___________________________ 1 Aprobirdetesek ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasár- és ünnipnap 2,— Ft. Az első szó két szónak számít- Legkisebb hkaetés U - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér 1. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is bemondhatják hirdetéseiket. Eladó üzembiztos 125-ös, szürke tankos Csepel motorkerékpár. Osztopán, Petőfi u. 53. sz., Farkas. ______________________________ (36876) J ó állapotban levő 125-ös Csepel motorkerékpár olcsón eladó. Németh, Kaposvár, Berzsenyi u. 38. Érdeklődni 17 óra után. (36864) ■ff! Irodai írógép eladó. Ára 900 Ft. Cím: Kaposvár, Berzsenyi u. 25., I. em.__________________________(1552) S zentbalázson Fő utca 76. számú 2 szobás, konyhás, spájzos ház gazdasági épülettel, 800 n-öl telekkel eladó, vonat, busz helyben, ugyanott 5076 n-öl nem tagosított szőlőterület présházzal, méhészet- re alkalmas, külön is eladó. (1531) Használt kisvasúti síneket, fordítókorongokat, kisvasúti kocsikat vásárolunk. Értesítést Szabadság Mg. Tsz, Kadarkút címre kérünk. _________________________________(3413) Kaposvár, Nyár u. folytatásában 200 n-öles házhely eladó. Érdeklődni ugyanott, Móring Istvánnál. (1543) Somodoron családi ház gazdasági fölszereléssel olcsón eladó. Érdeklődni ugyanott, 130-as szám alatt, Hortobágyi János. (1547) Toponáron Dimitrov u. 6. számú családi ház beköltözhetően eladó. ________________________________(1545) 1 25-ös Danuvia príma állapotban eladó. Orczi, Lengyel István, Dózsa Gy. u. 5.__________________(1544) F ekete Pannónia motorkerékpár eladó. Kaposvár, Hunyadi János IL 44. Balatonszárszó, Dózsa Gy. u. 22. számú családi ház 400 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: Papp József, Balatonszárszó. (3421) Pannónia — fekete, új típusú, 9000 km-t futott — kitűnő állapotban eladó. Kaposvár, Kossuth L. U. 11., IH. 23. (1549) 2 szobás csialádi ház 600 n-öl gyümölcsösben beköltözhetően eladó. Balatonboglár, Bakodyné, Latinka u. 6. * (1551) Klarinét olcsón eladó. Kaposvár, Petőfi u. 48., Jani. (36856) Szép fekvésű 350 n-öl házhely eladó. Kaposvár, Buzsáki utca 16. Érdeklődni: Németh, Damjanich Utca 66. (15887) Kétrészes ház eladó beköltözhe- tőséggel. Érdeklődni: Kaposvár. Kanizsai út 25. szám, vasárnapokon délután 5-ig. (15899) Kaposvár, Dankó Pista u. 18. számú családi ház eladó, vétel esetén azonnal elfoglalható. (15898) Két kisebb házhely, ebédlő-, szabóasztal eladó. Kaposvár, Géza u. 23. Érdeklődni 2-től. (36857) Kaposvár, Egyenesi út 11. számú szoba-konyhás udvari ház eladó. 436861) Mezőgazdasági statisztikus (okleveles). gépesítés, állattenyésztés, növénytermesztés adminisztrációjában, tervezésben jártas, anyagkönyvelésben nagy gyakorlattal, állást változtatna adminisztrációs munkakörben. »Sokoldalú munkaerő« jeligén cím a kiadóban. (3417) Talajjavító Vállalat balatonbog- lári kirendeltsége fölvételre keres mezőgazdasági gépek szerelésében jártas szerelőket, valamint autóvillamossági szerelőket. Fölvétel Balatonbogláron, Szabadság u. 69. sz. alatt. Fizetés megegyezés szerint. (34Z4) Szakképzett italboltvezető italboltvezetőnek, esetleg csaposnak április 1-re elhelyezkedne. Cím 36871. számon a hirdetőben. (36871) Kabátok, öltönyök készítését fordítását, alakítását rövid határidőre vállalom. Farkas Imre szabómester, Kaposvár, Április 4. köz 2. (1524) Tamásiban sorsolják a lottói A lottó 11. játékheti nyerőszámait ma, pénteken délelőtt tízórai kezdettel Tamásiban sorsolja a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. (MTI) Lakását otthonossá teszi, ha képeit Strasszer képkeretezőnél ke- retezteti. Kaposvár, Berzsenyi u. 8. (16225) Magányost eltartanék ingatlanáért. Leveleket »Gondviselés« jeligére 36858. számra a hirdetőbe. 436858) — A lottó múlt heti sorsolásán két somogyi ért el né- gyes találatot. A nyertesek ■nem kívánják megnevezni magukat. Az egyik szelvény a marcali, a másik a nagyatádi járásba hozott szerencsét. — A HÍZOTT MARHA MINŐSÍTÉSÉNEK ÉS . ATVETEéENEK MÖDJARÓÉ, valamint a próbavágásról rendezett tegnap bemutatóval egybekötött tapasztalatcserét a Húsipari Vállalatnál az Állatforgalmi Vállalat és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya.. A^ tanácskozáson a megye mintegy huszonöt tsz-ének elnöke, föállattenyésztöje és a vállalat néhány felvásárlója vett részt. — Megkezdődlek az ezüstkalászos szakmunkásképző tanfolyamok záróvizsgái a kanosvári járásban. Holnap Ecseny- ben vizsgáznak a hallgatók. — A gyékényesi nőtanács szervezte kézimunka szakkör jól sikerült kiállítást rendezett a pártklubbae. — FELSŐFOKÚ KÉPZETTSÉGÉNEK MEGFELELŐEN mintegy harmincnégyezer nő gyakorolja a mérnöki, orvosi, jogászi és közgazdászi hivatást a Román Népköztársaságban. A tőkés Románcban a nők negyvenöt százaléka írás- tudatlan volt. 1 750 000 forint értékű kályhásmunkát végzett 1962-ben az Agyagiparosok Háziipari és Népi-iparművészeti Tsz-e. A cserépkályhákat készítő részleg 13,7 százalékkal többet dolgozott a város lakóinak, mint 1961-ben. — Mintegy száztíz taggal nőtanács alakult Nagybajomban. Az új nőtanács Mikei Lajosnét választotta meg elnökének. Új körzetorvosi beosztás A Kaposvári Városi Tanács Egészségügyi Osztálya új körzetorvosi beosztást készített. Ezt a város különböző üzemeiben, intézményeiben és üzleteiben elhelyezett plakátok ismertetik. A plakát tartalmazza a körzeti orvos rendelési helyét és idejét. A 10-es körzetet ideiglenesen dr. Vecsey Lajos. a 8-asat pedig dr. Sára Gyu- láné látja el. Mindketten a Megyei Rendelőintézetben fogadják a betegeket. Az új beosztás március 15-én lép életbe. —Huszonegy műsoros rendezvénye volt tavaly az ÉDOS£ Művelődési Otthonnak. Az előadásokat 7 690-en látogatták. Megtízszereződött a félkész ételek kereslete Januárban mutatta be Kaposváron a Belvárosi tTzemélelmezési Vallalat aluminnimfolia-táblák ha. csomagolt félkész ételeit. A bemutató alkalmával 50 darab kelt cl belőlük. Az utóbbi hetekben a pénteki és szombati napokon már 5— 600 ilyen félkész vacsora- és ex- pressztálat értékesítettek a város csemegeüzletciben. — 875 pulykát értékesített tavaly a nagyatádi Aranykalász Termelőszövetkezet. A tsz 25 000 forintot kapott a 4,85 kg átlagsúlyú jószágokért. Az Aranykalász az idén 3000 pulykát nevel. — Szólóénekesekkel, egy öttagú szellemi vetélkedő csoporttal és Tabi László Különleges világnap című darabjának egy jelenetével készül föl a kulturális szemlére az ÉDOSZ Művelődési Ház. — Ötezer férőhelyes tojóházat épít az idén a csokonyavi- sontai Rákóczi Termalőszövet- kezet. A múlt év bem egy ezer férőhelyes tojóházat önerejéből ■ ", a gazdaság. Móra-novellák oroszul ’Nemrégen a szovjet gyermekkönyvkiadó Hidas Antal összeállításában, Kun Agnes fordításában külön kötetben jelentette meg Móra Ferenc válogatott elbeszéléseit és meséit. A kötetben az írónak kisiskolások számára készült huszonnyolc novellája került be. — Százötvenkilenc kisiparos dolgozik a nagyatádi járásban. Ebből hatvanegy Nagyatád lakóinak szükségletét elégíti ki. — ELSÜLLYEDT EGY BÚZÁT SZÁLLÍTÓ SVÉD MOTOROS HAJÓ. A hajó útban Lengyelország felé a Hell-fél- sziget közelében nagy viharba került. A motoros kilencfőnyi személyzetét drámai küzdelem után egy lengyel hadihajó mentette meg. — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzémve- zetősége értesíti a lakosságot, hogy a következő utcákban és áramkörökön március 17-én (vasárnap) reggel 7 órától 17 óráig áramszünet lesz. A MIR-malomtól, vagyis a Malom utcától keletre eső Vö- röshadsereg útján a Kapos-folyóig és a Vöröshadsereg útjáról becsatlakozó utcákban, továbbá a November 4. utcában (Mező utca) a Világítástechnikai Gyárig és az ebből csatlakozó mellékutcákban. Március 17-én (vasárnap) reggel 7 órától 8 óráig és 16 órától 17 óráig áramszünet lesz a Május 1. utcában a Dimitrov utcától a Virág utcáig, a Beloiannisz utcában a Lenin utcától a Virág utcáig, a Tóth Lajos utcában, a Szántó Imre utcában, a Hársfa utcában, a Malom utcában, a Kertal.ia utcában és a Virág utcában a Malom utcától a Beloiannisz utcáig. (16253) A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat PÉCSI KIRENDELTSÉGE folyó hé 18-án, hétfőn Kérjük, hogy a meghívásokat a hirdetőbe adják le. (36862) Hampshire, Leghorn, Schawer HIBRID HAPOSCSIBÉK március végétől egész évben korlátlan mennyiségben kaphatók az Alsóbogán Állami Gazdaságban, u. p. Somogyjád. Megrendelhetik közületek és magánosok. A csibéket kívánságra szekszáltan is szállítjuk. ,A leszállított mennyiség 2 százalékát térítés nélkül adjuk. Utánvéttel szavatosság nélkül, saját szállítóeszközünkkel szavatossággal szállítjuk. 5000 db-on felüli tételt kívánságra házhoz szállítunk a fuvardíj felszámítása mellett. Megrendeléseket visszaigazolunk. (16242)