Somogyi Néplap, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-06 / 4. szám
Vasárnap, 1963. január 6. 5 SOMOGYI NÉPLAP IHIA\ R; 1 ajongásig szerettek egymást. Órák hosszat tudtak beszélgetni, tervezgetni s kéz a kézben némán ülni, ábrándozni. Százszor, ezerszer meghanyták-vetették a jövőt, és képzeletükben kialakították leendő kis családi fészküket. Az esküvőt az őszre tűzték ki, amikorra a fiú elvégzi a mezőgazdasági szakiskolát. Az egyéves távoliét kissé hosszúnak ígérkezett ugyan, de egyszer csak lejár, s vége lesz — mondogatták. — És utána nem hagyják él egymást még ennyi időre sem. A fiú havonta egyszer láto- gátott haza az iskoláról, de altíiál többet írt. Szinte mindem szabad idejét levélírásra fordította. Klári is szorgalmas levelező volt. Így ment ez hosszú ideig, míg egyszer az ismerős kézírásos boríték mellé egy másikat is tett a postás. Az a levél is falujából jött, de ne*n volt feladója, legalábbis a borítékon nem volt feltüntetve. Laci először Klári levelét olvasta el, majd unottan felbontotta a másik borítékot is. Ahogy olvasta, úgy halványodott el. Nem akart hinni szerbének. Ez nem igaz! Nem leihet igaz. Klári nem ilyen lány! — tört ki magából fél- hábgósan. Vagy mégis? Mégis igaz volna? Ki tudja, hátha... Ah, de mégsem lehetséges. Ezt elképzelni is rossz ... Az éjszáka gyötrődéssel telt éL Nem aludt, csak forgolódott ágyában. Reggel még egyszer elolvasta a levelet, szinte szótagolva. Ez volt benne: »Kedves Laci! Ne haragudj, hogy e pár sor írásommal zavarlak, de baráti kötelességemnek tartom tudomásodra hozni az alábbiakat: A té drágalátos menyasszonyod, tóth Klári a földmü- oesszövetkezet új könyvelőjével udvaroltat maganak. Sőt, mi több, még színdarabot is együtt játszanak. A próbákról minden este ezzel az irodaku- kaccál kísérteti magát haza. En két efétben már csókolózni is láttam őket a kiskapuban. De másók is látták őket. Erről beszél az egész falu. Azt hiszem, a legokosabb lesz, ha fennhagysz ezzel a fruskával, mert ez egy komolytalan nöszemély, aki nem illik hozzád. Különben a szüleid se jó szemmel néznek rá az ilyen dolgai miatt. Ezzel zárom soraim. Egy jóakaród, aki majd egyszer elárulja a nevét.-» Lad idegességében parányi gombóccá gyűrte össze a levelet és eldobta. Két hete volt otthon utoljára. Akkor semmiféle' gyanús dolgot nem észlelt menyasszonya körül. Most igyekezett minden mozzanatot még egyszer, újra és újra fölidézni gondolataiban. Nem! Nem volt semmi gyanús — állapította meg. De talán mégis? Igen. Ha jól meggondolom, talán mégis volt valami. Igen, volt. Most már határozottan emlékszem rá. t A kultúrház előtt Klári előre köszönt az új könyvelőnek. Utána is nézett, amikor elkerültük egymást. És ha jól emlékszem, egy kicsit zavarban volt. És a színdarabról miért nem beszélt nekem? Tehát a színdarabjátszásról mégis igaza volna a levélírónak? — morfondírozott. De legalább tudnám, hogy ki írta a levelet. Majd kiderítem az igazságot..., Q e szó, se beszéd, rohant az iskolaigazgató szobájába. Még köszönni is elfelejtett. — Igazgató elvtárs — hadarta —, szeretnék két nap rendkívüli szabadságot kérni. Most kaptam levelet hazulról, és írják, hogy édesanyám hirtelen rosszul lett. Kérik, hogy azonnal menjek haza. — Az igazgató látva a fiú mély fel- indullságát, idegességét, szó nélkül megadta a kért két napot. Majd kezet fogott vele, és gyógyulást kívánva anyjának útra engedte. Laci este hét órakor ért háza. Be sem ment szüleihez, bár útba estek. Ügy, ahogy volt, csomagostul rohant a kultúrház felé. Már messziről látta, hogy az ablakokból fény szűrődik ki. Te?iát mégis igaz, hogy színdarabot tanulnak — suhant át az agyán a gondolat. Amikor odaért, a próba már javában folyt. A színpad volt csak kivilágítva, a nézőtér nem. Így észrevétlenül besurrant a nagyterembe, s leült távol a színpadtól az egyik székre. A színen éppen Kovács Feri — az új könyvelő — vitatkozott anyjával, hogy ő pedig, ha törik, ha szakad, Gizikét veszi el feleségül, még akkor is, ha a család kitagadja. Pár perces heves szócsata, s az anya — az előírásoknak megfelelően — replikázva kirohant a színről. A fiú magába ros- kadva ott maradt, de nem sokáig volt egyedül. Kisvártatva megjelent Giziké, aki nem más volt, mint Tóth Klári, Laci menyasszonya. Lacinak torkában dobogott a szíve. Fulladt, szinte még a lélegzete Is elállt. Hát még amikor a párbeszéd megindult a két fiatal között. így: Feri: Drágám! Alig vártam, hogy újra láthassalak. Giziké: Én is. Nem bírok nálad nélkül élni. Feri: Menjünk el valahova messzire erről a tájról, ahol nincs gyűlölködés, nincs gán- csoskodás, nem áll senki sem szerelmünk közé, ahol örökké egymásé lehetünk. Giziké: Menjünk! Menjünk minél messzebbre és minél előbb. Nem akarok többé bujkálni, mint a gyilkos, szeretni akarok őszintén, nyíltan, és úgy érzem, ehhez jogom van. A két fiatal ezután összeölelkezett, és hosszan csókolta egymást. Nagy huppanás a sötét nézőtéren. Laci dermedt kezéből kiesett az aktatáska. A rendező oda pillantott, de csak ennyit mondott: — Ne zavarjuk, kérem, a próbát. A szereplőkkel pedig még egyszer megismételtette a csókol ózási jelenetet, mert szerinte nem adták bele a szívüket és Mküket. T aci ezt már nem bírta ^ nézni. Mint akit fejbe vágtak, szédelegve tántorgott ki a teremből. Lelkileg összetörve, kiábrándulva ballagott ki az állomásra. A legközelebbi vonattal visszautazott az iskolára anélkül, hogy bárkivel is egy szót váltott volna a faluban. Hát ez volt az a nagy szerelem? Ennyit ér a hűség?! — kergették agyában egymást a gondolatok. Egy világ omlott benne össze. A szerelem világa. Szenvedett, gyötrődött, kínlódott. Még sohasem érzett ilyet. Aztán egy új, egészen más érzés kezdte hatalmába keríteni, a dac, a bosszú érzése. És végül is ez győzött, ez kerekedett benne felül. Megírta a szakítólevelet, Megírta mindazt, amit látott, és azt is, amit a névtelen levélíró állított. A válasz nem váratott sokáig magára. Klári nagyon őszintén írt. Elismerte, hogy nem volt Lacihoz mindenben őszinte. Elismerte, hogy hibásnak érzi magát, amiért nem mondta el, hogy színdarabban játszik. Azért nem szólt róla, mert tudta, hogy Laci féltékeny, és úgysem engedné játszani. Pedig nála nélkül — legalábbis a tanító így mondta — kútba esett volna a színdarab terve, mert az egész faluban nem akadt még egy lány, aki olyan széfjén tud énekelni, mint Klári. És a darabban énekelni is kellett, sókat. Mindezek után Klári bocsánatot kért Lacitól, és arra kérte, engedje meg neiki, hogy eljátszhassa a már betanult szerepet, de ha nem engedi, akkor ő hajlandó még a főpróbán is hátat fordítani a színjátszó^ csoportnak Laci kedvéért. Ami pedig az esti hazakísérgetéseket és a kiskapui csókolózást illeti, az nem más, mint szemenszedett hazugság, rágalom. »Nem szeretem a könyvelőt, még a színpadon sem akartam vele ölelkezni. Kértem, hogy ezt a részt hagyjuk ki, de a tanító úr nem volt hajlandó rá Azt mondta, hogy akkor nem Ruisz György: A BODROGKERESZTÜRI KOMP. ér az egész darab semmit. De én ezután is csak úgy tessék- lássék módra ölelkeztem. Egyetlenegyszer sem csókoltam meg. Csak téged szeretlek. Lacikám, bocsáss meg, én nagyon, nagyon szeretlek« — írta befe- j jezésül a lány. T aci konok maradt, hajt- j hatatlan. Dacolt. Bősz- : szút forralt, bár szíve majd meghasadt az újra meg újra előtörő szerelmi érzésektől. Amikor vége lett az iskolának, hazament, de felé sem nézet4 Tóthék portájának. Közben elhelyezték a faluból a megye másik részéibe, egy gépállomásra agronómus- nafc. Klári ekkor sem adta föl a harcot. Mindent megpróbált, írt, üzent, de hasztalan. A fiú még csak válaszra sem méltatta. Hajthatatlan maradt, konok és makacs. Klári ekkor végső kétségbeesésében cselhez folyamodott. Hallotta, vagy olvasta valahol, hogy a férfi csak addig közömbös hűtlenül elhagyott szerelme iránt, amíg utána nincs más. De ha van, fölébred az alvó oroszlán, és harcod, hogy visszaszerezze azt, amit elvesztett. Klári egy napon bejelentette, hogy férjhez mégy. Méghozzá Rózsa Gyurihoz. Gyuri mindig legyeskedett a lány körül, de az rá se hederftett. Volt rá eset, hogy táncolni se ment el vele. De most elfogadta a fiú udvarlását, sőt adta az alkalmat. Majd megijesztem Lacit! — gondolta magában. A hír csakhamar bejárta a falut, és eljutott a gépállomásra is. Laci hamarosan hazautazott, hogy meggyőződjön a dologról. Meg is győződhetett. Vasamap délután Klári karonfogva sétált Rózsa Gyurival a főutcán. Ha Laci ölni tudott volna tekintetével, Rózsa Gyuri — régi haragosa és riválisa — holtan rogy össze Klári mellett. De a dac *ttég mindig nem engedte érvényesülni a józan észt, a kényszerrel elfojtott igazi érzéseket. Rajtam ugyan nem fogtok ki, átkozottak! — sziszegte fogai között Laci. Aznap este visszautazott munkahelyére. Már másnap hevesen udvarolni kezdett egy lánynak, akiről csak annyit tudott, hogy kiszolgáló a földművesszövetkezet italboltjában. Egy hét múlva haza is vitte, bemutatta születnék. Két hónap múlva az esküvő is megvolt. Laci jóformán azt sem tudta, hogy kit vett feleségül. rp £z éve történt mindez. Laci élete pokollá vált. Házassága nem sikerült. Nem szereti feleségét. Nem is szerette soha. Képmutatás az egész életük. A gyerek tartja őket össze. Meg az, hogy a családban még nem volt válás. És pont ő kezdje, a legkisebb, a legdédelgetettobb, öreg szüleinek reménysége? Vigasztalást keserű, mardosó életére csak növekvő kisfia adja és egy fénykép, amit naponta többször megnéz, amire ezelőtt tizenegy évvel ezt írták: »Szeretettel az én drága vőlegényemnek, Klári.« Klári nem ment férjhez. A hír hallatára összeroppant.. Szakított Rózsa Gyurival, hiszen nem szerette soha, csak csaléteknek használta. Elzár- kózottan él, nem megy sehova. Dolgozik és olvas. És naponta, ki tudja hányszor, megnéz egy fényképet, aminek hátára tizenegy évvel ezelőtt ezt írták: »Szeretettel az én drága menyasszonynak, Laci.« Wirth Lajos uevgenyíj Jevtusenko szovjet ZU..„ saját s^_. at auja eio a moszkvai Csajkovszkij koncertteremben. (MTI Külföldi Képszolgálat.) JEVGENYIJ JEVTUSENKO: cAz. ágjf Divatos volt az ágy a maga korába’, s nehézkes formáit mindenki csodálta — mintha egy ókori, nagy kapu lett volna, sok fémje, rézgömbje, rugalmas rugója.., Esküvőre vették még valaha régen s nem olcsón, bizonnyal szép nagy summa pénzen. Gazdája az évek során megszerette. Boldog órákat élt, s gyermeket szült benne. • Am felnőtt a lánya, került asszonysorba, s a családi ágyat egyre ócsárolta. Ugyanúgy a férje, mert a fiatalság új holmiban leli a maga divatját __ é s a lengyel lapból kivágott kép mellett az öreg ágy, persze, igen ócskán festett. Hányszor elvette a fiatalok kedvét! Az ágy négy sarkán a súlyos rézfejecskék a jelenkor könnyű tárgyai közt némák s mégis látók voltak, mint titkos planéták ... Ö, tömör rézgömbök, gonoszak, kevélyek! A két fiatal hát gondolt egy merészet. Egyszer a vénasszonyt küldték az utcára, szétszedték az ágyat, és dobták lomtárba. Megjött a vénasszony, szatyrát leejtette. Döbbent két szeméből könnycsepp nem hullt egy se, csupán a fájdalom ütött benne ♦ tanyát, valami végtelen, szótlan szomorúság, i Kegyetlen ifjúság, lám, sose sajnálod mai divatért a régvolt ifjúsátgot. Holott meglehet, hogy ami most új holmi, az utókor azt is ki fogja gúnyolni. Mesélték, hogy éjjel nyugtalan járkálva virraszt a vénasszony ß a modern szobába’, rézgömbjét elrejti, s előveszi újból — tsz egyetlent — ami megmaradt a múltból. Fordította: SZÜTS LÁSZLÓ A fordító fenomén és egy igazán „nyelves" asszony »Ahány nyelv, annyi ember!« — így a régi szólásmondás, ami annyit jelent, hogy ki ahány nyelvet tud, annyi embernek számít. Ez a ma már túlzónak látszó s nyilván képletes meghatározás egyúttal jelkép, hogy mennyire .fpritps szerepe volt és van ma is a tolmácsnak, fordítónak, egyáltalán az idegen nyelvek ismerőinek a politikában, a gazdaságban és elsősorban talán a kultúra közvetítésében. Hazánkban főleg az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda (OFI) munkatársai között találhatók a »soknyelves« emberek, akik nem egy-kettő, hanem sokszor öt-tíz vagy még több idegen nyelvet ismernek. A nyelvismeret hazai rekordját ez idő szerint valószínűleg Vida Gedeon tartja, aki — mint kollégái, barátai megállapították — maga sem tudja pontosan, hány nyelvből fordít, de legutóbb már 35 idegen nyelvből fordított munkát — a legtöbbjük speciális ismereteket kívánó nehéz szakmai szöveg - számoltak össze. Ismeri a latin és a szláv nyelvcsalád mindegyik »tagját«, továbbá az északeurópai nyelvek egész sorát is. Gyermekkora óta szenvedélye a nyelvtanulás, minden létező szótárt gyűjt. Főváros környéki otthonában rendezte be fordító műhelyét, ahol senki, semmi nem zavarhatja munka közben. Sokat, rendkívül gyorsan és pontosan dolgozik, csak egy- egy operaelőadás kedvéért szakítja félbe munkáját. Tolmácsolást azonban soha nem vállal. Saját bevallása szerint anyanyelvén kívül mukkanni sem tud, legföljebb, ha egykét szóra, üdvözlő frázisra futója az aktív nyelvismeretéből. Az OFI második rekordere ■ Lontainé dr. Szilárd Kató, áld. 18 idegen nyelvből fordít. Az ő nyelvtudása azonban sokkal aktívabb, mint Gedeoné. A nagy világnyelveken kívül ugyanis számos más nyelven kitűnően beszél. Külön érdekessége a dolognak, hogy ez az igazán »nycl-es« asszony foglalkozására nézve nem nyei* vész, hanem vegyész,
