Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-16 / 294. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1KB. december FAQYOSSZENTEK Űi magyar film a mai falu életéről Él a Galga mentén egy íro­gató parasztember, bizonyos Püspöki Mihály. Ö vetette pa­pírra azt az életízű elbeszélést, melyet Fekete Gyula gyakor­lott tolla dolgozott fel film­forgatókönyvvé. Legújabb ma­gyar filmünk tehát falun fo­gant, és a falu életéről szóló híradásként üdvözölhető. Rövid története pedig meg­fér néhány mondatban is. Czimer Andrást — aki már hosszú, hosszú ideje városon él — elnökké választják szülő­falujának most egyesült ter­melőszövetkezetei. A férfi, aki húsz esztendeje egy szerelmi csalódás miatt hagyta el a köz­séget, most családostul haza­tér. Bizakodással és lendület­tel lát hozzá, hogy fölvirágoz- tassa a közös gazdaságot. Jó szándéka azonban csak szán­dék marad, mert erőszakos föl­lépése elriasztja tőle az embe­reket. Végül egy tavaszi fagy, amely pusztulással fenyegeti a tsz termését, fölébreszti a tag­ságban a közös sorsáért érzett felelősséget, és szinte az el­nök háta mögött megmentik a zsenge palántákat. A falusi élet sok. nagy kér­dését érintő film részletei — s ez Révész György rendező di­csérete is — helyenként igen szépek. Költői benne Bálint traktoros és Gyepes Rozika szerelme. Érdekes és igaz Sű­rű cigány tragikus figurája Emlékezetesen művészi az a jelenet, amikor Czimer András traktorra ül, és egybeszántja a kis parcellákat. Kedves báj és mondhatni néprajzi hitelesség árad el a húsvéti locsolkodást bemutató képsoron. Am a film egésze mégsem jelent igazi gyönyörűséget. Ennek okát elsősorban talán abban kereshetjük, hogy a Fa­gyosszentekben több dráma anyaga torlódik egymásra. Voltaképpen végig tisztázatlan marad a néző előtt, hogy az al­kotók mit tekintettek művük legfontosabb mondanivalójá­nak. A jó célokért rossz eszkö­zökkel küzdő falusi vezető kál­váriáját és megtisztulását? Ez is lehetett volna a Fagyosszen­tek tengelyében. Vagy azokat az előítéleteket akarták kipel­lengérezni, amelyek a cigány­származású traktórosfiú és az egykori gazdalány szerelmének akarták útját állni? Igen, er­ről is szólhatott volna a film egésze. Sőt abból is futotta vol­na egy egész játékfilmre, hogy a kerekedő veszéllyel szemben miként alakul ki a falu tettre kész egysége. A Fagyosszentek mindezeket csak érinti. Ezt még az sem menti, hogy Agárdi Gábor tehetsége élet­szerűvé tette Czimer András figuráját; hogy Bessenyei Fe­renc egy béna parasztot, tulaj­donképpen epizódszerepet ját­szott nagy művész} erővel; hogy Tolrwy Klári, Komlós Ju­ci, Mezei Mária, Tőkés Anna, Kiss Ferenc, Barsv Béla, Bán- hidy László és Misoga László ió alakítások sorával örvendez­tetik meg a nézőt. És hogy Bla- ha Márta és Sallay Tibor meg­nyerő tisztaságú mai paraszt­fiatalok alakjával gazdagítja a filmet. Farkas Ferenc szép kísérő­zenéje úgy népi,' hogy érdeke­sen modern is. Szécsényi Fe­renc operatőri munkája olykor feledteti a film gyengéit Napjainkban sok szó esik arról, hogy filmművészetünk megtorpant. Éles hangú bírá­latok és ellenvélemények fele­selnek azon, mi annak az oka. hogy annyi a sablonos, az unal­mas, a művésziden film. A vi­tatkozó felek eszmei csatározá­sai most is folytatódnak. A kö­zönség pedig azt a jó filmet várja, amely már a viták mű­vészi gyümölcsét jelentené. A Fagyosszentek, sajnos, még nem ilyen mű. Bajor Nagy Ernő s Könyvrongálók A minap a Kaposvári Megyei Könyvtárban kértem egy Ta­mási Áron regényt Egy kissé viszolyogva vettem kézbe a könyvet. A kötet egykor hal­ványzöld fedőlapja ugyanis va­lósággal megfeketedett Még­hozzá meglehetősen rövid idő alatt, hiszen a kötet alig egy éve látott nyomdafestéket, s előttem nem sokan olvasták. Ujjlenyomatos lapjait helyen­ként csak a lehelet fűzte a kö­téshez. A kölcsönző dolgozói elmon­dották, hogy sok könyv tér vissza hasonló állapotban. Bi­zonyításul mindjárt meg is mutattak néhányat. Straub Brúnó Szerves kémiáját egy szorgalmas vizsgázó piros tin­taceruzával »dókor;. l*a«. Ugyanerre a sorsra jutott Kai­rón Pedagógiája és A marxista filozófia alapjai c. tankönyv is vastagon bevésett oldalazó vo­nalkákkal és emlékeztető váz­latpontokkal kiegészítve. Va­jon a nagy készülés lázában arra nem gondoltak e bölcs vizsgázók, hogy másnak is szüksége lesz még a könyvek­re, s esetleg zavarja őket a ki­törölhetetlen aláhúzások tö­mege? Javában ezen bosszankodtam, amikor egy nagy halom szép- irodalmi művet raktak elém. Nos, amit — jellemek és típu­sok tükreként — ezekben lát­hat az ember, az tanulmányt érdemelne. Akadnak, akik egyszerűen képtelenek közlési Vágyuknak gátat vetni. A leg­több könyvrongálás valószínű­leg ebből adódik. S ami meg­lepő, szinte mindegyik beírás vagy irkafirka intelligens em­berfőt sejtet. A névtelen könyvrongálók egyik csoportja előszeretettel nyilvánítja tetszését avagy nemtetszését. Ilyesmit: "-Jó könyv volt.« »Okosabb lett volna, ha ...« — s itt különbö­ző javaslatok olvashatók, hogy milyen pályán hasznosíthatná képességeit az író. Némely színjátszócsoport-vezetők elen­gedhetetlennek tartják meg­örökíteni az utókor számára azt a szereposztást, amelyben a darab községük művelődési otthonában színre került. Per­sze csakis tintaceruzával. A »Moliere remekei-« című gyűj­temény egyik kötetében, a hát­lapon egy futballcsapat csatár­sorának támadási vázlata ékte­lenkedik. Gergely Sándor Far­kasok című elbeszéléskötetét bizonyára műemléknek vagy ábrándozó ligeti padnak vélte egy kislány, amikor bevéste, hogy »Olvastam 1951. Vili. 28., K. Piri, Kapospula«. Lapozgatás közben kézbe vettem S. Maugham »Ügy, mint eddig« című regényét. Első lapjára ezt írta valaki: »Dencsházára mentem, sok puszi, Ági. Ha tudsz, mosogass el, Anyuval ne veszekedj! Főzz ebédre tejbegrízt!« Az idézetekből talán ennyi is elég. Egy bizonyos: a Me­gyei Könyvtár súlyos összege­ket áldoz a könyvek kötésére, tisztán tartására, új művek vá­sárlására. Mégis — leszámítva a tudatos rongálást — sok könyvet kénytelenek kivonni a használatból a természetes elhasználódás miatt is. Ma már az újonnan vásárolt köny­vek nemcsak kemény kötést, hanem ízléses műanyag borí­tást is kapnak a könyvtár kö­tészetében. De mi haszna mindennek, ha az olvasók te­kintélyes része hanyagságból vagy felelőtlenségből büntet­lenül rongálhatja a könyveket. Sajnos, a kölcsönzés jelenlegi módszerei mellett lehetetlen vagy nagyon nehéz megállapí­tani, ki a tettes. Lelkiismereti kérdéssé kelle­ne tennünk a könyvtári köny­vek megóvását, hiszen a sajá­tunkra többnyire nagyon vi­gyázunk. A köwjvtári könyv pedig mindannyiunké! Wallinger Endre Bolgár mesterséges szív­ás tüdőberendezés Milan Milev bolgár orvos egy mesterséges szív- és tüdőberende­zést tervezett, s azt ez év október 10-e óta sikeresen h-sználják műtétek közben a katonai orvosi intézetben. A képen: A mester­séges szív- és tüdőberendezés műtét közben. (MTI Külf. Képsz.) A bébi pontos volt... Az egyik San Franciscó-i új­ság levelezési rovatához az alábbi sorok érkeztek: »A menyünk öt hónappal az esküvő után kisbabát szült. Azt állítja, hogy a baba koraszü­lött. Kérem, közöljék, lehetsé­ges-e, hogy ilyen tökéletesen fejlett csecsemő koraszülött le­gyen.-« A rovat válasza így hangzik: »A bébi pontos volt, az esküvő késett.-« * * * Eladó szabók A Frankfurter Allgemeine cí­mű nyugatnémet lapban jelent meg a következő hirdetés: »Az NSZK délnyugati vidékén meg­szűnik egy konfekciós cég, amely száz embert foglalkoz­tatott. A cég a berendezéssel és jól képzett szabászokkal együtt eladó.« Nálunk is elkelne A tallahasseei hatóságok (Flo­rida) elrendelték, hogy minden szolgálati telefon mellé a tojás­főzésnél használatos homokórát kell helyezni. így akarják elér­ni, hogy a tisztviselők ne foly­tassanak hivatali idő alatt olyan hosszú magánbeszélgetéseket. A gyengébbek kedvéért Tablón francia városka rend­őrfőnöke nemrégiben a követ­kező rendelkezést hozta: »Hogy megkönnyítsük a gépkocsive­zetőknek a vörös és a zöld köz­lekedési jelzések megkülönböz­tetését, ezentúl a vörös jelzést háromszögletű, a zöldet négy­szöglet ű üveg alatt helyezzük el.-« Z uzsi a díványon ült és kézimunkázott. Ma délután korán jött haza az is­kolából, kényelmes papucsot húzott, és bedöngetett a kis vaskályhába. Odakint vigasz­talanul hulltak a levelek, eső verte a kicsiny szoba ablakát, s az utca borongás hangulata után olyan jó volt ábrándozni itt bent a melegen. Közben egyre nőtt kezében a horgolt terítő, amit egy nem létező asz­talra tervezett. Egyedül volt a szobában, néha megpihentette ujjait. Ilyenkor hátravetette a fejét, és önfeledten suttogta be­le a levegőge: »Szeretem, sze­retem Istvánt...« Huszonkét esztendejének leg­szebb napjai ezek, rnenyasz- szony. És István kedves, meg­értő, csinos fiú. Csak arra vár­nak, hogy végetérjen gyakorlati ideje a kórházban. A szerelem szép és felemelő, de azért reá­lisan kell nézni az életet. Ki- lencszáz forintból mégsem le­het családot alapítani. Majd ha kész orvos lesz ... Hányszor gondolt már az új otthonra, a puha szőnyegekre, a modern bútorokra, amelyek közé kettő­jük szerelme varázsol majd igazi melegséget. De miért nem jön már? Minden estéjüket együtt töltik, nem győzik pótolni az elmu­lasztott éveket, hisz István egyetemista korában csak két- szer-háromszor utazott haza évenként. Amikor ide került a városba, megfogadták, högy többet sohasem szakadnak el egymástól. S ki tarthatná meg leginkább ígéretét, ha nem a szerelmes férfi és lány? opogást hallott. Ledobta a kézimunkát végigve­tette magát a díványon, és al­vást színlelt. István bekopo­gott, aztán óvatosan belépett a szobiba. Amikor meglátta a lányt, megértő mosollyal súg­ta: — Ó, a kis lustaság! Nem zavarta fel, leült az egyik székre, és könyvet vett a kezébe. Zsuzsi kinyitotta egyik szemét, türelmetlenke­dett. Most mitévő legyen? Ist­ván egyre jobban belemélyedt az olvasásba. Zsuzsi nem áll­hatta máz. — Ide sem jössz hozzám? —* kérdezte méltatlankodó kedves­séggel, s a könyv a földre hullt, csak a tűz pattogása hallat­szott néhány másodpercig. Amikor kibontakoztak egymás karjaiból, István jókedvűen új­ságolta: — Zsuzska, levelet írt édes­anyám Keresztúrról. Hív ben­nünket, tudod, búcsú lesz va­sárnap, segíteni kellene az elő­készületekben. Igazán leugor- hatnánk... , — Jó, de mikor? — Várj csak. Ma már késő van, és esik az eső. Holnap autóvezetési tanfolyamra me­gyünk. Talán szerdán. — Nem jó — mondta a lány —, csapatösszejövetel lesz az iskolában. Tudod, ott kell lennem. —■ Csütörtökön gyakorlati vezetés. Péntek? Akkor érte­kezletre megyek. Azt hiszem, csak szombat marad. — Nem, István, cikkor nem mehetünk. Párttaggyűlés lesz. Most választunk küldötteket a járási értekezletre. Istvánnak elborult az arca. Látszott, hogy kikészül belőle valami, de visszafojtotta indu­latait. — Hát akkor nem megyünk és kész — mondta élesen, és visszaült a könyv mellé. Zsu­zsi odament hozzá, simogatta, becézgette. Istvánt azonban nem lehetett hangulatra deríte­ni. — Hagyj, Zsuzsi, fáradt va­gyok — mondta életében elő­ször, és eltolta magától a lányt. Aztán nemsokára fölkereke dett, elbúcsúztak a szokásos módon, de kevesebb tűzzel, szenvedéllyel. Zsuzsi egyedül maradt. A héten minden este találkoztak, együtt tanulták az au tóvezeté­si tanfolyamon a lány ott ült vőlegénye mögött, amikor ve­zette a kocsit, mégis mintha valami szakadék támadt volna közöttük. István szombaton délben felhívta telefonon. Rö­viden csak ennyit kérdezet: ' — Zsuzska, megyünk Ke­resztúrra, vagy nem? — Nem mehetek, István, hi­szen tudod. — Rendben. — És letette a kagylót. éső estig tartott a tag­gyűlés, Zsuzsi egyedül ment hazafelé, lehajtott fejjel, s kavargó gondolatai idegesítet­ték. Hol Takács Pista bácsi szavai ötlöttek föl benne a tag­gyűlésről, hol meg Keresztárra gondolt és természetesen Ist­vánra, akit azóta már biztosan édesanyja szoknyája melenget. Hirtelen fölnézett, és ott állt előtte a férfi, az egyik fa ár­nyékából került elő. — Szervusz — mondta hide­gen, s a lány mellé szegődött. Némán mentek egymás mel­ha párttag maradsz. Én még csak elviselném valahogy, de a környezetem... érted ? Az orvosi kar. Máris elmaradt két házaspár tőlünk, mit gondolsz, miért? És az édesanyám. Tu­dod, hogy szeretem, nem aka­rok hálátlan lenni. Hogyan vi­gyelek oda téged, a kommu­nistát? A lány hallgatott. — Eh ... látom, nem ér­ted ... Gondolkozz rajta és válassz...-» Szeretlek, István... és szeretem azt is ... Miért állí­tottad szembe a kettőt? Hiszen hon van már egy éve. Most sem érdeklődik semmi iránt, nem megy sehova, nem érzi jól magát az emberek között. Én más vagyok... Én nem akarok lemondani egyikről sem... Ez a gondolat egy kissé meg­nyugtatta. Odament a tükör elé, eligazította rakoncátlan fürjteit, aztán a kézimunka után nyúlt, de most nem ment a munka. Inkább beszélgetett önmagával. Még ha valami úri családbői származna. De nem, hiszen lett, István belé sem karolt, mint máskor. Zsuzsi alig vár­ta, hogy hazaérjenek már. — Bejössz? — kérdezte fé­lénken. S a férfi utánafordult. Egykedvűen dobta le magáról a kabátot, elmaradt a csók, a simogatás. Leültek egymással szemben, és Zsuzsa úgy érez- te, nagyon hideg van a szobá­ban ... — Zsuzska! — kezdte a fér­fi. Nem akarom, hogy így le­gyen! Te nem vagy az enyém, te mindig mész, mintha vala­mi hajtana. Egyik este KISZ- gyűlés, aztán értekezlet, úttö­rő-foglalkozás és párttaggyű­lés. Nem elégít ki téged a munka, nem örülsz, hogy ap­ró nebulókat taníthatsz az is­kolában? Minek ez a másik vi­lág? Nem szeretem, érted, nem kell! Sokat gondolkoztam a napokban és kimondom, ha fáj is: választanod kell. Én vagy a párt... Zsuzsi megkövültén ült, szól­ni sem tudott. A férfi folytat­ta: — Jó, igazad van, tudtam ró­la, hogy tagjelölt vagy, bár még sohasem beszéltünk erről. De értsd meg, nem vehettek el. öreg szülei tsz-tagok Ke- HÜHF resztúron, azelőtt sem volt több !F két holdjuknál. Igaz, az anyu- :. kaja nagyon vallásos, de hát jjjl::. istenem. Azért ne legyek én Hű:::::;, párttag? És őzért nem lehet­mindig megértettük egy­mást. .. TT ibuggyantak a könnyei, s csak homályosan lát­ta, hogy István magára veszi a kabátot, és köszönés nélkül ki­megy a szobából., Végigvetette magát a díványon, és keserve­sen sírt, mint a gyerek, amikor a legkedvesebbet rabolják el tőle. Tíz percig tartott-e, fél óráig ez a vigasztalan zokogás, nem tudta. Felült a díványon, és korholta önmagát: Miért nem beszéltünk erről soha? Én mindig azt hittem, hogy nagyon jól megértjük egymást. István olyan jó, úgy szeretem! Miért nincs neki meggyőződése, miért nincsenek elvei, sohasem beszélt erről. Egyszer, még egyetemista ko­rában kérdeztem, hogy tagja-e a KISZ-nek. Nem, sohasem volt az. Azt mondta, utál min­den ilyen embert, mert csak azért KISZ-tagok vagy pártta­gok, hogj) előnyük legyen be­lőle. Milyen buta, gyerekes ál­talánosítás! És haragban volt az egyetemi KISZ-titkárral, ezt tudom, említette. Még ta­lán meg is érthetném. De üt­nék a menye? Megint elkeseredett a gondo­lattól. Mert nem akar válasz­tani, mert nem tudja így föl­tenni magában a kérdést, hogy István-e vagy a párt. Nem akarja így föltenni... Borzasztó éjszaka volt, aludt is, nem is. A modern bú­torok halomra dőltek képzele­tében, és fázott, nagyon fázott egész éjszaka. ILI ásnap bekopogott az is- kola igazgatójához. Nem tudta magába, zárni, nem tu­dott hallgatni róla. S hogy miért őhozzá ment miért nem a párttitkárhoz? Ezt nagyon is jól tudta. Az igazgató javasolta őt tagjelöltnek jó munkája alapján, ki adhatna tanácsot most, ha nem ő, ki segíthetne más ebben a szörnyű bizony­talanságban? Az első fél mondat után sír­va fakadt, zokogott, mint egy gyerek. Az igazgató nem győz­te vigasztalni... — I... István csak... csak akkor vesz el fe... feleségül, ha... ha nem leszek párt­tag ... — Ét maga? — Én szeretem Istvánt És ...és párttag akarok ma­radni ... — Jó, Zsuzsi, majd kitalá­lunk valamit — mondta az igazgató magától értetődő ter­mészetességgel, de a lány sza­vai láthatóan felzaklatták. Szinte a legjobb munkaerő az iskolában, szorgalmas, igyek­vő, ügyes ... Segíteni kell őt. — De mi lehet azzal a fiúval? Töprengett. Igen, a szemlélet­tel van baj, s az egyetem nem túlságosan készítette föl, hogy környezetében saját lábára áll­jon ... Elbúcsúztak. Zsuzsa remény­kedett, bár maga sem tudta, hogy mit lehet itt tenni. Talán beszélni fognak Istvánnal, ké­rik őt, hogy változtassa meg álláspontját? Mást aligha te­hetnek ... Tg gy hét múlva Zsuzska és István karonfoqva sé­táltak az utcán. Bementek a cukrászdá­ba is egy feketére, István még gesztenyepürét is rendelt. Ked­ves volt és kiegyensúlyozott, arról mesélt menyasszonyának, hogy ha majd rendes fizetese lesz, autóra gyűjtenek, s min­den hétvégét a Balaton-parton töltik. Sőt még Pestre is el­mennek majd színházba, hang­versenyre. Zsuzska úgy érezte, rendbe jött minden... Boldog volt, mosolygós és jókedvű. Azért naponta többször is eszébe ju­tott, hogy vajon István most megérti-e őt, vagy csak »behó­dolt» mások tanácsára. Nem, aggályát sohasem fogja elmon­dani neki. Félreértené. De úr­isten, mi lesz akkor, ha most csak kényszert érez, s két-há- rom év múlva ugyanez a világ­nézeti különbség zavarja meg kettőjük boldogságát? Nem, ezt nem engedem ... —- hajtogatta Zsuzska önmagában, akkor már a felesége leszek. Ugye, István, hallgatsz majd rám?... Jávori Bél»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents