Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-02 / 282. szám

90WIOCT1 NfiPl,A* 8 Vasárnap, IMS. körútra idult a siófoki MHHiáüítás 34 tabló, tengernyi kép, rajz, elismerő oklevél alkotja a Ma­gyar Honvédelmi Sportszövet­ség siófoki járási elnökségé- 'nek azt a kiállítási anyagát, amellyel a rendezők képet akartak qdni a honvédelmi munka tartalmáról, szépségé- ről. November 7-én nyílt meg a kiállítás a Siófoki Községi Tanács székházának folyosóin. Mit tükröz az ötletesén ösz- szeállított kiállítás? Egy kis ízelítőt a Magyar Honvédelmi Sportszövetség siófoki járási elnökségének életéből. Szeré­nyen hirdetik a táblák, a gra­fikonok, a képek és a feliratok, hogy ebben a járásiban jó mun­kát végez az MHS. 1960-ban, majd 1961-ben a gépkocsiveze­tők kiképzésében országos má­sodik helyezést értek el, az ösz- szetett honvédelmi versenyek országos döntőin a járás csapa­ta több ízben végzett az első helyek valamelyikén. — Az volt a célunk, hogy a kívülállókkal — főként a fiata­lokkal — megismertessük, hogy mit akar és mit tesz a Magyar Honvédelmi Sportszö­vetség — mondotta Vértes Im­re járási elnök. Nos, a kiállí­tás rendezőinek sikerült úgy összeválogatni az anyagot, hogy hü tükörképet mutasson az MHS-munkáról. A látogatók nemcsak a járási MHS munká­ját ismerhetik meg, hanem a megyei szövetségét is. Láthat­ják, hogyan folyik a sorköteles fiatalok gépjárművezetői ki­képzése, hogyan dolgoznak az MHS repülői, ejtőernyősei, rá- diótávirászai, miként szágulda­nak a kitűnő somogyi motoro­sok vagy a szintén MHS-tag Szabó II. László, a világhírű motorversenyző. — Szívesen engedem fiamat ezentúl az MHS-be — így véle­kedett egy környékbeli tsz-dol- gozó, s ezt írta be a látogatási könyvbe is. — Ne csak a Járási székhe­lyen, hanem a kis falvakban is mutassák be a kiállítást — ez a véleménye Horvátii József kötcsei lakosnak. Az MHS járási elnöksége a siófoki siker nyomón elhatá­rozta, hogy körútra indítja ki­állítását. Azóta már Balaton- szabadiban is sok százan lát­hatták, és hamarosan eljut Szólódra, Kölesére is, utána pedig valószínűleg a járás va­lamennyi községébe. Bizonyos, hogy a kis falvakban éppolyan sikere lesz majd, mint Siófo­kon volt az első héten, amikor több mint kétezren tekintették meg. V 3skőlásj3k asifJatf álz a — Ki hozott ré­gészeti bejelen­tést? Akad jelent­kező szép szám­mal. Először egy szőke fiúcs­ka, Karsai Gyu­la VI. osztályos tanuló számol be. — Ezerfd- lencszázhar- mincháromban, a földút javítá­sakor a Toldi- szőlőnél nyolc sírt meg kopo­nyákat találtak. Ezerkilenszáz- hattoan meg hat fekete már­ványdarabot. Ezeknek fej­sze alakjuk volt... — ol­vassa jegyzet­füzeiéből. Az öregektől hal­lotta és lejegyezte. Még egy kis térképvázlatot is hevenyé­szett: »Ez itt a domb, ez itt a dűlősairok...« S a szakköri napló egy újabb, feltehetően gazdag lelőhely pontos leírá­sával gyarapszik. — Jól van, Gyuszi, szépen dolgoztál... Hoppár Sándor, az Andocsi Általános Iskola igazgatója nem fukarkodik a dicsérettel. Kis tanítványai, az iskola hely­történeti-régészeti szakkörének tagjai gyakran rászolgálnak er­re. Lelkesen, odaadó szenve­déllyel vesznek részt a foglal­9 a szakszerű munkálatok so­rán ritka becses, népvándorlás kori női sír került felszínre ko­rabeli eszközökkel, dásztár- gyakkaL A fiatal régész érté­kelte a gyerekek lelkesedését. Előadást tartott nekik a régé­szet feladatairól; kirándult ve­lük az ásatásokhoz, és »segéd- régészekének titulálta őket. Ez még csak növelte ezeknek a kedves, romantikára vágyó kis­diákoknak a büszkeségét. S jöttek a bejelentések. Egy domb déli részén településnyo­mokat, északi oldalán egy ka- ponyát találtak. Faldarabok, kövek, csontmaradványok: megannyi emlékei a múltnak, a történelemnek. Hát hogyne vezéséről, s följegyeznek min­dent, amit a szájhagyomány megőrzött. — Hogyan használják fel az anyagokat? — Részt veszünk a megyei tanács és a múzeum néprajzi és nyelvjárási pályázatán há­rom témával; kiállítást rende­zünk, és szeretnénk elkészíteni Andocs tudományos igényű helytörténetét — tájékoztat az iskola igazgatója. Ahogy a padokban ülő ra­gyogó szemű és lázas izgalom­mal búvárkodó gyerekeket né­zem, semmi kétségem sincs afelől, hogy értékes munkát végeznek. Sok anyaguk össze­gyűlt már, hiszen csak egyet­»...meg koponyákat is találtak...« Karsai Gyuszi régészeti bejelentést hozott. kozásokom, ,át lehetne kutatni velük talán az egész határt.., Andocs régi település. Temp­loma a XVI. századból való, s a határában feltárt leletek ar­ról tanúskodnak, hogy mór az időszámítás előtti évezredek­ben is lakott terület volt. Több­ször folytattak ásatásokat erre; legutóbb a Rippl-Rónai Mú­zeum régésze, Draveczky Ba­lázs indította meg a feltárási munkákat éppen az andocsi is­kolások bejelentése nyomán. Nézegetjük a szakköri naplót. Egy szeptember 17-i bejegyzés szerint »két csont áll ki a föld­ből«. Értesítették a múzeumot, A helytörténeti szakkör. Hoppár Sándor igazgató, a szakkör tője egy érdekes leletről magyaráz. Mit ken tudnunk az andocsi templomról* lelkesednének ezek a gyere­kek, s hogyne büszkélkedné­nek, amikor ők találták meg az ország egyik legértékesebb, állati csontból készült nyílhe­gyét?! A múzeummal állandó kap­csolatot tartanak, és a szakkör tagjai nem fecsegnek. Űrzik, féltik a feltételezhető lelőhe­lyeket, s csak egymás között, csak a szakköri foglalkozáso­kon beszélnek róluk. Igen szerteágazó területen dolgoznak. Helytörténeti cso­portjuk Andocs gazdasági múltját kutatja, azt, hogy mi­lyen eszközöket használtak ré­gen a szántóvetők; hol van ha­gyomány tartó falusi konyha; milyen emlékek találhatók a község iparában (pL szövés-fo­nás, mézesbábkészítés). No­tesszal ceruzával látogatják az imerősöket, rokonokat. Megér­deklődik, hogy mit tudnak az öreg-hegy, a Gsirip utca elne­len foglalkozáson mennyi ér­dekes adatot sorolnak el. Tö- rőcsik Gyula VIII. osztályos az andocsi templomról írott for­rásokat jegyzeteli. Moós Ká­roly és Horváth Sándor hetedi­kesek népdalszövegeket gyűj­töttek. Ezek közül az érdeke­sebb variánsokat később mag­nóra énekeltetik a »lelőhe­lyen«. Az ablak felőli padsor­ban kislányok hajolnak egy szabadtűzhelyes konyha rajza fölé. Ök is néprajzi kutatást végeznek. Nagy Erzsi följegyzi mindazt, amit az utcák elneve­zéséről tart a hagyomány, Má­za Júlia pedig egy házi szövő­gépről hozott vázlatot. Szép vállalkozás az andocsi pajtások helytörténeti és nép­rajzi munkája. Szép és érdekes — főleg nagyon hasznos — idő­töltés lenne mindazoknak is, akik követnék példájukat Wallinger Endre AAT egmozdult, úgy érezte, tennie kell néhány lé­pést, aztán mégis ülve maradt. Az apja nem szereti, ha járkál. i— Rossz nézni, ahogy kutya­golsz itt le-föl, mint egy rab, nincs bezárva az ajtó — szok­ta mondani. — Mit spekulálsz folyton? A végén olyan tudo­mányos leszel, nem tudod meg­kötni a gatyamadzagod se. — Most már nem szólna érte, érezte, de olyan élesen ötlött fel benne a» régen mondott go­romba szó, ülve maradt. Lesöpörte nadrágjáról a ci­garettakamut. — Ügy ülök itt, ünneplő ruhában, mint egy vendég — gondolta. Az apja tasla kalapban, vállához gyú­ródott kopott kabátban, mint hétköznap mindig. Nézi cson­tos, barázdált arcút. Kreolbar­na télen is, mintha a nap örök­re lebarnította volna, nyilván azért, mert nem napozni gör­nyedt a sugarai alá. Nyugod­tan ül, szinte idege.sí.'ő lassú­sággal mozdul. Se a:lm ez. Idegesíti a csőn i is. — Mintha mindig itthon lennék, vagy so­ha nem lettem volna itt Hall­gat az öreg. Nincs mondaniva­lója, nem is kérdez. Pedig nem látszik, hogy haragudna. Be­szélni kellene valamiről, a munkámról, az emberekről, akikkel együtt dolgozom, arról, hogy nem sétálgatás az élet a városban sem; nem azért men­tem el, mert a flaszter szebben kopog, mint a puszta föld. Tud­ja. Valami másról... Feszül benne a csönd, pedig az anyja beszél, halk hangom, szinte megállás nélkül. Tudja, hogy nem figyelnek rá, de attól fél, vitatkozni fognak, mondja sza­porán. Mintha erősen gondol­kodni akarna, és a csöndet akarná, figyelme görcsösen megkapaszkodik egy-egy sza­vában. Feszülő idegekkel pró­bál kitérni. — Veri a feleségét, rossz em­ber lett. Van ilyen. Férjhez ment, nem ment férjhez. Kit érdekel? — Nézi, amint üte­mesen hajlongva gyúrja a tesz-- tát. Néha roppan az ujja. 4 z apját szeretné hallani. — Hogy mondta? — Megvagyunk, fiam. Dolgozga­tunk. Az öregek is élni akar­nak, ki tudja, miért. Megcsinál­juk azt a nagyüzemi gazdállu>- dást. Vannak, akik bár soha nem kapáltak, jobban értenek hozzá, mint mi, és látják ben­ne, amit mi még nem látunk, amit ígér; a fiatalok megértik, csak úgy megértik, ez a fejlő­dés útja, helyeslik és elmennek, mi, öregek megcsináljuk. Nem tudott mit mondani erre, hir­telen nem érezte az igazát, amit annyiszor elmondott, mi­előtt elment. Solcat vitatkoztak akkor. Az apja először dühöngött. — Mit akarsz? Ünnepelni? Nincs szakmád, tróger leszel csak, minek mennél ? Kevesebb mun­ka kell? Többet vállalok! Szó­rakozni akarsz? Fejlődni?... Nemcsak ez az útja. Paraszt vagy, mindig az is maradsz, alcárhogy öltözöl, feszítesz; he­likopterről, ezer ember között is meglátni rajtad, akkora lá­bad van, ha főbe lőnének, áll­va maradnál. Soha nem alcar- tam, hogy úgy élj, mint én. Ta­níttattalak volna, ha tehetsé­ged lett volna hozzá. De nem tudod megjegyezni mások gon­dolatait azzal a nagy kupec- ésszel. Próbálta nyugodtan megma­gyarázni, jobb lesz. A tsz nem­rég alakult, gyenge még. Teg­napról holnapra lehet csak megélni itt. Fiatal, jobjp életet is képes kiharcolni magának. Kinek lenne érdeke, hogy a rosszabbat válassza? Szakmát tanul, jól fog keresni, jobban tud majd segítem is. Az apja nem látta be, hogy ez így igaz, ő mégis elment. A z egymás után szívott ci- qarettáktól enyhe szo­rítást érez a halántékán. Hall­gat. Elhalványodtak az érvek. Tudja azt is, az apja belátta azóta, neki igaza van, azért nem beszél róla. — Mit mond­hatna? Ha nem vállalom mel­lettük, kár a szóért. Az apja bort tölt. Koccint vele. Áttetsző tiszta a bar. Ma­gasra tartja a poharat az ab­lak felé: vörös és aranysárga, mint a láng, olyan fényes. Eszébe jutott, egyszer azt mondta, ha ebből a kadarból annyit innék, hogy borkő zö- rörme a fejemben, akkor se fájna tőle, olyan egészséges. Az öreg nagyot nevetett ezen. Az anyja megragadta az újabb témát. — Nem is tudod, apádból bormester lett a tsz- ben. Érti is a módját. Rábízták az egész termés kezelését. A szőlő telepítésében is az ő ta­nácsát kérik. Telepítenek, öt- ven-hatvan hold is egy darab­ban, mind kadar vagy rizling, nem úgy, mint a mi időnkben, amikor minden fajtából ültet­tünk egy kicsit azon az egy holdon. Az agronómus solcat ad apád véleményére, tudod, be­ismeri, hogy ő jobban érti ezt a földet, tapasztalta, hol me­lyik fajta szőlő vagy gyümölcs szeret jobban. És tudod, mit csinál ? A többiek látják, ő tudja legjobban a dolgokat, ő meg vénségére elkezd tanulni. Este nemhogy lefeküdne, ele­get kapadozik napközben, rá­férne a pihenés, mkiül szak- könyveket olvasni. Fél éjszaká­kat átvirraszt. Az agronómus- sal aztán megbeszélik, az a valóságban is látta már azokat., amik a könyvekben le vannak írva. Az ablakrámák között fehér szalagban fut be a fény, finom porszemek kavarognak benne, a cigaretta füstjét belefújja. — Megtalálta a helyét az öreg. Ügy látszik, mégsem lesz olyan nehéz ez az új élet. Örült en­nek. Nem panaszkodnak. Nem kell hát tépelődnie, mi lesz ve­lük nélküle. Belül, egészen el­határolódva ettől a kérdéstől, valami csalódásfélét is érzett. Számtalanszor bizonygatti, el kell mennie, mindannyink ér­deke, és ebben a pillanatban az elmenés indokolatlanul csak önzésnek tetszett. Halványan felötlött benne a megsejtés: itt most tulajdonképpen olyasmi történik, aminek eredménye lesz az is, hogy a fiataloknak nem kell életérzésük alapján a városokba vágyódni, olyan lcömyezetet teremtenek, ami majd megfelel igényeiknek. A pohár után nyúlt. — Eh! Mások se gondolkodnak ezen. Én nem lettem volna első az elmenésben! Az órájára nézett. Indulni kellene, sötétedés előtt nem érek oda. Igaz, a sötétség nem számítana.,, Minthá még mondania kellett volna vala­mit. Fészkelődön. Már nem fi­gyelt a csöndre. Fölkelt, és las­san járkálni kezdett. D úcsúzáskor pénzt akart adni az anyjának. Nem fogadta el. — Nincs rá szüksé­günk még, fiam, majd ha ki­dőlünk a munkából — mondta. De így ... Hirtelen nagyon fá­radtnak érezte magát. Az any­ja vigasztalni próbálta. — Én tudom, hogy szeretnél segíte­ni, de ha apád megtudná ... Tudod, milyen nyakas. Majd máskor. Ha jobban kell. Van helye nálad is. Ki érti ezt? Nem vagyok én idegen. Ez nem ajándék. Ne­kem ez kötelességem lenne. Mások örülnének, ha ... Pró­bálta fékezni dühét, ne lássák. Zörgött a kavics a motor ke­reke alatt. A fasor árnyéka ke­resztbe feküdt az úton, egyen­letesen futott alá. Mit csinálhatnak most? Az öreg hallgat. — Az álla görcsö­sen összeszorult. Ráhúzta a gázt egészen; a moto-r megfor­dult, hűvös szél kapaszkodott bele, fütyült a füle mellett, összehúzott szemmel nézte az utat. Bittó István Hová lett a „Nina II.**? Egy 11,5 méter hosszú, 30 tonnás vitorlás hajó — pontos mása annak, amely- lyed Kdkwnbusz Kristóf tet­te meg felfedezőútját — október 10-én a Kanári- szigetekről a Bahama-szige- tekre indult. A hajó kapitá­nya Carlos Etayo nyugal­mazott spanyol tengerész- tiszt, legénysége pedig öt spanyolból, egy franciából és egy amerikai riporterből áll, ez utóbbi megírja az út történetét a Saturday Eve­ning Post számára. A hajó­sok nem vittek egyéb föl­szerelést magukkal, mint azt. amit annak idején Kó­lóm busz is használt, tehát nincs rádiójuk, és navigá­ciós eszközeik is egészen primitívek. A »Nina II,«- nek karhű ruhába öltözött utasaival már meg kellett volna érkeznie a Bahama- szigetekne, de egyelőre nyo­ma veszett Az összetört kerámia Pénteken délután egy kéz­irat feküdt a szerkesztő asz­talán, egy hír, mely szerint »A népi kerámia története címmel Kresz Mária kera­mikusművész tartott elő­adást az Agyagipari Hisz munkásakadémiáján«. A szerkesztő asztaláról a nyom­dába került a kézirat, ott kiszedték a szöveget, ki­nyomták az újságot, s szombaton reggel eljutott a lap az olvasókhoz meg a szerkesztő asztalára. És a szerkesztő hiába kereste a kerámiáról szóló előadás hí­rét Nem találta a lapban. A kerámia alighanem össze­tört, és csak a csengése ma­radt meg. Szép dallamos hangja futott tova egy kis­sé gúnyosain. Mert megje­lent a hír, e szerint nem a népi kerámia, hímem »A népi lyvränek története cím­mel tartott előadást a ke­ramikusművész.« Ezek után az sem terme csodálni való, ha legköze­lebb arról jelenne meg hír, hogy egy korrektor a vegy­szeresi gyomirtásról tartott előadást a Kaposvári Nyom­da dolgozóinak. az olasz televízióban Nagyszabású botrány robbant , ki az olasz televízióban. Csü- ; törtökön az egyik legnépsze- « rűbb tarka műsor, a Canzonis- simta adásában csak a műsorban szereplő dalokat sugározták a jelenetek nélkül. A Canzonissi- ma igen nagy sikerű adás Olaszországban, mivel a közön­ség is részt vesz a játékban, ! szavazataival eldönti, melyik az ' év legsikeresebb slágere, ós a \ legszerencsésebbek az újévi , sorsoláson nagy összeget nyer­nek. i A csütörtöki adás elmaradt \ jelenetei közül az egyik az épí- ; tőipari vállalkozókat gúnyolja < ki. A kérdés most a közvéle- ' mény érdeklődéséhek homlok- < terében áll, mivel Rómában - most folyik az építomunkások : sztrájkharca. Vélemények sze- \ rint a televízió ezzel nyíltan I megmutatta, hogy a 'kapitális- \ tákat vészi védelmébe. Az Unitó .pénteki száma egész oldalon foglalkozik a botrány- ’ nyal. Sok helyütt gyűléseiket j rendeztek, s ezeken tiltakoztak \ az emberek a népszerű adás elmaradása, a televízió vezetői­nek magatartása ellen v Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: fVIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-1 A. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉP­LAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem érzünk meg, és nem adunk vissjza. Terjeszti: a Magyar Elő­fizethető a helyi posiahi^af^löknái és postáskézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 11 Ft Készült a Somogy nv .»>mda­ipari Vállalat kapósv miőbe^ Kaposvár. Latinka ö. u. 6. /

Next

/
Thumbnails
Contents