Somogyi Néplap, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-03 / 231. szám

Szerda, 1962. október 3. 3 SOMOGYI NEPLAB Kedvezőbb körülmények újabb gondok Csakugyan nincs öröm üröm árulhatjuk, hogy még maguk a vállalat dolgozód is csodál­A VERSENYZÁSZLÓ nélkül? Ügy látszik, nincs. Többször adtunk már hírt egyik fiatal szakközépiskolánk­ról, amely Tabon működik, és mezőgazdaságunk számára ne­vel gépszerelő szakmunkásokat. Többször szóvá tettük már a szakközépiskola növendékei­nek mostoha elhelyezési kö­rülményeit. Egyelőre nem építhetnek új kollégiumot. Bizonyos felújítá­si összeg azonban rendelkezés­re állt, és ennek köszönhető, hogy mégis megváltozott kö­rülmények között foglalhatta el nyolcvannyolc diák a kollé­giumot. Hozzávetőlegesen 400 ezer forintba került a kollé­gium felújítása és a régi oldal­épület helyére emelt földszin­tes épületrész fölépítése. Ere­detileg klubszobának szánták ezt a helyiséget, de hálóterem­nek kellett berendezni. Emele­tes ágyaival ez a terem a leg­megfelelőbb szálláshelynek. De csak szálláshelynek! Itt a kol­légiumban ugyanis csupán aludni és tisztái kodni lehet. A frissen kialakult jobb kö­rülmények is kétlaki életre kényszerítik a kollégium la­kóit. Tanításon, kívüli tanuló­idejüket is az iskolában töltik, s csak esténként térnek haza a kollégiumba. Üj berendezési tárgyakkal gyarapodtak, új szekrényekkel, ágyneművel. Megjavulnak a tisztálkodási le­hetőségek is: kaptak még egy mosdót és egy zuhanyozót. Ez utóbbiba november végére ér­kezik meg az alatti zeléses, ezer- literes bojler. Jóllehet a kollégium alapte­rülete nem változott, nem bő­vült, felújítása mégis az eddi­ginél kedvezőbb körülménye­ket teremtett. Jelenleg az ajtó­kat, ablakkereteket festik, a takarítónők arra várnak, hogy mikor varázsolhatják tükörfé­nyesre az új parkettet. Nem kell sokáig várakozniuk. A bontástól számított másfél hó­nap alatt tették beköltözhető- vé a Somogy megyei Tatarozó Vállalat szakmunkásai a kol­légiumot. Pedig hogy féltek Tabon a munkálatok eltolódá­sától! Azonban kellemesen csa­lódtak az aggodalmaskodók, mert jól ütemezett, • pontosan szervezett munkát kaptak. El­koztak azon, hogy a különböző szakágak mesterei határidőre adták át egymásnak a munka­helyet. Anyag- és szakember- hiány egy fél napig sem gá­tolta a felújítást. Az örömbe azonban belelo­pakodik az üröm, ha előre né­zünk. A kollégisták elhelyezési gondjait csak nagyon rövid távra enyhítette a felújítás. Nem egészséges a körülmé­nyek kényszerítő hatására ki­alakult kétlaki élet sem. De... mi lesz jövő szeptemberben, amikor újabb 35—40 diákot kell majd elhelyezni? A háló­termekbe nem lehet három- emeletes ágyakat bezsúfolni! Szóval 1963 szeptemberére újabb felújításra lesz szükség. Ismét néhány százezer forint­ra. Felmerül a gondolat: nem kidobált pénz lesz ez? Az új kollégium csak fölépül egyszer. A mostani kollégiumból akkor EGY SZEPTEMBERI ME­LEG délutánon befutott a fonyódi kikötőbe egy halász­hajó. A mólón sokan várták. Gazdag zsákmányra számítot­tak a kíváncsiskodók. Csalód­tak. Két kosárba belefért az aznapi fogás. Érdemes volt ezért nyolc-tíz embernek ki­menni a vízre? — kérdezget­ték. — Persze — mondották néhányan —, azért nem tudnak sok halat fogni, mert a Halá­szati Vállalat már kirabolta a Balatont. Halásznak, halász­nak, de utánpótlásról nem gondoskodnak. Több se kellett a horgászok­nak. — Igen, igen — mondták ők is —, ez az oka, hogy fél napokat vagyunk kénytelenek üldögélni a parton hiába. Szin­te semmi sem térül meg abból a 3—400 forintból, amelyet évenként ráköltünk a horgá­szásra. Akadtak, akik hitetlenkedve, fejcsóválva fogadták ezeket a megjegyzéseket. Ám úgy vol­tak, mint én, adatok hiányában nem tudták megcáfolni az el­hangzottakat ... ...A SIÓFOKI HALÁSZA­TI v Állalat föagro- NÓMUSA nem akar vitába pedagóguslakások lesznek. Eh­hez az átalakításhoz is forintok kellenek. S addig, amíg erre sor kerül, vajon hányszor told­juk meg a jelenlegi kollégiu­mot? Lassan leküzdhetetlen gon­dokkal kell megbirkóznia a napközi konyhájának is, amely megfelelő gépesítés nélkül, szűk helyen, kicsi személyzet­tel naponta 500 fő részére biz­tosítja az étkezést. Naponta 12 —15 óráig tart az ebéd. Szin­tén nem valami nagy helyiség­ben! Mind az előbbi, mind az utóbbi gondot csak az új beru­házás szünteti meg: az új kol­légium fölépítése. Mindeneset­re nagy halad® már az is, hogy a jelenlegi kollégium megszűnt mostohagyerek lenni, és lakói rendezettebb körülmények kö­zött élhetnek. E tény azonban nem terelheti el figyelmünket az 1963 őszén, ránk köszöntő gondokról. fc. L bocsátkozni az említett kifogá­sokkal. Azt mondja, hogy az olyan emberekkel, akik a Ba­laton kirablásával vádolják a vállalatot, nem érdemes vitat­kozni. Kérésemre most mégis elő­veszi a statisztikai adatokat, és elmondja, hogy a nyári és az ősz eleji meleg napokon a ha­lak szétszórtan tanyáznak a vízben táplálék után kutatva. Ilyénkor nehéz őket hálóba kerítem. A nyári zsákmány ál­talában fele a téliekének. 1959 augusztusában 25 mázsa, 1960 augusztus 26, 1961 augusztusá­ban 28 mázsa halat fogtak na­ponként. Októberben az előbb említett három évben 60, 52, illetve 79 mázsa volt a fogás naponként. Hidegebb időben azért nagyobb a zsákmány, mert a halak bandákba verőd­nek, s így könnyebben kifog­hatok. Noha a vállalat ráfizet a nyári halászatra, azt még­sem szüneteltethetik, mert gon­doskodniuk kell az üdülők friss hallal való ellátásáról. A magyar tenger vizébe 1961-ben 120, 1962-ben pedig 150 millió kikeltetett süllőt tet­tek. Nagy összeget áldoznak a süllők téli táplálására. E cél­Nyílt az ajtó. Tamás Fe-> rencné lépett az irodába, mö­götte Tóth Józsefné. Köszönt, egy pillanatra megállt, körül­nézett. Ügy jártattá végig a szobán tekintetét, mint aki keres valakit vagy valamit. Egyszer csak felcsillant a szeme, s megragadta társa ke­zét, — Nézd, ott van, megérke­zett! *— mutatott a sarokban szerénykedő állványra és elő­relépett. Az állványon egy celofán- papírba burkolt piros zászló állt. — Milyen szép! — kiáltott fel Tamésné. Lelkendezésében észre sem vette, hogy mások is vannak a helyiségben. Meg­álltak a tollak, elhallgatott az írógép, és mindenki őket, kettőjüket figyelte. <— A mienk! Látod, mond­tam, hogy érdeme® jól dol­gozni! Ne is adjuk másnak, maradjon most mér itt né­hol egy Romániából hozott rák­fajtát szaporítanak el, s meg­honosítják a lazacféléket is. A rablógazdálkodással vádolt Halászati Vállalat a pontyok védelméről és szaporításáról is gondoskodik. Nemrég megbí­rálta a vízügyi hatóságokat fe­lelőtlen vízgazdálkodásuk miatt, s követelte, hogy a Jö­vőben ne forduljon elő, hogy a sekélyebb vizet kedvelő halfaj­ta, a ponty ívóhelyei víz nél­kül maradjanak. Hosszabb idő óta nemcsak apró, hanem 20— 40 dekás ivadékokkal is növe­lik a pontyok számát meg­mentve őket a vízkórtóL Ed­dig mintegy 190 mázsa ilyen hallal gyarapították a Balaton állományát. S meghonosították a tóban az angolnát is. Mivel ez nem válogat mély és se­kély víz között, gazdaságos a tenyésztése. A PÖAGRONÓMUS NEM IS SEJTI, mennyire jó lett volna ezeknek az adatoknak a birtokában lennünk ott Fonyó­don, hogy bebizonyíthassuk a vádaskodóknak: a balatoni hal­gazdálkodásiban is érvényesül a tervszerűség, ez pedig kizár­ja a rablógazdálkodást. Szegedi Nándor összefog, ■ mirajtunk nem tesz túl senki sem... Aztán jöttek mások is, lát­ni akarták szorgalmuk elis­merését, a járási vándorzász- lót Tizenöten vannak asszo­nyok, lányok a szocialista cí­mért küzdő munkacsapatban. Tizenketten a növénytermelés­ben, hárman a baromfiaknál dolgoznak. Kovács Józsefné munkacsapata, a növényter­melők vetették föl a gondola­dozók — Horváth Ilonka, Matyasovszki Jánosné, Tóth Ambrusné meghallották, hogy a marcali baromfifarmon is versenyeznék, csatlakoztak ők is Kovácsné csapatához. Rég volt ez. Akkor még a legelső csoport pelyhes jószág csipo­gott a nevelőben. A földeken szántottak, a tavasziakat ve­tették, műtrágyát szórtak:.. A közös gazdálkodás harma­dik tavasza köszöntött rájuk, rr rr ŐRZŐI Hosszú volna felsorofed, hogy a baromfiólak nagytaka­rításától kezdve a csépilésig mi mindent csináltak. Fárad­hatatlanok voltak. Ha vala­melyik társuknak nem ment úgy a munka, ahogy szeret­ték volna, segítettek neki. Azt is vállalták, hogy ha valame­lyik társuk megbetegszik, el­végzik annak a feladatát isu Erre azonban még nem voM szükség. Valamennyien fo egészségnek örvendenek. A marcali járás vándorzász­laja most került hozzájuk elő­ször, s máris a sajátjuknak érzik. De hogy az övék ma­radjon, azért nagyon meg kell még dolgozniuk. — Nincs nálunk semmi baj sem a munkával — mondta az egyik asszony —, itt a te­nyerem, csak meg kell nézni, és szó nélkül is megérti az ember, hogy az ilyen kéziből s mint mindig, Kovácsné csa­lunk, hiszen ha csapatunk Kirabolják-e a Balatont? Örömmel nézegetik munkájuk elismerését, a zászlót. tót, de amikor a baromfigon­Engedett az álnok kísértésnek. A király lágyszívűsége a tró­jaiak végzete lett. Felzaklátott ez a história. Azt hiszem, nemcsak engem, a többieket is. Mert nyilvánvaló lett volna, hogy valaki megkér­dezze: miért viseli egyenruhá­ján a mi egységünk a trójai fa­ló jelét. De egyikünk se kérde­zett semmit. Mindenki hallga­tott. Csak Sulyok Berciben volt annyi bátorság, hogy megje­gyezte: »Ühüm, kitűnő mester­ség.« És még valamit, .de azt nem értettem, csak a hangsú­lyából éreztem a gúnyt. Nem hiányzott belőle a keserűség sem. Egyszóval így vagyunk. Nem mintha eddig nem tudtuk vol­na. Estembe sincs, hogy úgy tüntessem fel a dolgot, mintha akarat nélküli figurák volnánk, akiket ide-oda rakosgatnak. Tudtuk jól, hogy miire szán­nak bennünket, de azért. .. Ez a jelvény meglehetősen nyugtalanít. Vándor Pityu túl­ságosan művelt. Pedig csak húszéves. Bár ne volna itt. Vagy ha már itt van, tartaná a száját. Homérosz meg Mi- cheangelo meg Munkácsy .. . Ilyenekkel tömi a fejünket, Feldühösít. Jobb volna egy pakli magyar kártya... Várpalotán éltem. A Petőfi munkásszállóban laktam. Jól kerestem, de nem eleget. Bár- más hasonló korú fiatalokhoz képest... Hiszen akkoriban alig múltam húszéves ... Egy kicsit rákaptam az ivászatra. Elmaradoztam a műszakból. Előbb dédelgettek, élmunkás, ifjú sztahanovista voltam. Fej­tési, később elővágási csoport­ban dolgoztam. Elvékonyodott telepen is jól termeltem. Ju­talmaztak. Már jóval október előtt sok vagány került a bányába. Jöt­tek mindenféle hétpróbás ala­kok. Tudtak mulatni, haver­kodni. Nem lehetett unatkozni köztük. Amikor megforrósodott a levegő, egyik éjszaka a Csá- kány-hfdnál megtámadtunk és leütöttünk egy tisztet. Nekem semmi bajom se volt vele, nem is ismertem. Haj dók kezdte, aki egyenesen a Markó utcá­ból jött hozzánk. Én csak ve­lük mentem. Már hónapokkal előbb az Ibolya Cukrászdába jártak ta­nakodni sokan. Ott hallottam a pesti Petőfi-körről. Huszon­harmadikán aztán, amikor hí­re jött a nagy zrínek, felboly- dult minden. Három nap múlva már dömperek húzták a szov­jet emlékműre akasztott lán­cot, csákányok rombolták a katonatemető sírköveit. Zúztuk a vörös csillagokat; Levertük az élüzemcsillagot a Beszálló- és a Fenenc-aknáról. Minden­honnan. Azt mondták, ifjúsági forradalom van, így kell neki lennie. Egy kicsit furcsa volt: nem sokkal előbb még a kabátom hajtókáján hordtam magam is a csillagot. X Nem tudom pontosan, melyik napon — október végén vagy már novemberben — ott szo- tyoláztunk a zsidótemplom előtt Hajdóékkal. Ott szoktunk ácsorogni... Erről jut eszem­be: ezt a templomot soha egyetlen órára se nyitották ki. Talán nincs is zsidó vallású ember Várpalotán, csak egy bezárt templom... A múltkor Vándor Pityu egy könyvet ka­pott a csomagjában, a San- Franciscó-i postafőnök továb­bította. Neki jó, Amerikában van az anyja. Az egyik régi magyar miniszterelnök megír­ta emlékiratait, ha jól tudom, Kállay Miklós — így mondta Pityu. Azt küldték el neki. Visszaemlékezett a felszabadu­lás előtti, jobban mondva, az orosz megszállás előtti időkre. Itt így kell mondani. A fő­nök megkívánja. Egyébként Sulyok Berci a háta mögött már többször Epeiosz mester­nek titulálta a főnököt. Az iga­zi nevét egyikünk sem tudja. Azt mondják, otthon csendőr- százados vott valahfi. Bérel tá­masz. Csúfon a, pedig a főnök kivételez vele. Sokat elnéz ne­A baromfitelepem, Rí. Azt te, hogy éjszaka Elma­radozik. Egyszer berúgottan' jött haza. Disznóság. Én le tu­dok mondani az italról, és 6... Vándor már jól tud angolul. Sinkónak felolvasta a könyv­ből azt a részt, amely arról, szól, hogy a németekig senki se bántotta Magyarországon a zsidókat. Kállay azt írja, hogy néhány tízezret, akit korábban kiszállítottak lengyel terület­re, saját kérésére vitték ki. Pi­tyu azt mondja, hogy ez hazug­ság. Már akkor tízezreket meg­gyilkoltak, amikor Kállay volt a miniszterelnök. Berci ráor­dított Pityura: az, amit mond, vörös propaganda. Sinkó Pi­tyut pártolta. Megfenyegette? Sulyokot: »Jobb, ha hallgatsz.«? Berci tényleg meghunyász-f kodott. ? Én nem tudom, hogyan volt.? Azt tudom, hogy a »várpalotai a zsidótemplomba senki se járt. I Ott hagytam abba, hogy Hajdóékkal rágtuk a naprafor-^ gómagot, amikor üzentek ér­tünk: menjünk lőszerért. Fegyverünk már volt. Felvéte­leztük a töltényt, és rohantunk az országúira. Az út két olda­lán foglaltunk állást. Azt mondták, szovjet egységek kö­zelednek. Jött is egy teherautó pótkocsival. Géppisztolyos ka­tonák ültek rajta. Muníciót szállítanak — adtuk szájról szájra. Géppisztolysorozat fogadta őket. A szállítmány kísérői le­ugráltak, de későn. Gránát re-, pült a kocsi alá. Tizenhárom^ szovjet katona maradt ott hol­tan. A pótkocsiban marhahúst • útak. (Folytatjuk.) patáit most te ott találta.aho! égetett a munka. — Mi már egymásnak te, a szövetkezetnek is megmutat­tuk, hogy mire vagyunk ké­pesek, Miért ne kapcsolód­hatnánk be a versenybe, hogy ne csak itthon, hanem a falu határain túl is bizonyítsuk, hogyan tudunk dolgosmi —ve­tődött fel akkor. Így kezdett versenyezni a csoport: Kovács Józsefné, Horváth Józsefné, Vida Györgyné, Keresztes Já­nosné, Árvái Erzsébet, Tamás nem eshet ki a munka soha» sem; Kitartotta a tenyerét, kapa­nyéltől kérges, répafejeléstől zöldesbama, erős, munkában edzett & gyengéd simogatásra kész kéz volt ez. Ez a kéz si­mogatta végig az imént olyan féltőén a zászlót... S volt a vállalásban más is: közös szórakozás, tanulás. De szórakozásra nemigen futja idejükből. Esetleg moziba mennek együtt, s aki még oda sem juthat el, annak el­mesélik, hogy mit láttak. A télen talán jobban ráérnek, s akkor meghallgatják az isrne­Együtt szedik, fejelik a cukorrépát. Erzsébet, Pácsics Miklősné, Horváth Margit és a már em­lített , három baromfigondozó. Célul tűzték, ho«y kétszáz egységet teljesítenek; hogy családtagjaikat is bevonják a munkába, s hogy holdanként 16 helyett 17.6 mázsa májusi morzsolt kukoricát, 160 he­lyett 176 mázsa cukorrépát termelnek. Megfogadták, hogy mindenütt, mindemkor dolgoz­nak, ahol csak szükség van munk ás kéz** retterjesztő előadásokat, sőt néhányuk — Kovácsné, Töth- né, Matyasovszkiné — beül az iskolapadba, és elvégzi az általános iskola hetedik— nyolcadik osztályát. Szorgalmas munkával ér­demelték ki a zászlót ezek az egyszerű parasztasszonyok és lányok. Tudják, hogy1 ez mire kötelezi őket. Arra, hogy to­vábbra is így dolgozzanak, így éljenek... Vörös Márt»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents