Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-20 / 271. szám

Kedd, 1962. november 20. 3 SOMOGYI NOFhAT Küldött lesz a nagy tanácskozáson £ zinte percenként csöng ^ a telefon, Dezső József ilyenkor mindig bocsánatot kér, aztán fölemeli a kagylót. — Tessék, Ingatlankezelő Vállalat.., Igen ... Intézked­ni fogunk... Ha ma nem is, de a héten egészen bizonyosan ... Kérem... Aztán meg kopognak az aj­tón. Egy idős asszony jön, hogy meg kellene csinálni a tűzhe­lyet. Az ő neve is az előjegy­zési naptárba kerül. Most egy fiatalember érkezik. Indulni kellene egy szerelési munka ellenőrzésére. — Várjál egy kicsit, mind­járt megyek... Felém fordul. — Ne haragudjon, de így megy ez napról napra. Nagyon sok a munkánk... Beszélgetni kezdünk. Dezső Józsefet küldöttnek választot­ták meg a megye kommunistái a párt VIII. kongresszusára. Ez a küldetés sok-sok évi fárad­ságos harc, küzdelem elismeré­se. Mert harmincöt évet dol­gozni a munkásmozgalomban nem kis dolog. Nevek, emlékek bukkannak elő a feledés homályából, már­tírhalált halt kommunisták élete elevenedik meg. Vam- berszky Gyula, Kanyar Ferenc, Balt József, Holezinger István, miért kellett meghalnotok a munkaszolgálatos táborokban?! Mert egy új, jobb életért har­coltatok? Dezső elvtárs egy kicsit él­érzékenyül, amikor fölidézi a régi harcok emlékét. Az illegá­lis munkára emlékezik, a szo­cialista irodalom terjesztésére, a sztrájkok szervezésére. jp1 zerkilencszázharminc- ■*"J hatban lettem tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának. Azelőtt a szakszer­vezetben dolgoztam, ez alig- alig volt veszélytelenebb az il­legális pártmunkánál. Tudja, elvtárs, nagyon hosszú ideig kellene beszélgetnünk, hogy mindazt elmondhassam, amit átéltem a felszabadulásig. Meg­jártam a börtönöket, külföldre kellett menekülnöm, aztán új­ra visszatértem, mert itthon volt rám szükség. És jött a háború, a könyör­telen, embertelen háború: Egy­re nehezebbé vált a munka. A kommunisták azonban nem hallgattak. A moszkvai rádió magyar nyelvű adásait figyelték, tájékoztatták az embereket a front állásáról, buzdították, lelkesítették a csüggedőket. — Ezerkilencszáznegyven- négy december másodikén, amikor Kaposvár felszabadult, azonnal összeültünk néhányan. Biztosítani kellett a rendet és a közbiztonságot, ezért álltunk csatasorba. Ezerkilencszáz- negyvennyolc végéig rendőr voltam, majd később a Malom­ipari Vállalat dolgozója let­tem. Beszélhetnék azokról a nehéz időkről is, amikor a kü­lönböző meggondolatlan intéz­kedések ellen kellett harcol­nunk. Nem volt könnyebb a gazdasági munka sem, mint a rendőri. A Párt sok feladattal bízta meg abban az időben Dezső elvtársat. Dolgozott Pé­csen, Veszprémben, Igáiban, Kaposváron, s mindig legjobb tudása szerint végezte munká­ját. — Volt időszak, amikor bi­zony mellőzték a régi kommu­nistákat A személyi kultusz évei rányomták bélyegüket a mindennapi munkára. De az a jó most, elvtárs, hogy ezek a dolgok feledésbe merülnek, mindenki érdeme szerint él­het és dolgozhat. Nekünk, ré­gi kommunistáknak elismerik a munkánkat, gyakran kémek tőlünk tanácsot. Ez nagyon jól­eső érzés. A régi kommunista nem öreg ember, ötvenöt éves. És még sokat akar dolgozni. Olyan jó hallani, ahogy a hozzá kérés­sel érkezőkkel beszél, olyan jó látni, ahogy intézkedik a kis­emberek apró-cseprőnek látszó ügyeiben. Az egyik ügyfél az­zal kezdte mondókáját, hogy nyugodtan megy haza, mert tudja, hogy nem kell újra ki­lincselnie. — Dezső elvtárs biztosan el­intézi ... — Lelkesítő dolog ez a biza­lom. Amikor érzi az ember, hogy számítanak rá, az nagy ambíciót ad a további munká­hoz. rjezső József ott lesz majd a nagy tanácskozáson, ahol meghányják-vetik az or­szág sorsát, jövőjét. A harcos múlt és a jelen megbecsülése így találkozik egy ember életé­ben. Polesz György Egészséges voltam és józan. Nem akartam, most sem aka­rok úgy étai, hogy mások, a körülöttem élők tartsanak tő­lem, vagy terhes legyek a szá­mukra. Én jót akartam, az igazságot. Rossz helyen keres­tem. Most már csak a halált akarom. Akarom! Igaz: ez gyávaság. Nincs erőm vállalni, ami még rám várna. Bolond természetem van. Önkéntes elhatározás alapján szőkítettem magam körül a gyűrűt. Felőrlődtem, Szétpattan a fejem. Minden fe­szít belülről. Erre mondhatják: »megőrülök«. Nem bírom, nem akarom kibírni. Azt fogják mondani: sze­gény. Meg, hogy felelőtlen volt, kalandor. Sokan majd az anyámat okolják. Pedig csak én tehetek róla. Mások az ilyet elbírják. El­viselik, hogy soha ne legyen önálló akaratuk, hogy hazud­janak, féljenek. Én is sokáig el­viseltem. Most már nem tu­dom. Ne haragudjatok, sok a hibapont. Én nem vagyok go­nosztevő. Higgyetek nekem. Becstel»" vagyok, gyáva és gyenge is esendő, de gonosz­tevő nem! Hiba. Hiba. Mindenből dup­la nehezét, öröm Siemmí. Fel­őrölt a bolond életem. Azt hit­tem, erősebb vagyok. Most már ha meg is menekednék, csak rosszabb lesz, mindig csak rosszabb. Megízleltem a dü­höngés, a félelemkeltés gyö­nyörét. A társaim megretten­tek. De ebbe is belefáradtam. Csak lázomgani tudok már. Nem akarok őrjöngeni! Meg akarok halni. Meg fogok hal­ni. Nagyon akarom, nagyon akarok nem lenni. Azért kell megsemmisülnöm, hogy higy- gyenek nekem. Higgyék el, hogy csak békében, becsület­ben lehet élni. Kevesebb hiba­ponttal. Emberek, hagyjátok egymást békében! Engem nem hagytatok. Olyan ez kicsiben, mint a há­ború nagyban. Látjátok? A hidegháború is öl. Nevetni szerettem, örülni. Higgyétek ed, mindennél job­ban szerettem az örömöt, S most az öröm ellenségeinél condottdere vagyok. öljétek meg egymást embe­rek, de nélkülem. Nékem elég volt. Elég, elég. elég. Édesanyám, jobb ha fáj utá­nam a szíved, mintha mindig miattam fájna. Hajdani hatra­A párt a szocializmus teljes fölépítésének időszakában Amióta a munkásosztály a világpolitika porondjára lé­pett, és megalkotta politikai pártiát, a munkásosztály el­lenségei, ha más más köntös­ben is, mindig tagadták és ta­gadják a párt vezető szerepé­nek szükségességét. Tudják, ha útját akarják állni korunk tár­sadalmi fejlődésének, csak egyet tehetnek: támadásuk össztüzét a munkásosztály for­radalmi marxista—leninista pártjára kell összpontosíta­niuk. Tisztában varrnak azzal, hogy ha sikerülne végezniük a párttal, ezzel lefejezhetnék a munkásosztályt, amelynek a párt Dolitikája mutatja a célt, és szabja meg cselekvésének irányát Ha végigtekintjük a nemzet­közi munkásmozgalom történe­tét, azt látjuk, hogy mindig ál­landó és szívós harcot kellett és kell folytatni a párt vezető szerepéért, a nem marxista, kispolgári irányzatok ellen. Az I. Intemaciomálé proudhonis- táitól és anarchista bakuninis- táitól a II. Intemacionálé bem- steinistain keresztül a modern revizionizmusig voltaképpen minden marxista pártnak meg keR vívnia a maga harcát a re- vizianizmus ellen. A »modem« revizionista nézetek lényegüket tekintve Bernstein óta alapjá­ban véve mit sem változtak, legföljebb körmönfontabbak lettek, s jobban alkalmazkod­nak a körülményekhez. Ma a jobboldali veszély főleg abban a következtetésben jelentkezik, hogy már lényegében egy olyan demokratikus korszak köszön­tött ránk, amikor már nincs szükség a párt vezetésére. Az MSZMP az ellenforradalom el­len, « szocialista konszolidá­cióért folytatott harcban, csa­pást mért a revizionizmusra, és megvédelmezte a párt és a munkásosztály vezető szerepé­nek eszméjét. Amíg a revizionizmus jobbról nyíltan tagadja a párt létét, és így akarja lefegyve­rezni a (munkásosztályt, addig az álbaloldali radikális nézetek is veszélyeztetik a pártot, mert el akarják szakítani a tö­megektől. A »baloldaláság« sem új jelenség, elég nagy múltra tekinthet vissza. Ismeretes, taim, becsületes tiszta embe­rek — Birkás tiszteletes úr! És te, Lénárt, téged is annak tartalak — jobb, ha rövid ideig fájlaljátok hiányomat, mintha soká nyögnétek létezésemet. Nem akartam komplexumo­kat. Nem tudom, hogyan kell élni. Nem tudom, hogyan kell kiküszöbölni a túl sok hibapon­tot. Azt már nem is lehet. Ezek megfojtják az embert. Julius Fucsik talált eleven­be: higgyetek neki, — valaha rajongtam érte, igaz példaadó­nak tartottam, aztán elárultam tiszte emlékét — fogadjátok meg, amit mondott. Nagyon feszít a homlokom. Nem félek a halóitól. Érdekes, még semmitől igazán, lényegé­ben soha nem féltem. Éted nem szeretek, mert nem tudok. Egyszer azt mondtam: én na­gyon boldog leszek, vagy na­gyon boldogtalan. Akkor hal­lottam először a dialektikáról, még nem tudtam alkalmazni. Mindkettő voltam. Többnyire valamelyik lelkiállapotban a kettő közül. Soha nem voltam közömbös. Gyűlölöm a közöm­bösséget, de hasznosnak tar­tom. Búcsúzom. Édesanyám, ismerőseim ne sajnáljatok, nem érdemes. Semmit, soha nem fejeztem be. Nem tudok mérleget csinálni az életemről. Minden félbema­radt. Hiába éltem. Kár lenne így tovább élni. Akarattal miért nem fejez­heti be az ember önmagát? Miért van agya, ha semmi kö­ze a keletkezéshez és a befeje­zéshez és oly kevés ahhoz is, ami közben van? Durva, erő­szakos beavatkozással vihető csak végbe önmagunkon is a szándék. Ez igazságtalan. hogy Lenin is milyen követ­kezetesen harcolt ellenük. »A „baloldaliság” a kommuniz­mus gyermekbetegsége« c. mű­ve irányt mutat a dogmatiz- mus elleni harcban, A szektás- ság a fiatal kommunista pár­tokban annak idején abban nyilvánult meg, hogy hirtelen akarták utolérni a bolsevik párt eredményeit, és át akar­ták ugomi a harc egyes fá­zisait. Lenin e művében azt is hangsúlyozta, hogy a »balolda­liság« leküzdése nélkül nem lehet eredményesen harcolni a jobboldali opportunizmus el­len. Napjaink »baloldali« bírá­lói azáltal veszélyeztetik a pár­tot, hogy nem értik meg a vi­lág erőviszonyaiban végbement változásokat, nem ismerik föl a termelési viszonyainkban le­játszódott változásokat, az osz­tályviszonyok átalakulását. A legtöbb értetlenséget a párt szövetségi politikája okozza. Ebben ugyanis a párt vezető szerepének csorbítását vélik. Mindkét elhajlás közös vonása a társadalmi fejlődés helyte­len értékelése. A párt mind a jobboldali re­vizionista nézetekkel, mind az álbaloldali szektás-dogmatikus nézetekkel szemben kétfrontos harcban szilárdan védelmezi magát. Pártunk leszámolt a személyi kultuszból fakadó ká­ros és helytelen elmélettel és gyakorlattal, legutóbbi doku­mentumával pedig pontot tett a dolog végére. A politikai ta­nulság az, hogy a párt vezető szerepe csak úgy és akkor ér­vényesülhet, ha helyes a párt politikai vonala; ha a hép he­lyesli a párt célkitűzéseit, gya­korlati politikáját, azokért kész a párttal együtt küzdeni; ha a pártmunka stílusa olyan, hogy a nép legszélesebb töme­geit tudja felsorakoztatni ma­ga mögé. Pártunk belső életét ma a lenini normák szabályoz­zák. Az egész pártban — a Központi Bizottságtól az alap- szervezetekig — a kollektív vezetés elve érvényesül. A párt visszanyerte népünk bi­zalmát, megszilárdította sorai­nak egységét. Az is felbecsül­hetetlen eredmény, hogy pár­tunk a revizionizmus és a dog­Halálosan fáradt vagyok. Csak lenni ne kellene már. A létezés rövid, ostoba állapot. A baj az, hogy a tapasztalatok nem adhatók át és hogy sokfé­le biológiai összetételünk miatt annyifélék vagyunk, ahány a számunk. Ha én mindent átadhatnék az otthoni fiataloknak, amit tudok, amit tanultam, tapasz­taltam: ha hagynának, hogy azt adjam át, ami én vagyok és én adjam, s ha ők átvennék, akkor érdemes volna, talán. Mindegy. Ennyi bajon nem lehet alapvetően változtatni. Szanatórium? Környezetválto­zás? Vissza az életbe? Nem kell. Én sem kellek már az élőknek. Semmi nem érdekel. Nem hallom, hogy sírnak a teme­tésemen. Nem is sír ott senki. Idegen vagyok idegenek kö­zött. Nem marasztal senki. Mindentől elszakadtam. Higgyétek el nekem. Nem is lehet másképpen. Társaim! Sose vállalkozza­tok rá, hogy idegen parancsra fegyvert emeltek szüléitekre. Nekem egyébként mindegy. Nem vagyok se próféta, se prédikátor. Csak nem akartam úgy elmenni, hogy egy-két szót <j ne szóljak hozzátok. 33. Lám, megéreztem a felénk settenkedő veszedelmet. Le­csapott ránk. A hangfogós re­volver csendben végzett Ván­dor Pityuval. Civilbe öltözött, f sötét ruhába, fehér ingének gallérját kihajtotta a zakójára. Így láttuk őt egyszer, március tizenötödikén, amikor verset olvasott fel nekünk a hálóte­remben. (Folyta fjul&ji matizmus elleni kétfrontos harcban megőrizte a marxista —leninista eszme tisztaságát. Egyszersmind ez szükségszerű föltétele volt annak, hogy a párt a szocialista forradalom győzelméért folytatott harc­ban betölthesse vezető szere­pét Csökkenhet-e a párt vezető szerepe a szocializ­mus teljes fölépítésének idő­szakában? A párt kongresszu­si irányelvei úgy válaszolnak erre, hogy nem, sőt, a párt ve­zető szerepe ebben a periódus­ban szükségszerűen növekszik. A szocializmus alapjainak lerakása után társadalmi fejlő­désünk magasabb fokára, a szocializmus teljes fölépítésé­nek korszakába léptünk. E korszakra éppen az a jellem­ző, hogy az osztályharc fő frontjaivá a gazdasági építés és a kulturális, ideológiai munka válik. Teljesen reménytelen dolog lenne nyíltan szembeszállni a szocializmussal, tehát számol­va a szocialista tudatosságnak a szocialista termelési viszo­nyokhoz mérhető viszonylagos elmaradásával, a kapitalizmus eszmei örökségére, a naciona­lista, a pacifista és más bur- zsoá és kispolgári nézetekre, a vallásos ideológiára építenek a munkásosztály ellenségei. Tudva, hogy ezek a nézetek je­lentik utolsó mentsvárukat, jelen viszonyaink között csak ezeken a réseken tudnak beha­tolni a szocializmus egészséges testébe. A szocializmus emberére jel­lemző erkölcsi tulajdonságok, az emberek közötti kapcsola­tok új szabályainak kialakítá­sa is mind-mind óriási feladat. Mi több, a kulturális forrada­lom végigvitele is még megol­dandó. Elegendő utalni csupán néhány olyan momentumra, hogy tovább kell növelnünk a nép műveltségi színvonalát; hogy a tudomány közvetlen ter­melőerővé válik; hogy bár tá­mogatjuk a marxista világné­zetű szocialista-realista irodal­mat és művészetet, de teret adunk minden más jó szándé­kú, nem ellenséges művészi te­vékenységnek is. Mindezek összességükben csak akkor ve­zetnek eredményre, ha fokoz- ,zuk a párt eszmei-ideológiai > munkáját. \ Pártunk a helyzet elem­zése alapján jutott arra a következtetésre, hogy az osz­tályellenséggel vívott politikai harc napjainkban ideológiai köntösben jelentkezik. Ebből a fölismerésből származik a kongresszusi irányelveknek az a megállapítása, hogy »a mar­xizmus eszmei offenzívá ja egész szocialista épitömunkánk szükséglete és követelménye«. 'Természetesen ez az offenzívá nem rövid lélegzetű, s a szocia­lista építés előrehaladásával az ideológiai munka mind na­gyobb és nagyobb szerepet kap. Miután végbement a mező- gazdaság nagyüzemi átszer­vezése, és népgazdaságunkban uralkodóvá lettek a szocialista termelési viszonyok, lehetővé vált a népgazdaság még terv­szerűbb irányítása. A szocializ­mus anyagi-technikai bázisa megteremtésének a vezetés megjavítása is lényeges előfel­tétele. Ha mindehhez hozzá­számítjuk a gazdasági fő felada­tokat, a szocialista és a kapita­lista rendszer közötti gazdasági versenyben reánk háruló ten­nivalókat, akkor látható vilá­gosan, milyen hatalmas munka hárul a gazdasági vezetésre, milyen fontos emelője a veze­tés megjavításának a szerve­zettebb, tervszerűbb, tudomá­nyosabb irányítás. A szocializmus teljes fölépí­tésének időszakában változá­sok mennek végbe az állami munkában. Amilyen mérték­ben a proletárdiktatúra betölti történelmi feladatát, átalakul egyetemes népi állammá. Ez azt jelenti, hogy növekszik a szocialista demokrácia, s a nép mind szélesebb tömegei kap­csolódnak be a közügyek inté­zésébe. Az állami szervek ha­tásköréből mind több tennivaló kerül közvetlenül a társadalmi szervek és tömegszervezetek hatáskörébe, valamint ezek a szervek egyre jobban kell, hogy támogassák az állami szervek tevékenységét, illetve ezek el­lenőrzését. Á kongresszusi irányelvek már jelzik, hogy például a szakszervezetek ha­táskörébe milyen feladatokat kell állami szerveinknek átad­niuk. A szocializmus teljes fölépí­tésének időszakában a csak rendíkívül vázlatosan felsorolt nagy jelentőségű tennivalók mindegyike a párt irányító, szervező, nevelő- és elméleti munkájának további javítását igényli. A párt az az erő, amely egész népünk alkotó erőfeszí­téseit, a megnövelcedett és bo­nyolultabbá vált politikai-ide­ológiai, gazdasági, kulturális és állami feladatok megoldására összpontosítja. Előrehaladásunk dön­tően attól függ, helyesen ér­vényesítjük-e a párt politikai vonalát, jól rrrűköddk-e állami és társadalmi szerveink egész mechanizmusa, kihasználjuk-e a szocialista rendszerben rejlő hatalmas lehetőségeket Mindezek alapvető és első­rendű föltétele — és erre ala­pítja a Központi Bizottság te megállapítását —, hogy társa­dalmunk fejlődésében a párt vezető szerepe törvényszerűen ■növekszik. Boros Béta GYAPJÚSZÖVET Női ruhaszövetek 100—140 cm sz. Férfiöltönyszövetek, sima és mintás Divat bükié és mintás női kabátanyagok 80 Ft-tól 211 Ft-ig 241 Ft-tól 550 Ft-ig 160 Ft-tól 400 Ft-ig

Next

/
Thumbnails
Contents