Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-01 / 178. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1962. agg lisztes l Gazdag program a VIT keddi napján SúlyosTiárokat okoztak a kolumbiai földrengések Patak Károly, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: A VilágifjúsAgi Találkozó harmadik napja, amelyet a vendéglátó Finnország napjá- riak nyilvánítottak, nagyszabású találkozóval zárult. Este a Helsinkivel szemben fekvő festői Seura-sziget tengerparti fenyvesében meggyújtották a barátság tábortüzét. A természetvédelmi területen a sok or* A* algériai politikai helyzet fejleményei Algír, (MTI). Az algériai politikai irányzat képviselői között tervezett és döntőnek ígérkező tárgyalásokat .újabb esemény hátráltatja. Budiaf helyettes miniszterei- nők -letartóztatásának körülményeiről csak annyi ismeretei,‘hogy Büdiöf megtiltotta a kíséretében levő katonáknak, hegy • fegyverüket használják, őt magét és kíséretének hárem tágját ismeretlen helyre szállították, egy katonának sikerült ' megszöknie és Tizl-Ouzou felé táft. Időközben visszaérkezett Algírba Khider állam-miniszter, Ben Bella megbízottja, hogy a Párizsban és Oranban folytatott tanácskozásai ütán a fővárosban folytassák a megbékélést célzó tárgyalásokat. Algírba készült a Tizi-Otizouban •alakított csoport két vezetője; ■Belkaseem Krím és Budiaf Is. Budiaf letartóztatásával kapcsolatban a Tizi-Ouzouban alakult bizottság közleményt adott ki. A közlemény éles hangon elítéli a letartóztatást, mint »-a válság megoldását hátráltató erőszakos tettet«. Az új helyzetben a közlemény ismét ellenállásra hívja fel az algériai népet a »diktatórikus kísérletekkel« szemben. Budiaf a legutóbbi időkben Belkaszem Krímmel együtt Ben Bella hajlíthatatlan ellenfelének mutatkozott. Egyes megfigyelők szerint ütközőpontot jelenthetett a megbékélés létrejöttében. A tárgyalások elé torlódó újabb akadályok ellenére Mrc homed Jetid táj ékfizta tásügyl miniszter Genfbe utazott, hogy az Ideiglenes kormány két miniszterét, Dahlabot, a volt külügyminisztert és Aid Ahmedet, a lemondott államminisztert rábírja a visszatérésre. Botrány Manilában NeU) Noth (TAS23É). Manilából érkezett jelentések szerint Macapagal, a Fülöp- szigeték elnöké eltávolította tisztségéből Fernando Sison pénzügyminiszter-helyettest. Az intézkedés azzal a botráhy- •nyal függ össze, amely anrtak nyomán támadt, hogy Marry Stone hiti amerikai milliomos megvesztegette a kormány több magas állású személyiségét. A botránnyal kapcsolatban lemondott a tnanilal kormánynak egy másik minisztere is. (MTI) A dél-afrikai kormány „feketelistád“ helyezett , 96 személyt Pretoria (AFP). A Dél-afrikai Köztársaság hivatalos lapja hétfőn 96 személy nevét tartalmazó jegyzéket tett közzé, A jegyzéken szereplő személyeket? a kormány felforgató elemeknek nyilvánítja, s megvonják tőlük azt a jogot, hogy nézeteiket nyilvánosan ismertessék. A »feketelistán* szereplő s így hallgatásra ítélt személyek között van a nemrégiben Nobel- díjjal kitüntetett Albert Lut- huli afrikai Vezető, az Afrikai Nemzeti Kongresszus elnöke is. pviTI) Arthur Dean Kennedyvel tárgyalt í Washington (MTI). Arthur Dean, a genfi leszerelési értekezleten részt vevő amerikai küldöttség vezetője Rusk külügyminiszterrel és «gyes katonái Vezetőkkel folytatott tanácskozás után hétfőn este a Fehér Házba ment. Peant Kennedy elnök fogadta. Ezen a megbeszélésen is részt vett az elnök polgári és katonai tanácsadóinak nagy része; Rusk külügyminiszter, McNamara hadügyminiszter, Foster, Vizsgázott fűtő fölveszünk azonnal. Jelentkeséit Somogy megyei Húsipari Villáiét, VöröekatUereg útja 67—69. (42424) Hirtesitjük a város lakosságát (biztosítási ügyfeleinket), hogy irodánkat Május 1. <t. 17. «•. alól Koeeuth Kajaa I». Sl, u. alá ke- lyetstilk át. A jövőben a biztotUtsok fölvételét és a kérők rendezését Itt végesstlk. Állami Biztosító városi fiókja. (42*041 a leszerelési hivatal igazgatója, Lemnttser tábornok, vezérkari főnök, a NATO fegyveres erőinek leendő főparancsnoka, McCone, a CIA hírszerző szolgálat igazgatója és Seaborp, az atomenergia-bizottság Igazgatója. A megbeszélés körülbelül egy és háromnegyed órát tartott, és hírek szerint a hét folyamán még több hasonló tanácskozást folytatnak. Dean csütörtökön vagy pénteken tér vissza Genfbe. Washingtonban valószínűnek tartják, hogy a Fehér Ház nyilatkozatot ad majd ki a Dean jelenlétében megvitatott új amerikai javaslatokról, amelyeket az atomkísérletek ellenőrzésével kapcsolatban elő akarnak terjeszteni Genfben. Újabb országok Ismerték el a perui kormányt Lima (PITI). A limai katonai junta bejelentette, hogy Anglia után Belgium és Nyugat-Németorszag is hivatalosan elismerte a* ttj perui kormányt. Az AP Jelentése szerint Pere* Godoy tábornok ismételten annak a reményének an ott kifejezést, hogy az Egyesalt Államok helyreállítja diplomáciai kapcsolatait Peruval. Több latln-amerlkal ország az amerikai döntést várja, hogy hasonlóképpen cselekedjék. A Kaposvári Közúti Üzemi Vállalat értesíti a város lakosságát, hogy a Császárréten létesített 20 kV-os vezetéket és transzformátorállomást augusztus 3-án feszültség alá helyezi. Ez időponttól a vezeték érintése életveszélyes. (42421) ______. ■ s zéfből érkezett VlT-küldöt- tek ezrei találkoztak, a magyar művészek nagy sikerű hangversenyt adtak, majd a külföldiek a tábortűz mellett vidám hangulatban beszélgettek, s együtt szórakoztak a finn VIT-küldöt- tekkel és az összesereglett környékbeli kíváncsiskodókkal. Á VIT művészeti versenyeinek hétfői első fordulóján több magyar művész szerepelt, köztük Barlai Zsuzsa (hegedű), Gyarmati Vera (ének), Antal Imre (zongora) és Kovács Lóránt (fuvola). A művészeti versenyek kedden is folytatódtak. A magyar delegáció többi művésze a város hét különböző helyén adott műsort. Ellátogattak a szállásuktól nem messze levő hajógyárba is, és az acéllemezekből rögtönzött színpadon programmal kedveskedtek, Hétfőn esté a Finn—Magyar Társaság rendezésében a népzene finn és magyar szakértői ültek össze tanácskozásra. Hétfőn délután megnyílt a 4. filmtudományi szeminárium tt, amely az ifjúsággal kapcsolatos művészeti problémákat boncolgatja. A fesztivál hétfői napján egyébként a bélyegkedvelők részére megnyitották a filate- llsta klubot, és Itt a legjobb alkalom nyílik a bélyeggyűjtőknek a hiányzó külföldi ritkaságok csere- útján történő beszerzésére. A magyar küldöttek közül néhányan megtekintették a finn postamúzeumot is. Á magyar posta erre a reprezentatív és érdekes kiállításra külön bélyegkiállítási anyagot küldött. Kedden a fesztlválblzottság előkészítésében folytatódott az oktatás demokratizálásának kérdéseiről indított szeminárium. A VIT diákprogramia legfontosabb eseményeinek egyikeként több napos kollokvium kezdődik a béke és a nemzeti függetlenség kérdéseiről a munkáskultúrházban. A tudományos értekezleten magyar részről, is várható előadás. A magyar szálláson a délelőtt folyamán a nyugat-európai országok VIT-delegátusat- nak mintegy 60 főnyi csoportja tett látogatást. Bogota (MTI). Hétfőn három órán belül három súlyos földlökés rázkód- tatta meg Kolumbia területének nagy részét, A harmadik földlökés kilences erősségű volt. (A legerősebb a 12-es.) A földrengések epicentruma Bogotától mintegy 260 kilométerre nyugatra volt, de a földlökéseket még Ecuadorban is érezni lehetett. Bogotában a földrengés inkább csak pánikot okozott, Caldas tartományban azonban emberéletben és anyagiakban nagyok a veszteségek. A legnagyobb károkat a földrengés Pereirea városában okozta. Itt egy textilüzem épülete omlott össze mintegy 200 munkásáét temetve maga alá. 40 szövőnő életét vesztetté, 150 személyt súlyos sérülésekkel mentettek ki a romok alól. Az anyagi károkat hárommillió pesora becsülik. Az indonéz parasztok földreformot követelnek Djakarta fADN). A BTI, a legnagyobb indonéz parasztszervezet VI. kongresszusa vasárnap befejezte egy hétig tartó munkáját. A kongresszus szembefordult az Európai Gazdasági Közösség politikájával, és követelte Indonézia kereskedelmének kibővítését a szocialista államok felé. Hasonlóképpen a kongresszus síkraszállt a következetes földreformért és a mezőgazdasági termelés népi ellenőrzéséért, valamint a mezőgazdasági termékéit tervszerű elosztásáért. Nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban a BTI-be tömörült indonéz parasztok képviselői kijelentették, hogy minden erejükkel támogatják a Nyugat-Irtán felszabadításáért vívott harcot, követelik a* amerikai csapatok kivonását" minden külföldi amerikai támaszpontról, és elítélik az Egyesült Államok dél-vietnami, laoszi, kubai, tajvani stb. intervencióját. (MTI) Tüntetés Jean Gabin birtokán * — és ami mögötte van... Pártós (MTI). A vasárnapi és hétfői francia lapok hosszú színes tudósításokat közöltek arról, hogy szombatra virradóra hajnali 4 órakor több száz feldühödött paraszt Ome megyében behatolt egy versenylótehyésztő gazdaságba, és fölverte álmából a tulajdonost, Jean Mon- corgét urat, akit a mozivászonról az egész világ Jean Gabin néven ismer. A feldühödött parasztok fenyegetésére Gabin kénytelen Volt ígéretet tenni, hogy a gazdaság egy részét az ősszel eladja, vagy bérbe adja a földéhes parasztoknak. Mint utóbb kiderült, a parasztok Brigitte Bardot tanyájának megtámadását Is tervezték. Jean Gabin az utóbbi években több kis gazdaság felvásárlásával 160 hektáros birtokot szerzett magának. A parasztok, akik egyre nehezebb helyzetbe kerülnek amiatt, hogy földjük egymás után városi emberek, bankók és vállalatok kezébe kerülnek, a parlament által most elfogadott, a mezőgazdaság irányításának kiegészítéséről szóló törvény- javaslat következtében teljes joggal még inkább fenyegetve érzik magukat, s azt a dühöt, amit ez kiváltott, a parasztszervezetek egyes jobboldali vezetői látványos akciókkal igyekeznek mellékvágányra terelni. Arra számítottak — és nem egészen alaptalanul —, hogy az Ilyen akció, főleg az említett személy, Jean Gabin népszerűsége miatt nagy port ver föl a sajtóban, és emögött homályban maradhatnak a félrevezetett parasztok előtt azok, akik a valóságban kihúzzák lábuk alól a földet. Hétszázezer— nyolcszázezer kisbirtokos sorsa van veszélyben. Azt pedig, hogy az olyan nagy parasztszervezetek, mint a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége és a Fiatal Mezőgazdák Országos Szövetsége, miért nem ezek ellen foglalt állást, a L’Hu- maníté három jellemző példával magyarázza meg: 1. Deleau, a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének egyik vezetője hatósági segítséggel kitúrt földjéről egy parasztot, hogy 50 hektárral növelhesse 215 hektáros birtokát; 2. 1961 őszén Giscard d.Ks- t aing pénzügyminiszter 453 hektáros birtokot vásárolt magának; 3. Von Heimann, a Wehrmacht volt ezredese 232 hektárnyi földterületet vásárolt Cher megyében, ahol egy másik német is vásárolt ugyanekkora birtokot. A jobboldali parasztszervezetek azonban — írja a lap — egyik esetben sem szerveztek tiltakozást. Az ÉAf Pécsi Cementáruipari Vállalat dombóvári telepe nehéz fizikai munkára keres férfi munkaerőt. Egésznapi étkezést, munkásszállást biztosítunk. Kereseti lehetőség: kb. 1600 Ft-tól fölfelé teljesítmény szerint. Fölvételhez szükséges: munkakönyv, mlll&p, személyazonossági igazolvány, katonakönyv, 1 hónapnál nem régebbi keletű tanácsi Igazolás, munkaközvetítő lap. (2896) A hosszú kések éjszakája — tory módon Át angol kormányátalakítás hírére az újságírók megeresztették fantáziájuk gyeplőjét; előkerültek a merésznél merészebb történelmi hasonlatok, anekdotákat vétettek papírra, és romantikus történetecskéken épülhették az olvasók. MacmiUant, őfelsége kormányának miniszterelnökét Bertold Brecht híres Háromgarasos regényének főszereplője után elkeresztelték Bicska Maxinak. Megállapították, hogy Robespierre óta nem hullott le egyszerre annyi politikus feje, mint most. Az angol kormány átalakítása valóban szokatlan mérvű volt, és formája sem volt mindennapi. Egyszerre tizenhat politikust szólított fel a kormányfő távozásra: hét minisztert, két tárca nélküli miniszert és hét államtitkárt. S iz ■ egész olyan váratlanul jött, mint derült égből a villámcsapás. Alig hozták nyilvánosságra az Északkelet-Letoesterben megtartott pótválasztások eredményét, irá egy fél órára a Downing Street ló-ben bejelentették a »politikai Vérfürdőt«. Ez a pótválasztás a maga nemében szintén nem «ölt mindennapi, és joggal keltett szokatlan reakciót. A konzervatív párt jelöltje a harmadik helyre került a liberális és a munkáspárti jelölt mögött. Mindössze 6578 szavazatot kapott az 1059. évi 17 990 szavazattal szemben. Az általános választások óta tehát 64 százalékkal csökkent a tory szavaz«;ok száma ebben a városkában. Körülbelül a tizedik póHalasztás volt ez, s ha az előző esetekben a számszerű eredmény nem volt is ennyire siralmas, a tendencia mindenütt plasztikusan jelentkezett: a konzervatív Jelöltek trrS/nt országszerte megrendült a választók bizalma. A tory kormány sem politikailag, sem dlplomáelaílag. sem gazdaságilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem tett például semmit a nemzetközi feszültség enyhítésére, sőt ilyen irányú ígéretét megszegve a Bundeswehr ki képző telepévé és amerikai haditámaszponttá változtatta a szigetországot. Mindezt megtetézte azzal, hogy a Karácsony-szigetek átengedésévé! cinkosságot vállalt a* amerikaiakkal az atomkísérletek dolgában. Miközben London, lakói növekvő nyugtalansággal figyelik, mennyire e’szemtélén edtek a Mosley vezette neonácik — s ugyan kt ne látná az összefüggést a nagy németbarétság és ©között? —, a hobbyk az aldemastoni békemenet részvevőit meg a nukleáris leszerelés híveit csukják le mint rendbontókat, Számlálatlanul utalványozta a kormány a milliókat az »elriasztó fegyver« gyártására, holott . maga McNamara ■ amerikai hadügyminiszter közölte, hogy a szövetségesek önálló nemzeti atomütőereje katonailag fabatkát sem ér; a külföldön állomásozó angol katonák pedig az adófizetőktől elszedett fontokat arra költik, hogy világraszóló botrányokat okóznak. Közben nincs elég lakás, kevés az iskola, drágul a társadalombiztosítás. Angol politikusok térden állva könyörögnek bebocsátásért az Európai Közös Piac kapuinál, s mindent hajlandók feláldozni — a nemzetközösséget, a mezőgazdaságot, még a híres angol büszkeséget is — anélküli, hogy hozzálátnának a gazdasági pangás megszüntetéséhez. Illetőleg valamit csináltak; befagyasztották a béreket. Csoda-e, ha háhorognak a munkások, elégedetlenek a bérből élő rétegek, kiábrándultak a nemzetközösség tagjai, és csalódottak azok a partnerek, akik a Közös Piaccal szemben Angliánál kerestek védelmet? A brit uralkodó osztályokban pedig mindezek láttáin úrrá lett az Ijedtség. Szóval Macmillan úgy érezte, hogy valamit tenni kell, meg kell húznia a vészféket. Állítólag 150 képviselő a konzervatív padsorokból fenyegette őt, hogy valamennyien fellázadnak, ha sürgősen nem gátolja meg’a politikai földindulást. S Macmillan megrendezte »a hosszú kések éjszakáját*. Megfiatalította kormányát; mint a polgári lapok írják, minisztereinek átlagos életkoréi 55-ről 51-re csökkentette. A legkcmpromlttáltabb minisztereket — Selwyn t.loy- dot, a »bér stop« végrehajtóját és Watkins cm, hadi! ^’Minisztert — menesztette. Az elbocsátottak helyébe »d namikus politikusokat* ültetett, akik — a hivatalos propagandisták állítása szerint — »eltüntetik a fáradtság és a tespedtség látszatát*. Sőt, a párt elnöke »'helyi partszervezeteknél is elrendelte a »fiatalító kúrát*. A jelszó: »Le a kivénhedt párt-csatalovakkal !-< De vajon megoldja-e a jelzett problémákat, és vissza- szerzi-e a választók bizalmát a kormányátalakítás? Ami az utóbbi kérdést illeti, sok megfigyelőinek az a véleménye, hogy Macmillan ä személycserékkel csak rontott önnön helyzetén. Állításukat így magyarázzák: Mindeddig leginkább azt becsülték Macmillanben, hogy Igazi angol hidegvérrel irányított. S most, úgy látszik, elvesztette nyugalmát. a siralmas pótválasztási eredmények miatt pánikba esett, és kétségbeesésében saját híveit tizedelte meg. Sok angolnak csinált rossz szájízt az a mód, ahogyan Macmillan elbánt elvbarátaival, akik voltaképpen- az ő utasításait hajtották végre. A »fair play* hazájában legalább annyit elvárnak egy politikustól, hogy tartsa meg a játékszabályokat. A fenti gondolatmenetből mér következik a válasz a kérdés első részére Is. Nyilvánvaló, hogy a látványos személycserék önmagukban nem oldanak meg semmit. »Néhány jő színész csapnivalóan rossz darabot is műsoron tarthat egy ideig. De nem tizenegy év után, amikor a közönség már torkig van vele* — írja a Tribune. Igaza van. Mert valóban nem a színészekről van szó. A darabbal van baj, a politikával. S attól, hogy a szereposztást Macmillan felforgatta, a szöveg, a cselekmény a régi maradt. A miniszterelnök egyébként maga. sem rejtette véka álé, hogy kormányának eddigi politikáját minden részletében változatlanul hagyja. A Munkáspárt természetesen élt az alkalommal, és bizalmatlansági indítványt terjesztett a parlament elé. »A tory politika az, aminek a leljes csődje bontakozott ki előttünk* — érveltek a munkáspártiak, és új választások kiírását követelték. GaitsluiU szenvedélyes szavakkal ostorozta a kormány politikáját; szellemességei párthíveit zajos tapsra fakasztották, a kormánypárti padsorokban elnéző mosolyt keltettek, azután — a Ház bizalmat szavazott a kormánynak és Macmillannek, akit — mint egyik honatya nem minden rosszmájúság nélkül megjegyezte —, csak csodálkozni lehet, hogy megőrizte fejét, miközben körülötte majd mindenkié a porba hullt. A lopok megírták, hogy Mme Tussaud híres panoptikumában Selwyn Lloyd ex-pénzügyminis2ter viaszfejét nem olvasztották be, csak talonba tették, elvégre ki tudja, mit hoz a jövő. Arról vl ront nem szól a fáma, hogy a Tussaud-c^í jé szimatú főnöke Macmillan fejéről hogyan vélekedik«« z. 3. 02010131383101