Somogyi Néplap, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-18 / 244. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 ■F Csütörtök, 1962. október ÍS. .SPORT. Tegyük tömegsporttá az asztaliteniszezést Ki az, akit nem lelkesít a Kaposvári MTE térti és női asztalitenisz-csapatának pompás őszi szereplése? Mindkét együttes százszázalékos sikerrel szerepelt az eddigi versenyeken, s ez most, a bajnokság őszi fordulójának közepén már figyelmet érdemel. A minőséggel tehát nincs baj. Mégsem mondhatnánk ezt el a megyei asztaliteniszsport egészéről. Nemrégiben a Somogyi Néplap terjedelmes cikkben taglalta a sportág helyzetét, s megállapította, hogy a csillogó felszín mögött bizony találni hibákat is. Mit mutatnak a számszerű adatok? Megyénkben az elmúlt bajnoki évben két NB TI-es, hét megyei, a kaposvári városi bajnokságban tizenkét férfi- és női csapat szerepelt. Ezzel szemben a nyilvántartásban 163 asztalitenisz- szakosztály adatait találjuk. Ha valóban létezne ennyi szakosztály, akkor igazán bizakodással tekinthetnénk a jövő elé, a valóság azonban az, hogy a falusi asztalitenisz-szakosztályok nagy része csak a spartakiádokon ad jelt létezéséről. Somogynak hagyományai van nak az asztallteniszsportban. A most kitűnően szereplő MTE férfi- és női csapatnak további jő teljesítményre van szüksége, ha a hajdani NB I-es csapatok nyomdokaiba akar lépni. Nem akarok most az MTE problémáival foglalkozni. Ennél a sportkörnél anyagi és szakmai téren egyaránt megvan a lehetőség. Jó a játékosanyag is, bér az utánpótlással az MTE sem dicsekedhet. A KMTE után a K. V. Lobogó, a K. Kinizsi, Siófok és Marcali képviseli a minőséget ebben a sportágban. Mindegyik sportkörnek megvannak a maga nehézségei. Olyanok, amelyek gátjai a további fejlődésnek. A Kinizsinek nincs edzőterme. A Vörös Lobogó játékosállománya idősebb évjárata versenyzőkből tevődik össze, s éppen a tavalyi osztályozók bizonyították, hogy az olyan sorozat- versenyen, mint amilyen az osztályozó, csak idős versenyzőkkel nem lehet helytállni. Síé fok teljesítménye hullámzó. Marcali, Már ölven öve is... Nemcsak Somogybán, hanem országszerte sokan taglalják a K. Kinizsi—Csepel mérkőzésen történteket, amikor egy magáról megfeledkezett szurkoló követ dobott a pályára, s emiatt a mérkőzés félbeszakadt. Abogy tallózgatunk az ötven évvel ezelőtti napilapokban, nem kis meglepetésre kiderül, hogy már akkor is... A Budapesti Hírlap 1912. október 1-i száma ezt írja: »A Magyar Kupa döntőjéből elkeseredett küzdelem árán az MTK került ki győztesen 1:0 arányban győzvén le a Magyar Atlétikái Club csapatát. Roppant izgalom közepette vívták meg a döntőt a csapatok. A pályán lezajló élet-halál küzdelem valósággal extázisba ejtette a néző közönséget, amelynek egy része durva inzultusokra is ragadtatta magát, öklömnyi kődarabok repültek be a pályára, s gyalázó szavak egész özöne zúdult a játékosok felé.K így történt ez fél évszázaddal ezelőtt. Sajnos, ma is... amely Ivuszát és Rákot átengedte a KMTE-nek, nagyon meggyengült. Ami a spartakiádokat illett, nehéz tiszta képet kapni. Igaz, hogy a tavalyi spartakiád megyei döntő színvonalas volt, de aztán az 6tt jelentkező versenyzőkkel nem találkoztunk többet. Sajnálatos, hogy a korábbi esztendőkben feltörő Nagyatád spartakiád csapata Is teljesen visszaesett. Vessünk egy pillantást a somogyi ranglistára. Az utóbbi esztendőkben minden megyei jellegű versenyen ugyanazok az arcok tűnnek föl. A tízekbajnokság részvevői esztendők óta ugyanazok. Az Ifjúságiaknál alig van fejlődés. Puska és Hűyösvölgyi, illetve Komáromi után nagy űr tátong. Ez annál Inkább érthetetlen, mert az asztalitenisz igen népszerű sportág. Bizonyos, hogy lehetne találni utánpótlást, csak egy kicsit többet kéne törődni ezekkel a fiatalokkal. Igaz, hogy edzőtermek tekintetében elég gyengén állunk, mégis módját kellene ejteni, hogy például az MTE-nél a nagyok mellett a fiatalabbak is asztalhoz jussanak. Meg kell oldani a Kinizsi edzéslehetőségeit is. Aztán a tex- tilmüveknél is tömegsporttá kellene fejleszteni az asztaliteniszezést, hogy ne csupán néhány idősebb évjáratú asztaliteniszező és pingpongozni is szerető labdarúgó jelentse a csapatot. A tömegesítés persze nemcsak: a K. V. Lobogóra Vonatkozik, hanem valamennyi sportkörre. Enélkül hiába csillog az él, nincs alap. és alap nélkül az asztalitenisz várát sem építhetjük magasra. Az asztaliteniszsport barátai elsősorban az iskolák fiataljaira számítanak. Azt szeretnénk, ha ebben a sportágiján is, mint a labdarúgóknál, megindulna és rendszeressé válna az üttörőbajnokság. A középiskolák fiataljait szinten szeretettel várják az aszta litenlsz- szakosztályok a kisebb és nagyobb sportköröknél egyaránt. A most elindult asztalitenisz városi bajnokság szintén lehetőséget nyújt az utánpótlás fiataljainak bekapcsolására. Az itt-olt próbálkozó járási bajnokság úgyszintén. Az szükséges tehát, hogy a fiatalok akarjanak pingpongozni, de ugyanilyen f itos, hogy a sportág szakképzett vezetői ne hagyják magukra az asztaüteniszsport Iránt érdeklődőket. E két tényező együttesen s?«íthett tömegsporttá tenni Somogvban az asztalitrt-.tsze- zést, ez pedig elősegíteni e sportág további fejlődését. Kiss Pál. a Kaposvári Asztalitenisz Szövetség titkára A járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük CSURGÓI JÁRÁS Az utolsó előtti Őszi forduló mérkőzéseit játszották. Sajnos, csak két találkozó került sorra, mert Somogyudvarhely ismét nem jelent meg az Inkére kitűzött mérkőzésen. Ügy fest, a kis udvarhelyi sportkör számára leküzdhetetlen a 37 kilométeres távolság, melyet vontatón meg sem lehet tenni. Iharos—Somogycsicsó 0:0(1). Pogánysztpéter—Iharosberény 0:3. A bajnokság élén Somogycsicsó áll 7 ponttal, Iharosberénynek 5, Inkének 4, pogányszentpétemek ugyancsak 4 pontja van. Iharos l pontos. Somogyudvarhely pedig pont nélküli. Halmai Árpád MARCALI JÁRÁS A negyedik forduló is a legteljesebb rendben folyt le. Meglepetés, hogy Kéthely legyőzte a listavezető Mesztegnyőt. Kéthely—Mesztegnyő 3:3, Böhö- nye II.—Pusztakovácsi 6:0, Nemes- déd—Véss 0:0, Csákány—Tapsony 10. Kisgyura Károly KAPOSVÁR Egy mérkőzés pályahiány (t) miatt elmaradt. Nem tudták lejátszani a Kinizsi HL—Mezőgazda- sági Technikum meccset. Lendület—Postás 2:1, K. Dózsa Et.—K. V. Lobogó II. 9:3, K. Vasas H.—K. Spartacus 3:3. Muráth József KAPOSVÁRI JÁRÁS Nagyberki—Somogyjád 3:3, Nagybajom—Kaposfő 3:1, Mezőcsokonya—Ecseny 4:5. Ráksi—So- mogyszil 2:1, Orel—Juta 1:1. A bajnokság állása: 1. Szentbalázs 8 6 - 2 12:6 12 2. Juta 3 5 1 2 23:12 11 3. Nagybajom 7 5 - 2 21:8 10 4. Kaposfüred 9 5 - 3 14:16 10 5. Mezőcsokónya 7 4 - 3 19:18 8 6. Őrei 8 3 3 3 13:16 8 7. Nagyberki 8 3 1 4 18:19 7 8. Ráksi 8 3 14 17:21 7 9. Kaposfő 8 3 3 4 8:14 6 10. Ecseny 8 3 - S 10:21 6 H. Somogyjád 8 3 - 8 17:18 4 13. Somogyszil 6 114 8:13 Kutasi Gyula FONYÖDI JÁRÁS Buzsák—Ordacsehi ifi, Táska— Balatonboglár n. 2:3, Fonyód tt — Szöltősgyörök 2d. I. ordacsehi 7 4 2 1 18:5 w 2. Öreglak 8 4 2 - li :s 10 3. Buzsák 7 3 4 - 17:10 10 4. Balatoniét,yves n. 6 4 - t 18:I2 R Lehel László BARCSI JÁRÁS Babócsa II.—Csokonyavlsoma 5:0, Istvándl—Somogyin móca 1:1, szülök—Vízvár 1:1, Bolhó—Kálmán- csa 3:2. Minthogy a potonyt csapat nem utazott el Bélavárra, Így az együttest törölték a bajnokságból. A bajnokság állása: 1. Bolhó 4SI* 10« 7 2. Somogytamóca 4 2 1 - 7:4 6 3. Vízvár 3 2 1“ 6:1 5 4. Istvándl 5 2 1 2 5:6 5 5. Csokonyavisonta 3 2*1 4:4 4 6. Kálmáncsa 3 1-2 8:8 2 7. Szülök 4-13 6 :ll 1 8. Bélavár 4 - * 4 itT Babócsa n. 5 2 2 1 18:14 6 Jánosa István Ferencváros—Köln 4:1 (1:0) A visszavágó VVK-mérkő- zésen a Ferencváros Mharcolta a továbbjutást, mivel Kölnben . csak egy góllal kapott ki. Várpalota-K. Kinizsi 3:3 (1:0) Mindkét oldalon gyengélkedtek a védelmek a szerda délutáni edzőmérKőzésen. G: Borbély, Müller, Fekete, ill. Stadler, Gergely, Zaag. Gumitalpú férficipő fogy. ár 179,00 Ft. Gumitalpú gyermekcipő „ „ 75,00—101,50 Ft. Kapható aw. állatni áruházakban, a szövetkezeti áruházakban és a szaküzletekben. _____________________________________'_________________________________(1570) A Vasas a KK-győztes Á labdarúgó KK tegnapi második döntő mérkőzésén a Vasas 2:1 arányú vereséget szenvedett Bolognában. Minthogy az első meccsen a Vasas 5:l-re győzött, így 0:3-as gól- aránnyal a Vasas lett az Idei KK-győztes. TEKE 0 Spartacus niiveüe előnyéi a megyei bajnokságban Érdekes, izgalmakban bővelkedő fordulót bonyolítottak le e héten a tekézők megyei bajnokságában. (Az NB II-ben szünet volt.) A K. Spartacus nagyarányú győzelmet aratott a Közűt ellen, s ezzel jelentősen növelte a2 előnyét az élen, ugyanis ellenlábasa, a KMTE kikapott.. Meglepetésszámba megy a Tipográfia veresége a vasutasoktól. K. Spartacus—K. Közút 7:1 (2374:2223) K. Fáklya—K. Vasas 6:2 (2353:2296) K. Építők II.—KMTE 5:3 (2343:2330) K. H. Vasutas—K. Tipográfia 5:3 TZ327:2279) K. Petőfi—K. Lendület 7:1 (2288:2164) A hét tekeválogatottja: Halmos (K. Fáklya) 437, Somlyai L. (K. Építők) 423, Kovács (KMTE) 422. Horváth (K. Spartacus) 413, Horváth J. (K. H. Vasutas) 4l2. Kardos (K. Vasas) 410. A csapat Összteljesítménye 2517 fa. HÍREK Időjárás Várható időjárás csütörtök estig: változóan felhős, párás idő eső nélkül. Gyenge szél, reggeli és dé'- előtti ködök. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1Ö —14 fok között. — Kaposvár anyakönyvi híréi. Születés: Gzár József fia, Csaba és leánya, Judit; Csávics Gyula fia, Gyula; Kocsonya Károly fia. Károly; Kmték Ferenc fia, Tamás; juha László fia, László; Gulyás Károly fia, László; Hampók Ferenc fia, Gábor; Sugár Imre leánya, Katalin; Erdélyi János leánya, Szilvia: Csire József leánya, Aranka; Horváth József leánya, Gyöngyi; Nagy József leánya, Éva; Kovács István fia, István; Póré László fia, László. Házasság: Bitó József—Bata Anna: Hegedűs Lajos—Kalács Hona; Zsobrák József—Rádóczi Teréz; Horváth Imre —Kiss Erzsébet; Staub László— Solt Terézia. Halálozás: Horváth János 65, Szabó János 73. Nagy Lajos 65, Konkoly Antal 79, Kovács László ‘ 33, Sárdi János 46, Lébef Mária 57, Mettner Lajos 59, Weisi. Emánuelné 77 éve*. — Az újburgonya nagyüzemi termesztésének elősegítésére ti zva gon os hajtatóházat épít saját erejéből a szuloki Petőfi Tsz. Az új létesítmény a tervek szerint még az idén elkészül. — ÍRÓ—OLVASÓ ANKÉ- TOT rendez ß Hazafias Népfront ft nÁklai művelődési házban ft »Somogyi Őszi könyvhetek« alkalmából október 20-án este, — Bécsbe utazott a Pécsi Nemzeti Színház balettkarának húsz tagja. A táncosok vasárnapig tartózkodnak az osztrák fővárosban, hogy közreműködjenek Walt Disney új filmjének forgatásánál. — ÉRTEKEZLETET TART ma a marcali járási és a megyei nőtanács rendezésében Sávolyon a helyi termelőszövetkezet szocialista címért küzdő női munkacsapata. Az asz- szonyok kiértékelik eddigi munkájukat, és fftnde.skoznftfc legközelebbi tennivalóikról. — Ismét elhalasztották a Ranger—5 amerikai hoUtraltéta fellövését. A kísérletet ereüe- tlleg keddre tervezték. A rose* Időjárási viszonyok miatt már egyhónapos halasztásra van szükség, mert a Hold csak no- ivember közepén kerül megint megfelelő helyzetbe. — Kéthetes bentlakásos tan- folyamot rendez a Szakszervezetek Somogy és Baranya megyei Tanácsa Pécsen november 12.—24-ig. A szakszervezeti bizottságok munkásvédelmi felügyelői részére szervezett oktatáson Somogyból húszán vesznek rés2t. — NOVEMBER 1-ÉN ADJÁK AT RENDELTETÉSÉNEK a Nagyatádi Konzervgyár klubhelyiségét. A járási művelődési ház javasolta havi program mellett a klubban rádió, televízió, lemezjátszó, rexasztal, különböző társasjátékok és folyóiratok szolgáltatnak lehetőséget az üzem dolgozói számára a kulturált időtöltéshez. — Csaknem 650-nel nőtt a tanulók száma három év alatt a marcali járásban. Ebben az időszakban tizenhét új tanterem épült. A Nehézipari Minisztériumban fölmérték a harmadik ötéves terv vegyipari szakmunkásigényét. Ennek alapján tizenkétezerrel növelik a szakmunkások számát. 1980-ig vegyiparunknak tízezer mérnökre és harmincezer szaktechnikusra van szüksége. — 186 állandó fizikai dolgozója van a Balatottújhelyi Állami Gazdaságnak. Közülük 77-em tíz éve, 54-en pedig öt éve vannak a gazdaságnál. Mind a 131 dolgozó megkapta már a törzsgárdajelvény ezüst- és bronzfokozatát. A Csurgói Napsugár Kegyesipart hiss köszönetnyilvánítás azonnali belépésre Köszönetét mondunk mindazoknak, akik pnítpQ7tpphiífüQf brpc HORVATH JANOS uplluuf lüulilnUul !\u!üO. ' temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkban Érdeklődés levélben osztoztak. • vagy a 61-es telefonszámon. özv. Horváth Jánosné és gyermekei. (3083) (1140) — Budapesten a koDALY-ÜNNEPSÉGÉKEN vendégszerepel á somogyi kisipari szövetkezetek és a pedagógusok összevont énekkara december 16-án. Erre az alkalomra vidékről összesen négy kórust hívtak meg. — Október 1-én kezdték építeni, és május közepére készül el Tihany új hatemeletes szállodája, melynek terveit Kun Attila készítette. Az új, 9 milliós beruházással épülő 138 szobás szálloda minden emelete a Balatonra néző, üvegfalú társalgót kap, s valamennyi szobája erkélyes, fürdőszobás lesz. — 323 fiatal mezőgazdasági szakmunkásjelölt tanúi az időn a megyében. A legtöbben — batvainketten — á szántóföldi növénytermesztés ismereteiből kívánnak majd szakmunkásvizsgát tenni. — A TÉLI KÖNYVVÁSÁR ALKALMÁBÓL jelenik meg Békés István »Ü) magyar anekdotakincs« című kétlcote- tes müve. A szerző a XX. SZá- ad első félének érdekes alakjaihoz fűződő anekdotákat gyűjtötte egybe. — Átlagosan 34,29 forintos munkaegység-részesedést terveztek erre az évre a barcsi járás termelőszövetkezetei. A legutóbbi fölmérések szerint várhatóan 36,78 fdhtitot ér minden munkaegység. A megyei átlagot meghaladja ez a jövedelem. — Tizennégy mázsa húsesi- be szállítására kötött szerződést az idén a zákányi Csokonai Tsz. Eridéig húsz mázsát adtak át, s még négyezer estire nevelődik óljaikban. Ügy tervezik, hogy ebből az ezerdarabos törzsállományt kétezerre növelik, a többit pedig húscsibeként értékesítik még az idén. Húrom hónapig étien szomjan Mtutefy három hónappal ezelőtt a Csendes-óceánon nyomtalanul eltűnt egy kis motoros naszád fedélzetén tizenhét tengerésszel. Kedden az ÜFI-hir- flgynökscg jelentette, hogy a hajó legénységének nagyobb része háromiiónapos nélkülözés után megkerült* A hajó a Fid- zsi-szigétek körzetében levő Minerva korallzátonyra futott és elsüllyedt. Három tengerész életét Vesztette. A tizennégy életben maradt tengerész egy korábban szintén zátonyra futott japán halászhajó roncsai között* keresett menedéket. Csupán puhatestű állatokkal és kisebb halakkal táplálkoztak, élvezhető ivóvizük nem volt. A nélkülözések következtében újabb négy matróz halt meg* A tengerészek kétségbeesett lépésre szánták el magukat: tutajt ácsoltak» és egyik vállalkozó szellemű társukat segít jégért indították., de ebnek nyoma veszett. Ékkor egy másik tutajon két újabb tengerész indult Útnak» és kilenc nap elteltével sikerült segítséget hozniuk a még életben levő társaiknak. mOudLŐDés ü |1 SZÓBaHOZáS CS1XY GERGELY SZÍNHÁZ: 7 órakor: GÜL BABA. Rátkaí-bériet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ LOPOTT BOLDOGSÁG. 14 éven alul nem ajánlóit. Előadások kezdete 5, 7. 9 órakor. (Október 21-ig.) SZABAD IFJÚSÁG filmszínház REVÜPARÁDÉ. Karhatár nélkül. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakort — Társadalmi mUnkábaU tatarozzák Nemesvidem a községi művelődési házat. A tízezer forint értékű munkában részt vesz a helyi Alkotmány Termelőszövetkezet öttagú komű ve s b r i g ád j a IS. —* A jövő évi kenyérgabona-értékesítési szerződések kötése megkezdődött- A szerződéses és a nagyüzemi felár együttes összege mázsánként változatlanul 30 forint. Terv a mezőgazdasági ismeretterjesztésre A csurgói járásban tizennyolc helyen szerveznek egyhetes szakmai előadássorozatot, két községben ezüstkalászos tanfolyamot, három helyen pedig tez-akadémiát. A mező- gazdasági ismeretterjesztés Új formájaként inkén termelőszövetkezeti üzemszervezési tan- folyamot indítanak. — SHAKESPEARE KRIPTÁJÁNAK FELBONTÁSÁT SZORGALMAZZA az író születésének 400. évfordulóján, 1964-ben az angol irodalmi és közéleti személyiségekből álló bizottság. A föltevések szerint ugyanis a Stmtfrod on Avon-i Holy Trinity-templomban levő kriptában az író életére vonatkozó fontos dokumentumok rejtőznek. Somogybán a* 1958-59-es tanévben lölO-en tanultak a középiskolák esti és levelező tagozatain és 531-en az általános iskola hasonló tagozatain. Az 1961—62-es tanévben 3040-en iratkoztak be középiskolákba, 2895-em pedig az általános iskola felnőtt tagozataira, — Jó ideje hiánycikk volt a piros—kék ceruza. Mint tudomásunkra hozták, e hét végén a megye papír- és író-szerboltjaibeh ismét lehet kapni ezt a nagy keresletnek örvendő ceruzafajtát. Hat torzszülött Ausztriában Dr. Ifriedftóh Brücke, a bécsi egyetem farmakológiai intézetének vezetője hivatalosan bejelentette, hogy Ausztriában eddig — a Contergan gyógyszer fogyasztása következtében — hat torzszülütt csecsemő jött a világra. Az Osztrák terliesartyák a Softenon elnevezésű — Nyugát-Némctországban Contergan nevű — altatót szedték. A torzszülött csecsemők közül kettő meghalt. KPYDSZ «.KULTURÁLIS NAPOK A KPVDSZ megyei bizottsága október 20-án este fél 8 órai kezdettel a LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN fővárosi manekenek részvételével nagyszabású DIVATBEMUTATÓT TASIT. A ruhákat a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szállítja. Közreműködik a művelődési ház tánc- zenekara és táncdalénekesei. Jegyek 4—10 forintig a kereskedelmi és pénzügyi vállalatok szakszervezeti bizottságainál *és az előadás napján a művelődési ház pénztáránál válthatók. (67061)