Somogyi Néplap, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-01 / 204. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Szombat, 1962. szeptember L Vihar Szőkedencsen A MINAP RENDKÍVÜLI SZÜLŐI ÉRTEKEZLETET tartottak Szőkedencsen. Az értekezleten a felső tagozatos tanulók szülei voltak hivatalosak. Még azok is részt vettek a megbeszélésen, akik eddig — saját megfogalmazásuk szerint — nem szaladoztak a gyerek után, mert minek az. — Nem engedjük a gyerekeket és kész! — Igazgató bácsi — ez Varga Tibor igazgatónak szólt —, maga meg ne is szóljon bele a dologba. Mi meg vagyunk elégedve a mi iskolánkkal — Igaza van! Minden úgy van jól, ahogy van. Mi isidé jártunk valamikor! Sokszor kellett csöndre inteni a mindent egyszerre elmondani kívánókat. A járási tanács képviselői alatt talán még sohasem voltak ilyen kényelmetlenek az ülőalkalmatosságok. Alig hallgattak a szóra az emberek. A döbbenet csöndje ülte meg hirtelen a termet, amikor a járásiak közül egy halk beszédű ember ezt mondta: —- Maguk a makacsságukkal ellenségei saját gyermekeiknek! A körzetesítésre szükség van, mégpedig azért, hogy a gyerekek jóval többet tudjanak, mint amennyit maguk tanulhattak^ Szülőik és éSemségefc? A höíkkenet utáni nyugvás nem tartott sokáig. Valamivel a céltalannak látszó zűrzavar tetőpontja előtt kért szót Gergő József, a termelőszövetkezet új elnöke. Bíznak benne, szeretik, hallgatnak rá. Azért is viselheti ezt a tisztséget Ö csak nem akar »-rosszat-?! Pedig ő is a gyerekek érdekét emlegeti, hogy a körzeti iskoláiban jobban fel tudnak készülni az életire Érvre érv. De ismét csak elraralkodott a hangzavar* — Nincs pénz? — Mi lesz a lányokkal, őket nem lehet úgy utaztatni, mint a fiúkat! A józan gondolkodás csak villanásnyi időre tudott úrrá lenni a szócsatázők felett. Másnap a járási székhelyen restelkedve vallották meg, hogy dolgavégezetlenül jöttek vissza a szülői értekezletről. Mi lesz a szőkedencsi negyvenhárom felső tagozatos gyerekkel, akiknek szeptembertől a somogysémsoni iskolába kellene naponta átjárniuk autóbusszal? Maradhatnak a szőkedencsi kis iskolában, ahol eddig is négy tanerő viaskodott majdnem száz gyerek oktatásával, nevelésével? Nem! A körzetesítés az oktatási reform egyik fontos és mulaszt- hatatlan lépése. Szőkedencsen néhányan felpiszkálták a kedélyeket, és úgy látszik, hogy a piszkálódók az erősebbek, mert lassan már az sem mer nyíltan színt vallani, aki magáiban már elismeri, hogy kell a körzetesítés. ANNAK IDEJÉN — mielőtt az oszággyűlés 1961-ben törvényerőre emelte volna az is- kolareformot — országosan folyt a vita a reformtervezetről. A sajtóban, rádióban, értekezleteken, gyűléseken társadalomnak úgyszólván minden rétege megszólalt ebben a vitában. Hazánkban először kapott jogot az ország népe ahhoz, hogy az oktatásügy alakításába beleszóljon. Éltünk a joggal. De éltek-e a szőkedenesiek, az a néhány híján negyven szülő, aki érvnek nem számító »érveket« hangoztatva most elzárkózna a körzetesítés elől? Valóban nem értenék, hogy a magasabb színvonalú alapműveltséget csak a szakrendszerű Oktatás bővítésével, a. körzetesítéssel tudjuk megadni gyermekeiknek? Néhányan titokban befizették a pénzt az első autóbusz- bérletre a hátráltatok fenyegetőzéseire mit sem adva. De így könyörögnek: — Jaj, csak meg ne tudják, mert még megvernek! Negyvenhárom szülő közül az egy Orsós János vallott nyíltan színt. Cigányember. Maga nem járt iskolába. De két felső tagozatos kislánya kitűnő tanuló, a fia jó rendű. Taníttatni szeretné őket. Ha már építőmunkásikénf bebarangolja az országot, legyen a gyerekekből valami! Ez a valamikor semminek sem nézett ember érti, hogy miiről van szó. EGY CSÉPLÖCSAPAT EBÉDIDEJÉT zavartam meg. Csak azt a szót kellett kimondanom, hogy »«körzetesítés«, s már körülvettek, és záporozott a tiltakozás, a komolytalan érvelés, a mindenféle aggályok sorolása. Azt mondták, nincs módjuk vállalni a költséges utaztatást. Kispálné, Marton Dezső és Papp Jenő majd lenyeltek. Var ga Tibor igazgatót még szóhoz sem engedték jutnia Anyagi gondjaikat sorjázták;.* Pedig Szőkedencs a környék legmódosabb községe. Érdemes lenne számon tartani, hogy hány motortulajdonos van, hány rádió szól a faluban, milyen a boltok forgalma. Hogy lakás- és öltözködés- kultúrájuk versenyezhet a városlakókéval. Nyomorognak? Megmosolyogtatják magukat, ha ilyesmit akarnak elhitetni bárkivel. f Kibújik a szög a dákból hamar, és kiderül, hogy sokkal kevesebb ellenzője volna a körzetesítésnek, ha a buszköltséget az állam vállalná. Igen, persze. Ha győzné az állam. Majd lesz ilyen is, de most még ez a legkisebb áldozat, amit a szülőknek kell vállalniuk. Mi az álláspontja ebben a szóviharzásban az államhatalom helyi szervének, a községi tanácsnak, a párt- és a tö- megszervezseteknek? Hallgatnak, hogy »jó emberek« maradjanak. Pedig ez a magatartás olaj a tűzre. Megiesz-e a körzetesítés? Igen, mert meg kell lennie. S mi lesz á viharral? Elül- Már most elülne, ha a példát szolgáltatók bátrabbak volnának, és elhallgattatnák a hátulról kiabáló visszahúzókat. A szőkedencsi szülők végül is nem fognak magukról olyan bizonyítványt kiállítani, hogy a í ját gyermekeik ellenséged* Papp Jenő, ez a különben világos fejű, értelmes fiatal parasztember a szemünkbe nevetett, amikor azt mondtuk, hogy csak ne becsülje le a tudást, mert maholnap a mező- gazdaságban dolgozók is akkor találják meg jobban egyéni boldogulásuk útját, ha szakmunkás-képesítéssel rendelkeznek. Körülötte nevettek többen is. Talán éppen gyerekeik példája kényszeríti majd őket néhány év múlva a nes- telkedésre... EGY MEGJEGYZÉS MÉG IDE KÍVÁNKOZIK. Megyei és járási szerveink a tizenkettedik órában láttak hozzá a körzetesítés munkájához. Ha idejében, megfelelő előkészítéssel megy végbe ez a sokat ígérő változás, akkor most nem kellene tartani akadályoktól. Még valamire figyelmeztet a szőkedencsi példa. Arra, hogy oktatási rendszerünk alapvető sajátosságait, célkitűzéseit még nem ismerik egyik-másik községünkben. Mulasztása ez az iskolának, a társadalmi szerveknek, a tanácsnak, az iskolán kívüli népművelésinek? Igen, az. De nem helyrehozhatatlan, nem pótolhatatlan mulasztása* Ibolya Színházlátogatók figyelmébe Iowa állam (USA) egyilc zának műsorán szokatlan jegyzés olvasható: »A későn jövők kapnak ugyan még heiyet, de mindenki mélysé- ntálni fogja őket.« SOROZÁSON Megkezdődött, sőt sok helyen már be Is fejeződött az 1943. évben születettek sorozása. A fiatalok számára igen emlékezetes pillanatok ezek. A felső képen: Petes József se- gesdi fiatal a sorozó orvos előtt. Az alsó képen: Bakos Sándor szociális helyzetéről érdeklődik Szeptemberben nyit a Szántó Imre utcai új óvoda 1961 decemberében óvoda építését kezdték meg Kaposváron, a Szántó Imre utcában. Új oktatási intézményünk hozzávetőlegesen 1 millió forintos beruházással a közelmúlt hetekben készült el. Megnyitására előreláthatóan szeptember közepén kerül sor, s egyelőre hetvenöt gyermek részére biztosát helyet. Szükség esetén fölemelhetik a létszámot kilencvenre is. Az óvoda korszerűen fölszerelt konyhája tehermentesíti majd a Dimitrov utcai napközis óvodát. A berendezés, a fölszerelés még Hiányos, de a nyitásra új óvodánk már kívül-belül rendezetten várja a gyermekeket Gondos kezekre vár az óvoda kertjének rendbetétele. Bizonyos, hogy e városrész lakói szívesen vállalnak részt a kert és a játszótér rendezésében. önökké, szeretlek... AMlQ NEM TALÁLOK JOBBAT NÁLAD Drága Melánia! történtnek nyilvánítom a hóm- tálnál ülő főnököm előtt, aktImmár három hete, hogy lakomon nőtt dudort. nek feleségemként mutattam féltékenységed, házastársi bol- Meg kell vallanom* hogy be ismerősömet, dogságunk esküdt ellensége nem annyira az ütés, mint in- Változtatnod kellene maga- durván elválasztott bennünket kább az általad megindított vá- tartásodon. A házastársi né- egymástól. Te akkor — lábbal lókereset fájt a legjobban, az, zeteltéréseket köztünk csakis tiporva az anyakönyvvezetö ta- hogy felhánytorgattad a tulaj- így lehet elkerülni, ha hiszel nácsait — konyhánk öt és fele- dómodat képező néhány köz- bennem... Anélkül, hogy el- sén belül sportszerűtlen sza- használati cikk önkényes el- lenőriznél. Tudod, férjednek bálytalanságot követtél el hóm- szállítását. Mélységes tévedés- semmi sem fájt jobban, mint lakom ellen a merőkanállal, ben vagy, mert ha távozásom- alaptalan gyámkodásod, meg Csak azért, mert nem voltam kor véletlenül elhoztam is a az a tányér, amelyet születéshajlandó megmondani, kicsoda karkötődet meg a 2,40 méter napomon felém passzoltál. Ak-\ az a rakott szoknyás harma- pepita anyagot, ezt csakis azért kor ahelyett, hogy azt mondáik személy, akivel együtt vol- tettem, hogy legyen ami rád tad volna »Boldog születésna- tam, amikor álmokul meglep- emlékeztessen. Ami pedig a pót, Costica!«, így kiáltottál tél a Duna Vendéglőben azon televíziót illeti, tudd meg, rám: »Ilyenkor kell hazajönni, az estén, amikor úgy tudtad, hogy nem kicsinyességből hoz- nagyságos úr?! Tudod, hány hogy szolgálati ügyben Galac- tam el, hanem a... hálószoba- óra van?-« Vagyis olyasmit kárba utazom. Végeredményben bál, úgyhogy ezt is töröld a deztél, amire, mert kedves em- ha tárgyilagos akarsz lenni, rám szórt igazságtalan vádak bér vagyok, szívesen válaszol- tudnod kell, hogy Galac egy listájáról. Talán nem én ad- tam volna, ha tudtam volna, dunai kikötő, vagyis közel jár- tam az ötletet, hogy vegyel te- De hát fogalmam sem volt, tam kiküldetésem rendelteté- levíziót a saját fizetésedből? hány óra lehetett. Egyébként si helyéhez. Te nem ismered' Most nem tettem mást, mint már rég megtanulhattam vol- eléggé a Duna alsó folyását, s visszavettem saját ötletem gyű- na, hogy mindig pechem van a így semmisnek és meg_ nem mölcsét. hitvesi konyhában. Drága Melániám, nem szép Végezetül hajlandó vagyok a dolog rosszat mondani saját megbocsátás spongyájával le- férjedre, azt állítva válókerese- törölni mindent, amit csak éltedben, hogy házasságunk két lenem elkövettél, s nem vésziévé alatt nem vittelek színház- tem el kibékülésünkbe vetett ba, moziba vagy vendéglőbe, reményemet. Távozásomkor Magad is tudod, milyen bol- épp azért hagytam az éjjeli- dog voltál mézesheteink ele- szekrényen egy csokor nején, amikor együtt néztük meg felejcset, tudod ott, a múlt azt a szélesvásznú hosszú fii- negyedévi lakbérfizetési feintet, amelyiknek a címe pilla- szólítás mellett. Most, hogy natnyilag nem jut eszembe, egymástól távol vagyunk, majd azt a színdarabot (tudod, rájöttem, ha időközben nem melyiket), meg aztán volt az a találok megértőbb lelket, malacsült a Rózsák Parkjában, feltétlenül visszatérek hozzád Emlékszem, akkor azt mond- e hó 18-án, amikor megkapod tad, szeretnéd, ha mindig így a fizetésed, hogy finom borral élnénk. De hát egy házasság ünnepelhessük meg kibékülé- tartósságát nem a malacsült sünket, miért is kérlek, vond vagy a rózsa szabja meg, ha- vissza a válókeresetet, mert — nem a kölcsönös megbecsülés, amíg jobb nem jön — örökké az abszolút bizalom. Te pedig szeretlek. Különben is egy ilyen épp e két feltételnek nem tét- válás árnyékot vet a férjes tél eleget, sem a Duna Ven- asszonyokra, déglőben, sem tavaly Eforien, E hónap 18-án Ez a fiú igazán becsületesen viselkedett a siófoki strandon: világért sí hagyta volna vízben a kislányt. Ellenkezőleg! Aki megleste őket, arra következtethet hogy új barátság, talán új szerelem szövő üött a nyári délÉI5 vadat külföldnek Több ország szívesen vásárol hazánkban tenyésző apróvadat. Az élő nyúl, fácán és fogoly exportja — a tapasztalatok szerint — gazdaságosabb, mint a lőtt vadé. ..zért a Magyar Vadkereskedelmi Vállalat további segítséget ad az élő vad befogásához a vadász- társáságoknak. Fölszereléseket — hálót, ládát, kosarat — ingyen kölcsönöz ehhez a munkához, sőt ha szükséges, gyakorlott befogómestert is küld a helyszínre. Külföldről meg 15—20 speciális gépet hozat fácán- és fogolytojás keltetésére. Hogy hova szállítunk élő apró- vadat? Leginkább Franciaországba, Svájcba, Olaszországba, Ausztriába és a Német Szövetségi Köztársaságba. Hozzászólás a réten Este tanácskozott a tsz- vezetőség. Azt már délután elhatározták, hogy másnap lcezdik a rétkaszálást, most csupán a javadalmazásban kellett megállapodni. Az elnök előterjesztette javaslatát, meg is indokolta azt. Vita után a vezetőség elfogadta, határozattá emelte az indítványt: harmados lesz a rét. Az elnök kiváncsi volt arra, hogy hogyan fogadják az emberek ezt a határozatot. Ezért másnap korán kiment utánuk a rétre. A hajnali derengésben meg a bokros terepen csak akkor vették észre, amikor hozzájuk érkezett. Előtte azonban hallhatta, hogy valaki így mondogaló- dott: — Nem rossz a fű, de hát adhatták volna feléből is. Pista bácsi veit, az egyik vezetőségi tag, aki az esti ülésen hallgatott, s most itt mondta el hozzászólását... Terelőút Virágos Kaposvárunk hovatovább megkapja az utcaépítésgk városa címet. Csütörtökön este befejeződött az Április 4. utca aszfaltozása, már megkezdték a Széchenyi tér aszfaltozását is — tudatja lapunk tegnapi száma. Az Ady Endre utcában és a Május L utca egyik szakaszán szintén dolgoznak az útépítők, illetve csatomázók. Már jó ideje hozzáláttak ehhez a munkához. S ha valamilyen jármű az állomástól a textilművek felé akar eljutni, a Budai Nagy Antal utcán meg a vásártér és malom melletti gidres-gödrös, hepehupás úton közlekedhet. Bizony ennek a terelőútnak az előzetes megjavításáról valami elterelte az illetékesek figyelmét. « kj — * * * Kizuhant a repülőgépbői Csütörtökön egy ötezer méter magasságban repülő argentin utasszállító gép ajtaja kinyílt. A gép 23 éves stewardesse kizuhant és szörnyethalt. Tovább pusztít a kaliforniai srdőtűz Kaliforniában még mindig nem sikerült megfékezni a múlt hét végén támadt erdőtüzet. Eddig 23 000 hektárnyi erdőség égett le. A kár 4 300 000 dollár. amikor megérkeztél a 21 óra S perces gyorssal, én vedig épp egy nőismerösömmel unatkoztam, akinek halvány fogalma sem volt létezésedről, s szégyenbe hoztál a szomszéd őszit Te Costicád. (A hitelesség kedvéért: Radu Radulescu) Románból fordította: Zalányi Sándor Somogyi MwIbp Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LATOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10. 15-1L Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉPLAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: » Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj esx hónapra 11 F* Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka S. u. f.