Somogyi Néplap, 1963. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-21 / 43. szám

Csütörtök, 1963. február 21. 3 SOMOGYI NÉPtAY Nemcsak péns kell,.* Egymásután két jelölőgyűlést tartottak még a múlt hónap­ban Szentborbáson. S a dolog csattanója: egyiken sem tud­tak megegyezni, ki legyen a község járási tanácstagjelöltje. A jelölt nem kapta meg a szükséges szavazatszámot. A járásnál értetLenül és cso­dálkozva fogadták a hírt. Nem akarták elhinni, hogy a járás egyik legjobb termelőszövet­kezetének elnökét visszautasí­tásban részesítette a község lakossága. Akkor már ismert dolog volt, hogy a szentborbá- si szövetkezetben 56 forint jut minden munkaegységre. Ennél többet csak a barcsi Vörös Csillagban osztották. Ötvenki­lencben, az alakuláskor mind­össze egy pár disznója volt a közös gazdaságnak, ma pedig kétmilliós vagyona van. A borbásiafcnak nem kell ma­gyarázni, 'mit jelent ez a gaz­dagodás, hisz az első évi 27 forintos és a mostani osztalék között világos az összefüggés. S mindezt a párton kívüli Dégi Vendel elnöksége alatt érték el. Előre kell bocsátani azt is, hogy Dégi élvtárs min­dig önzetlenül szolgálta a kö­zösséget, meggyőződés es har­cosa a szövetkezeti mozgalom­nak, becsületéhez kétség sem fér, tisztahezű ember, s az elért eredmények bizonyítják, hogy ért a szervezéshez, a ve­zetéshez, s hogy oktalanság volna elmozdítani a szövethet zet élérőL Mégis a jelöílőgyűlés mint­egy száz-százhúsz részvevője közül csak huszonötén szavaz­tak mellette, négyen ellenez­ték a listára váló fölvételét, a többség nem mondott se igent, se nemet, tartózkodott a véle­ménynyilvánítástól is, a szava­zástól is. Hallottam azt a megokolást, hogy Dégi Vendelt olyanok buktatták ki, akik nem is a termelőszövetkezetben, hanem másutt dolgoznak, ennélfogva — úgymond — nem ismerhetik az elnök ténykedését. Váló­ban, részt vettek a gyűlésen olyanök is, akik a helybeli kosárfonó üzemben keresik ke­nyerüket, de azt sem szabad elfeledni, hogy hozzátartozóik ' előszövetkezet tagjak ők maguk is kapcsolat­ban vannak a szövetkezettel. Megeshet az is, hogy egy kül­ső ember talán nem lát és nem ért meg úgy egy-egy problémát, ennélfogva véle­ménye, megállapításai sem olyan megalapozottak, de hát a tagság miért értett egyet ve­lük? Talán nem volt bátorsá­guk felszólalni s megcáfolni a véleménymondókat? De ugyan mitől, kitől kellett volna fél­niük? Azok hibáztathatok, akik nem mondták el véle­ményüket, ha ugyan más volt a véleményük, hallgatással ugyanis semmit sem lehet megoldani. Marad még egy nézet: olya­nok akartak előtérbe kerülni, akik évekkel ezelőtt megfuta­modtak a nehézségek elől, most pedig megjött a hang­juk. Szó se róla, akadhatnak ilyen emberek is, közrejátsz­hatott irigység, demagógia, az sem elképzelhetetlen, hogy némelyek saját pecsenyéjüket akarták sütögetni. De miért nem áilt sarkára a szövetkezeti tagság, miért volt közömbös? Azért, mert a gyűlésen elmondottakban volt igazság Volt, jóllehet ezek az apró hibák, kifogások nem te­szik alkalmatlanná Dégi Ven­delt a tanács-tagságra. A fel- hánytorgatott hibákról nem­csak ő tehet, nemcsak ő fele­lős értük. Egy példa: kukoricaszedés folyik a tsz-ben. Sűrű a kuko­rica, az asszonyok bosszankod­nak, hogy kevés egységet tud­nak keresni. A munkacsapat- vezetők hallják a panaszt, s megígérik, hogy eltérnek a normától, több egységet írnak jóvá az elvégzett munkáért, így is tesznek. Az elnök csak a főkönyvelőtől értesül erről. A tagság előtt nagy becsülete van a munkaegységnek, de érthető, hogy az elnök is azt szeretné, hogy minél több jus­son egy-egy munkaegységre. Meg aztán az az elve, hogy ha egyben eltér a megállapo­dástól, el kell térnie másban is. Még kínálkozna egy lehe­tőség: összehívja a vezetősé­get, hogy döntsön, egyet le­het-e érteni a csapatvezetők eljárásával. S ha nem, állja­nak oda a tagok elé azok, akik elkövették a hibát. Ez lett volna az ésszerű cseleke­det. Dégi elvtárs azonban nem ezt tette. Egyszerűen levonattá a munkaegységet a kukorica­szedőktől. Nem gondolt azon­ban a következményekre. A munkacsapat-vezetők azt mondták az embereknek: »■Nem mi vontuk le a mun­kaegységet, hanem az elnök.« Azt elfelejtették élmondani, hogy ők is ludasak a dolog­ban. Még a tavasszal megígérték a tagoknak, hogy a cukorré­pát, a napraforgót premizál­ják. Az átlagtermés meghalad­ta a tervezettet, igen ám, de voltak olyan parcellák is, amelyeknek művelői nem ér­demeltek volna prémiumot, mert keveset termeltek. Oda kellett volna állni a tagok elé és azt mondani: ez meg ez nem kapálta meg tisztességle­sen a répát, nem kap prémiu­mot. A tagság ezt megértette volna, és támogatta volna vezetőséget Dégi elvtárs ellenezte az egyenlősdit, de az ő éLképze- lésével sem lehet egyetérteni, ugyanis azt akarta, hogy sen­ki se kapjon prémiumot. Ez nyilván bántotta az embere­ket, s nem hagyták annyiban a dolgot, követelték, hogy vezetőség tartsa meg adott szavát. Végül mégiscsak egyen- lősdl alapon osztották ki i többtermelési jutalmat. Sok embert azonban idegesített az, hogy hol a munkaegységükből csipegetnek le, hol másban akarják megkárosítani őket. S mivel a vezetőség tagjai közül némelyek nem akarják vagy nem merik vállalni a felelős­séget, a rossz hangulat közép­pontjában Dégi Vendel állt. Ilyenkor persze nemigen'mér. legelik az emberek, hogy az elnök voltaképpen jót akart. Ezt használták fel ütőkártyá­nak a jelölőgyűlésen. S akadtak demagógok is. Azt vágták pL az elnök fejéhez, hogy miért van családjának annyi munkaegysége. Jogos lett volna bírálatuk, ha az el­nök feleségének el nem vég­zett műnkéért írnak be egy­séget. De a dolog nem úgy áll, az elnök felesége és édes anyja akkor vállalta el a te­henek fejesét, amikor nem akadt ember erre a posztra, s ma-ga az elnök volt kénytelen kifejni a jószágot. Erre a bírá­latra nem szolgált rá Dégi Vendel. Az első jelölőgyűlés ered­ménytelensége után a Haza­fias Népfront, illetve a válasz­tási elnökség új gyűlés meg­tartását határozta eL A sza­vazatok azonban most is ha­sonló arányban oszlottak meg, sőt az új jelolt sem kapta meg a szavazatok többségét. Pavle- kavics András, a helybeli nép­frontbizottság titkára ezeket mondotta: — A második gyű­lésre ügy készültünk, hogy ha Dégi Vendel azt mondja, »em­berek, valóban történtek hi­bák, de ki fogjuk küszöbölni őket«, mellé álltunk volna. De nem mondott ilyet, - felindult- ságában azt hajtogatta, hogy nem érdemelte meg ezt. Szsntbcrbás helyett végül is Tótújfalu állított járási tanács­tagjelöltet, ám a tanulságot nem szabad elfelejteniük a szentborbásiaknak... Az egyik helybeli felszólaló azt mondta: »Nem. elég a tagságnak az öt­venhat forintos osztalék, meg­értés és jó szó is kell. ŐKET JELÖLTÜK... Grófi cselédből képviselő Ártsa szigorú. Aki nem isme­ri, zárkózottnak mondaná. Hangja, valahányszor utasítást ad, keményen, határozottan cseng. Életéről, munkájáról ér­deklődöm. — Ragaszkodom népemhez — mondja. — S ha csak tőlem függ, és bíznak bennem, mara­dok termelőszövetkezeti elnök, amíg munkám elvégzésére al­kalmas leszek... Bognár József, a balaton- őszöd—szemes! Vörös Csillag Tsz elnöke kerüli a hosszé be­szédet, szóvirágokat. Életéről, munkájáról néhány szót ejt csupán. — Cseléd volt ’apám és vele együtt én is gróf Nicky gyugyi alsó majorjában. Onnan jöt­tünk 1940-ban Balaton őszödre. 1949-ben lettem tsz-tag, tíz éve elnöke vagyok a szövetke­zetnek. Az 1962-es gazdasági év végén 34,20 forintot fizet­tünk munkaegységenként. E néhány szóban nincs ben­ne az a nehéz küzdelem, me­lyet a 28 alapító tag 1949-ben a szövetkezet létrehozásáért, fenntartásáért vívott. 1956-ról is hallgat, arról az időszakról, amikor néhányan a »-paraszt ellenségét« látták benne, s éj­szaka megzörgették lakásának ablakát, késsel keresték. A szö­vetkezet akkor sem ment szét, sőt hót családdal erősödött. 1956-ban 35 forint jutott mun­kaegységenként. Az idén négy forinttal töb­bet osztattak a tervezettnél. Ez valamennyiünk érdeme — mondja Bognár elvtárs. — Azo- ké az embereké, akik becsüle­tesen dolgoznak a szövetkeze­tért. Kránics Ferencé, Panics Józsefé, Ba bocsát Lászlóé és a fiataloké, akik csak néhány éve dolgoznak a tsz-ben: Sker- lecz László, Sandl Rózsi, Feczli László és a többiek. Bognár József azonkívül, hogy elnöke az 1961-ben egye­sült őszödi, szemesi termelő- szövetkezetnek, Őszödön tár­sadalmi tanácselnök is. A sió­foki járás munkásőrségének rajparancsnoka. Tagja a me­gyei pártbizottságnak, a köz­ségi fmsz és az FJK igazgató­ságának. Esti egyetemre jár, s most végzi az általános iskola nyolcadik osztályát is. Az idén tovább fejlesztik a termelőszövetkezetet. 150 hold gyümölcsöst telepítenek, 35 holddal- növelik szőlészetüket, 50 holddal az öntözött terüle­tet. S a következő zárszám­adáskor 36 forintot akarnak osztani munkaegységenként. Nemcsak Bognár József ra­gaszkodik népéhez, népe is ra­gaszkodik őhozzá. Ez nyilvá­nult meg a múlt hónapban megtartott jelölőgyűlésen, ami­kor ismét országgyűlési képvi­selőnek javasolták: »Nem ját­szotta a képviselő urat«..: »Egyszerű ember maradt, mint volt.« »Nálá jobbat nem tud­nánk jelölni.« Ez a legnagyszerűbb elisme­rés, amit egy grófi cselédből lett országgyűlési képviselője­lölt választóitól kaphat. Sz. U EGY FALU ÚJ ARCA) (Belaixäßi üdítő záiö k Történészek följegyezték, hogy a mohácsi vész után né­hány évvel Bélaváron tanács­koztak az ország sorsáról a te­kintetes rendek és karok. Ma persze másfajta tanácskozások folynak itt. S ha nem történel­mi fontosságúak is, a falu új arcának megrajzolása közben érdemes papírra vetni őket A lakások­ban modem bútorokat ta­lál a látogató. S nem szüksé­Valósdg, vágy és lehetőség Varga József első padra. Az általam leírt ember majd ön mellé telep, szik. Amikor távozik,' a pádon »felejt« egy mappát. A map­pában van a pénz. Másnap, miután »megvásárolta« az au­tót, a Pobeda, a kapu és a ga­rázs kulcsát »felejtse« ugyan­azon a helyen. Csak most ön távozzék elsőnek. — Hogy értesítsem önt... a vásárlásról? — kérdezte Nyu- hov fojtott hangon. — Ez ne nyugtalanítsa. Bi­zonyos idő múltán az autóra már nem lesz szükségünk, és így teljesen az ön tulajdoná­vá válik. Ezenkívül pénzbeli jutalmat is kap ... — És ön megígéri, hogy... semmi mást nem akar tőlem? — Parancsolja, hogy haza­szállítsam? — kérdezte felelet helyett gúnyosan mosolyogva a »sofőr«. Tizennegyedik fejezet Mihail Drozdov korán el­vesztette szüleit. Anyjának bátyja, Sztyepan Kruglov vet­te magához. A nagybácsi er­dész volt, a várostól mintegy harmincöt kilométernyire; egy­magában élt, és még örült is, hogy a magányos erdészlakban van kivel megrövidítenie a hosszú téli estéket. A maga módján nevelte Misát, és belé- oltotta a becsületről, a Telki­ismeretről vallott saját néze­teit és felfogását. Amikor Mihail betöltötte nyolcadik évét, nagynénje, ap­jának idősebb nővére vette magához, aki abban a város­ban élt, ahol azelőtt Mihail szülei laktak. Itt volt az ideje, hogy a fiú iskolába járjon. A nagybácsi »erdei nevelésének« hamarosan megmutatkozott a következménye. Mihail az is­kolában rosszul viselkedett, és többször kicsapták. A nagyné­ni sem tudott boldogulni uno- kaöccsével, és Sztyepan szíve­sen visszafogadta magához. Mihail a háború befejezőé­kor töltötte be tizenhatodik esztendejét. Egy év múltán nagybátyja felhajtására részt vett egy gyilkosságban. Sztye. pan azt magyarázta unokaöcs- csének, hogy halálos sértésért áll jogos bosszút. Mihail még csak nem is sejtette, hogy a haza ellenségeinek előre meg­fontolt tervét segíti elő. A nagybácsi a bűntett elköveté­se után visszavonult az erdő­be, mint ‘vadállat a barlangjá­ba. A felfedezéstől tartva, Mi- hailnak is tilos volt távoznia az erdőből. Éjjelente Sztyepan titokban eltűnt valahová. Mi­hail rájött, hogy az erdőben van valami rejtekhelye, de hogy hol, nem tudta kilesni. önálló, becsületes életet kezd­jen. A kollektívában rövidesen észrevették, hogy Mihail Droz­dov már nem kezd minden apróság miatt verekedést, min­taszerűen dolgozik, jobban ügyéi külsejére. A változás Gáljának volt köszönhető, aki ugyanitt dolgozott a portán, mint időellenőr. Érdeklődve figyelte a fiút, aki mintegy vé­letlenül, gyakran került sze­me elé. Végre Mihail rászánta ma­gét, és meghívta a leányt mo­ziba. Két hét múlva már az egész garázs tudta, hogy sze­retik egymást Senki sem sej­tette azonban, hogy ez a jól megtermett fiú kimondhatatla­nul szenved, amikor egyedül marad gondolataival. Múltjá­nak emlékei üldözték, ame­lyekről Gál ja semmit sem tu­dott. Egyik este, amikor ret­tenetes gondolatainak terhét Fél estziendő múltán ugyan- nem tudta már tovább viselni, csak nagybátyja rábeszélésére, mindent ellnondott neki. A Mihail három másik fiúval ,. * _ __ . „ . , , kísérelt lainy elszomorodott; nem hal-tCsiky Gergely Színház. együtt merényletet még. egy ismeretlen férfi el­len, de elfogták és elítélték őket Csak a nyomozás során tud­ta meg, hogy ellenséges kárte­vésben vett részt. Amikor le­töltötte büntetését, nem tért vissza Sztyepanhoz; nagynén­iénél telepedett meg. Időköz­ben kitanulta a sofőrmes térsé­gét, s ez lehetővé tette, hogy látszott többé gondtalan neve­tése. De nem kerülte Mihailt, aki állhatatosan bizonygatta, hogy örökre végzett múltjával. Galja végül is hitt neki, jó­kedve visszatért, és boldogsá­gát nem zavarta többé a kétel kedés. (Folytatjuk) ges a ruhatár szemügyre véte­le. Elegendő az is, ha csak a boltba néz be az ember. Diva­tosan öltözködnek a fiatalok. A szépre, jóra vágyó idő­sebb nemzedék könyvet kér. Ez úgy kezdődött, hogy az is­kolás unokák a maguk könyv­tárából egyre-másra hordták haza a könyveket. A nagyma­mák, nagypapák belelapozgat­tak, aztán nem tudták letenni. Sokan mennek 70—80 éves ko­rukban a szemészetre szemüve­gért, mert maguk akarnak ol­vasni. Petőfi, Arany és Móricz Zsigmomd után ma már He­mingway-, Tolsztoj-, Solohov- és Zola-műveket is kémek. A művelődési ház irodalmi szín­pada nemrég Petőfi verseiből egész estét betöltő műsort adott. De vannak még kielégítetlen vágyak. A látogató hiába ke­resne tv-antenmékat a faluban (nemrég vették az első készülé­ket). S ez bizony hiba. Az em­berek szíves-örömest menné­nek esténként a művelődési házba televíziót nézni. De er­ről valahogy megfeledkezett a tanács is meg a szövetkezet is. ígérik, hogy rövidesen pótol­ják a mulasztást. Szeretnék azt is, ha évente egyszer-két- szer ellátogatna hozzájuk a Igaz, hogy csak 870 lelkes a falu, de biztosan telt ház fogadná a művészeket. Hírük már eljutott a szomszédos községekbe, víz váron így i vélekednek róluk: »Olyan szor- ; galmasak, mint a hangyák. Az, hogy az idén csaknem 11 fo­rinttal emelkedett a munka­egység értéke, jórészt az ő ér­demük.« Vajon mit csinál ez a szor­galmas assBonynép a téli es­téken? Alkonyat után, ha ott­hon letették a munkát, az is­kola világos ablaka jelzi, hogy együtt vannak. Horgolnak, hí­meznek és varrnak szorgalma­san. Mi kovácsolta össze eze­ket az asszonyokat és lányo­kat? A munka és a tanulás. Két éven át szorgalmasan lá­togatták a szabó-varró tanfo­lyamat. S az eredmény: moso­lyogva mondják, hogy egyen­ruhát készítenek. A minta mér megvan. Mutatják is mindjárt. Remekmű. Most arról beszél­getnek, hogy színdarabot ta­nulnak. A bemutató bevételé­ből mosógépet szeretnének ven­ni. Az asszonyok és a lányok kö­zül öten tanulnak a középisko­la, illetve az általános iskola levelező tagozatán. Többségük azonban még adós egy-két osz­tállyal. Azt mondják, szívesen tanulnának, de az, hogy Víz­várra kelljen átjárniuk, el­riasztja őket Amikor az álta­lános iskola esti tagozatát szer­vezték, tizennégyen jelentkez­tek. Egy hallgató kellett vol­na, hogy Bélaváron indulhas­son meg az iskola. S ma a ti­zennégy helyett mindössze öten tanulnak. A többiek el sem kezdtek, mert a tanulásra még csak vállalkoztak volna, arra azonban már nem, hogy hetenként kétszer Vízvárra menjenek. Jó lemre, ha a járási műve­lődésügyi osztály segítene ne­kik. Bélaváron aránylag ke­vés a középis­kolás. A szü­lők ugyanis jobban örülnek, ha gyermekük szakmát tanul, s mesterember­ré válik. Eddig 28 fiatal szer­zett szakmunkás-bizonyítványt. Hárman érettségiztek rendes tagozaton, most hatan tanul, nak. Amikor a szülőknek megem­lítem a Pápics Mihály bácsitól hallottakat, mosoly fut végig az arcokon. »Az régen volt. Ma már bírjuk anyagilag. Ha a gyereknek jó esze van, men­jen, tanuljon, mi a költségeket tudjuk állni.« Hárman — özvegy Varga Já- nosné, Casparics Vendel és Konyhán József — számolták össze a gyermekük tanulásá­val kapcsolatos kiadásukat Tandíjra, zsebpénzre évi 1200 forint (Havi ötven forint a zsebpénz!) Ruhára (»törődni kell ezzel is, elvégre nem jár­hatnak akárhogyan!«) évi 3600 forint Három pár cipőre 800 fórjait, fehérneműre 2000 fa. rint. Ez összesen évi 7600 fo­rint. E három szülő közül az egyik tejkezelő, a másik kettő tsz-tag. Beszélgettem néhány felnőtt »diák«-kal. A tanácselnök ezt mondta: »Még fiatalnak ér­zem magam. Tíz-egynéhány éve a szükség vitt rá a tanu­lásra; megválasztottak könyve­lőnek a termelőszövetkezetbe. Tanfolyamra küldtek. A ta­nácsakadémiára már , Jcész- akarva” mentem, és jelesen vé­geztem. Azt hiszem, csak hasz­nát veszem, ha folytatom a ta­nulást« Simon Márta bolti el­adó és Pápics József kubikos azi idén érettségizik. Nem bán­ják az áldozatvállalást. A tu­dásvágy késztette Kertai Tibor segédmunkást, Horváth Tibor vasutast, Győrfi Kálmánná postást és a többieket is arra, hegy a napi fárasztó munka után esténként beüljenek az iskolapadba. Es egyre többen lesznek. Az idei tanévben há­rommal szaporodott a felnőtt középiskolások száma. ők már nem kukoricake­nyéren élnek. Községük már nem isten háta mögötti fé­szek. Bélaváron is új falu szü­letik. Nemeth Sáatdw

Next

/
Thumbnails
Contents