Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-04 / 259. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1962. november 4, Olcsón felépíthetők Kaposváron is a KISZ társasházak A kiskunhalasi tapásztalatcsere tanulságai Mint már közöltük, Kapos­váron is megindult a KISZ társasház-építási akció. Az OTP lakásonként 75 százalé­kos hosszú lejáratú hitelt biz­tosít, s abba az összegbe, amellyel a fiataloknak hozzá kell járulniuk otthonuk föl­építéséhez, beszámítja az ál­taluk végzett társadalmi mun­ka értékét is. A szervező bizottság első ülésén körvonalazták a terve­ket, majd néhány nappal ké­sőbb Kiskunhalasra küldték tapasztalatszerzés céljából az OTP-től Fehér Jánost, a vá­rosi KlSZ-bizottságtól Karsai Endrét, a városi tanácstól Nagyvárt Jánost, a Tervező Irodától Kampis Miklós mér­nököt. A küldöttség tagjai megtekintették a társasház­építési akció keretében épült 30 lakást. Luxuslakások 108 ezerért • A tapasztalatcsere részvevői beszámoltak arról, hogy Kis­kunhalas egyik közművesített részén, parkírozott környezet­ben találták a 30 KISZ-házat. Minden lakás háromszobás, összkomfortos. Az előszobából nyílik a konyha, a vécé, a kamra és az egyik szoba. Egy kis lépcső visz föl az emelet­re, a másik két szobába, ott van a fürdőszoba is. Ä helyi­ségek tágasak és igen szép berendezésiek. Olyannyira, hogy a somogyi látogatókban a luxuslakások benyomását keltették. Még inkább csodál­koztak, amikor megtudták, megszervezte, ellenőrizte a munkát. Arra törekedtek, hogy a fa­lakat olcsó, mészkőhomokból készült téglából húzzák fel, a szállításokat a vállalatok se­gítségével bonyolítsák le, és azt az 1000—1000 óra társa­dalmi munkát, amelyet a fia­talok vállaltak, kéllő időben és mindig ott használják fel, ahol a legnagyobb szükség van rá. Csupán azzal, hogy nem vállalattal, hanem kis­iparosokkal építtették föl a házakat, jelentékeny rezsi- költséget takarítottak meg. Mit hasznosíthatunk? A kiskunhalasiak módszerei­ből Kaposváron is sokat hasz­nosíthatnak. Átvehető pl. az építési közösség szervezeti szabályzata, amely meghatá­rozza a tagok jogait, kötelesé- geit. Követni lehet az alföldi fiatalokat abban, hogy hogyan csökkentették az építési költ­ségeket. Nálunk is vannak fel­használható helyi erőforrások. Kaposváron is lehet például olcsó építőanyagot előállítani, csak élni kell azzal a segít­séggel, amelyet a Téglagyári Egyesülés ajánlott fel. Ha tár­sadalmi munkával készítik el a téglát a fiatalok, akkor csu­pán a gépek üzemeltetési költsége kerül pénzbe. Más olcsó építőanyag előteremtésé­nek is megvannak a lehetősé­gei. A szállításokat nálunk is lebonyolíthatják kedvezmé­nyesen a vállalatok segítségé­vek A társadalmi munka el­osztásában és elszámolásában is követhetnénk a kiskunhala­siakat. Például, ha valaki nem végzi el a ráháruló társadal­mi munkát, befizeti annak ér­tékét, hogy az építést ne aka­dályozza. A kiskunhalasiak példája arra is buzdít, hogy a mi fia­taljaink se ijedjenek meg a nagyobb lakások építésétől. A szervező bizottság máris mó­dosította korábbi álláspontját, s kimondta, hogy nem másfél, hanem kétszobás, egyemeletes társasházak építésére kell tö­rekedni, s ne vállalatot, ha­nem kísz-t bízzanak meg az építéssel. Ha a kaposvári fia­talok is azzal a szorgalommal, azzal az akarással dolgoznak, mint a kiskunhalasiak, akkor a terv "szerint január 1-ével induló lakásépítkezésnek már szeptemberben meglesz az eredménye. Használják ki a lehetőségei A szervező bizottság megha­tározta a további tennivaló­kat. Az egyik legfontosabb fel­adat megértetni a fiatalokkal, hogy nekik is hozzá kell já­rulni lakásuk fölépítéséhez. Nem várhatnak mindent az államtól Ki kell használni a kedvezményeket, s így néhány hónapon belül saját otthon­hoz juthatnak. Nem szabad fennakadni azon, hogy a Fü­redi út, ahol az ifjúsági há­zak épülnének, távol van a belvárostól. Akik ezt kifogá­solják, nem gondolnak arra, hogy egyrészt a belterületen nincs olcsó teiék, másrészt a Füredi út környéke is belvá­rosnak fog számítani nemso­kára, s végül van helyi busz­járat. A szervező bizottság reméli, hogy a kaposvári fiatalok — s nemcsak a KISZ tagjai, má­sok is — megragadják a kí­nálkozó alkalmat, kihasznál­ják a kedvező lakásépítési le­hetőséget. Addig is, míg folyik a je­lentkezés a KISZ-néL, a bi­zottság elkészíti a szervezeti szabályzatot, a Tervező Iroda fiatal mérnökei pedig a váz­latterveket, a költségvetést csinálják meg. Ezután össze­hívják az építkezni szándéko­zókat. és megbeszélik velük a további tennivalóikat. Szegedi Nándor Munkásőrök kezdeményezése a közúti balesetek számának csökkentésére hogy egy-egy ilyen nagy és szép lakás mindössze 108 000 forintba került, s alig hat hó­nap alatt készült el valameny- hyi. Jó szervezés, leleményessé g, szorgalom Á küldöttség tagjai azt vizs­gálták, hogyan sikerült vi­szonylag olcsón fölépíteni e nagyméretű lakásokat. Hogyan tudták a szokásos 500 forint­ról 319 forintra csökkenteni az egy légköbméterre eső költségeket? A »titok« nyitjá­ra a költségvetés, a pénztár- könyv, a tervrajzok és a tár­sasház-építési közösség szer­vezeti szabályzatának tanul­mányozása után jöttek rá. Ezekből kitűnt, hogy a kis­kunhalasiak igen jól szervez­ték meg a munkát. A közgyűlés, amely az ak­ció valamennyi részvevőjéből állt, tagjai sorából megválasz­totta az intéző bizottságot. Ez önálló jogi személyként mű­ködött. ö vette föl a szakem­bereket, s havi ütemterv alap­ján gondoskodott az anyagról, Gépkocsivezetők ülnek a teremben. Munkásőrök, meg­lett, sokat tapasztalt emberek. Vállalatok, szervezetek, intéz­mények, termelőszövetkezetek személy- és tehergépkocsi-ve­zetői. Egy cél hozta őket össze: segíteni akarnak a közlekedé­si balesetek számának csök­kentésében. Figyelmesen hallgatják SchlágmüUer Zoltán rendőr törzsőrmester szavait. — Aggasztóan nagy a köz­úti balesetek száma megyénk­ben. 1961 harmadik negyedé­ben 57 balesetből 6 volt halá­los, ez év harmadik negyedé­ben 157 baleset közül 8 vég­ződött halállal. Mi okozza a baleseteket? Mindenkor a köz­lekedési szabályok durva meg­sértése: ittasság, jogosítvány nélküli vezetés stb. — Januárban életbe lépnek az új közeiekedési szabályok, s még nehezebb lesz a hely­zet — hangoztatta Schlágmül- ler elvtárs. — Igaz, könnyebb lesz ezeket a szabályokat meg­tartani, mint a jelenlegieket, de csak figyelmesebb és fe­gyelmezettebb közlekedéssel. Ehhez sok segítséget nyújthat­nak a munkásőrök. Ha sza­bálytalanságot látnak, ne menjenek el mellette szó nél­kül, figyelmeztessék elkövető­jét, jelentsék az esetet a köz­lekedésrendészetnek is. Ez is hozzátartozik a mun- kásőrhivatás teljesítéséhez. A munkásőröknek segíteniük kell akkor is, amikor a közle­kedés rendjét, az emberek tes­ti épségét, életét és a társadal­mi tulajdont látják veszélyez­tetve. Erről beszéltek a ta­nácskozás részvevői is, példá­kat mondva el saját tapasz­talataikból. — Egy felelőtlenül eldobott cigaretta vég 103 000 forint kárt okozott — szólalt fel Késmárki József, a 13. sz. AKÖV dolgozója. — A gép­kocsivezető látta ugyan, hogy a mellette ülő rakodómunkás kidobja az égő cigarettavéget, mégsem figyelmeztette. A ci- geretta a kocsiba esett, elégett a rakomány, s a gépjárműben is nagy kár keletkezett. — Gyakrabban kellene el­lenőrizni a közúti forgalmat — javasolta Jóno Lajos — ugyancsak a 13. sz. AKÖV dolgozója —, és mindenkitől Hidegtálak csemegéje a szardínia! Igen tápláló, nem hizlal. „D* vitaminban gazdag. erélyesen meg kell követeim a közlekedési szabályok meg­tartását. — öt baleset történt ná­lunk, csak azért, mert a jár­művek levizsgáztatásáxól nem gondoskodtak — mondotta Prebanics Ferenc, a somogy- szili Petőfi Termelőszövetke­zet gépjárművezetője. — Elő­fordult, hogy fék és világítás nélkül vett részt járművünk a közúti forgalomban, és a vezetőnek még jogosítványa sem volt. — Gyakran tapasztalni fő­leg falun, hogy motorosok it­tasan vezetnek. Lássanak el bennünket társadalmi közle­kedési rendőri igazolvánnyal, hogy intézkedni tudjunk — javasolta Horváth József. Matiz György, Kovács Béla, Gelencsér István és a többiek arra kérték a közlekedési rendőrséget, hogy erélyeseb­ben járjanak el a szabályta­lankodó magángépjármű-veze- tőkkel szemben, követeljék meg a kerékpárok, fogatok ki­világítását. Fontos dolgokról beszélt Kodó András gépkocsivezető. — Még ma is tapasztalni, hogy néhány följebbvaló szin­te kényszeríti gépkocsivezető­jét szeszes ital fogyasztására. Helytelenül cselekszik az, aki így akarja közvetlenségét, em­berségét bizonyítani. Az Ilyes­mi sokkal inkább ennek ellen­kezőjéről tanúskodik. Arról is szóltak a tanácsko­záson részt vevő hivatásos gépjárművezető munkásőrök, hogy jó néhány falusi orvos, állatorvos mit sem törődik a közlekedési szabályokkal. Gyakran ülnek ittasan a kar- mánykerék mellé. * * * Dicséretes munkásőreink kezdeményezése, összefogása a közutak rendjének és a közle­kedési balesetek számának csökkentésére. De mint Vass Gyula a munkásőrség megyei parancsnoksága nevében han­goztatta, csak akkor érhetnek el eredményt, ha elsősorban példamutatásukkal nevelik gépjárművezető társaikat. Szalai László VERSENYBEN a szocialista címért (Tudósítónktól.) Egy évvel ezelőtt a texülművekben egy tíztagú fonó­brigád kezdte meg a versenyt a szo­cialista címért. Az­óta 22-re gyarapo­dott a brigád lét­száma, s egyre kö­zelednek céijuk el­éréséhez. Mióta föl- vetté!: r tés« nevet, közösen járnak szórakozni, a társadalmi mun­kából is egyként veszik ki részüket. A brigádnapló ar­ról tanúskodik, hogy vállalásukat beeső lettel teljesí­tik. Segít nekik a pártszervezet Is. A leszedő csoport- vezető, Fehér Ist­vánná pártfogolja őket. »-Lányai« bi­zalommal fordul­nak hozzá, s a tíz­éves szakmai gya­korlattal rendelke­ző asszony mindig hasznos tanácsok­kal látja el a bri­gádtagokat. VJncze Piroska oly elis­mert dolgozó, hogy néha a leszedő cso­portvezetőt is he­lyettesíti. Csökkentik a fonal kötözés! idejét, a minőségei pedig 4,2 százalékkal javítják a brigádtagok szól a felajánlás. Gondra munkát végeznek, hogy elérjék céljukat. Friss Magdolna kiváló dolgozó, a brigád vezetője munka köz­ben. Tervük 101 százalékos teljesítését vállalták a brigádtagok. Rendszeresen megnézik a tájékoztató táblát, s eddig még mindig örömmel állapíthatták meg, hogy nem maradtak el a tervtől. TVább fejlesztik ^ gyermek­és ifjúságvédelmi munkát a barcsi járásban (Tudósítónktól.) Kiss Albert pedagógus vezetésé­vel eredményesen dolgozott a bar­csi gyermek- és ifjúságvédelmi bi­zottság. Tevékenységét a jövőben az egész járásra kiterjeszti. Egyik fontos feladata a községi bizott­ságok életrehívása és munkájuk segítése lesz. Elkészítették és megvitatták a bizottság munkatervét, összegyűj­tik a gyermek- és ifjúságvédelem­mel kapcsolatban megjelent rende­leteket, és sokszorosítva kiadják a községi bizottságoknak. A járás- bíróság elnöke, a járási ügyészség és a rendőrkapitányság vezetője a legfontosabb közérdekű tndn'való­kat hirdetmény útján közli a köz­ségekkel. A bizottság tagjai elhatározták, hogy a jövőben rendszeresen el­lenőrzik a szórakozóhelyeket is. Szoros kapcsolatot kívánnak ki­építeni a pedagógusokkal, a szülői munkaközösségekkel és a szülők­kel.

Next

/
Thumbnails
Contents