Somogyi Néplap, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-10 / 58. szám
Vasárnap, 1963. március 10. 5 SOMOGYI NÉPLAP LUMUMBA A Kossuth Kiadó nemrég jelentette meg tíeri-.H ;.i.rh<u Uhum Lumumba című kötetét, amely me ltok éppen emlékezik meg a feledhetetlen afrikai szabadságharcos nagyszerű életéről. Az alábbiakban apró részleteket idézünk a kitűnő könyvből. 1. öt esztendővel ezelőtt a Via Venetón egy olasz újságíró volt a középpont egy fogadáson, amelyet a kiadója rendezett ... Az illető Kongóból tért vissza. — És a nők? — kérdezték täte. — Meglehetősen sznobnak vagy kiéhezettnek kell lennie annak, aki bájt talál ezekben a teremtésekben. Mégis meg keil mondanom, hogy némelyek közülük egy gentlemannek se válnának szégyenére. Magas termetűek, finom vonásnak, testük hajlékony és ke- mény, g olyan örömökbe vannak beavatva, amelyeket csak ritkán ismertetnek meg a fehérekkel ... — És a kannibálok? —» Voltak... És még most is vannak. Manapság azonban kevesebb embert esznek, kétségtelenül ugyanazok miatt az okok miatt, amelyeknek következtében mi lemondtunk az első éjszaka jogáról. Kongóban is kiveszőben vannak a hagyományok. Még esznek embert, de csak helyenként, illetve az Egyenlítői Tartomány, Kaszai és a Keleti Tartomány északi vidékein. De fehéreket már nem esznek. A belgák nagyon szigorúak e tekintetben. Egymást megehetik — mondta egy hittérítő —, de bennünket hagyjanak ki a játékból. Persze a gyarmati közigazgatás közbeléphetne... 2. Egy öreg kongón mesélte: — Vásár volt a falumban. Nem közönséges nap, valóságos ünnep. Kereskedők érkeztek messzi földről. Szöveteket, takarókat, kelméket hoztak eladásra. Sörrel kínáltak, és mi, férfiak ittunk. Ök csak kínáltak. A törzsfőnökök és az öregek nagyon büszkék voltak a megtiszteltetésre és a kereskedők megbecsülésére. Ünnep volt ez, dobok szóltak, sőt gramofonok is harsogtak, és a kereskedők sört kínáltak. Az asszonyok nevettek, és boldogan hallgatták a kereskedők történeteit. A férfiak azonban nem is beszéltek a kereskedőkkel — az idegenekkel, ahogy mondani szokás. Azok akkor erőszakkal megfogták a kezünket, s megérintették velünk a szöveteket és valamennyi árut. Á törzsfőnökök szó nélkül hagyták, s nevetve nézték az asszonyokat; mi, férfiak el akartunk marmi, de az asszonyok visszaránigattak, és a kereskedők ránk dobálták a takaróikat, az asszonyok pedig nevették és felkapták a takarókat, a szöveteket és a kelméket, a gramofonok meg tánczenét játszottak. Nesze, mondták a kereskedők, nesze, és az asszonyok, akiknek nincs több eszük, mint egy tyúknak, elfogadták. Én is vettem, a fivérem is az asszonyok részére. Akkor az idegenek főnöke kiabálni kezdett. Azt mondta, hogy ez előleg a bérre. Miféle bérre? Nem tudta senki. Hétfőn hajnalban elindultunk. A törzsfőnök és az öregek azt mondták, hogy dolgozni kell mennünk a fehérekhez, mert az asszonyok megvették a takarókéit és a szöveteket. Egy évig dolgoztam fizetés nélkül az anyagokért, és még két évig a kivui rézbányában. Bárcsak a halottak is feltámadnának, hogy ők is innának a függetlenségre.— 3. Lumumba emelt hangon beszélt: — Mindaddig folytatjuk a harcot, amíg csak teljesen meg nem szüntetjük a gyarmati rendszer valamennyi maradványát ... Nekünk, a szabad Afrika és a nemzeti egység harcosainak nincs más gondunk, csali az, hogy szép és gazdag országunkat egy nagy, szabad és virágzó nemzet hazájává tegyük Afrika szívében ... Minden erőforrást, minden értéket mozgósítunk a nemzeti újjáépítés céljára. Mindaz, ami Kongóban történt, zsarolás. Belgiumnak Kongó szétszakítására irányuló kísérletei újabb kudarccal fognak végződni... 4. — Az Írástudatlanok arány- száma országunkban körülbelül 90 százalék, de csaknem minden lakosa kívülről tudja az Ave Mariát; a római katolikus egyház mindig támogatta azt az elnyomó és kizsákmányoló rendszert, amelyet a belgák kónyszerítettek az országra; a gyarmatosítás legíkü- lönb segítőtársai a hittérítők; a »Presence Congolaise« ugyanahhoz az újságtröszthöz tartozik, mint a »Cité« és a »Het Volk« című belga katolikus lapok; mindenki tudja nálunk, hogy Kaszavubu újságját a belgiumi keresztény szak- szervezetek pénzelik. Ezek védelmezik a hittérítők iskoláit, dicsérik a kongói katolikus ifjúsági szervezetet, támadják Patrice Lumumhát, harcolnak a »kommunizmus« ellen, magasztalják Ycmla Fulbert abbét, Brazzaville »Párnádé királyát«... 5. Lumumba egyre csak íróasztalánál ül. Űj és új mellékszereplők rajzanak körülötte... A tömeg nemzetté változik, felelős és igazságosztó, önfeláldozó és szuverén nemzetté. Ez nem játék. Lumumba tekintetéből a történelmet lehet kiolvasni ... — Azt prédikálták nekünk, hogy- bele kell törődnünk a kereskedők korbácsütéseibe, a megcsonkításba, a kényszer- munkába, az éhezésbe; ma pedig a kereskedők azt prédikálják nekünk, hogy béküljünkki kínzóinkkal. Igen! Mi hajlandók vagyunk együttműködni, de csak azokkal, akik tiszteletben tartják szabadságunkat, csak azokkal, akik azért jönnek ide, hogy népünket szolgálják, nem pedig, hogy uralkodjanak rajta... 6. Az arénában felsorakozott tömeg szeme előtt az ifjú Lumumba csoportja haisog »Uhu- ru, uhuru, uhuru!« Lumumba beszél: — Belső nehézségeink, a törzsi küzdelmek, a politikai ellenzék gócpontjai »véletlenül« azokra a vidékekre összpontosulnak, amelyek leggazdagabbak ásványkincsekben és energiaforrásokban. Tudjuk, hogyan szervezték meg mindezt. és hogyan szítják az ellentétet ma is országunkban. A mi Katangánk urániuma, reze. aranya miatt. Bakwan- gánk pedig a gyémántja miatt az imperialista cselszövények fészke lett. Ezek a csélszövé- nyek arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék országunk gazdasáigi visszahódí fását. . . Nemzetközi kapcsolatainkban nem alkalmazunk semmiféle megkülönböztetést. Kongó nyitva áll mindenki előtt, és mi készek vagyunk elmenni bárhová. Egyetlen követelésünk az, hogy elismerjék és tiszteletben tartsák függetlenségünket ... 7. Hol van Lumumba? Mobutu, a félkegyelmű sorra modellt pl a nyugati »nagy hírügynökségek« fotóriportereinek: ócsárolja jótevőjét, azt az embert, aki szenvedő testvérei (nevében megbocsátotta neki besúgó múltját. Híre jár, hogy Patrice Lumumba fáradhatatlanul beszél őreihez, s azok napról napra figyelmesebben hallgatják. Kaszavubu elrendeli, hogy a foglyot szállítsák a belga gyarmat katolikus fővárosába ... A piszkos, torzon- borz, mezítlábas Lumumba lefogyott az éhségtől. Rövidlátó szemével pislog... Mobutu iszik. Kaszavubu beszél : »Bölcsen kell vezetni Kongót, finoman...« 8. Luc Samalenge mondja: — Ekkor Gatt, a kapitány lőtt... Patrice Lumumba még térden is dacolt velünk, mintha megvetne bennünket, hogy őellene semmit sem lehet tenni, neki nem lehet meghalni, mint ahogyan a bárgyú nép hiszi ... Lumumba még ellent- áWt.... Azt mondta, semmit sem lehet tenni a szent ügy ellen .;. Hogy mi a gyarmatosítók fizetett szolgád vagyunik. Erre Csőmbe kiabálná kezdett. Monongo megháborodott, és gyengéden belenyomta a «ar ronyát... Nem is jött mindjárt vér. Lumumba továbbra ia ott térdepelt, fejét hátravetette, és ekkor lőtte tarkón a kapitány... Luc Samalenge megmarkolja a poharát, fürkészve nézi az alját, inni próbál, de a folyadék az ajkára csorog, és ösz- szekeverecfik a verejtékkel. A miniszter úr belesüpped részeg mámorába, de föléled, és nyomban ráhibáz rögeszméjére: — Hol van eltemetve? Egy fa alatt, azt mondták... Ezentúl Katanga, Kaszai minden fája, Kongó minden fája egy új vallás oltára lett, ahol a nép és Lumumba, a próféta találkoznak egymással... (Gellert György fordítása alapján,) OLÁ3 M óri tanár büszke volt a maya nevelte fács- kára. Most már kezdett a kis jelleme is lombot hajtani. Móré tanárnak kedvére való lombocskát. A Icis- lány egyáltalán nem hasonlított a mai ifjoncokra, kis kortársaira, az apró huligánokra. Nem.hiába, Móré tanár hermetikusaan elzárta öt a korszellemtől, melytől mint kétségbeejtötől valósággal reszketett. Be nem engedett házába semmi olyat, amin csak a szaga is érzett a mai hóbortoknak. Félt tőle, mint ördög a szentelt víztől. Ártatlan semmiségnek látszó dolgok nyomában — akár egy divatos szájbiggyesztés, nem is szólva holmi köszöntésformulákról — a romlás egész felhői tódulhatnak be a ház résein és lyukain. Halásznadrág és bugi frizura — hűk! Ezek még csak az ész ágába se tehették be a lábukat. A kis Emőke, a hatodik általános színjeles és példás magaviseletű tanulója rakott szolcnyácskát és tisztességes, nyakig érő hajat hordott csattal. — Lám — mondta magában Móré tanár elégedetten —, most mutatkozik meg pedagógiai módszerem helyessége. Itt van ez a leány. Példás jellem, kötelességtudó, szorgalmas, jó magaviseletü, csöndes gyerek. S az erkölcseivel se lesz baj, rá se néz a fiúkra. Mindez pedig — folytatta a gondolatot — annak az eredménye, hogy a holmi »ártatlan apróságokban« sem engedtem a negyvennyolcból! Hogy az én házamban se szia, se csau nem megy. de még hula-hula se. Valóban, Emőke még barátnőkhöz se járt. Ha leckéjét elvégezte, kézimunkázott, komoly könyveket olvasott, vagy édesanyja körül siir- gött: eltörölgette a konyha- edényeket, a szobában letörölte a port, zongorázott. A tanárnő, aki tanította, házhoz járt. A kis Emőkének csak két útja vezetett a házon kívül: egyik az iskolába, másik a templomba, hol a kórusnak tagja volt. De egyik útja után se maradt el soha. A fiúkat szinte hideglelősen zavarta el magától, s csak a felnőttek társaságát kedvelte. Így nevelték Emőkét négy tömör fal között, légmentesen elzárva a külvilágtól, mint azok az egyszeri szülők, kiket a példabeszédből ismerünk, és akik a jóslattól rettegvén, hogy leányukat virágjában magához veszi az Ür, vasajó mögött, vashiz. ban őrizték, melynek még ablaka se volt. Emőkének se nyílott ablaka a külvilágra, annyira nem nyílott, hogy már maga se igényelte, eszébe se jutott a vaspántos ajtót feszegetni, de az is lehet, hogy egyszerűen csak az apja természetét örökölte. lóvéi. Csak. ült az apja nadrágja mellett feszesen, a rakott szoknyacská ban és csattal a nyakig érő hajában. Igaz, a fiúk se igen mertek odajönni, hogy felkérjék. Már maga a tanárpapa is riasztóan hatott, mintha ma- dárijesztőnek szúrták volna a féltett kukoricacsö mellé, mely aranysárgán virít rá a szemtelen madaraikra. Egy csőnadrágos emberke mégis kísérletet tett. Amolyan rockisan odacsellengett, s a lány felé hajlította a kezét. — Csau! — vihogott; egészséges fogazatát, melynek sűrű bokrában, úgy lehet, még tejfogah is kerúlköztek, mind kiterítette a lányra. S Emőke — apja nagy rö- könyödtére — amolyan bugi- vugis közönnyel végigmérte a legénykét, mutatóujjával blúzocskája anyagát vakar. gatva a válla táján, mint ki azt a portól tiszogatja, ekként szólt cseresznye szájának csücskéből: T örtént azonban, hogy az iskolában, hová Emőke járt, és ahol apja is tanított, farsangi bált rendeztek. Ez alól pedig nem volt kibúvó. Móré tanár kézen fogta hát Emőke lányát, s kivezette a négy fal közül — a bálba. Hanem még ilyen lányt ki látott? Ez bizony nem táncolt az ég adta világon sen— Kopj le. Majd hogy a legényke még tétovázott a vigyori fogazatával, egy elbocsátó legyintést is e szó kíséretében: — Olaj. A fiú távozott, s az apa ott ült, mint egy összeszaladt harmonika. Szeberényi Lehel V. # ™ri lÁpkovics Tibor (Kaposvár): ALVÖ TÁJ. (A Barátság Hídja fotókiállítás anyagábőSJ UMBERTO SABA: •) Az állomás Emlékszel? éjjel, ott az állomáson A búcsúszók, felcsukló zokogások! A katonákkal megrakott szerelvény! S aztán: Indulj! Recsegte egy kürt; S a szíved, a szíved fájón összerezdiitt. Milánó, 1917 Az utcákon mindenütt hadirokkant. Szabad kezük apró batyut szorongat. S a kövön mankójuk kínlódva koppan. Ajánlás Tudjuk, barátaim, jól tudjuk mi: szappan. Buborékok a versek is csak. Az egyik felszáll, a másik — szertepattan! Idén... Idén, mikor a fecskék útra keltek, Szokatlan érzés markolt a szívembe. A zajos seregélyek nemsokára Gyülekeznek a fasor fáin útra készen. Aztán a hosszú-hosszú télben Csupán ez az érzés lesz a társam S a tetőkön ugrándozó verebek. öreg napjaimban, a magányban A fecskék hiányoznak s a szeretet. Papp Árpád fordítása *> M éve — I88;í. március 9-én —született Triesztbe» U. Saba, a modem olasz költészet hala.dó képviselője. SZIRMAY ENDRE: AZ EGÉSZET Hallottam már hegyeket omlani, cs bömbölni a viharos erdőt, — de ha apám megharagudott, nem láttatok olyan meghökkentő Hallottam már dalol rf a napfényt, énekelni tavasszal a vizet, — hogyha anyám elmosolyodott, mindig, mmdenkit megszelíditetl Hallottam a vas, a kő kemény szavát, a csöndet, mikor vágyakkal beszélget, — szenvedély és mosoly késeivel hámozom a titkot; az egészet.
