Somogyi Néplap, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-23 / 248. szám
Kedd, 1962. október 23. 5 SOMOGYI NÉPLAP Legyen gasdája a termelősssöretkeseti építkezésnek! Egy vizsgálat tapasztalatai, tanulságai A Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatósága a megyei mezőgazdasági osztállyal és a Termelőszövetkezeti Beruházá- zási Irodával karöltve a közelmúltban felülvizsgálta, hogy hányadán állnak termelőszövetkezeteink az idei építkezésekkel Tihanyi Zoltánnak, a bank megyei igazgatósága vezetőjének tájékoztatója alapján szólni kell néhány figyelmeztető tapasztalatról. A megye erre az évre 33 millió 231 ezer forint hitelkeretet kapott, ebből 18 millió 525 ezer forintot folyósítottak eddig. Ez a két adat mindennél világosabban tükrözi, hogy elmaradtak tsz-eink az építkezésekkel, s félő, hogy nem tudják elkészíteni a létesítményeket kellő időre. Az áthúzódás pedig — köztudott dolog — csökkenti a jövő évi hitelkeretet. Évről évre visszatérő jelenség, hogy az esztendő utolsó negyedében megindul a nagy versenyfutás, hogy a tervezett építkezéseket befejezhessék gazdaságaink. Mielőtt ennek okát boncolgatnánk, vessünk egy pillantást a mostani helyzetre. Mindenekelőtt szólnunk kell arról, hogy néhány létesítmény, amelynek építését pedig tavaly megkezdték, még mindig nem készült el. Pedig már október második felében járunk, és az időjárás is kedvezett a munkálatoknak. Vajon mivel magyarázható, hogy az őrtilosi 50 férőhelyes növendékistálló még mindig csak 75 százalékig készült el. Hogyhogy csak felerészben van készein a gyékényes! 50 férőhelyes borjúnevelő? Nincs szükségük a szövetkezeteknek ezekre az épületekre, hogy hagyják elhúzódni a munkát?! De kérdezhetnénk ugyanezt jó néhány idei építkezésre vonatkozóan is. A hácsi góré építését meg se kezdték, a ri- nyabesenyőihez éppen, hogy hozzáfogtak- A balatonkiliti 50 férőhelyes növendékistálló és 600-as hizlalda csak felerészben készült el. Sok szövetkezetben késik a villamosítás. A megye júliusban 5 s_zerfás borjúnevelő építésére kapott lehetőséget Hetesen, Nagytoe- rényben és Katádon meg is kezdték a munkát, Kadarkúton és Balatonendréden alig fogtak hozzá. Hosszú ideig tartó vita után határoztak úgy, hogy mindenütt házilag készítik el a borjúnevelőket De nem mindegy, hogy mikorra! Mintegy kétmillió forint hitel biztosításával arra is kínálkozott mód, hogy több, mint 30 tsz- ben a meglevő épületekhez ki' futókat, betonburkolatot készítenek. A legtöbb helyen azonban még hozzá sem kezdtek ehhez a munkához folyamkavics hiánya miatt. Pedig vannak kavicstermelő tsz-eink — Berzence, Somogyudvar- hely, Gyékényes — vajon egy kis utánjárással nem lehetett volna tőlük beszerezni ezt az építkezési anyagot?! S itt van az újvárfalvaiak négy-, és a nagybajomi Zöldmező egyetlen dohánypajtája. Alig kezdtek hozzá a munkához, pedig ezekre az épületekre most volna szükség! Nem alaptalan tehát az aggodalom, hogy hajrá lesz az év végén, hogy a tervezett összes létesítményeket nem tudják megépíteni. Mint emlíKilenc hónap alatt 65 000 forint többletnyereség (Tudósítónktól.) A kéthelyi földművesszövetkezet évek óta eredményesen működik. 1959-ben és 1960-ban elnyerték a „Kiváló fmsz” kitüntető címet, s az idén is számítanak erre. A kiskereskedő lem és vendéglátóipar már túl. teljesítette időarányos tervét. Kilenc hónap alatt 7 247 000 forint értékű árut adtak el, a vendéglátó egységekben pedig 1 557 000 forint értékű ételt és italt fogyasztottak. A tervek túlteljesítésében nagy része van a kongresszusi munkaver- senynek. A szövetkezet minden egysége párosversenyben áll. Nemrég elkészült a szövetkezet III. negyedévi mérlege is. 9 hónap alatt 65 000 forinttal teljesítették túl a tervet. tettük, évről évre visszatérő jelenség ez. Legfőbb oka, hogy nincs gazdája a termelőszövetkezeti építkezéseknek! Ezért van az, hogy az esztendő első felében, a tavaszi hónapokban a legtöbb szövetkezet építőbrigádja másutt vállal munkát, csak akkor látnak hozzá saját gazdaságuk építkezéseihez, amikor már nagyon sürget a dolog. Nehézségeket támaszt az ésszerűtlenség, a szervezetlenség is. Sok munkát azért nem kezdenek meg tavasszal, mert nincs építőanyag. Pedig a következő évi beruházásokhoz október l-től kezdve szállíthatnak anyagot. Ez ideig alig-alig használták fel a gazdaságok ezt a lehetőséget, jóllehet a téli hónapokban, amikor más munka szünetel, elvégezhetnék ezt a tennivalót. Megyei szinten sokat tettek már azért, hogy végre rendet teremtsenek a szövetkezeti építkezéseken. Egy-egy munka idejében való befejezéséért járási felelősöket választottak. A szövetkezetért érzett komoly felelősségtudattal tevékenykedjenek ezek a megbízottak. És' ne csak ők! Hanem például a községi tanácsok is, hiszen van lehetőségük, alkalmuk arra, hogy figyelemmel kísérjék egy-egy beruházás sorsát, s ha szükséges, határozottan intézkedjenek. Mielőtt megállapodást kötnek egy más községbeli építőbrigáddal, ellenőrizzék, hogy a brigádnak nem lenne-e otthon, saját háza táján sürgősebb munkája. Végül nem ártana gondolkodniuk az illetékes vezetőknek a tsz-építőbrigádok bérezéséről sem! Célszerű lenne, ha ösztönző javadalmazási rendszert dolgoznának ki az ő számukra is. A jövőre vonatkozó javaslat ez. Most az a legsürgősebb, hogy a kedvező idő minden percét kihasználva az eddiginél szervezettebben, gyorsabban haladjon az építkezés mindenütt, ahol lemaradás mutatkozik. Rendkívül fontos, hogy azok a férőhelyek, amelyeket ez évre terveztünk, jó minőségben az idén készüljenek el! V. M. REPÜLŐGÉPEK EÄB0D0N Tízezer holdon szórják repülőgéppel a műtrágyát a Lábodi Állami Gazdaság üzemegységeiben. Ha az idő engedi, idén ötezer holdat szórnak el műtrágyával. Egy gép naponta 50-szer száll föl. Gépekbe rakják a műtrágyát. i s-. V. -V w'^W ' HlEEK Időjárás Várható időjárás kedd estig: száraz idő, néhány helyen kevés felhő. Reggel párásság, köd. Mérsékelt északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 12—15 fok között. Munkában a repülőgép. • — NŐK AKADÉMIÁJÁT SZERVEZTEK ÖREGLAKON. Az első két előadást több, mint 120-an hallgatták meg. — Móra Ferenc elbeszéléseit adta ki a moszkvai Állami Gyermek Könyvkiadó. A 115 ezer példányban megjelent kötetet Hideg Antal állította ösz- sze. — FILMBARÁTOK KÖRE ALAKUL Nagyatád után Marcaliban, Fonyódon és Barcson is. Kaposvárral együtt összesen hat előadássorozat indul megyénkben az új művelődési évben. — Kinek táncol Havanna ? — címmel hamarosan elkészül az első csehszlovák—kubai ko- produkciós filmalkotás. A film írója és rendezője csehszlovák, a szereplők kubaiak. Magyar feltaláló érdekes találmánya Érdekes szabadalmat jegyeztek be nemrég az Országos Találmányi Hivatalnál. A találmány egy -gőzpárnás Jármű-“, amelynek tervét két évtizedes munkával Gagyi E. Barnabás műszaki tisztviselő, az 1959-es Ipari vásáron díjat nyert első magyar műanyaghajó egyik tervezője dolgozta ki. A gázpár- nás — elterjedtebb szóhasználattal légpárnás — közlekedés működési elve már eléggé ismert. A jármű levegőt füj maga alá, s ezen a légpárnán gördül, vagy inkább repül előre, jóval nagyobb sebességgel, mint a hagyományos járművek. — VARSÓBAN TARTJÁK a X. színházi világkongresszust 1963. júniusában. A kongresz- szuson 50 országból kb. 200 drámaíró, rendező, színész és színikritikus vesz részt. — TENGERBE ZUHANT EGY JAPAN AUTÓBUSZ Hokaldo sziget déli részén. Az autóbusz 15 utasából két ember megmenekült, 13 eltűnt. A szerencsétlenséget begycsuszamlás idézte elő. — Térítés nélküli véradást szervezett vasárnap Gamáson a Vöröskereszt megyei szervezete. Mintegy 160-an jelentek meg a községi tanács épületében fölállított véradó állomáséin. összesen 28,5 liter vért adtak Gamás és a szomszédos Vadépuszta lakói. — K1VIRÁGZOTT AZ ELHAGYOTT CSÓNAK. Opato- vac közelében, a Duna partján már öt éve hever egy elhagyott csónak. A fenekén leüllepedett iszapból két négyméteres fűzfa nőtt ki. műueLŐDÉs ü SZÓRAKOZÁS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ! Délután 3 órakor GÜL BABA. Táncsics ifj. bérlet. Marcali: HAMLETNEK NINCS IGAZA. VÜF.ÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ FELTÁMADÁS I—II. rész. 14 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete: fél 5 és 8 órakor. (Október 24-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ A NAGY START ELŐTT Korhatár nélkül. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órákor. (Október 24-ig.) rtPftóW&DETFíEff Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1.- Ft, vasár- és ünnepnap 2,- Ft. Az első szó két szónak számít. Legkisebb hhaetés U - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is bemondhatják hirdetéseiket. Eladó fatüzelésű fehér Zephir kályha. Kaposvár, Arany u. 81. (1158) Fényezett hálószobabútor eladó. Kaposvár, Noszlopy Gáspár u. 2.. I. emelet jobbra. ______________(1154) S egesden kétszobás ház beköltözhetően, olcsón eladó. Érdeklődni: Böhönye, Szívósnál.___________(U45) ~ 1 köbméter kőrisfa padló és szalagfűrész eladó. Rózsa József, So- mogyfajsz,' Somogy megye. (3089) ^Kaposkeresztúron, Petőfi u. 44. számú ház gazdasági épülettel. 3000 n-öl területtel — szőlő, szántó, gyümölcsös — eladó. Nagy János. (1159) I Wartburg kitűnő állapotban el- i adó, sürgősen. Kaposvár, Ady E. > u. 12.__________________________(67168) E ladó 16 éves legyezőpálma, 22 ágú és virágzik. Megtekinthető: Cziráky Jánosné, Lengyeltóti, Kossuth Lajos U. 47. . (67173) A somogysárdi Béke Tsz-nél 200 mázsa I. oszt. keserű csillag fürt azonnal eladó. (1163) Rekamiék, fotelok, székek készítését részletfizetéssel is vállalom. Vérségi kárpitos, Fonyód, Karácsony u. 17. _______________(4395) “ Éíadó-há>7 Osztópánban, Hunyadi János u. 33. sz. 1000 n-öl gyümölcsössel. gazdasági épületekkel, be-' költözhetőséggel. Buszjárat van. (67041) Jó állapotban levő- mély gyermekkocsi eladó. Kaposvár, Damjanich u. 24/b, fszt. 1., Nógell. ________________________________(67176) Egy pár komplett parádésszer- szám krómnikkel verettel príma állapotban eladó. Mernye, Lenin u. 79. __________________________(67175) J ó karban levő Franz Furks Wien páncéltőkés, kereszthúros rövid zongora eladó. Siófok, Petőfi sétány 44. (21906) Kaposmérőben Dózsa Gy. u. 11. számú félig kész ház eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 89.. Újvárinál. , (07026) Kaposmérőben, Kossuth Lajos u. 101. számú ház eladó. Érdeklődni: Jókai ul 6. (Sin#) Felveszünk anyagbeszerzőt mg. erő- és munkagépalkatrész-isme- rettel, könyvelési gyakorlattal, 2 lakatos, 1 esztergályos, I villanyszerelő szakmunkást. Munkásszállás, napi egyszeri étkezés biztosít- , va. AU. Mg. Gépjavító All., MerI nya. «>1144) Bonnyai Zöldmező Tsz azonnali belépésre kertészt keres. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. (3090) Az EM 44. sz. Építőipari Vállalata Budapestre fölvesz kőműveseket, ácsokat, állványozókat, lakatosokat, vasbetonszerelőket, ÉM- vlzsgával rendelkező könnyűgépkezelőket, kubikosokat vegyes munkára és férfi segédmunkásokat. Tanácsi igazolás és munkaruha szükséges. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Bpest, V.. Kossuth L. tér 13— 15. (3021) A szentbalázsl erdészet a kapos- gyarmatl és szentbalázsl erdőkben üzemi dolgozók és nyugdíjasok részére ágfa-felkészítésl munkát és Így téli tüzelőbeszerzést tud biztosítani. (3086) Kaposvár, Árvaház u. 4, szám alatt külön bejáratú szoba kiadó két férfi vagy házaspár részére, ugyanott férfi kerékpár is eladó. (1157) A Kaposvári TÜZEP Vállalat felhívja az építkezni szándékozók figyelmét. hogy a tavaszi áruhiány miatti torlódás elkerülése végett építőkövet (clklopkövet) most szerezzék be a TÜZEP Vállalat Kaposvár, Május 1. u. 84. szám alatti telepén. (67141) — Jól bevált a háztartási gépek kölcsönzése Nagybajomban. A helyi lakosok közül mind többen veszik igénybe az fmsz új szolgáltatását. Mosógépet, centrifugát, porszívót, padlókefélőt és edényeket kölcsönöznek az igények szerint. — DIMITRIJ SOSZTAKO- VICS befejezte XIII. a Nagy Honvédő Háborúról szóló szimfóniáját. A szerző a szimfónia utolsó, ötödik tételét Jevtusenko verseire írta. Szólisták és vegyeskórus adja elő. — Kanada két partját új országúttal kötötték ' össze. Nyolcezer kilométer hosszú a világ leghosszabb országút ja. 550 hídon halad át. — MEGYÉNK TÖBB KÖZSÉGÉBEN tartottak könyvbarát napot szombaton és vasárnap. Somogy- szobon a községi tanács és a tömegszervezetek egésznapos eseménysorozatot rendeztek. Délután 2 óráig 64 új olvasó iratkozott be a könyvtárba. Ilyen rendezvény volt még Botéban, Marcaliban és Kutason is. Hajószerencsétlenség a Mississippin A Mississippi folyón szombaton összeütközött egy 13 500 tormás norvég tankhajó és 4 olajszállító uszály. A tankhajó kigyulladt, a tüzet még mindig nem sikerült eloltani. A szerencsétlenségnek hat halálos és 13 eltűnt áldozata van. (MTI) — A mannheimi Nemzetközi Filmfesztiválon 21 ország 59 filmjét mutatták be. Az első díjat a „Dilemma” című dán film nyerte, amely a dél-afrikai faji megkülönböztetéssel foglalkozik. — TÖBB. MINT EGYMILLIÓ-SZÁZEZREN üdültek, pihentek a Balaton partján 1959- ben. Az idén — becslések szerint —■ az üdülők, kirándulók számú már meghaladta a másfél milliót. A tó partján 5000 vendéglátóipari és kereskedelmi dolgozó gondoskodott a vendégek ellátásáról. A balatoni hajók szeptember végéig közel másféH millió utast szállítottak. — Szénné égtek egy autó utasai. Schafenburg nyugatnémet város közelében egy amerikai katonai autó összeütközött egy gépkocsival és kigyulladt. Utasai — öt katona és egy német nő — szénné égtek. —• 470 hallgató tanul a Felsőfokú Élelmiszeripari Technikumban. 160 most érettségizett fiatal a nappali tagozaton, a többiek levelező és esti oktatásra járnak. — Lerakatunk október 29-től november 6-ig leltározást tart. Ez idő alatt az árukiadás és visszáru átvétel szünetel. Dél-dunántúli PIÉRT kaposvári lerakata. (67161) A Kaposvári Szikvíz, Szeszfőzde Vállalat a Berzsenyi u. 49. szám alatti főzdében a pálinkabérfőzést megkezdte. Az érdekeltek igényeit a jelentkezés sorrendjében elégítjük ki. (3085) 20-án, szombaton elvesztettem Pobeda szürke szí]jas karórámat. Kérem a becsületes megtalálót, bogy jutalom ellenében Kaposvár, Bem u. 22. sz. alatt adja le. (1166) Kislakások »illanyszerelését,-i/abvényosítáeát éí villany- javítási munkákat vállal: h Kaposvári Vasipari és Műszaki KIsz, Kaposvár, Május 1. n. 3. Telefon: 16-98. (66917) Finn; ■ ■ Robert Parrish rendezte Irwin Shaw novellájának filmváltozatát. A »Franciásan« című film főszerepét Stanley Baker játsz- sza, partnernője B Jean Seberg. Négy fiatal holly- B woody filmszínész- « nő vonta magára az - utóbbi időben a vi- S lág figyelmét. A francia származású ■ Michele Girardon, g a televízióból ismert Nina Talbot, B Stella Stevans, _ Madlyn Rhue több • filmben vállalt sze- g repet. Stella Ste- vans Elvis Presley- ■ vei játszik* a »Lá- g nyok, lányok, lányok« című film- B ben. Madlyn Rhue g partnere Yul Bryn- ner, az ismert film- fl színész lesz a most _ forgatott alkotás- * ban. B Interjúsorozat jelent meg a »Kino- iszkusztvo« című bolgár lapban. René Glair. Grigori) Csuhraj, Claudé Chabrol és Armand Gatti filmrendező alkotó módszereikről vallottak. Csuhraj a modern film problémáival is foglalkozott a lap hasábjain. ... Kisfilmek az érdeklődés Néhány évvel ezelőtt joggal kifogásolták az alkotók és a rövidfilmek kedvelői, hogy a népszerű tudományos, riport és egyéb kisfilmek nem kaptak megfelelő nyilvánosságot. Azóta sokat javult a helyzet. Tavaly már mintegy 90 millió ember látta a játékfilmek kísérő műsoraként bemutatott rövid - filmekét. Az év végéig kilenc ország művészeinek 27 alkotását tűzik műsorukra a mozik. Gorka Géza kerá- miaművészröl szól a »Földből és tűzből« című alkotás. A »Kompozíció a festészetben« című film a képzőművészet alapfogalmaival ismerteti me£ a iléző- ket. A IX. Képzőművészeti Kiállítás termeibe vezeti el a közönséget a »Szobrokról—képekről« című alkotás. A »Szovjetunió népművésze«, a »Bepillantás a holnaoba« című szovjet klsfilme- ken kívül több csehszlovák, francia, román, kínai, német, lengyel kWilmet vetítenek majd. * * * Szergej Bondar- csuk rendezi a »Háború és béke-« című szovjet filmet. Tolsztoj művének filmváltozatát már forgatják. Oleg Sztrizsenov alakítja Andrej Bolkonszkij herceget, Ljudmila Sza vélj óva baletttáncosnő kelti életre Natasa Hosztovát. Pierre Bezuhovot a filmet rendező Szergej Bondarcsuk játssza. * * * Sophia Loren a„Mode ISophiában“ lakik Sophia Loren az olaszországi Tirre- niában forgatja új filmjét. Egy páduai cég előregyártott elemekből készült és „Modell Sophiá- nak” keresztelt villát ajándéKozott a filmszínésznőnek azzal az indokolással, hogy „dicsőséget hozott az olasz filmművészetre az Oscar-díj megszerzésével.” ■ I ■ ■ B B I ■ %