Somogyi Néplap, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-14 / 61. szám
VlUc PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 50 FILLÉR Mai számunk tartalmából: SomogyiRéplaa r AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI TANÁCS LÁPJA XX. ÉVFOLYAM 61. SZÁM. ♦ CSÜÍÖRIÖX, 1963. MÁRCIUS 14. Hogyan versenyeznek? (3. o.) Pista rosszul tanul (5. o.) ítélkezés helyett igazolás (R. o.i Emberek a gáton Küzdelem az árvizek és belvizek megfékezésére — Kilépett medréből a kaposvári Malomárok, a Dráva, a Rinya és a Zala — Megáradtak a kisebb patakok is Az iraki nép sohasem fog megbocsátani hóhérainak A Pravda kommentárja az iraki elnyomó intézkedésekről Kedden este árvízvédelmi készültséget rendeltek el Kaposváron, A délutáni zuhogó eső miatt megáradt és kilépett medréből a megyeszékhely cseri körzetében a Malomárok, s a Gilice utcában több ház víz alá került. A mentési munkálatok irányítására perceken belül összeültek a megye és a város vezetői, s a katonaság, a munkásőrség, a légoltalom, valamint a lakosság segítségével hatékony és gyors intézkedéseket tettek. A veszélyeztetett házakból az egyik munkásszállásra, illetve iskolába szállították a családokat és bútoraikat. Emberek százai dolgoztak lelkesen a gátak megerősítésén. A késő esti órákban jött a hír, hogy a cseri parkett üzemnél átázott a partvédelmi, s átszivárog a víz a Kapósból. Percnyi késedelem nélkül kellett cselekedni, mert ha a gát átszakad, menthetetlenül víz alá kerül a gyár és a tejüzem. S az emberek nem késlekedtek. Hatalmas csöveket vertek a földbe, gépkocsik hordták az agyagot, így sikerült megerősíteni a partvédelmet. Sürgős segélyt kellett küldeni a TÜZÉP Berzsenyi utcai telepére, ahol a Malomárok beömlő vize pusztulással fenyegetett 18 vagon oltatlan meszet és 45 vagon cementet; A cement egy részét biztonságos helyre vitték, a tűzoltóság pedig nagy teljesítményű szivattyúkkal a Berzsenyi utcára emelte ki a telepen összegyűlt vizet Egész éjszaka szívatták a vizet a tejüzem pincéjéből és a Baromfifeldolgozó Vállalat tojásraktáráből is. Tegnap délután szivattyúkat irányítottak a Gilice utca 13. számú házhoz is, hogy az udvarból lefolyni nem tudó vizet átemeljék a Kapósba. Több helyről érkezett jelzés házösszeomlásról. A bajba jutott családokat födél alá juttatták. Ezzel kapcsolatban dr. Szilágyi Lajos elvtárs, a városi tanács Vb-elnöke közölte, hogy megtették az intézkedéseket szükséglakások építésének elősegítésére. Bár tegnap a Kapos és a Malomárok vízszintje csökkent, a megye és a város vezetői a szakemberek javaslatára elrendelték, hogy Kapos új lak és Bárdiibükknél építsenek nyúl- gátat. Ez [lehetővé teszi, hogy szükség esetén a Kapos, illetve a Malomárok folyását elzárják, és a vizet egy vízgyűjtő medencébe tereljék. Kedden este a megye több községéből is jelentették, hogy a nagy eső és az olvadás hatására megáradtak a folyók és a patakok. Az ilyenkor szokatlan mennydörgéstől, villámlástól kísért esőzés károkat okozott a csurgói járásban is. Elöntéssel fenyegetett a víz néhány házat Iharostoerényben. Azonnal riasztották a munkásőröket és az önkéntes tűzoltókat, s így sikerült szivattyúkkal eltávolítani a vizet a veszélyeztetett területről. A Dráva áradása miatt víz alá került néhány ház és a TÜZÉP-telep Zákánytelepen. Berzencén a belvíz okozott károkat. Nem bírta elszállítani a dombokról lezúduló csapadékot a Csurgón áthúzódó Nagyárok és Máfiás-patak. A víz elöntötte a Béke utca házait, a TüZÉP- te'lepet és a baromfikeltető állomást. Kilenc családot kellett kilakoltatni. Éjszaka a mun- kásőrok fedroibbantották Csurgón a Faipari Vállalat közéjében levő zsilipet, ezzel meggyorsították a víz lefolyását, s megakadályozták a további Mint ismeretes, a termelőszövetkezeti általános vagyonbiztosítás az árvízkároknak 50 százalékát téríti meg. Az Állami Biztosító olyan károkért fizet, amelyeket folyóvizek, tavak áradásai okoznak a tsz-ek vagyontárgyaiban* állatállományában vagy termésében. A belvizek okozta károkra nem terjed ki a biztosítás. Az árvízkárokat a termelőszövetkezeti Kedden délután hatalmas jeges eső zúdult Tab községre és környékére. A Koppány és a többi patak kiáradt vize a község völgyben levő részeit, a vasúti töltést és az állomást elöntötte. A Kaposvárról 17.06 órakor induló személyvonat már csak Karádig közlekedett. Az árvíz teljesen körülzárta a vasútállomást, elborította a TÜZÉP- telep egy részét, a piacteret és a Vörösmarty utca egy részét. Két lakónak el kellett hagynia lakását. A Kisfaludy utca nyugati házsorán az emelkedő víz- tömeg már a kora esti órákban elöntötte a házak végében levő ólakat, házakat és pincéket. Szívós munkával sikerült elérni, hogy a hatalmas vízár nagy része reggelre elvonuljon. A megáradt Rinya mintegy 200 hold szántóföldet borított el Péterhidán. Sok kellemetlenséget okozott, és sok embert megijesztett a Zala, az Őrei- és a Deseda-pa- tak vízszíntjénék hirtelen emelkedése. A párt- és az állami szervek a katonasággal, a munkásőrséggel, a tűzoltósággal és a lakossággal együttműködve mindenütt erélyes küzdelmet vívnak a természet erőinek me~ fékezésére. Az emberek a gáton vannak, s kellő éberséggel, áldozatkészséggel azon vannak, hogy minél kisebb, károkat okozzon a szeszélyes időjárás. általános vagyonbiztosítás alapján. kizárólag a közös gazdaságoknak fizetik ki. A háztáji, vagy egyéb biztosítások az árvíz- és belvízkárokra nem vonatkoznak. Az Állami Biztosító a termelőszövetkezetek érintett földjein a növényzet fejlődésének megindulásakor megállapítja a kár mértékét, s ennek alapján kerül sor a kártérítésre (MTI) Moszkva (TASZSZ). A Pravda szerdai száma szerkesztőségi kommentárt közöl azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Irakban újabb huszonöt kommunistát végeztek ki, és az iraki főkormányzó több kommunista letartóztatását jelentette be. A lap többek között megállapítja: Ülést tartott az ipari gazdasági bizottság A megyei pártbizottság ipari osztályának irányításával működő gazdasági bizottság a napokban ülésezett. Kovács Endre, a megyei tanács ipari osztályának vezetője beszámolt a tanácsi ipar múlt évi munkájáról, vázolta az idei célokat, majd tájékoztatta a bizottság tagjait az iparfejlesztésben elért eredményekről, s szólt arról, hogy milyen tervek megvalósításán fáradoznak. A gazdasági bizottság tagjai a fölvetett kérdésekkel kapcsolatban elmondták észrevételeiket és javaslataikat A vitát Kutas János, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője zárta be. Megyei ipari aklívaéríekeziet lesz Kaposváron A megyei pártbizottság, a megyei tanács ipari osztálya és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa minden tavasszal megtartja az ipari aktívák találkozóját. Az idén március végén tanácskoznak az ipari, üzemekben dolgozó aktívák, s kiértékelik a múlt évi munkaverseny eredményeit. Ekkor ítélik oda a pártbizottság kongresszusa versenyzászlaját. A tanácskozást április végén egy másik értekezlet követi, ezen az üzemektől, vállalatoktól meghívott dolgozók részben a tavaly végzett munkákról, részben pedig az idei feladatok végrehajtásáról tanácskoznak. áradást. Milyen vízkárokat térít meg az Állami Biztosító? A Balatonújhelyi Állami Gazdaság kertészetében januárban kezdték meg a növények ültetését. A 120 000 pap- rikapaláhta mér szépen bimbózik, s öt-hat hét múlva meg- -hozza gyümölcsét. A kertészet röao aPzoái'ás 9 millió palántát nevel a ma- j latonendrédi tsz-eíknek har- j ga részére, az átküldi és a ba- | mine holdra való paradicsom-! Az iraki reakció sötét üzel- meit azzal az állítással akarja leplezni, hogy a kommunistákat »a Kasszem rendszerének idején elkövetett bűnökért üldözik«. Ez aljas hazúgság! Az iraki kommunisták életüket nem kímélve harcoltak hazájuk szabadságáért és függetlenségéért,- V -.ví mér», az arabok és kur- dok demokratikus jogaiért. A kommunisták akkor támogatták az előző kormányt, amikor föllépétt az imperializmus ellen. De a barrikád másik oldalán harcoltak akkor, amikor Kasszem elnyomta a népet, s forradalmi vívmányainak megsemmisítésére törekedtek. Ezt az állítást cáfolhatatla- nul bizonyítja az a tény. hogy a február 8-i puccs idején több mint kétezer kommunista és demokrata volt Kasszem börtöneiben; hogy Kasszem betiltotta a kommunista pártot; hogy az iraki kommunisták tucatjait ítélte halálra az előző iraki vezetőség. Az iraki hatóságok állításaival ellentétben teljesen világos: a kommunistákkal való leszámolás azért folytatódik, mert ők következetesen, becsületesen, elvhűen kiállnak az iraki dolgozók érdekeiért, és védik a marxista-leninista elméletet. A február 8-i államcsíny vezetői »a demokratikus eszmékhez« való hűségükről prédikálnak. De gyáván leszámolnak ellenfeleikkel: meggyilkolják őket, vagy pedig zárt tárgyaláson ítélkeznek fölöttük. Megfosztják az iraki kommunistákat attól a joguktól, hogy a néphez fordulhassanak, nyíltan védelmezhessék eszméiket, és nyilvánosam válaszolhassanak a nép ellenségeinek hazugságaira és rágalmaira. , AZ iraki gyilkosságok és kivégzések értelmi szerzői eltitkolják kilétüket, s a »közös vezetés« cégére mögé akarnak rejtőzni. Ez azonban nem fog sikerülni nekik, mert a nép megtudja majd nevüket, és sohasem fog megbocsátani hóhérainak. Nuri Szaid és- véres kezű társainak gyülekezete is biztonságban érezte magát akkor, amikor 1949-ben »haditörvényszék ítélete alapján« Bagdad főterén felakasztották Fahedet, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát és harcostársait. A nép haragja azonban elérte az iraki hősök gyilkosait. A hóhérokat nem menthette meg sem a Bagdadi Paktum, sem pedig az imperialista hatalmakkal való barátságuk. * * * A haladó erők a világ minden táján tovább tiltakoznak az iraki kommunisták és demokraták üldözése ellen. Minit a TASZSZ-iroda jelenti, legutóbb nyilatkozatban tiltakozott a Venezuelai Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa és a csehszlovák nép nevében a Rudé Právo. (MTI) 49 vagon Lajta sajt készül az idén . a Csurgói Tejüzemben A Csurgói Tejüzem az idén tíz százalékkal több tejet vásárolt fel, mint 1962-betn. 33 termelőszövetkezet és 32 gyűjtő látja el az üzemet tejjel. Különösen a csurgói Zrínyi, a samogyudvairihelyi Március 15. és a böhönyei Szabadság Tsz segíti a tejüzemet. Az idén 49 vagon Lajta sajtot gyártanak, ebből 29 vagon----------------------\ p alántát ad át. A gazdaság az idén 228 hold szabadföldi kertészetet létesít. Holdanként a tavalyi 23 500 forinttal szemben 26 300 forint bruttó jövedelemre számítanak; nal exportálnak. De másfajta sajtot — Rockfortot — is készítenek az üzemben. Ezt a sajtot tavaly még nem tudták megfelelő minőségben előállítani, ugyanis a gyártáshoz szükséges hazai penész rossz volt. Most már jó minőségű dán penésszel készül a sajt. Az üzem dolgozói vállalták, hogy a tervezettnél öt vagonnal többet adnak exportra, s hogy a Rockíortnak 90 százaléka, a Lajtának pedig 95 százaléka első osztályú lesz. A felvásárolt tej egy részét — 90 000 litert — pasztőrözik, ezenkívül hetenként 50 liter tejfölt és 20 kilogramm túrót készítenek helyi fogyasztásra. ILtrczy Ferenc főkertész újítása: a melegágy! ablaküvegmoso. Weinhotfer Mária a bimbózó paprikapalántákat öntözi. Műanyag fóliák alatt rakják ki a gyepkockákba ültetett palán» iákat, 0101020101020153534801004853020002000002000102010002000202000202020100