Somogyi Néplap, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-12 / 59. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd 1963. március 12. >*•••••• A K, Dózsa csepeli veresége as ökölvívó CSB egyik meglepetése Döntetlen az MTK — Vasas Dinamó találkozó Az ökölvívó-csapatbajnokság második fordulóját ugyanolyan nagy érdeklődés kísérte, mint az elsőt. Zsúfolt ház szurkolta végig a Sportcsarnok kettős mérkőzését. Dunaújvárosban is telt ház volt. Csepelen is ki lehetett tenni a »megtelt« táblát. Az első sikeres forduló tehát fölkeltette a szurkolók érdeklődését annak ellenére, hogy ekkor még nem is született meglepetés. Annál inkább most, a másodikban. A legnagyobb kétségkívül a Kaposvári Dózsa súlyos csepeli veresége. A. kaposvári lüa- fehérek múlt heti jó rajtja után általában a szakemberek is döntetlent tippeltek. A Csepeli Vasas gárdája azonban mit sem törődve a papírformával, lehengerelte a kaposvári együttest. Érdekes tanulságot vonhat le a mérkőzésből a K. Dózsa. Azt, hogy ma már nem elégséges csak bokszol gatni. Egyenlő képességek esetén döntő lehet az, hogy hol vannak nagyobb ütöerejü versenyzők. Nos, ez alkalommal Csepelen voltak. Főleg az alsó súlycsoportokban, ahol aztán már el is dőlt a mérkőzés a hazaiak javára. A K. Dózaa egy pillanatra sem látszott győztesnek ezen a találkozón. Legföljebb a győzelmi arány túlzott egy kissé. Igaz, hogy csak Kalmár állt közel ahhoz, hogy ne veszítse el mérkőzését. A csapatbajnokság többi találkozóján is folytatódtak a meglepetések. Az elparentált MTK döntetlenig vitte a V. Dinamó ellenében. A Dunaújvárosi Kohász az Ü. Dózsa ellen is csak nehezen adta meg magát. A Honvéd-rangadón a gyöngyösiek egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet. Ha ex a találkozó Gyöngyösön van, nem biztos, hogy a budapesti csapat megszerzi mind a két bajnoki pontot. A bajnoki táblázat állása: 1. Bp. Honvéd 2. Ü. Dózsa 3. Vasas Dinamó 4. Gyöngyös 5. CseDel 6. MTK 7. K. Dózsa 8. Dunaújváros 2 2 - - 26:14 4 2 2 - - 23:17 4 2 1 1 - 22:18 3 2 1 - 1 23:17 2 2 1 - 1 22:18 2 2 - 1 1 15:20 1 2 -----2 15:25 2 - - 2 14:26 A jövő vasárnap sorra kerülő harmadik fordulóban a következő találkozók lesznek: K. Dózsa— MTK, Gyöngyös—Dunaújváros, U. Dózsa—Csepel, Vasas Dinamó—Bp. Honvéd. Rajtol! az asztalitenisz HB II. mezőnye Pontot vesztett a KHTE női csapata Vasárnap megkezdődött a küzdelem az í sztaliteniszezők NB _ II. osztályában, is. A KMTE férfiegyüttese Budapesten, a női csapat Kaposváron lépett asztalhoz. A tavaszi rajt csak a férfiaknak sikerült. A csapat imponáló győzelmet aratott, s ha Horváth doktornak egy kicsit jobban megy, nagyobb arányú kaoosvári győzelem is születhetett volna. Annál kellemetlenebb meglepetéssel szolgált a KMTE női együttese. A csapatból hiányzott a betegeskedő Zavagyillné. Bartusné-. nak nem ment a játék. Ezért kellett döntetlennel beérni a közepes képességű Nagykanizsai MEDOSZ csapatával szemben. KMTE—KÜLKER 12:6 A kaposvári versenyzők jközül Balázs és Ivusza 4—4, Kiss 2 győzelmet aratott. Megnyerte mérkőzését a Balázs—dr. Horváth és az Ivusza—Kiss páros. KMTE-NAGIKANIZS \I MEDOSZ 9:9 (Jiői) A kaoosvári győztesek: Szervezne, dr. Vinczéné 3—3, Bartusné, Ko: vácsné és a Bartusné—Kovácsne páros. Előkészület a rajtra Sorra kikaplak az NB-s laMarágócsapatok Csepel—K. Dózsa 14:6 Csepei, 2000 néző. Vezette: Sárkány és Gregor. Pontozott: Bányai, Óvári, Böszörményi, Mesteri. A vasárnap reggeli mérlegelés után bizakodó hangulat uralkodott a kaposvári csapat körében, A vezetők szerint kedvezően, alakult a párosítás, és az volt a vélemény, hogy nem megy pont nélkül haza a csapat. A csepeliek sem voltak biztosak a két pont megszerzésében, és kiegyeztek volna döntetlen eredményben. A szoritóban azután minden másképp alakult. A két pont előnnyel induló CSepeL ezzel együtt egy-kettőre 3:0-ás vezetésre tett szert, s ekkor már biztos volt a kaposváriak veresége. Bebizonyosodott, hogy »az sem baj«, ha egy versenyző az ököl vívás mellett nagyot is tud ütni. Mert ezen a találkozón ezzel nyert a csepeli csapat. A Dózsa könnyű versenyzői — Tóbi kivételével — sorra elvéreztek a technikailag nem képzettebb, de keményebb Vasas-fiúkkal szemben. Feh^r NB l-es bemutatkozásán nem vallott szégyent. Elsősorban elfogódottsága és tapasztalatlansága miatt nem nyújtott jobbat. A harmadik menetben már bátrabban öklözött, s fölényeskedő ellenfelének megmutatta oroszlánkörmeit. A pontozóknak nem volt nehéz dolgukba csepeli csapat megérdemeltein, győzött. Csupán Kalmár leléptetésével nem értettünk egyet, ő sokkal több tiszta ütésével nyerhetett volna. Eredmények (elöl a csepeli versenyzők) : Lr.gsűly: Á nagy ütőerejíi Bujdosó már az első percben megrendítette Nyárit, aki.:, fogásért meg is intettek. Ezután feladta. 2:0. Kubikosokat ás sírásót azonnali belépésre felveszünk. Fizetés teljesítmény szerint. Jelentkezés naponta fél 8-tól 10-ig a Kertészeti Vállalat Árok utcai telepén. (16296) Harmatsúly: Egri támadott, Vörös hátrált. Egy kemény ütés után a kaposvári fiú megroggyant, nyolcat számoltak rá, utána feladta a mérkőzést. 4:0. Pehelysúly: A nagyokat ütő Mau« rovits elől Redő két meneten keresztül ellépett, de vissza alig ütött. A harmadik menetben már bátrabban öklözött Betíő, de ez már nem segített rajta. 6:0. Könnyűsúly: ötvöst két meneten át űzte Tóbi. a csepeli fiú már csak támolygott, k a szünetben edzője feladta a. mérkőzést. 6:2. Klsváltósúly: Kántor nagy ütésre ment, közben a nagyobb technikájú Papp B. kiszúrtál ta és egyhangú pontozással győzött. 6:4. Váltósúly: A Szász—Be retzky T. találkozó dulakodásból állt. Be- retzkyt kétszer is megintették, majd a második menetben sorozatos szabá ly tala nsájgok ért toieptet- ték. A kaposvári fiún nagyon meglátszik, hogy nem az egyesületénél edz: mélyen tudasa ’ alatt öklözött. 8:4. Nagy váltósúly: Sebők II. mérkőzés nélkül győzött, mert Miklait az orvos nem engedte indulni. 10:4. Középsúly: Hegedűst a második menetben le] öntette a vezető bíró és a kitűnő formát mutató Duna- jetz döntő fölényét hirdette ki. 10:6. Fél nehézsúly: Jónás gyomorra, majd áJlra mért ütésétől Fehérré kétszer is rászámoltak. A fiatal Öklöző azonban állta a sarat, s a harmadik menetben már ő támadott kifáradó ellenfelével szemben. Jónást fogásért kétszer megintették, de így biztosan, nyert. 12:6. Nehézsúly: Sebők II. ellen Kalmár a szokott hasznos, de nem mutatós küzdőmodorát alkalmazta. Kettős fedezékből indított támadásai után ütései tisztán ültek Sebőkön. Mindkét versenyzőt kétszer megintették, majd röviddé* a befejezés előtt Kalmárt elhamarkodottan, fejelés címén leléptette a vezető bíró. 14:6. A forduló további eredményei: MTK—Vasas Dinamó 10:10. Üjpesti Dózsa—Dunaújváros 13:7. Bp. Honvéd—Gyöngyös 12:8. Háztáji, egyéni gazdaságok, figyelem! j j Az a termelő, aki az 1963. évi süldökoca- kihelyezési, hitelezési akcióban KOCÁT FOGAD, és a szerződést 1963. május 31-ig megköti, igazolt vemhesség esetén a koca után 4 q takarmánykiutalásban részesül. Ezenfelül a szerződés alapján átadásra vállalt süldők után süldődarabonként még 50 kg takarmányjuttatást kap Az egyszeri fialtatásra szerződött kocák szaporulatát 30—60 kg-os súlyban átveszi az Allatforgalmi Vállalat és kg-onként fajtajellegtől függően 17,50 — 18 Ft-os árat fizet. A fenti kedvező feltételek mellett a koca tartása gazdaságos, mert a koca értékének kamatmentes meghitelezésén túlmenően, 3 db-os szaporulat átadását alapul véve, egyszeri fialtatása esetén is 550 kg takarmányjuttatásban részesül az, aki szerződést köt az Allatforgalmi vállalattal. (3402) A két hét múlva kezdődő bajnofki rajt előtt ezen a héten már kedvezőbb körülmények között került sor az előkészületi mérkőzésekre. A somogyi NB-s csapatok utolsó előtti főpróbája nem valami jól sikerült. Kikapott a K. Kinizsi, de a két NB III-as együttes, a K. Honvéd és a Siófoki Bányász is. Igaz ugyan, hogy az eredmény most még csak másod- rangú kérdés, az azonban egy csöppet sem megnyugtató, hogy a K. Kinizsi csatárai Dombóváron a 10 perces fölény során mindössze egy gólt tudtak rúgni. A dombóváriak i ötösfogata húsz percig, amíg i támadott a hazai együttes, há- irom ízben is bevették Mohácsi kapuját. Az is figyelmet érdemel, hogy a Kaposvári Honvéd együttesén a fáradtság jelei mutatkoznak. A mély talajú Honvéd-pályán a jóval később edzésbe álló K. Dózsa sokkal jobban feltalálta magát, s erővel is jobban bírta, mint a Honvéd. Annak ellenére, hogy Pétíürdőm vereséget szenvedett a Siófoki Bányász a Veszprémi Haladás együttesétől, a vasárnapi játék alapján Siófok formája látszik a legmegnyugtatóbbnak. Erőnlét és technika dolgában időként egész jót nyújtott az S. Bányász. Vidéki kirakodásra és Kaposvár területén történő szállítmányozáshoz rakodómunkásokat felveszünk. Jelentkezni leket: Kaposvár, Berzsenyi u. 1—3. szám alatt. 13. sz. AKÖV (16265) Alkalmi ragonkirakókat alkalmazunk! .BÉRFIZETÉS AZONNALI Jelentkezés a IS. as. AlkÖt szállítmányozási kirendeltségénél, Kaposvár, vasútállomás, Erzsébet-rakodó. Telefon 23-56. _____ (67486) A Z ÉM 44. SZ. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT (Bpest, V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal fölvesz ács- és állványozó-, kőműves- szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat és kubikosokat. Szállást és napi kétszeri ét kezést biztosítunk. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Szerszám szükséges. Tanácsi igazolást kérünk. Munka- 9- helyek csak Budapesten, cü Tudósítóink az NB-s csapatok előkészületi mérkőzéseiről a következőket jelentették: Dombóvári VSE—I. liniisi 3:l(0:0) . Dombóvár, 600 néző. V.: Bessenyei. A kaposvári csapat kezdéshez a következő összeállításban állt fel: Mohácsi — Balogh, Szili, Gergely — Szigeti. Herbei — Acs, Pados, Bíró, Stadler, Szűcs. Az első félidőben végig nyomasztó fölényben játszott a K. Kinizsi. A fedezetek szinte tömték labdával a csatárokat. gól azonban ebben a játéksza- kaszbqn nem esett. Szünet után a kaposváriaknál Gergelyt Darvas, Padost pedig Kovács váltotta fel. Most már gyakrabban jutott szóhoz a dombóvári együttes is. A félidő elején Szűcs vezetést szerzett-a Kinizsinek, erre a hazaiak szabadrúgásgóll®l válaszoltak. Az utolsó húsz percben Acs kapufalövése és» a hazaiak két gólja volt az esemény. Végeredményben a Kinizsi megérdemelt vereséget szenvedett NB III-as ellenfelétől. Váradi edző csak Balogh, Szigeti és Herbei játékával volt elégedett. *. Dézsa—I. Honvéd 4:2 (2:1) Kaposvár, 300 néző. V: Radnai. A. két csapat az alábbi összeállításban lépett pályára: Dózsa: Molnár II. — Horváth, Csima, Gttth — Szerecz, Báli — Szigeti, Kecskeméti, Veverán., Farkas, Nagyréti. Honvéd: — Bogyai — Bárány, Tamási,) Leber — Muzslaí, Shmidt — Tulok, Németh, Szabó, Palkovlcs I., l ang. A nagy becsvággyal játszó megyéi csapat hamarosan vezetésre tett szert, s a mutatott játék alapján megérdemelten fordult egygólos előnnyel. Szünet után sem változott lényegesen a játék képe. Igaz, hogy ebben az időben már inkább Dózsa-fölény volt. A Dózsa 3:l-re vezetett, amikor a Honvéd szépíteni tudott. A fáradt csapat benyomását keltő Honvéddel szemben megérdemelten győzött a meglepően jól mozgó lila-fehér együttes. Góllövők: Veverán (2). Nagyréti, Farkas, illetve Léber és Tulok. Veszprémi Haladás— Siófoki Bányász 2:1 (1:1) Pétfürdő, 600 néző. V.: Tóth. A siófoki csapat összeállítása a következő volt: Istvándi — Farkas, Balogh, Fejes — Fehér, Vörös — Keszthelyi, Kovács, Horváth, Papp, Ispaics. A múlt hét óta nagyon sokat javult a Siófoki Bányász játéka, ez meglátszott a mérkőzés képén. Az első félidőben a bányász- együttes legalább annyit támadott, mint a veszprémi. ,A Haladás szerzett vezetést, amikor Zsebe egyéni játék után 20 méterről betalált Istvándi hálójába. Nem sokkal kérőbb 11-eshez jutott a siófoki csapat, ezt Fehér értékesítette. A második félidő irama az elsőéhez hasonló volt. Ennek a játékszakasznak gólja 11-esbő! esett. Ezt Nyúlási értékesítette, s így győzött a Veszprém csapata. Megyei csapataink készülődése K. Honvéd II.—T ászár 1:1 (1:0) A sáros Honvéd-pályán Palko- vics I. szerzett vezetést a honvédeknek, Vándort egyenlített. Pécsi VSK—K. Hunyadi Vasutas 6:1 (2:l) A PVSK jó talajú pályáján a kaposvári vasutasok csak egy félidőn át bírták erővel. G: Vincze (3). Freppán (2), Szentannai, ill. Küttel. a Hiw laiaiatos szelv ^I12lxxx,>‘> A két darab 12 találatos“ szeli re egyenként 135 632,50 forint 11 találatosakra 2 948,75 forint 10 találatosakra 303,75 forint* zetnek. GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA ALAJOS ny. igazgató tan. | 78 éves korában 1963. március 10-én elhunyt. Temetése március 13-án du. 2 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló család. (4511) __________’_______. H ÍREK IDŐJÁRÁS Várható Időjárás kedd estig: nyugat felől újabb felhőátvonulások. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati 3zél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10 —14 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban plusz 0,6 fokot, déli tizenkét órakor plusz 7,1 fokot mérték. — A Wisconsin államba*» fekvő Tunnel Citynél vasárnap este olyan hevesen ütközött egymásnak egy személy- vonat és egy személygépkocsi, hogy a gépkocsi hat utasa közül hárman hatvan méterre repültek. Mind a hatan életüket vesztették. — Argentína Mendoza tartományának területén, az Andok vidékén vasárnap nagyon +7rl rlneun o'ÓQl Részrehajlás nélkü* 1 — MAKARENKO SZÜLE. TESENEK 75. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL előadói konferenciát rendez a TIT Som agy megyei szervezete és a Kaposvári Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya március 12-én a Helyőrségi Klubban. A konferencia előadója Orosz Lajosné pszichológus lesz. Az előadás után bemutatják az Igor és társai című szovjet filmet. — A Vöröskereszt danneri alapszervezete teljesítette az egészségügyi állomások részére előírt oktatási tervet. Az előadásokat dr. Sára G.yula körzeti orvos, az alapszervezet elnöke és dr. Cser Frigyes körzeti orvos tartotta. A tárgykörrel kapcsolatban egészség- ügyi filmeket vetítettek. A hallgatók a tanfolyam elvégzéséről igazolólapokat kaptak. Tavaszi hírek Megérkezett az első hóvirág, szállítmány az Erdei Termék Vállalathoz. Gálosfa környékéről 428, Szentibcúázsrót. 936 csokor hóvirágot küldtek az — Juhász Pál táviratban értesítette a Csiky Gergely Színház igazgatóságát, hogy a megállapodás ellenére — közbejött akadályok miatt — nem tudja vállalni a Koldusdiák című operett főszerepét. A Koldusdiákot továbbra is Csányi László alakítja., ' — Szólóénekesekkel, egy öttagú szellemi vetélkedő csoporttal és Tabi László Különleges világnap című darabjának egy jelenetével készül fel a'kulturális szemlére az ÉDOSZ Művelődési Ház. — A gyümölcsösök gondozásáról gyakorlati bemutatóval egybekötött tanácskozást rendeztek tegnap Somogyiadon. A Hazafias Népfront mellett működő növényvédelmi akcióíjfoottság' nrtsrgjaí ismertették a szakmai tudnivalókat. — A kukorica vegyszeres növényvédelmének gépeit működés közben mutatták be Nagyatádon. A bemutatón a járás termelőszövetkezeteiből mintegy 60 szakember, brigádvezető és permetezőgépkezelő vett részt. erdőt járó emberek. És még egy tavaszi ígérő hír. Szombaton délelőtt si- rálycsapatlok köröztek a Kapós fölött. Ügy látszik, meg vannak elégedve, mert tanyát ütöttek. — Feldíszítő színes üvegmozaikokból 67 féle színárnyalatot kísérleteztek ki a Miskolci Üveggyárban. Az új gyártási recepttel jelentős mennyiségű importanyagot takarítanak meg. — Megkezdődtek a vizsgák a gépállomásokon rendezett traktorostanfolyamokan. A hallgatók vontatóvezetői jogosítványt szereznek. — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy a Donnervárosban a kővetkező utcákban és áramkörökön áramszünet lesz f. hó 13-én 8 órától 16 óráig: szigetvári utca. Zrinyl utca, Bartók Béla utca, Géza utca, Iszák utca, Jókai utca. Hegyalja utca, Nyár utca, Jedlik Ányos utca, a Nyár utca folytatásában, a Kis- Róma-hegyen és Lonka-hegyen. (15884) — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy a következő utcákban és áramkörökön áramszünet lesz 12-én 8— 16 óráig: Kaposszentjakabon. a Nyugat-Ivánfa utcáig, a Vörös- hadsereg úton. Schönherz Zoltán utca. Móricz Zsigmond utca. Dan- kó István utca, Gorkij utca, Ke- let-lvánfa-hegy környékén és a Gorkij utca folytatása a Róma-he- gyen. T13883J gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett nővérünk, ÖZV. ROBICSEK BÉLÁNK 81 éves korában elhunyt. Temetése 13-ün. szerdán délután 3 órakor lesz az izr. temetőben. Gyászolják: testvérei, nevelt gyermekei, menye és unokája. (15887) ____ ____ ____ . G VASZJELENTES Fájdalomtól megtörve tudatjuk, hogy drága Jó férjem, édesapánk, nagyapánk IIJ. VÉGVÁRI JANOS nyugalmazott erdész hosrz) szenvedés után 75 éves korában elhunyt. Temetése kiskorpádon március rt . n du. 13 órakor lesz. ■ Gyászoló család. (4512)____________________ _______ A z ÉDÁSZ veszprémi üzletigazgatósága márciusban és április elején segédmunkásokat vesz föl vidéki munkahelyeire. i Fizetés kollektív szerint. Étkezési és szál lásköltséget biztosítunk. Útiköltséget csak fölvétel esetén L’.. künk. Fiatalok előnyben ! (Több éves zakmai gyakorlat után szakmásító vizsgára bocsátjuk őket.) (3405)