Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-12 / 188. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1962. augusztus IS. Németh Ferenc elvtárs Már dolgoznak a Húsipari Vállalat a termelőszövetkezeti mozgalom időszerű kérdéseiről Németh Feréhc elvtárs, a megyéi pártbizottság első titkára a közelmúltban több alkalommal tanácskozott termelőszövetkezeti vezetőkkel, ítészt vett Istvándiban a kettős elnökök találkozóján, Nagyatádon elnökök és mezőgazdászók, Tabön pedig párttitkárok egy csoportjával folytatott eszmecserét. Ezek a csoportos megbeszélések a kölcsönös tájékoztatást szolgálták. A szövetkezeti vezetők ismertették tsz-ük helyzetét, s Németh elvtárs választ adott a felmerült problémákra. A megbeszélésekén is meg a megyei pártbizottság legutóbbi ülésén is értékelte a tsz-ek helyzetét, s állást foglalt a megyei pártvezetés nevében a termelőszövetkezeti mozgalom időszerű kérdéseihez. E cikkben összefoglalót adunk az említett eszmecserékről és Németh elvtárs vitazáró felszólalásaiból. Az eredmények a jellemzőek Mindenütt hangsúlyozta a megyei pártbizottság első titkára, hogy termelőszövetkezeteink az idén jelentősen erősödték. Több árut adtak — néhány termék kivételével — a népgazdaságnak az év élső felében, mint 1Ö61 azónös időszakában. Az időszerű mezőgazdasági munkákat áltálában szervezettén, idejében elvégzik. A megye egészének határa ilyen tiszta és góYidósan megművelt még sosem «olt, mint most. Jellemző az idei fordulatra, hogy még a gyenge termelőszövetkezetek zöme is sikeresen megbirkózott a növényápolással. Tabon került szóba a nágy- berényi példa, s Németh elvtárs a tanácskozás tapasztalatait összefoglalva utalt is erre. Ez a község tavaly úgyszólván a mélypóntra Süllyedt, az idén meg biztatóan erősödik. A tavasz elején lemondtak 40Ó holdnyi földről az állami gazdaság javára, s pár hónap múltán visszakövetelték és vissza is kapták ezt a területet. Űj elnök került ugyanis a szövetkezet élére. Vezetésével a tagság ráébredt összefogásában rejlő nagy erejének tudatára, ezért mert vállalkozni arra, hogy jó gazdája lesz a korábban fölösleges tehernek érzett 400 holdnak is. A szövetkezeti parasztság jobb munkájában nagy része van a helyes anyain ösztönzés érvényesülésének is. Karádon például tavaly ilyenkor 350 hold gazos kukoricát kellett silózni, most a Búzakalász Tsz minden kapásnövénye meg van művelve. A tagok prémiumot kapnak a nagyobb termésből, és a tsz havonta rendszeresen fizet 12 forint előleget munkaegysegen- ként. , , , Németh elvtárs mdndeze<.et és más eredményeket a tsz- mozgalom nagy sikerének értékelte. — Az eredmények jellemzik szövetkezeti mozgal műnk egészét — mondotta —; a munka és a gazdálkodás javulásában az a nagy politikai győzelem fejeződik ki, hociy a parasztok döntő többsége végérvényesen eljegyezte magát a szövetkezettel. Növeli biztonságérzetüket az a tudat, hogy jobb munkával a tsz-ben jobban meg tudnak élni. Megnyuglyózta Németh elvtárs —, hogy a termelőszövetkezet jó legyen a társadalomnak is, a parasztnak is. Ezért megkülönböztetett figyelmet fordítunk a gyengébb tsz-ekre, hatékonyan támogatjuk őket. Pártszervezeteink mindenütt tekintsék elsődleges feladatuknak a gazdaságszervező munkát. Hiába tartanak hetente pártnapot, hiába megy jól a szeminárium, ha a széna a réten rothad, ha a tejhozam alacsony, akkor rosz- szul dolgozik a pártszervezet. A pártmunka értékét a gazdasági eredmények mutatják. Az a pártszervezet politizál jól, ahol javulnak a termelési eredmények. Ne akarjon a párt- szervezet külön utakon, valami öncélú politizálgatás útján járni, hanem a termelőszövetkezet éves termelési tervéhez igazítsa munkaprogramját, se gítse az előirányzatok megvalósítását. Ha így dolgoznak a pártszervezetek, akkor közülük még a kis létszámúak is eredményesen hasznosíthatják a bennük rejlő politikai erőt. Értelmezz&k helyesen a tsz-demokráciát Valamennyi beszélgetésen, tanácskozáson sók szó esett a szövetkezeti vezetés alapelvéről, a tsz-demokráciáról. S mint kiderült, ennek értelmezése és kivált mégvalósítása körül nincs minden rendben. Nagyatádon például az egyik tsz-elnök nyíltan megmondta: ha adnának a tsz-démokráciá- ra, akkor még gazos volna kukoricájuk, lábon állna gabonájuk. Egy másik elnök kónkrét példával próbált érvelni a tsz- demokráciá ellen. Így beszélt: »Tavaly szerettem volna elérni, hogy foglalkozzunk csibeneveléssel. A vezetőség tízszer is leszavazta javaslatomat. Űjabb szavazásra már nem került sor, mért gyorsan hozattam csibéket a vezetőség akarata ellenére... Jól jövedelmező üzemágunk a húscsi- benevelés. Lehurrognának, ha azt tanácsolnám, hogy tovább ne foglalkozzunk vele.« Válaszként Németh elvtárs Nagyatádon és Tabon elmondta: — A szövetkezeti vezetés alapkövetelményének értelmezéséből kell kiindulnunk. A tsz-demokrácia a többség akaratának érvényesítése a haladás, a közös gazdaság erősítése, szilárdítása céljából. Hiába szavazna meg egy közgyűlés — úgymond — demokratikusan olyan határozatot, hogy a közös vagyon fosztogatóit nem szabad felelősségre vonni, hogy az elnöknek, brigádvezetőnek ne legyen joga munkára rendelni az embereket. Az ilyen döntés megcsúfolása lenne a tsz-demokráciának. A demokratizmus nem azt jelenti, hogy a tsz-ben bárkinek joga van a lógásra, fegyelmezetlenkedésre, nem azt jelenti, hogy a szövetkezetben büntetlenül lehet lopni, uszítani. Ez anarchia, nem pedig demokrácia. A demokrácia azt jelenti, hogy az elnök, a vezetőség a tagságNém helyes ez sém. Ha a közgyűlés nem tölti bé szerepét, akkor érdektelenségbe fullad. A demokratizmus megköveteli, hó$y minden összejövetelt alaposan, gondosan készítsenek elő. Válasszák meg mindig a legidőszerűbb napirendet, s ezeken a fórumokon értékeljék a végzett munkát, és mutassanak előre. — Megeshet természetesen, hogy a vezetőségi ülésen vagy éppen a közgyűlésen az értetlenség, a maradiség jut szóhoz. Átmeneti állapot ez; addig tart, amíg hathatós érveinkkel magunk mellé nem állítottuk a tagok többségét. Hajlanak az emberek a jó szóra, elfogadják az okos javaslatot. Mielőtt szavaztatni akarunk valamilyen ügyben, szívós politikai munkával győzzük meg a tsz helyzetét legvilágosabban megértő embereket. Akkor elnöki uta- sítgatás nélkül is rendben mégy az aratás, kapálás, és megszavazza a tagság a csibenevelés bevezetését. Értsünk szót az emberekkel — ez az alapkövetelmény. Ma már ezt könnyebben elérhetjük, hiszen csakném mindenütt kiválasztódtak, felszínre kerültek azok a tsz-gazdák, akiknek józan belátása, megfontolt száva he lyes irányba tereli a közgyűlés hangulatát, állásfoglalását. A vezető magatartásáról és az adott szó hiteléről vassal tölti el őket, hogy nem .. , látnak gaztengert maguk kö* ra, tehat a szövetkezet gazda- rül, sőt bármerre néznek a határban, mindenütt jó termést ígérő nagyüzemi táblák látványa tárul eléjük hangsúlyozta a megyei pártbizott- ság első titkára Istvándiban is és másutt is. A gazdaságszervező munka az elsődleges — Az elért eredmények azonban nem tehetnek senkit önelégültté. Többet és mind többet kell termelni. Csakis így biztosíthatjuk, hogy minden szorgalmasan dolgozó tsz- tag megtalálja számítását a közösben. Politikai tisztánlátásra vall, hogy a ma még gyengébben működő szövetkezetek tagjainak zöme is előre tekint, s közös gazdasága megerősödésétől reméli és várja életkörülményeinek javulását, A pártszervezetek segítsék ezt a nézetet általánosan elterjeszteni. Magyarázzák meg az ingadozóknak. hogy út visszafelé nem vezet, csak előre. — Az a célunk — hangsújára támaszkodva intézze a közös ügyeket, és rendszeresen tájékoztassa őket minden fontos dologról. Pontosabban: egyetlen nagyobb jelentőségű dologban se intézkedjék az elnök a vezetőség vagy a tagság tudta, akarata, megkérdezése, beleegyezése nélkül. Másrészt a vezetők kérjenek tanácsot, útmutatást a tagoktól, és ami a döntő, a helyes javaslatokat valósítsák meg. A közgyűlés a legfőbb fórum — Fontos követelmény — mondotta Tabon a megyei párt- bizottság első titkára —, hogy a szövetkezeti demokráciát se a vezető, se a tag nj sértse meg. Nem lehet egyetérteni azokkal a tsz-elnökökkel, akik ritkán hívják össze a tagságot. Somban például az volt eddig a szokás, hogy évente csak két közgyűlést tartottak. Ez az egyik véglet. A másik meg a tabi példa. Ennek a szövetkezetnek az elnöke minden apró-cseprő ügyet a vezetőség, sőt a közgyűlés elé akar vinni. Minden tanácskozáson végigvonult az az intelem, hogy a helyi vezetők tartsák meg az emberekkel való foglalkozás normáit, tanúsítsanak feddhetetlen magatartást, s becsüljék, tiszteljék a vezetésükre bízott embereket. A vezetés emberi vonásai — így lehetne gyűjtőnéven összefoglalni ezeket a követelményeket. Róluk mindenütt nagyon részletesen beszélt Németh elvtárs. Leginkább a fogyatékosságokra, rendellenességekre irányította a figyelmet, s határozottan, félreérthetetlenül megmondta, hogy a vezetési normák megsértésével, eltorzításával a megyei pártvezetés nem ért egyet. < — Nem jó elnök az, akinek lovai gyeplőhúzás nélkül is bekanyarodnak a kocsma elé, annyira oda szoktak. Azt a vezetőt, aki azért nem ér ki a mezőre, mert idejének jelentős részét a kocsmában tölti, nem szeretik a tagok. Nem szeretik és ne is szeressék azt sem, aki fennhéjázó, aki lebecsüli, kis- korúsítja őket. Elítélik azt a vezetőt, aki durván, gorombán viselkedik. A megyei pártbizottság ülésén hangsúlyozta Németh elvtárs: — A kihelyezett élnökök, szakemberek ne úgy fogják fel megbízatásukat, hogy a világ megváltása végett mentek az adott tsz-be. Egyedül, magukra hagyatva nem tudnak eredményt elérni. Segítés a feladatuk, segítsék hát a helyi vezetőket a munkák jobb megszervezésében, a gazdálkodás megjavításában, és támaszkodjanak rájuk meg a tagságra. Gyakorolni csak azt a jogot gyakorolhatják, amit a közgyűléstől kaptak. A tsz-demokráciát nekik is éppúgy kötelességük megtartani, mint a szövetkezet többi választott vezetőjének. — A kivételezést kerülje minden elnök. Ne sógor-koma alapon osszák el a jobb munka- lehetőségeket, hanem igazságosan. Tavasszal tett ígéretéről ősszel se feledkezzen meg egyetlen tsz-vezető sem. A bizalomról, az adott szó hiteléről van szó, ezt nem szabad eljátszani. Kidolgozták, közgyűlésen elfogadták a premizálást? uj üzemrészében Még 1956-ban kezdték el építeni a Somogy megyei Húsipari Vállalat új üzemét, de az ellenforradalom megakasztotta a munkát. Végre tavaly tető alá hozták az épületet. Akkor viszont az új gépek és a berendezések szerelése okozott gondot, alig akadt akkor elcsodálkoztak a rozoga üzem láttán. A közelmúltban az új üzem egy részébe átköltözött a sajtfőző, s a bácskai és a májas hurkát már ott készítik. Naponta 7 mázsa sajtot és a megrendelésnek megfelelő mennyiségű egyéb árut gyárMár az új Özemben tölti a burkát Csenterics Gyula, Kurucz István és Kovács III. László. ugyanis vállalat ennek elvég- tanak. Az egyik hűtő is meg* Mérjék is ki betakarítás után á prémiumot. A századik hízót Fiádén odaígérték a sertésgondozónak? Adják is meg neki. A kölcsönös bizalom jegyében — Becsülje a vezető a veze- tetteket, akkor a többség mellé áll — mondta Németh elvtárs Istvándiban. — Ha viszály támad, és az hosszasan tart a vezetés és a tagság között, akkor vezető először saját munká' ja fogyatékosságában keresse ennek okát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak a vezető követhet el hibát, tévedhet a tsz-tag is. Ahöl a bizalom éltető légköre veszi körül a vezetést, ott az ilyen tévedések kijavításában, a fegyelmezet- lenkedők jó útra térítésében segít a tagság. Az ügy szempontjából elengedhetetlen, hogy a termelő- szövetkezet, a tanács, a párt- szervezet vezetősége egyetértésben, egymást segítve dolgozzék. Nem visz jóra és időtlen időkig nem tűrhető el az az állapot, hogy például Lakócsán a tanácselnök nehezíti a szomszédos Tótújfaluból átjáró tsz- elnök munkáját. A vezetés egységének megteremtéséért legtöbbet a pártszervezetek tehetnek — folytatta ezt a gondolatot Tabon Németh elvtárs. — Vitatkozni kell a téves nézeteket valló párttagokkal is, elsősorban — még vita árán is — a párttagságnak kell egységes álláspontra jutnia. A falun, a tsz-ben a pártalapszer- vezet képviseli a pártot. Az alapszervezetet egyetlen tagja sem tekintheti a szeszbarátok klubjának, a jogtalan egyéni előnyszerzés testületének. A párttag, a párttitkár ne hatalmi szóval próbálja javaslatát másokkal elfogadtatni. Jól tették a fiadiak, hogy leváltották tisztségéből az utasítgató, fenyegetőző párttitkárt. A ba- sáskodás ideje lejárt, a helyi kiskirályoknak előbb-utóbb tudomásul kell venniük, hogy hibás módszereiknek befellegzett. Nincs helye vezető poszton annak az embernek, aki vadul ijesztgeti a falu népét, uralkodik rajta. Nekünk, választott vezetőknek mindnyájunknak az a kötelességünk, hogy tudásunk legjavával szolgáljuk választóinkat. Csakis így dolgozhatunk eredményesen: a kölcsönös bizalom jegyében. K. J. zésére. Sok minden a karban tartókra várt Közben kiderült, hogy a pince falainak burkolata rossz, beszivárog a talajvíz. Üjabb erőpróba, de az építőknek még mindig nem sikérült a szivárgást megakadályozniuk. Sok dicséret nem illeti a kivitelező vállalatot. Számos hiányosságot kellett pótolniuk. A régi üzemrész és a terkezdte működését. Ezzel je* lentős terület szabadult fel a régi épületben, s hetente mintegy 50 mázsával növekedett ott a kapacitás. Az új üzemben 40 mázsa hentesárut készíthetnek majd 8 óra alatt Előbb azonban el kell készítenie a főkazánok épületét a Somogy megyei Építőipari Vállalatnak. Az új szociális helyiségeket Az elkészült májast a hűtőbe szállítja Németh Pál. melés mennyisége meg a minőség szöges ellentétben állt egymással. Kis üzem — nagy termelés; rossz adottságok — jó minőség. Már-mái; furfangosnak mondható új elgondolások születtek az utóbbi évek ben, hogy az idényeket kielégíthessék. Ez pedig nem volt könnyű, hiszen a Balaton-par- tot is ők látják el hentesáruval. A vállalat a legnehezebb körülmények között szerezte meg az élüzem-kitüntetést. Amikor érdeklődők jöttek megnézni, hogy mindaz a jó és szép hol és hogyan késiül, már birtokukba vették a dolgozók. Korszerű öltöző várja őket; munkába érkezve a ruhatárosnak átadják az utcai öltönyüket, majd a mosdón keresztül jutnak a munkára-' ha-öltözőbe. A régi, sötét ebédlő helyett új, világos étkezőt kaptak. 200—220 személy részére főznek naponta.' Feltétlenül szükség volna már az új üzem egészére. A: Somogy megyei Építőipari Vállalattól függ, hogy mikor költözhet át a feldolgozóüzem teljesen az új épületbe. R. F. Naponta átlag 7 mázsa disznósajt készül az A megfőtt sajtokat' Bakos József és Németh Pál kiszedi a főző* üstökből.