Somogyi Néplap, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-30 / 24. szám
Szerda, 1963. japiuár 36. 3 SOMOGYI NfiPLAP A plakátőrség tagjai voltak 1945-ös ifik visszaemlékezései lft tavaszán a Hirsch1”4!) féld téglagyár egyik téglaégetőjé- nek egész családja belépett az MKP-ba. Kommunista lett Vadas Tibornak az édesapja, bátyja, két nővére, s az alig 17 éves Tibi gyerek is felhúzta magára a kék inget, nyakába kötötte a piros nyakkendőt, fölvette a sötétkék nadrágot, az akkori ifimozgalom egyenruháját. — Mit csináltak az ifik? — kérdem az egykori ifjúkom- munistát, aki körül most három gyermeke játszadozik. — Hosszú volna mindent elmondani, annyi tennivalónk volt akkor. Nekem igen tetszett a párt »Föld, kenyér, szabadság!« jelszava, mert nekünk a földből csak az jutott, amit téglaként égethetett apám, a kenyérből csak kis darab. Csupán nagy ünnepen jutott egy-egy jobb falat. Apám baloldali magatartása miatt állandóan rendőri megfigyelés alatt állt. A kommunista fiatalok akikor jelszavakat festettek a járdára, falra; gyűlések szervezésében segítettek, szórták a röpcédulákat Egyszóval »apró munkát« végeztek. Sohase fogom elfeledni, hogy a választások előtt egy este festékes- kannával és ecsetekkel »föl- fegyverkezve« vonultunk a Kossuth Lajos utcai pártszékháztól a cukorgyárhoz. Ütközően a »Fel, vörösök, proletá- rok«-at énekeltük. Telefestettük a cukorgyár kerítésfalát a párt választási jelszavaival. Gyakran az éjszakát is az utcán töltöttük, őriztük kiragasztott plaktájainkat, nehogy letéphessék őket. Egyik éjszaka tíz-tizenkét suhanc piros festékkel igyekezett olvashatatlanná tenni feliratainkat. Amikor ezt mi, »plakátőrök« észrevettük, szép szóval kértük őket, hogy hagyják abba. De ők megfenyegettek bennünket, kotródjunk el. Ekkor kivertem vezetőjük kezéből a piros fes- tékes kannát, az ecsetet végighúztam az arcán. Többet nem merték bemázolni jelszavainkat. De nemcsak ebből állt a munkánk. Falun választási Az 1945-ös választási harc egyik jellegzetessége az volt, hogy valamennyi párt nagy szerepet szánt benne az ifjúságnak. A baloldali pártokat igen sok fiatal segítette. Áldozatkész, lelkes, fegyelmezett if júság volt ez. Mindig számíthatott rá a párt. Az egykori fiatalok közül két elvtársat kerestem föl, róluk szol ez a pár sor. gyűléseken beszéltünk, s a parasztfiatalokat szerveztük a pártba. — Mi van az egykori ifikkel? — Nagyobb részük most is becsületes harcosa az ügynek, mindig számíthat rájuk a párt — mondja határozottan. S munkásőrruhájára tekint, amely ott lóg a falon. * * * . z SZDP ifjúsági moz_ A galmában dolgoztam — m ondja az őszülő hajú férfi. — Már negyvenöt előtt is akadt munkánk. Egyszer — az 1938-as választások idején — a Munkásotthonban gyűléseztünk. Míg folyt a beszéd, hirtelen üvegcsörömpölésre lettünk figyelmesek. Kifutottunk az utcára, s láttuk, hogy az otthon utca felőli ablakait bedobálták a nyilasok. Utánuk eredtünk, s a tetteseket sikerült elfognunk a Marhahajtó úton. Ezután az történt, hogy három nyilas a Malom-árokba esett. Igaz, hogy később nagyon visszafizettek ezért. Munkaszolgálatos és katonai behívóval. S az akkori ifik közül sokan sohasem jöttek haza... — kezdi. — 1945-ben plakátőr voltam. Társaimmal együtt néha egész éjszaka ott gubbasztottunk a plakátok közelében. Ha valaki illetéktelen hozzányúlt a baloldali plakátokhoz, bizony nem úszta meg szárazon. Ügy is mondhatom, hogy a munkásököl győzött — folytatja. — Egyszer az egyik somogyi faluban tartottam előadást. Az ottan; pap, aki az első sorban ült, folyton beleszólt, hogy nem igaz, amit beszélek. — Hallgasson már! — kiabáltak rá az emberek. De ő csak nem hallgatott. Elfogyott a baloldaliak türelme, s szépen kivezették. Nem kell mondani, hogy a bőröm is borsózott, hogy most mi lesz? Nem lett semmi, a gyűlés szép rendben lezajlott. Még mondaná sokáig az ifjúsági mozgalomban átélt élményeit Orosi Gyula nyomdász, de már vár rá két ipari tanuló, s feladatot kérnék tőle. Ipari tanulókat oktat az egykori plakátőr. Fomai László SIOFOK, 1963 Fények és árnyak A tanácstagjelölő gyűléseken gyakran esett szó Siófok fejlődéséről. A felszabadulás óta akkorát nőtt a község, hogy lakosai már városnak nevezik. Lélekszáma nem egészen húsz év alatt megduplázódott. 1945-ben 4000, 1949-ben 6800, 1960-ban 9832, 1962-ben már 10 500 lakosa volt Siófoknak. Húsz éve mindössze két orvosa és húsz pedagógusa volt a községnek. Ma a rendelőintézetben húsz orvos gyógyítja a betegeket. A gimnáziumban és a többi iskolában csaknem száz tanár és tanító foglalkozik a tanulókkal. Két óvoda, bölcsőde és szülőotthon van a faluban. Harminckilenc üzem Aláírták az 1963—1964. évi magyar—vietnami kulturális munkatervet A magyar—vietnami kulturális tárgyalások befejezése után kedden délben Budapesten, a Kulturális Kapcsolatok Intézetében ünnepélyes keretek kozott aláírták az 1963—64. évi magyar—vietnami kulturális mun ka tervet. A munkaterv értelmében többek között vietnami orvosokat fogadunk hazánkban továbbképzésre, magyar orvosok pedig vietnami tanulmányútra mennek. Ebben az évben magyar cirkuszegyüttes vendégszerepei a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. Kölcsönösen rendez a két ország képzőművészeti, népművelési és építészeti témájú kiállításokat. Lehetőséget nyújt a munkaterv arra is, hogy egy magyar labdarúgőcsapat 1964- ben Vietnamba utazzon. (MTI) A bátor kis páciens. Lukács Józsi nagybajomi tízéves kisfiú egyedül ment el az orvoshoz, hogy rossz fogát kihúzassa. Mezőgazdasági könyvhónap A múlt évihez hasonlóan az idén is megrendezik — országosan — a mezőgazdasági könyvhónapot. A februárban megnyíló könyvhónap célja az, hogy a szakembereknek és a mezőgazdaságban dolgozóknak a figyelmét ismételten a szak- könyvekre összpontosítsa; eljuttassa a mezőgazdasági szakkönyveket azokhoz is, akik eddig még nem forgatták őket. Az idei mezőgazdasági könyvhónap eseményeit nyitó- ünnepség vezet; be. Az ünnepséget február 2-án Polgáraiban (Fejér megye) rendezik meg. Á megnyitón részt vesz dr. Hadnagy László művelődés- ügyi miniszterhelyettes és Pe- tőházi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes. A mezőgazdasági könyvhónap megyei eseményeinek ismertetésére visszatérünk. és intézmény 3600 embernek biztosít állandó munkát. Hazánk ötvennyolc járási jogú városa közül mindössze tizenhat jobban közművesített, mint Siófok. És még egy ösz- szehasonlító adat: Budapest üdülőiben 2000, a balatonfürediekben 1093, Siófok üdülőiben pedig 6057 vendég kap helyet. Siófok Európa egyik leglátogatottabb fürdőhelye. Az ellátás és a kiszolgálás fővárosi színvonalú. A tanács városi feladatokat old meg. Nemrég — már harmadszor — kérte a község lakossága, hogy nyilvánítsák várossá Siófokot. Az üdülőhely nyári pampája sok vezetőt megszédített az utóbbi években. Sikkasztottak, és egyéb korrupciós botrányba keveredtek. Emiatt a községi tanács tekintélye a »fagypont« alá« süllyedt Még fél évvel ezelőtt is lehetetlen állapotok uralkodtak a tanácson. A legtöbbször hiába jöttek az ügyfelek: akit kerestek, az éppen távol volt. Több tisztviselő napokig nem járt be a hivatalba. A legtermészetesebb dolog volt, hogy munkaidőben kávézni mentek a cukrászdába. A tanácstagok többször is szóvá tették ezt Gyakran határozatképtelen volt a tanácsülés, mert a hibákat látva nem jött össze a tagság. A járás vezetői tavaly nyáron. — sajnos, elég későn — hozzákezdtek a rendteremtéshez. Üj tanácselnök került a község élére. Azóta sokat javult a helyzet. A lakosság ma már bizalommal fordul a tanácshoz. A bizalmat tükrözték a jelölőgyűlések is. — Azt akarjuk, hogy Siófok évről évre szebb legyen. Szívesen végzünk társadalmi munkát, fósítunk, parkírozunk, ha szükség van rá, de elvárjuk, hogy a tanácsnál is mindig egyenes úton, rendben menjenek a dolgok — mondta az egyik jelölőgyűlésen egy felszólaló, A részvevők megtapsolták. A tanács jó úton jár althoz, hogy betöltse feladatát. üdülési FREILICHMANN: a Polip Munkaleresök és lakásigények Az idényben mintegy ötezer ember______ nek ad munü dülőellátás. Az év csapjai var mélyén észrevette az oly Lukjan Andrejevics Zapiha- ? jól ismeri házacskát. lo még néhány esztendővel ezA halk kopogtatásra náthás előtt rendes embernek tartotta , hang kérdezte az ajtó mögül: magát. Egy kis borbélyműhely-1 __ ttí aZ9 ben dolgozott, becsülettel meg- *kat az — Ellenőr az Elektromos kereste kenyerét. A háború ab- f masrk hat hónapjában viszont Művektől' Kérem, engedjen ban a pillanatban érte utol, Jatlavosan ötszázán alias után amikor utazótáskával a kézé- S kilincselnek. Sajnos, legtöbb- ben a reggeli vonathoz készült, t szőr hiába, mert ősztől tavaus atyjánál akarta eltölteni sza- • szig nincs munkalehetőség. . -------’--“száz olyan emaikinek sürgősen be! (32) Hallatszott, hogy elhúzták a reteszt, s a küszöbön törékeny öregember jelent meg. Kancsi szemével kíváncsian nézte a jövevényt. Még nem tudta, ki áll előtte, de a férfi nyomban megismerte. Az előszobában nyugodtan lesietette felöltőjét, I*«. *« .«a - írassa,. sssssn. hajnal. Minden nedves volt a ló sugaraiban. A csúcson meg- gasra) £s szó nélkül bement a sűrű ködtől. Az átázott föld szakadt a köd, mintha késsel gubáiba. nagy darabokban ragadt a metszették volna ketté. Az öreg ösztöriszeírűen éreztalphoz, és megnehezítette a A férfi zsebkendőt vett eao, ^ hogy itt valami nincs rend- járást. Itt-ott nagy tócsát kél- gondosan letörölte arcat. nya- Gyorsan helyére tolta a lett megkerülnie. A férfi ar- kát, majd a fahíd felé tartott, reteszt, és bal lábát húzva, ea, nyaka, egész teste vizes amely kis vízmosáson ívelt követte az »ellenőrt«, volt az izzadságtól. Kézi tás- keresztül. A korláthoz súrolva ^ vendég a hosszú úttól káját állandóan egyik kezéből cipőjét, letörölte a ráragadt fáradtan, azonnal leült egy . . , . . a másikba tette, s konok el- sarat, letisztította felöltőjét, g^kre, miközben az öreg meg- 1S ^olna ^”**7 szán-tsággal haladt előre. Köz- nadrágját, majd határozott hökkenten vizsgálgatta az ar- ben aggódva tekintgetett a léptekkel elindult a '^ros fe- c;jt, Apró. kanesal szeme hir- ködborította égre. Hirtelen kö- fe. Az első megállónál felszánt összehúzódott. zeledő autó zúgására lett fi- a belváros^ felé haladó_villa- egészen bezárult. Bal arca m abadságát, abban a faluban, hol | Csaknem kétszáz az már negyven esztendeje la- i besr van, akm kott. Amikor meghallotta a vá- I miunkát kellene biztosítani, rosra zuhanó bombák robba- * A járása és a megyei sz nását, utazótáskáját otthagyva, Ivek már próbáltak néhány- kiraent a kapu elé. Zapihalo {szór segíteni, többnyire saj- - ■ ' — Erdehogy künémet repülőgépek bombázzák ♦ mes a város központját. »Még meg- I eshet, hogy ide, a külvárosba is elrepülnek — gondolta Zapihalo —, így szó sem lehet az utazásról...« Megkezdődött a város kiürítése: a lakosság és az értékek elszállí tása. Ez mintha nem A fejlődés tdrvenyszeiü- sege lönböző vállalatok (legutóbb például a GELKA) sorra tesznek ajánatot ipartelepítésre. »Szívesen alapítanánk egy olyan üzemet, ahol 2—300 ember dogozhat. Csak épületet adjon a tanács.« Épület pedig nincs. Vajon az illető vállalatok nem építkezhetnének a maguk erejéből? Célszerű lenne az illetékes minisztériumokhoz fordulni, hogy segítse az ipartelepítést A másik égető probléma a lakáshiány. Jelenleg 327 család igényéi lakást. (Az utóbbi négy évben 842 villát, 371 víkendházat és 668 lakóházat építettek a község belterületén.) Az OTP sor házépítési akciója iránt nagy az érdeklődés. Az épülő 50 lakásra eddig nyolcvanan jelentkeztek« Keresni kellene egy másik megoldási lehetőséget is. Legjobban a szövetkezeti lakóház-építkezés felélne meg. Így sok családon segíthetnének. Helyes lenne, ha az OTP megyei igazgatósága megálla» pítaná az igényeket, és megtenné a kellő intézkedéseket Száz évvel ezelőtt álmodni sem merték volna azi emberek, hogy Siófok lesz a Balaton fővárosa. Az üdülősor szemkápráztató. Nyaranta. De télen? Ilyenkor derül ki, hegy irá mindenre lenne még szükség Évek óta vitáznak a művelődési otthon építéséről. Mi lenne, ha az illetékesek végre- valahára azt is néznék, hogy a tízezer lakosú község télen mégsem szórakozhat a szabadtéri színpadon? Szükség lenne egy tisztasági fürdőre, egy ruhatisztító üzemre és egy gyermekjátszótérre. És arra, hogy a hozott határozatok alapján végre megkezdjék az ipari üzemek kitelepítését. Az ipartelepítés és a lakásgond biztosan megoldódik. A művelődési ház is el fog készülni. A mi rendszerünkben, ez a fejlődés törvényszerűsége A távlati terveket olvasva kitárul a jövő képe Siófok ragyogó távlatok előtt áH. Kiszámították, hogy a községnek (addigra biztosan várossá nyilvánítják) tizenöt év múlva 18 000 lakosa lesz. A látogatottság is emelkedni fog Bővítik a vasútállomást, korszerűsítik a kikötőt. A bala- tpnkiláti repülőteret előbb- utóbb az üdültetés szolgálatába állítják. A központban helikopterállomás lesz. Csaknem ötven tantermet, 400 személyes bölcsődét és óvodát építenek. Szállodák és lakóházak nőnek majd gomba módra. A tervezők átaia biztosan valóra válik. (Folytatjuk) Németh Sándor Négymillió forintot költöttek tavaly Tab fejlesztésére rejevicset Nem akart távozni lakóhelyéről. A kertben elásta «svítrite láncos aranyóráját, elhunyt feleségének karkötőjét, gyűrűjét, és várta a további eseményeket. Minthogy kancsal volt, és a bal lábára sántított, nem kellett bevonulnia. Addig is, amíg a helyzet eldőlt, lehetőleg ritkán került az emberek szeme elé, otthon üldögélt. (Tudósitónktól.) A múlt évben négymülió forintot költöttek Tab fejlesztésére. Bővítették a járási tanács székházát, korszerűsítették a község főútvonalának villanyhálózatát, tűzoltószertárat építettek, járdát kapott a főutca, megkezdték a törpe vízmű csőhálózatának lefektetését, lekövezték a Mártírok útját, a Ságvári, az Ady és az Övoda utcát. A járási és a községi tanács dolgozóinak négy szolgáhaladó villa- _ ______________v __ g yélmes. Elrejtőzött. Az autó mosra. A végállomáson át- megrándult, szája tátva messzire csapta maga körül a szállt a trolibuszra, ez a város radt. sarat, amikor elrobogott mel- másik végébe vitte. Amikor — Megismertél, Lukjan? — teHf- A tó* ****** útj-á> egy macskaköves kis térre ért, törte meg a csendet a vendég, es idomként feltekintett az eg- , . ........ .. ' „ es felnézett a házigazdára. r e. Szerencséje volt; a köd megkönnyebbülten sóhajtott, ^ öreg tónyitotla a szemétj erősödött, és jótékonyan min- és betért egy étterembe. és hosszan fürkészte a férfit. Csak'leánya okozott nehézség ,________-____________ _____ d ent eltakart a közelben. Most Már lágyultak a lámpák, Bozontos, vörös üstöké, sűrű geket. A tizenöt esztendős Tá-t1^1 lakást építettek. A főutca emelkedőhöz ért, járása még amikor hényaveti járással, szemöldöke, nágy, fakó szeme, nya ' mindenképpen távozni S csatornázási és útburkolási lassúbb lett. Amikor fe’jutott mint akinek sok a ráérő ide- vastag, kissé tömpe orra, kel- 3^1^ komszomolista barátnői-1 munkálataira már 1961-ben is a csúcsra, meglepetten meg- je> befordult az egyik utcába, lemetlenné, sőt visszataszítóvá vej a borbélynak ravaszkod- I kát és fél millió forintot kölállt. Pillanatnyilag csöpp ked- Egy egyszerű kis udvar kapu- tette a vendég arcát Igen, jól nia' kellett: megígérte, hogy a‘főttek. ve sem volt hozzá, hogy a jánál megállt. A kerítés mö- ismerte; de bárcsak sose látta közeli napokban =5k is elutaz-* Az főén folytatják a megterméczetben gyönvörködiék. gött nagy orgonabokrok sora- volna; bárcsak soha ne támadt nak. | kezdett útépítést, és a csatormégis önkéntelenül körülné- koztak. A sűrű, de most csu- volna fel a múlt. ’ f názásra további kétmillió felett Alatta hatalmas váro6 pasz ágakon keresztül, az ud- • * • (Folytatjuk) * rintot fordítanak. Még ez évben üzembe helyezik a törpe vízmüvet Rövidesen megkezdődik egy ponyva- és zsákvarró üzem építése, s még az első félévben elkészül a másfél millió forintba kerülő modem, emeletes áruház. Az új kenyérgyár építését 1964-ben kezdik meg. VIZSGÁZOTT statisztikust keres IPARVÁLLALAT. Cím 15925*08 számon A HIRDETŐBEN. (15925)_______________