Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-03 / 258. szám
£ * '«Apás*** VTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 50 FILLÉR agyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA JUX. ÉVFOLYAM 258. SZÁM. SZOMBAT, 1962. NOVEMBER 3. Mai számunk tartalmából: Értelmiségi ankét Fonyódon (3. o.) Jövő heti rádió- és televízióműsor (5. o.) Budapesti kirándulás (6. o.) Folyamatosan javul a somogyvári Szabadság Tsz gazdálkodása Á tavalyi 31 forint helyett 40 forintos részesedésre számítanak A somogyvári Szabadság Ttsz-ben a fölfejlődést követő efeő zárszámadáskor — 1960ban — 26 forint 16 fillért ért a munkaegység. Tavaly már 31 forint jutott, erre az évre pedig 33 forintot terveztek egységenként. A legutóbbi fölmérés szerint ennél többet, csaknem 40 forintot oszthatnak majd. Hogyan siíkerült ezt elérniük? Többet termeltek, többet érv tőkésíthették. Így gyarapodott jövedelmük a vártnál nagyobb mértékben. Hogy csak néhány tételt említsünk: a 150 hold len majd 200 000 forint többletet hozott; a tervezett 140 helyett mintegy 200 mázsás átlagtermés várható a 80 hold cukorrépáiba!. A tehenészetben 12 literes a flejési és 9 literes az istállóátlag. A sertéstenyésztésben is nagyot léptek előre: korábban 12—14 hónap alatt érték ed a hízók a 110 kilót, most meg 9—10 hónap is elég ölhez. — Szövetkezetünk egyenes kerékvágásba jutott — mondta Vörös István mezőgazdász. — A nagyüzemi és jobb talaj- művelés eredményeként búzából a korábbi 8—9 mázsával szemben az idén 14 mázsát takarítottunk be holdanként. — Növelik jövedelmünket a megtakarítások is — tette hozzá Fullér József elnök. — Az üzemviteli kiadásoknál körültekintőek voltunk, csak a legfontosabb dolgokat vásároltuk meg. Ugyanígy gazdálkodtunk a munkaegységgel is. Számításaink szerint mintegy 15 000 munkaegységet takarítunk meg az év végéig. A tagok sokkal szorgalmasabban dolgoznak, mint azelőtt. Még olyan idős emberek is, mint a 72 esztendős Perák Vendel meg a nálánál hat évvel idősebb Poszthamel Antal, korúikat meghazudtolva veszik ki részüket a közös munkából. A kukoricát nemrég törték le az egyik táblán, ám a silókombájn már a szárat vágta, s a silót négy vontató hordta. A határ bármelyik részén jár is az ember, mindenütt gondozott földet lát. Gyors ütemben folyik a betakarítás. A szövetkezet vezetői közben. a holnapra is gondolnak. Jövőre két, egyenként 300 férőhelyes sertéshizlaldát építenek. A tavasszal 25 hold szőlőt telepítenek, aztán folyamatosan még 75 holdat. Tavaly és az idén 90 holdon ültetett gyümölcsfát a tsz, ebben az évben még 36 holdat telepítenek. Öt év alatt 200 holdas gyümölcsöst létesítenek. Néhány év múlva ez is szép jövedelmet ad majd a Szabadság Tsz-nek. fl Szovjetunióból ftrraké lőttek ki a Mars irányába Moszkva (TASZSZ). Csütörtökön a Szovjetunióban űrrakétát bocsátottak fel a Mars bolygó irányába. Ez az első ilyen jellegű felbocsátás. ' A tökéletesített hordozórakéta utolsó fokozata közbülső Föld körüli pályára vitt föl egy nehéz mesterséges holdat, ennek fedélzetéről történt az űrrakéta indítása a Mars bolygóhoz vezető pályára. Az űrrakétán Mars—J elnevezésű önműködő bolygóközi állomást helyeztek el, amelynek súlya 893,5 kg. A Mars—1 elnevezésű bolygóközi állomás útja a Mars bolygó felé több, mint hét hónapig tart majd. A Mars—1 önműködő állomás főbb feladatai: A Mars bolygó felé történő repülés során a világűr huzamosabb tanulmányozása; o o e resztül bolygóközi kozmikus rádió-összeköttetés létesítése; a Mars bolygó lefényképezése, majd a Mars felületéről készített fényképeknek rádiócsatornákon ke- a Földre történő továbbítása. A telemetrikus, a mérő- és a tudományos berendezés bekapcsolása a repülési programnak megfelelően önműködően, valamint a Földről adott rádióutasítások útján történik. Az önműködő állomás követését, pályaadatainak meghatározását, a tudományos információk vételét a Földön különleges mérőkomplexum és távolsági rádió-űrösszeköt- tetési központ végzi. A koordinációs számítóközpontban végzett mérések feldolgozásának első eredményei azt mutatják, hogy a Mars —1 önműködő állomás a számítotthoz közeli röppályán halad. Moszkvai idő szerint november 2-án 10 órakor az állomás 237 000 kilométer távolságra volt a Földtől, a Föld felszínének a 37. fok nyugati hosszúság és a 48. fok északi szélesség koordinátákkal meghatározott pontja fölött. A Mars—1 önműködő állomás valamennyi berendezés« kifogástalanul működik. A Mars—1 önműködő bolygóközi állomás felbocsátása újabb lépés a világűr és a naprendszerhez tartozó bolygók tanulmányozásában. (MTI) létesült a Mars-rakétával Moszkva (TASZSZ). November 2-án, moszkvai idő szerint 6. óra 33 perckor összeköttetést létesítettek a Mars—1 űrállomással, és adatokat kaptak róla. Ezek szerint valamennyi berendezés normálisan működik. Egyúttal más pályaelemeire vonatkozólag. A ielemetnkus úton szerzett adatok azt mutatják, hogy az űrállomás tudományos berendezése az előre meghatározott program szerint mülcödik._ Az űrállomás belső hőmérsékletét a hőszabályozó berendezés 20—30 fok Celsius között tartA% éves terv teljesítéséért Pórt- és szakszervezeti vezetők tanácskozása a TRANSZVILL-ban méréseket végeztek az urallo-_-a ^ légnyomás az űrállomás belsejében 850 milliméter. A napelemek normálisan üzembe léptek, és biztosítják az elektromos berendezések áramutánpótlását. Az űrállomás rádióadókészülékei a 922.76 és a 183.6 megaA TRANSZVIL.L kaposvári üzemeinek párt- és szakszervezeti vezetői a minap tanácskozáson beszélték meg a szak- szervezet eddigi munkáját s a termelés föllendítésének lehetőségét. Az értekezleten a budapesti törzsgyár igazgatója és a kaposvári telepeik gazdasági és műszaki vezetői is részt veitek. Éry Károly szb-titkár ismertette a szakszervezet tevékenységét, majd a műszaki és termelési tájékoztató után több órás vita következett. Az elmúlt időszakban a gyakori anyaghiány hátráltatta a munkákat. Ez kapkodást szült, sőt több esetben meg nem engedett módon túlórázniuk is kellett á dolgozóknak. Baj volt a minőséggel, s néhány hiányos tervdokumentáció miatt sok selejt adódott. Különösen az 1-es telep munkáját akadályoztak ezek a tényezők. A 2-es telepen — részben a jobb szervezés .folytán — kielégítően haladt a munka, s a telep dolgozói felajánlották a kongresz- szus tiszteletére, hogy december 23-ig teljesítik éves tervüket. Az értekezleten a törzsgyár és a kaposvári üzemek vezetői megbeszélték a harmadik negyedéves lemaradás pótlásának lehetőségeit. E célból emelni kell a forgácsolómühely létszámát, az esztergályosoknak szakmunkát kell adni, nem szabad — csak indokolt esetben — hónap közben módosítani a kiadott programokat. Szó esett arról is, hogy — okulva a tapasztalatokon — az 1963 első hónapjaira tervezett munkákhoz szükséges alkatrészek és anyagok beszerzését már most meg kell kezdeni. SZÜRET BOGLÁRON Ameddig a szem cdlát, mindenütt szőlő.., (Képes riportunk a 3, oldalúm) hertz frekvencián normálisan működnek. Az állomásról vett jelzések ereje megfelel az előre kiszámítottnak. A kapcsolat az űrállomással jó. A leadott utasítások pontosan eljutottak és hatottak. A legközelebbi kapcsolat kezdetén az űrállomás csillagászati koordinátái a következők lesznek: rectascensio 7 óra 21 perc, deklináció 46 fok 17 perc. Az űrállomás a Hiúz csillagképben lesz. A Mars—1 űrállomás útjáról a legközelebbi közlemény november 4-én este várható. (MTI) A szovjet Mars-rakéta felbocsátásának első visszhangja NEW YORL Az amerikai hírügynökségek azonnal beszámoltak a Szovjetunióban felbocsátott kozmikus rakétáról. Az Egyesült Államok rádió- és televízióadói ugyancsak nagy figyelmet szentelnek az eseménynek. PÁRIZS Az Unesco párizsi székházéban csütörtök este a következő témáról folyt nyilvános vita: ember a kozmikus térségben. A több száz főnyi hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta a kiemelkedő szakemberek, köztük Sziszakjan szovjet akadémikus. Lovelace amerikai tudós, Grandpierre francia szakember nyilatkozatait. A vita közepén szólásra emelkedett Albert Ducrot neves francia tudományos megfigyelő, és a következőket mondotta: — Engedjék meg, hogy rendkívül fontos hírt közöljek önökkiel. A Szovjetunióban automatikus állomással a fedélzetéin kozmikus rakétát bocsátottak fel. A rakéta a Mars irányában halad. A külföldi tudományos akadémiák képviselői körülvették Sziszakjant, és gratulációkkal halmozták el. A szovjet akadémikus rögtönzött sajtóértekezletén hangoztatta: az új szovjet kísérlet minden bizonnyal érdekes felvilágosításokat közöl Hról, hogy lehetséges-e az élet a Marson, adatokat szolgáltat a bolygó légköréről, és talán megoldja a Mars-tengerek problémáját is. LONDON Bemard Löveti professzor, az angliai Jodirell Bank igazgatója kijelentette, hogy az obszervatórium rádióteleszkópjai megkísérlik követni a szovjet Mars-rakéta útját, mihelyt adatokat közölnek a jelek frekvenciájáról, és ismertetik a jelközlés időpontjait. A professzor hangoztatta, hogy a kísérletre kedvező időpontban került sor. Bemard Lovell a továbbiakban rámutatott, hogy rendkívül fontos kérdés annak eldöntése, lehetséges-e élet a Marson. Úgy vélem — folytatta —, ha sikerül fényképfölvételeket készíteni a bolygóról, ez nagy jelentőségű esemény lesz. A legfontosabb kérdés: élő organizmusok jelenlétének lehetősége a Marson. WASHINGTON Addison Rothrock, az Amerikai Űrhajózási Hivatal egyik tagja hangoztatta, a jelek arra mutatnak, hogy a Szovjetunió • Max»—1 felbocsátásánál ugyanazt a hordozórakéta típust alkalmazta, mint á Vosz- tok űrhajók esetében. A mostani kísérletnél — fűzte hozzá a rakétaszákértő — mindenesetre egy javított változatról van szó. MOSZKVA A Komszomolszkaja Pravda a szovjet automatikus űrállomás fellövését méltató cikkében rámutat: néhány hónap, és való* színöleg sok tekintetben megoldódnak a Mars rejtélyei. A lap riportot közöl arról a kozmikus központról, amely összeköttetést tart fenn a Mars irányában haladó szovjet automatikus űrállomással. A kozmikus rádió-összeköttetésre szolgáló antenna hatalmas rádióteleszkópok csoportjára emlékeztet, amelyek szorosan egymás mellett helyezkednek el, és egy tengelyen forognak — írja a lap tudósítója. Az antenna csúcsa 12 emeletnyi magasságban helyezkedik el. Az antenna »munkarészlegét« nyolc hatalmas tükör képezi, amelyeknek mindegyike 16 méter átmérőjű. A tükrök közíéppontjában helyezkedik el az energiagyűjtő részleg. A világmindenségből érkező jelek a tükrök felületéről egy pontra verődnek vissza, és innen az erősítőberendezésre továbbítják őket. A kozmikus központ földi antennájának súlya meghaladja az ezer tonnát is. Az antenna ezenkívül hatalmas alapzattal rendelkezik, amely nemcsak az óriási építmény szilárdságát biztosítja, hanem azt is lehetővé teszi, hogy még a milliméteres kilengéseket is elkerüljék. A tudósító befejezésül rámutat: az ilyen antenna fölépítéséhez nem kevesebb munka volt szükséges, mint az első szputnyik felbocsátásához. BERLIN A reggeli lapok feltűnő szedésben közük a világűr meghódításának újabb nagy eseményét. / A Neues Deutschland kiemeli, hogy a Mars—1 automatikus . állomás kilövése az októberi forradalom 45. évfordulójának tfeJSövetkező előestéjén történt. A Tribüne, a Szabad Német Szakszervezetek Szövetségének lapja hatalmas vörös betűs címet közöl: »A Szovjetunió Mars-rakétát lőtt ki.« Az NDK rádióállomásai péntek hajnal óta félóránként közük a nagy esemény hírét. (MTI)