Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-16 / 294. szám

Tasárnap, 1962. december 16. 5 SOMOGYI NÉPLAP Hámori Ottó: ÍMmi #*@<&(paJ(/a§§z.Aia. A at hiszem, mindenek- " előtt unatkozni jöttünk ide. Most takaróba csavarva szá­ri tkozunk, és unjuk egymást. Tíz nap óta először, de most tele ingerültséggel. Pedig ez a tíz nap valóban remek volt A fenyvesek, a finn faház, a közös magány, a férfi világ. Hogy nem hoztuk magunkkal az asszonyokat, velük a hnin- dennapak pontos céltudatossá­gát. — Travel light az angol szerint — Így mondta Péter tervezgetve az utat. — Utazz könnyű poggyásszal. — De te nem az ingeidet akarod otthon hagyni... Az ingeket egyébként igen­is elhoztuk. Ott lapulnak a repülőbőröndök alján kínos gonddal vasalva, érintetlenül. Játsszuk a vadembert. Már idefelé a vonaton elhatároz­tuk, hogy nem borotválko­zunk. A halat parázson sütöt­tük, megszerettük a füstös ízeket, nem éreztük már a se­bes, tátrai hegyi folyó fölött élő bogarak csípését sem. Un­dorító savanyú szeder után jártunk a sziklás oldalban, és csemcsegve dicsértük. Ebben az egész átváltozásban azon­ban az volt a legkülönösebb, hogy szemüveg nélkül is egé­szen jól láttuk már, s bizo­nyosan valami misztikus ösz- szefüggést keresnénk a válto­zott életmód és a természet­nek irántunk való hirtelen jó­indulata között, ha egyáltalán hajlamosak volnánk itt fenn a töprengésre. Tíz mulatságos nap. Hango­saik voltunk és közönségesek. S ha nincs ez a rohadt eső, most kinn volnánk a vízen, a két kenuban. De a nagy tú­rát elmosta a vihar ott fenn, a vízesés alatt. Szinte hihe­tetlen, hogy ilyen simán visz- szatértünk. Útközben mind a két csónak borult, de semmi bajunk, csak vizesek lettünk, s most itt ülünk takaróba csa­varva, szárítkozunk, s unjuk egymást. Tíz nap óta először nem nevetünk azon, arra ve­lünk történt. Killer az új vadászkését pró­bálgatja egy tegnap szerzett nagy farönkön. Valami po­gány isten fejét faragja bele úgy, hogy a gyökérroncsok adják a szakállát, a rönk tö­redezett, egyenetlen teteje meg az égnek meredő haját. Ronda állat, pedig majdnem emberarca van. — Hazaviszed? — kérdi Laci. — A, nem, minek... — Eladhatod. Vagy emlék­nek. — A gyerekek folyton ije- deznének tőle. — Akkor minek csinálod? Péter az ágy szélén ül, a sarokban, a szürke kis abla­kon les kifelé az erdőre, úgy mondja, meg sem 'fordul. — Te nem tudod elképzelni, hogy az ember csinál valamit csak úgy? A maga kedvére, anélkül, hogy haszna legyen belőle. Mintha csak bele akarna kötni a másikba. Killer kése pendül. Szilán­kok pattognak körülötte. Fé- ter lassan visszafordul, a rön­köt nézi. — Nem is rossz. Neked csak egy szörnyű pofa, de Pistának segít megfogni az időt. László láthatóan nem akar válaszolni. Feláll, bőröndjét nyitja, kártyát kotor efő. — Játsszunk. Odahaza — ahogy magam­ban mondom: lenn a földön — nem hagyná annyiban. Akár­hányszor hallottam már, amint az ilyen megjegyzésre Péternek válaszol. Mintha partitúra volna a kezemben hozzájuk. László arról be­szélne, okosan kell élni, oko­san, kellemesen, ez a fontos. A másik erre felforr. Nem szeretem az ilyen okosságot — mondaná. — Kis disznósógok, nagy haszon. Ezt nevezik okos­ságnak. Meg azt, hogy aki jól akar élni, ne figyeljen a vi­lágra. Csak nem odafigyelni. Azt hiszitek, ez a védettség. Pedig amikor már senki sem figyel oda, amikor már min­denki csak a maga piszkos kis ügyeivel foglalkozik, ak­kor történik valami ... vala­mi az emberek ellen. László ezen mindig nevet. Legutóbb valami nagyon jót mondott erre. Valami olyasmit, hogy Péter azért olyan nehezen el­viselhető önmaga számára is, mert bántja a lelkiismereti hascsikairás. Lelkiismereti hascsikairás. Mulatságos. Fölnevetek. — Megbolondultál? Ezekben a napokban úgy ragadt ránk a nevetés, ok sem kellett hozzá. Akárhány­szor fölnyerített egyikünk, a többi átvette a hangot. Most meg azt mondja László, meg­bolondultál Ha nincs ez a vihar, még most' is ott járnák a vízen. Molnár Laci keveri a lapokat, Killer a késsel int, ő nem jön. Otthon, Festen ő a har­madik, de most nem hagyja ott a göcsörtös fát, — Péter? — Nem játszom. — Nem értesz hozzá? — De. Igen. * — Akkor? Bizonytalanul néz ránk. — Régen nem kártyázom. Hívtuk néhányszor oda­lenn, mindig kimentette ma­gát. Száraz fa. Moralista. Molnár gyanakszik. — Csak nem valami foga­dalom ... az . nem számít... itt fönn nem érvényes. — Van olyasmi, ami itt fönn is érvényes. — A kedvünkért. — Senki kedvéért. Hagyj békén. László mérgében felkapja a kis könyvet, odavágja a a- rokba. Yeats versei. Az első este olvastam, szeretem, de azóta ott fekszik érintetlenül az asztalon. Péter nem figyel, az arcán végigvág a könyv éle. Föl­emeli a kis Isötetet. — Kösz. Hanyatt fekszik az ágyon, olvas. Minket valami rozsdás fá­radtság fog el. Az elAvúlt tíz nap minden meg nem szokott erőfeszítése csomóba gyűlik a forgók táján. — Most mit csináljunk? László már újra keveri a la­pokat. Valami mást játszunk. Ketten. Lefeküdni korai még, be akarjuk csapni az időt, amely eddig észrevétlenül és közömbösen élt velünk, de — Te is lehetnél a helyem­ben. — Igen. — Vagy látják, hogy gyáva vagy. .. Hogy téged már nem kell megtörni. — Lehet. — Biztos. — Biztos. — Pedig te is kártyáztál. Ezt már nem kérdi. Rádöb­bent az emlékre. Már nem a gonosz tréfa hajtja. Gyön­gyözik a homloka. Megérzem rajta, egyszerre félni kezdett a megidézett emléktől.. Péter álombéli szavai pedig forrná t- lanul sípolva hullanak szét. látjuk Gábort a tisztá­son, a német altiszt előtt. Az erdő szélén, félkör­ben a század. A német tünte­tő jóindulattal leckézteti a matematikust. Gyűlöli, mert sohasem tudták összetörni. Miért kártyázik a többivel, nem tudja, hogy zsidóknak nincs joguk szórakozni, csak vezekelni? Gábor fölényes ma­radt. Nem, 6 nem tudja. Sza­vai a régi szavak. Mi csak a morf eavszerre érzékelhetővé születés bűnében vagyunk vét- egyszerre erzekelhetové kesek_ De abban mindeniki. A lett és zsarnokivá. Pedig vol­taképpen mindegy, hogy tíz perc telt el vagy két óra — az egészből úgysem maradt meg bennünk semmi. j. gyszenre rekedt, nehéz szavak törnek fel a sarok felől., — Szökjünk meg, Gábor. Az asztal mellett megder­medünk. Killer odasúgja: — Álmában beszél. Már német arca sápadt. A hangja, ahogy hátraszól a mögötte ál­ló két katonának, dermesz­tőén nyugodt: vezessék élő a lovat. Hozzák röhögve az erdő felől a megremegő bőrű, gyö­nyörű, fekete állatot. Az egyik katona nekiszorítja a géppisztolyt Gábor oldalának. A német udvarias: tessék föl­emelni a ló farkát. Gábor nem mozdul Megkötik a ke­máskor is észrevettem. Égé- zét a dereka mögött. szén tisztán, érthetően beszél álmában. Odalesek. Péter alszik. Mel­lén a kinyitott Yeats-kötet. A szája alig mozog. — Ne haragudj, Gábor. László az asztal közepére löki a «lapokat. — Ez az idegek bizonyos fajta megbetegedése. Felvillan a szeme valami gonosz fénnyel. — Tudjátok, hogy az ilyen ember álmában válaszol min- . , den kérdésre, ami beleillik ™ga«snm onnan az ágytol? — Tudtad, mi következik? — kérdezi nagyon csöndesen László, de már nem néz az alvóra. — Ismerem őket. Killer suttog. — Hagyd abba. László rekedt. — Ez csak egy tudományos kísérlet. Amatőr pszichológia. Közömbösen akarja monda­ni. Hűvös tárgyilagossággal. Miért nem ugrok fel, hogy el­Miért nem pontos a MÁV? Megnyugtató alapossággal szeretnénk földeríteni a kéréést, ezárt több mint fél évszázaddal vissza ke 1 men­nünk a múltba, abba az időszakba, am kor még pontos volt a MÁV, azaz a Magyar Államvasutak rövidítését még így, pontokkal írták: M. Á. V. (Ahogyan egyes vasúti kocsikon még ma is látni!) Ennek a szokásnak az volt az oka, hogy a MÁV há­rom szó rövidítéséből állt össze: M. = Magyar, A. — Ál­lam-, V. — vasutak, s elészen természetes, hogy amíg a fogalom maga is újdonság volt, s még inkább az a rövi­dítése, a rövidített s a vak mindegyike megkapta a rö­vidítésnek szabálya:erűen kijáró pontot, s lett M. A. V., ahogyan pontot teszünk a du., tkp., nov., dr., szül., pu., s. k., stb. után is. Ha azonban az úgynevezett »Iskolai helyesírás« 1903-i kiadását fel!apo;zuk, ebben már MÁV, OMGE (= Országos Magyar Gazdasági Egyesület) stb. szerepel, pontok nélkül. Könnyen érthető, miért lett a MÁV pon­tatlan. Ahogyan nem teszünk pontot a Ft, cm, kg, km, m, É, DK és a többi nagyon gyakran használt rövidítés után sem, mert a rendkívül sűrű használat során a pont egyre inkább csak fölösleges nyűgnek érződött, és ezért elmaradt, ugyanúgy az M. A. V. pontjai is eltűntek egy idő után. Annál is inkább, mert a rövidítésből betűszó lett. A kettő között nagy a különbség! A rövidítést látva egy vagy több szót mondunk ki: B. ú. é. k. = boldog új évet kívánok; a betűszót viszont szóként mondjuk ki, azaz az SZTK-1 esztékd-nak, az MTI-1 emtéi-nék stb., és nem is igen gondolunk arra, hogy mi is pontosan az az előzmény, amiből a betűszó kisarjadt. Sokszor nem is tudjuk már! E sorok olvasói közül a legtöbben való­színűleg csak a telefonkönyv segítségével tudnák meg­fejteni pl. az IBUSZ-t, mégis pontosan használják, akár csak az asztal vagy szék szót. Mivel pedig ősi szabály, hogy leírt szavak betűi közé nem teszünk pontot, ter­mészetes, hogy a MÁV pontatlanná, helyesebben pont- talanná vált. A benne megfigyelhető szófejlődés eredmé­nyeképpen ma már pont nélkül írjuk a betűszavakat és a hozzájuk hasonló, a teljes név szavainak csonkított ré­szeiből összetevődő szóösszevonásokat (MAHART, KÖZÉRT, TÜKER, SZEFU stb.) mind. Teljesen fölösleges, sőt hibás pontoskodás, a múlt század végi elavult helyesírási gyakorlat fölelevenítése tehát az, ha valaki pontokkal írja a betűszókat vagy szóösszevonásokat, mert ezeket ponttalanul írjuk pon­tosan: KISZ, FM, HM, TÜZÉP, RÖLTEX, OFOTERT stb. Fábián Pál a gondolataiba. Meg kéne pró­bálni. — Hagyd békén. De érzem, nem fogom meg­akadályozni, akájjnit csinál. Bennem is bujkál a kíváncsi­ság. Hallottam már ilyesmit, de sose hittem. László csöndesen feláll, oda­lép Péter ágyához, kérdez. — Miért haragudnék? — Nem akarok nevetni. De amikor eszembe jössz, még­is... Magunk elé meredünk. Kil­ler végleg abbahagyja a fara­gást. Nem merünk mozdulni, fölnézni. ja jár az erdőben. Néha szem- László az éjjel elutazott, bejönnek vele a barátai. Szól- Nyolc kilométer innen a nának. Nem akarnak nevetni, vasút. Legalább három óra Csak biztatóan, rá akarnak járás. Nem tartottuk vissza, mosolyogni Gáborra. Hogy ne Láttuk, ahogy csomagolt. Egy- törődjön vele. De hátha félre- szer nézett csak ránk, a po- — Ismerem őket bugy- értj még ezt a mosolyt is. És gány istent kérdőn fölemelte, borékolja újra az álomból ér- szömyen nevetséges volt va~ Killer megrántotta a vállát, kező hang. lóban az a jelenet ott a tisz- vidd. így aztán a szobor is A tisztáson a két katona táson. Hallottuk hetek múlva, a hátizsákba került. Bőrönd, odalökdösi Gábort a lóhoz, hogy Gábor felakasztotta ma- hátizsák. Nehéz csomag há- Fölemelik a ló farkát. Az gát Ássák el a holttestét pa- rom óra gyalogúira. Pedig az ember torz arcát odaszorítják rancsolja a Hauptscharführer, volt a jelszó, travel light Látom a sírásók arcát. Gábor Utazz könnyű poggyásszal, bajtársai. Nem akarnak ne- Péter ébresztett réggel han- vetni. Ahogy ássák a fagyos gos jókedvvel, földet, mégsem mernek egy­másra nézni. iller a földhöz vágja a az állathoz. Keressetek egy helyet a hosszú orrának —i Halkan mondja az altiszt. A ló ka­pál és megugrik. Gábor arca csupa mocsok. Megoldják a kezén a köteléket, s otthagy­ják a tisztáson. A németek röhögnek. A század szétosz­lik. László hirtelen elfordul az mondtam, hogy alvótól. Arcán ideges, buta zom. mosoly ül. Nem nézünk egy­pogány istent. Péter felriad. — Hiába lármáztok, meg- nem kártyá­Fekete Mihály: MODELL Töredezett szavak, félmon- másra. Péter már megint be- datok. Miért nem válaszoltál szél. Már nem érteni. De lát- alázatosan. Meg fognak ölni. juk a matematikust. Két nap­Gáborhoz beszél. Amit az __■ - —....— á lombéli, kényszerű válaszok nem mondanak él, azt idézi a hirtelen támadt emlékezés. Gábor, a matematikus. Ismer­tük. Most látni vélem, ahogy áll egy tisztáson, valahol a Kárpátokban. Csend van, tűz­szünet. — Te nem tehetsz róla — mondja halkan László. Mint­ha Gábor beszélne. A hang most éppen olyan. S a lassú hangsúly. — De..; én is ::. Meg kellett volna mozdulni ... Csinálni valamit... — Miért nem próbáltad? — Féltem. — Gyáva vagy? — Gyávák vagyunk. Mind. Csalk magunkkal... — Holnap úgyis meghalsz. Te is. — Lelhet. László gonosz büszkeséggel néz ránk. Láttátok, hatal­mamban van. Én is tudok valamit, amit más nem. Amit ő sem. S faggatja tovább az nívót kegyetlen óvatossá agai, körültekintően, nehogy olyas­mit kérdezzen, ami Pétert ki­zökkentheti az álmodott idő­ből. Homályos félmondatok­kal, halkan kérdezi. Amaz, az alvó. a kiszolgál- w ! tot ott pedig gyötrelmében sza- O vakart mond. összefüggéstelen Q 'tavakat, amelyek a tudott o torrténetert idézik. S amit nem j ‘■•"őumk, js_ László arca merev lesz hir­telen. Közelebb lép az ágyhoz. Suttog. Mint ha már nem "Várná. hogy mi is halljuk a -zavakat. — Miért én állok a körben? Miért énpen én? — Nem tudónk A fal felé fordul, Yeats- verseket olvas. S megint el­alszik. Nyugodt, egyenletes lélegzettel. — Süt a nap, fiúk. Ma megcsinálhatnánk a tegnapi túrát. Ez az őrült Laci eluta­zott. Két sort hagyott, hogy eszébe jutott valami. Eszébe jutott valami!.;; Mintha ne­ki egyáltalán valaha valami eszébe juthatna.;. Nevet. Mi is vele. A neve­tés olyan ragadós. CSONT FERENCRŐL Grafikai kiállítása alkalmából*) Valami igazság volt az el­gondolásban, ahogy régente látták a művész alaíkját a tár­sadalom peremén felcserek, utazó komédiások között, bo­lond, gyanús gondolatot hirde­tő, szegény ördögöt. No per­sze, az Akadémia egy-két tag­ja »más volt«, azok cilinder­kalapot viseltek, és rangosán éltek. Csont Ferenc a hóbortosok közé tartozott, és 1910 körül a múzsák egy-egy rajzát mosoly- lyal fizették. Balatongyörökön szomszédok vagyunk. Nyaranként találko­zunk; megint egy nyár — Csont Ferenc olyan keveset változott, mint kertjének egy- egy fája. Pedig majdnem há­romnegyed század a vállán. De hogyan megírni élettör­ténetét? Két világháború, rossz világok elsüllyedése, új szüle­tése, és a föld háborgásában kicsiny vitorlás az övé. Kikö­tött itt is, ott is Európában, né­ha megállt, mint komédiás test­vérei, tett-vett egyet-mást. Nem fogadták ünnepélyesen sehol, nem írtaik róla könyvet, még pénzt sem szerzett. Igaz, mindezzel vajmi keveset törő­dött. Ügy látszott, hogy ami­kor végül a györöki öbölben behúzta a vitorlát, önmagára vonta a felejtés szürke fátyo­lét. A régi, lobogó kedvű ba­rátok, az ifjúkori muskétások közül alig él mór valaki — ő maga partra húzott bárka a Balaton partján. Ki emlékez­zék Csont Ferencre? És íme, 1962-ben valahomnét előkerít 59 pompás rajzot. Régi, ötvenesztendős csokor, de a művészet varázslatában olyan friss, szinte harmatos, mintha éppen szakajtották volna. Lát- tukra visszalapoz az emlékezet, a »Nyolcak« világa megéled a szem előtt. Olyan, csillagoké, mint Rippl-Rónai, Henri Ma­tisse és még távolabb a mesz- szeségben olasz mestereké a reneszánszból. Meg a század eleji Budapestünk, olyan in­duló nevek, minit Kassák, Ne­mes Lampérth, Czóbel — kó­cos legények éppen sormás idején —, akik aztán később helytálltaik a világban, tiszte­sen el is számoltak. A mi világunk megbecsül minden becsületes törekvést, amely a múltban a társadalmi OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXhaladást, a közösség érdekeit Ö szolgálta — így tekintélyes sor- SZIRMAY ENDRE: Qbam képzőművészeink század eleji lelkességét, építeni aka­rását. Törtónetiróink már számba vették ennek a kornak a művészeit, kitárták munkás­ságukat a világnak. De amikor a »Nyolcak« történetét írták, az író mint pontos karmester 8 w észrevette, hogy valaki hiány­zik az együttesből. O A hiányzó Csont Ferenc volt O ____________ Martyn Ferenc O * A kiállítást - KISZ Veszprém megyei Bízott és Veszprém megye Tanai- ízta létre, és ren­dezte meg a reszthelyi Balatoni Múzeumban. M t ezt a grafikai anyagot a Rí” ' nai Múzeum mutatja be ké aban megyénk OOOOOOOOŰOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC közöoeteének. PARTI FÉNYEK Ezüsthajóján röpít az idő, a nyílt víz felé vágsz neki az útnak, szabad a tér: mélység és messzeség szemed sarkában puhán összebújnak. Biztató szíved biztos iránytű, a szárnyas gondolat bátran hagyja itt a sziklás valóságba merevült bizonyosság hideg, büszke partjait. Suhan a hajó. Amíg a tenger kitárulkozva nyújtózik messze el, a parti vágy fáklyákat lobogtat, hogy tisztán lásd mindig: hová érkezel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents