Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-10 / 263. szám
SOMOGYI NÉPLAP v 6 Szombat, 1962. november Ml „A VALÓSÁQ A LEQSZENTEBB!" A 75 éves Arnold Zweigről Kurt Tucholsky, a nagy antifasiszta német író és' közíró egyik legjobb ismerője volt Arnold Zweig írói (és emberi) pályakezdésének. Élete utolsó levelét is barátjának címezte, és olyan művésznek nevezte Zweiget, aki »a látszólagos csend és nyugalom mögött is meglátja és megtudja láttatni a viharr közeledését és kitörését«. Igen találó ez az egyszerű kép. Ez a nagy író már a majdnem negyven esztendeje írott — és a világsikert, világhírt biztosító — »Grisa őrmes- ter«-ben azzal jutott el a modem realista regény magaslataira, hogy a Vilmos császárt éltető német tisztek és tiszthelyettesek beszélgetéseiben, az imperialista háborúért még lelkesedő, becsapott katonák érzéseinek és gondolatainak ábrázolásában érzékeltetni tudja a »vilmosi Németország« elkerülhetetlen bukását. A hitlerizmus javában tombolt, amikor az emigrációba kényszerült Arnold Zweig egy hamburgi újság egyik kis napihírében fölismerte egy olyan történet magvát, amely a »harmadik birodalom« látszólagos fölívelésében megmutatkozó hanyatlást tükrözi. A hír arról szólt, hogy »ismeretlen okokból öngyilkos lett egy hamburgi hentesmester, akit pedig kommunisták likvidálásában kifejtett hazafias érdemeiért maga a Führer tüntetett ki«. 1937-ben jelent meg ez a hír, s az emigráció magányában és elárultságában is nagy regény írására ihlette Amold Zweiget. Doktor Goebbels még legdiadalittasabb győzelmi jelentéseit zengte világgá, amikor a mű — »A wandsibeki bárd« — elkészült. A hóhérrá züllött hentes — a regényben úgy hívják: Albert Teetjem — esetében a német kisemberek száz -és százezreinek tragédiáját, egy nagy, országos mészárszék objektív segítését tudta vádló és mozgósító erővel tömöríteni az író, és fel tudta mutatni azokat a helyüket csak lassan megtalálók, börtönrácsaikat elég sokáig elfogadhatónak tartó német típusokat, akik előbb-utóbb szükségképpen szövetségeseivé válnak a szabadság, a jobb élet tudatos harcosainak. Amold Zweig már az első imperialista világháború hatására fölismerte a világimperializmus gyűlöletes természetrajzát, és mint barátai, Tucholsky, Brecht, Heinrich Mann, ő is örömmel üdvözölte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom »reménytől sugárzó kísérletét«. Mint becsületes realista és mint olyan művész, aki gyengeségeikkel egyetemben is szereti az embereket, társadalmi folyamatokról írva soha nem azt ábrázolta, amit ábrázolni szeretett volna, hanem ahogyan látta a folyamatot. »A valóság sokszor fájdalmasabbnak tűnik, mint amit egyáltalán el lehet viselni. Mégis a legszentebb.« Werner Berlin, a »Verdun iskolájá«- nak főhőse, a modern regényhősök panteonjának ez a híressé vált alakja mondotta ezt, de mintha csak az író legszemélyesebb véleményét tolmácsolná ... A 75 éves Amold Zweig — háta mögött hatalmas művészi és emberi erőfeszítésekkel s kételyek és kudarcok fáradtságával — ma is rendszeresen dolgozik. Nemrégiben látott napvilágot »Verklungene Tage« (Elcsendesült napok) című kisregénye, amelyben az első világháború előtti Münchent, a fiatal filológusoknak és művészeknek a társadalmi és szellemi körülményeket feszélyeznek érző világát rajzolta meg. Mostanában emlékiratain dolgozik a többek között nemzetközi Lenm-díjjal kitüntetett, kiváló német író, aki — Tucholsky írta róla — »Thomas Marni és Heinrich Marni grádicsán indult el az irodalomba és az életbe«, aki a szó valóságos és jelképes értelmében is megkerülte a világot, hogy végül is hazataláljon. Antal Gábor Elfecsérelt Reggel még az! mondtuk, hogy rnesebeszéd, ügyesen kieszelt üzleti fogás, olyan lépes vessző, ami trábul ejti a felcsigázott kíváncsiságot. De estig még sokszor és sokan újságolták a járási ’ székhely szenzációját, hogy zongorát kapott a cukrászdájuk, és van egy szerződtetett zenészük is, aki nem akárki ám, tudniillik vegyészmérnök volt! Lássuk csak, mi igaz a hírből, ami olyan valószínűtlennek hangzik. Valószínűtlennek pedig azért, mert akkora fényűzést nem engedhetünk meg magunknak, hogy míg fejlődő Vegyiparunk várja a fiatal szakembereket, a vegyipari egyetem zongoristát neveljen. A zenész májr javában dolgozott. Körül kisebb-nagyobb asztaltársaságok. Az egyik félhomályos sarokban népes férficsoport. Valamit ünnepelhettek, mert már hangosan folyt közöttük a beszélgetés. Hangosabban, mint a cukrászdában szokás. Invitáljuk az »érdekes embert«, inna meg velünk egy duplát. Leereszkedően bólint: — Nem kérek, de elfogadom! így. Azt hallottuk, hogy vegyészmérnök. Arca mozdulatlan: — Jól hallották. — Hogy került ide, és miért éppen zongoristaként? .Ide közvetítették ká, ide kapott szerződést. Nem lehet kellemes neki ez a téma, és azt sem tudja, kik vagyunk. Talán későbbi törzsvendégeket sejt bennünk, mert a kápiráztatás szemmel látható szándékával előadásba kezd először zenei életünkről, majd magáról a zenéről. A stílusra csak utalni szeretnénk, mert még rám mordulnak —s és joggal — nyelvünk hivatásos őrei. A »művész« a csalhatatlan- ság hevületével szedi le a keresztvizet egyik zongoraművésznőnkről. A titulus — már bocsánat — »vén spiné«. Ami azt illeti, nem nehéz föllelni a nemes harag okát. Ami igaz, az igaz. A csak ilyen pianistákért nem rajong az említett nevű művész, aiki egyébként arról nevezetes, hogy. sok fiatal pályatársa útját egyengeti a siker felé. A maga választotta tétel első feléből mór rosszul felelt Bizakodjunk azért. Hátha a zenéről vallott nézetei mamesterség cseréjére. Hátha a muzsikáról szólva lesz magvasabb mondanivalója is. Vagy mégsem? — Kérem, az az »öreg szivar« csak egyben páratlan: ő komponál az egész világon a leghamisabban. Mert kérem... az már nem disszonancia, amit a Kcdály-művekben találunk! Toriunkra fagy a fekete a szóval együtt, és gondolatban bocsánatot kérünk a két említett művésztől. Bocsánatot egy »hivatásos zenész« sértései miatt, akinek nemcsak szakmai műveltsége mínuszos, hiányzik belőle az általános műveltséggel rendelkező ember tárgyilagossága is. Persze mentség, hogy eredeti foglalkozása vegyészmérnök. Miért hagyta fakópnél a vegyészmérnöki hivatást? — Nem üzlet! — Mi nem üjdet? — Havi ezerhatszázért dől- goztná. — Ennyi fizetést kapott Fűzfőn, ahol dolgozott az egyetem elvégzése után? Sértődötten horkan fél: — Csak ennyit. — És itt mennyit keres a napi öt-hat órai munkával? Rámutat a zongorára: — Ez nem robban, és háromezret hoz a konyhára. — No meg amit nem kér a zenész, de elfogad. Hunyorít, hogy lám, értjük mi egymást jól. Nevetve jegyzi meg: — Mindannyian, a piacról élünk! Barátunk jellemrajzáfioz ennyi is elegendő. , 1956-ban végezte el az egyetemet. Kényszerből? Ugyan! Nem kényszerítette senki. Hivatástudat irányította lépteit éppen erre az egyetemre? Nem lehetett az ■ megalapozott elkötelezettség, hisz lám, a mérnöki köpenyt, a laboratóriumok tudományos eredményekért küzdő világát, üzemének sokszor hősi hétköznapjait fölcserélte mással. Airra nem gondol, hogy az egyetemen elfoglalta egy olyan fiatal helyét, aki vegyészmérnöki diplomával az akart volna lenni, amire tanulmányai fölkészítették: vegyészmérnök? Erről nem nyilatkozott. »Ez nem téma.« Napi öt-hát órát dolgozik. Mit csinál még? — Alszom, az a dolgom — mondta, mintha dig éveinek számát még nagyon a hússzal kezdi. Életét havi háromezerért fecsérli el, és még azért, amit nem kér, csak elfogad. S van mit elfogadni, mert mióta zongora van a cukrászdában, nemcsak a tánchoz kerekedik kedvük a látogatóknak, hanem a nótához is. Akad, aki dalra fakad, és nem rója meg érte senki. Most éppen egy erdészruhás férfi vallja borízű hangon, hogy kukorica 'közt született, és a neve Kukorica János. Szegény alkalmi János vitéz! Fizetni fog! Mi is fizetünk. Kint az esti ég alatt ballagva összebeszélés nélkül is egyre gondolunk. Arra, hogy a fiatalsággal szemben türelmetlenséget tanúsító ilyen mérj» nőkből lett zongoristák példájára hivatkozva harsognak általánosító ítéleteket a mai ifjúságról. Pedig nem! A mai fiatalságnak nem ez a fiatalember a képviselője! A mi pályakezdő ifjú szakemfoe- reinkire, életbe kilépő lányainkra és fiainkra nem az üresség, a cinizmus, a léhaság és a céltalanság a jellemző. Válass?uh ei a tiszta búzát az ocsútól, helytállókat a megűutamodóktól, a küzdésre vállalkozókat azoktól, akik gyékényre viszik jövőjüket a pénzért, s anélkül veszik űzőbe a pillanatnyi anyagi jólétet, hogy egyéni érdekeiket összehangolnák a társadalom érdekeivel. A mi korunk eszméit magénak valló ifjúság tudja, hogy méretlenül senki nem maradhat, hogy az élet nem eszem-iszomból és alvásiból áll. Nem is'ilyen életre készül fel, nem is ilyen életet él László Ibolya gyarázatot adnak a hivatás és nem is lehetne másként. Pe70 000 Télapó-figura készül Kaposváron (Tudósítónktól.) Már augusztus óta nagy a sürgés- Iforgás a kaposvári földművesszövetkezet cukrászüzemében. 17 dolgozó serénykedik azon, hogy ha eljön december 6-a, a Télapó-ünnepségek ideje, legyen örömük a yerekeknek. Lestyán Ferenc cukrászmester irányításával 70 000 Télapó-figura kerül az üzemből a megye boltjaiba. A cukrászüzem még Zala megyéből is kapott megrendelést. Lassan befejeződik a munka, s az olcsó fondantfigurákat a boltokba szállítják, hogy onnan tele puttonnyal távozhassák majd Télapó . .. NiHiraíorgó-tiszíítás Beáta mögött bezárult a kolostor kapuja... Egy dél-stájerországi körzeti orvos, dr. Kurt Eberhard elkeseredett harcot vív lányáért, a kiskorú Beateért, aki apácatan ámői rábeszélésére, szülői hozzájárulás nélkül az Orso- lya-rendi kolostor novíciája lett. Beate Eberhard az Orsolya-rehdi apácák grazi gimnáziumában tanult, és ez évi érettségijéig szüleivel egyetértésben úgy tervezte, hogy — minit kitűnő diáksportoló — a bécsi testnevelési főiskolán folytatja tanulmányait. Elhatározásának hirtelen megváltoztatását családja és környezete azzal magyarázza, hogy döntő befolyást gyakoroltak rá apáca-tanárnői. Rábeszélésükre ugyanis Beate kijelentette, hogy szakítani akar a világi élettel, kolostorba vonul. Nagy feltűnést keltő kínos jelenet volt a grazi kolostor, ahonnan Beate apja erőszakkal akarta hazavinni lányát. A kétségbeesett apa ezután a nyilvánossághoz fordult, majd bírói védelmet kért kiskorú lányának befolyásolása és »elrablása« miatt. A kiskorúakat védő osztrák polgári jog azonban szemben áll az Ausztriában hatóságilag is elismert egyházi kánonioggal, amely a ÍR. életévüket betöltött fiatalokat már nagykorúnak tekinti. A novíciám hát öltött Beate mögött tehát bezárult a kolostor kapu„Ut a<z UtneMtiuibe" Amióta megtudtam, hogy az IBUSZ »Üt az ismeretlenbe« néven rejtélyes és titokzatos túrát szervez, azóta nincs nyugtom. Éjjel-nappal a csodálatos, páratlanul érdekesnek ígérkező kirándulásra kellett gondolnom. Végül is elhatároztam, hogy benevezek a legközelebbi csoportba. Pontosan éjfél volt, amikor túratársaimmal felszálltunk a vasútállomás előtt álló háromökrös szekérre. Miután elhelyezkedtünk, az idegenvezető kiadta a parancsot: — Szemet behunyni, majd szólok, hogy mikor szabad, ipics- apacs. Félórai körbe- körbe keringés után elveszítettük tájékozódóképességünket, ekkor elindultunk. Mikor végre kinyithattuk szemünket, egy széles mezőn voltunk, kukoricarengeteg szélén. Engedélyt kaptunk a leszállásra. Alig- sapban hogy elindultunk tunk, zasztó üvöltés reszkethette meg a levegőt, A Hold ijedten pislogbtt, a Fiastyúk rémülten kotkodácsolt, s mi halálra váltan álltunk meg, de akkor már mindegy volt. Ijesztő recsegés, ropogás közepette égy tucat fekete álarcos rém tört ránk. Elállták utunkat. Mindegyikünket kikérdezték, hogy mi a neve, hol született, hányszor, mikor legutoljára, hogy kerül ide, miért nincs máshol stb. S utána középre állt a vezér. — Van egy találós kérdésem — üvöltötte. — Ez a kukorica még nincs leszedve, mit kell vele csinálni, he?! — De ... kell... szedni — nyöszörögtük félholtan. — Az ám! — bódult el isméi a vezér —, akkor rajta! S mi szabálybs csatarendbe állva megkezdtük a kukoricaszedést. Mindegyikünk háta mögött állt egy álarcos, s ha las- mozog- automata sürgős utunkra, ki bicskájával erre, ki arra, bor- csiklandozta megoldalunkat. Már hajnalodon, mikor végeztünk. Fáradtan, álmosan, ká- bultan kapaszkodtunk föl a szekérre, s indultunk tovább az ismeretlenbe. A kocsit már nem ökrök, hanem zsiráfok húzták. Egy hatalmas barlang elé döcögtünk. Onnan négy vad medve jött ki vérben forgó szemmel, dühös morgással. — Ide a barlangjártasságit! —! vicsorogták. Ijedten néztünk egymásra. Otthon felejtettük! A medvék nekünk rohantak. A fáradtságtól és a félelemtől fásultan nem éreztem semmit, csak azt láttam, hogy leharapják a lábamat, rágcsálják a kezemet, de mire a fejemhez értek volna -y- fölébredtem. S akkor azon nyomban elhatároztam, hogy nem megyek az »Üt az ismeretlenbe« túrára. Nem én! Nem mintha medvéktől tartanék, annál bátrabb vagyok. Hanem a kukoricaszedés ... az meggondolandó. Nem kötelező, de szerfelett ajánlott szakmai továbbképzésre hívta munkatársait az intézmény egyik dolgozója. Szombat reggel volt, ilyenkor minden héten félórás fejtágítót tart az embereknek. Visszakérdezés nincs, az osztályzás is elmarad, mégis sokan viszolyognak a tanfolyamtól. Ezen a reggelen azonban csodák csodájára mindenki megjelent. S amikor beléptek a klubterembe, terített asztalokat találtak, már amennyire a terítékhez tartoznak a likőröspoharak, a pálinka, a likőr. Le se ültek, csak körülállták az előadót, s az egy kissé akadozva így kezdte szónoklatát: — Azért hívtalak benneteket, hogy ünnepeljetek engem. Holnap van ugyanis a névnapom... Nem mondhatta tovább, a hallgatók arca földerült, ösz- szekoccantak a poharak, éltették az előadót. Az egyik fiatalember aztán mégis megkockáztatta a kérdést: — Mondd csak, Karcsi bácsi, miért tanfolyamra hívtál bennünket, ha ünnepelni készültél? Az előadó bánatosan lehajtotta fejét, s csalódottan így szólt: — Abban reménykedtem, hogy akkor kevesebben leszünk ... — jb — * * * Munkaszünet Az irodáiban tépi a hajat az elnök, az agronómus, — Nem és nem megy. Nem végzünk a cukorrépa-betakarítással. Pedig dolgozik mindenki becsületesen. A cukorgyár későre ütemezett bennünket, meg aztán kétszer annyi termett, mint amennyit vártunk... — De az istenit annak a rohadt televíziónak! Meg annak is, aki kitalálta ... A járás kiküldötte nem értette az összefüggést. Már- már azt hitte, hogy a vezetők agyára ment a nagy igyekezet. Várta a fejleményeket. — Vasárnap is olyan jól indult a munka, dolgozott mindenki. És egyszer csak két órára leállt a munka.. . _ — Sztrájkoltak a traktorosok. Mind az öt. — És ezt maguk csak úgy hagyták? — Hát istenem, ha annyira szeretik a futballt... A walesi meccset nézték a televízióban ... * * * Boldog születésnap Egy londoni ékszerész üzletnyitáskor megdöbbenve látta, hogy ismeretlen tettesek feltörték a páncélszekrényt, és teljesen kirámolták:. Az ékszerész mindössze egy kis papírszelet- két talált a páncélszekrényben. Ez volt ráírva: »A páncélszekrényben levő személyi irataiból megállapítottam, hogy ma van a születésnapja. Szívből gratulálok!« SamaggiMéptap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉPLAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6.
